adozona.hu
ÍH 2021.101
ÍH 2021.101
A FELMENTÉSBEN KÖZÖLT INDOK ÉRTELMEZÉSE A munkaügyi perben eljáró bíróság a kereset és ellenkérelem keretei között jogosult értelmezni a felmentésben közölt indokokat. Annak szövege alapján az alperes hivatkozása ellenére is juthat arra a következtetésre, hogy az indokolásban közölt "alkalmatlanság" egészségügyi és nem egyéb okra alapított megállapításnak minősül, ezért alkalmazhatja az ahhoz kapcsolódó jogkövetkezményeket [1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 30. § (1), (2) bekezdése, 30/A. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A törvényszék ítéletével a 2018. július 6-án kibocsátott felmentés jogellenességére tekintettel a felperes közalkalmazotti jogviszonyát helyreállította. Az elsőfokú bíróság a jogellenesség jogkövetkezményeként elmaradt munkabér címén 7 983 100 forint, egyéb járandóság címén 3 185 795 forint és a késedelmi kamatok megfizetésére kötelezte az alperest. A felperes keresetét a közreműködői díj (egyéb járandóság) ezt meghaladó összege tekintetében elutasította.
Az elsőfokú bíróság által megállapít...
ÍH 2021.101 A FELMENTÉSBEN KÖZÖLT INDOK ÉRTELMEZÉSE
A munkaügyi perben eljáró bíróság a kereset és ellenkérelem keretei között jogosult értelmezni a felmentésben közölt indokokat. Annak szövege alapján az alperes hivatkozása ellenére is juthat arra a következtetésre, hogy az indokolásban közölt "alkalmatlanság" egészségügyi és nem egyéb okra alapított megállapításnak minősül, ezért alkalmazhatja az ahhoz kapcsolódó jogkövetkezményeket [1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 30. § (1), (2) bekezdése, 30/A. §].
A törvényszék ítéletével a 2018. július 6-án kibocsátott felmentés jogellenességére tekintettel a felperes közalkalmazotti jogviszonyát helyreállította. Az elsőfokú bíróság a jogellenesség jogkövetkezményeként elmaradt munkabér címén 7 983 100 forint, egyéb járandóság címén 3 185 795 forint és a késedelmi kamatok megfizetésére kötelezte az alperest. A felperes keresetét a közreműködői díj (egyéb járandóság) ezt meghaladó összege tekintetében elutasította.Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2000. augusztus 1-jétől állt határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyban az alperessel táncművész, első magántáncos munkakörben. A felperes 2017. augusztus 29-én munkavégzés közben balesetet szenvedett el. A Magyar Államkincstár a felperes balesetét üzemi balesetnek ismerte el, a sérülése miatt a felperes 2017. augusztus 29-től folyamatosan keresőképtelen állományban volt 2018. augusztus 29. napjáig.
Az alperes a 2018. július 6. napján kelt és 2018. július 13. napján közölt felmentéssel megszüntette a felperes közalkalmazotti jogviszonyát, amely a keresőképtelenség időtartamára tekintettel 2018. szeptember 28-ával szűnt meg. A felmentés indokolása szerint a felperes 2017. január 1-jétől a felmentésig közel 200 napot volt távol keresőképtelenség jogcímén. A folyamatos és tartós távolléte következtében a közvetlen felettese nem tudta kiírni szerepekre, nem tudta beosztani próbákra és előadásokra, tehát a munkájára az alperes hosszú távon nem számíthatott. Ebből következően a felperes az első magántáncos munkakörből eredő feladatai ellátására tartósan alkalmatlanná vált.
Az elsőfokú bíróság a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 30. § (1), (2) bekezdése és 30/A. § (1) bekezdésére hivatkozva elsősorban azt vizsgálta, hogy az alperes által kibocsátott felmentés - az indokolás tartalma szerint - egészségügyi vagy szakmai alkalmatlanságra vonatkozik.
