adozona.hu
ÍH 2022.37
ÍH 2022.37
MUNKAVISZONY JOGELLENES MEGSZŰNTETÉSE, LÉTSZÁMLEÉPÍTÉS, ÁTSZERVEZÉS I. Annak megítélésénél, hogy a felmondás indoka valós-e, az a releváns tény, hogy a munkáltató a felperesekkel összehasonlítható helyzetben levő munkavállalók létszámát ténylegesen csökkentette-e. [2012. évi 1.tv. (Mt.) 64. § (2) bekezdés, 65. § (1) bekezdés, 66. § (1) és (5) bekezdés, 82. § (1) és (2) bekezdés] II. A fellebbezési ellenkérelmet a fellebbezés kézbesítésétől számított 15 napon belül kell írásban előterjeszteni a másodfokú bír
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes egyszemélyes kft. egyetlen tagja a T. T. Gmbh., vezető tisztségviselője N.-né H. Az alperes 2020. január 16. napján meghozott 1/2020. 01. 16. számú határozata szerint az alapító tag képviseletében H. P. úgy döntött, hogy a gépkocsiállományt csökkenti, ezért átszervezés és leépítés szükséges a kft.-nél a gépkocsivezetők létszámának csökkentésével. Ennek érdekében utasította az ügyvezetőt, hogy a gépkocsivezetők munkaviszonyán...
ÍH 2022.37 MUNKAVISZONY JOGELLENES MEGSZŰNTETÉSE, LÉTSZÁMLEÉPÍTÉS, ÁTSZERVEZÉS
I. Annak megítélésénél, hogy a felmondás indoka valós-e, az a releváns tény, hogy a munkáltató a felperesekkel összehasonlítható helyzetben levő munkavállalók létszámát ténylegesen csökkentette-e. [2012. évi 1.tv. (Mt.) 64. § (2) bekezdés, 65. § (1) bekezdés, 66. § (1) és (5) bekezdés, 82. § (1) és (2) bekezdés]
II. A fellebbezési ellenkérelmet a fellebbezés kézbesítésétől számított 15 napon belül kell írásban előterjeszteni a másodfokú bíróságnál. Az elkésetten előterjesztett fellebbezési ellenkérelem hatálytalan. [2016. évi CXXX.tv. (Pp.) 149. § (1) bekezdés, Pp. 203. § (2) bekezdés a) pont, Pp. 372. § (2) bekezdés]
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes egyszemélyes kft. egyetlen tagja a T. T. Gmbh., vezető tisztségviselője N.-né H. Az alperes 2020. január 16. napján meghozott 1/2020. 01. 16. számú határozata szerint az alapító tag képviseletében H. P. úgy döntött, hogy a gépkocsiállományt csökkenti, ezért átszervezés és leépítés szükséges a kft.-nél a gépkocsivezetők létszámának csökkentésével. Ennek érdekében utasította az ügyvezetőt, hogy a gépkocsivezetők munkaviszonyának felmondással történő megszüntetését fokozatosan hajtsa végre a társaság gazdaságosabb működésének biztosítása céljából.Az I. rendű felperes 2008. október 8. napjától, míg a II. rendű felperes 2015. október 16. napjától állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperesnél távolsági tehergépkocsi-vezetőként. Havi bruttó alapbérük 161.000 Ft volt, és mindkettőjük munkaszerződése rendelkezett a külföldön történő munkavégzés esetén igazolás nélkül elszámolható költségtérítésről.
Az alperes az I. rendű felperes munkaviszonyát a 2020. február 6. napján kelt munkáltatói felmondással 55 nap felmondási idővel 2020. március 31. napjára szüntette meg a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 65. § (1) bekezdése alapján úgy, hogy a munkavégzés alól a teljes időszakra felmentette, és három havi átlagkeresetének megfelelő végkielégítés kifizetéséről rendelkezett. A II. rendű felperes munkaviszonyát a szintén 2020. február 6. napján kelt munkáltatói felmondással szüntette meg az alperes az Mt. 65. § (1) bekezdése alapján 35 nap felmondási idővel 2020. március 11. napjára, és a munkavégzés alól a teljes időszakra őt is felmentette, valamint egy havi átlagkeresetnek megfelelő végkielégítést fizetett részére. A felmondások indokolása szerint a kft. gazdaságos működése érdekében történt átszervezés, létszámleépítés miatt vált szükségessé a távolsági tehergépkocsi-vezetők számának csökkentése.
