adozona.hu
ÍH 2021.61
ÍH 2021.61
MUNKAVÁLLALÓI KÁRENYHÍTÉSI KÖTELEZETTSÉG A munkavállaló általában eleget tesz kárenyhítési kötelezettségének önmagában azzal, hogy álláskeresőként regisztráltatja magát, azonban, ha tényadatok igazolják, hogy a felperes a felmondás közlését követően képzettségének, végzettségének megfelelő, és a korábbi munkarenddel azonos munkakörben el tudott volna helyezkedni, az általa betölthető munkakörben elérhető jövedelmet az elsőfokú bíróság jogszerűen vonta le a részére járó elmaradt jövedelem összegéből. A csalá
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A Budapest Környéki Törvényszék a megismételt eljárásban a 2020. július 9. napján hozott 22.M.70.060/2020/21. számú ítéletével kötelezte az alperest kártérítés címén 250 780 forint elmaradt munkabér, és 98 400 forint cafetéria megfizetésére a felperes javára, ezt meghaladóan a keresetet elutasította, egyben a felperes kötelezte 81 063 forint alperesnek járó perköltség viselésére. Akként rendelkezett továbbá, hogy az alperes 20 500 forint illeték megfizetésére köteles az állam javára, míg a fe...
ÍH 2021.61 MUNKAVÁLLALÓI KÁRENYHÍTÉSI KÖTELEZETTSÉG
A munkavállaló általában eleget tesz kárenyhítési kötelezettségének önmagában azzal, hogy álláskeresőként regisztráltatja magát, azonban, ha tényadatok igazolják, hogy a felperes a felmondás közlését követően képzettségének, végzettségének megfelelő, és a korábbi munkarenddel azonos munkakörben el tudott volna helyezkedni, az általa betölthető munkakörben elérhető jövedelmet az elsőfokú bíróság jogszerűen vonta le a részére járó elmaradt jövedelem összegéből. A családi körülmények, a gyermek bölcsődébe vitelével kapcsolatos nehézségek sem mentesítik a munkavállalót a megfelelő álláshely keresésére és elfogadására vonatkozó kárenyhítési kötelezettség alól, ha az családi munkamegosztással megoldható volt [2012. évi I. törvény (Mt.) 167. § (2) bekezdés].
A Budapest Környéki Törvényszék a megismételt eljárásban a 2020. július 9. napján hozott 22.M.70.060/2020/21. számú ítéletével kötelezte az alperest kártérítés címén 250 780 forint elmaradt munkabér, és 98 400 forint cafetéria megfizetésére a felperes javára, ezt meghaladóan a keresetet elutasította, egyben a felperes kötelezte 81 063 forint alperesnek járó perköltség viselésére. Akként rendelkezett továbbá, hogy az alperes 20 500 forint illeték megfizetésére köteles az állam javára, míg a felperest terhelő 107 700 forint illeték az állam terhén marad.Az elsőfokú bíróság a Budapest Környéki Törvényszék 8.Mf.21.365/2018/35. számú rész-közbenső ítélete alapján a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményei tekintetében megismételt eljárásban a kiegészített bizonyítási eljárás alapján az alábbi tényállást állapította meg.
A felperes 2016. január 11-től állt munkaviszonyban az alperesnél forgácsoló gépkezelő munkakörben. Munkaszerződés szerinti munkabére 120 000 forint volt, amely október 1-jén 160 000 forintra, majd 178 080 forintra emelkedett és emellett havi 8200 forint cafetériajuttatásban is részesült.
A felperes gyeden lévő élettársával és bölcsődés korú gyermekével él egy háztartásban C.-n. Élettársa 2016 decemberében jelezte munkába állási szándékát a munkáltatója felé, így 2016. december 25-én ismét aktív állományba került, és a szabadság kivételét követően 2017. március 24-én munkába állt.
Az alperes 2017. április 3-án felmondást közölt a felperessel és 30 nap felmondási idővel, 2017. május 3. napjával megszüntette a felperes munkaviszonyát.
A felperes 2017. május 4-től 48 napon keresztül napi 3861 forint, összesen 185 328 forint álláskeresési járadékban részesült, és ezen időponttól 2017. szeptember 12-ig regisztrált álláskereső volt. Ezt követően a Pest Megyei Kormányhivatal Járási Hivatala törölte a rendszerből, mivel jelentkezési kötelezettségének nem tett eleget. 2019. március 14-én a felperes ismét regisztrált álláskeresőként.