Az elsőfokú bíróság a Kúria MK 95. számú állásfoglalására utalva kifejtette, hogy a felmentés indokolásából a felmentés indokának világosan ki kell tűnnie. A felmentés indokolását egységesen kell vizsgálni, nem lehet annak egyes részeit kiragadni. Ebből következőn az indokolás azon részét, mely szerint az alperes a felperes munkájára hosszabb távon nem tudott számítani, nem önmagában, hanem a teljes szöveg együttes értelmezésével kellett értelmezni. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint ugyanis a felmentés második mondatából egyértelműen az derült ki, hogy a felettese a keresőképtelenség miatt történő távollét alatt, ennek okán nem tudta kiírni a felperest szerepekre, próbákra és előadásokra, vagyis emiatt nem számíthatott a munkájára. Az elsőfokú bíróság érvelése szerint ebből következően a felmentés indokát kizárólag akként lehetett értelmezni, hogy a felperes egészségügyi okból, vagyis a keresőképtelensége miatt nem volt beosztható szerepekre, próbákra, előadásokra.
Az alperes a felmentésben egészségügyi okból eredő foglalkoztatási problémákra hivatkozott, függetlenül attól, hogy az indokolásban azt a kifejezést alkalmazta, miszerint "a felperes munkájára nem tud számítani". A felmentés 2. oldalának 2. bekezdését is értékelni kellett, mely szerint a felperes egészségügyi okból nem tudta a feladatait ellátni, vagyis a keresőképtelensége miatti távolléte okán, ezzel összefüggésben vált alkalmatlanná a magántáncosi munkakör betöltésére. Mindezt az elsőfokú bíróság érvelése szerint nem lehetett másként értelmezni, mint egészségügyi alkalmatlanságra történő hivatkozást. Ellentétes értelmezés a jog visszaélésszerű gyakorlásához vezetne.
Mindezek alapján nem találta alaposnak az alperes szakmai alkalmatlanságra alapított érvelését. Kifejtette, hogy a szakmai alkalmatlanság esetében a munkavállaló a személyében rejlő valamilyen ok vagy magatartásával, képességével, viselkedésével, adottságával kapcsolatos probléma miatt nem alkalmas a munkaköre ellátására. A felperes esetében azonban ilyen körülményeket nem lehetett megállapítani. Ezzel szemben bizonyított volt, hogy a felperes üzemi balesetet szenvedett el és emiatt került keresőképtelen állományba, mely során eleget tett az együttműködési kötelezettségének, mivel a felettesét folyamatosan tájékoztatta az állapotáról. Az ezzel összefüggő felperesi előadásokat az alperes a perben nem cáfolta.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az egészségügyi alkalmatlanság megállapítását indokolta az a körülmény is, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlójának tudomása volt az üzemi baleset miatti táppénzes állományról és arról is, hogy a felperes a munkaköri feladatai ellátására átmenetileg nem képes. Ennek ismeretében szüntette meg az alperes olyan időpontban a jogviszonyt, amikor a táppénzes állománya, az orvosi kezelése még tartott. Emiatt fel sem merülhetett foglalkozás-egészségügyi orvosi vélemény beszerzése a munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről szóló 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet 7. § (1) bekezdése alapján. Az alperes tehát a keresőképtelenség időszaka alatt arra alapítva szüntette meg a felperes közalkalmazotti jogviszonyát, hogy egészségileg alkalmatlan volt a magántáncos munkaköre betöltésére.
A felmentés indokolásának fenti értelmezésére tekintettel az elsőfokú bíróság alaposnak találta a felperes keresetét a Kjt. 30/A. § (1) bekezdése alapján a munkáltatót terhelő állásfelajánlási kötelezettség elmulasztása körében. A Kúria iránymutató határozatára (EBH 2010.2166.) hivatkozva kifejtette, hogy a felmentés jogellenességét önmagában megalapozza, amennyiben az egészségügyi alkalmatlanság esetén a munkáltató az állásfelajánlási kötelezettségét elmulasztja. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság az alperes által kibocsátott felmentés jogellenességét állapította meg. A kereseti kérelemre tekintettel a Kjt. 38. § (5) bekezdése alapján rendelkezett a jogviszony helyreállításáról, utalva a Kjt. 30/B. és 32. §-ában foglaltakra is. A Kjt. 38. § (1) bekezdése alkalmazásával a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 82. és 83. §-ai értelmében a jogviszony helyreállításához kapcsolódó jogkövetkezmények körében is alaposnak találta a felperes keresetét. Az elmaradt munkabér összegét a kereseti kérelem szerint határozta meg, mivel azt az alperes nem vitatta.
