adozona.hu
BH 2022.8.214
BH 2022.8.214
A munkáltató azon eljárása, hogy a Budapesttől 400 kilométeres távolságra lakó, 62 éves, hosszabb ideje fizetés nélküli szabadságon levő (ideiglenesen erre az életformára berendezkedő) felperest nagyon rövid határidő biztosítása mellett kívánta a megállapodáson alapuló fizetés nélküli szabadságról egyoldalúan visszahívni, a felperes munkahelytől távol maradó magatartása mellett sem alapozhatja meg a rendkívüli felmentést [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 123. § (5) bek. b) pont; a k
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes 2016. július 1-jétől létesített közalkalmazotti jogviszonyt az alperessel, amely alapján annak kardiológiai és angiológiai belgyógyászati osztályán orvos munkakörben foglalkoztatták. Munkavégzése alatt - b.-i állandó lakhelyére figyelemmel - a lakhatást ingyenesen a nővérszálláson biztosították részére.
[2] Az osztályvezető főorvos 2019. november 11-én a korábbi kórtermi beosztást megváltoztatta, amelyet a felperes nem fogadott el. Az intézményből eltávozott, ezt követően a mu...
BH 2022.8.214 A munkáltató azon eljárása, hogy a Budapesttől 400 kilométeres távolságra lakó, 62 éves, hosszabb ideje fizetés nélküli szabadságon levő (ideiglenesen erre az életformára berendezkedő) felperest nagyon rövid határidő biztosítása mellett kívánta a megállapodáson alapuló fizetés nélküli szabadságról egyoldalúan visszahívni, a felperes munkahelytől távol maradó magatartása mellett sem alapozhatja meg a rendkívüli felmentést [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 123. § (5) bek. b) pont; a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 33/A. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes 2016. július 1-jétől létesített közalkalmazotti jogviszonyt az alperessel, amely alapján annak kardiológiai és angiológiai belgyógyászati osztályán orvos munkakörben foglalkoztatták. Munkavégzése alatt - b.-i állandó lakhelyére figyelemmel - a lakhatást ingyenesen a nővérszálláson biztosították részére.[2] Az osztályvezető főorvos 2019. november 11-én a korábbi kórtermi beosztást megváltoztatta, amelyet a felperes nem fogadott el. Az intézményből eltávozott, ezt követően a munkát nem vette fel, majd néhány nap elteltével 3 hónap fizetés nélküli szabadság engedélyezése iránt nyújtott be kérelmet. Az alperes orvos igazgatója a fizetés nélküli szabadsághoz hozzájárult, majd a felperes kérésére azt 2020. május 25-ig ismételten meghosszabbította.
[3] A Magyarországon 2020 tavaszán kezdődő koronavírus-járvány miatt az alperes feladatai megnövekedtek, szakember hiány lépett fel nála, emiatt 2020. április 17-én az alperes orvos igazgatója megkereste az intézményhez kirendelt kórházparancsnokot, és 2020. április 20-tól 6 belgyógyász szakorvos kirendelését kérte, ezt azonban elutasították.
[4] Ezt követően az alperes 2020. április 21-én a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) 123. § (5) bekezdés b) pontjára hivatkozással a felperes fizetés nélküli szabadságát megszakította, és munkavégzés céljából 2020. április 23-ával az intézménybe visszarendelte a járványhelyzet okozta szakemberhiányra figyelemmel. Tájékoztatta a felperest, hogy amennyiben az utasításnak nem tesz eleget, az a szükséges és arányos mértékű munkáltatói intézkedést vonhatja maga után. A jogorvoslat lehetőségéről is kioktatták a felperest, aki 2020. április 21-én és 22-én elektronikus levélben jelezte ellenérzéseit, hivatkozva az osztályvezető főorvossal kialakult rossz kapcsolatára is.
[5] Az alperes 2020. április 22-én megismételte visszarendelő nyilatkozatát, nyomatékosan felhívta a felperes figyelmét arra, hogy másnap reggel 8 órakor köteles az alperes orvos igazgatójánál megjelenni. Tájékoztatta, hogy távolmaradása megalapozza a közalkalmazotti jogviszony azonnali hatállyal történő megszüntetését.