A felperes álláskeresés kapcsán személyesen jelentkezett a ceglédi KTF Kft.-nél CNC-gépkezelő munkakörbe, illetve munkaerő-közvetítő útján a C.-n található I. Kft.-hez összeszerelő operátor munkakörbe. Mindkét helyen egy tesztíráson vett részt és mivel a szóbeli elbeszélgetésen kiderült, hogy a KTF Kft.-nél három műszakban és időnként hétvégén, illetve az I. Kft.-nél négy műszakban kellett volna dolgozni, az álláslehetőségeket nem fogadta el. Ezen túl egy volt kollégájától - aki az A. Kft.-nél csoportvezetőként helyezkedett el - információt kapott arról, hogy lehetőség van a cégnél egy műszakos munkarendben, 6.00-16.00 óráig tartó munkavégzésre. A felajánlott állást szintén nem fogadta el, mivel a 6.00 órás munkakezdés miatt a gyermekét nem tudta volna bölcsődébe vinni.
A felperes 2017. június 28-30. között 3 napon, továbbá 2017. július 3-4. napja között 2 napon egyszerűsített foglalkoztatás keretében végzett munkát a G. Kft.-nél, ahol összesen 24 920 forint jövedelmet szerzett.
A felperes egyhavi távolléti díja 178 080 forint volt az alperesnél.
A felperes a munkaviszonya jogellenes megszüntetésére hivatkozva keresetet terjesztett elő. A Budapest Környéki Törvényszék mint másodfokú bíróság a 2019. június 3-án kelt 8.Mf.21.365/2018/35. számú rész-közbenső ítéletében a jogviszony jogellenes megszüntetésére figyelemmel a jogkövetkezmények vizsgálata érdekében az eljárás folytatására utasította az elsőfokú bíróságot.
Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 82. § (1) és (2) bekezdése, 167. § (2) bekezdése, 169. § (1) bekezdése, 172. § (1) bekezdés a)-b) pontja, (2) bekezdése, valamint a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 164. § (1) bekezdése és a munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményei egyes kérdéseiről szóló 6/2016. (XI. 28.) KMK vélemény 7. pontja alapján kisebb részben találta alaposnak a felperes munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményei körében előterjesztett keresetét.
Mindenekelőtt rögzítette, hogy a jogerős rész-közbenső ítélet alapján azt vizsgálta, hogy a felperes a keresettel érvényesített időszakban (2017. május 4. és 2018. május 4. között) eleget tett-e a kárenyhítési kötelezettségének. E körben a munkavállalótól elvárható magatartás meghatározása során abból indult ki, hogy a munkavállalótól életkora, egészségi állapota, családi és lakóhelyi körülményei alapján mi tekinthető kellően aktív, tényleges elhelyezkedési szándékot tükröző magatartásnak.
A KTF Kft., az I Kft. és az A. Kft. a felperes előadásával egyező perbeli adatszolgáltatásai alapján elfogadta, hogy a felperes ezen cégeknél ténylegesen állást keresett. Ezen túlmenően azt állapította meg, hogy bizonyíthatóan a G. Kft.-nél kívánt a felperes elhelyezkedni, egyéb, az általa hivatkozott további álláskeresési próbálkozásait azonban semmivel nem igazolta. Hangsúlyozta, hogy nem kellően aktív és nem folyamatos álláskeresési szándékot tükrözött az a körülmény, hogy felperes 2017 decemberétől az általa vásárolt családi ház felújítási munkáit végezte, illetve nem jelent meg a munkaügyi központ előtt a meghatározott időpontokban, amely az álláskeresők nyilvántartásából való törlését eredményezte.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás lefolytatását követően arra a meggyőződésre jutott, hogy a felperes élethelyzete nem a munkaviszonya megszüntetésével összefüggésben változott meg. E körben értékelte, hogy élettársa már hónapokkal a jogviszony megszüntetését megelőzően visszament dolgozni, így a gyermekük bölcsődébe vitelét mindenképpen meg kellett oldaniuk és meg is oldották. A felperes élettársának azon nyilatkozata alapján, miszerint akkor is visszament volna dolgozni, ha a felperes munkaviszonya nem kerül megszüntetésre, arra a következtetésre jutott, hogy a gyermekük bölcsődébe való eljuttatása és hazavitele nem jelentett olyan megoldhatatlan helyzetet, amely akadályozta mindkét szülő munkába állását. Osztotta az alperes azon hivatkozását, hogy a három műszakos munkarend nem képezi minden esetben akadályát a gyermek bölcsődébe való eljuttatásának és elhozatalának az egyes műszakok eltérő munkakezdési és befejezési időpontjaira figyelemmel. Érvelése szerint az a körülmény sem értékelhető az alperes terhére, hogy a felperes a munkaviszony megszüntetését követő félév elteltével olyan helyre költözött, ahol a tömegközlekedés nehézkesebbé vált és ezáltal leszűkültek a felperes elhelyezkedési lehetőségei.
