adozona.hu
ÍH 2021.102
ÍH 2021.102
VÉGKIELÉGÍTÉS Nem illeti meg emelt összegű végkielégítés a közalkalmazottat, ha a közalkalmazotti jogviszonya azért szűnik meg, mert az átvevő munkáltatónál történő további foglalkoztatásához nem járul hozzá [Kjt. 25/A. §, 37. § (7) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2004. augusztus 16. napjától határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyban állt az I. rendű alperesnél pedagógus munkakörben. Közalkalmazotti jogviszonya 2020. június 30. napján megszűnt a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 25/A. §-a alapján, miután a II. rendű alperesnél mint átvevő munkáltatónál munkaviszony keretében történő továbbfoglalkoztatásához nem járult hozzá. A munkáltató a felperes részére öthavi átlagkeresetének megf...
ÍH 2021.102 VÉGKIELÉGÍTÉS
Nem illeti meg emelt összegű végkielégítés a közalkalmazottat, ha a közalkalmazotti jogviszonya azért szűnik meg, mert az átvevő munkáltatónál történő további foglalkoztatásához nem járul hozzá [Kjt. 25/A. §, 37. § (7) bekezdés].
A felperes 2004. augusztus 16. napjától határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyban állt az I. rendű alperesnél pedagógus munkakörben. Közalkalmazotti jogviszonya 2020. június 30. napján megszűnt a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 25/A. §-a alapján, miután a II. rendű alperesnél mint átvevő munkáltatónál munkaviszony keretében történő továbbfoglalkoztatásához nem járult hozzá. A munkáltató a felperes részére öthavi átlagkeresetének megfelelő összegű végkielégítést fizetett meg.A felperes keresetében 1 583 430 forint egyetemleges megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket végkielégítés jogcímén. Keresete jogalapjaként a Kjt. 37. § (7) bekezdését jelölte meg. Jogi érvelése szerint miután közalkalmazotti jogviszonya az öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzését megelőző öt éven belül szűnt meg, jogosult a nyugdíj előtt álló közalkalmazottakat megillető, a Kjt. 37. § (7) bekezdésében szabályozott emelt összegű végkielégítésre. Kifejtette, a jogalkotó a Kjt. 25/A. § (6) bekezdésében "elfelejtette" megjelölni a Kjt. 37. §-ából alkalmazandó rendelkezések közül a többlet-végkielégítésre jogosító (7) bekezdést. Hangsúlyozta, ha a jogalkotó szándéka az lett volna, hogy a (7) bekezdés a Kjt. 25/A. §-a szerint megszűnő közalkalmazotti jogviszony esetén nem alkalmazható, akkor ezt kifejezett rendelkezéssel kizárta volna. Utalt arra, a Kjt. 25/C. § (6) bekezdése már alkalmazni rendeli a Kjt. 37. § (7) bekezdését is, amiből arra a következtetésre jutott, hogy a Kjt. 25/A. § (6) bekezdéséből véletlenül maradt ki a Kjt. 37. § (7) bekezdésének alkalmazhatóságára vonatkozó kitétel. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 12. § (1) bekezdésére, valamint 7. § (1) bekezdésére hivatkozva hangsúlyozta, annak az álláspontnak az elfogadása, miszerint a Kjt. 25/A. §-a alapján megszűnő közalkalmazotti jogviszonyok esetében nem alkalmazható a Kjt. 37. § (7) bekezdése szerinti többlet-végkielégítésre vonatkozó rendelkezés, a joggal való visszaélés tilalmába, valamint az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 8. § o) és r) pontjában rögzített hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközne.
Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Érvelésük szerint a Kjt. 25/A. § (6) bekezdése egyértelműen megjelöli, hogy a 37. § rendelkezései közül melyek alkalmazandók arra az esetre, ha a jogviszonyváltást el nem fogadó közalkalmazott jogviszonya a Kjt. 25/A. §-a alapján szűnik meg, és miután a Kjt. 37. § (7) bekezdésének alkalmazását a jogalkotó erre az esetre nem írta elő, arra alapítottan a felperest többlet-végkielégítés nem illeti meg.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította és megállapította, hogy a feljegyzett eljárási illeték az állam terhén marad. Határozatának indokolása szerint a Kjt. 37. § (7) bekezdése alapján a közalkalmazott akkor jogosult közalkalmazotti jogviszonyának az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belüli megszűnésekor a további négyhavi távolléti díjra, ha jogviszonya megszűnésének módja szerepel a 37. § (1) bekezdésében felsorolt megszűnési módok között. Kiemelte, a felperes közalkalmazotti jogviszonya nem a 37. § (1) bekezdésében megjelölt módok alapján szűnt meg, hanem a 25/A. § speciális rendelkezése alapján, amely speciális szabályozás az általános rendelkezések közül nem rendeli alkalmazni a Kjt. 37. § (7) bekezdésében előírt többlet-végkielégítésre vonatkozó szabályt. Rámutatott, a felperes emelt összegű végkielégítésre való jogosultságának megítélése szempontjából a Kjt. 25/C. §-ában foglalt rendelkezések nem bírnak relevanciával, mivel a Kjt.-nek ez a §-a a jogviszonyváltás perbeli esettől eltérő másik speciális esetét szabályozza. Álláspontja alátámasztásául hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság - a perbelivel megegyező jogkérdésben hozott - EBH 2009.2075. szám alatt közzétett eseti döntésére.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben keresetének megfelelően kérte az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását. Fellebbezési érvelése szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítás eredményét okszerűtlenül állapította meg, és döntése meghozatalakor téves következtetésre jutott, amikor úgy ítélte meg, hogy a közalkalmazotti jogviszony Kjt. 25/A. §-a alapján történő megszüntetésekor nem alkalmazható a Kjt. 37. § (7) bekezdése, ezért határozata jogszabálysértő. Az elsőfokú eljárásban kifejtett jogi álláspontját mindenben fenntartva kiemelte, közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetésére a munkáltató érdekkörében bekövetkezett ok miatt került sor. Hangsúlyozta, volt ugyan választási lehetősége arra, hogy korábbi munkáját munkaviszony keretében folytassa, a közalkalmazotti jogviszonya azonban ezt a lehetőséget elfogadva is megszűnt volna. Érvelése szerint téves az elsőfokú bíróságnak az az álláspontja, amely szerint a Kjt. 37. § (7) bekezdésében foglalt védett korhoz járó végkielégítés csak a 37. § (1) bekezdésében foglalt megszűnési okok esetén illeti meg a közalkalmazottat. Kifejtette, ha valaki jogosult végkielégítésre a Kjt. 37. § (6) bekezdése alapján, akkor a (7) bekezdés szerinti végkielégítés is jár részére, ha annak feltételei fennállnak. Álláspontja szerint a Kjt. 25/A. §-a - szemben az elsőfokú bíróság érvelésével - nem speciális végkielégítési szabályokat tartalmaz, hanem a közalkalmazotti jogviszony megszűnésének egy speciális módját, visszautalva az általános végkielégítési szabályok alkalmazására. Hangsúlyozta, nincs olyan rendelkezés, amely a közalkalmazotti jogviszony Kjt. 25/A. §-a alapján történő megszűnése esetén kifejezetten kizárná a 37. § (7) bekezdésének alkalmazását. Véleménye szerint a Kjt. 25/A. § elsőfokú bíróság általi értelmezése a védettségi jogot megvonja, és egy életkorral járó jogosultságot vesz el a közalkalmazottól, márpedig egy törvényben szabályozott jog megvonásához jogszabályi felhatalmazás kell, nem elég a jogalkotó feltehető akaratára vonatkozó következtetés. Fenntartotta azt az álláspontját, miszerint a véleménye szerinti jogértelmezés helyességét támasztja alá a Kjt. 25/C. § (6) bekezdése, amelyben már szerepel a Kjt. 37. § (7) bekezdésének alkalmazására vonatkozó rendelkezés is. A fentieken túl utalt a Kjt. 25/B. § (5) bekezdésére, amely szerint ha a közalkalmazott munkajogviszonyt létesít, úgy jogosultságát viszi magával az új jogviszonyba, beleértve a végkielégítésre vonatkozó jogosultságait is, amiből megítélése szerint ugyancsak az a következtetés vonható le, hogy a többlet-végkielégítésre vonatkozó jog nem vonható meg a közalkalmazottól azért, mert nem élt a törvény által biztosított azon jogával, hogy munkaviszony keretében folytassa korábbi tevékenységét. Megismételte azt az álláspontját, hogy az elsőfokú bíróság általi jogértelmezés a joggal való visszaélés tilalmába ütközne, és sértené az egyenlő bánásmód követelményét, valamint Magyarország Alaptörvényének 12. cikk (1) bekezdését is. Végül utalt arra, hogy az elsőfokú bíróság által hivatkozott EBH 2009.2075. szám alatt közzétett eseti döntés nem kötelező erejű az eljáró bíróságra nézve.