[6] A felperes még ezen a napon válaszlevelében további tájékoztatást kért a tervezett munkavégzésről. Erre válaszolva tájékoztatták, hogy képesítésének (belgyógyász-kardiológus), munkaköri leírásának megfelelő munkavégzésre kerül beosztásra, figyelemmel a járványügyi helyzetben fennálló belgyógyász szakorvos hiányra. Továbbiakban a felperesnek szakmai képzettségének megfelelő belgyógyász tevékenységet kell ellátnia napi 12 órás műszakban, a fennálló járványügyi veszélyhelyzetben pedig az alperes a munkavállalót jogosult a munkaköri feladataitól eltérő feladatokra is beosztani a betegellátás biztosításának fenntartása érdekében.
[7] A felperes további részletes tájékoztatást kért a várható foglalkoztatásról, de 2020. április 23-án munkavégzésre nem jelent meg.
[8] A következő napon az alperes a felperes közalkalmazotti jogviszonyát rendkívüli felmentéssel megszüntette. Az intézkedésben arra hivatkozott, hogy a felperes 2020. április 23-án a munkavégzésre kijelölt helyen nem jelent meg, rendelkezésre állási kötelezettségét alapos ok nélkül megtagadta, távollétét nem igazolta, mindössze az osztályvezetővel megromlott viszonyára, lakása 400 kilométerre lévő távolságára hivatkozott, amelyek távolmaradás kimentésére nem voltak alkalmasak. A megromlott személyes viszonnyal kapcsolatban utalt az e körben folytatott egyeztetésekre és a felperes együttműködésének hiányára, ezzel összefüggésben pedig arra, hogy a felperes több alkalommal kifejezetten megtagadta a számára kiadott orvosszakmai feladatok ellátását, az osztályos referáló keretében meghatározott feladatokat ignorálta, eltávozott az osztályról, munkavégzésre önhatalmúlag nem jelent meg, illetve rámutatott a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos felperesi mulasztásokra is. Az alperes a felperes magatartását az Mt. 52. § (1) bekezdés a) és b) pontjába, illetve a 6. § (2) bekezdésébe ütközőnek minősítette, amellyel megítélése szerint a felperes kimerítette a rendkívüli felmentés alkalmazhatóságának a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (továbbiakban: Kjt.) 33/A. § (1) bekezdés a), b) pontjában írt feltételeit.
A felperes keresete, az alperes ellenkérelme
[9] A felperes módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes a közalkalmazotti jogviszonyát jogellenesen szüntette meg rendkívüli felmentéssel, továbbá 4 800 000 forint elmaradt jövedelem kártérítéskénti megfizetését, 912 000 forint munkáltatói járadék megtérítését, 8 000 000 forint végkielégítést és annak munkáltatói járulékát, valamint 7 000 000 forint sérelemdíjat igényelt.[10] Érvelése szerint a felmentés jogellenes volt, mert a fizetés nélküli szabadságról visszarendelése során az alperes jogellenesen járt, a tájékoztatási kötelezettségét megszegte, továbbá aránytalanul rövid időt határozott meg számára a munkavégzésre történő visszaálláshoz. Nem vizsgálta miképpen lehetne alternatív megoldást találni a munkahelytől való távolság és életkora ismeretében. Vitatta a felmentési ok világosságát, valóságát és okszerűségét.
[11] A sérelemdíj tekintetében a munkához való alapjog, az egészséghez való jog, az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség, valamint a jóhírnév sérelmére hivatkozott továbbá arra, hogy a klinikai vizsgálatokat nem folytathatja. Érvelése szerint a munkáltató jogellenes intézkedése következtében nem jutott hozzá a 40 éves jubileumi jutalomhoz sem.
[12] Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
[13] Hivatkozása szerint a felperes munkavégzésével számos esetben merült fel probléma, a járványhelyzet következtében fennállt a munkáltató működését közvetlenül és súlyosan sértő azon ok, amely alapján jogszerűen történt a fizetés nélküli szabadságról való visszahívás. Ennek ellenére a felperes a munkahelyén nem jelent meg, ami olyan súlyos kötelezettségszegés, amely megalapozza a rendkívüli felmentést.