A KTF Kft. bírósági megkeresésre küldött válaszából megállapította, hogy a felperest az alperesnél betöltött azonos munkakörben és munkarendben (fémmegmunkáló, három műszak), a perbeli időszakban 800 forintos induló, majd 2017 augusztusától 900, 2018 januárjától 1000 forintos órabérrel foglalkoztatni tudták volna. A felperes az állást kizárólag a három műszakos munkarend miatt nem kívánta betölteni, magatartása azonban nem felelt meg az adott helyzetben általában elvárhatónak, mivel az alperesnél ugyanilyen munkarendben dolgozott és rendszeresen rendkívüli munkavégzést is vállalt. Mindezeken túl azt is rögzítette, hogy az A. Kft.-nél a felperest rakodó munkakörben, havi 168 000 forint munkabér mellett, egyenlőtlen munkaidőbeosztásban, az újszilvási székhelyen szintén tudták volna foglalkoztatni olyan munkaidő-beosztásban, amely összeegyeztethető a bölcsőde nyitvatartási idejével. Ettől eltérő időtartamban munkavégzésre csak esetenként került volna sor.
Mindezekre figyelemmel a kárenyhítési kötelezettség elmulasztása miatt az elmaradt jövedelem címén igényelt 2 136 960 forint elmaradt jövedelemnek megfelelő kártérítési összeget csökkentette azzal az összeggel, amit a KTF Kft.-nél a peresített időszakban a felperes megkereshetett volna és a 18,5%-os mértékű járulék levonásával határozta meg a marasztalási összeget.
Az elsőfokú ítélettel szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, melyben elsődlegesen annak megváltoztatását és a teljes keresetnek helytadó döntés meghozatalát, másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Igényt tartott első- és másodfokú perköltségre, valamint eltúlzottnak találta az elsőfokú döntést az alperesnek megítélt perköltség vonatkozásában.
Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat nem helytállóan értékelte, ezért megalapozatlan és jogszabálysértő döntést hozott. Megítélése szerint az a körülmény, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal Ceglédi Járási Hivatala nem tudott részére munkalehetőséget ajánlani, alátámasztja a perben egyébként iratokkal igazolt azon állítását, hogy keresett állást, csak nem talált megfelelőt. Kifogásolta, hogy a tényállásban az elsőfokú bíróság nem rögzítette, hogy a G. Kft.-nél végzett 5 munkanap ún. próbanap volt, ezt a munkát tudta volna és akarta is vállalni, terhére azonban az nem értékelhető, hogy a cég azért nem alkalmazta, mert az alperestől valószínűleg információt szerzett a jogviszonya megszüntetésének körülményeiről.
Álláspontja szerint azt is hitelt érdemlően igazolta, hogy a B., a Sz. V. - és Cs., egy autómosónál, illetve az Ad munkaerőközvetítő cégnél is jelentkezett álláskeresés céljából, regisztrált internetes álláskeresési portálokon, ugyanakkor ezen állításait az alperes hitelt érdemlően cáfolni nem tudta. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében nem adta indokát annak, hogy mi alapján fogadta el azt az alperesi állítást, hogy a KTF Kft.-nél alkalmazásra került volna a peresített időszak teljes időtartama alatt és nem értékelte azt az információt sem, hogy a próbaidő után maximum havonta hosszabbítgatják a munkavállalók munkaszerződését az említett cégnél.
