adozona.hu
BH 2022.3.78
BH 2022.3.78
I. Az 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 33/A. § (1) bekezdése szerinti megállapítási per soha nem eredményezheti a felszámolás alatt álló adós vagyonának növekedését. A megállapítási perben meghatározott összeg erejéig a felszámolási eljárás befejezése utáni marasztalási perben léphetnek fel a hitelezők ki nem egyenlített követelésük erejéig a vezető tisztségviselővel szemben. A 2006. évi V. törvény (Ctv.) 99. § (5) bekezdése szerinti per a felszámolási vagyon növekedését eredményezheti, és az így befolyt öss
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] Az alperes a Kft. (a továbbiakban: adós) vezető tisztségviselője, majd 2007. február 20-tól a végelszámolója volt a felszámolás 2009. február 27-én történt megindulásáig.
[2] Az adóst 66,66%-ban, a felperest 33,33%-ban illette meg az Országos Gyógyszerészeti Intézet (a továbbiakban: OGYI) nyilvántartásában 359/1992. szám alatt bejegyzett, S. gyógyhatású készítmény (a továbbiakban: gyógyhatású termék) hasznosításának joga. A gyógyhatású termékhez védjegyoltalom is kapcsolódott, a védjegyl...
BH 2022.3.78 I. Az 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 33/A. § (1) bekezdése szerinti megállapítási per soha nem eredményezheti a felszámolás alatt álló adós vagyonának növekedését. A megállapítási perben meghatározott összeg erejéig a felszámolási eljárás befejezése utáni marasztalási perben léphetnek fel a hitelezők ki nem egyenlített követelésük erejéig a vezető tisztségviselővel szemben. A 2006. évi V. törvény (Ctv.) 99. § (5) bekezdése szerinti per a felszámolási vagyon növekedését eredményezheti, és az így befolyt összeget a Cstv. kielégítési sorrendje szerint kell a hitelezők között szétosztani.
II. A végelszámolóval szemben a Ctv. 99. § (5) bekezdése szerinti igény a végelszámolást követő felszámolás kezdő időpontjától számított ötéves elévülési időben érvényesíthető [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 33/A. § (1) bek., 2006. évi V. tv. (Ctv.) 99. § (5) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Az alperes a Kft. (a továbbiakban: adós) vezető tisztségviselője, majd 2007. február 20-tól a végelszámolója volt a felszámolás 2009. február 27-én történt megindulásáig.[2] Az adóst 66,66%-ban, a felperest 33,33%-ban illette meg az Országos Gyógyszerészeti Intézet (a továbbiakban: OGYI) nyilvántartásában 359/1992. szám alatt bejegyzett, S. gyógyhatású készítmény (a továbbiakban: gyógyhatású termék) hasznosításának joga. A gyógyhatású termékhez védjegyoltalom is kapcsolódott, a védjegylajstromban 137814 lajstromszám alatt szereplő S. védjegy jogosultja az adós volt.
Az adós és a felperes 1993. március 10-én megállapodtak abban, hogy az adós hasznosítási díjat fizet a felperes részére a gyógyhatású termékkel kapcsolatban.
[3] A felperesnek 2001. december 31-ig járó hasznosítási díj összegét a Pest Megyei Bíróság jogerős 6.P.20.642/1999/89. számú részítélete állapította meg.
Az adóst a felperes 2005. december 31-ig keletkezett hasznosítási díj követelése tekintetében a Fővárosi Bíróság 2006. november 29-én meghozott 8.P.29.751/2004/60. számú részítéletével 25 562 057 Ft megfizetésére kötelezte, egyben kimondta az adós által elismert 5 979 735 Ft előzetes végrehajthatóságát. Az adós fellebbezése folytán hozott 8.Pf.20.176/2007/41 számú, 2008. február 19-én kelt részítéletével a Fővárosi Ítélőtábla a marasztalás összegét 15 503 543 Ft-ra leszállította.
