adozona.hu
ÍH 2022.81
ÍH 2022.81
SZEMÉLYISÉGI JOGOK VÉDELME Az egészségsértés bekövetkezésének elvi lehetősége önmagában még nem eredményez személyiségi jogsérelmet. A sérelemdíj alkalmazásához elengedhetetlenül szükséges a személyiséget ért nem vagyoni sérelem, amely hátrányos testi vagy lelki változásokban, illetve a személyiséget körülvevő társadalmi, természeti környezet személyiségre gyakorolt hátrányos hatásában állhat [2013. évi V. tv. (Ptk.) 2:43. § a) pont; 2:52. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2020. január 21. napjától 2020. július 27. napjáig fogvatartott volt az alperesi büntetés-végrehajtási intézetben.
Az alperesnél a fogvatartottak rendszeresen dolgoztak külső telephelyeken (állattartótelep, gépműhely és egyéb gazdasági létesítmények). A felperes 2020. február 3-a és 2020. július 27. napja között 100 munkanapon végzett munkát társaival az Á. M. és K. Kft. gépműhelyében, ahol munkaruhát kaptak, amelybe a munkahelyen öltöztek át. A fogvatartottakat a munkavégzés befe...
ÍH 2022.81 SZEMÉLYISÉGI JOGOK VÉDELME
Az egészségsértés bekövetkezésének elvi lehetősége önmagában még nem eredményez személyiségi jogsérelmet. A sérelemdíj alkalmazásához elengedhetetlenül szükséges a személyiséget ért nem vagyoni sérelem, amely hátrányos testi vagy lelki változásokban, illetve a személyiséget körülvevő társadalmi, természeti környezet személyiségre gyakorolt hátrányos hatásában állhat [2013. évi V. tv. (Ptk.) 2:43. § a) pont; 2:52. § (1) bekezdés].
A felperes 2020. január 21. napjától 2020. július 27. napjáig fogvatartott volt az alperesi büntetés-végrehajtási intézetben.Az alperesnél a fogvatartottak rendszeresen dolgoztak külső telephelyeken (állattartótelep, gépműhely és egyéb gazdasági létesítmények). A felperes 2020. február 3-a és 2020. július 27. napja között 100 munkanapon végzett munkát társaival az Á. M. és K. Kft. gépműhelyében, ahol munkaruhát kaptak, amelybe a munkahelyen öltöztek át. A fogvatartottakat a munkavégzés befejezését követően, tusolás és visszaöltözés után az alperes együtt szállította vissza a büntetés-végrehajtási intézetbe.
A munkavégzés helyéről való visszaérkezéskor a fogvatartottakat motozó helyiségben vizsgálták át. A motozó helyiségben két sorban asztalok voltak elhelyezve. Az első sorban három asztal volt, amelyeket mindkét oldalról az asztalra merőlegesen felállított paravánnal választottak el egymástól. Az első sor mögött, egy második, hátsó asztalsort állítottak fel, az első sorban elhelyezett asztalokhoz képest olyan távolságban, hogy oda a motozást végző személy hátra fordulva át tudta tenni a már megvizsgált ruhákat. Az alperes fegyőrei az első és második sor közötti területen állva, gumikesztyűt használva végezték a motozást asztalonként ketten, akik közül az egyik kézi fémkereső detektorral is ellenőrizte az asztalra kitett ruházatot.
A munkából visszaérkező fogvatartottak egy folyosóról léptek be a motozó helyiségbe, ahol egyszerre három személy motozása történt. A fogvatartottak egyenként az első sorban elhelyezett, paravánokkal elválasztott asztalokhoz álltak be, levették a felsőruházatot (cipő, nadrág, ing, pulóver, kabát) és rátették az asztalra. A motozást végző fegyőrök a felsőruházatot gumikesztyűs kézzel áttapogatták, és kézi elektromos fémkeresővel is megvizsgálták, majd áttették azokat a hátuk mögött lévő asztalra. A fogvatartott ezt követően az alsónadrágot és a zoknit vette le, és ezek átvizsgálása is megtörtént. Ekkor az őrök és az ellenőrzött személy közé az asztal széléhez erősített kb. 30 cm magas lemez takarta a meztelenre vetkőzött személy altestét. A fogvatartott ezt követően az alsónadrágot és a zoknit visszavette. A motozást végzők a ruházatnak a testfelülettel érintkező részéhez nem nyúltak. A járványhelyzet időszakában a rajta lévő szájmaszkot a fogvatartott kifordította, és így történt meg a szájmaszk ellenőrzése is. A motozó személyek a szájüreget szemrevételezéssel vizsgálták át, a fogvatartottak testfelületéhez, szájüregébe nem nyúltak. A fogvatartottak ezt követően az első asztalsor előtt elhaladva közelítették meg a második asztalsor túlsó oldalát egy fémkereső kapun keresztül. A második asztalsornál a ruháikat visszavették és távoztak a kijáraton. Ha az első asztalsornál a fogvatartott végzett, akkor a motozásra várakozók közül a következő beállt a helyére. A gumikesztyűk cseréje szükség szerint történt akkor, ha az szennyeződött, elszakadt vagy más ok indokolttá tette a cserét.