Hangsúlyozta, hogy az elsőfokú eljárásban jelezte a KTF Kft. által adott nyilatkozatok ellentmondásosságát, valamint azt, hogy megkérdőjelezhető a nyilatkozatok valósága, az elsőfokú bíróság azonban nem indokolta, hogy mi okból fogadta el azokat aggálytalanul ítélkezése alapjául. Megjegyezte továbbá, hogy az alperesnél betöltött munkaköre nem azonos a KTF Kft. által jelzett, alacsonyabb munkakörnek minősülő betanított fémmegmunkálóval, az elsőfokú bíróság erre nem volt figyelemmel. Véleménye szerint a szakmai ismereteket, képzettséget és gyakorlatot nem igénylő betanított munkás munkakörre - utalva a BH 2020.119. számú eseti döntésre - álláspontja szerint alappal jelenthette ki, hogy elvárásainak nem volt megfelelő.
Kiemelte, hogy a kárenyhítési kötelezettség nem tekinthető korlátlannak, nem kellett bármilyen állást elvállalnia azért, hogy a munkaviszonyt jogellenesen megszüntető alperesnek minél kevesebb kártérítést kelljen fizetnie. Hangsúlyozta, hogy az elsőfokú bíróság által értékelt álláslehetőségek egyike sem forgácsológép-kezelői, CNC-gépkezelői munkakörre vonatkoztak, hanem mind alacsonyabb besorolású munkakörök voltak. Az alperes csak feltételezéseken alapuló állításokat tett, bizonyítékokat nem terjesztett elő, vitatása ellenére az elsőfokú bíróság az alperesi állításokat tényként fogadta el, és arra sem tért ki, hogy az általa előadott álláskeresések száma miért nem tekinthető kellő számúnak. Hangsúlyozta, hogy nem nyert a perben bizonyítást, hogy elhelyezkedését szándékosan hátráltatta, ugyanakkor az alperes által megjelölt cégekkel felvette a kapcsolatot.
Rámutatott, hogy az elsőfokú ítéletben rögzítettekkel szemben a személyes előadása arra vonatkozott, hogy 2017 decemberében építkezett és hétvégi munkavégzést nem tudott vállalni ezen munkálatok miatt, azonban azt nem állította, hogy az építkezés miatt ne keresett volna munkát. Felvett hitelei miatt is érdekében állt, hogy mielőbb munkába álljon, e körülményt egyébként az elsőfokú bíróság szintén nem értékelte. Az elsőfokú bíróság az új eljárásra előírt, a konkrét személyi körülményeire és helyzetére vonatkozó elemzést sem végezte el és nem volt figyelemmel arra, hogy a kiskorú gyermek érdeke mindenekfelett áll a magyar jogrendszerben.
Az elsőfokú ítélet indokolása nem felel meg a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak, nem tartalmazza azokat az okokat, amelyek miatt a tényállításait nem találta bizonyítottnak, és utalást sem tartalmaz arra, hogy a 2019. december 16-i előkészítő iratban előterjesztett bizonyítási indítványt miért mellőzte. Kiemelte, hogy a bizonyítási kötelezettség az alperest terhelte, és ennek ellentmond az az ítéleti megállapítás, hogy felperesként személyes előadásán túl nem tudta bizonyítani azt, hogy az általa megjelölt munkáltatókat valóban felkereste. Ez utóbbi iratellenes megállapítás, mivel e-maileket és nyilatkozatokat is csatolt, telefonszámokat közölt az álláskeresés alátámasztására. Az pedig terhére nem értékelhető, hogy a munkáltatók az önéletrajzokat, tesztlapokat nem tartják nyilván és nem őrzik azokat.
A kárenyhítési kötelezettség elmulasztásának megállapítása esetére vitatta az elsőfokú bíróság által alkalmazott számítás megalapozottságát is. Érvelése szerint a munkaügyi központ által álláskeresőként igazolt időtartam a kárenyhítési kötelezettség teljesítésének mindenképpen megfelel a bírói gyakorlat értelmében. Az elsőfokú bíróság azon indokolása, hogy "2017 decemberétől inkább az általa vásárolt családi ház felújítási munkálatait végezte", akként értelmezhető, hogy az azt megelőző időszakra a kárenyhítési kötelezettség elmulasztása nem állapítható meg.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte, kifejtve, hogy az elsőfokú bíróság a szükséges bizonyítást lefolytatta a megfelelő jogszabályok alkalmazásával és azok helyes értelmezésével, a rendelkezésre álló bizonyítékok okszerű mérlegelésével érdemben megalapozott, jogszerű döntést hozott.
