adozona.hu
ÍH 2022.63
ÍH 2022.63
JOGNYILATKOZAT PÓTLÁSA A jognyilatkozat pótlása iránti perben a jogszabályban előírt valamennyi körülmény fennállását a felperesnek kell bizonyítania, így azt, hogy joggal való visszaélés történt, hogy a magatartás különös méltánylást érdemlő érdeket sért és az érdeksérelem másképpen nem hárítható el. [2012. évi I. törvény 273. §, 7. § (2) bek., 2016. évi CXXX. törvény 265.§ (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság által megállapított ítéleti tényállás szerint az alperes 2016. november 14-én jelentette be, hogy a munkáltatónál képviselettel rendelkezik és képviseletre jogosult szervet működtet, egyben tájékoztatta a felperest arról is, hogy a munkajogi védelem M.M.-t és Mné.K.ZS. ügyvivőt illeti meg. A két ügyvivő házastárs. Az alperes 2020. január 1-jén 135 fő szakszervezeti taggal rendelkezett a felperes munkavállalói körében. A projektmenedzser munkakörű M.M. a felperesnél működő ...
ÍH 2022.63 JOGNYILATKOZAT PÓTLÁSA
A jognyilatkozat pótlása iránti perben a jogszabályban előírt valamennyi körülmény fennállását a felperesnek kell bizonyítania, így azt, hogy joggal való visszaélés történt, hogy a magatartás különös méltánylást érdemlő érdeket sért és az érdeksérelem másképpen nem hárítható el. [2012. évi I. törvény 273. §, 7. § (2) bek., 2016. évi CXXX. törvény 265.§ (1) bek.]
Az elsőfokú bíróság által megállapított ítéleti tényállás szerint az alperes 2016. november 14-én jelentette be, hogy a munkáltatónál képviselettel rendelkezik és képviseletre jogosult szervet működtet, egyben tájékoztatta a felperest arról is, hogy a munkajogi védelem M.M.-t és Mné.K.ZS. ügyvivőt illeti meg. A két ügyvivő házastárs. Az alperes 2020. január 1-jén 135 fő szakszervezeti taggal rendelkezett a felperes munkavállalói körében. A projektmenedzser munkakörű M.M. a felperesnél működő alperesi tagszervezet vezetője. A feladatkörébe tartozott a munkáltatóval való tárgyalásokon való részvétel, a munkavállalók és a szakszervezet érdekeinek képviselete, az éves bértárgyalásokon az érdekvédelem ellátása, vitatott egyoldalú munkáltatói intézkedés esetén felülvizsgálat, konzultáció kezdeményezése, egyéni vita, illetve hátrányos jogkövetkezmény kiszabására irányuló eljárás esetén a munkavállalók képviselete, kapcsolattartás a tagokkal, a felmerült érdekvédelmi kérdések megválaszolása, az esetleges igények, kérések közvetítése a munkáltató felé, a tagok tájékoztatása az érdekvédelmi tevékenységről.Az alperes a megrendelési állomány drasztikus csökkenése folytán pénzügyi és gazdasági intézkedések megtételére kényszerült, ennek keretében több ütemű létszámleépítést foganatosított. A projektmenedzserek számának csökkentése is szükségessé vált, a rendelkezésre álló projektmenedzserekből a felperes két projektmenedzser munkaviszonyát kívánta felmondani, melyek közül az egyik M.M. volt, ezáltal négy fő projektmenedzser maradt volna. A felperes 2020. július 13-án az alperessel közölt levélben kérte M.M. munkaviszonyának felmondással való megszüntetéséhez a szakszervezet egyetértő nyilatkozatát. Az alperes 2020. július 22-én úgy nyilatkozott, hogy a szakszervezeti tisztségviselő munkaviszonyának megszüntetése a szakszervezeti érdekvédelmi tevékenység teljes ellehetetlenítését eredményezné a felperesnél. M.M. a tagcsoport alapító tagja, a kezdetektől ő intézi a szakszervezeti tagokat érintő ügyeket, tárgyalásokat folytat a cégnél. A szakszervezet működésében különös fontos szerepet tölt be a felperesnél, a jelentős létszámú tagcsoport első számú választott ügyvivője. Évek óta részt vesz a szakszervezet tisztségviselők képzésein is. A levélben utalt az alperes arra is, hogy a több ütemű létszámleépítés miatt különösen fontos, hogy a szakszervezet megfelelően tudja képviselni a munkavállalók érdekeit a felperesnél. A tisztségviselő munkaviszonyának megszüntetése a szakszervezet tevékenységét aránytalanul nagy mértékben akadályozná, a szakszervezet alkotmányos funkcióinak érvényesülése veszélybe kerülne, így azzal nem ért egyet. A felperes 2020. augusztus 3-i válaszlevelében előadta, hogy a szakszervezet indokát a működési képtelenségre nem tartja valósnak, mivel M.M. mellett van egy belső ügyvivő, aki M.M. felesége, Mné.K.ZS. és egy külső kapcsolattartó is. Ezt követően az alperes megismételte, hogy a munkaviszony megszüntetésével nem ért egyet.
A felperes hivatalosan 2021. januárjában értesült arról, hogy M.M. és a felesége Mné.K.ZS. örökbefogadási eljárásban vesznek részt és örökbe fogadtak egy kislányt, melynek következtében Mné.K.ZS. gyermekgondozási állományba került 2021. január 22-étől. A felperes ezt megelőzően 2020. július 31-én kapta a bejelentést M.M. részéről, hogy örökbefogadási eljárásban vesznek részt.
Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy a felperesnél 2020. november 25-én munkavédelmi képviselő és üzemi tanácsi választásra került sor.
A felperes keresetében kérte a szakszervezet egyetértő nyilatkozatának pótlását M.M. szakszervezeti tisztségviselő munkaviszonyának munkáltatói felmondással történő megszüntetéséhez. Hivatkozásképpen előadta, hogy az alperes joggal való visszaélést valósított meg, amikor az egyetértést megtagadta. Állította, hogy az alperesnél nem eredményez működési nehézséget M.M. munkaviszonyának megszüntetése, másrészt a felperes működéséhez elengedhetetlen a létszámleépítések végrehajtása, így M.M. munkaviszonyának megszüntetése. Az intézkedés a szakszervezet képviseleti tevékenységét nem befolyásolja, nem lehetetleníti el, mivel M.M. nem egyedüli ügyvivője a szakszervezetnek, hanem kezdetek óta szintén alapító tagként ügyvivő a felesége is, aki ugyanúgy kifejt képviseleti tevékenységet és a munkavállalók is ugyanúgy ismerik. Ezen kívül a kezdetektől külső képviseletet biztosít a szakszervezet egy további személy által is. Hivatkozott arra, hogy más tisztviselői is vannak az alperesnek, továbbá, hogy érdekképviseleti tevékenységet munkaviszonyban nem álló személy is elláthat. M.M. munkaviszonyának a fenntartása a felperes számára aránytalan súlyos hátránnyal járna, a felperes részére havi fix költséget jelent. M.M. munkaköre megszűnt, projektmenedzser munkakörben nem alkalmaztak új munkavállalót, feladatait szétosztották. Két fő munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése szükséges ezen a területen, így csak négy fő menedzser maradhatna.
Az alperes ellenkérelmében kérte a kereset elutasítását. Hivatkozásképpen előadta, hogy jogszerűen tagadta meg az egyetértő nyilatkozat megadását. M.M. valamennyi szakszervezeti tag érdekvédelmét látja el, felesége pedig a munkavállalókkal történő kapcsolattartásért felelős. A két feladat egymástól elkülönül, nem átjárható, hiszen M.M. irodai dolgozókkal kapcsolatos nappalos munkarendben végez munkát, míg felesége a fizikai állománnyal együtt összeszerelő tevékenységet végez többműszakos munkarendben. M.M. mérnöki végzettsége és munkaköre alapozza meg valamennyi tag szakszervezeti képviseletét és ügyeinek vitelét. Hivatkozott arra, hogy a külsős kapcsolattartó nem tartozik az alperes tagszakszervezetéhez, a munkáját a szakszervezet budapesti székhelyén végzi és a kapcsolattartásért felelős. Előadta továbbá, hogy M.M. német nyelvvizsgával rendelkezik, a munkaköre betöltéséhez szükséges nyelvtudása teszi lehetővé, hogy a felperes svájci tulajdonosaival írásbeli és szóbeli kapcsolatot tartson. Erre figyelemmel a sztrájk során is különösen hasznosnak bizonyult ezen tudása. Az alperes M.M.-t számos képzésben részesítette, amibe jelentős összegeket fektetett be, ezért őt pótolni nem tudják. A felperesnek is tudomása volt arról, hogy a választott tisztségviselők örökbefogadási eljárásban vesznek részt, már csak azért is, mert M.M. 2020. augusztus 3-án örökbefogadás céljából munkáltatói igazolás kiállítását kérte a munkáltatótól. Hivatkozott arra is, hogy a felperes törvényes képviselője a szakszervezet megalakulása óta próbálja akadályozni a szakszervezet munkáját és a szakszervezet ellehetetlenítését célozta meg. Ezáltal a felperes rendeltetésellenes joggyakorlást valósított meg.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a szakszervezet egyetértő nyilatkozatot pótolta. A határozat indokolása szerint az alperes M.M. munkakörének megszűnését nem vitatta. Utalt a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) szabályaira, melynek értelmében a jogszabály a perfelvételi szakhoz köti a tényállítások és a bizonyítási indítványok megtételét, ezt követően csak eseti jelleggel lehet ilyet előterjeszteni. A bíróság ezért kizárólag a perfelvétel lezárásáig csatolt iratokat, bizonyítékokat tudta figyelembe venni, az alperes összefoglaló beadványához csatolt iratot azonban nem, melyből egyébiránt megállapítható, hogy a tisztségviselők már évek óta emberi reprodukciós eljárásban vesznek részt, így számítani kellett arra, hogy az egyik tisztviselő távollétre kényszerül a közeljövőben.
Az elsőfokú bíróság szerint az alperes bizonyítási érdeke lett volna bizonyítani a szakszervezet működési körülményeit, azonban ezen bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget. Az elsőfokú bíróság kizárólag azt tudta megállapítani, hogy a szakszervezeti taglétszám 135 fő volt 2020-ban, ebből fakadóan megállapítható, hogy az alperesnek lehetősége volt más szakszervezeti tag vonatkozásában szakszervezeti választás keretén belül újabb tisztségviselőt választani. Ennek a járványhelyzet sem képezte akadályát.