Az I. rendű felperes a munkaviszonyának jogellenes megszüntetése miatt 4.232.118 forint, míg a II. rendű felperes 2.580.825 forint kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A felperesek vitatták, hogy az alperesnél átszervezés és létszámleépítés valósult meg, a gépkocsik számának csökkentéséről nem volt tudomásuk, ugyanakkor a munkavállalók létszáma folyamatosan változott, nagy volt a fluktuáció. Hivatkoztak arra is, hogy a felmondási idejük alatt az alperes újabb munkavállalókat vett fel az általuk korábban betöltött távolsági tehergépkocsi-vezető munkakörbe. Az I. rendű felperes emellett, mivel elmúlt 60 éves, kiemelte, hogy védett korban lévén az alperesnek más munkakört kellett volna ajánlania részére.
Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Hivatkozása szerint a gazdasági társaság legfőbb szerve határozott a létszámleépítésről, amelyet a cég által használt nyergesvontatók számának csökkentése indokolt. A kft. átlagos statisztikai létszáma igazolja, hogy a csökkentés folyamatosan megvalósult.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Ítéletének jogi indokolásában kifejtette, hogy az Mt. 65. § (1) bekezdése és a 66. § (1) bekezdése szerint a munkáltatói felmondás oka lehet a munkáltató működésével összefüggő ok. Az MK 95. számú állásfoglalás alapján a vállalat átszervezésének célszerűsége nem értékelhető, ugyanakkor az átszervezés valóságos voltát vizsgálni kell. Az alperes cégvezetőjének nyilatkozata alapján megállapította, hogy az alperes 2020. januárjában 86 nyergesvontatóval rendelkezett, amelyek közül 5 bérleti szerződés és 2 lízingszerződés keretében volt a használatában. 2020 januárjában úgy döntött az egyedüli tag, hogy a lízing- és bérleti szerződéseket nem tartja fenn, ezért a 7 érintett tehergépkocsit a továbbiakban nem használja. A nyergesvontatók száma 8 %-kal csökkent, így az átszervezés és a létszámleépítés szükségessége fennállt. Az alperes által csatolt statisztikai létszám alapján megállapította, hogy 2020. január 16-án 129 fő dolgozott az alperesnél, 2020. február 6-án, a felmondás közlésekor 123 fő volt a dolgozói létszám, ebből következően már csak 2 munkavállaló jogviszonyának megszüntetése vált szükségessé. Az elsőfokú bíróság megítélése szerint azt nem vizsgálhatta, hogy az alperes miért éppen a felperesek munkaviszonyának megszüntetése mellett döntött.
A felperesek hivatkozása alapján vizsgálta, és megállapította, hogy 2020. február hónapban két tehergépkocsi-vezető foglalkozású munkavállaló munkaviszonya szűnt meg közös megegyezéssel, akikkel rövid időn belül ismét munkaszerződést kötött. B. Á. orvosi kezelésre hivatkozva távozott 2020. február 11-én, melynek befejeződése után 2020. március 31-én létesített ismét munkaviszonyt, ekkor a foglalkoztatottak létszáma 107 fő volt. B. I. 2020. február 12-én másik munkáltatónál kívánt elhelyezkedni, de február 24-én visszatért, ekkor az alperesnél foglalkoztatottak létszáma 115 fő volt. Emellett 2020. február 26-án egy harmadik tehergépkocsi-vezetőt is felvett az alperes, amikor a foglalkoztatottak létszáma 116 fő volt.
Mivel az nem volt megállapítható, hogy a felperesek helyére került volna a három fő felvételre, illetőleg a három új munkaviszonyból kettő fő a korábbi saját helyére került vissza, és nem csupán a felperesek jogviszonya szűnt meg, továbbá a foglalkoztatottak száma 2020. évben októberig csökkenő tendenciát mutatott, az elsőfokú bíróság következtetése az volt, hogy a felperesek jogviszonyát jogszerűen szüntette meg az alperes. Elfogadta továbbá az alperesnek azt a védekezését, hogy a 60. életévén túl lévő I. rendű felperes által betölthető másik gépjárművezetői munkakör nem volt.