A felperes által egyéb járandóságként igényelt közreműködői díj tekintetében, a munkaviszony munkáltató általi jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeinek egyes kérdéseiről szóló 3/2014. (III. 31.) KMK vélemény alapján kifejtette, hogy a jogviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményei körében az Mt. munkáltatói kártérítési felelősségére vonatkozó XIII. Fejezetének szabályai alkalmazandóak. Ez alapján az Mt. 169. § (1)-(2) bekezdése értelmében figyelembe kell venni mindannak a rendszeres juttatásnak a pénzbeli ellenértékét, amelyre a munkavállaló a munkaviszonya fennállása alatt a munkabérén felül jogosult volt, amennyiben azokat rendszeresen igénybe vette. A közreműködői díjat a felperes a balesetét megelőzően rendszeresen, munkabérként megkapta, tehát az egyéb járandóságként volt figyelembe vehető. Az elsőfokú bíróság az összegszerűség tekintetében csupán részben találta alaposnak a keresetet, hivatkozva a munkáltató egészségkárosodásért fennálló kártérítési felelőssége összegszerűségének egyes kérdéseiről szóló 3/2018. (IX. 17.) KMK véleményben foglaltakra, amely szerint a jövedelemkiesést a károsodást megelőző zárt egy év adatai alapján képzett havi átlag alapulvételével kell meghatározni. Erre figyelemmel az alperes által közölt számításoknak megfelelően határozta meg a felperest megillető összeget, 157 500 forint alapján.
Az elsőfokú bíróság a kereset egyenlő bánásmód megsértésére vonatkozó részét érdemben nem vizsgálta, mivel az elsődleges kereseti kérelem alapján megállapítható volt a felmentés jogellenessége és lehetőség volt a közalkalmazotti jogviszony helyreállítására.
Az elsőfokú ítélettel szemben az alperes nyújtott be fellebbezést, melyben elsődlegesen az ítélet megváltoztatásával a keresetet elutasító érdemi döntés meghozatalát kérte. Másodlagosan a jogviszony helyreállítására vonatkozó ítéleti rendelkezés megváltoztatásával a jogellenesség jogkövetkezményeinek az Mt. 82. §-a szerinti alkalmazását, az ítélet ennek megfelelő megváltoztatását, harmadlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását kérte.
Az alperes fellebbezésében a Kjt. 30. § (1) bekezdés c) pontja, 30. § (2) bekezdése, 30/A. §, 30/C. §, 38. § (5) bekezdése és 83. §-a megsértését állította azzal, hogy az elsőfokú bíróság az MK 95. számú állásfoglalást is tévesen értelmezte.
A felülbírálati jogkör tekintetében a Pp. 369. § (3) bekezdés a)-e) pontjai alapján állította a bizonyítás eredménye okszerűtlenségét, kérte a tényállás módosítását a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján, eltérő jogi következtetés levonását, a mérlegelési jogkörben hozott döntés megváltoztatását, illetve az elmaradt bizonyítás lefolytatását és az annak megfelelő döntés meghozatalát.
Az alperes elsődleges fellebbezési kérelme indokául arra hivatkozott, hogy a felperes sem vitatta a perben a felmentésben hivatkozott 200 napot meghaladó távollétét, továbbá azt, hogy emiatt nem lehetett szerepekre kiírni, nem vett részt a próbákon és az előadásokon. A felmentés indoka tehát az elismerésre tekintettel valós volt. Az alperes nem számíthatott a felperes munkavégzésére, a jogviszony nem töltötte be a rendeltetését, mivel a munkavállaló a leglényegesebb munkaköri kötelezettségét nem látta el, emiatt okszerű volt a felmentés. A felperes nem végzett munkát, ezért a jogviszony fenntartása nem volt elvárható. Tekintettel arra, hogy a felmentés indoka valós, világos és okszerű volt, a kereset elutasítása volt indokolt.
