adozona.hu
ÍH 2021.91
ÍH 2021.91
VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ FELELŐSSÉGE A felperesnek a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében szereplő tényállási elemek tekintetében a Cstv. 33/A. § (5) bekezdése szerinti esetben is fennmarad az állítási kötelezettsége, két elemet illetően azonban (a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte és időpontja, valamint hogy a vezető a feladatai ellátása során a hitelezők érdekeit nem vette figyelembe) a bizonyítási teher megfordul, a perben az alperesnek kell bizonyítania, hogy a vezetői tisztségének időtartama
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében kérte a bíróságot, állapítsa meg, hogy az alperes, mint a T. Kft. "f. a." volt vezető tisztségviselője, az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkeztét követően vezetői feladatait nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével látta el, és ennek következtében a hitelezők 212 259 244 forint összegű hitelezői követelésének kielégítése teljes mértékben meghiúsulhat. Kérte a bíróságot, kötelezze az alperest arra, a törvényszék gazdasági hivatalának letéti szá...
A keresetében írt tényállás szerint az adós gazdasági társaság elleni felszámolási eljárást a bíróság elrendelte, annak kezdő időpontja 2018. november 14. napja, a felszámoló az I. Kft., az alperes pedig az adós gazdasági társaság tagja és ügyvezetője volt 2017. február 28. napjától a felszámolási eljárás elrendeléséig. Előadta, a felszámolási eljárásban 47 867 916 forint összegű hitelezői követelést jelentett be, amelyet a felszámoló visszaigazolt. Állította, az adós 2016. és 2017. évi beszámolóinak adatai alapján megállapítható, 2016. december 31. napján a társaság rövid lejáratú kötelezettségeinek értéke magasabb volt, mint a forgóeszközök mérleg szerinti értéke, így az adós már a 2016. évben alultőkésített volt, és tőkeszerkezetében relatíve nagy hitelállománnyal rendelkezett, következésképpen az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete legkésőbb 2016. december 31. napján bekövetkezett.
[1] Jogállításként a csődeljárásról és felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 33/A. § (1), (3), (5) és (9) bekezdésére hivatkozott. Érvelése szerint a felszámolási eljárást megelőzően és annak során az alperes, mint az adós vezető tisztségviselője nem tett eleget teljeskörűen a Cstv. 31. §-ában szabályozott iratanyag- és vagyonátadási kötelezettségének, ezért a bizonyítási teher megfordult, és neki kell bizonyítania, hogy a vezetői tisztségének időtartama alatt nem következett be fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, vagy ha ilyen körülmény fennállt, vezetési feladatai ellátása során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette. A biztosítéknyújtás iránti kérelmét a Cstv. 33/A. § (9) bekezdésére alapította. A Cstv. 31. §-ában foglalt alperesi iratátadasi kötelezettség elmulasztását az általa végzett ellenőrzés során keletkezett jegyzőkönyvvel, annak mellékletével, valamint G. J. korábbi vezető tisztségviselő, az alperes és a felszámoló revízió során tett nyilatkozatával kívánta igazolni.