Az elsőfokú ítélettel szemben a felperesek terjesztettek elő fellebbezést annak megváltoztatása és a kereseti kérelmük teljesítése iránt. Megsértett jogszabályhelyként az Mt. 64. § (2) bekezdését, a 82. § (1) és (2) bekezdését, valamint a 66. § (5) bekezdését és a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 279. § (1) bekezdését jelölték meg. Véleményük szerint az elsőfokú bíróság a tényállást nem helytállóan állapította meg, amelyből téves jogi következtetést vont le. Kiemelték, hogy az alperes által hivatkozott határozatot tartalmazó jegyzőkönyv-kivonat, valamint a Határozatok könyvébe foglalt bejegyzés lényegesen eltér egymástól, mint ahogy az alapítói határozat szövege és a felmondás indokolása között is ellentmondás lelhető fel. A határozat ugyanis nem tartalmazott arról döntést, hogy a létszámleépítés hány főt érintsen és mennyi időn belül kell végrehajtani, ehhez képest a Határozatok könyvébe bejegyzett határozat a létszámleépítés végrehajtásának határidejét 2020. február 15. napjában jelölte meg; az alapítói határozat keltezése és tartalma így aggályos.
Hiányolták továbbá a felmondás indokolásának világosságát és okszerűségét. A felmondásban ugyanis nincs szó arról, hogy 7 nyergesvontatóval csökkent az alperes gépjármű-állománya a kft. gazdaságos működése érdekében, és az sem, hogy ez miként hozható okozati összefüggésbe a munkaviszonyuk megszüntetésével.
Felhívták a figyelmet arra, hogy az alperes által csatolt létszámadatokból lényegi következtetést levonni nem lehet. Az alperesnél ugyanis nem csak gépkocsivezetők, hanem egyéb munkakört betöltő alkalmazottak is dolgoztak, és nincs adat arra, hogy valójában kiknek a munkaviszonyát szüntette meg a munkáltató. Emellett az alperes hivatkozása szerint 7 nyergesvontatóval csökkent az állománya, és 6 munkaviszony egyébként is megszűnt, de nem derült ki, hogy miért volt szükség további 2 munkavállaló munkaviszonyának a megszüntetésére.
Kiemelték azt is, hogy a gazdasági kényszerűséget, mint többletkövetelményt nem bizonyította az alperes, így azt, hogy a gazdálkodásában 2020 januárjában olyan kedvezőtlen fordulat következett be, amely az átszervezést és létszámleépítést indokolta volna. Azt sem bizonyította, hogy a munkavállalók munkahelyére és munkakörére a gazdálkodási nehézségek kihatottak, és a munkakörük megszüntetése szükséges volt. Kiemelték, hogy a foglalkoztatotti állomány létszáma nem tudatos döntés következménye volt, hanem egyéb természetes okból volt nagy a fluktuáció. Rámutattak arra a körülményre, hogy bár 2020 októberére valóban csökkenhetett a létszám, 2020 áprilisában folyamatosan emelkedett az alkalmazottak száma; május elején már 121 fő volt ismét, majdnem az év eleji szintet érte el.
Nyomatékkal hivatkoztak arra, hogy az alperes a teljes 2020. évben hirdetett gépkocsi-vezetői állást az interneten, amelynek tartalmán változatott az év folyamán.
Eljárási szabálysértésnek tekintették, hogy az elsőfokú bíróság N.-né H. E. vezető tisztségviselő nyilatkozatát bizonyítékként vette figyelembe annak ellenére, hogy törvényes képviselőként nyilatkozata az alperes nyilatkozatának minősül. Az alperes tényállításai így nem bizonyítottak sem a létszámadatokra, sem a vontatók számára vonatkozóan, amely adatokat vitatták.
Sérelmezték, hogy a munkaviszonyuk felmondását követően 3 munkavállalóval létesített munkaviszonyt az alperes az övékkel azonos munkakörre, így a valóságosság és okszerűség követelménye semmiképpen sem állt fenn. Véleményük szerint az alperesnél nem voltak saját álláshelyek, csak azonos munkakörben dolgozó gépkocsivezetők. Téves ezért az a megközelítés, hogy a két korábbi munkavállalóval történt újabb jogviszony-létesítés nem lényeges körülmény az ügyben, hiszen számukra is felajánlhatta volna az alperes a további foglalkoztatást, ahelyett, hogy a két korábbi munkavállalóval létesít új munkaviszonyt. Éppen ezért fenntartotta az I. rendű felperes, hogy a munkáltatónak lehetősége lett volna őt tovább foglalkoztatni; az Mt. 65. § (5) bekezdésében írtakat így megsértette.