Az alperesek fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. Érvelésük szerint a felperes tévesen hivatkozik arra fellebbezésében, hogy a munkáltató érdekkörében bekövetkezett ok miatt szűnt meg a közalkalmazotti jogviszonya, arra ugyanis jogszabályi rendelkezés folytán került sor. Megismételték azt az elsőfokú eljárásban kifejtett álláspontjukat, amely szerint a felperes közalkalmazotti jogviszonya a Kjt. 25/A. §-a alapján szűnt meg, amelynek (6) bekezdése egyértelműen meghatározza, hogy a Kjt. végkielégítésre vonatkozó 37. §-ának mely bekezdései alkalmazandók a közalkalmazotti jogviszony Kjt. 25/A. §-a alapján történő megszűnése esetén, a kiemelt bekezdések között pedig a felperes által alkalmazni kívánt (7) bekezdés nem szerepel. Egyetértettek az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, amely szerint a Kjt. 25/C. §-a a jelen perbelitől eltérő helyzetet szabályoz, így az ott írtak a perbeli jogvita elbírálásakor nem vehetők figyelembe. Hangsúlyozták, nem sértették meg sem az Mt. 7. § (1) bekezdésében írtakat, sem az egyenlő bánásmódról szóló törvény rendelkezéseit, és nem értenek egyet a felperesnek az Alaptörvény rendelkezéseire történt hivatkozásával sem.
A fellebbezés alaptalan.
A felperes fellebbezésében - annak tartalmát tekintve - az elsőfokú bíróság ítéletének anyagi jogi felülbírálatát kérte, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 369. § (3) bekezdés a) és c) pontja alapján, utalva arra, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítás eredményét okszerűtlenül állapította meg, és a Kjt. 37. § (7) bekezdésének, valamint 25/A. §-ának téves értelmezésével a megállapított tényekből téves következtetést vont le.
Az ítélőtábla elöljáróban megjegyzi, hogy a bizonyítás eredményének okszerűtlen megállapítására hivatkozó fellebbezési érvelés nem értelmezhető, a perben ugyanis bizonyítási eljárást nem kellett lefolytatni, az elsőfokú bíróság kizárólag jogkérdésben döntött a felek közötti jogvita elbírálása során.
Egyebekben az ítélőtábla egyetért az elsőfokú bíróság döntésével és annak indokaival is, a fellebbezésben foglaltakra figyelemmel kiemelve a következőket.
Helytállóan hivatkoztak az alperesek fellebbezési ellenkérelmükben arra, hogy a felperes közalkalmazotti jogviszonya nem a munkáltató érdekkörében felmerült okból szűnt meg, hanem jogszabály, nevezetesen a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény 127. § (5) bekezdésének rendelkezése folytán.
Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a Kjt. 37. §-ának végkielégítésre vonatkozó rendelkezései teljeskörűen azokra az esetekre vonatkoznak, amikor a közalkalmazotti jogviszony a 37. § (1) bekezdés a)-d) pontjaiban foglalt módon szűnik meg. A Kjt. 25/A. §-ában szabályozott megszűnési eset a közalkalmazotti jogviszony 37. § (1) bekezdésében írtakon túli speciális megszűnési módja, amelyre a végkielégítés Kjt. 37. §-ában írt rendelkezései csak annyiban alkalmazandók, amennyiben azt a 25/A. § (6) bekezdése alkalmazni rendeli. A törvény 25/A. § (6) bekezdése szerinti utaló szabály egyértelműen, félre nem érthető módon felsorolja a 37. § azon bekezdéseit, amelyek a közalkalmazotti jogviszony 25/A. § (1) bekezdése alapján történő megszűnése esetén is irányadók, e rendelkezések között pedig a felperes által alkalmazni kívánt (7) bekezdés nem szerepel. Nincs arra lehetőség, hogy a bíróság a jogalkotó feltehető akaratára, illetve "feledékenységére" alapítottan a 37. § olyan bekezdését is alkalmazza a 25/A. § (1) bekezdésén alapuló közalkalmazotti jogviszony megszűnése kapcsán, amelynek alkalmazását a törvény nem írja elő.