A motozó helyiségben a két asztalsor közötti terület felett három, fixen beállított kamerát szereltek fel abból a célból, hogy utólag ellenőrizni lehessen a motozás megtörténtét és annak módját. A kamerák úgy voltak beállítva, hogy azok a motozást végző személyt, illetve az első asztalsoron végzett motozást mutatták. A kamerafelvétel a fogvatartottakat nem rögzítette. A felvételeket a belső szabályzatban és utasításokban meghatározott rendszerességgel az erre kijelölt személy a motozást végzők ellenőrzése érdekében megtekintette, majd azok - a jogszabályban, illetve a jogszabály felhatalmazása alapján kiadott belső utasításban meghatározott kivételektől eltekintve - 30 napot követően automatikusan törlésre kerültek. A felvételek megtekintéséhez kizárólag a parancsnok által meghatározott személyek rendelkeztek hozzáférési jogosultsággal.
A felperes a befogadásakor írásban részletes tájékoztatást kapott arról, hogy az intézetben zárt rendszerű álló- és mozgókép rögzítésére alkalmas elektronikus megfigyelőrendszer működik. A tájékoztatás kitért arra, hogy a rendszer elemei az elítéltek intézeten belüli mozgásának megfigyelése, valamint a büntetés-végrehajtás rendjének biztosítása céljából, a büntetés-végrehajtási intézet törvényben meghatározott területein és helyiségeiben vannak elhelyezve, a rendszer által felvett képanyagokat a büntetés-végrehajtási szerv rögzítheti. A felperes az írásban adott tájékoztatást annak aláírásával tudomásul vette.
A zárkákban elhelyezett házirend külön tartalmazta, hogy az a felvételen szereplő személy, akinek a felvételre a jogainak gyakorlása érdekében van szüksége, a rögzítéstől számított 30 napon belül jogos érdekének igazolásával kérheti, hogy az adatot annak kezelője ne törölje. A felperes tudott arról, hogy a motozó helyiségben elektronikus megfigyelőrendszer van felszerelve, a felvételek megtekintését azonban a fogvatartása alatt nem kérte, és nem kérte azt sem, hogy a felvételt az adatkezelő ne törölje.
A felperes 2020. október 12. napján a motozás és a kamerahasználat miatt panaszt terjesztett elő az alperesnél, és 4 500 000 forint kártérítés megfizetésére tartott igényt.
Az alperes a 2020. november 20. napján kelt határozatával a felperes kártérítés iránti kérelmét elutasította.
A felperes ezt követően keresetet terjesztett elő, melyben az alperes határozatának megváltoztatásával 1 200 000 forint sérelemdíj megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Igényét 6 hónapos időszakra nézve érvényesítette azzal, hogy az élethez, testi épséghez, egészséghez fűződő személyiségi jogának megsértése miatt havi 150 000 forint, az elektronikus megfigyelési eszközök használatával okozott személyiségi jogsértésre alapítottan havi 50 000 forint megfizetésére tartott igényt a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:52. § (1) bekezdése, valamint az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. tv. (a továbbiakban: Info. tv.) 24. § (2) bekezdése alapján.
Állította, hogy az alperes megsértette a Ptk. 2:43.§ a) pontjában meghatározott személyiségi jogait azzal, hogy minden egyes motozott személy után a motozó nem cserélte le és nem is fertőtlenítette a használt gumikesztyűt, így az élete, testi épsége, egészsége veszélybe került. Állítása szerint a motozás során egészsége különösen ki volt téve veszélynek, mivel az állattartó telepről beérkező fogvatartottakat is ugyanazzal a kesztyűvel motozták, mint őt.