Az elsőfokú bíróság szerint az alperes feladata lett volna annak bizonyítása, hogy az egyet nem értő levél indoka valós, az alperes azonban ezt nem bizonyította. Ehhez képest azonban a felperes igazolta a különös méltánylást érdemlő érdekét B.A. tanúvallomásával. A tanú igazolta, hogy M.M.-on kívül T.N. projektkoordinátor munkaviszonyát is meg kellett szüntetniük, a létszámleépítést végrehajtották. A felperesnek ugyan két telephelye van Sz. városon és K. városon, de jelen perben a kecskeméti telephely működését kellett figyelembe venni. A K-i telephelyre három fő fizikai munkavállaló lett felvéve, projektkoordináció területén azonban nem történt bővítés.
B.A. tanúvallomása igazolta, hogy a felperes nem lehetetleníti el az alperes tevékenységét, az alperesi szakszervezeti tag munkavállalók megbíznak a felperesben és engedik, hogy a munkabérükből vonják le a szakszervezeti díjukat, ezzel is igazolva, hogy "nem tartják megkérdőjelezhetőnek, hogy a felperes értesült szakszervezeti tagsági mivoltukról". A tanú igazolta, hogy nem volt akadálya annak sem, hogy a szakszervezet választást eszközöljön tisztségviselői pótlása vonatkozásában. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes nem igazolta, hogy a felperes rendeltetésellenesen gyakorolta a jogait és azt sem, hogy a tervezett intézkedés a szakszervezet működését ténylegesen ellehetetlenítette volna. Emellett az alperes nem bizonyította, hogy a szakszervezet részére M.M. munkaviszonyának megszüntetése aránytalanul nagyobb terhet jelentett volna, mint a felperes munkáltató részére a jogviszony fenntartása. Az alperes nem bizonyította a szakszervezeti tevékenység ellehetetlenülését. Továbbá nem volt bizonyított a felperes szakszervezetet támadó hozzáállása. Az viszont megállapítható, hogy az alperes M.M. tisztségviselő általa ismert várható távozására is figyelemmel nem gondoskodott megfelelő időben pótlásról, pedig arra lett volna módja. Az érdeksérelem más módon nem hárítható el, kizárólag azzal, hogy a bíróság pótolja a felmondáshoz szükséges nyilatkozatot.
Az ítélet ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést kérve - tartalma szerint - az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a kereset elutasítását. Hivatkozásképpen előadta, hogy elsőfokú bíróság megsértette a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 273. § (1) és (6) bekezdését. Az elsőfokú bíróság tévesen hozta összefüggésbe a szakszervezeti tisztségviselő választást az üzemi tanácsi és munkavédelmi választásokkal, ezek a választások egymástól függetlenek. Hangsúlyozta, hogy a szakszervezet vezetésének nincs jogi eszköze arra, hogy lemondassa a tisztségviselőt és új tisztségviselőt jelöljön ki. A 135 fő szakszervezeti tag részére online választás lebonyolítása technikailag sem lett volna megvalósítható. A bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy az alperes nem vitatta azon felperesi állítást, hogy M.M. munkaköri feladata megszűnt. Az alperes ugyanis többször hivatkozott az elsőfokú eljárás folyamán arra, hogy a M.M. munkaviszonyának megszüntetésével az alperes nem tudta volna ellátni érdekvédelmi feladatait a felperesi cégnél, a felperes munkáltató viszont tudta volna tovább foglalkoztatni M.M.-t és továbbra is folyamatosan ellátta munkával, a munkavállaló továbbra is teljes munkaidőben végezte munkaköri feladatait. Az alperes tudomása szerint a felperes további leépítést nem hajtott végre az azonos munkakörben dolgozók körében. A fellebbezéséhez csatolta a felperes beszámolóját arra hivatkozással, hogy az kizárólag a sz-i telephely vonatkozásában utal leépítésre. Az elsőfokú bíróság B.A. tanúvallomása alapján tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a felperes igazolta a különös méltánylást érdemlő érdeket. A projektkoordinátor tanú munkaviszonya valójában megszűnt, azonban feladatainak nagy részét éppen M.M. vette át. Nem felel meg a valóságnak az a tény, hogy M.M. munkaterületén, a projektkoordináció terén nem történt bővítés. A felperes T.J. személyében gyártástámogató munkakörbe új kollégát vett fel és 2021. július 1-től belső átszervezéssel a korábbi gyártástámogató feladatokat ellátó kollégát projektkoordinátorként foglalkoztatja. Erre vonatkozóan 2021. július 6-i e-mailt csatolt. A projektkoordinációs csapat egy fő vezető projektkoordinátor mellett öt fő projektkoordinátor munkatárssal működik. Az alperes részéről visszaélés nem merülhet fel, hiszen az Mt.-ben foglalt törvényes lehetőséggel élt, tekintettel arra, hogy M.M. szakszervezeti munkáját nem tudja pótolni. Emellett bizonyítást indítványozott M.M., Mné.K.Zs. és K.A. tanúkénti meghallgatására.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. Hivatkozásképpen előadta, hogy az üzemi tanácsi és munkavédelmi képviselői választásra nem azért hivatkoztak, mert azt gondolnák, hogy ezek jogilag azonos funkciót töltenek be, hanem azért, mert a választások megtörténte bizonyítja, hogy a szakszervezetnek is lett volna lehetősége választásokat tartani. Kiemelendő, hogy üzemi tanácstagnak és munkavédelmi képviselőnek is állított a szakszervezet más jelölteket, azaz potenciálisan lenne, aki átvegye M.M. helyét. A választások igazolják, hogy a szakszervezet ellehetetlenülésére tett nyilatkozat valótlan, az alperes a pótlást is meg tudta volna szervezni, valamint jelöltek is lennének M.M. helyére.