[4] A felperes a 2006. november 29-én kelt elsőfokú részítéletben előzetesen végrehajthatóvá minősített 5 979 735 Ft összegű követelésének behajtása érdekében eredménytelenül járt el. A 2007. február 8-án nyilvántartásba vett azonnali beszedési megbízásokat fedezethiány miatt nem tudták az adós bankszámlájáról teljesíteni. A felperes által kezdeményezett bírósági végrehajtási eljárásban 2007. szeptember 3-án lefoglalták a gyógyhatású termék hasznosításából származó eredménnyel kapcsolatos adóst megillető (66,6%) vagyoni értékű jogot 1 000 000 Ft becsértéken. A 2008. január 25-én kelt foglalási jegyzőkönyv szerint a szóvédjegyeket egyenként 100 000 Ft becsértéken foglalták le.
[5] 2007. február 19-én az alperes által összehívott taggyűlésen az adós tulajdonosai a végelszámolásról határoztak, végelszámolóként az alperest jelölték ki. Az alperes végelszámolóként nem hívott össze taggyűlést pótbefizetés, illetve a tőke egyéb úton való pótlása érdekében. A taggyűlés 2008. február 28-án döntött a felszámolási eljárás kezdeményezéséről.
[6] A végelszámolás alatt levő adós 2007. április 18-i szerződéssel megbízást adott a P. Kft. részére a gyógyhatású termék Magyarországon való értékesítésére. A P. Kft.-t az általa közvetített szerződésekben foglalt érték 75%-ának megfelelő jutalék illette meg.
[7] A gyógyhatású termék nyilvántartásba vételi ideje 2007. augusztus 15-ig szólt az OGYI által vezetett nyilvántartásban. Az adós 2007. augusztus 13-án terjesztette elő a meghosszabbítás iránti kérelmét 2007. december 31-ig.
Az OGYI a 2008. május 5-én kelt levelében arról tájékoztatta az adóst, hogy az eljárást nem folytatta le, mivel tudomására jutott, hogy 2007. szeptember 4-én az adós gyógyhatású készítményre vonatkozó vagyoni értékű joga lefoglalásra került.
[8] A felperes a Fővárosi Bíróság 8.P.29.751/2004/87. számú, a Fővárosi Ítélőtábla 8.Pf.20.797/2009/6. számú, 2009. november 5-én meghozott részítélete alapján jogerőre emelkedett részítéletével megszerezte az S. kizárólagos hasznosítását, gyártását és forgalmazását.
[9] Az alperes az adós mérlegeit letétbe helyezte, a felszámolás 2009. február 27-én történt megindulásakor eleget tett iratátadási kötelezettségének.
[10] Az adós felszámolójának 2016. február 10-i nyilvántartása szerint a bejelentett hitelezői igény 58 458 125 Ft, melyből a felperes hitelezői igényét a felszámoló 53 759 760 Ft összegben vette nyilvántartásba.
[11] A 2011. április 15-én indult perben a felperes a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 33/A. §-a alapján kérte annak megállapítását, hogy az alperes nem a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján látta el vezetői tisztségét és ezáltal az adós vagyona csökkent. Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, a másodfokú bíróság 14.Gf.40.046/2013/6. számú végzésével az ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
[12] A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság ismét elutasította a keresetet, a másodfokú bíróság 15.Gf.40.210/2016/10/II. számú részítéletével megállapította, hogy az alperes az adós vezető tisztségviselőjeként a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően ügyvezetői feladatait (2006. évi osztalék, 2007. február 14-én és 2007. december 31-én tagi kölcsön kifizetése) nem a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján látta el, ezáltal a társaság vagyona 5 232 000 Ft-tal csökkent. Az elsőfokú bíróság ítéletét az indokolatlan, szükségtelen költségek, az elmaradt árbevétellel kapcsolatos felelősség körében helybenhagyta. A keresetet ezt meghaladóan elutasító (az S. gyógyhatású készítmény hasznosítási joga, az S. szóvédjegy miatti vagyoncsökkenés, magáncélú kiadások elszámolása, alacsony értéken történő eszköz eladás) részében hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot e körben újabb tárgyalásra és újabb határozat hozatalára utasította.
