BH 2021.8.231

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:50. § (2) bekezdésének alkalmazása során az egyezséggel meghatározott, illetve a közokiratba foglalt pénzkövetelés alatt a végrehajtható egyezséggel meghatározott, illetőleg az olyan közokiratba foglalt pénzkövetelést kell érteni, amelynek alapján az adott pénzkövetelés vonatkozásában közvetlen végrehajtásra kerülhet sor [Ptk. 6:50. § (2) bek.].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

[1] A 2015. március 3-án előterjesztett kérelem alapján ugyanezen a napon megindított felszámolás lefolytatására a bíróság a törvénynek megfelelően a P. S. és F. N. Kft.-t rendelte ki.
[2] Az adós a jogelődje és az I-II. rendű kifogást előterjesztők között létrejött kölcsönszerződést - melynek biztosítására a III. rendű kifogást előterjesztő ingatlanára alapítottak jelzálogjogot - azonnali hatállyal, közjegyzői okiratba foglaltan 2016. január 18-án felmondta. A közjegyzői okiratba foglalás d...

BH 2021.8.231 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:50. § (2) bekezdésének alkalmazása során az egyezséggel meghatározott, illetve a közokiratba foglalt pénzkövetelés alatt a végrehajtható egyezséggel meghatározott, illetőleg az olyan közokiratba foglalt pénzkövetelést kell érteni, amelynek alapján az adott pénzkövetelés vonatkozásában közvetlen végrehajtásra kerülhet sor [Ptk. 6:50. § (2) bek.].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A 2015. március 3-án előterjesztett kérelem alapján ugyanezen a napon megindított felszámolás lefolytatására a bíróság a törvénynek megfelelően a P. S. és F. N. Kft.-t rendelte ki.
[2] Az adós a jogelődje és az I-II. rendű kifogást előterjesztők között létrejött kölcsönszerződést - melynek biztosítására a III. rendű kifogást előterjesztő ingatlanára alapítottak jelzálogjogot - azonnali hatállyal, közjegyzői okiratba foglaltan 2016. január 18-án felmondta. A közjegyzői okiratba foglalás díjaként 27 200 Ft eljárási díjat fizetett meg a közjegyző részére.
[3] A felszámolás alatt álló adós az I-III. rendű kifogást előterjesztők ellen pert indított a kölcsön visszafizetése iránt, melyben az eljáró bíróság 2017. január 13-án kötelezte az adóst mint felperest 25 000 Ft fellebbezési eljárási költség alpereseknek mint egyetemleges jogosultaknak a 15 napon belüli megfizetésére.
[4] Az adós nem tett eleget fizetési kötelezettségének. A kifogást előterjesztők felhívására a felszámoló 2017. május 24-én kelt, június 7-én közölt levelében tájékoztatta a kifogást előterjesztőket arról, hogy a 25 000 Ft összegű perköltségtartozásba beszámítja a közjegyzői okirat elkészítésével felmerült, és az adós által megfizetett, a kifogást előterjesztőkkel szemben fennálló 27 200 Ft pénzkövetelését. A beszámítás eredményeként a 25 000 Ft összegű perköltségtartozása megszűnt.

Kifogás, a felszámoló ellenkérelme
[5] A kifogást előterjesztők sérelmezték, hogy a felszámoló az adós 25 000 Ft összegű perköltségtartozását beszámította a 27 200 Ft összegű követelésébe. Kifejtették, hogy jogerős bírósági határozaton alapuló perköltségtartozással szemben csak jogerős és végrehajtható bírósági határozaton alapuló tartozás számítható be, míg a közjegyzői eljárással felmerült díj nem. Álláspontjuk szerint a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 36. § (1) bekezdése szerint csak az adós hitelezőjét illeti meg a beszámítás joga. Igazolták, hogy 2017. december 6-án a felszámoló által kifogásolt 27 200 Ft közjegyzői díjat átutalással teljesítették.
[6] A felszámoló kérte a kifogás elutasítását. Álláspontja szerint a beszámításra a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:49. § (1) bekezdése alapján joga volt.