Az alperes a kereset és a biztosítéknyújtás iránti kérelem elutasítását kérte. Állította, a Cstv 31. §-ában foglaltaknak teljes mértékben eleget tett, a korábbi ügyvezetőtől megkapott iratanyagot hiánytalanul átadta a felszámolónak, valamint a 2018. tört évre szóló beszámolót elkészítette és átadta a felszámolónak. Hangsúlyozta, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztének időpontja után vált csak vezető tisztségviselővé, azonban ezen időponttól kezdődően a hitelezők érdekeinek figyelembevételével látta el tevékenységét, mindent megtett, hogy a felszámolást elkerülje, a felszámolást két alkalommal is elhárította, tevékenysége alatt a vagyon nem csökkent. A mentesülés körében a Cstv. 33/A. § (4) bekezdésére hivatkozott. A biztosítéknyújtás iránti kérelem kapcsán kiemelte, a felperes valamennyi hitelező nevében joghatályos nyilatkozatot nem tehet, ezért nem kérheti annak megállapítását, hogy a teljes hitelezői követelés meghiúsulhat. Hangsúlyozta, a felszámolóval együttműködött, tehergépjárművel szállították el közösen az adós gazdasági társaság iratait. Érvelése szerint a bizonyítási teher nem fordult meg, miután a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet korábban következett be, mint ahogyan az adós ügyvezetője lett. Bizonyítási indítványként kérte a két korábbi felszámolási eljárás iratainak beszerzését, és a felszámoló nyilatkozatának beszerzését együttműködésének bizonyítására.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, 15 nap alatt helyezzen letétbe a Sz.-i Törvényszék Gazdasági Hivatalánál 47 867 916 forint vagyoni biztosítékot. Határozatának indokolása szerint a vagyoni biztosíték nyújtására kötelezés a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében foglalt első lépcsős megállapítási per tényállási elemeinek valószínűsítése esetén rendelhető el. Utalt arra, a perben a felperesnek kell állítania és bizonyítania: a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét és kezdő időpontját; az ezt követően kifejtett hitelezői érdekeket sértő konkrét vezetői magatartásokat, amely magatartásokkal okozati összefüggésben vagy az adós vagyona csökkent, vagy a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítése meghiúsulhat; és az okozati összefüggést. E feltételek bizonyítottsága esetén az alperesi vezető tisztségviselő a Cstv. 33/A. § (4) bekezdésében írt okok bizonyításával kimentheti magát a felelősség alól.
Kifejtette, a vezetői felelősség körében érvényesülő átalános bizonyítási szabályok alól kivételt jelent a Cstv. 33/A. § (5) bekezdésének szabálya, amely nem önálló felelősségi alakzat, az a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésével együtt értelmezendő. Megállapította, a Cstv. 33/A. §-a jelen ügyben alkalmazandó, 2017. július 1. napjától hatályos (5) bekezdése bizonyítási kötelezettség fordulására vonatkozó szabályt ír elő: nevezetesen a beszámoló-letétbehelyezési és -közzétételi kötelezettség, illetve a Cstv. 31. § (1) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott kötelezettségek felróható mulasztása esetén a vezetőnek kell bizonyítania, hogy a vezetői tisztségének időtartama alatt nem következett be fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, vagy ha ilyen körülmény fennállt, a vezetési feladatai ellátása során a hitelezők érdekét is figyelembe vette, a felperesnek pedig a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet fennálltát és a vezető hitelezői érdekeket sértő magatartását (konkrét károkozó magatartás megjelölése nélkül) csak állítania kell. Mindaddig, amíg az alperes e tényeket nem bizonyítja, ezek ellenkezőjét kell bizonyított ténynek tekinteni, és ez esetben e tényállási elemek a biztosíték nyújtása iránti kérelem elbírálásakor külön nem igényelnek valószínűsítést.
A felperes által csatolt, jogkövetési vizsgálat jegyzőkönyve alapján úgy ítélte, a felperes valószínűsítette, hogy az alperes nem tett eleget a Cstv. 31. § (1) bekezdés a)-d) pontjában foglalt kötelezettségének. Erre tekintettel megállapította, a felperes valószínűsítette az alperes hitelezői érdeket sértő magatartással összefüggésben a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítése meghiúsulását, míg az alperes nem valószínűsítette a felelősség alóli mentesüléséhez az iratátadási kötelezettsége elmulasztása tekintetében felróhatósága hiányát, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztének hiányát és a hitelezői érdekek figyelembevételét. Ezért a Cstv. 33/A. § (9) bekezdése alapján kötelezte a rendelkező részben írt összegű biztosíték nyújtására.
A végzéssel szemben az alperes terjesztett elő fellebbezést, elsődlegesen annak megváltoztatását, és a vagyoni biztosíték nyújtása iránti kérelem elutasítását, másodlagosan a végzés hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat meghozatalára kötelezését kérte. Álláspontja szerint a biztosíték nyújtására kötelezés feltételei nem állnak fenn, mivel a felperes a Cstv. 33/A. § (5) bekezdésében foglalt mulasztást nem bizonyította, az (1) bekezdés tényállási elemeit nem valószínűsítette.