[13] A Kúria Gfv.VII.30.458/2017/5. számú, 2018. április 24-én kelt részítéletével a jogerős részítéletnek a 2007. december 31-én tagi kölcsön címén történt kifizetéssel kapcsolatban az alperes felelősségét megállapító rendelkezését hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság keresetet elutasító rendelkezését e körben is helybenhagyta, a vagyoncsökkenés mértékét 5 182 000 Ft-ban állapítva meg. A Kúria kifejtette, hogy a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 99. § (4)-(5) bekezdései alapján lehet fellépni a végelszámoló ellen, erre a Cstv. 33/A. §-a nem alkalmazható.
A felperes keresete, az alperes ellenkérelme
[14] A felperes a megismételt eljárásban módosított keresetében annak megállapítását kérte a Cstv. 33/A. §-a szerint, hogy az alperes 2006. július 1-jétől nem a hitelezői érdekek elsődlegessége szerint látta el az adós ügyvezetési feladatait, és az S. gyógyhatású készítmény forgalomba hozatali engedélyének határidőben és megfelelő időtartamra történő meghosszabbításának elmulasztásával a társaság vagyona 79 900 000 Ft-tal, a magáncélú elszámolások következtében 1 351 810 Ft-tal, egyéb vagyontárgyak esetén 4 457 655 Ft-tal csökkent, ezáltal a felszámoló által nyilvántartásba vett felperesi hitelezői igény (56 137 504 Ft) kielégítését meghiúsította. Kérte annak megállapítását is, hogy az alperes 2006-2007-re nem tett eleget letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, ezáltal a hitelezői érdekek sérelmét vélelmezni kell.[15] A 2018. június 26-án előadott másodlagos keresetében - hivatkozva a Kúria részítéletére - kérte, hogy a bíróság a Ctv. 99. § (5) bekezdése alapján kötelezze az alperest, mint az adós végelszámolóját a felszámolási eljárás kezdeményezésének késlekedése, a hitelezők veszteségei csökkentésének elmulasztása miatt a Kft. "f.a." vagyonához 80 748 267 Ft tőke-hozzájárulás teljesítésére a felszámoló számlájára történő befizetés útján.
[16] Az alperes kérte a kereset elutasítását, a másodlagos keresettel szemben elévülési kifogást terjesztett elő, de érdemben is vitatta azt.
Az első- és a másodfokú bíróság határozata
[17] Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes a Kft. vezető tisztségviselőjeként a társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkezését követően ügyvezetési feladatait 2007. február 20. napjáig a magáncélú kiadások körében nem a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján látta el, és ezáltal a társaság vagyona 415 723 Ft-tal csökkent.[18] Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen be a Kft. "f.a." cég vagyonához tőke-hozzájárulás címén 80 051 664 Ft-ot a felszámoló számlájára történő befizetés útján, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
[19] Az ítélet indokolásában - egyebek mellett - kifejtette, hogy a keresetlevél benyújtásakor nem volt jogcímhez kötöttség, a bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy mi a felperes érvényesíteni kívánt joga. A felperes a másodlagos kereseti kérelmével is azt a jogát kívánta érvényesíteni, hogy az adós társaság hitelezőjeként az igények kielégítési alapja biztosított legyen.
[20] A felek fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és az alperes marasztalását 59 889 448 Ft-ra leszállította, a felperesnek járó elsőfokú perköltséget 2 620 106 Ft-ra felemelte, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[21] Elsőként rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és abból túlnyomórészt helyes jogi következtetésre jutott.
[22] Megállapította, hogy a felperes a 2011. április 15-én indult perre hatályos, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 146. § (1) bekezdése értelmében a keresetét megváltoztathatta, mert a megváltoztatott keresetet is az adós társaság hitelezőjeként terjesztette elő az alperessel mint az adós vezető tisztségviselőjével [Ctv. 98. § (2) bekezdés] szemben, egyazon magatartások miatt és egyaránt az alperes - egymást követően, folytatólag betöltött - vezető tisztségviselői minőségéből fakadó kártérítési felelősségére alapítottan. Vagyis a feleknek az adós társasághoz fűződő, lényegében azonos - felperes részéről a hitelezői, alperesi oldalról vezető tisztségviselői - kapcsolatára tekintettel a Cstv., illetőleg a Ctv. által megteremtett jogviszonyából fakadó jogait érvényesítette továbbra is. Ezen nem változtat, hogy a vezető kártérítési felelősségét a jelen eljárásra hatályos Cstv. több lépésben - először a Cstv. 33/A. §-a alapján történő megállapítás, majd a Cstv. 63. § (3) bekezdése szerinti marasztalás útján - szabályozza, míg a Ctv. 99. § (5) bekezdése egységesen rendezi.