Az alperes másodlagos fellebbezési kérelme indokául azt adta elő, hogy az elsőfokú bíróság az MK 95. állásfoglalás téves értelmezésével állapította meg, hogy a felmentés indokolása nem világos. Nem találta világosnak az indokot, mégis úgy tekintette, hogy a felmentés a felperes egészségügyi alkalmatlanságán alapult. Az elsőfokú bíróság maga kívánta konkrét tartalommal megtölteni a nem kellően világosnak talált indokolást, téves álláspontja szerint neki kellett eldöntenie, hogy az alkalmatlanság alatt mit kell érteni. Érdemben nem vizsgálva a felmentést, maga döntött abban a kérdésben, hogy mit tekint a jogviszony-megszüntetés tényleges indokának, ezáltal jogszabálysértő módon túlterjeszkedett az indokolás keretein, az alperes által közölt indokot lényegében megváltoztatta. A munkaügyi perben eljáró bíróság ugyanis nem jogosult a munkáltató által közölt indokról más indokra áttérni.
Az elsőfokú ítéletben kifejtettekkel szemben a felmentés indoka kizárólag az volt, hogy a felperest a folyamatos távolléte miatt a felettese nem tudta szerepekre kiírni, próbákra, előadásokra beosztani, vagyis hosszú távon nem számíthatott a munkájára. Emiatt vált a felperes a munkaköri feladatai ellátására tartósan alkalmatlanná. A felmentés indokolását a szavak általában használt jelentése alapján kell értelmezni. A jelen perben vitatott felmentésben azonban egyáltalán nem volt utalás egészségügyi alkalmatlanságra, ezért az ezzel összefüggő következtetés is téves volt. Az alperes előtt is ismert, hogy az egészségügyi alkalmasságot foglalkozás-egészségügyi orvos bírálhatja el. A felmentés kibocsátásakor a felperes még keresőképtelen állományban volt, ezért az egészségügyi alkalmassága nyilvánvalóan nem volt vizsgálható. Ilyen egyértelmű helyzetben az alperes nem alapozhatta a felmentését a felperes egészségügyi alkalmatlanságára. Amennyiben a felmentés indokát az elsőfokú bíróság nem találta kellően világosnak, abban az esetben ez alapján kellett volna a felmentés jogellenességét megállapítania. Arra azonban nem jogosult, hogy "kedve szerinti tartalommal töltse meg" az indokolást, vagyis a nem kellően világos indokok ellenére maga határozza meg a jogviszony-megszüntetés okát. Mindezekre tekintettel, amennyiben a másodfokú bíróság az indokolást nem találja kellően világosnak, a jogkövetkezménynek ennek megfelelő alkalmazása érdekében kérte az elsőfokú ítélet megváltoztatását, mellőzve a jogviszony helyreállítására vonatkozó ítéleti rendelkezéseket.
Az alperes arra hivatkozva kérte az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, mivel az elsőfokú bíróság nem vizsgálta a felmentés írásban közölt indokait. Amennyiben az indokok világosnak minősülnek, abban az esetben azok valósága körében nem mellőzhető bizonyítás lefolytatása az alperes által már előterjesztett bizonyítási indítványoknak megfelelően.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság érdemben helytállóan értékelte a felmentés indokát a nyelvtan és a logika általános szabályaira figyelemmel. Az alperes által közölteket az indokolás teljes tartalmára figyelemmel nem lehetett másként értelmezni, mint egészségügyi okkal összefüggő, tartós alkalmatlanságra alapított felmentést. A szavak általánosan használt jelentését figyelembe véve nem lehetett más következtetésre jutni, mint arra, hogy a felperes egészségügyi okból történő távolléte volt a foglalkoztatás akadálya és az alkalmatlanság oka. Ennek következményeként megállapítható volt, hogy az alperes az állásfelajánlási kötelezettségét megsértette, tehát helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság ezen okból a felmentés jogellenességét, illetve alkalmazta a jogviszony helyreállításának jogkövetkezményét.
Nem volt jelentősége annak, hogy a józan ész alapján az alperes alapíthatta-e a felmentést egészségügyi alkalmatlanságra. Ezzel szemben annak a ténynek volt jelentősége, hogy a keresőképtelenség fennállt és felperes távolléte kizárólag egészségügyi oknak lehetett a következménye, az alperes pedig emiatt állapította meg a felperes tartós alkalmatlanságát.