A felperes a motozó helyiségben elhelyezett kamerák által készített felvétellel összefüggésben ugyancsak személyiségi jogsértést állított arra hivatkozva, hogy a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban Bvtv.) 150. § (5) bekezdésének c) pontja alapján van lehetőség a felvételek felhasználására, azonban ezeknek a felvételeknek a további sorsáról nem kapott tájékoztatást, mint ahogy arról sem, hogy a felvételeket meddig tárolják, illetve a megsemmisítésükre sor került-e. További hivatkozása szerint azt sem lehet megállapítani, hogy a felvételek mit rögzítettek, és azt sem, hogy a felvételeket ki tekinthette meg. Sérelmezte, hogy a motozó helyiség előtt külön nem figyelmeztették az elektronikus megfigyelőrendszer alkalmazására.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Érdemi védekezésként előadta, nem sérültek a felperes személyiségi jogai, sem a felperes ruházatának motozásával, sem pedig a kamerafelvételek alkalmazásával nem tanúsított jogellenes, felróható magatartást. Érvelése szerint a felperes az élet, testi épség, egészség megsértésére alapított személyiségi jogsértésre akkor hivatkozhatna, ha a motozás alkalmazásával okozati összefüggésben bizonyítottan bekövetkezett volna nála egészségkárosodás, ezt azonban a felperes maga sem állította. Kiemelte, a motozást végző személyek a gumikesztyűt szükség szerint cserélik, olyan jogszabályi rendelkezés pedig nincs, ami előírná, hogy a kesztyűt minden elítélt ruházatának átvizsgálását követően cserélni kellene. Vitatta a felperesnek azt a tényállítását, hogy az állattartó telepről visszaérkező fogvatartottak munkavégzéshez használt ruházatát kellett átvizsgálni. Előadta, hogy a fogvatartottak a munkavégzés befejezését követően átöltöznek, a munkaruhát a munkavégzés helyén hagyják, ekként az átcserélt ruha átvizsgálása történik meg a visszaérkezéskor.
A kamerafelvételeket illetően állította, a kamerák beállítása nem teszi lehetővé azt, hogy az elítélteket a motozás alatt rögzítse, a felvételekre a motozást végző személyek ellenőrzése céljából volt szükség. Hangsúlyozta, a felvételeket jogszabályi felhatalmazás alapján kezelik, törlik és használják fel, azok megtekintésére csak az arra jogosultsággal rendelkező személy részéről, ellenőrzés céljából, dokumentáltan kerülhet sor.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Határozatának indokolása szerint a felperes által hivatkozott Ptk. 2:43. § a) pontjában meghatározott személyiségi jogsértés csak abban az esetben állapítható meg, ha az élet, testi épség és az egészség megsértése valóban bekövetkezett, ennek elvi lehetősége még nem eredményez személyiségi jogsérelmet. Kiemelte, a motozást végző személyek a fogvatartottak testéhez gumikesztyűs kézzel nem értek hozzá, a ruházatnak a testfelülettel érintkező belső részéhez sem nyúltak, így az egészségsértés közvetlen veszélye sem állt fenn. Rámutatott, a fogvatartottak nem munkaruhában érkeztek vissza a fogvatartás helyére, tehát nem a munkaruha átvizsgálása történt meg a motozásnál, így a munkaterületről származó esetleges fertőzés a motozás során egyik ruhadarabról a másikra nem volt átvihető.
Az elsőfokú bíróság a kamerákkal történő képfelvétellel kapcsolatos felperesi sérelmeket sem találta megalapozottnak. E körben rögzítette, az alperesi büntetés-végrehajtási intézet törvényi felhatalmazás alapján alkalmazhat elektronikus megfigyelési eszközt. Utalt arra, a motozó helyiségben felszerelt kamerák feladata elsősorban a büntetés-végrehajtási szervezet állományába tartozó személyek eljárásának ellenőrzése volt, azt pedig maga a felperes sem állította, hogy az elektronikus megfigyelő rendszer a motozás közben őt rögzítette volna, és arra sem tért ki tényállításai körében, hogy a felvételeket másnak, illetéktelen személynek módja lett volna megtekinteni, vagy felhasználni. A meghallgatott tanú vallomása és a becsatolt fényképfelvételek alapján bizonyítottnak találta, hogy a fogvatartott személyek képi rögzítésére nem került sor, az a személyi állomány munkavégzésének ellenőrzése érdekében, biztonsági okokból volt szükséges. Igazoltnak fogadta el emellett azt az alpesi állítást is, hogy a rendszer 30 nap után a felvételeket automatikusan törli.