[23] Az alperesnek a megváltoztatott keresettel szembeni elévülési kifogása alapvetően azért nem volt alapos, mert a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 325. § (1) bekezdése értelmében elévülés esetén a követelés érvényesítése az, amire bírósági úton nincs lehetőség. Az alperes a perben arra hivatkozott, hogy az alperessel mint végelszámolóval szembeni követelés az adós felszámolásának elrendelésével (2009. február 27.) vált esedékessé, ezt a téves álláspontját azonban bővebben nem indokolta.
[24] Rámutatott, hogy a hitelezők kára akkor következik be, amikor az adós felszámolása során nem jutnak követelésük kielégítéséhez, ami a felszámolás elrendelésekor még nyilvánvalóan nem tudható biztosan. A végelszámolónak a Ctv. 99. § (5) bekezdésében foglalt tőke-hozzájárulás fizetési kötelezettsége pedig csak akkor áll be (válik esedékessé), ha a bíróság a felszámoló vagy a hitelezők keresete alapján, jogerősen ennek megfizetésében marasztalja és a fizetési kötelezettsége teljesítésére szabott határidő eltelt.
[25] Érdemben sem találta megalapozottnak az alperes fellebbezését azzal, hogy megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a per fő tárgya körében jogkérdésben tévedett, amikor az alperes végelszámolói felelősségének vizsgálatakor nem volt figyelemmel az adós felszámolási eljárásában meg nem térülő hitelezői követelések összegére, pedig az erre vonatkozó adatok rendelkezésre állnak. Az összes követelés 59 889 448 Ft, melyre az adós vagyona nem nyújt fedezetet. Tekintettel arra, hogy a Ctv. 99. § (5) bekezdésének alkalmazása szempontjából jelen esetben a kár az adós hitelezőinek a felszámolás során meg nem térülő követelésében jelentkezik, az alperes végelszámolóként mindössze ezek összegének megtérítéséért tartozik felelősséggel az adós cég vagyonához történő tőke-hozzájárulás teljesítése formájában, ezért az ezt meghaladó tőke-hozzájárulás megfizetésében való marasztalása nem volt alapos.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[26] Az alperes felülvizsgálati kérelmében kérte a felülvizsgálati kérelem keretein belül a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és - tartalma szerint - az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával a kereset elutasítását.[27] Állította, hogy a jogerős ítélet sérti a régi Ptk. 324-326. §-ait, 339. §-át, 355. §-át, 360. §-át, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 30. §-át, a Cstv. 33/A. §-át, a Ctv. 99. § (5) bekezdését, a régi Pp. 206. §-át, 146. §-át, 221. §-át és 164. §-át.
[28] Álláspontja szerint a megismételt eljárásban eljáró bíróságok, bár tudomásul vették a Kúria döntését, amely szerint a végelszámolási időszakra a Ctv. rendelkezéseit kell alkalmazni, ennek ellenére a másodfokú bíróság 15.Gf.40.210/2016/10/II. számú részítéletében foglalt, hatályon kívül helyező rendelkezésnek és iránymutatásnak megfelelően folytatták le az eljárást, holott a másodfokú bíróság határozatában foglaltak a kúriai döntéssel ellentétesen a Cstv. rendelkezésein alapultak.
[29] Az eljárási szabályokat azzal sértette meg a másodfokú bíróság, hogy az alperes beadványaiban, a fellebbezésében, a fellebbezési ellenkérelemben és az észrevételeiben foglaltakat és az alperesi bizonyítást figyelembe sem vette, nem mérlegelte. A másodfokú bíróság az indokolási kötelezettségét is megsértette, holott a felperes fellebbezésére az elsőfokú ítéletben foglaltaktól eltérő tartalommal állapította meg az adós vagyonában beállt vagyoncsökkenés idejét és körülményeit is.