Perbeli állításait a bizonyítási kötelezettségére figyelemmel okiratokkal igazolta, mely szerint a felperes nem tett eleget a kárenyhítési kötelezettségének. Hangsúlyozta, hogy attól függetlenül, hogy a felperes regisztrált álláskeresőként, még fennállt az aktív munkahelykeresési kötelezettsége, illetőleg az a tény, hogy a munkaügyi központ nem ajánlott álláslehetőséget, a megfelelő álláslehetőségek hiányát mindez nem igazolja. Rámutatott, hogy a bírói gyakorlat értelmében a munkaügyi központhoz történő jelentkezés nem elegendő a kárenyhítési kötelezettség teljesítéséhez, az elvárható magatartás részét képezi, hogy a munkavállaló maga is keressen tényleges elhelyezkedési szándékkal munkát, ez a felperes részéről bizonyítottan nem állt fenn.
Rámutatott, az elsőfokú bíróság helyesen arra a tényre alapozta ítéletét, hogy a felperes azért nem talált állást, mert a korábbi munkakörének és munkarendjének megfelelő három műszakos álláslehetőségeket eleve kizárta, bölcsődés gyermeke bölcsődébe vitele-elhozatala miatt. Az elsőfokú bíróság helyesen értékelte azt a körülményt, hogy a felperes élettársa már a perbeli jogviszony megszűnését megelőzően visszakerült aktív munkavállalói állományba, ebből pedig levonható az a következtetés, hogy a felperes korábbi élethelyzete nem változott meg.
Az elsőfokú bíróság helyesen értékelte továbbá a bizonyítékokat a KTF Kft.-nél felmerült álláslehetőséget illetően is. Az említett Kft. perben tett nyilatkozatait iratellenesen jelenítette meg fellebbezésében a felperes, aki maga állította, hogy járt ezen munkáltatónál, de a munkarend miatt nem találta megfelelőnek a betölthető álláslehetőséget, és nem a betölthető munkakör nem megfelelőségére hivatkozott.
Hangsúlyozta, hogy az elsőfokú bíróság helyesen részletezte, hogy a felperesnek nem bármilyen, hanem a végzettségének, képzettségének megfelelő és a korábbi munkarenddel azonos munkát kellett volna elvállalnia. E körben rámutatott, hogy a felperes forgácsológép-kezelő munkaköre nem igényelt speciális képzettséget, kizárólag 8 általános iskolai végzettséget, a felperes pedig kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy a KTF Kft.-nél a munkakör képzettségének, végzettségének korábbi munkakörének megfelelő lett volna.
A perbeli bizonyítási eljárás helytállósága körében akként érvelt, hogy alperesként jogszerű lehetősége volt a felperes perben tett szóbeli állításainak vitatására, és a felperes saját állításai alátámasztására kizárólag egy - 2018. december 21-én kelt - e-mailt csatolt, amely a perben releváns időszakon kívül esett. Önéletrajza feltöltését, részére állásajánlat küldését érdemben igazoló bizonyítékot nem tudott felmutatni, amely azt támasztotta volna alá, hogy komoly szándékkal keresett állást, míg a 2018. május 3-át követő időszakra eső jelentkezések a per eldöntése szempontjából nem bírtak relevanciával. Hangsúlyozta, hogy a munkáltatót terhelő bizonyítási kötelezettség nem jelenti azt, hogy a bíróságnak a felperes állításait - azok megdöntésére előterjesztett bizonyítási indítvány teljesítését követően - valósként kell elfogadnia. Amiatt pedig, hogy az elsőfokú bíróság tényként elfogadta azt, hogy a felperes a KTF Kft.-t felkereste, további bizonyításra nem volt szükség, ezért bizonyítani szükségtelenné vált tényt akart a felperes a fellebbezésében kifogásolt bizonyítási indítvánnyal igazolni.