Állította, a Cstv 31. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségének eleget tett, az adós iratanyagát a felszámolónak maradéktalanul átadta, a vagyonnal elszámolt, a 2018-as tevékenységzáró mérleget a felszámolónak átadta, mindezekre figyelemmel úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható, magatartása nem felróható. Másodlagosan hivatkozott arra, hogy bizonyítási indítványokat terjesztett elő, amelyeket az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyott, ezzel elzárta a mentesülés lehetőségétől.
A felperes a fellebbezésre nem tett észrevételt.
A fellebbezés nem alapos.
A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 370. § (1) bekezdése szerint a másodfokú bíróság felülbírálati jogkörét az erre irányuló fellebbezési kérelemre, csatlakozó fellebbezésre, ellenkérelemre, azok korlátai között gyakorolja. Ilyen korlátnak minősülnek a fellebbezés 371. § (1) és (2) bekezdéseiben megjelölt tartalmi követelményei körében előadottak. E jogszabályi rendelkezésből következik, hogy korlátot nemcsak az képez, hogy a fellebbező fél milyen tartalmú másodfokú döntést kér, hanem az is, hogy ezt milyen indokkal teszi, melyik eljárási vagy anyagi jogi jogszabály megsértésére hivatkozik.
Ennek megfelelően a felülbírálat keretében - a fellebbezés indokait figyelembe véve - az ítélőtábla vizsgálta egyrészt a Pp. 369. § (3) bekezdés b) pontja szerinti felülbírálati jogkörében eljárva, hogy az elsőfokú bíróság a Cstv. 31. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettség körében a tényállást helyesen állapította-e meg, történt-e mulasztás az alperes részéről, másrészt a Pp. 369. § (3) bekezdés c) pontja szerinti felülbírálati jogkörben eljárva azt, hogy helyesen jutott-e arra a következtetésre, hogy a vagyoni biztosíték nyújtására kötelezésnek helye van, valamint a Pp. 369. § (1) bekezdése szerinti felülbírálati jogkörben eljárva, hogy sértett-e eljárási szabályt az elsőfokú bíróság a vagyoni biztosíték nyújtása iránti kérelem elbírálásakor, az alperes bizonyítási indítványai mellőzésekor.
Az ítélőtábla az indokok összefüggése miatt együttesen vizsgálta a Pp. 369. § (3) bekezdés b) pontja szerint, hogy a bíróság helytállóan állapította-e meg, hogy az alperes mint vezető tisztviselő mulasztást követett el, azaz fordult-e a bizonyítási teher, illetve sértett-e eljárási szabályt az elsőfokú bíróság az alperes által felróhatóságának hiányára előterjesztett bizonyítási indítványok mellőzésével.
A Cstv. 33/A. § (9) bekezdése szerinti vagyoni biztosíték nyújtására kötelezés a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében foglalt tényállási elemek valószínűsítése esetén rendelhető el (EBD 2018.G.2.), ez következik a Cstv. 33/A. § (9) bekezdésének szövegezéséből, abból, hogy a (9) bekezdés külön tényállási elemeket nem követel meg, és ezt a kérelmet az (1) bekezdés szerinti perben lehet előterjeszteni.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 3:118. §-a szerinti vezetői felelősséget tételesen kimondó és ezzel együtt alkalmazandó Cstv. 33/A. § (1) bekezdése a megszűnt gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjének a hitelezőkkel szembeni kártérítési felelősségét állapítja meg, amely alapján az alábbi tényállási elemeket - a felszámolás speciális szabályait is figyelembe véve - a károsultnak kell állítania és bizonyítania a perben: az adós gazdálkodó szervezet fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkeztét és időpontját, az ezt követően kifejtett, a hitelezők érdekeit figyelmen kívül hagyó vezetői magatartást (vagy mulasztást), amellyel az adós társaság vagyona csökkent vagy a hitelezői követelések teljes kielégítését meghiúsíthatja, és az ezek közötti okozati összefüggést.
