adozona.hu
ÍH 2022.99
ÍH 2022.99
ÁTSZERVEZÉSRE ALAPÍTOTT FELMONDÁS JOGSZERŰSÉGE Amennyiben a hosszú tartamú fizetésnélküli szabadság időtartama alatt a munkáltató az érintett munkavállaló munkakörét átszervezés okán megszünteti, vagy a munkaköri feladatait más módon látja el, nem várható el, hogy a munkáltató a visszatérő munkavállaló foglalkoztatása érdekében más, akár határozott időre foglalkoztatott munkavállalót elbocsásson. [Mt. 64. § (1) bekezdés b) pont, 64. § (2) bekezdés, 66. § (2) bekezdés]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2010. október 1-től állt munkaviszonyban az alperessel, ahol irodai adminisztrátor munkakörben foglalkoztatták. Az alperes üzemegységénél az irodai adminisztrátori tevékenységet a felperessel együtt további két-három személy végezte. A felperes feladata volt a munkaidő-nyilvántartás vezetése napi rendszerességgel és havi összesítés a bérszámfejtés részére, annak továbbításával a munkaügy részére; a munkába járással kapcsolatos bérletek megrendelése; a tárgyi eszközök és forgóeszköz...
ÍH 2022.99 ÁTSZERVEZÉSRE ALAPÍTOTT FELMONDÁS JOGSZERŰSÉGE
Amennyiben a hosszú tartamú fizetésnélküli szabadság időtartama alatt a munkáltató az érintett munkavállaló munkakörét átszervezés okán megszünteti, vagy a munkaköri feladatait más módon látja el, nem várható el, hogy a munkáltató a visszatérő munkavállaló foglalkoztatása érdekében más, akár határozott időre foglalkoztatott munkavállalót elbocsásson. [Mt. 64. § (1) bekezdés b) pont, 64. § (2) bekezdés, 66. § (2) bekezdés]
A felperes 2010. október 1-től állt munkaviszonyban az alperessel, ahol irodai adminisztrátor munkakörben foglalkoztatták. Az alperes üzemegységénél az irodai adminisztrátori tevékenységet a felperessel együtt további két-három személy végezte. A felperes feladata volt a munkaidő-nyilvántartás vezetése napi rendszerességgel és havi összesítés a bérszámfejtés részére, annak továbbításával a munkaügy részére; a munkába járással kapcsolatos bérletek megrendelése; a tárgyi eszközök és forgóeszközök leltározása; napi rendszerességgel a raktárostól, illetve a munkavezetőktől kapott, a szerszámok, anyagok, munkaruha, üzemanyag felhasználásával kapcsolatos adatok feldolgozása; az üzemegység gazdasági és műszaki folyamatait rögzítő bizonylatok kiállítása, illetve feldolgozása; számlázás, szerződések nyilvántartása, ajánlatkérés, ajánlatok kidolgozása; minden hónap végén a kiadott "feladatkiadó lapok"-ról visszajelzés készítése a hivatal számára; titkársági teendők (postázás, iktatás) ellátása az ügyvezetés titkárnőjének távolléte idején.Az alperes szervezetében, azon belül is a városüzemeltetési üzemegységnél létrehozott úgynevezett klímairoda vezetője 2013-ban asszisztenst, titkárnőt kért az alperes ügyvezetőjétől a klímairoda működésének biztosítása érdekében. Az ekkor már első gyermekét váró felperes átmenetileg nélkülözhetőnek látszott a munkavégzése addigi helyén, ezért a klímairoda vezetője mellé helyezték anélkül, hogy a felek a felperes munkaszerződését vagy munkaköri leírását módosították volna.
A felperes 2013. október 5-ig dolgozott a klímairodán, ekkortól - gyermeke születése miatt - fizetés nélküli szabadságon volt.
2014-ben a tulajdonos önkormányzat kiszervezte az addig az alperes által végzett hulladékgazdálkodási tevékenységet egy nonprofit kft.-be, ezzel párhuzamosan pedig megszüntette a városüzemeltetési üzemegységet, ezért a klímairoda az alperes másik üzemegységéhez került át. Az önkormányzat 2015. május 1-től megszüntette a klímairodát is, ezt a tevékenységet ekkortól az önkormányzat egy másik gazdasági társasága folytatta.