Az első- és a másodfokú bíróság határozata
[7] Az elsőfokú bíróság a kifogásnak helyt adott és kötelezte a felszámolót, hogy 8 napon belül fizessen ki a kifogást előterjesztőknek mint egyetemleges jogosultaknak 25 000 Ft követelést és a kifizetéséről haladéktalanul értesítse a bíróságot. A felszámolónak a kifogást előterjesztő felek részére megítélt költségek felszámolási költségként történő kifizetésének engedélyezésére irányuló kérelmét elutasította. Kötelezte a felszámolót, hogy a kifogást előterjesztők, mint egyetemleges jogosultak részére 15 napon belül fizessen meg eljárási költség címén 27 500 Ft-ot.
[8] A felszámoló fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta és a kifogást elutasította. Kötelezte a kifogást előterjesztőket az eljárás költségeinek a viselésére. Felhívta a felszámolót, hogy 15 napon belül utalja vissza a kifogást előterjesztők mint egyetemleges jogosultak részére a beszámítást követően megfizetett összegből az adósnak (helyesen a kifogást előterjesztőknek) visszajáró 25.000 Ft összeget.
[9] Az ítélőtábla álláspontja szerint a felszámoló által tett beszámítási nyilatkozat nem tekinthető jogszabálysértő intézkedésnek, az megfelel a Ptk. 6:49. és 6:50. §-ában foglaltaknak. A felszámoló jogosult volt az adós tartozásának oly módon történő rendezésére, hogy azt az adós által a hitelezőkkel szemben támasztott követelésbe beszámította. Utalva a Ptk. 6:49. § (1)-(2) bekezdésére kifejtette, hogy a beszámítási nyilatkozat megtételekor, 2017. május 24-én a felek által sem cáfoltan a kifogást előterjesztők 27 200 Ft összegű tartozása fennállt, azt csak később, az eljárás során, a beszámítási nyilatkozat jogszabályba ütközését állítva fizették meg.
[10] Nem sértette meg a felszámoló a beszámítással a beszámítás Ptk. 6:50. § (2) bekezdésében írt korlátait sem, amely szerint végrehajtható okirattal vagy egyezséggel meghatározott, továbbá közokiratba foglalt pénzkövetelésbe ugyanilyen pénztartozást lehet beszámítani. Az adott ügyben a hitelezők 25 000 Ft összegű követelése a bíróság jogerős végzésén, míg az adós követelése a 2016. január 18-án kiállított közjegyzői okiraton alapult, mely negyedik oldalának negyedik bekezdése tartalmazza a jelen eljárás kifogásolóinak fizetési kötelezettségét - amit az adós nevében eljárt felszámoló teljesített -, így mind a hitelezők, mind az adós követelése a jogszabályban megjelölt okiraton alapult.
[11] Tévesen állították a kifogást előterjesztők, hogy az adott követelésbe csak jogerős és végrehajtható bírósági határozaton alapuló tartozás számítható be, ugyanis a törvényhelyben felsorolt bármely okiraton alapuló tartozás a felsorolt bármely okiraton alapuló követelésbe beszámítható. Erre tekintettel 2017. május 24-én, a beszámítási nyilatkozat megtételekor a beszámítás törvényben megjelölt feltételei fennálltak, mivel a követelések a felsorolt okiratokon alapultak, megfeleltek a beszámítás korlátai szerinti követelményeknek.
[12] Alaptalanul hivatkoztak a kifogást előterjesztők arra is, hogy a felszámolási eljárásban csak az adós hitelezője számíthat be. A Cstv. 36. § (1) bekezdése valóban csak az adós hitelezőjét megillető beszámítási lehetőséget szabályozza, a hitelezőnek nem minősülő igényérvényesítőkét nem - mint ahogy erre az általuk hivatkozott döntés is utal -, azonban ez nem jelenti azt, hogy a felszámolót a Ptk.-ban írt szabályok szerint ne illetné meg a beszámítás joga.
[13] A fentiek alapján - mivel a beszámítási nyilatkozat megtételekor a feleknek egymással szemben fennálló lejárt pénzkövetelésük állt fenn, és mivel mindkét követelés a Ptk. 6:50. § (2) bekezdésében foglalt okiraton alapult -, így nem tekinthető jogszabálysértőnek a felszámoló beszámítást tartalmazó intézkedése.
[14] Miután a beszámítási nyilatkozat után a kifogást előterjesztők kifizették a 27 200 Ft összeget az adós részére, az ítélőtábla rendelkezett a 25 000 Ft túlfizetés visszafizetéséről.

Felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[15] A kifogást előterjesztők a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és - megfogalmazásuk szerint - a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatalát, másodlagosan pedig a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérték.
[16] Állították a Ptk. 6:50. § (2) bekezdésének és a Cstv. 36. § (1) bekezdésének a megsértését.
[17] Álláspontjuk szerint a beszámítás törvényes feltételei nem álltak fenn, mert a közjegyzői okiratba foglalt felmondás érvénytelensége iránt pert indítottak.
[18] A beszámított követelések egyébként sem voltak egyneműek, csak jogerős és végrehajtható bírósági határozaton alapuló tartozás beszámításának lett volna helye a kifogást előterjesztők követelésével szemben, a jogerős végzés ezért sérti a Ptk. 6:50. § (2) bekezdését.
[19] Kifejtették, hogy a Cstv. 36. § (1) bekezdése is sérült, mert a felszámoló nem vette nyilvántartásba a perköltséget hitelezői követelésként, ezért amikor a felszámoló beszámított, megsértette ezt a törvényi rendelkezést is.
[20] A felszámoló felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős végzés hatályában való fenntartását.

A Kúria döntése és jogi indokai
[21] A Kúria a jogerős végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Cstv. 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (rPp.) 275. § (2) bekezdése szerint.
[22] A felülvizsgálati eljárásban vizsgálandó jogkérdés az volt, hogy helytállóan értelmezte-e a másodfokú bíróság a Ptk. 6:50. § (2) bekezdését. E jogszabályi rendelkezés szerint végrehajtható okirattal vagy egyezséggel meghatározott, továbbá közokiratba foglalt pénzkövetelésbe ugyanilyen pénztartozást lehet beszámítani.
[23] A kifogást előterjesztők felülvizsgálati kérelmükben részben azt állították, hogy a közokiratba foglalt, kifogásolókkal szembeni követelésbe - a 27 200 Ft közjegyzői díjba - azért nem lehetett volna beszámítani az adós tartozását, mert a közokiratba foglalt felmondás érvényességét is támadták a bíróság előtt, s a kérdésben a beszámítás időpontjában még nem volt jogerős döntés, részben pedig azt, hogy ezt a követelést a végrehajtható okiratban megállapított tartozásba nem lehetett volna beszámítani.
[24] A felülvizsgálati kérelemben szereplő elsődleges érveléssel kapcsolatban a Kúria megállapította, hogy azt a kifogást előterjesztők csak a felülvizsgálati kérelemben adták elő. A felülvizsgálati eljárásban a Kúria a jogerős végzést vizsgálja felül az rPp. 270. § (2) bekezdése szerint, ezért a megelőző eljárásban elő nem adott és el nem bírált érvek a felülvizsgálati eljárásban nem vizsgálhatók. Erre tekintettel a Kúria nem vizsgálta a megtámadott jognyilatkozat és a folyamatban levő eljárás következményeivel kapcsolatosan előadottakat.
[25] A felülvizsgálati kérelem másodlagos érvelése azonban - az alábbiak szerint - megalapozott.