[30] Hangsúlyozta, hogy a felperes 2018. június 26-án előadott másodlagos keresete - amelyben kérte az alperest mint volt végelszámolót arra kötelezni, hogy a cég vagyonához 80 885 086 Ft tőke-hozzájárulást teljesítsen - új kereset, ezért az előterjesztését a régi Pp. 146. §-ába ütközően minősítette a bíróság megengedett keresetváltoztatásnak. Nem keresetváltoztatás, mert a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerinti kereset megállapítási kereset, a Ctv. és a régi Ptk. szerinti kereset pedig marasztalásra irányul, más jogszabályi hivatkozás az alapjuk, más minőségű alperessel szemben léphetnek fel, akivel más jogviszonyban voltak és akinek más a kárfelelőssége. Hangsúlyozta, hogy a keresetváltoztatás anyagi jogi feltételei hiányoztak, az azonos eredet vagy összefüggés hiányában nem lehet szó keresetváltoztatásról, mert az ilyen kereset nem teszi tárgytalanná az eredeti keresetet.
[31] Kifejtette, hogy bár az ügyvezető és a végelszámoló is vezető tisztségviselőnek minősül, de a feladatok és a kárfelelősség szempontjából nincs közös jogi norma, a végelszámoló kárfelelősségének szempontjából a Gt. irreleváns.
[32] Jogszabálysértőnek és értelmezhetetlennek tartotta a másodfokú bíróság ítélete [168] bekezdésében kifejtetteket, mert nem a hitelező közvetlen kárának a megtérítésére irányul az eljárás, hanem a társaságot ért kár reparálása a per tárgya; nincs olyan speciális jogszabály, amelyre hivatkozva a végelszámoló ellen a felszámolási eljárás megindítása után és alatt bármikor indítható lenne az ítélőtábla által meghatározott típusú per; nem értelmezhető az a rész, mely szerint "a tőke-hozzájárulás fizetési kötelezettsége pedig csak akkor áll be, válik esedékessé, … ha a bíróság … marasztalja".
[33] A jogerős ítélet jogszabályt sértve értelmezte a régi Pp. 146. §-át és a régi Ptk. 324. § (1) és a 325. § (1) bekezdésébe ütközően utasította el az alperes elévülési kifogását, tévesen értelmezte a Ctv. 99. § (5) bekezdése alapján előterjeszthető keresetet, és tévesen alkalmazta a régi Ptk. 325. § (1) bekezdését.
[34] Hivatkozva a Ctv. 99. § (4)-(5) bekezdésére, a régi Ptk. 324-326. §-aira és 360. §-ára, kifejtette, hogy a kár ilyen esetben a társaságot ért vagyonveszteség; az igényérvényesítés első napja a felszámolás elrendelésének a napja, mert a per megindításának a feltétele, hogy a társaság felszámolás alá kerüljön, a végelszámolás ideje alatt - még ha be is következett a kár - a Ctv. 99. § (5) bekezdése szerint a hitelező társasági vagyoncsökkenés miatti közvetlen perlési, kártérítési követelése nem érvényesíthető, mert az csak a felszámolás elrendelésével válik esedékessé, ez az elévülési határidő kezdete; az igényérvényesítés határideje - egyéb jogszabályi rendelkezés hiányában - öt év.
[35] Érdemben a végelszámoló magatartásának a Ctv. és a régi Ptk. 339. § (1) bekezdése szerinti vizsgálata, a jogellenesség és a kárfelelősség tekintetében részletesen ismertette a forgalmazási engedély és a hasznosítási jog vonatkozásában történteket. Hangsúlyozta, hogy a bíróság nem vizsgálta a forgalmazás jogi lehetőségét. Forgalmazási joga annak van, akinek hasznosítási joga van, a hasznosítási jog pedig az adott termék vonatkozásában a mai napig megilleti a felperest, mert a társaság még nem került törlésre, csak a felperes van abban a helyzetben, hogy a társasági vagyon megmentése érdekében a forgalmazást bejelentse és forgalmazzon.