M.M. lemondatása fel sem merült, az alperesnek nem megszüntetésről, hanem pótlásról kell gondoskodnia. Nem valós az alperes azon kijelentése, hogy vitatta volna azt, hogy M.M. munkaköri feladata megszűnt. Az alperes az ítélet meghozatala előtt is konkrétan és határozottan úgy nyilatkozott, hogy a munkaköri feladatok megszűnését nem vitatja, melyet igazol a 33. számú tárgyalási jegyzőkönyv. Az alperes a Pp. szabályaival ellentétesen csatolt mellékleteket és kérte tanúbizonyítás foganatosítását, továbbá a másodfokú eljárásban új tényt, bizonyítékot adott elő, mely jogszabálysértő. Az alperesnek mindezek előterjesztésére volt lehetősége az elsőfokú eljárásban. M.M. nem koordinátori munkakört tölt be, hanem projektmenedzseri pozíciót, ezért a hivatkozott körülmények vizsgálata szükségtelen. Ismételten hangsúlyozta, hogy a szakszervezetnek a megtagadáshoz kapcsolódó joga nem korlátlan, azt visszaélésszerűen nem gyakorolhatja. Bizonyítania és igazolnia kell, hogy az adott tisztségviselőt nem tudja pótolni. Az alperes a bizonyítási lehetőséggel nem élt, csak nyilatkozott a per során, de semmilyen eszközzel nem támasztotta alá, hogy M.M. pótolhatatlan vagy a szakszervezet nem tudna intézkedni a pótlása felől. A szakszervezet 2020. júniusától meg sem próbált választást kiírni és nem tett semmilyen lépést tisztségviselő képzésére, pótlására annak fényében, hogy Mné.K.Zs. 2021. január 22. napja óta tartós távolléten van. Szakszervezeti megmozdulások is voltak az elmúlt másfél évben.
A fellebbezés megalapozott.
Az Mt. 273. § (1) bekezdése szerint a közvetlen felsőbb szakszervezeti szerv egyetértése szükséges - a (3) bekezdés szerint megjelölt - választott szakszervezeti tisztséget betöltő munkavállaló munkaviszonyának a munkáltató általi felmondással történő megszüntetéséhez. A (6) bekezdés előírja, hogy a szakszervezet az (1) bekezdésben foglaltak szerinti munkáltatói intézkedéssel kapcsolatos álláspontját a munkáltató írásbeli tájékoztatásának átvételétől számított nyolc napon belül írásban közli. A tájékoztatásnak, ha a szakszervezet a tervezett intézkedéssel nem ért egyet, az egyet nem értés indokait tartalmaznia kell.
Az Mt. 7. § (1)-(2) bekezdései szerint tilos a joggal való visszaélés. E törvény alkalmazásában joggal való visszaélés különösen, ha az mások jogos érdekeinek csorbítására, érdekérvényesítési lehetőségeinek korlátozására, zaklatására, véleménynyilvánításának elfojtására irányul vagy ehhez vezet. Ha a joggal való visszaélés munkaviszonyra vonatkozó szabály által megkívánt jognyilatkozat megtagadásában áll és az a magatartás nyomós közérdeket vagy a másik fél különös méltánylást érdemlő érdekét sérti, a bíróság a jognyilatkozatot ítéletével pótolja, feltéve, hogy az érdeksérelem másként nem hárítható el.
A jognyilatkozat pótlása a joggal való visszaélés különös tényállása, amikor a bíróság ítéletével pótolja a jognyilatkozat tételére jogosult fél jognyilatkozatát. A jognyilatkozat pótlása a magánjogban ritka és csak kivételes esetben megengedhető eszköz, lévén az erőteljes beavatkozás a magánautonómia körébe. Ennek megfelelően a jognyilatkozat bíróság általi pótlásának három konjuktív, kógens feltétele van: az egyik, hogy joggal való visszaélés történt, mely munkaviszonyra vonatkozó szabály által megkívánt jognyilatkozat megtagadásában áll, a másik, hogy a magatartás nyomós közérdeket vagy a másik fél különös méltánylást érdemlő érdekét sérti és a harmadik feltétel, hogy az érdeksérelem másképpen nem hárítható el. Az objektív feltétel - munkaviszonyra vonatkozó szabály által megkívánt jognyilatkozat megtagadása - a perbeli esetben nyilvánvalóan teljesült, míg a továbbiak bizonyítási kérdést képeztek.