[26] A Ptk. 6:50. § (2) bekezdése - amint az a rendelkezés történeti értelmezése alapján megállapítható -, a végrehajtható követeléseket kívánja privilegizálni. A szabály célja annak biztosítása, hogy a követelés végrehajtását a kötelezett beszámításra hivatkozással alapvetően ne tudja megakadályozni. Ennek érdekében a Ptk. 6:50. § (2) bekezdése a végrehajtható követelésbe csak az ugyanilyen, tehát ugyancsak végrehajtható ellenkövetelést engedi beszámítani. A Ptk. 6:50. § (2) bekezdésében - a végrehajtható okirattal megállapított pénzkövetelés mellett - említett egyezséggel meghatározott, illetve közokiratba foglalt pénzkövetelés, pénztartozás alatt ezért a jogszabályi rendelkezés helyes értelme szerint a végrehajtható egyezséggel meghatározott, illetőleg az olyan közokiratba foglalt pénzkövetelést, pénztartozást kell érteni, amelynek alapján az adott pénzkövetelés, pénztartozás vonatkozásában közvetlen végrehajtásra kerülhet sor.
[27] A végrehajtható okiratokon kívül tehát a Ptk. 6:50. § (2) bekezdése értelmében csak a bíróság vagy közjegyző előtt kötött egyezséget, illetve az olyan közokiratot lehet figyelembe venni a beszámítás során, amely önmagában, a jogosult kérelmére - közvetlenül - végrehajtható okirat kiállításának alapjául szolgálhat.
[28] A közjegyzői okirat - függetlenül annak tartalmától - a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (Kjtv.) 111. § (2) bekezdése szerint közokirat. Azonban csak az e törvény 112. § (1) bekezdésében meghatározott, szolgáltatást és ellenszolgáltatást, illetve egyoldalú kötelezettségvállalást tartalmazó közjegyző által készített okirat látható el végrehajtási záradékkal, s válik így végrehajthatóvá.
[29] A felmondás tényét tanúsító közjegyzői okiratban rögzített közjegyzői díj megfizetésére vonatkozó felhívás nem tartozik ebbe a Kjtv. 112. § (1) bekezdésében szabályozott körbe, a közjegyzői okirat ebben a részében nem alapozhat meg közvetlen végrehajtást. A felhívásban szereplő összeg ezért nem számítható be a végrehajtható okiratban megállapított tartozásba.
[30] A felszámoló terhére ugyanakkor a téves intézkedésével kapcsolatban az elvárható gondosság követelményének megsértése - a Ptk. 6:50. § (2) bekezdésével kapcsolatos jogértelmezési nehézségekre figyelemmel - nem róható [Cstv. 51. § (3a) bekezdés].
[31] A kifejtettek értelmében a Kúria a jogerős végzést az rPp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság végzését részben megváltoztatva engedélyezte a felszámolónak, hogy az adós vagyonából felszámolási költségként az elsőfokú eljárással felmerült költségeit érvényesítse, egyebekben az elsőfokú bíróság végzését - eltérő indokolással - helybenhagyta.
(Kúria Gfv. VII. 30.019/2019.)

* * *

TELJES HATÁROZAT

A tanács tagjai: Dr. Farkas Attila a tanács elnöke
Dr. Csőke Andrea előadó bíró
Dr. Gáspár Mónika bíró
Az adós: É. R. Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság "felszámolás alatt"
Az adós felszámolója: P. S. és F. N. Kft.
A felszámoló jogi képviselője: Dr. Kertész Réka jogtanácsos
I. rendű kifogást előterjesztő: P. K.
A II. rendű kifogást előterjesztő: P. K.-né
III. rendű kifogást előterjesztő: P. P.
Az I-III. rendű kifogást előterjesztő jogi képviselője: Dr. Papp Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Papp Orsolya Éva ügyvéd
Az eljárás tárgya: kifogás felszámolási eljárásban
Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma: Fővárosi Törvényszék 32.Fpkh.613/2017/14.
A másodfokú bíróság neve és a jogerős határozat száma: Fővárosi Ítélőtábla 12.Fpkhf.44.406/2018/2.
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: a kifogást előterjesztők