[14] A sérelemdíj körében előadta, hogy önmagában a közalkalmazotti jogviszony megszüntetése még annak jogellenessége esetén sem alapozza meg a megnevezett személyiségi jogok megsértését, illetve a sérelemdíj fizetési kötelezettséget. A személyiségi jogi jogsértések nem kerültek bizonyításra, a klinikai vizsgálatvezetői tisztség megszűnése, illetve a 40 éves jubileumi jutalom elmaradása pedig legfeljebb vagyoni kárként és nem nemvagyoni hátránynak minősülhetne.
Az első- és a másodfokú bíróság ítélete
[15] A törvényszék ítéletével a keresetet elutasította.[16] Az elsőfokú bíróság szerint a közalkalmazotti jogviszony fennállása nem volt vitatott egyik fél részéről sem, és az sem, hogy a felperes szakorvosi tevékenységét ennek keretében folytatta. A rendkívüli felmentéssel történő jogviszony megszüntetés másik - kisebb jelentőségű - alapját képező vizsgálatvezetői tevékenységet érintően a felperes ugyanakkor vitatta, hogy az a 2016. július 1-jén létesített közalkalmazotti jogviszony keretei közé tartozott. A bíróság álláspontja szerint a peres felek ezen tevékenység ellátására önálló, szakorvosi tevékenységtől elkülönülő másik szerződést nem kötöttek, mindössze az történt, hogy a felperes egyéb munkáin túl erre a célra is kinevezést kapott. Ebből a szempontból a munkaköri leírásnak van jelentősége.
[17] A felperes az alperes visszarendelő határozatában megjelölt időpontban, majd később sem jelent meg a munkahelyén, márpedig az Mt. 52. § (1) bekezdés a)-c) pontjai az alapvető kötelezettségek között rögzítik, hogy a munkavállaló köteles a munkáltató által előírt helyen és időben, munkára képes állapotban megjelenni, munkaideje alatt a munkáltató rendelkezésére állni, munkáját személyesen, az általában elvárható szakértelemmel és gondossággal, a munkájára vonatkozó szabályok, előírások szerint végezni.
[18] A felperes egyértelmű ismeretekkel rendelkezett arról, hogy munkaideje 2020. április 23-án reggel 8 órakor elkezdődik, ezért ennek elmulasztása miatti kötelezettségszegését szándékosnak kell tekinteni.
[19] Az elsőfokú bíróság vizsgálta az Mt. 6. § (4) bekezdésében foglaltak megsértését. Elfogadta a felperes azon álláspontját, hogy a munkáltató nem tájékoztatta arról, hogy a fizetés nélküli szabadság ideje nem számít munkaviszonyban töltött időnek, ennek azonban a jogvita eldöntése szempontjából nincs jogi relevanciája.
[20] A felperes szerint az alperes arról sem tájékoztatta, hogy a fizetés nélküli szabadság bármikor megszakítható, arról visszarendelhető. Ezt az álláspontot a bíróság nem fogadta el, hiszen ez nem bármikor, hanem csak nagyon ritkán, kivételesen fontos gazdasági érdek vagy a működést közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén történhet meg [Mt. 123. § (5) bekezdés b) pont]. Helyesen utalt az alperes arra, hogy a munkáltatótól nem várható el, hogy minden előre nem látható esetlegesen felmerülő körülményről tájékoztassa a munkavállalót különösen annak ismeretében, hogy a szabadságigényt a felperes nyújtotta be, és annak az engedélyezése mindkét fél érdekeit szolgálta. A felek viszonyában éppen ezért felmerülhet a joggal való visszaélés kérdése, hiszen ezt a munkáltatói intézkedést illetően nem állapítható meg mögöttes szándék, az indok valótlansága.