A perben nem volt vitatott, hogy M.M. az Mt. 273. § (1) és (3)-(4) bekezdései alapján szakszervezeti védelemben részesül. A szakszervezeti tisztségviselők munkajogi védelmének célja a hátrányos megkülönböztetés illetőleg megtorlás megelőzése, és a szakszervezet zavartalan érdekképviseleti tevékenységének biztosítása. Nyilvánvaló, hogy a szakszervezetek érdekvédelmi tevékenységet csak akkor tudnak hatékonyan ellátni, ha a tisztségviselők megfelelő munkajogi védelemben részesülnek. Ez nemzetközi kötelezettségekkel és az Alaptörvényben rögzített munkavállalói jogokkal is összefügg. Magyarország Alaptörvénye XVII. cikk (2) bekezdése szerint törvényben meghatározottak szerint a munkavállalóknak, a munkaadóknak, valamint szervezeteiknek joguk van ahhoz, hogy egymással tárgyalást folytassanak, annak alapján kollektív szerződést kössenek, érdekeik védelmében együttesen fellépjenek, amely magában foglalja a munkavállalók munkabeszüntetéshez való jogát. Magyarország a 2000. évi LII. törvénnyel hirdette ki az egyesülési szabadság és a szervezkedési jog védelméről szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1948. évi 31. ülésszakán elfogadott 87. számú Egyezményt. Az Egyezmény 11. cikke szerint a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet minden tagállama, amely vonatkozásában a jelen Egyezmény hatályban van, vállalja minden szükséges és megfelelő intézkedés megtételét annak biztosítására, hogy a munkavállalók a munkáltatók szabadon gyakorolhassák szervezkedési jogukat. Magyarország a 2000. évi LV. törvénnyel hirdette ki a szervezkedési jog és a kollektív tárgyalási jog elveinek alkalmazásáról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1949. évi 32. ülésszakán elfogadott 98. számú Egyezményt. Az 1. cikk rögzíti annak szükségességét, hogy a munkavállalók, foglalkoztatásukkal kapcsolatosan, részesüljenek a szervezkedési szabadság megsértésére irányuló megkülönböztetés elleni megfelelő védelemben. E védelemnek különösen olyan cselekedetekkel szemben kell érvényesülnie, melyek célja: a munkavállaló elbocsátása vagy bármilyen más módon történő megkárosítása, szakszervezeti hovatartozása vagy szakszervezeti tevékenysége miatt, melyet a munkaidőn kívül, vagy a munkaadó hozzájárulásával a munkaidőn belül fejtett ki. A 2. cikk 1. pontja szerint a munkavállalók és a munkaadók szervezeteinek megfelelő védelemben kell részesülniük egymás ellenében tett minden beavatkozás ellen, ami megalakulásukat, tevékenységüket és igazgatásukat illeti, történjék az akár közvetlenül, akár képviselőik, akár tagjaik útján. A 3. cikk előírja, hogy amennyiben szükséges, a nemzeti feltételeknek megfelelő eljárásokat kell létesíteni az előző cikkelyekben meghatározott szervezkedési jog tiszteletben tartásának biztosítására.
A másodfokú bíróság észlelte, hogy az elsőfokú bíróság anyagi pervezetése nem volt megfelelő. Az elsőfokú bíróság tévesen arról tájékoztatta a feleket, hogy a jogszerűség bizonyítása az alperest terheli, tehát az alperest terheli annak bizonyítása, hogy a jognyilatkozat megtagadásakor jogszerűen járt el, jogosan tagadta meg a jognyilatkozatot, a szakszervezeti tisztségviselőre szükség volt, ő nélkülözhetetlen volt. Az elsőfokú bíróság az ítéletben is az alperes terhére értékelte, hogy nem bizonyította, hogy az egyet nem értő levél indoka valós. A másodfokú bíróság szerint - az Mt. 7.§-ára figyelemmel - ezeket a tényeket nem az alperesnek kellett bizonyítania.
A régi Mt. a joggal való visszaélés következményeként a 4. § (3) bekezdésben mindösszesen azt szabályozta, hogy a rendeltetésellenes joggyakorlás hátrányos következményeit megfelelően orvosolni kell. Emellett az Mt. 28. § (2) bekezdése 2005. március 20-tól tartalmazta, hogy a szakszervezet az előzetes egyetértéshez szükséges munkáltatói intézkedéssel kapcsolatos álláspontját a munkáltató írásbeli tájékoztatásának átvételétől számított 8 munkanapon belül írásban közli. Ha a tervezett intézkedéssel a szakszervezet nem ért egyet, a tájékoztatásnak az egyet nem értés indokait tartalmaznia kell. Az indokolás akkor alapos, ha a tervezett intézkedés végrehajtása
a) elnehezítené annak a szakszervezeti szervnek a működését, melyben a munkavállaló választott tisztséget visel, feltéve, hogy az intézkedés elmaradása a munkáltatóra nézve aránytalan, súlyos hátránnyal nem jár vagy
b) a szakszervezet érdekképviseleti tevékenységében történő közreműködés miatti hátrányos megkülönböztetést eredményezne.
Mindezen jogszabályi rendelkezések alapján született az EBH2010.2249. számú határozat. A bírói gyakorlat abban egyébiránt változatlan, hogy össze kell vetni az intézkedés végrehajtásának, illetve elmaradásának a szakszervezeti szervre valamint a munkáltató működésére gyakorolt hatását. Ugyancsak ezt tartalmazza - immár az új Mt. rendelkezései alapján - a BH2016.93. számú eseti döntés, mely szerint a bíróságnak mérlegelési jogkörében eljárva a szakszervezet és a munkáltató tervezett munkáltatói intézkedéssel kapcsolatos jogos, méltányos érdekeinek az összevetését kell elvégeznie. Emellett továbbra is irányadó a bírói gyakorlat szerint az, hogy a szakszervezeti tisztségviselőt megillető munkajogi védelem rendeltetése a szakszervezet zavartalan működésének biztosítása (EBH2003.967.). Az egyetértés csak akkor tagadható meg, ha ez a jog társadalmi rendeltetésével összhangban van (EBH2000.240.).