A Cstv. 33/A. § (1) bekezdése esetében a hitelezők érdekeit figyelmen kívül hagyó, a vezető tisztségviselő felelőssége megállapításának alapjául több magatartás, és ezáltal több tényállás szolgálhat. A felperes keresetében megjelölt tényállítástól függően, a vezető vagyoncsökkenést okozó, vagy más, a hitelezők teljes kielégítése meghiúsulását okozó magatartása. Amennyiben a felperes keresetében arra hivatkozik, hogy a vezető magatartása vagyoncsökkenést okoz, a bizonyítandó tény a vagyoncsökkenést okozó magatartás, és a vagyoncsökkenés mértéke, míg abban az esetben, ha a felperes a hitelezői igény teljes kielégítésének meghiúsítására hivatkozik, a vagyoncsökkenés nem tényállási elem. Ebben az esetben azt kell bizonyítani, hogy a felszámolási eljárásban bejelentett, a felszámoló által nyilvántartásba vett hitelezői igények kielégítése a vezető tisztségviselő hitelezői érdekeket sértő más (nem vagyoncsökkenést okozó) magatartása következtében meghiúsulhat.
A fenti tényállási elemek felperes általi bizonyítását követően az alperes a (4) bekezdésben foglaltak szerint kimentheti magát.
Amennyiben a felperes a Cstv. 33/A. § (5) bekezdése szerint arra is hivatkozik - és igazolja -, hogy a vezető neki felróhatóan nem vagy nem megfelelően tett eleget a gazdálkodó szervezet beszámolója letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, vagy nem teljesítette a Cstv. 31. §-ában foglalt kötelezettségét, ez nem külön felelősségi szabály, hanem a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésével együtt alkalmazandó.
A felperesnek a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében szereplő tényállási elemek tekintetében a Cstv. 33/A. § (5) bekezdése szerinti esetben is fennmarad az állítási kötelezettsége, két elemet illetően azonban (a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte és időpontja, valamint hogy a vezető a feladatai ellátása során a hitelezők érdekeit nem vette figyelembe) a bizonyítási teher megfordul, a perben az alperesnek kell bizonyítania, hogy a vezetői tisztségének időtartama alatt nem következett be fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, vagy ha ilyen körülmény fennállt, a vezetési feladatai során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette. Mindaddig, amíg e tényeket nem bizonyítja, ezek ellenkezőjét kell bizonyított ténynek tekinteni, nevezetesen, hogy az adós fizetésképtelen helyzetben volt a vezetői tisztség időtartama alatt, és a feladatai ellátása során a hitelezői érdekeket nem vette figyelembe. E tényállási elemek tehát nem igényelnek külön valószínűsítést a vagyoni biztosíték nyújtása iránti kérelem elbírálásakor (BDT 2019.4103.), ezt az elsőfokú bíróság is helyesen állapította meg.
Jelen esetben a felperes a Cstv. 33/A. § (1) és (5) bekezdésében foglaltakra alapította keresetét és állította, hogy az alperes az adós 2018-as tevékenységéről zárómérleget nem készített, emellett az adóellenőrzés során készült iratokkal kívánta igazolni, hogy az alperes nem tett eleget teljes egészében a felszámoló felé iratátadási kötelezettségének, amely tényállítást az alperes vitatott, és fellebbezésében is előadott.