[36] A végelszámoló eljárása vonatkozásában kiemelte, hogy az alperes úgy járt el, ahogy az adott helyzetben elvárható volt, megkísérelt értékesíteni, megkísérelte a hasznosítást, a forgalmazást fenntartani, próbálta védeni a végelszámolási vagyont éppen a felperessel mint társtulajdonossal szemben annak érdekében, hogy a felperesi hitelezői követelést ki tudja elégíteni.
[37] A régi Ptk. 339. § (1) bekezdése szerinti ok-okozati összefüggés vonatkozásában hangsúlyozta, hogy a másodfokú bíróság álláspontja szerint a végelszámoló nem követett el mulasztást a forgalmazási engedély kapcsán, és rajta kívül álló okból 2007 szeptemberét követően a végrehajtási eljárás és a per megindulása miatt már nem tudott további meghosszabbítást kérelmezni. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a másodfokú bíróság 8.Pf.20.797/2009/6. számú ítélete "csak" a hasznosítási, forgalmazási jogot vonta el a társaságtól, és került az a felpereshez, így a szellemi termék 66,66%-a (személyhez fűződő jogként) az adós vagyonában maradt. Miután a felperes az egységesen meglevő hasznosítási, forgalmazási jog és engedély, szóvédjegy értékét jelölte meg a társasági vagyon értékének, és ezt határozta meg 80 millió Ft-ban, kérdés, hogy mi a végelszámoló magatartásából okszerűen és elkerülhetetlenül beállt vagyoncsökkenés mértéke. Részletesen kifejtette e körben az álláspontját és kiemelte, hogy a másodfokú bíróság a tőke-hozzájárulás értékét mint kártérítést úgy állapította meg, hogy az alperes által okozott vagyoncsökkenés, kár mértékét meg sem állapította, holott a kár csak az adóst a felperessel szemben megillető díjigény lehetett volna (ha a felperes a terméket forgalmazta volna).
[38] A végelszámolási vagyon értékére vonatkozóan a felperest terhelte a bizonyítási kötelezettség, ezzel kapcsolatban részletesen kifejtette az álláspontját.
[39] Hangsúlyozta, hogy a bíróságnak a felperes közreható magatartását figyelembe kellett volna vennie. Bizonyított tény, hogy a hasznosítási és forgalmazási jog 2009. évi ítélet alapján a társtulajdonos felperest illette, aki nem kért forgalmazási engedélyt, nem folytatta le a forgalmazáshoz szükséges bejelentési eljárást, nem vette meg a felszámoló által felajánlott és árverésen értékesített szóvédjegyet, meg sem kísérelte a forgalmazást, így a társaság kárát társtulajdonosi minőségében okozta (régi Ptk. 4-5. §)
[40] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, egyetértve annak indokaival.
A Kúria döntése és jogi indokai
[41] A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta a régi Pp. 275. § (2) bekezdése alapján. E körben előre bocsátja, hogy ítéletében az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes vezető tisztségviselőként 2007. február 20. napjáig (a végelszámolás kezdő időpontjáig) a magáncélú kiadások körében nem a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján látta el a feladatát és ezáltal a társaság vagyona 415 723 Ft-tal csökkent. Ezen felül kötelezte az alperest tőke-hozzájárulás címén a felszámolás alatt álló adós javára befizetésre. A másodfokú bíróság a fizetendő tőke-hozzájárulás összegét leszállította, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében tartalmilag csak a végelszámolás alatti felelősség miatti tőke-hozzájárulásban való marasztalását sérelmezte, a felülvizsgálati kérelem a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerinti vezető tisztségviselői felelősség tekintetében a magáncélú kiadásokkal kapcsolatos döntésre és értelemszerűen a keresetet részben elutasító ítéleti rendelkezésre nem terjedt ki, így ezeket a kérdéseket a Kúria jelen határozata - mivel a felülvizsgálati eljárás keretein kívül esnek - nem érinti.[42] Erre tekintettel elsődlegesen abban a kérdésben kellett a Kúriának állást foglalnia, hogy a másodlagos kereset 2018. június 26-án történt előterjesztése megengedett keresetváltoztatásnak minősült-e.
