adozona.hu
ÍH 2021.64
ÍH 2021.64
A MUNKÁLTATÓ ÁLTAL KIBOCSÁTOTT FIZETÉSI FELSZÓLÍTÁS I. A munkáltató által kibocsátott fizetési felszólításhoz anyagi jogerőhatás nem fűződik, azonban az perakadályt képez [2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 176. § (1) bek. b) és d) pont, 360. § (1) bekezdés]. II. A munkáltató nem érvényesítheti közvetlenül keresettel a munkavállalóval szembeni igényét, amennyiben azzal egyező tartalommal fizetési felszólítást már kibocsátott és az ellen a munkavállaló nem élt keresettel, emiatt a végrehajtási záradék kibocsátásá
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A Budapest Környéki Törvényszék a 2020. november 12. napján meghozott 25.M.70.637/2020/7. számú végzésével az eljárás megszüntetéséről határozott.
Végzése indokolásában megállapította, hogy az alperes garázsmesterként szolgálata ellátása során 2017. május 4-én a felperes tulajdonában lévő hivatali gépjárművel egy bójának nekiment, ennek következtében a gépkocsin sérülés keletkezett. A szolgálatparancsnok a káresemény kivizsgálása érdekében kártérítési eljárás lefolytatását javasolta. X Rendő...
ÍH 2021.64 A MUNKÁLTATÓ ÁLTAL KIBOCSÁTOTT FIZETÉSI FELSZÓLÍTÁS
I. A munkáltató által kibocsátott fizetési felszólításhoz anyagi jogerőhatás nem fűződik, azonban az perakadályt képez [2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 176. § (1) bek. b) és d) pont, 360. § (1) bekezdés].
II. A munkáltató nem érvényesítheti közvetlenül keresettel a munkavállalóval szembeni igényét, amennyiben azzal egyező tartalommal fizetési felszólítást már kibocsátott és az ellen a munkavállaló nem élt keresettel, emiatt a végrehajtási záradék kibocsátására van lehetőség [2012. évi I. törvény (Mt.) 285. § (2) bekezdés, 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 23. § (1) bek. a) pont].
A Budapest Környéki Törvényszék a 2020. november 12. napján meghozott 25.M.70.637/2020/7. számú végzésével az eljárás megszüntetéséről határozott.Végzése indokolásában megállapította, hogy az alperes garázsmesterként szolgálata ellátása során 2017. május 4-én a felperes tulajdonában lévő hivatali gépjárművel egy bójának nekiment, ennek következtében a gépkocsin sérülés keletkezett. A szolgálatparancsnok a káresemény kivizsgálása érdekében kártérítési eljárás lefolytatását javasolta. X Rendőrfőkapitánya 2017. november 29. napján fizetési felszólítást bocsátott ki az alperessel szemben, melyben az Mt. 179. § (1) bekezdésére hivatkozva a gépkocsiban bekövetkezett összesen 61 375 forint kár tízhavi részletben történő megfizetésére szólította fel. Az alperes nem teljesített, erre tekintettel a felperes Y. Főosztálya 2018. július 23-án, majd 2018. szeptember 11-én ismételten felszólította a tartozás megfizetésére. Az alperes továbbra is vitatta a kártérítési felelőssége fennállását.
Ezt követően a felperes 2018. október 15-én fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet terjesztett elő. Az eljárás az alperes ellentmondása folytán perré alakult. A Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a 24.M.562/2018/9. számú - jogerőre emelkedett - végzésével az eljárást megszüntette arra hivatkozva, hogy a felperes a Kollektív Szerződésében meghatározott kártérítési eljárás lefolytatása nélkül kezdeményezett pert a kár megtérítése iránt.
