ÍH 2022.38

MUNKAVISZONY MEGSZÜNTETÉSE A munkaviszony létrejöttének és megszűnésének a társadalombiztosítotti jogviszonyokról vezetett hatósági nyilvántartásba való bejegyzése a munkajogviszony fennállása szempontjából nem konstitutív hatályú. A bejelentés munkáltató általi elmulasztása, vagy az általa tett valótlan tartalmú bejelentés közigazgatási jellegű szankciót vonhat maga után, de a munkaviszony létrejöttét, illetve megszűnését nem érinti [Mt.64. §, 1997. évi LXXX. törvény (Tbj.) 44. §].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A felperes 2020. május 18. napjától 2020. június 20. napjáig állt az alperesnél munkaviszonyban tehergépjármű-vezető munkakörben. Június első két hetében munkát nem végzett, ebben az időszakban az alperes testvérével egyeztetett arról, hogy az alperes melyik tehergépjárműve áll rendelkezésre, és hogy a szabad gépkocsival kíván-e munkát végezni.
Az alperes a felperes biztosítási jogviszonyát érintő bejelentési kötelezettsége alapján bejelentette az adóhatóságnak, hogy a felperessel 2020. máju...

ÍH 2022.38 MUNKAVISZONY MEGSZÜNTETÉSE
A munkaviszony létrejöttének és megszűnésének a társadalombiztosítotti jogviszonyokról vezetett hatósági nyilvántartásba való bejegyzése a munkajogviszony fennállása szempontjából nem konstitutív hatályú. A bejelentés munkáltató általi elmulasztása, vagy az általa tett valótlan tartalmú bejelentés közigazgatási jellegű szankciót vonhat maga után, de a munkaviszony létrejöttét, illetve megszűnését nem érinti [Mt.64. §, 1997. évi LXXX. törvény (Tbj.) 44. §].
A felperes 2020. május 18. napjától 2020. június 20. napjáig állt az alperesnél munkaviszonyban tehergépjármű-vezető munkakörben. Június első két hetében munkát nem végzett, ebben az időszakban az alperes testvérével egyeztetett arról, hogy az alperes melyik tehergépjárműve áll rendelkezésre, és hogy a szabad gépkocsival kíván-e munkát végezni.
Az alperes a felperes biztosítási jogviszonyát érintő bejelentési kötelezettsége alapján bejelentette az adóhatóságnak, hogy a felperessel 2020. május 18. napján munkaviszonyt létesített, majd a munkaviszony 2020. május 31-i megszűnéséről, utóbb pedig 2020. június 15-i kezdőidőpont megjelölésével újabb munkaviszony létesítéséről, végül annak 2020. június 20. napján történt megszűnéséről tett bejelentést a hatóságnak. Ezzel egyezően a felperes részére a munkaviszony megszűnésekor kiaadandó munkáltatói igazoláson a felperes munkaviszonyának kezdeteként 2020. június 15. napját jelölte meg, míg a felperes 2020. júniusi bérjegyzékén a felperes járandóságaként 5 munkanap figyelembevételével 38 333 forint munkabért, valamint 95 548 forint külföldi napidíjat tüntetett fel, és a közterhek levonását követően 133 306 forint felperes részére történő kifizetéséről rendelkezett.
Utóbb az alperes önrevízió keretében bejelentette az adóhatóságnak, hogy a felperes 2020. június 1. és június 15. napja között is munkaviszonyban állt nála.
A felperes módosított keresetében - munkaviszonya jogellenes megszüntetésére alapítottan, annak jogkövetkezményeként - 161 000 forint kártérítés, valamint szabadságmegváltás címén további 5194 forint, és ezen összegek 2020. június 20. napjától járó törvényes mértékű késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Álláspontja szerint az alperes egyoldalúan és egyben jogellenesen megszüntette a munkaviszonyát azzal, hogy annak 2020. május 31. napjával történő megszűnését bejelentette az adóhatóságnak. Állította, az alperes őt nem tájékoztatta a munkaviszonya 2020. május 31. napjával történő megszűnésének bejelentéséről, erről csupán úgy szerzett tudomást, hogy ügyfélkapuján keresztül megtekintette a biztosítási jogviszonyára vonatkozó hatósági nyilvántartás adatait.