2019. február 11-én és 2019. március 6-án két fő munkaviszonyának megszűnését követően létesített egy évre szóló határozott idejű munkaviszonyt az alperessel irodai adminisztrátor munkakörben, a felperes 2013-as feladataival nagyobb részben megegyező feladatok ellátására a korábbi munkavégzési helyén 2019 márciusától ez a két személy dolgozott itt adminisztratív munkakörben.
A felperes 2019 tavaszán jelezte az alperesnek, hogy 2019 novemberétől ismét munkába szeretne állni, majd erről 2019 júniusában egyeztetett az ügyvezetővel, aki ígéretében biztosította a felperest, hogy segít neki elhelyezkedni.
Az alperes a 2019. november 29-én kelt és közölt felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 65. § (1) és 66. § (2) bekezdésére, a munkáltató működésével összefüggő okra utalással. Az indokolás szerint az alperes a költséghatékonyság jegyében átszervezést hajtott végre a felperes gyermekvállalás miatti szabadsága idején, amely munkaerő-átcsoportosítással járt. Ennek következtében a felperes által végzett munkafeladatok a munkatársai részére átadásra kerültek, erre figyelemmel a felperes munkafeladatai megszűntek.
A felperes korábbi munkavégzési helyén 2019 márciusától foglalkoztatott két személy munkaviszonya határozatlan idejűvé alakult az egy év határozott idő lejártát követően, majd az egyikőjük nyugdíjba vonulását követően 2021. július 1-től létesítettek munkaviszonyt egy ott korábban egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazott munkavállalóval.
A felperes a törvényes határidőn belül előterjesztett keresetében az Mt. 82. § (1) és (2) bekezdés alapján elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Állította, hogy a gyermekei születése miatt kérelmezett fizetés nélküli szabadsága idején a munkaköre, az abból adódó feladatai nem szűntek meg, hanem az alperes ezen munkakörben ellátandó feladatokra új munkavállalókat alkalmazott. Az alperes klímairodájára szóbeli utasítás alapján átmenetileg került azzal, hogy vissza fog térni az eredeti munkavégzési helyére. A munkáltató vélhetően "elfeledkezett" a passzív állományban lévő felperesről, és a munkaviszony megszűntetésének valós oka ez volt. A felperes hivatkozott arra is, hogy a munkaviszonyának megszűntetését követően az általa betöltött munkakörben, és az abban adódó feladatok ellátására az alperes további új munkavállalót alkalmazott. Mindezek alapján az alperesi felmondás oka nem valós, így abból okszerűen nem következhetett a munkaviszonyának jogszerű megszüntetése.
Az alperes ellenkérelme a felperes keresetének teljes elutasítására irányult.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg tizenöt napon belül a felperesnek a munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeként 1 857 001 forint elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítést.
Az elsőfokú bíróság az ítélet jogi indokolásában elsődlegesen utalt arra, hogy a felek sem szóban, sem írásban nem módosították a munkaszerződést, mert a felperes klímairodán, eltérő munkakörben történő foglalkoztatása az alperes egyoldalú döntésén alapult és az csak átmeneti volt. Ezért a felmondás indokát a munkaszerződés szerinti munkakör vonatkozásában kellett vizsgálni, az átszervezés és a munkaerő-átcsoportosítás megtörténtének, azaz az indokolás valóságának és okszerűségének bizonyítása az alperes kötelezettsége volt. Megállapította, hogy az új munkavállalók munkaköri feladatai nagyobb részben megegyeznek a felperes munkaköri feladataival, ebből pedig az következik: a felperes munkaköri feladatai nem szűntek meg, azt az alperes új munkavállalói látják el. Álláspontja szerint az alperes tévesen abban a hiszemben volt, hogy nem köteles az eredeti munkaszerződése szerint foglalkoztatni a felperest. Tévedésének alapja pedig az volt, hogy a felperes utolsó munkavégzési helyét, a klímairodát tekintette irányadónak a felperes foglalkoztatását illetően. Ezzel szemben az alperesnek az eredeti, üzemegységi adminisztrátor munkakörben kellett volna foglalkoztatnia a felperest, azaz akkor járt volna el jogszerűen, ha a felperes fizetés nélküli szabadsága idején alkalmazott új munkavállalókat a felperes helyettesítésére, határozott időre foglalkoztatja.