[21] Nem volt vitatott a felperes részéről, hogy 2020 márciusában a Covid-járvány terjedése Magyarországon is megkezdődött, és az ilyen betegek kezelésére kijelölt egyik kórház az alperes intézmény lett. Ez azt is jelentette, hogy a szakszerű betegellátás fenntartása érdekében az alperesnek minden lehetséges intézkedést meg kellett hoznia különös tekintettel arra, hogy a munkavégzésből több orvos, közöttük több belgyógyász is ideiglenes vagy végleges jelleggel kiesett.
[22] A belgyógyász orvosok közül egyedüliként a felperes volt fizetés nélküli szabadságon, és az ő reaktiválása indokolt volt. A visszarendelés jogszerű és kellően megalapozott volt, ezért azt kellett a továbbiakban vizsgálni, hogy a felperes munkába történő visszaállításához a feltételek adott voltak-e, mert annak hiányában valóban felmerülhetett volna a munkába állás jogszerű megtagadása. A bíróság kiemelte, hogy a felperes mindössze két indokra hivatkozott: az osztályvezető főorvossal való megromlott viszonyára, valamint a munkavégzésre kijelölt helyének 400 kilométeres távolságára.
[23] A megromlott személyes kapcsolat nem volt igazolt, a felperes foglalkoztatása más szervezeti egység keretén belül is megoldható volt.
[24] A felperes hivatkozott arra, hogy nem voltak ismertek előtte a foglalkoztatási adatok, például, hogy mit jelent a 12 órás munkavégzés, az milyen napokra terjed ki, és beosztott orvosként vagy vezetőként fogják-e őt foglalkoztatni, ezért nem utazott fel a megadott időpontban Budapestre. A felperes 2020. április 23-án az orvosigazgatóval valamennyi feltételt tisztázhatott volna. Az ott elhangzottak tükrében ítélhette volna meg, hogy vállalja-e a munkába állást vagy azt megtagadja.
[25] A távolságra történő hivatkozás önmagában nem fogadható el, hiszen a felperes huzamosabb időn keresztül így látta el szakorvosi tevékenységét, B.-re utazott, majd nővérszállón lakott.
[26] A fizetés nélküli szabadságról történő visszarendelésre az alperes valóban rövid határidőt adott, ez azonban indokolt volt. Az Mt. 123. § (5) bekezdéséből következően az ilyen intézkedésre csak kivételes esetben, nagyon fontos gazdasági érdek vagy a működést közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén kerül sor. Amennyiben a felperes hosszabb határidőt kapott volna, az alperes működése kerülhetett volna veszélybe.
[27] A felperes életkora azért nem teszi a munkáltató intézkedését jogellenessé, mert az állam a 62 éves orvosokat nem vonta ki a munkából.
[28] A felperes sérelemdíjat is igényelt, ami túlnyomó részben önmagában az előző kereseti kérelem alaptalansága okán tekinthető megalapozatlannak. A bíróság a felperes által csatolt bizonyítékokat nem ítélte alkalmasnak a sérelemdíj jogalapjának és összegszerűségének alátámasztására.
[29] Az ítélőtábla ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[30] A másodfokú bíróság a felmentés indokait világosnak, valósnak és okszerűnek ítélte.
[31] Az elsőfokú bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy a felperes szakorvosi tevékenységét és vizsgálatvezetői tevékenységét is közalkalmazotti jogviszony keretében végezte. Az elsőfokú bíróság e körben kifejtett álláspontjával a másodfokú bíróság teljes mértékben egyetértett.
[32] Azzal, hogy a felperes fellebbezésében kétségbe vonta az Mt. 123. § (5) bekezdésének a fizetés nélküli szabadság esetére történő alkalmazhatóságát, illetve hogy az Mt. 97. § (5) bekezdése, valamint 6. és 7. §-ai alapján aránytalanul rövidnek értékelte a munkába álláshoz biztosított határidőt, lényegében azt sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság alaptalanul állapította meg, hogy 2020. április 23-án a felperest rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség terhelte.