[43] Az alperes álláspontja szerint nem lehetett szó a régi Pp. 146. §-a szerinti keresetváltoztatásról, mert ezzel nem vált tárgytalanná az eredeti kereset. E vonatkozásban nem helytálló az alperes álláspontja, mert keresetváltoztatásnak minősül a tárgyi keresetkiterjesztés is, amikor a felperes az eredeti keresetét új keresettel egészíti ki. Az eredetileg a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján előterjesztett keresettel indult perben a Ctv. 99. § (5) bekezdésére hivatkozással előterjesztett keresetváltoztatás megengedhetősége vonatkozásában a másodfokú bíróság által kifejtettekkel a Kúria egyetért: a felperes hitelezője az adósnak, míg az alperes vezető tisztségviselője, illetve végelszámolója volt, és így a feleknek az adós társasághoz fűződő, lényegében azonos pozíciójú kapcsolatára tekintettel a kereset kiterjesztésére a felperesnek lehetősége volt. Nem jelenti azonban ez azt, hogy a keresetkiterjesztéssel előadott másodlagos kereset előterjesztésének, azaz a végelszámolóval szembeni igényérvényesítésnek az időpontját az elsődleges kereset benyújtásának időpontjában kellene figyelembe venni.
[44] Megjegyzi a Kúria a másodfokú bíróság által kifejtettekre tekintettel, hogy a Ctv. 99. § (5) bekezdése és a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerinti felelősségi tényállások csak abban a tekintetben hasonlítanak egymásra, hogy mindkét esetben a felelős személy nem szabályszerű tevékenysége miatti felelősség megállapításáról van szó. A két jogintézmény szabályozási megoldása azonban eltérő, nem egyikből következik a másik, és külön eljárási megoldások is vonatkoznak rájuk. A Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerinti megállapítási per soha nem eredményezheti a felszámolás alatt álló adós vagyonának növekedését, a megállapítási perben meghatározott összeg erejéig a felszámolási eljárás befejezése utáni marasztalási perben léphetnek fel a hitelezők ki nem egyenlített követelésük erejéig a vezető tisztségviselővel szemben. A Ctv. 99. § (5) bekezdése szerinti per azonban a felszámolási vagyon növekedését eredményezheti, és az így befolyt összeget a Cstv. kielégítési sorrendje szerint kell a hitelezők között szétosztani.
[45] A továbbiakban az alperes elévülési kifogására tekintettel a Kúria vizsgálta, hogy a végelszámolóval szemben a Ctv. 99. § (5) bekezdése alapján előterjeszthető keresetben igényelt kártérítés a felszámolás egész tartama alatt érvényesíthető-e.
[46] A Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerinti kereset a vezető tisztségviselővel szemben a felszámolás kezdő időpontjától a felszámolási eljárás jogerős befejezéséig terjeszthető elő (BH 2018.231.), és amennyiben a hitelező jár el felperesként, úgy a megállapítási per folyhat a felszámolási eljárás jogerős befejezése után is, annak jogerőre emelkedését követően a marasztalási kereset előterjesztéséről az adós elleni felszámolás kezdő időpontjában (2009. január 22-én) hatályos Cstv. 63. § (4) bekezdése rendelkezik. Ennek az az oka, hogy a Cstv. 33/A. §-a szerinti eljárás nem az adós vagyonának a növelését szolgálja, hanem lehetőséget biztosít a hitelezők számára külön kielégítésre a vezető tisztségviselő vagyonából. Ebből következően tehát az állapítható meg, hogy a Cstv. 33/A. §-a szerinti, a vezetővel szembeni felelősségből eredő követelés érvényesítése (megállapítási per) a felszámolás megindulásával válik lehetővé - az igény érvényesítésének a határideje ekkor kezdődik -, de az igényérvényesítés ezen első lépcsőjének a végső időpontját a törvény külön meg is határozza. Ha tehát a felszámolási eljárás valamilyen oknál fogva elnyúlik, tovább tart mint 5 év, a vezető tisztségviselővel szembeni követelés akkor sem évül el, mert a Cstv. másként rendelkezik.