A régi Mt.-hez képest változott az új Mt. szabályozása a tekintetben is, hogy nem valamennyi szakszervezeti tisztséget betöltő munkavállalót illeti meg felmentési védelem, hanem csak az Mt. 273. § (3)-(4) bekezdésben meghatározott tisztségviselőket.
A Pp. 265. § (1) bekezdése szerint törvény eltérő rendelkezése hiányában a perben jelentős tényeket annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valósnak fogadja el (a továbbiakban: bizonyítási érdek), továbbá a bizonyítás elmaradásának vagy sikertelenségének a következményeit is ez a fél viseli. Az Mt. 273. § (6) bekezdése nem tartalmaz a felmondáshoz hasonló rendelkezést, mint amit az Mt. 64. § (2) bekezdése tartalmaz, mely szerint a megszüntető jognyilatkozat indokainak valóságát és okszerűségét a nyilatkozattevő bizonyítja. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a jognyilatkozat megtagadásának indokolását ne kellene figyelembe venni, azonban az Mt. 7. § (2) bekezdésben foglalt valamennyi körülmény fennállását a felperesnek kell bizonyítania, így azt, hogy joggal való visszaélés történt, a magatartás a különös méltánylást érdeket sért és az érdeksérelem másképpen nem hárítható el. A bíróságnak egyaránt vizsgálnia kell a jogosulti joggyakorlást és a kötelezetti érdekhelyzetet. Ha azonban a bíróság nem tudja a jogosulti joggyakorlás visszaélésszerű jellegét megállapítani, akkor nem fordulhat a kötelezetti érdekhelyzet vizsgálatához. A felperes nyomós közérdekre nem hivatkozott, csak különös méltánylást érdemlő magánérdekre.
Az Mt. 7.§ (2) bekezdése a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 1:5.§ (2) bekezdésével teljes mértékben azonosan szabályozza a jognyilatkozat pótlását. A jogszabályi rendelkezésből egyértelmű, hogy a jognyilatkozat pótlására csak valóban kivételes körülmények között van lehetőség. Miként a Ptk. kommentárja is rögzíti, "az 1990-es évek felsőbírósági ítélkezési gyakorlata (szemben a korábbi judikatúrával, amely a kelleténél tágabban vonta meg az intézmény alkalmazásának határait) a kívánatos önmérsékletet mutatta a joggal való visszaélés megállapításánál. A visszafogottság mindenképpen indokolt, figyelemmel arra, hogy a polgári jogi szabályok elsősorban és alapvetően védik és támogatják az alanyi jogok érvényesülését, és csak visszaélés esetén gátolják meg azok gyakorlásának konkrét módját. A bírói gyakorlat jórészt kidolgozta a visszaélésszerű joggyakorlás tartalmi határait. Ki kell emelni, hogy a Legfelsőbb Bíróság az 1990-es évektől - ma is helytálló érvekkel - szakított az 1959-es Ptk. kezdeti gyakorlatával, amely a szemben álló érdekek egybevetését és mérlegelését tekintette a központi kérdésnek a joggal való visszaélés vizsgálatánál. Helytelen volt ez a gyakorlat, hiszen a szemben álló érdekek egyikét egyértelműen alanyi jog támogatja. (Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez szerk. VÉKÁS Lajos, GÁRDOS Péter in Complex Jogtár 1:5.§)."
A peres felek között nem volt vitatott, hogy M.M. folyamatosan érdekvédelmi feladatokat lát el, az alperesnél működő nagylétszámú alapszervezet első számú vezetője, aki a munkavállalókat képviselte a munkáltatóval való bér-, és egyéb tárgyalásokon, közvetítette a munkavállalói érdekeket. Az alperes emellett hivatkozott a M.M. tapasztalatára, tudására és arra, hogy a munkáltatóval való egyeztetések során ő járt el. Ezen tényállításokat a felperes nem cáfolta. Vitatott volt a perben a joggal való visszaélés, az, hogy az alperes megtagadó nyilatkozata a felperes különös méltánylást érdemlő magánérdekét sérti, és hogy az érdeksérelem másképp nem volt elhárítható, mely tényállításokat - a korábban hivatkozottaknak megfelelően - a felperesnek kellett bizonyítania.
A Pp. 369. § (4) bekezdése szerint a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének, illetve eljárásának az anyagi pervezetéssel összefüggő részét csak az anyagi jogi felülbírálat részeként vizsgálhatja és minősítheti úgy, hogy egyúttal köteles elvégezni a saját anyagi jogi álláspontja szerint helyes anyagi pervezetést és az ezzel összefüggő intézkedéseket megtenni.
A Pp. 370. § (4) bekezdése szerint, ha a másodfokú bíróság az üggyel kapcsolatos, az elsőfokú bíróságétól eltérő anyagi jogi álláspontjának következményeként azt állapítja meg, hogy az elsőfokú bíróság által végzett anyagi pervezetés az érintett kérdéshez kapcsolódóan nem volt megfelelő, ezt a felek tudomására hozza és a fellebbező fél kérelmére veszi figyelembe. Ilyen esetben a másodfokú bíróság a továbbiakban a 369. § (4) bekezdésében meghatározottak szerint jár el.