[33] Az Mt. a fizetés nélküli szabadság alcím alatt kizárólag annak kötelező eseteit szabályozza, azaz alapvetően arról rendelkezik, hogy a munkavállaló mikor jogosult fizetés nélküli szabadságra, egyéb, a fizetés nélküli szabadságra vonatkozó speciális szabályt csak nagyon szűk körben tartalmaz. Az Mt. nem szűkíti le a 123. § (5) bekezdésének alkalmazhatóságát a "rendes" szabadságra. Mindezek miatt nincs akadálya annak, hogy a szabadság megszakítására vonatkozó szabályok a munkáltató mérlegelési jogkörében adott fizetés nélküli szabadságra is alkalmazhatóak legyenek. Az elsőfokú bíróság helyesen járt el, amikor az Mt. 123. § (5) bekezdés b) pontja alapján lehetőséget látott a fizetés nélküli szabadság megszakítására, és e jogszabályi rendelkezés alapján vizsgálta, fennálltak-e annak feltételei. Ezzel összefüggésben helyesen értékelte, hogy a Covid-járvány, illetve annak következtében előállt belgyógyász szakorvos hiány olyan, az alperes működését közvetlenül és súlyosan érintő oknak tekinthető, amely kellő alapot szolgáltatott felperes fizetés nélküli szabadságának megszakítására.
[34] A felperes tévesen hivatkozott az Mt. 97. § (5) bekezdésének sérelmére is, a munkába történő visszaállásra adott határidővel kapcsolatban. A hivatkozott jogszabályi rendelkezés ugyanis a munkavállalóval már közölt munkaidőbeosztás módosításának szabályairól rendelkezik, az alperes azonban nem közölt korábban olyan munkaidőbeosztást, amely módosítására lett volna szükség a felperes munkába állásához. Jelen esetben tehát az Mt. 97. § (5) bekezdése nem alkalmazható.
[35] A másodfokú bíróság osztotta azt az alperesi érvelést, miszerint az Mt. nem állapít meg határidőt a munkavégzésre visszahívás és a munkavégzésre megjelenés között, a szükséges és elégséges határidőt az adott eset összes körülménye alapján kell vizsgálni. Jelen esetben bizonyított a járványhelyzettel összefüggésben előállt belgyógyász szakember hiány, amely a fizetés nélküli szabadság megszakításának jogszerű indoka lehetett.
[36] A másodfokú bíróság nem látta megsértettnek az Mt. 6. § (2) és (3) bekezdését sem. A felperes nem adott elő részletes érvelést azzal kapcsolatban, hogy a jóhiszeműség és tisztesség elvével, illetve a méltányos mérlegelés követelményével miért látta ellentétesnek a munkáltató joggyakorlását.
[37] Fentiek alapján tehát a munkavállalót terhelte az a kötelezettség, hogy 2020. április 23-án az előírt helyen és időben a munkáltató rendelkezésére álljon, illetőleg annak utasításai szerint munkát végezzen. A kötelezettségszegés lényeges volt, hiszen az Mt. 52. § (1) bekezdés a)-c) pontjaiban kifejezetten nevesített rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség megszegése lényeges kötelezettségszegésnek minősül, így a munkáltató jogszerűen alkalmazta a Kjt. 33/A. § (1) bekezdését.
A felperes felülvizsgálati kérelme és az alperes ellenkérelme
[38] A felperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő, keresetének helyt adó új határozat hozatalát kérte. Másodlagosan a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és ugyanennek a bíróságnak új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását indítványozta az alperes perköltségben való marasztalásával.[39] A felperes álláspontja szerint a másodfokú bíróság megsértette az Mt. 123. § (5) bekezdését, mivel ez a jogszabály kizárólag a rendes szabadság vonatkozásában tartalmaz rendelkezéseket. Kiterjesztő értelmezésnek vagy analógia alkalmazásának nincs alapja.
[40] Egyértelműen levonható a következtetés, hogy az alperesnek a felperes visszarendelésére irányuló, fizetés nélküli szabadságát megszakító intézkedése jogellenes volt. Ez pedig azt eredményezi, hogy nem alkalmazható a Kjt. 33/A. § (1) bekezdés a) pontja tekintettel arra, hogy a felperesnek nem keletkezett olyan (jelen esetben rendelkezésre állásra és munkavégzésre vonatkozó) kötelezettsége, amelyet megsérthetett volna.