Hangsúlyozta, hogy a perbeli bizonyítékok és a felperes saját nyilatkozata alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy a felperes tisztában volt a számára nyitva álló munkalehetőségekkel már a munkaviszonya megszüntetésekor is, hiszen elsőként a KTF Kft.-t kereste meg álláshely miatt. Helyesen értékelte úgy az elsőfokú bíróság, hogy a felperes amennyiben úgy jár el, ahogy az adott helyzetben elvárható, nem utasítja vissza az ajánlatot, így már 2017. május 4-től munkába állhatott volna, vagyis a felperes a munkaviszonya megszűnése időpontjától kezdődően nem tett eleget kárenyhítési kötelezettségének, ezért az összegszerűség vitatása kapcsán sem megalapozott a fellebbezés.
A felperes fellebbezése nem alapos.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást mindösszesen annyiban pontosítja, hogy a felperes élettársa 2016. október 10-én kelt kérelmében kérte munkáltatójától a gyed lejártát követően 2016. december 25. napjával újbóli munkába állásának engedélyezését és a felhalmozódott szabadságnapjainak ezen időponttól történő kiadását. Egyben gyermeke bölcsődei elhelyezéséhez munkáltatói igazolás kiállítására is igényt tartott.
A tényállás részeként rögzíti a másodfokú bíróság azt is, hogy a felperes három műszakos munkarendben végzett munkát az alperesnél.
Az elsőfokú bíróság a szükséges bizonyítást lefolytatta, a bizonyítékokat a logika szabályaival összhangban a Pp. 206. §-ában foglaltaknak megfelelően értékelte, a tényállást - a fenti pontosítás mellett - helyesen állapította meg, és helytálló következtetések levonásával érdemben helyes döntést hozott. A másodfokú bíróság teljeskörűen osztotta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a bizonyítékokból levont jogi következtetések tekintetében, ezért azok megismétlését mellőzte.
A fellebbezésben foglaltak kapcsán az alábbiakra mutat rá a másodfokú bíróság.
A felperes fellebbezésében alaptalanul kifogásolta az elsőfokú bíróság eljárása kapcsán a bizonyítékok hiányos, illetve téves értékelését és ezáltal a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltak megsértését. A munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeit önmagában nem, csak az Mt. kártérítési szabályai alapján lefolytatott bizonyítás eredményeként lehet alkalmazni. Helyesen utalt az elsőfokú bíróság arra, hogy irányadónak kellett tekinteni a kártérítési felelősség általános szabályait, ezáltal vizsgálni kellett az Mt. 167. § (2) bekezdése alapján a munkavállalót terhelő kárenyhítési kötelezettséget, amelynek keretében a munkavállaló kárenyhítési kötelezettsége elmulasztásának elmaradt jövedelmet csökkentő hatását a munkáltató köteles bizonyítani. A perben nem volt vitatott a felek között és arra az elsőfokú bíróság is helyes kioktatást adott, hogy a 6/2016. (VIII. 28.) KMK vélemény rendelkező részének 7. pontja értelmében a munkavállaló kárenyhítési kötelezettségével kapcsolatban a bizonyítás a munkáltatót mint károkozót terhelte. A felperes azonban fellebbezésében tévesen értelmezte a Kúria Mfv.I.10.036/2019/7. számú döntésében (BH 2020.119.) foglaltakat a munkavállalót terhelő kárenyhítési kötelezettség vizsgálatát illetően. A KMK vélemény ezen pontjához fűzött indokolás értelmében a munkáltatónak "nem elegendő a munkavállalói kötelezettségre vonatkozó puszta hivatkozása, hanem meg kell jelölnie azokat a tényeket, körülményeket, amelyek a hivatkozását alátámasztják, állítását bizonyítják arra vonatkozóan, hogy a perbeli időszakban a munkavállaló reálisan milyen jövedelmet érhetett volna el. A kárenyhítési kötelezettség terjedelmét a bíróság mérlegeli. A munkáltató bizonyítási indítványa alapján a bíróság nyilatkoztathatja a munkavállalót, hogy miként járt el a kárenyhítés érdekében". A Kúria említett döntése kifejezetten rögzíti, hogy a kárenyhítési kötelezettségét a munkavállaló akkor teljesíti, ha minden tőle elvárhatót megtett a kár csökkentése érdekében és akkor nem szegi meg ezen kötelezettségét, ha aktívan állást keres, hirdetésekre válaszol, állásinterjún vesz részt.