Rendelkező rész
A Kúria a jogerős végzést hatályon kívül helyezi, az elsőfokú bíróság végzését részben megváltoztatja, és engedélyezi a felszámolónak, hogy az I. rendű, II. rendű, és III. rendű kifogást előterjesztők részére megítélt elsőfokú eljárási költséget az adós vagyonából felvegye, és azt felszámolási költségként elszámolja. Egyebekben az elsőfokú végzést helybenhagyja.
Kötelezi a felszámolót, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. rendű, II. rendű, és III. rendű kifogást előterjesztők részére egyetemlegesen 12.700 (tizenkétezer-hétszáz) Ft másodfokú és 42.700 (negyvenkétezer-hétszáz) Ft felülvizsgálati eljárási költséget.
Engedélyezi, hogy a felszámoló az I. rendű, II. rendű, és III. rendű kifogást előterjesztők részére megítélt másodfokú és felülvizsgálati eljárási költséget az adós vagyonából felvegye és azt felszámolási költségként elszámolja.
Megállapítja, hogy a le nem rótt 30.000 (harmincezer) Ft fellebbezési illetéket az állam viseli.
A végzés ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A 2015. március 3-án előterjesztett kérelem alapján ugyanezen a napon megindított felszámolás lefolytatására a bíróság a törvénynek megfelelően a P. S. és F. N. Kft.-t rendelte ki.
[2] Az adós a jogelődje és az I-II. rendű kifogást előterjesztők között létrejött kölcsönszerződést - melynek biztosítására a III. rendű kifogást előterjesztő ingatlanára alapítottak jelzálogjogot - azonnali hatállyal, közjegyzői okiratba foglaltan 2016. január 18-án felmondta. A közjegyzői okiratba foglalás díjaként 27.200 Ft eljárási díjat fizetett meg a közjegyző részére.
[3] A felszámolás alatt álló adós az I-III. rendű kifogást előterjesztők ellen pert indított a kölcsön visszafizetése iránt, melyben az eljáró bíróság 2017. január 13-án kötelezte az adóst, mint felperest 25.000 Ft fellebbezési eljárási költség alpereseknek, mint egyetemleges jogosultaknak a 15 napon belüli megfizetésére.
[4] Az adós nem tett eleget fizetési kötelezettségének. A kifogást előterjesztők felhívására a felszámoló 2017. május 24-én kelt, június 7-én közölt levelében tájékoztatta a kifogást előterjesztőket arról, hogy a 25.000 Ft összegű perköltség - tartozásba beszámítja a közjegyzői okirat elkészítésével felmerült, és az adós által megfizetett, a kifogást előterjesztőkkel szemben fennálló 27.200 Ft pénzkövetelését. A beszámítás eredményeként a 25.000 Ft összegű perköltség-tartozása megszűnt.

Kifogás, a felszámoló ellenkérelme
[5] A kifogást előterjesztők sérelmezték, hogy a felszámoló az adós 25.000 Ft összegű perköltség-tartozását beszámította a 27.200 Ft összegű követelésébe. Kifejtették, hogy jogerős bírósági határozaton alapuló perköltség-tartozással szemben csak jogerős és végrehajtható bírósági határozaton alapuló tartozás számítható be, míg a közjegyzői eljárással felmerült díj nem. Álláspontjuk szerint a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 36. § (1) bekezdése szerint csak az adós hitelezőjét illeti meg a beszámítás joga. Igazolták, hogy 2017. december 6-án a felszámoló által kifogásolt 27.200 Ft közjegyzői díjat átutalással teljesítették.
[6] A felszámoló kérte a kifogás elutasítását. Álláspontja szerint a beszámításra a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:49. § (1) bekezdése alapján joga volt.