[41] A fizetés nélküli szabadság mint a rendes szabadságtól eltérő jogintézmény kapcsán kell utalni az Mt. 133. § (2) bekezdésére, amely szerint a fizetés nélküli szabadság a munkavállaló által megjelölt időpontban, de legkorábban a szabadság megszűnésére irányuló nyilatkozat közlésétől számított 30. napon szűnik meg, illetve az ahhoz kapcsolódó jogtár kommentárban foglaltak szerint a munkavállaló a fizetés nélküli szabadságot bármikor - a fentiek szerint - megszüntetheti; a munkáltató azonban nem. A fizetett és a fizetés nélküli szabadság közötti jelentős különbségekből fakadóan a fizetés nélküli szabadság kapcsán nincs helye az Mt. 123. § (5) bekezdés b) pontja alkalmazásának sem analógia, sem kiterjesztő értelmezés útján, illetve más módon. Sem az Mt., sem más jogszabály nem ismeri a fizetés nélküli szabadság megszakításának lehetőségét.
[42] A másodfokú bíróság tévesen és jogszabálysértően zárta ki az Mt. 97. § (5) bekezdésének alkalmazhatóságát. Amennyiben a felperes fizetés nélküli szabadsága megszakítható lett volna, úgy kizárt, hogy a rendelkezésre állásra a munkáltató által meghatározható határidő minimuma korlátok nélküli legyen.
[43] A másodfokú bíróság tévesen hivatkozott arra, hogy az Mt. 97. § (5) bekezdése csak közölt munkaidőbeosztás alapján volna alkalmazható, hiszen, ha erre terjedt volna ki a jogalkotói szándék, úgy a felperessel azonos helyzetben levő fizetés nélküli szabadságát töltő munkavállalók és közalkalmazottak méltánytalanul hátrányos helyzetbe kerülnének csupán amiatt, hogy nem áll fenn közölt munkaidő beosztás. Fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállalók és a közalkalmazottak semmivel sincsenek előnyösebb helyzetben egy munkáltató általi, rendelkezésre állási kötelezettséget érintő egyoldalú módosítás esetén azokkal szemben, akikkel előre közölték a munkaidő beosztást.
[44] Az Mt. 97. § (5) bekezdésére figyelemmel a felperes nem szeghette meg a Kjt. 33/A. § (1) bekezdés a) pontja szerinti lényeges kötelezettségét, hiszen a kötelezettség teljesítésére törvény alapján megadott határidő megközelítőleg sem telt el. Minderre tekintettel a felperes közalkalmazotti jogviszonyát az alperes jogellenesen szüntette meg.
[45] A felperes felülvizsgálati kérelmében utalt az Mt. 6. § (1)-(4) bekezdései, illetve 7. § megsértésére is. Álláspontja szerint fellebbezésében és az azt követő beadványában részletesen leírt módon szegte meg az alperes a fenti jogszabályokat. Nyilvánvalóan nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Az alperes jogellenes magatartására tekintettel a felperes nem kerülhetett olyan helyzetbe, hogy lényeges kötelezettségét szegje meg.
[46] Az alperes nem jelölt meg munkavégzési helyet, a munkaidőre vonatkozóan pedig 12 órás munkaidőt határozott meg, amely szintén tisztázatlan maradt. Egy világjárvány indult, tele bizonytalansággal, rémísztő hírekkel és védőfelszerelés hiányáról írt a média. Ebben a szituációban minimum a hiányolt részletes tájékoztatást és információt kellett volna a felperes számára nyújtani arra is tekintettel, hogy akkor már öt hónapja nem vett részt a kórház mindennapjaiban.
[47] Mindezen tájékoztatás egyebek mellett azért is szükséges lett volna, hogy a felperes el tudja dönteni, szükséges-e élnie az Mt. 54. § (2) bekezdésében foglalt jogával vagy az Mt. 54. § (3) bekezdése vált alkalmazhatóvá.