A perbeli esetben a megismételt eljárásra éppen azért került sor, mert az alperes vitatta a felperes kárenyhítés körében tett tényállításait és széles körű bizonyítással élt a felperes elhelyezkedési lehetőségeit, elérhető jövedelmének összegét érintően.
A következetes bírói gyakorlat értelmében az eset összes körülményének gondos mérlegelésével és az adott ügyre vonatkozó tények vizsgálatával lehet állást foglalni abban, hogy az objektív kártérítési felelősséggel tartozó, de a kár megtérítése alól mentesülni kívánó munkáltató eredményesen bizonyította-e állítását. Így arra is helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság, hogy a felperes életkorára, végzettségére, lakóhelyére és családi körülményeire figyelemmel kellett az aktív álláskeresési tevékenységet vizsgálnia.
Helytállóan hivatkozott az alperes arra a fellebbezési ellenkérelmében, hogy önmagában az a körülmény, hogy a felperes a munkaügyi központban regisztrált álláskeresőként és részére álláslehetőséget nem tudtak ajánlani, a megfelelő álláslehetőségek hiányát és az aktív álláskeresést nem igazolja. Azt sem lehetett figyelmen kívül hagyni a felperestől a kárenyhítés során elvárható magatartás értékelésénél, hogy a felperes a munkaügyi központtal való együttműködési kötelezettségét is megszegte, emiatt a regisztrációt követő 4 hónap elteltével a nyilvántartásból törlésre került, és csak 2019. március 14-én regisztrált ismételten az álláskeresők rendszerében.
Különös hangsúllyal kellett értékelni azt a körülményt is, hogy a felperes élettársa akként nyilatkozott a perben, hogy gyermeküket 2 éves korától bölcsődébe kívánták vinni, emiatt munkába állási szándékát a szabadság kivételére vonatkozó pontos dátum megjelölésével már 2016. október 10-én, azaz a felperes jogviszonyának megszüntetését megelőző fél évvel korábban bejelentette munkáltatójának. Előadása szerint "hogyha a felperes továbbra is az alperesnél marad, akkor is visszamentem volna gyed után a régi munkahelyemre, de akkor úgy oldottuk volna meg, mint a korábbi időszakban is megoldottuk, hogy a velünk élő nagylányunk hordta a közös gyermekünknek a bölcsődébe" (31.M.400/2017/12. jkv. 6. o.), illetve "a felperes is dolgozott volna több műszakban tovább az alperesnél, akkor ez megint más élethelyzet lett volna, amit megoldottunk volna és ahhoz alkalmazkodtunk volna" (31.M.256/2019/6. jkv. 3. o.). Mindezekből helyesen vonta le azt a következtetést az elsőfokú bíróság, hogy a felperes esetében családi körülményei alapján sem lett volna akadálya a három műszakos munkarendben való elhelyezkedésnek. Az a szülők egyedi döntése volt, hogy a felperes munkahelyének elvesztése miatt a korábbi családi munkamegosztástól eltérően a továbbiakban nem kérnek segítséget gyermekük bölcsődébe való eljutásához és hazahozatalához. A családi ház felújításával kapcsolatos munkálatok értékelése körében sem tett iratellenes megállapítást az elsőfokú bíróság, hiszen a felperes élettársa képviselőként kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy ez is akadályozta azt, hogy munkahelyet találjon a felperes 31.M.400/2017/12. jkv. 3. o.).