A bíróság külön kitért arra is, a felperesnek az alperesi tájékoztatás folytán tudnia kellett, hogy a motozó helyiségben elektromos megfigyelő rendszer működik, és hogy lehetősége van a rögzítéstől számított 30 napon belül a képfelvételek megtekintésére. A felperes azonban ezzel a lehetőséggel nem élt, ekként a felvételek automatikus megsemmisítése folytán a képfelvételek már bizonyítékként nem állnak rendelkezésre. A bíróság ezt a bizonyítási hiányosságot a felperes terhére értékelte, és mindezek folytán a felperest érintő személyes adattal kapcsolatos szabálytalanságot sem talált megállapíthatónak.
Az ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, elsődlegesen kérve annak keresete szerinti megváltoztatását, másodlagosan pedig - a kérelem helyes tartalma szerint - az ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését. Eljárási szabálysértésként rótta fel, hogy a bíróság külön kérelme ellenére nem biztosította számára a tárgyaláson való megjelenést, ezért nem tudott személyesen reagálni az ott elhangzottakra, illetve nem volt lehetősége arra, hogy az alpereshez kérdéseket intézzen, így sérültek az Alaptörvényben biztosított jogai.
A bizonyítás eredményének mérlegelése körében sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság csak az alperesi tanú vallomásából állapította meg a motozás menetét, az általa megjelölt tanúkat nem hallgatta meg. Ezzel kapcsolatban előadta, még az alperesi tanú vallomásának elfogadása esetén is megtörténhet a fertőzés átvitele, ugyanis a szennyezett ruha levétele után nem fertőtlenítették az elítélteket, így azok a fertőzést átvihették a tiszta ruhára.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult.
A fellebbezés alaptalan.
A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. tv. (a továbbiakban: Pp.) 383. § (1) bekezdése értelmében a másodfokú bíróság - ha az ítélet hatályon kívül helyezésére e törvény szerint nincs szükség - az ügy érdemében dönt. Erre az eljárási szabályra figyelemmel az ítélőtábla először a felperes másodlagosan előterjesztett, hatályon kívül helyezés iránti fellebbezési kérelmét vizsgálta meg abból a szempontból, hogy a fellebbezésben hivatkozottak eljárási szabálysértésnek minősülnek-e.
Az elsőfokú eljárás irataiból megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság a 2021. szeptember 7. napján megtartott folytatólagos érdemi tárgyaláson távmeghallgatás útján személyesen meghallgatta a felperest, aki a perrel kapcsolatos tényelőadásait, észrevételeit megtehette, a peres felek, illetőleg képviselőik kérdésére válaszolhatott (32. számú jegyzőkönyv). A polgári perben érvényesítendő közvetlenség elvének ezzel az elsőfokú bíróság mindenben eleget tett. A felperes fellebbezésében nem állította, hogy a Pp. 373. §-ában foglalt feltételeknek megfelelő olyan új tény- vagy jogállítást kíván tenni, amelyet csak személyesen tudna a másodfokú eljárásban előadni, ezért az ítélőtábla nem látta indokoltnak, hogy a felperest személyes megjelenéssel vagy távmeghallgatás útján a másodfokú eljárásban tárgyalásra idézze. A közvetlenség elve emiatt sem sérül, mert ha a másodfokú perben a jogi képviselet kötelező, ez esetben a fél helyett az eljárási cselekményekre a jogi képviselő van felhatalmazva (EBH 2019.P.9. számú elvi döntés).
A felperes által meghallgatni kívánt tanúk a bizonyítási indítvány szerint a motozás módjáról tudtak volna nyilatkozni, valamint hogy a helyiségben videókamerák voltak elhelyezve. A peres felek nyilatkozatai között a motozás lefolytatásával kapcsolatban az ügy eldöntése szempontjából lényeges különbség nem áll fenn, illetőleg a kamerák sötétített lencséi miatt a tanúk bizonyosan nem tudtak volna egyértelműen nyilatkozni arról, hogy azok pontosan milyen szögben készítettek felvételeket a motozásról, ezért az ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helytállóan mellőzte a felperes által indítványozott tanúbizonyítás lefolytatását. Ezzel a bíróság nem követett el olyan eljárási szabálysértést, amely az elsőfokú ítélet Pp. 381. §-a szerinti hatályon kívül helyezését indokolta volna.