Az alperes hatályos fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő. A Pp. 372.§ (2) bekezdése szerint a fellebbezési ellenkérelmet és a csatlakozó fellebbezést írásban, a fellebbezés kézbesítésétől számított tizenöt napon belül a másodfokú bíróságnál kell előterjeszteni. A Pp.149.§ (1) bekezdése értelmében a fél az elmulasztott perbeli cselekményt - ha e törvény másként nem rendelkezik - többé hatályosan nem teljesítheti, az elkésetten teljesített perbeli cselekmény hatálytalan. Az alperes fellebbezési ellenkérelmét a határidő lejártát követően terjesztette elő, ezért azt a másodfokú eljárásban figyelmen kívül kellett hagyni.
A fellebbezés alapos.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást kiegészíti az alábbiakkal:
2020. január 16-án, az átszervezés és létszámleépítés elhatározásakor az alperesnél foglalkoztatottak létszáma 129 fő, 2020. február 6-án, a felmondások közlésekor 123 fő, 2020. február 24-én 115 fő, 2020. február 26-án 116 fő, 2020. március 31-én 107 fő volt. 2020 áprilisában emelkedett a foglalkoztatottak száma április 30-ra 121 főre, 2020 októberéig viszont csökkenő tendenciát mutatott, amikorra 93 főre csökkent.
Az alperes a felperesekkel közölt felmondást követően rövid időn belül 3 munkavállalóval kötött új munkaszerződést távolsági tehergépkocsi-vezető munkakörre: így a 2020. február 11-én munkavállalói felmondással távozott B. Á.-val 2020. március 31-én, a 2020. február 12-én szintén munkavállalói felmondással távozott B. I.-vel 2020. február 24-én, továbbá V. I.-vel 2020. február 26-án.
Az alperes a 2019-ben megkötött, tehergépkocsi-vezetői állásra vonatkozó internetes hirdetési szerződését 2020. augusztusig fenntartotta.
A munkáltatói felmondás okán az I. rendű felperesnek 4.232.118 forint, míg a II. rendű felperesnek 2.580.825 forint elmaradt jövedelme keletkezett 2020. szeptember 30-ig.
A másodfokú bíróság az így kiegészített tényállást fogadta el ítélkezése alapjául, és e szerint nem értett egyet az elsőfokú bíróság által levont következtetéssel, mert a bizonyítás eredményét a Pp. 279. § (1) bekezdése alapján eltérően értékelte.
Az alperes a felperesek munkaviszonyát az Mt. 65. § (1) bekezdésében biztosított jogával élve felmondással megszüntette, amit az Mt. 66. § (1) bekezdése alapján - figyelemmel a (2) bekezdésben írtakra - köteles volt megindokolni, amelynek meg kellett felelnie az MK 95. számú állásfoglalásban írtaknak. Mindkét felperes felmondásának indoka a kft. gazdaságos működése érekében szükséges átszervezés, létszámleépítés keretében a távolsági gépkocsivezetők számának csökkentése volt. Ez az indok ugyan meglehetősen általános, ennek ellenére alkalmas volt arra, hogy ennek részleteit a konkrét tényekkel az alperes a perben kiegészítse. Ezt az alapító 1/2020. 01. 16. számú határozatában foglaltak alapján úgy részletezte, hogy a társaság az eredményes és költséghatékony működése érdekében 7 gépjárművel kevesebbel fuvaroz, ezért átszervezést, létszámleépítést hajt végre 2020. február 15-ig a gépkocsivezetők számának fokozatos csökkentésével. Ennek a végrehajtására utasította a kft. ügyvezetőjét.
A másodfokú bíróság a felperesekkel szemben az alapítói döntés megtörténtét és ennek lényeges tartalmát illetően az alperes által csatolt okiratok közötti nem releváns eltéréseknek jelentőséget nem tulajdonított, különös figyelemmel arra, hogy a munkáltatói döntés okát és részleteit N.-né H. E. cégvezető személyes előadása kellőképpen részletezte. Így világosan megállapítható, hogy az alperes gazdasági társaság a működésében rejlő költséghatékonysági okból 2020. év elejétől 7 tehergépkocsival kevesebbel fuvarozott, átszervezés keretében létszámleépítést határozott el, ami a tehergépkocsik számának csökkenése miatt szükségszerűen érintette a felperesek, mint tehergépkocsi-vezetők munkakörét.