Az elsőfokú bíróság mindezen előzményekre tekintettel vizsgálta a felperes 2020. június 30-án - ugyanazon káresemény tárgyában - előterjesztett keresetét. Kifejtette, a felperes a 2017. május 4-én bekövetkezett káreseménnyel összefüggő igényét a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 285. § (2) bekezdése értelmében fizetési felszólítással is érvényesíthette. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 2. § (3) bekezdése értelmében ez a rendelkezés a közalkalmazotti jogviszonyra is alkalmazandó. A fizetési felszólítás kibocsátására a követelés összegszerűségére tekintettel is lehetőség volt, mivel az nem haladta meg a kötelező legkisebb munkabér háromszorosát [Mt. 153. § (1) bekezdése]. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a jelen ügyben előterjesztett keresettel érvényesített jog azonos volt a fizetési felszólításban érvényesített igénnyel, tehát a felek, az érvényesített jog és a tényállás azonos volt, ezért a nem jogerős fizetési felszólítás anyagi jogereje kiterjedt a keresetben érvényesített igényre. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes által 2017. november 29-én kibocsátott fizetési felszólítás megfelelt a jogszabályi követelményeknek, azt írásba foglalva, helyes jogorvoslati kioktatással bocsátotta ki a felperes. Az alperes a fizetési felszólítással szemben keresetlevelet nem terjesztett elő, következésképp a jelen perben érvényesített követelés már "jogerősen" elbírálásra került a keresettel meg nem támadott fizetési felszólítás formájában. Az elsőfokú bíróság megállapította továbbá, hogy a keresettel nem támadott felperesi fizetési felszólítás a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 23. § (1) bekezdés a) pontja alapján végrehajtási záradékkal ellátható okiratnak minősül.
Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 176. § (1) bekezdés d) pontja és 240. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárás megszüntetéséről határozott.
Az elsőfokú bíróság végzésével szemben a felperes nyújtott be fellebbezést, melyben a végzés megváltoztatásával, az abban meghatározott jogkövetkezmény mellőzésével az elsőfokú bíróság utasítását kérte az eljárás lefolytatására. A felülbírálati jogkört a Pp. 389. §-ában és 369. § (1) bekezdésében jelölte meg. Fellebbezésében a Pp. 176. § (1) bekezdés d) pontja és 240. § (1) bekezdés a) pontja megsértését állította.
A felperes érvelése szerint a keresetét a Pp. rendelkezéseinek megfelelően terjesztette elő, az alkalmas volt az érdemi tárgyalásra. Ítélt dolog abban az esetben állapítható meg, amennyiben az érvényesített jog tárgya egy korábbi perben hozott ítélettel jogerősen elbírálásra került. Jelen esetben az elsőfokú bíróság tévesen értékelte a fizetési felszólítást az igény jogerős, érdemi elbírálásaként. Keresetében az Mt. 179. § (1) bekezdése alapján kérte az alperes marasztalását, az Mt. 285. § (2) bekezdésére csupán azért hivatkozott, hogy igazolja, a fizetési felszólítás alapján az alperes nem teljesített, azt nem támadta meg, vagyis az abban meghatározott összeget és jogalapot nem vitatta.
A felperes álláspontja szerint a keresetben érvényesíteni kívánt jog abban az esetben minősül ítélet dolognak, amennyiben azt az illetékes bíróság ítéletével jogerősen már elbírálta. A fizetési felszólítás azonban nem tekinthető egyenértékűnek egy bírósági ítélettel. Az Mt. 285. § (2) bekezdése csupán lehetőséget biztosít a munkáltató számára az igénye fizetési felszólítás útján történő érvényesítésére, ugyanakkor ezzel nem zárja el attól, hogy keresetet nyújtson be. Az a tény, hogy az alperes a fizetési felszólítás ellen nem nyújtott be keresetet, nem tekinthető a keresetlevél visszautasítását megalapozó indoknak. A fizetési felszólítás nem eredményezhet ugyanolyan joghatást, mint egy jogerős bírósági döntés, a Ptk. 6:25. § (1) bekezdésére is figyelemmel. Ebből következően ítélt dologra hivatkozva nem volt lehetőség az eljárás megszüntetésére, a Pp. 240. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feltétel nem állt fenn.