A Cstv. 31. § (1) bekezdése szerint a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vezetője köteles többek között:
a) a felszámolás kezdő időpontját megelőző nappal záróleltárt, valamint éves beszámolót (egyszerűsített éves beszámolót) (a továbbiakban együtt: tevékenységet lezáró mérleg), továbbá az eredmény felosztása után zárómérleget és adóbevallást készíteni, azokat a felszámolás kezdő időpontját követő 30 napon belül a felszámolónak és az adóhatóságnak átadni és nyilatkozni arról, hogy a tevékenységet lezáró mérleg, illetve az eredmény felosztása után készített zárómérleg az adós vagyoni helyzetéről valós és megbízható képet ad, valamint nyilatkozni arról is, hogy a mérleg elfogadása óta az adós vagyoni helyzetében milyen lényeges változások történtek,
b) a nem selejtezhető iratokról iratjegyzéket készíteni, és azt, az irattári anyagot, valamint a vagyont leltár szerint átadni a felszámolónak legkésőbb a felszámolás kezdő időpontját követő 30 napon belül, ugyanilyen határidővel a folyamatban lévő ügyekről, eljárásokról tájékoztatást adni, továbbá nyilatkozni arról, hogy valamennyi vagyontárgyra, iratra vonatkozóan teljesítette az átadási kötelezettségét.
Az alperes érdemi ellenkérelmében (3. o. "Jogi érvelés" 2. bekezdés), és fellebbezésében (2. o. "Jogi érvelés" 2. bekezdés) is akként nyilatkozott, hogy a 2018-as törtévre szóló zárómérleget elkészítette, és a felszámolónak átadta. Ez a nyilatkozata nem cáfolja azt a felperesi állítást, hogy a felperesi adóhatóság részére a tevékenység zárómérlege nem került átadásra, pedig ezen kötelezettség az alperest a Cstv. 31. § (1) bekezdés a) pontja szerint terheli.
Az alperes vitatta továbbá, hogy csak részben történt meg a Cstv. 31. § (1) bekezdés b) pontja szerinti iratátadás a felszámolónak. Állításának alátámasztására kérte a felszámoló nyilatkozatának beszerzését.
A felperes keresetéhez csatolta a felszámolás elrendelését követően lefolytatott adóellenőrzés során keletkezett iratokat. A 2019. július 30. napján kelt jegyzőkönyv tartalmazza, hogy az adózó képviselője hiányosan tett eleget az iratanyag-átadási kötelezettségének. Felhívás ellenére nem csatolta:
- a 2017. és 2018. évi főkönyvi kartonokat, főkönyvi kivonatokat,
- a 2017-es, a P. GmbH felé teljesített 35 490 200 Ft-os értékesítés alapbizonylatait,
- az S. Ltd. felé teljesített 35 490 876 Ft-os értékesítés alapbizonylatait,
- a 2018-as év immateriális javaknál elszámolt értékcsökkenés alapbizonylatait,
- az S. Kft.-vel kötött teljesítésátvállalási kötelezettség dokumentumait,
- a 2018. február 3. napján történt készletselejtezés dokumentumait.
Az eljárás során a felperes felhívására 2019. június 28. napán a felszámoló úgy nyilatkozott, hogy az ellenőrzés során átvizsgált iraton kívül más nem került részére átadásra.
G. J. korábbi ügyvezető úgy nyilatkozott, valamennyi iratot az alperesnek átadta, az alperes elismerte az iratok átvételét a korábbi ügyvezetőtől, és előadta, hogy az adós minden iratát a felszámolónak átadta, és erről jegyzéket is csatolt.
A felperes által csatolt okiratok bizonyítják azt az előadását, hogy az iratanyag-átadás hiányos volt, abból a 2017. évre és 2018. évre vonatkozó lényeges könyvelési iratok és nagy összegű gazdasági események alapbizonylatai hiányoztak. Az alperes 2017. február 17. napjától volt ügyvezető, a korábbi ügyvezetőtől állítása szerint is átvette az iratokat, és éppen az alperes tisztségének kezdetétől hiányosak az adós könyvelés iratai. Az alperes felszámoló felé történt iratátadásáról készült jegyzék sem támasztja alá a felperes által hiányolt iratok átadását, azon a hiányzóként megjelölt dokumentumok nem szerepelnek. Helyesen mellőzte a bíróság a felszámoló nyilatkoztatását, mert a felszámoló az adóhatóság felé már nyilatkozott, ezért tőle eltérő előadás nem volt várható.