[48] Fentiekre tekintettel a Kjt. 33/A. § (1) bekezdésében foglalt feltételekre történő hivatkozással az alperes nem szüntethette volna meg a felperes közalkalmazotti jogviszonyát.
[49] A sérelemdíj címén a felperes 7 000 000 forint megfizetését kérte a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:52. §-a szerint. A sérelemdíj és az összegszerűség vonatkozásában változatlanul fenntartotta a fellebbezésben és a per során már eddig előadottakat. Egy köztiszteletben álló orvos 35 éves közalkalmazotti jogviszonyát jogellenes rendkívüli felmentéssel szüntették meg, ez pedig alkalmas volt becsületének, tekintélyének megsértésére mind a betegek, mind a kollégák előtt, jövőbeni munkavégzését, ebből származó bevételeit negatív irányba befolyásolta és a felperes által állított lelki megrázkódtatás közvetlen oka is ez volt.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
[50] A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint megalapozott.[51] A Pp. 423. § (1) bekezdése alapján a Kúria a felülvizsgálat során a felülvizsgálati és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem korlátai között az ott megjelölt jogszabályok tekintetében vizsgálja a jogerős ítélet jogszabály sértő voltát, figyelemmel a Pp. 523. §-ában foglaltakra is.
[52] A felperes felülvizsgálati kérelmében megsértett jogszabályhelyként nem hivatkozott a Pp. 279. § (1) bekezdésében foglaltakra, így jelen eljárásban a jogerős ítélet szerinti tényállás volt az irányadó.
[53] A felperes felülvizsgálati kérelmében változatlanul kétségbe vonta az Mt. 123. § (5) bekezdésének a fizetés nélküli szabadság esetében történő alkalmazhatóságát, illetve az Mt. 97. § (5) bekezdésére, valamint 6. és 7. §-ra hivatkozással aránytalanul rövid időnek találta a munkába álláshoz biztosított időt. Végeredményben annak megállapítását kérte, hogy 2020. április 23-án nem terhelte rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség, így a Kjt. 33/A. § (1) bekezdés a) pontjára alapított rendkívüli felmentés jogellenes.
[54] A felperes felülvizsgálati kérelmében helyesen hivatkozott arra, hogy a szabadság és a fizetés nélküli szabadság egymástól élesen elhatárolandó, más funkcióval rendelkező jogintézmény. Az utóbbi mindig valamilyen meghatározott (főként munkavállalói érdekkörben felmerült és tartós) okhoz kapcsolódik, és a "rendes" szabadság munkaerő regenerálódását szolgáló időtartamához képest hosszabb időtartamra szól, amely alatt a munkavállaló nem kap díjazást a munkáltatótól, megélhetését, életkörülményei feltételeit hosszabb távra és a munkáltatótól függetlenül biztosítja. Emiatt a hivatkozott Mt. 123. § (5) bekezdés b) pontja, mely a munkáltató által kiadott (meghatározott) fizetett szabadságra nézve tartalmaz megállapításokat, a fizetésnélküli szabadságra - esetleges analógiával - sem alkalmazható. Ezt alátámasztja a jogszabályban történő elhelyezkedése is: a fizetés nélküli szabadság (kötelező) eseteit szabályozó rendelkezések másik cím alatt szerepelnek.
[55] A jogvita eldöntése során nem hagyható figyelmen kívül, hogy nem az Mt. 128-132. §-ában foglaltak szerint (és okból) történt a fizetés nélküli szabadság kiadása, hanem annak biztosítására a felek között megállapodás született. Ennek alapján - a felperes kérésének megfelelően - 2020. május 25-ig engedélyezték távolmaradását a munkahelyről, ezalatt munkavégzési, rendelkezésre állási kötelezettség nem terhelte. A megállapodás csak közös megegyezéssel lett volna módosítható, az időtartamát illetően is, amelyre jelen esetben nem került sor, a munkáltató egyoldalú intézkedése ezért jogellenes.
[56] Az Mt. 6. § (4) bekezdése értelmében az e törvény hatálya alá tartozók kötelesek egymást minden olyan tényről, adatról, körülményről vagy ezek változásáról tájékoztatni, amely a munkaviszony létesítése, valamint az e törvényben meghatározott jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése szempontjából lényeges.