Az alperes a fellebbezésre előterjesztett észrevételében az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását kérte. Hivatkozása szerint az elsőfokú bíróság a releváns jogszabályok alapján, azokat helyesen értelmezve és helyes következtetést levonva, jogszerűen határozott az eljárás megszüntetéséről. Ezzel összefüggésben hivatkozott a Kúria Mfv.X.330/2019/4. számú határozatára. Az adott ügyben a Kúria rámutatott, a fizetési felszólítás nem keletkeztet jogot arra, hogy annak eredménytelensége esetén a munkáltató peres eljárást kezdeményezzen amiatt, mert a fizetési felszólításban foglaltaknak a hivatásos állomány tagja nem tett eleget. A bíróság előtti peres eljárást előidéző jogi tény az illetmény téves kifizetése lehet, nem pedig a fizetési felszólítás eredménytelen volta, mivel ez utóbb végrehajtási eljárás kezdeményezését vonhatja maga után. A hivatkozott határozat a Hszt. hatálya alatt lévő munkavállalói körre vonatkozik, azonban munkaviszony esetében is alkalmazható. Erre tekintettel helytállóan értékelte az elsőfokú bíróság a fizetési felszólítást perakadályként. A korábbi elsőfokú határozat pedig helyesen rögzítette, hogy a felperesnek a Kollektív Szerződés rendelkezései alapján kártérítési eljárást kellett volna lefolytatnia a kárigény érvényesítése érdekében. Az alperes a követelés elévülésére is hivatkozott.
A felperes fellebbezése nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, a megfelelő jogkövetkezményeket téves indokolás alapján alkalmazta, azonban mindez a döntés érdemét nem érintette.
A felperes alappal állította a fellebbezésében, hogy a munkáltató által az Mt. 285. § (2) bekezdése alapján kibocsátott fizetési felszólítás nem tekinthető ítélt dolognak, azonban ennek ellenére nem volt lehetőség a Pp. 240. § (1) bekezdésében meghatározottaktól eltérő jogkövetkezmény alkalmazására.
A Pp. 360. § (1) bekezdése értelmében a keresettel érvényesített jog tárgyában hozott ítélet jogereje kizárja, hogy ugyanabból a tényalapból származó ugyanazon jogi iránt ugyanazok a felek - ideértve azok jogutódait is - egymás ellen új keresetet indíthassanak, vagy az ítéletben már elbírált jogot egymással szemben egyébként vitássá tehessék. A jogszabályhoz kapcsolódó kommentár szerint az anyagi jogerő joghatása, hogy a jogvitát az ítélet végérvényesen lezárja. A perbe vitt jogok körében a feleket megillető jogok és az őket terhelő kötelezettségek véglegesen meg vannak határozva. Az anyagi jogerő alapvetően ítélethez és az azzal egy tekintet alá eső más határozatokhoz kapcsolódik. Ebből következően anyagi jogerő kapcsolódik a rész- és közbenső ítélethez, a jogerős bírósági meghagyáshoz, a jogerős fizetési meghagyáshoz, az egyezséget jóváhagyó bírósági végzéshez és a választottbíróság határozatához. Ilyen kötőerő azonban nem kapcsolódik a munkáltató által kibocsátott fizetési felszólításhoz. A Vht. - elsőfokú bíróság által hivatkozott - 23. §-ából sem következik, hogy a végrehajtási záradék lehetőségével egyben anyagi jogi kötőerő kapcsolódik a munkáltató felszólításához. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság tévesen hivatkozott határozatában az anyagi jogerőhatás alapján a Pp. 176. § (1) bekezdése d) pontjára.
Az eljárás megszüntetése ennek ellenére jogszerű volt, mert a felperes által kibocsátott fizetési felszólítással szemben az alperes nem nyújtott be keresetet a jogorvoslati határidőben. Ebből következően a felperes igénye más polgári nemperes eljárásban (jelen esetben végrehajtási eljárásban) az elévülési időn belül érvényesíthető az alperessel szemben. Ebből következően az eljárás megszüntetésének eltérő jogszabályi hivatkozás, a Pp. 176. § (1) bekezdésének b) pontja alapján volt helye. A Pp. 240. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek fennállását hivatalból kell vizsgálni, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú végzés téves jogi indokolása ellenére, a fenti eltérő indokkal alkalmazhatónak találta az eljárás megszüntetéséhez kapcsolódó jogkövetkezményt.
A fentiekre tekintettel a másodfokú bíróság a Pp. 389. §-a alkalmazásával az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján - eltérő jogszabályi hivatkozás és indokolás alapján - helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 2.Mpkf.35.004/2021/3.)