Az alperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy az elsőfokú bíróság - az okirati bizonyítékok és a tanúvallomások figyelembevétele és értékelése mellett - teljeskörűen feltárta a tényállást, körültekintően vizsgálta és hasonlította össze az alperesnél adminisztratív munkakörben foglalkoztatottak munkaszerződéseit, munkaköri leírásait és feladatköreit. Mindebből azonban tévesen következtetett a felmondás jogellenességére, hiszen 2013-ban szóban módosították a munkaszerződést a munkavégzési hely és részben a munkakör vonatkozásában, az ennek megfelelően irányadó utolsó felperesi munkavégzési hely és munkakör viszont megszűnt. Emellett utalt arra is, hogy 2013 és 2019 között olyan szervezeti változások történtek, amelyek nem tették volna lehetővé még a felperes eredeti munkaszerződés szerinti foglalkoztatását sem. A tulajdonosi döntések miatt ugyanis lecsökkent a munkavállalói létszám is, ezért a felperes hatéves távolléte alatt a korábbi és részben megmaradt feladatait más adminisztratív munkavállalók között osztotta szét és az adminisztratív feladatokat mindvégig két-három fővel oldotta meg. A felperes ráadásul "kifejezetten vezető állású munkakört" kívánt betölteni visszatérését követően, ilyet azonban nem tudott számára biztosítani.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Előadta, hogy az elsőfokú bíróság a széleskörű bizonyítás lefolytatását követően a tényállást helyesen állapította meg és abból megfelelő jogi következtetést levonva megalapozott döntést hozott. Mindenben osztva az elsőfokú bíróság ítéletében rögzítetteket csupán a fellebbezésben írtakra tekintettel emelte ki, hogy 2013-ban nem munkaszerződés módosítás, hanem átirányítás történt.
A fellebbezést az ítélőtábla megalapozottnak találta.
Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok okszerű mérlegelésével helyesen állapította meg, hogy 2013-ban a felek szóban sem módosították a közöttük fennállt munkaszerződést a felperes munkavégzési helye és munkaköre tekintetében.
Az Mt. 14. §-a szerint az e törvényben szabályozott megállapodás a felek kölcsönös és egybehangzó jognyilatkozatával jön létre. Az Mt. 31. §-a folytán alkalmazandó a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:63. § (1) és (2) bekezdései értelmében a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. A szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges és a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges. Az Mt. 58. §-a értelmében a felek a munkaszerződést közös megegyezéssel módosíthatják. A munkaszerződés módosítására a megkötésére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
A feleket tehát az eredeti munkaszerződésben rögzített megállapodásuk köti, attól egyoldalúan egyikük sem térhet el, a megállapodást egyoldalúan egyikük sem módosíthatja (EBH 2002.686., BH 2002.458., Kúria Mfv.I.10.476/2018/9., Legfelsőbb Bíróság Mfv.II.10.292/2006/3.).
A perbeli esetben maga a felperes is átmenetinek, időlegesnek tekintette a klímairodán történő foglalkoztatását, így az alperes fellebbezésében írtakkal szemben az, hogy a kifejezetten a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra vonatkozó munkáltatói intézkedés nem felel meg az Mt. 53. § (1) és (2) bekezdésében rögzített követelményeknek (azaz jogellenes), a felek arra irányuló szándéka hiányában nyilvánvalóan nem eredményezhet munkaszerződés módosítást.
Ebből okszerűen következik annak az elsőfokú bírósági álláspontnak a helytállósága is, hogy a felmondás indokát a felperes eredeti munkaszerződés szerinti munkaköre (és munkavégzési helye) vonatkozásában kellett vizsgálni.