Ugyanakkor - bár az alperes átlagos statisztikai létszámadatai 2020. elejétől az év végéig csökkenést mutattak, az nem volt folyamatos, hiszen április-májusban a számok nőttek, tehát hullámzó volt - a tehergépkocsi-vezetők számának alakulása nem egyértelmű. Nem állapítható meg bizonyossággal, hogy az alperes a felperesek munkaviszonya megszüntetése idején az átszervezés keretében a tehergépkocsi-vezetők létszámát az elhatározott munkáltatói döntésnek megfelelően - ami egyébként a felmondás egyetlen indoka volt - valóban csökkentette-e. Annak megítélésében ugyanis, hogy a felmondás indoka valós-e, annak van jelentősége, hogy a munkáltató a saját döntése okának megfelelően, annak következményeként a felperesekkel összehasonlítható helyzetben levő tehergépkocsi-vezetők létszámát ténylegesen csökkentette-e.
Márpedig peradatok szerint a felperesekkel 2020. február 11-én közölt felmondás után rövid idővel, február 24-én, február 26-án, majd március 31-én 3 gépkocsi-vezetővel is új munkaszerződést kötött az alperes. Mindez megkérdőjelezi az elhatározott gépkocsi-vezetői létszámleépítés tényleges megvalósulását még akkor is, ha az alperes régebbi munkavállalókkal létesített újabb munkaviszonyok létrejöttére hivatkozott. A kialakult joggyakorlat szerint ugyanis az azonos munkakörbe történő munkavállaló felvétele mellett a létszámcsökkentés szükségességére alapított felmondás jogellenes (Kúria Mfv.I.10.623/2013/7. számú ítélete).
A cégvezető személyes előadása alapján a munkáltató által elismert az a tény, hogy a társaságnál nagy volt a fluktuáció a gépkocsivezetők körében, ugyancsak gyengíti azt az indokot, hogy a létszámleépítés az alperesnél valóban megvalósult. Ezt erősíti az a körülmény is, hogy az alperes 2020. évben egészen augusztusig fenntartotta az internetes állásajánlatát, amelynek nem elfogadható indoka a gépkocsivezetők nagy fluktuációja, mivel nagy fluktuáció esetén a munkáltatónak valójában szüksége volt a felperesek munkájára.
A bizonyítékok körében megjegyzendő, hogy az elsőfokú bíróság - bár az érdemi tárgyalási szakban, de a tárgyalási jegyzőkönyvből kitűnően - nem tanúként hallgatta meg az alperes cégvezetőjét, törvényes képviselőjét, hiszen a tanúkénti meghallgatásra vonatkozó eljárási szabályoknak a megtartása, az erre való figyelmeztetés a jegyzőkönyvből magából nem tűnik ki, nem is tanúnak nevezte a cégvezetőt, így az általa elmondottak a fél, azaz az alperes előadásának minősülnek.
Jóllehet az alperes ellenkérelmében úgy nyilatkozott, hogy a felperesek Mt. 82. § (1) bekezdésére alapított igényét vitatja, a bíróság felhívása ellenére ténybeli előadását nem tette meg a felperesek távolléti díjának összegét illetően, kötelezettsége ellenére nem számolta ki, és nem is közölte, csupán bérfizetési listákat csatolt. Azaz a bíróság által megkívánt perfelvételi nyilatkozatot nem tette meg, így nem járult hozzá a Pp. 183. § (1) bekezdése szerint a felperesekkel fennálló jogvita kereteinek meghatározásához. Ennek pedig a Pp. 203. § (2) bekezdés a) pontja szerinti eljárásjogi következménye az, hogy a felperesek összegszerű igényét a részéről nem vitatottnak kell tekinteni.
A másodfokú bíróság - mivel az elsőfokú bírósággal ellentétben megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperesek munkaviszonyát felmondással, mert annak indoka nem volt valós - az elsőfokú ítéletet a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján megváltoztatva, az alperest a módosított kereset szerinti összegek megfizetésére kötelezte a felperesek javára a munkaviszonyuk jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeként.
A másodfokú bíróságnak erre az álláspontjára figyelemmel külön nem kellett kitérni az I. rendű felperes Mt. 65. § (5) bekezdésére alapított, a védett korával kapcsolatos érvelésére.
(Pécsi Ítélőtábla Mf.I.30.032/2021/5. szám)