A felperes keresetében az alperes egy intézkedése miatt, továbbá egy mulasztást állítva hivatkozott személyiségi jogai megsértésére, és erre figyelemmel érvényesített sérelemdíj iránti igényt. A Ptk. 2:42. § (2) bekezdése szerint az emberi méltóságot és az abból fakadó személyiségi jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. A felperes emberi méltóságát sértő adatkezelést nem látta megvalósulni az elsőfokú bíróság a motozó helyiségben használt kamerákkal összefüggésben. Az elsőfokú bíróság ezzel kapcsolatos megállapítására nézve a felperes fellebbezése már nem is tartalmazott tényállítást, az csupán - az élet, egészség, testi épség megsértését állítva - a motozás lefolytatását sérelmező nyilatkozatait tartotta fenn. Erre figyelemmel az ítélőtáblának a kamera használatára vonatkozó elsőfokú ítéleti tényállást és annak jogi indokolását már nem kellett a másodfokú eljárásban vizsgálni.
Ennek ellenére megjegyzi az ítélőtábla, hogy a feltárt tényállás alapján az elsőfokú bíróság helytálló megállapításokat tett az alperes adatkezelését illetően arra nézve, hogy a vonatkozó jogszabályi keretek között használták az alperes helyiségeiben a kamerákat a motozásnál, erről a felperest megfelelően tájékoztatták, ezzel kapcsolatos felperesi jogsérelem nem nyert bizonyítást. Tény továbbá, hogy a kamerafelvételek szabályszerűen törlésre kerültek, a felperes ezt jogosultsága tudatában sem sérelmezte a rendelkezésre álló határidőn belül, a bizonyítás eredménytelensége ezért az ő terhére esik [Pp. 265. § (1) bekezdés]. A 23. számú beadvány mellékletéhez becsatolt fényképfelvételek egyébként az alperest igazolták, a kameraállásokból a motozás alatt álló személlyel kapcsolatosan személyes adatot tartalmazó képrészlet felvételére nem került sor. Az alperes alkalmazottja, Cs. T. 25. számú jegyzőkönyv 6. oldalának 3. bekezdésében rögzített tanúvallomása szerint az asztalok mintegy 1,1-1,2 méter magasak voltak, és a fogvatartott oldalán egy 30 cm-es pereme is volt az asztalnak, így a motozók nem láthatták a levetkőzött fogvatartottak altestét. Ez a megoldás megfelelően biztosította a motozott személy emberi méltósághoz való alkotmányos alapjogának tiszteletben tartását.
A Ptk. 2:43. § a) pontja értelmében a személyiségi jogok sérelmét jelenti különösen az élet, testi épség és az egészség megsértése. A Ptk. 2:52. § (1) bekezdése alapján, akit személyiségi jogában megsértenek, sérelemdíjat követelhet az őt ért nem vagyoni sérelemért.
A Ptk. e szabályai szerint az élethez, az egészséghez és a testi épséghez való jog az ember biológiai, fiziológiai létéből fakadó alapvető jog, ezt, mint az embert illető alapjogot az Alaptörvény is deklarálja, kimondva, hogy minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz. A testi épséghez és az egészséghez fűződő személyiségi jogok az ember számára biztosítják fizikai integritásának és szervezete működésének harmadik személyek általi háborítatlanságát. Minden olyan jogellenes magatartás megalapozza a polgári jogi igényérvényesítést, amely az ember életét, egészségi állapotát vagy testi épségét sérti. Ez elkövethető cselekvéssel és mulasztással egyaránt. Cselekvéssel való elkövetés pl. valamilyen testi sértés okozása és az ennek következményeként bekövetkezett egészségromlás, mulasztással történő elkövetés állapítható meg pl., ha a sérelmet hivatásbeli jogviszonyból eredő kötelezettség elmulasztásával okozták (Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez, szerkesztette: Vékás Lajos/Gárdos Péter: Ptk. 2:43. §-ához fűzött magyarázat, b) pont).