Keresete jogalapjaként a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 82. § (4) bekezdését és 125. §-át jelölte meg.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Védekezése szerint - az adóhatósághoz tett bejelentésétől eltérően - a felperes 2020. május 18. napjától 2020. június 20. napjáig állt nála folyamatosan munkaviszonyban. Előadta, járulékterheinek csökkentése érdekében tett könyvelője közreműködésével a valóságtól eltérően a felperes munkaviszonyának 2020. május 31. napi megszűnésére vonatkozó bejelentést az adóhatóságnak, utóbb azonban önrevízió keretében bejelentette, hogy 2020. június 1. és június 15. napja között is fennállt nála a felperes munkaviszonya. Állította, hogy a felperest megillető szabadságmegváltás összegét megfizette a felperesnek.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 5194 forintot és annak a kereset szerinti kamatait szabadságmegváltás címén, míg ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Határozatának indokolása szerint a felek előadása, valamint az alperes könyvelőjének, R. I.-nak a tanúvallomása alapján azt állapította meg, hogy az alperesnek nem állt szándékában megszüntetni a felperes munkaviszonyát 2020. május 31. napjával, nem is szüntette azt meg, nem közölt vele sem szóban, sem írásban munkaviszony megszüntetésére irányuló jognyilatkozatot.
Kifejtette, nem minősül a munkaviszony megszüntetésének az, ha a munkáltató a jogszabályokkal ellentétesen ugyan, de a társadalombiztosítási és egyéb nyilvántartásból azért jelenti ki a munkavállalót, hogy ezzel elkerülje a járulékfizetési kötelezettségét, és erről nem értesíti a munkavállalót. Mindezek alapján a felperesnek a munkaviszonya jogellenes megszüntetésére alapított kártérítési igényét elutasította.
Megalapozottnak találta ugyanakkor a szabadságmegváltás címén érvényesített felperesi követelést. Rámutatott, a felperes tagadásával szemen az alperes nem bizonyította, hogy a felperesnek a részére ki nem adott 1 napi szabadsága megváltása címén járó összeget megfizette.
Az ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, kérve annak részbeni megváltoztatásával az alperest 161 000 forint kártérítés és kamatai megfizetésére kötelezni.
Fenntartotta azt az álláspontját, miszerint munkaviszonya megszűnésének adóhatóság felé történt bejelentésével munkaviszonya 2020. május 31. napjával megszűnt, és ezt követően újabb munkaviszony jött létre közte és az alperes között 2020. június 15. napi kezdettel. Kifejtette, a munkaviszony megszűnésének nem feltétele, hogy azt a munkáltató közölje a munkavállalóval. Állította, az alperes ráutaló magatartással juttatta kifejezésre a perbeli munkaviszony megszűntetésére irányuló szándékát, nevezetesen azzal, hogy úgy viselkedett, illetve a hatóságok számára azt az információt jelezte, hogy ő (a felperes) már nem áll munkaviszonyban. Érvelése szerint az alperes könyvelője nem tekinthető elfogulatlannak az érintett kérdésben, ezért a tanúvallomása nem értékelhető bizonyítékként.
Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság nem értékelte kellő súllyal azt a körülményt, hogy az alperes a társadalombiztosítási és egyéb járulékok megfizetésének kötelezettsége alóli mentesülése érdekében kijelentette őt a munkaviszony-nyilvántartásból 2020. május 31-én anélkül, hogy erről részére tájékoztatást adott volna. Hangsúlyozta, az alperes etekintetben önrevíziót csak a jelen per megindításáról való tudomásszerzést követően tett. Álláspontja szerint a törvényalkotó szándéka arra irányult, hogy a munkaviszony időtartama és a társadalombiztosítási nyilvántartás közötti párhuzam, a kettő közötti időbeli azonosság megvalósuljon, ezért a munkaviszony meglétét igazolja a biztosítási jogviszony megléte és fordítva. Mindebből véleménye szerint az a következtetés vonható le, hogy az alperes nem a biztosítási jogviszony megszűnését, hanem a munkaviszonya megszűnését, majd ismételt létrehozását jelentette be a hatóságnak.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. Fenntartotta azt az elsőfokú eljárásban előterjesztett védekezését, miszerint a felperessel nem közölt felmondást, munkaviszonyát 2020. május 31. napjával nem szüntette meg, a társadalombiztosítási szabályok megsértésének etekintetben megítélése szerint nincs jelentősége. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy utóbb önrevíziót végzett, ennek keretében a felperes járulékait és ezzel a társadalombiztosítását is rendezte, következésképpen a felperest hátrány nem érte. Előadta, hogy az elsőfokú ítélet meghozatalát követően a felperes fizetési meghagyás kibocsátását kérte vele szemben, amelyben a 2020. június 1-től 2020. június 15-ig terjedő időszakban fennálló munkaviszonya után követel 80 500 forint munkabért és 1 nap szabadságmegváltást, maga állítva, hogy a fenti időtartamban munkaviszonyban állt nála.
A fellebbezés alaptalan.
Az elsőfokú bíróság - a felperes fellebbezési érvelésével ellentétben - az eljárás során feltárt tényekből helyesen vonta le azt a következtetést, hogy az alperes nem szüntette meg a felperes munkaviszonyát 2020. május 31-ével, döntését az irányadó jogszabályi rendelkezések helyes alkalmazásával mindenben helytállóan indokolta, ezért ítéletét annak helyes indokai alapján helybenhagyta az ítélőtábla a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 383. § (2) bekezdése alapján. A fellebbezésben foglaltakra figyelemmel kiemeli az alábbiakat.