Az első- és a másodfokú bíróság határozata
[7] Az elsőfokú bíróság a kifogásnak helyt adott és kötelezte a felszámolót, hogy 8 napon belül fizessen ki a kifogást előterjesztőknek mint egyetemleges jogosultaknak 25.000 Ft követelést és a kifizetéséről haladéktalanul értesítse a bíróságot. A felszámolónak a kifogást előterjesztő felek részére megítélt költségek felszámolási költségként történő kifizetésének engedélyezésére irányuló kérelmét elutasította. Kötelezte a felszámolót, hogy a kifogást előterjesztők, mint egyetemleges jogosultak részére 15 napon belül fizessen meg eljárási költség címén 27.500 Ft-ot.
[8] A felszámoló fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta és a kifogást elutasította. Kötelezte a kifogást előterjesztőket az eljárás költségeinek a viselésére, s felhívta a felszámolót, hogy 15 napon belül utalja vissza a kifogást előterjesztők, mint egyetemleges jogosultak részére a beszámítást követően megfizetett összegből az adósnak (helyesen a kifogást előterjesztőknek) visszajáró 25.000 Ft összeget.
[9] Az ítélőtábla álláspontja szerint a felszámoló által tett beszámítási nyilatkozat nem tekinthető jogszabálysértő intézkedésnek, az megfelel a Ptk. 6:49.§ és 6:50. §-ban foglaltaknak. A felszámoló jogosult volt az adós tartozásának oly módon történő rendezésére, hogy azt az adós által a hitelezőkkel szemben támasztott követelésbe beszámította. Utalva a Ptk. 6:49. § (1)-(2) bekezdésére kifejtette, hogy a beszámítási nyilatkozat megtételekor, 2017. május 24-én a felek által sem cáfoltan a kifogást előterjesztők 27.200 Ft összegű tartozása fennállt, azt csak később, az eljárás során, a beszámítási nyilatkozat jogszabályba ütközését állítva fizették meg.
[10] Nem sértette meg a felszámoló a beszámítással a beszámítás Ptk. 6:50. § (2) bekezdésében írt korlátait sem, mely szerint végrehajtható okirattal vagy egyezséggel meghatározott, továbbá közokiratba foglalt pénzkövetelésbe ugyanilyen pénztartozást lehet beszámítani. Az adott ügyben a hitelezők 25.000 Ft összegű követelése a bíróság jogerős végzésén, míg az adós követelése a 2016. január 18-án kiállított közjegyzői okiraton alapult, mely negyedik oldalának negyedik bekezdése tartalmazza a jelen eljárás kifogásolóinak fizetési kötelezettségét - amit az adós nevében eljárt felszámoló teljesített -, így mind a hitelezők, mind az adós követelése a jogszabályban megjelölt okiraton alapult.
[11] Tévesen állították a kifogást előterjesztők, hogy adott követelésbe csak jogerős és végrehajtható bírósági határozaton alapuló tartozás számítható be, ugyanis a törvényhelyben felsorolt bármely okiraton alapuló tartozás a felsorolt bármely okiraton alapuló követelésbe beszámítható. Erre tekintettel 2017. május 24-én, a beszámítási nyilatkozat megtételekor a beszámítás törvényben megjelölt feltételei fennálltak, mivel a követelések a felsorolt okiratokon alapultak, megfeleltek a beszámítás korlátai szerinti követelményeknek.
[12] Alaptalanul hivatkoztak a kifogást előterjesztők arra is, hogy a felszámolási eljárásban csak az adós hitelezője számíthat be. A Cstv. 36. § (1) bekezdése valóban csak az adós hitelezőjét megillető beszámítási lehetőséget szabályozza, a hitelezőnek nem minősülő igényérvényesítőkét nem - mint ahogy erre az általuk hivatkozott döntés is utal -, azonban ez nem jelenti azt, hogy a felszámolót a Ptk.-ban írt szabályok szerint ne illetné meg a beszámítás joga.
[13] A fentiek alapján - mivel a beszámítási nyilatkozat megtételekor a feleknek egymással szemben fennálló lejárt pénzkövetelésük állt fenn, és mivel mindkét követelés a Ptk. 6:50. § (2) bekezdésében foglalt okiraton alapult -, így nem tekinthető jogszabálysértőnek a felszámoló beszámítást tartalmazó intézkedése.
[14] Miután a beszámítási nyilatkozat után a kifogást előterjesztők kifizették a 27.200 Ft összeget az adós részére, az ítélőtábla rendelkezett a 25.000 Ft túlfizetés visszafizetéséről.

Felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[15] A kifogást előterjesztők a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és - megfogalmazásuk szerint - a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatalát, másodlagosan pedig a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérték.
[16] Állították a Ptk. 6:50. § (2) bekezdésének és a Cstv. 36. § (1) bekezdésének a megsértését.
[17] Álláspontjuk szerint a beszámítás törvényes feltételei nem álltak fenn, mert a közjegyzői okiratba foglalt felmondás érvénytelensége iránt pert indítottak.
[18] A beszámított követelések egyébként sem voltak egyneműek, csak jogerős és végrehajtható bírósági határozaton alapuló tartozás beszámításának lett volna helye a kifogást előterjesztők követelésével szemben, a jogerős végzés ezért sérti a Ptk. 6:50. § (2) bekezdését.
[19] Kifejtették, hogy a Cstv. 36. § (1) bekezdése is sérült, mert a felszámoló nem vette nyilvántartásba a perköltséget hitelezői követelésként, ezért amikor a felszámoló beszámított, megsértette ezt a törvényi rendelkezést is.
[20] A felszámoló felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős végzés hatályában való fenntartását.

A Kúria döntése és jogi indokai
[21] A Kúria a jogerős végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Cstv. 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (rPp.) 275. § (2) bekezdése szerint.
[22] A felülvizsgálati eljárásban vizsgálandó jogkérdés az volt, hogy helytállóan értelmezte-e a másodfokú bíróság a Ptk. 6:50. § (2) bekezdését. E jogszabályi rendelkezés szerint végrehajtható okirattal vagy egyezséggel meghatározott, továbbá közokiratba foglalt pénzkövetelésbe ugyanilyen pénztartozást lehet beszámítani.
[23] A kifogást előterjesztők felülvizsgálati kérelmükben részben azt állították, hogy a közokiratba foglalt, kifogásolókkal szembeni követelésbe - a 27.200 Ft közjegyzői díjba - azért nem lehetett volna beszámítani az adós tartozását, mert a közokiratba foglalt felmondás érvényességét is támadták a bíróság előtt, s a kérdésben a beszámítás időpontjában még nem volt jogerős döntés, részben pedig azt, hogy ezt a követelést a végrehajtható okiratban megállapított tartozásba nem lehetett volna beszámítani.
[24] A felülvizsgálati kérelemben szereplő elsődleges érveléssel kapcsolatban a Kúria megállapította, hogy azt a kifogást előterjesztők csak a felülvizsgálati kérelemben adták elő. A felülvizsgálati eljárásban a Kúria a jogerős végzést vizsgálja felül az rPp. 270. § (2) bekezdése szerint, ezért a megelőző eljárásban elő nem adott és el nem bírált érvek a felülvizsgálati eljárásban nem vizsgálhatók. Erre tekintettel a Kúria nem vizsgálta a megtámadott jognyilatkozat és a folyamatban levő eljárás következményeivel kapcsolatosan előadottakat.
[25] A felülvizsgálati kérelem másodlagos érvelése azonban - az alábbiak szerint - megalapozott.
[26] A Ptk. 6:50. § (2) bekezdése - amint az a rendelkezés történeti értelmezése alapján megállapítható -, a végrehajtható követeléseket kívánja privilegizálni. A szabály célja annak biztosítása, hogy a követelés végrehajtását a kötelezett beszámításra hivatkozással alapvetően ne tudja megakadályozni. Ennek érdekében a Ptk. 6:50. § (2) bekezdése a végrehajtható követelésbe csak az ugyanilyen, tehát ugyancsak végrehajtható ellenkövetelést engedi beszámítani. A Ptk. 6:50. § (2) bekezdésében - a végrehajtható okirattal megállapított pénzkövetelés mellett - említett egyezséggel meghatározott, illetve közokiratba foglalt pénzkövetelés, pénztartozás alatt ezért a jogszabályi rendelkezés helyes értelme szerint a végrehajtható egyezséggel meghatározott, illetőleg az olyan közokiratba foglalt pénzkövetelést, pénztartozást kell érteni, amelynek alapján az adott pénzkövetelés, pénztartozás vonatkozásában közvetlen végrehajtásra kerülhet sor.
[27] A végrehajtható okiratokon kívül tehát a Ptk. 6:50. § (2) bekezdése értelmében csak a bíróság vagy közjegyző előtt kötött egyezséget, illetve az olyan közokiratot lehet figyelembe venni a beszámítás során, amely önmagában, a jogosult kérelmére - közvetlenül - végrehajtható okirat kiállításának alapjául szolgálhat.
[28] A közjegyzői okirat - függetlenül annak tartalmától - a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (Kjö.) 111. § (2) bekezdése szerint közokirat. Azonban csak az e törvény 112. § (1) bekezdésében meghatározott, szolgáltatást és ellenszolgáltatást, illetve egyoldalú kötelezettségvállalást tartalmazó közjegyző által készített okirat látható el végrehajtási záradékkal, s válik így végrehajthatóvá.
[29] A felmondás tényét tanúsító közjegyzői okiratban rögzített közjegyzői díj megfizetésére vonatkozó felhívás nem tartozik ebbe a Kjö. 112. § (1) bekezdésében szabályozott körbe, a közjegyzői okirat ebben a részében nem alapozhat meg közvetlen végrehajtást. A felhívásban szereplő összeg ezért nem számítható be a végrehajtható okiratban megállapított tartozásba.
[30] A felszámoló terhére ugyanakkor a téves intézkedésével kapcsolatban az elvárható gondosság követelményének megsértése - a Ptk. 6:50. § (2) bekezdésével kapcsolatos jogértelmezési nehézségekre figyelemmel - nem róható [Cstv. 51. § (3a) bekezdés].
[31] A kifejtettek értelmében a Kúria a jogerős végzést az rPp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság végzését részben megváltoztatva engedélyezte a felszámolónak, hogy az adós vagyonából felszámolási költségként az elsőfokú eljárással felmerült költségeit érvényesítse, egyebekben az elsőfokú bíróság végzését - eltérő indokolással - helybenhagyta.