[47] A végelszámolóval szembeni kártérítési igényt a Ctv. 99. § (4) bekezdése alapozza meg, mely alapján a kárt szenvedett személy léphet fel a végelszámolóval szemben. Az (5) bekezdés azonban ezen felül külön felelősségi szabályokat tartalmaz, kifejezetten a felszámolási eljárás sajátosságaihoz igazítja a végelszámoló kötelezettségeit, és az annak megszegéséből eredő kártérítési igényt alapít meg.
[48] A Ctv. 99. § (5) bekezdése - mely a végelszámolóval szembeni speciális kártérítési felelősséget megteremti - a Cstv. 33/A. §-ától eltérően azt tartalmazza, hogy a felsorolt esetekben "a felszámoló vagy a hitelezők keresetére a bíróság arra kötelezi a végelszámolót, hogy a cég vagyonához a károkozás összege mértékéhez igazodó tőke-hozzájárulást teljesítsen". Ez a rendelkezés feltételezi, hogy a felszámolási eljárás még folyik, az adós még létezik, mert a felszámolási vagyont fogja növelni a felperes pernyertessége esetén a volt végelszámoló alperes marasztalása. Csak a felszámolás tartama alatt indítható tehát a végelszámolóval szembeni per, és a felszámolási eljárás befejezésével meg is kell várni a per befejezését.
[49] A Kúria nem értett egyet a másodfokú bírósággal abban, hogy mikor válik esedékessé a végelszámolóval szembeni követelés, ha a Ctv. 99. § (5) bekezdése szerinti magatartást tanúsította. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a követelés csak akkor válik esedékessé (a fizetési kötelezettség akkor áll be), ha a felperes keresetének megfelelően a bíróság jogerősen kötelezte a végelszámolót a fizetésre. A Kúria álláspontja szerint azonban ez az értelmezés nem helytálló.
[50] A Ctv. 99. § (5) bekezdése szerint - figyelemmel a kárt okozó elkövetelési magatartásokra ("megállapítható, hogy a végelszámoló alapos ok nélkül késlekedett a felszámolási eljárás kezdeményezésével, vagy nem tett meg mindent a hitelezők veszteségeinek csökkentése, illetve a környezeti károk mérséklése a kármentesítés érdekében vagy egyes hitelezőket mások rovására előnyben részesített") - a károsult valójában nem egy személy (az adós), hanem a felszámolási eljárásban nyilvántartásba vett "hitelezők összessége". Az ő vonatkozásukban - jóllehet a kár a felszámolás kezdő időpontja előtt keletkezik - a felszámolás kezdő időpontját megelőző időpont nem határozható meg az igényérvényesítés kezdő időpontjaként.
[51] Ha a végelszámoló a Ctv. 99. § (5) bekezdésében felsorolt magatartás(oka)t tanúsította, és ebből a felszámolási eljárásban a hitelezők összességének kára származott, akkor a kár bekövetkeztekor esedékessé válik a követelés. Figyelemmel azonban arra, hogy e speciális felelősségi szabály csak a végelszámolás után indított felszámoláshoz, annak folyamatban létéhez köti a perindítás lehetőségét, a Kúria álláspontja szerint a végelszámolóval szembeni speciális kártérítési igény a felszámolás kezdő időpontjában válik esedékessé, ekkor kezdődik elévülése is [régi Ptk. 326. § (1) bekezdés], és eltérő szabály hiányában öt év elteltével elévül a követelés még akkor is, ha folyamatban van a felszámolás.
[52] A másodfokú bíróság tehát tévesen határozta meg a Ctv. 99. § (5) bekezdésén alapuló követelés esedékessé válásának idejét és így az elévülés kezdő időpontját, emiatt az alperesi elévülési kifogás elbírálása során helytelen alapból indult ki.
[53] A Kúria ezért a jogerős ítéletet a felülvizsgálattal támadott részében hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új eljárásra, új határozat hozatalára utasította.
[54] A megismételt eljárásban a fentiekből kiindulva kell elbírálni az alperes elévülési kifogását azzal, hogy a kifogás megalapozottsága esetén a Ctv. 99. § (5) bekezdése szerinti kereset elutasításának van helye, ellenkező esetben a szükséges részletességgel megindokolt határozatban érdemben el kell bírálni az alperesi fellebbezés további hivatkozásait.
(Kúria Gfv.VI.30.010/2021/5.)