Erre - a felperes álláspontjától eltérően - a Kjt. 25/C. §-ában írtak sem adnak lehetőséget. Annak ugyanis, hogy a 25/A. § (6) bekezdése - eltérően a 25/C. § (6) bekezdésétől - nem rendeli alkalmazni a 37. § (7) bekezdését is, nem a jogalkotó "feledékenysége" az oka, hanem az, hogy míg a közalkalmazotti jogviszony 25/A. §-a alapján történő megszűnése esetén a közalkalmazottnak lehetősége van választani: kívánja-e munkáját más jogviszony keretében folytatni vagy nem, addig a 25/C. § (6) bekezdésében szabályozott esetben ez a választási lehetőség a munkavállaló számára nem adott, közalkalmazotti jogviszonya anélkül szűnik meg, hogy az egyidejűleg átalakulna más foglalkoztatási jogviszonnyá, és ez a különbségtétel indokolja a 37. § (7) bekezdésének alkalmazhatóságára vonatkozó eltérő szabályozást.
Nem osztja az ítélőtábla a felperesnek azt az álláspontját sem, miszerint a Kjt. hivatkozott szabályainak elsőfokú bíróság általi értelmezése a joggal való visszaélés, illetve a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközne. A hivatkozott tilalmak megszegése érdemben akkor lenne vizsgálható, ha a felperes közalkalmazotti jogviszonya a munkáltató intézkedése alapján szűnt volna meg, jelen esetben viszont a felperes közalkalmazotti jogviszonya megszűnésének alapja törvényi rendelkezés volt, amelytől az alperesek nem térhettek el, mint ahogy az sem volt munkáltatói mérlegelés jogkörébe tartozó kérdés, hogy a közalkalmazotti jogviszony megszűnése esetére milyen mértékű (hány havi távolléti díjnak megfelelő) végkielégítést fizetnek a felperesnek. A diszkriminációtilalomra és az Alaptörvényre való felperesi hivatkozás legfeljebb azt a kérdést vetheti fel, hogy alaptörvény-ellenesnek tekinthető-e a Kjt. 25/A. § (6) bekezdése. Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 25. § (1) bekezdése értelmében, ha a bírónak az előtte folyamatban levő egyedi ügy elbírálása során olyan jogszabályt kell alkalmazni, amelynek alaptörvény-ellenességét észleli, az alkotmánybíróságnál kezdeményezi a jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenességének megállapítását, illetve az alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazásának kizárását. Jelen esetben viszont az ítélőtábla nem ítélte úgy, hogy a Kjt. 25/A. § (6) bekezdése alaptörvény-ellenesnek minősülhetne, annak ugyanis, hogy ez a rendelkezés a Kjt. 37. § (7) bekezdését nem rendeli alkalmazni, észszerű magyarázata van, nevezetesen az, hogy a védett korú közalkalmazottakat a Kjt. 37. § (7) bekezdése alapján megillető emelt összegű végkielégítésnek az a nyilvánvaló indoka, hogy a 60. életévét betöltött munkavállaló újabb munkajogviszony létesítésére irányuló esélyei a fiatalabb munkavállalókhoz viszonyítva kedvezőtlenebbek. Ez az indok azonban a közalkalmazotti jogviszony Kjt. 25/A. § (1) bekezdésén alapuló megszűnése esetén nem áll fenn, hiszen ez esetben a közalkalmazott előtt nyitva áll az a lehetőség, hogy munkáját a közalkalmazotti jogviszonyának megszűnését követően munkaviszony keretében folytassa.
Arra helyesen hivatkozott a felperes fellebbezésében, hogy az elsőfokú bíróság által ítélete alátámasztásául hivatkozott EBH 2009.2075. szám alatt közzétett elvi döntés nem kötelező erejű az eljáró bíróságokra nézve. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy arra a bíróság - az abban foglalt jogértelmezéssel, illetve jogi érvekkel történő egyetértése esetén - ne hivatkozhatna a saját álláspontjának megerősítéseként.
Minderre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Mf.I.40 002/2021/5.)