A fellebbezéssel ellentétben az elsőfokú ítélet nem tartalmaz olyan megállapítást, hogy a felmentés indokolása nem volt világos. Ilyen kereseti kérelme nem is volt a felperesnek. Az elsőfokú bíróság csupán azt állapította meg, hogy a felmentés indokolásából világosan kitűnt annak a tényleges indoka. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság valamennyi releváns tényállási elem tisztázását követően, a szükséges bizonyítást lefolytatva hozott megalapozott érdemi döntést a perben.
A másodfokú eljárás során a felperes az időmúlásra tekintettel több keresetváltoztatást terjesztett elő. Legutóbbi keresetváltoztatása szerint 2021. április 13-ával bezárólag jelölte meg az elmaradt távolléti díjjal és az elmaradt járandósággal összefüggő igényét. Mindkét számítás alapjául az elsőfokú bíróság által figyelembe vett 502 600, illetve 157 500 forintos havi összegeket vette figyelembe, ez alapján határozta meg az elmaradt munkabér összegét, összesen 10 284 918 forintban, illetve az elmaradt járandóság, azaz a közreműködői díj összegét 4 266 818 forintban.
Az alperes fellebbezése nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a szükséges bizonyítást lefolytatta, az alapján a tényállást helyesen állapította meg, jogi következtetéseit jogszabálysértés nélkül vonta le és arra alapítva érdemben helyes döntést hozott.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a Pp. 370. § (1) bekezdése alapján a fellebbezési kérelem és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között bírálta felül.
A másodfokú bíróság a keresetet elutasító érdemi döntés meghozatalára nem látott lehetőséget a fellebbezésben meghatározott egyik felülbírálati jogkör alapján sem. Az alperes tévesen állította a fellebbezésében, hogy a felperes a felmentés indokait nem vitatta, ezért a jogviszony megszüntetése jogszerűnek minősült. A felperes valóban nem vitatta, hogy a felmentés megfelelően tartalmazta a keresőképtelenség miatti távolléte időtartamát és annak a munkakör ellátása elmaradásával kapcsolatos szükségszerű következményeit. Ebből azonban nem következett a felmentés jogszerűsége, mivel a felperes az alkalmatlanságával kapcsolatban a felmentés indokolásában tett megállapításokat egyértelműen vitatta. A kereseti kérelem alapján tehát értékelni és vizsgálni kellett, hogy a felmentés - egyes tényszerű megállapításai ellenére - az alkalmatlanságra történő hivatkozásra tekintettel jogszerűnek minősült-e.
A másodlagos fellebbezési kérelmet szintén nem találta alaposnak az ítélőtábla és teljeskörűen osztotta az elsőfokú ítéletben kifejtett jogi érvelést, az alperes által közölt felmentés indokainak értelmezését, az azokból levont jogi következtetéseket illetően. Az elsőfokú bíróság az anyagi jogi szabályok helyes értelmezésével, a bizonyítás eredményének okszerű, logikus értékelésével, helyesen állapította meg a tényállást, annak megváltoztatása, a döntés felülmérlegelése nem volt indokolt.
Az alperes fellebbezésében alaptalanul és iratellenesen állította, hogy az elsőfokú bíróság megállapította a felmentés indokainak nem kellően világos voltát. A fellebbezéssel ellentétben az elsőfokú bíróság nem tett megállapítást a felmentés indokának nem világos voltát illetően. Kiemelendő, hogy ezzel kapcsolatos kereseti kérelme nem is volt a felperesnek. Az elsőfokú bíróság a Kúria MK 95. számú állásfoglalására utalva valóban hivatkozott az indokolás világos megfogalmazásának kötelezettségére, azonban nem tett olyan megállapítást, mely szerint az alperes által közölt indokolás e követelménynek nem felelt meg.
Az elsőfokú bíróság - a fellebbezésben előadottakkal ellentétben - helytállóan állapította meg ítéletében, hogy a felmentés indokolását a maga egységes egészében kellett vizsgálni, nem lehetett egyes részeket a szövegkörnyezetből kiragadva értelmezni. A felmentés jogszerűségének vizsgálatakor tehát nem csupán a felperes távollétének, munkavégzése hiányának a tényét, hanem mindennek a keresőképtelenséggel és az alperes által alkalmatlannak minősítéssel fennálló - a felmentés indokolásának szövegéből következő - összefüggéseit és értékelni kellett. E körben az ítélőtábla osztotta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját, azt nem kívánta megismételni.