Az ítélőtábla ugyanakkor nem értett egyet az elsőfokú bíróság e körben kifejtett és a perbeli felmondás jogellenességét megállapító jogi érvelésével a következők miatt.
Az Mt. 64. § (2) bekezdése alapján a perben a jognyilatkozattevő alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a közölt indok a munkáltatónál milyen módon valósult meg, azaz a felperes munkaköre tartalmát jelentő feladatok az átszervezés és munkaerő-átcsoportosítás következtében milyen módon kerültek és kerülnek ellátásra, azt hol és mely korábbi (azaz nem a felmondás közlését követően felvett) munkavállalói látták, látják el (Kúria Mfv.IV.10.086/2021/3.).
A munkakör a végzendő munkák körét határozza meg (BH 1998.52.), a munkakört tehát az abba tartozó feladatok alkotják, így elsősorban nem a munkakör megnevezésének, hanem az abba tartozó feladatoknak van jelentőségük (Kúria Mfv.I.10.354/2014/5.).
Az irányadó tényállás szerint a felperes városgazdálkodási üzemegységnél 2013-ban végzett adminisztratív munkája az ügyvezető tanúvallomásában foglaltak szerint "átmenetileg nélkülözhetőnek látszott", az emiatt történt átirányításának pedig szükségképpeni következménye kellett, hogy legyen az addigi munkafeladatainak az egy-két közvetlen munkatársa közötti szétosztása. Azt ugyanis sem az alperes, de még a felperes sem állította, hogy ebben az időszakban (az átirányítás előtt) egyáltalán ne lettek volna feladatai, vagy azokat a továbbiakban ne kellett volna éppen az addigi közvetlen kollégáinak elvégezni.
Átszervezésen nem kizárólag a szervezeti felépítést érintő változtatást, hanem a korábbi feladatelosztás megváltoztatását is érteni kell (Kúria Mfv.II.10.292/2018/9., Mfv.I.10.358/2017/4., Legfelsőbb Bíróság Mfv.I.10.547/2005.). A létszámcsökkentésen alapuló átszervezéssel indokolt felmondás esetén az indok valóságát és okszerűségét nem érinti, ha a munkáltató a már korábban is foglalkoztatott munkavállalója útján gondoskodik a tevékenység ellátásáról, feladatává teszi az elküldött munkavállaló feladatait, azaz a munkakört már addig is alkalmazott munkavállaló feladatkörébe utalja és a munkaköri feladatok elvégzésére nem alkalmaz új munkavállalót. A munkaerő-átcsoportosítás pedig a munkáltató munkaszervezésébe tartozó kérdés, amelyet a bíróságok nem vizsgálhatnak (BH 2009.158., BH 2002.114., Kúria Mfv.X.10.037/2021/8.).
Az immár a felperes tartós távolléte alatt a városüzemeltetési üzemegységből kiszervezett hulladékgazdálkodási tevékenység is nyilván az addigi adminisztratív feladatok csökkenését jelentette megjegyezve, hogy a külső cég igénybevételének oka az intézkedés célszerűségi körébe tartozik, amely a bíróságok vizsgálódási körén kívül esik (MD I. 125., Kúria Mfv.I.10.653/2014/6., Legfelsőbb Bíróság Mfv.II.10.086/1998.).
Nem volt vitatott, hogy gyakorlatilag a hulladékgazdálkodás kiszervezésével egyidejűleg megszűnt maga a városüzemeltetési üzemegység is, azaz az alperes azon szervezeti egysége, ahol a felperes korábban, az átirányítása előtt ellátta a munkaviszonyból származó feladatait. Figyelemmel arra, hogy a megszüntetett üzemegység addigi feladataiból a városüzemeltetés és ekkor még a klímairoda is biztosan megmaradt, ez a tény újabb átszervezést tett szükségessé.