Ezzel a felperes a Cstv. 33/A. § (5) bekezdésében megjelölt mulasztást bizonyította, az elsőfokú bíróság ezt helyesen állapította meg, és helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a bizonyítási teher megfordul, amit a vagyoni biztosíték nyújtása iránti kérelem elbírálása során is figyelembe kell venni.
Ezt követően az ítélőtábla a Pp. 369. § (3) bekezdés c) pontja szerinti jogkörben eljárva vizsgálta, hogy a vagyoni biztosíték nyújtására való kötelezés feltételei fennállnak-e.
A bizonyítási teher Cstv. 33/A. § (5) bekezdése szerinti fordulása miatt elegendő volt a felperesnek a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét és a hitelezői érdek figyelembe nem vételét állítania. A felelősség tényállási elemei tekintetében pedig az alperesnek kellett állítani és bizonyítani, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet nem következett be, vagy ha igen, ezt követően a hitelezői érdekeket is figyelembe vette.
A felperes állítási kötelezettségének eleget téve előadta, az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete 2016. december 31. napján már fennállt. Állítását a 2017. évre készített mérleg adataira alapozta. Az alperes érdemi ellenkérelmében, fellebbezésében nem vitatta a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét, arra hivatkozott, hogy az még az ügyvezetői tisztségének keletkezése előtt bekövetkezett. Ezzel azonban a felelősség alól nem mentesülhet, erre csak akkor kerülhet sor, ha azt igazolja, hogy az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete vezetői tisztsége alatt már nem állt fenn.
A felperes állította, hogy a felszámolási eljárásban az alperes magatartása miatt a hitelezők 212 259 244 Ft összegű követelésének kielégítése meghiúsulhat, majd 10. sorszámú perfelvételi nyilatkozatában ezt az összeget 156 831 447 Ft-ra leszállította, és állításának alátámasztására csatolta a felszámoló zárójelentését. Nem hivatkozott vagyoncsökkenésre. Jelen megállapítási perben a speciális "kétlépcsős" igényérvényesítés miatt a felperesnek nem a saját meg nem térülő hitelezői igényét kell érvényesíteni, hanem a felszámolási eljárásban hitelezőként bejelentkezett valamennyi hitelező meg nem térülő hitelezői igényére vonatkozó keresetet terjeszthet elő, ehhez a többi hitelezőtől meghatalmazásra nincs szükség. A sikeres megállapítási per után ugyanis bármely hitelező megindíthatja a vezetővel szembeni "második lépcsős" marasztalási keresetet, kielégítetlenül maradt hitelezői igénye erejéig.
Az alperesnek a kimentéshez ezen tényállási elem kapcsán azt kell állítani és a valószínűség szintjén bizonyítani, hogy a tevékenysége során a hitelezői érdekeket is figyelembe vette. Ennek kapcsán az alperes hivatkozott arra, hogy a vagyont nem csökkentette, a felszámolást korábban kétszer is elkerülte. Az alperesi tényállítás az összes hitelező érdeke figyelembevételének bizonyítására nem alkalmas, így a korábbi két felszámolás iratainak beszerzése sem indokolt. A vezető tisztségviselőnek nemcsak egy, a felszámolást kezdeményező hitelező, hanem valamennyi hitelező érdekében kell eljárni. Az, hogy a két felszámolási eljárást kezdeményező hitelezővel megállapodott, és részükre a tartozást rendezte, nem támasztja alá, hogy valamennyi hitelező érdekét figyelembe véve járt el. Ezt az alperes legeredményesebben alapbizonylatokkal alátámasztott könyvelési iratokkal tudta volna igazolni, szükség esetén szakértő bevonásával, erre vonatkozó bizonyítékot, bizonyítási indítványt azonban nem terjesztett elő. Ezzel az alperes a valószínűség szintjén sem bizonyította a vagyoni biztosíték nyújtása kapcsán, hogy a hitelezői érdekeket figyelembe véve járt el.
A fentiek alapján az ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Gpkf.III.30 071/2021/2.)