Az elsőfokú bíróság helyesen tért ki arra ítéletének indokolásában ([17] bekezdés), hogy a felperes maga sem állította testi épségében, egészségében hátrányos változás bekövetkeztét, és a tényállásból sem tűnik ki, hogy a felperest e személyiségi jogában megsértették volna, így sérelemdíj megfizetésére sem tarthat jogszerűen igényt. Az egészségsértés bekövetkezésének elvi lehetősége ugyanis még önmagában nem eredményez személyiségi jogsérelmet, ilyen esetben a Ptk. 2:43. § a) pontjára alapított kereset megalapozatlan. A sérelemdíj alkalmazásához elengedhetetlenül szükséges a személyiséget ért nem vagyoni sérelem, amely hátrányos testi vagy lelki változásokban, illetve a személyiséget körülvevő társadalmi, természeti környezetnek a személyiségre gyakorolt hátrányos hatásában állhat (PJD2017. 3). A sérelemdíjban való marasztalásnak a hátrány bizonyítása nem feltétele, de ha a jogsértés jellege és körülményei alapján nem vagyoni sérelem nem következett be, a sérelemdíjban való marasztalásnak nincs helye (PJD2017. 9).
Lényeges, hogy a kialakult bírói gyakorlat szerint személyiségi jogsértés megállapítását csak konkrétan bekövetkezett személyiségi jogsérelem (ún. hátrány) alapozhatja meg. A felperes egészségének hátrányos megváltozása, vagy testi sérülése hiányában sem a személyiségi jogsértés megállapítására, sem további jogkövetkezmény (sérelemdíj) megállapítására nincs törvényes lehetőség (BDT 2021.4411).
Az elsőfokú eljárásban maga a felperes sem vitatta, hogy a külső munkahelyen történt munkavégzésből a büntetés-végrehajtási intézetbe visszatérő fogvatartottak motozása a rendszabályok betartása érdekében szükséges, az ehhez kapcsolódó eljárás pedig jogszabályban megfelelően szabályozott. Azt sem vitatta a felperes, hogy a COVID-19 járvány miatt különleges szabályok alkalmazására is szükség volt motozáskor, pl. kézfertőtlenítők voltak kihelyezve a büntetés-végrehajtási intézetben, továbbá az őrök és a fogvatartottak egyaránt arcmaszkot viseltek. Ezen túlmenően a külső munkavégzés végeztével a fogvatartottak a munkaruháikat levették, megfürödtek, majd a büntetés-végrehajtási intézetben rendszeresített ruhákban tértek vissza. A körletekbe történő visszatérés előtt a büntetés-végrehajtási intézet alkalmazottjai szabályszerű ruhamotozást hajtottak végre, amelyet gumikesztyűben végeztek. A felperes által sem vitatottan az ezzel kapcsolatos előírás az volt, hogy ha a gumikesztyű elhasználódott, megrongálódott, vagy szennyeződött, azt az őröknek cserélniük kellett. A felperes által jelzett további óvintézkedés, azaz, hogy a fogvatartottak motozása során személyenként lett volna szükséges a gumikesztyűk cseréje, az ítélőtábla szerint sem volt indokolt. Egyrészt, mert az őrök csak a ruházat külső felületét érintették meg a gumikesztyűvel, a rabok testfelületéhez vagy a test felületéhez hozzáérő ruhadarabokkal nem érintkeztek, másrészt a felperes által elvárt többletintézkedések, amelyek például a belépéskor történő teljes ruhacserével, fürdéssel, fertőtlenítéssel, ózonos légtisztítással, az egyes tárgyak, falfelületek, padlók, kilincs folyamatos fertőtlenítésével történhettek volna, a gyakorlatban nem voltak megoldhatók. A külső munkahelyről a büntetés-végrehajtási intézetbe történő utazás során maguk a rabok is különböző tárgyakhoz értek hozzá, így a fertőzés bizonyos mértékű veszélye a gumikesztyűk cseréjétől függetlenül is folyamatosan fennállt, azt teljesen kizárni a felperesi elvárások teljesítése esetén sem lehetett volna. Megjegyzendő, a felperes maga sem hivatkozott arra, hogy a gumikesztyűk sűrűbb cserélésének hiánya bármilyen jogsérelemhez, tényleges egészségromláshoz vezetett volna esetében.
A kifejtettekre figyelemmel az ítélőtábal az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdése szerint helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Pf.III.20.007/2022/4.)