A felmondás megalapozottságához elégséges, ha a létszámcsökkentéssel járó átszervezés a munkáltatónak azt a szervezeti egységét is érintette, ahol a munkavállaló tevékenykedett, akinek munkaviszonyát felmondták (MD.II.118., Mfv.I.10.567/2018/6.). A munkaügyi perben nem vizsgálható, hogy a munkáltató gazdasági helyzete valóban szükségessé tette-e az átszervezést és a létszámcsökkentést (EBH 2013.M.21., BH 2002.374., BH 2001.341.), ahogy az sem: az átszervezés mennyiben indokolt és annak választott módja célszerű-e, illetve a kívánt eredményre vezetett-e (MD.II.113., Kúria Mfv.I.10.189/2014/5.).
Az így a másik üzemegységhez került és meglévő adminisztratív feladatokat pedig mind a klímairoda kiszervezése előtt, mind 2015. május 1. után az ott dolgozó két fős adminisztratív személyzet látták el. A felperes munkájára tehát sem ezen két "új" munkavállaló alkalmazását megelőzően, sem az ezt követően jelzett visszatérési szándéka ellenére 2019 novemberében már nem volt szüksége az alperesnek, a meglévő adminisztratív feladatokat ezen két személlyel is el tudta végeztetni.
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a felperes maga is azt állította, hogy adminisztratív feladatai nem szűntek meg 2019 novemberére és ezt alátámasztotta az alperesi törvényes képviselő nyilatkozata is, mely szerint a felperes korábbi alapvető feladatai részben jelenleg is megvannak az alperesnél. Ezzel összhangban a felmondás indoka sem a "munkakör" megszűnését rögzítette, hanem azt, hogy a munkatársak részére történt átadás miatt a felperes "munkafeladatai" szűntek meg.
Hangsúlyozza az ítélőtábla, hogy a felmondás indokának a felmondás időpontjában kell fennállnia. Annak eldöntése pedig a munkáltató mérlegelési körébe tartozik, hogy a megváltozott szervezetben kivel és milyen eljárás igénybevételével láttatja el a feladatokat (Legfelsőbb Bíróság Mfv.II.10.161/2009.). Emiatt sem lehetett az alperessel szemben az elsőfokú ítéletben megfogalmazott jogszerű elvárás az, hogy egyrészt 2019 novemberétől akár csak a két ott foglalkoztatott határozott idejű munkaviszonyának megszűnéséig, azaz két-három hónapig is úgy foglalkoztassa a felperest, hogy a munkájára ténylegesen nincs szüksége, másrészt pedig az sem, hogy a több, mint hat évig tartó felperesi távollét alatt az "új" munkavállalókat a felperes "helyettesítésére", határozott időre alkalmazza. Ez utóbbi elvárás szerint egyébként az alperes nem is tudta volna megoldani a felperes "helyettesítését" egy emberrel még esetleges ebbéli szándéka ellenére sem, hiszen az Mt. 192. § (2) bekezdése szerint a határozott idejű munkaviszony tartama az öt évet nem haladhatja meg, ideértve a meghosszabbított és az előző határozott időre kötött munkaszerződés megszűnésétől számított hat hónapon belül létesített újabb határozott tartamú munkaviszony tartamát is.
Ami pedig a később megváltozott körülményeket, nevezetesen a nyugdíjba vonult munkavállaló helyett alkalmazott munkavállaló foglalkoztatását illeti, az a tény, hogy a nyugdíjazás miatt a felmondás közlését követően több, mint másfél évvel a munkaszervezetben egy irodai adminisztrátor munkakör betöltése szükségessé vált (azért, hogy a több éves gyakorlatnak megfelelően újra két ember láthassa el az adminisztrációs feladatokat), visszamenőleges hatállyal nem teszi jogellenessé a felperessel korábban közölt és a fentiek szerint a közlés időpontjában valós és okszerű indokokon nyugvó felmondást (Kúria Mfv.I.10.468/2018/6., Mfv.I.10.076/2013/11.).
Mindezekre tekintettel az ítélőtábla megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és a keresetet elutasította a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 383. § (2) bekezdés második fordulata szerint eljárva.
(Debreceni Ítélőtábla Mf.I.50.076/2021/9.)