A Pp. 384. § (1) bekezdése szerint az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére önmagában nem szolgálhat alapul, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság anyagi pervezetésével nem ért egyet. Kizárólag ezen okból a felek sem kérhetik az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését. A (2) bekezdés szerint a másodfokú bíróság a 369. § (4) bekezdésében meghatározott felülbírálati jogkörének gyakorlását követően
a) az ügy érdemében a rendelkezésre álló adatok alapján a 383. § szerint dönt, ha
aa) a fél nem nyilatkozik vagy a szükséges nyilatkozatot nem teszi meg, vagy
ab) a fél nyilatkozata és az elsőfokú eljárás szükség szerinti kiegészítése folytán az elsőfokú eljárásnak az ügy érdemi eldöntését befolyásoló hibája orvosolható,
b) az ítéletet hatályon kívül helyezi, ha az ügy érdemében az a) pont alapján dönteni nem lehet.
A másodfokú bíróság ezért megadta a helyes anyagi pervezetést, mely szerint a felperesnek kell bizonyítania, hogy az alperes egyetértést megtagadó nyilatkozata joggal való visszaélést valósított meg, ez különös méltánylást érdemlő érdekét sérti és ez az érdeksérelem másképpen nem hárítható el. Az alperes, mint fellebbező fél ezt a másodfokú tárgyaláson tett nyilatkozatával kérte figyelembe venni. Ezt követően a másodfokú bíróság nyilatkoztatta a bizonyításra kötelezett felperest, hogy ezen anyagi pervezetésre tekintettel van-e bizonyítása indítványa és bizonyíték csatolási szándéka. A felperes a másodfokú tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy nincs további bizonyítási indítványa és bizonyítéka. Figyelemmel arra, hogy bizonyítási indítványt és bizonyítékot a bizonyításra kötelezett felperes nem terjesztett elő tényállításai alátámasztására, a másodfokú bíróság a tárgyalást berekesztette és ítéletet hozott.
A felperes az elsőfokú eljárás során hivatkozott arra, hogy az alperesnek az elmúlt egy évben lehetősége lett volna M.M. szakszervezeti tisztségviselő helyének a pótlására, de ezt visszaéléssszerűen nem tette meg. A másodfokú bíróság rámutat arra, hogy nem az a per tárgya, hogy M.M. szakszervezeti tisztségviselő a munkaviszonya megszűnését követően pótolható-e vagy sem. Természetszerűen minden pozícióra minden ember pótolható elvi értelemben. A szakszervezeti tisztségviselőt megillető felmondási védelem egyértelműen korlátozza a munkáltató felmondási jogát, kifejezetten ez a célja egy magasabb, az Alaptörvényben szabályozott jog és nemzetközi kötelezettségek teljesítése érdekében. A szakszervezeti jogok gyakorlásának folyamatossága és biztonsága szempontjából kiemelkedően fontos a szakszervezeti tisztségviselők munkajogi védelme (Nagy Kommentár a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényhez). Ugyanakkor minden jogi normának, alanyi jognak és jogintézménynek önálló társadalmi rendeltetése, célja van. Amennyiben a jogalany e céllal ellentétesen, azt szem elől veszítve gyakorolta az egyébként őt megillető jogot vagy teljesítette a kötelezettségét, valójában csak látszólag cselekedett jogszerűen. Eljárása formálisan jogszerű volt ugyan - tehát nem ütközött konkrét jogi tilalomba - annak módja azonban rendeltetésellenes volt (a joggal való visszaélés tilalmának megsértésével kapcsolatos munkaügyi perekben felmerült egyes kérdésekről szóló 5/2017. (XI. 28.) KMK vélemény 1. pontja).
A perben azt kellett vizsgálni, hogy az alperes részéről az egyetértő nyilatkozat megtagadása joggal való visszaélést valósított-e meg. A munkajogi bírói gyakorlat továbbá fenntartotta, hogy a munkáltatói és a szakszervezet oldalán felmerülő érdekeket kell vizsgálni, össze kell vetni és meg kell állapítani, hogy volt-e a munkáltató oldalán olyan különös méltánylást érdemlő jogvédelmi érdek, amely nem volt másképp elhárítható és amely igazolja a kivételes jogintézmény, a jognyilatkozat pótlásának szükségességét. Egyúttal vizsgálni szükséges - tekintettel arra, hogy ez volt a megtagadás oka - hogy a tisztségviselő munkaviszonyának megszüntetése a szakszervezeti érdekvédelmi tevékenység teljes ellehetetlenítését, vagy jelentős mértékű elnehezítését eredményezné a felperesnél, a bizonyítási érdek azonban e tekintetben sem az alperesé, hanem éppen ellenkezőleg, a felperesé. A másodfokú bíróság szerint ellenben teljes mértékben irreleváns az, hogy üzemi tanácsi választások és munkavédelmi képviselő választások zajlottak a felperesnél, de az is, hogy a szakszervezeti tagok közül többen hozzájárultak ahhoz, hogy levonják a munkabérükből a szakszervezeti tagdíjat. Ezen körülmények nem bírnak jelentőséggel sem a joggal való visszaélés bizonyítása, sem az érdekek összemérése kapcsán.