Záró rész
[32] A kifogást előterjesztők felülvizsgálati kérelme alapos volt, ezért az rPp. 270. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó rPp. 78. § (1) bekezdése alapján a felszámoló köteles megfizetni a másodfokú és a felülvizsgálati eljárással kapcsolatban felmerült költségeiket, amely a lerótt 30.000 Ft felülvizsgálati eljárási illetékből és a kifogást előterjesztők jogi képviseletével felmerült másodfokú és felülvizsgálati eljárási ügyvédi munkadíjból áll. Az ügyvédi munkadíjak összegét a Kúria a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. § (3)-(5) bekezdése, és a 4/A. § (1) bekezdése alapján állapította meg.
[33] A Kúria a Cstv. 51. § (3a) bekezdése alapján - a korábban kifejtettekre tekintettel - engedélyezte, hogy a felszámoló a másodfokú és a felülvizsgálati eljárással kapcsolatos - a kifogást előterjesztők részére megítélt - költségeit felszámolási költségként az adós vagyonával szemben érvényesítse.
[34] A le nem rótt fellebbezési illetéket a felszámoló személyes illetékmentességére tekintettel az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 5. § (1) bekezdés m) pontja és a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdés alapján az állam viseli.
[35] A Kúria tárgyaláson kívül hozta meg határozatát.
Budapest, 2019. április 2.
Dr. Farkas Attila s.k. a tanács elnöke, Dr. Csőke Andrea s.k. előadó bíró, Dr. Gáspár Mónika s.k. bíró
(Kúria Gfv. VII. 30.019/2019.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.