A fellebbezésben foglaltak alapján az ítélőtábla következőkre mutat rá. A közalkalmazotti jogviszonyban a Kjt. 2. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó, az Mt. 31. §-a alapján irányadó a Ptk. a 6:8. § (1) bekezdése. Eszerint a jognyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a címzettnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel, a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett.
Mindezek alapján helytálló volt az elsőfokú bíróság következtetése, mely során a felmentési indok teljes szövege alapján azt állapította meg, hogy az alperes alapvetően a munkahelyi baleset miatt bekövetkezett táppénzes állományból eredő távollétből vezette le a felperes munkaköre ellátására való alkalmatlanságát. Az alperes a fellebbezésében, illetve az elsőfokú eljárás során egyéb alkalmatlanságra hivatkozott, azonban konkrét tényeket és indokot nem adott elő. A felmentés megfogalmazása nem hagyott kétséget afelől, hogy az alperes nem a felperes munkavégzésével összefüggő magatartására, képességére, végzettségére, hanem a keresőképtelenség miatti távolléte tényére alapította az alkalmatlanság megállapítását. Ez alapján helyesen vonta le azt a következtetést az elsőfokú bíróság, hogy az indokolás nem minősülhetett másként, mint keresőképtelenséggel összefüggő, tehát egészségügyi alkalmatlanságként. Ezt nem zárta ki az a tény, hogy jogszerű eljárás esetén az egészségügyi alkalmatlanság megállapítása orvosi szakkérdés.
Megalapozatlanul állította az alperes a fellebbezésében, hogy az elsőfokú bíróság a közölt indokon túlterjeszkedve, maga határozta meg a felmentés indokát, hiszen megállapításai, következtetései a felmentésben közölt indokok értelmezésén alapultak, mely jogosultság a munkaügyi perben eljáró bíróságot megilleti, amennyiben a felmentés indoka a felek között vitatott. A jognyilatkozat tartalmát illetően a másodfokú bíróság hivatkozik a BH 2021.21. számú döntésre, melyben a Kúria közalkalmazotti jogviszonyt érintően a felek nyilatkozatainak tartalma szerinti értékelésére vonatkozó megállapításokat tett annak vizsgálata körében, hogy a munkáltató nyilatkozatai megvalósították-e a közalkalmazotti kinevezés egyoldalú módosítását. A határozat szerint a közalkalmazotti jogviszonyban a felek megállapodásának tartalmát az okiratok tartalma alapján, a felek közötti egyeztetések, levélváltások figyelembevételével, az írásbeli nyilatkozatok tartalma alapján kell megállapítani. Mindez jelen ügyre vonatkoztatva azt jelentette, amint arra az elsőfokú bíróság hivatkozott, hogy a felmentés jogszerűségét annak tartalma alapján kellett vizsgálni.
Az ítélőtábla a fentiekre tekintettel szükségtelennek találta az ítélet hatályon kívül helyezésével kapcsolatos fellebbezési érvelés értékelését, a felmentés jogellenessége a Kjt. 30/A. §-a alapján megállapítható volt. Az alperes megszegte az állásfelajánlási kötelezettséget, amely önmagában is jogellenességet eredményező mulasztás (EBH 2010.2166.).
A másodfokú bíróság a felperes fellebbezési eljárásban előterjesztett keresetváltoztatását a Pp. 521. § (2) bekezdése alkalmazásával megalapozottnak találta, az elsőfokú ítélet meghozatala óta eltelt időszakra tekintettel. Figyelemmel arra, hogy az alperes a keresetváltoztatás összegére észrevételt nem tett a fellebbezési eljárásban és a felperes által meghatározott számítás alapját képező összegszerűség megegyezett az elsőfokú eljárás során meghatározottakkal, a másodfokú bíróság a keresetváltoztatás szerint változtatta meg az elsőfokú ítéletet az elmaradt munkabér és egyéb járandóság összegét illetően.
Mindezek alapján az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a keresetváltoztatásra tekintettel az összegszerűség körében megváltoztatta, egyebekben annak érdemi része vonatkozásában a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 383. § (2) bekezdése alapján, helyes indokaira tekintettel helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla, 2.Mf.31.315/2020/9.)