A felperes - az őt terhelő bizonyítási érdek ellenére - nem bizonyította egyik jogszabályi feltételt sem a jognyilatkozat pótlásához. Nem bizonyította sem a jogosulti oldalon a joggal való visszaélés megvalósulását, sem a kötelezetti oldalon a különös méltánylást érdemlő magánérdeket és azt, hogy az érdeksérelem másképp nem volt elhárítható. Az alperesi joggal való visszaélés semmivel sem igazolt. M.M. az alapszervezet első számú vezetője, aki hosszú évek óta képviselte a munkavállalókat a munkáltatóval való bér-, és egyéb tárgyalások, egyeztetések folyamán, közvetítette a munkavállói érdekeket, segítette azok érvényesítését. Mindehhez az évek során nagy tapasztalatra és tudásra tett szert. Az alperes erre vonatkozó tényelőadásait a felperes nem vitatta, e körben bizonyításra nem is volt szükség. Az, hogy ha a munkaviszonya megszűnik, a szakszervezeti tisztségviselő új választással miként és kivel pótolható, irreleváns. A referencia időpont nem a lehetséges jövőbeli helyzet, hanem a jognyilatkozat kérésének időpontja. Ekkor csak M.M. felesége tevékenykedett az alperesi alapszervezetnél munkaviszonyban álló választott tisztségviselőként, azonban a munkáltatóval való tárgyalásokat, egyeztetéseket nem ő, hanem M.M. bonyolította. Azt nem lehetett megállapítani, hogy a felesége tudta volna pótolni M.M. szakszervezeti munkáját, mert e tekintetben a felperes bizonyítást nem indítványozott, de érdemben nem is cáfolta, hogy M.M. képviselte a munkavállalókat a munkáltatóval szemben a tárgyalások folyamán, mint első számú vezető. A munkaviszonyban nem álló külsős szakszervezeti segítők és kapcsolattartók nem vehetők figyelembe, mert munkaviszony és helyismeret nélkül korlátozott a létfontosságú információkhoz való hozzáférésük és velük szemben a szakszervezeti tagok bizalma sem ugyanolyan, mint egy közvetlen munkatárs esetében. Ezért a felperes nem bizonyította, hogy az alperes az egyetértő nyilatkozat megtagadásával joggal való visszaélést követett volna el, de azt sem, hogy a szakszervezeti tisztségviselő munkaviszonyának megszüntetése a szakszervezet érdekvédelmi tevékenységet nem akadályozta volna.
Emellett a felperes a további jogszabályi feltételeket, a különös méltánylást érdemlő magánérdeket és azt sem bizonyította, hogy az érdeksérelem másképp nem volt elhárítható. Az alperes az utolsó tárgyaláson tett nyilatkozata alapján valóban nem vitatta azt, hogy M.M. munkaköri feladati megszűntek, a per során azonban végig vitatta a létszámcsökkentést, annak volumenét, valamint a létszámcsökkentés folytán M.M. munkakör megszüntetésének szükségességét. Ezzel kapcsolatosan a felperes arra hivatkozott, hogy a létszámcsökkentés valósága nem vizsgálható. A jognyilatkozat pótlásához a munkáltatónak igazolnia kell a különös méltánylást érdemlő érdekét, ezért a másodfokú bíróság szerint a jognyilatkozat pótlása iránti perben vizsgálható a létszámcsökkentés ténye, volumene és az, hogy az a projektmenedzser munkakörben dolgozó munkavállalót az miként érintette. Önmagában a létszámcsökkentés - annak volumenének és kihatásának igazolása nélkül - nem alkalmas a különös méltánylást érdemlő magánérdek igazolására. A nem vitatott peradatok szerint a felperesnél több projektmenedzser dolgozott, akik közül a felperes a szakszervezeti tisztségviselőt választotta ki, mint akinek a munkaviszonyát meg kívánja szüntetni. A kiválasztásnál azonban csak a létszámcsökkentésre hivatkozott, egyéb körülményekre nem, de még e vonatkozásban sem voltak egyértelmű peradatok: a felperes keresetlevelében úgy nyilatkozott, hogy a projektmenedzsment területéről két főt küldött el áprilisban és májusban közölt felmondással. A két fő közül az egyik projektmenedzser munkakörű volt, a másik gyártáselőkészítő. Tanúvallomás szerint projektmenedzseri pozícióban dolgozó munkavállalókat is el kellett küldeni, egy projektkoordinátor munkaviszonya került megszüntetésre. Ez azonban más munkakör. A tanú nagy arányú létszámcsökkentésre hivatkozott, de ennek ténye és felperesre való kihatása - konkrét és egyértelmű adatok hiányában - nem került bizonyításra. A másodfokú bíróság szerint a felperes sem a jogosulti joggyakorlás visszaélésszerűségét, sem a kötelezetti érdekhelyzet különös méltánylást érdemlő voltát és az érdeksérelem másképp el nem háríthatóságát nem bizonyította. A felperes másodfokú eljárásban előterjesztett bizonyítási indítványai szükségtelenek voltak, M.M. szakszervezeti feladatai nem voltak vitatottak.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383.§ (2) bekezdése alapján megváltoztatta és a keresetet elutasította.
(Fővárosi Ítélőtábla, 1.Mf.31.310/2021/7.)