[57] Mindebből következően a feleket együttműködési kötelezettség terhelte a kialakult járványügyi helyzetben, ennek megfelelően a munkáltatónak lehetősége volt jelezni, hogy a felperes munkájára a továbbiakban igényt tart, aki attól egyértelműen nem zárkózott el, csupán további tájékoztatást, felvilágosítást kért. Különösen annak pontosítását igényelte, hogy az ellátandó tevékenységet illetően meghatározott 12 órás műszak hogyan értelmezendő.
[58] A munkáltató 2020. április 21-én kívánta megszakítani egyoldalúan a felperes fizetés nélküli szabadságát, és 2020. április 23-ára berendelte munkavégzésre. A felperes miután kérdéseire változatlanul nem kapott kielégítő választ a munkahelyen nem jelent meg, mely tényre alapította az alperes a rövid időn belül, 2020. április 24-én kiadott rendkívüli felmentést.
[59] A felperes az Mt. 54. § (2) és (3) bekezdése alapján arra hivatkozott, hogy az utasítást nem tagadta meg, csak további tájékoztatásra várt. A fizetés nélküli szabadság időtartama alatt azonban a felperesnek nem volt rendelkezésre állási kötelezettsége, így nem volt munkavégzésre utasítható sem.
[60] A munkáltató azon eljárása, hogy a B.-től 400 kilométeres távolságra lakó, 62 éves, hosszabb ideje fizetés nélküli szabadságon levő (ideiglenesen erre az életformára berendezkedő) felperest nagyon rövid határidő biztosítása mellett kívánta a megállapodáson alapuló fizetés nélküli szabadságról egyoldalúan visszahívni, a felperes munkahelytől távol maradó magatartása mellett sem alapozhatja meg a Kjt. 33/A. § (1) bekezdés a) pontja szerinti rendkívüli felmentést.
[61] Az alperes fellebbezési ellenkérelmében kifejezetten arra hivatkozott, hogy intézkedésének indoka kizárólag az volt, hogy a felperes 2020. április 23-án nem jelentkezett munkára. Egyéb okra, a klinikai vizsgálatban betöltött szerepére, nem megfelelő munkavégzésére nem e körben utalt. A másodfokú bíróság is ezzel összefüggésben csak azt állapította meg, hogy e körülmények megjelölése az intézkedés megalapozottságának alátámasztására szolgáltak. Ebből következően ez nem volt érdemi vizsgálat tárgya már a másodfokú eljárásnak sem, tehát a felülvizsgálati eljárásnak sem.
[62] A felperes a sérelemdíj iránti igényét elutasító döntést támadva felülvizsgálati kérelmében megsértett jogszabályhelyként a Ptk. 2:52. §-át jelölte meg, és visszautalt az eljárásban tett előadásaira. A korábbi beadványokra, érvelésekre utalás azonban nem felel meg a Pp. 413. § (1) bekezdés a) és c) pontjában rögzítetteknek, így az a felülvizsgálat alapjául sem szolgálhat.
[63] A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott Ptk. 2:52. §-a csak a sérelemdíj előterjeszthetőségének lehetőségét szabályozza, felperes azonban csak az azt megalapozó személyiségi jogának megsértését állította, de e körben anyagi jogszabálysértést (Ptk. 2:42-50. §) vagy eljárásjogi jogszabálysértést nem jelölt meg. Így jelen eljárásban a sérelemdíj elutasításáról hozott jogerős ítéleti rendelkezés jogszerűsége nem képezhette már vizsgálat tárgyát [Pp. 424. § (1) bekezdés].
[64] Figyelemmel arra, hogy az eljáró bíróságok elfoglalt jogi álláspontjuk folytán a rendkívüli felmentés jogellenessége jogkövetkezményeit nem vizsgálták, így az elsőfokú bíróságnak ebben a kérdésben új eljárást kell lefolytatni és új határozatot kell hozni [Pp. 424. § (4) bekezdés].
(Kúria Mfv.II.10.141/2021/3.)