A felperes a kártérítés címén érvényesített keresetét arra alapította, hogy az alperes egyoldalú intézkedésével jogellenesen szüntette meg 2020. május 31. napjával a munkaviszonyát azzal, hogy ilyen tartalmú bejelentést tett az adóhatóságnak.
Az Mt. munkaviszony megszüntetéséről rendelkező kógens, azaz eltérést nem engedő 64. §-a szerint a munkáltató egyoldalúan kizárólag felmondással, illetve azonnali hatályú felmondással szüntetheti meg a munkaviszonyt. A felmondásnak (azonnali hatályú felmondásnak) nem minősülő munkáltatói intézkedés a munkaviszonyt nem szünteti meg akkor sem, ha az adott intézkedéssel ez is volt a munkáltató szándéka.
Kétségtelen, hogy a munkáltatónak mind az általa valamely munkavállalóval létesített munkaviszony létrejöttét, mind annak megszűnését be kell jelentenie az adóhatóságnak a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (Tbj.) 44. § (1) és (3) bekezdése alapján, az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (Art.) 1. sz. mellékletének 3. pontjában meghatározott adattartalommal. A munkáltató által a munkaviszony megszűnéséről tett adóhatósághoz címzett bejelentés azonban nem tekinthető egyúttal a munkaviszony munkáltató általi felmondásának. A munkáltatói felmondás ugyanis a munkáltató munkavállalóhoz címzett egyoldalú jognyilatkozata, amely a munkavállalóval való közléssel válik hatályossá.
A perbeli esetben az alperes a felperes által sem vitatottan sem szóban, sem írásban nem mondta fel a felperes munkaviszonyát, és egyéb olyan magatartást sem tanúsított, amit a felperes akként értékelhetett volna, hogy az alperes a továbbiakban nem tart igényt a munkájára. Ilyen, a felmondás kifejezett közlését pótló munkáltatói intézkedésnek az adóhatóság felé tett bejelentés nem tekinthető. Erről az intézkedéséről ugyanis az alperes a felperest nem tájékoztatta, a felperes a munkaviszonya megszűnésének adóhatósághoz történt bejelentéséről az alperes tevékenységén, érdekkörén kívül eső módon, a biztosítotti jogviszonyára vonatkozó hatósági nyilvántartás megtekintése útján szerzett tudomást.
Lényeges továbbá, hogy az alatt a két hét alatt, amíg a társadalombiztosítási nyilvántartás adatai szerint nem állt munkaviszonyban, a felperes ugyan ténylegesen nem dolgozott, de a periratokhoz csatolt viber üzenetekből megállapíthatóan munkavégzésre készen állt, és folyamatosan egyeztetett az alperes testvérével - akit munkáltatója képviselőjének tekinthetett - arról, rendelkezésre áll-e, illetve mikor lesz az alperesnél olyan tehergépjármű, amellyel dolgozhat. Ez pedig azt jelenti, munkaviszonyát maga is fennállónak tekintette mindaddig, amíg azt az ő kezdeményezésére közös megegyezéssel meg nem szüntették 2020. június 20. napjával.
Az ítélőtábla kiemeli, a munkaviszony létrejöttének és megszűnésének a társadalombiztosítotti jogviszonyokról vezetett hatósági nyilvántartásba való bejegyzése a munkajogviszony fennállása szempontjából nem konstitutív hatályú. A bejelentés munkáltató általi elmulasztása, vagy az általa tett valótlan tartalmú bejelentés közigazgatási jellegű szankciót vonhat maga után, de a munkaviszony létrejöttét, illetve megszűnését nem érinti.
A perbeli jogvita elbírálása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a júniusi bérjegyzékből kitűnően az alperes június hónapra csak 5 munkanap alapján számfejtett munkabért a felperesnek, és hogy a munkaviszony megszűnésével kapcsolatban kiállított igazolásokon a felperes munkaviszonyának kezdő időpontjaként 2020. június 20. napját tüntette fel. Ennek oka ugyanis nyilvánvalóan az volt, hogy a felperes munkaviszonya 2020. május 31.-i megszűnésére vonatkozóan az adóhatóság felé tett valótlan tartalmú bejelentésben közöltekkel megegyező adatok kerüljenek ezekbe az okiratokba. Ez sem változtat azonban azon a tényen, hogy az alperes nem közölt a felperessel a munkaviszonya 2020. május 31-i felmondását tartalmazó jognyilatkozatot.
(Szegedi Ítélőtábla Mf.I.40.044/2021/4.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.