Okirattal alátámaszthatóan a felperes álláskeresését egyáltalán nem igazolta, kizárólag egyetlen, 2017. június 23-i, az [email protected] e-mail-címre megküldött állásjelentkezést csatolt (31.M.400/2017/16. sz. beadvány melléklete). Ezen túlmenően a felperes maga is úgy nyilatkozott, hogy egy darab e-mailt kapott még egy álláskereső portál munkatársától, Sz. N.-től "legjobb részmunkaidős állások" tárgymegjelöléssel. Annak mellékletét azonban megnyitni nem tudta és nem is állította, hogy felvette volna a kapcsolatot az e-mail küldőjével a melléklet tartalmának megismerése végett. Mindezeken túl a különböző álláskeresési portálokra való regisztrációt sem igazolta a felperes, ezért helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a szóban előadott elhelyezkedési próbálkozásokat a felperes alátámasztani nem tudta és e körben nem csak az alperes felperesi tényelőadásokra tett cáfolatának volt relevanciája. Helytállóan hivatkozott az alperes arra is, hogy a Sz. V. Kft.-nél a felperes már olyan időszakban jelentkezett, amelynek a per eldöntése szempontjából relevanciája nem volt, a felperes saját előadása szerint is az ügyvezető 2019. július 15-i nyilatkozatát megelőzően két héttel vette fel a kapcsolatot a céggel. A fellebbezésben hivatkozott további álláskeresésekre (B. Kft., autómosó, Ad munkaerő-közvetítő) a felperes csak tényelőadást tett és az állítások nem voltak alátámaszthatóak a felperes által említett munkáltatók megkeresését illetően. A kárenyhítési kötelezettség teljesítésének alapjául hivatkozásai azért sem szolgálhattak, mert az internetes portálokon részmunkaidő "bejelölésével" eleve korlátozta a felajánlható állások körét. Továbbá a felperes maga nyilatkozott úgy, hogy a reggeli munkakezdés, vagy a hétvégi munkavégzés, illetve a több műszakos munkarendre vonatkozó információk birtokában azonnal úgy döntött, hogy az ilyen típusú álláshelyekre nem is adja be jelentkezését. Ezekkel a "szűrő feltételekkel" a felperes az elhelyezkedését semmi esetre sem segítette, hanem kifejezetten hátráltatta. Az az ítéleti megállapítás pedig nem volt vitatott, hogy a felperes felkereste a KTF Kft.-t, illetve jelentkezett az I és az A. Kft.-nél.
Helytállóan értékelte az elsőfokú bíróság a KTF Kft. bírósági megkeresésekkel kapcsolatos válaszát arra nézve, hogy a felperes már a felmondást követően azonnal el tudott volna helyezkedni a cégnél, betanított fémmegmunkáló munkakörben az alperessel azonos, azaz három műszakos munkarendben. A megkeresésre adott nyilatkozatok között ellentmondás nem volt, mivel kizárólag azt kellett értékelni a kárenyhítési kötelezettség kapcsán, hogy felperes képzettségének, végzettségének és korábbi munkarenddel azonos munkarendnek megfelelő álláslehetőséggel a KTF Kft. rendelkezett a perbeli időszakban. Azt a tényt a felperes az elsőfokú eljárásban előadott nyilatkozatában (22.M.70 060/2020/21. jkv. 3. o.) nem vitatta, hogy ez a munkakör a korábbi munkatapasztalatának megfelelt volna, csak a fellebbezésében állított ettől eltérőt. E körben arra mutat rá a másodfokú bíróság, hogy a KTF Kft. betanított fémmegmunkáló munkakört hirdetett a 2020. június 12-i bírósági megkeresésre adott válasza értelmében (22.M.70 060/2020/15.), az erre vonatkozó álláshirdetést az alperes csatolta a 31.M.400/2017/10. számú beadványa mellékleteként. Ebben rögzítésre került, hogy a munkakör a CNC hosszesztergagép kezelésére vonatkozik és elvárásként a CNC-gépek beállításával szerzett tapasztalatot jelölte meg a leendő munkáltató. A felperes - alperesnél kiadott - munkaköri leírása értelmében a forgácsológép-kezelői munkakör betöltéséhez 8 általános iskolai végzettség szükséges és a felperes a perben becsatolt, már az álláskeresésekhez készített önéletrajza értelmében úgy nyilatkozott, hogy bármilyen munkát hamar megtanul, akár nehéz fizikai megterheléssel járó munkára is alkalmas és kifejezetten jelezte, hogy gépkezelőként foglalkoztatható. Mindezekből tehát nem következik, hogy a felperes képzettségének, végzettségének, illetve saját szakmai elvárásainak nem feleltethető meg az alperes által igazoltan, a felperesi jogviszony megszüntetésekor a KTF Kft.-nél betölthető munkakör. A megkeresése alapján pedig igazolást nyert és nem feltételezésnek minősült, hogy a felperest a KTF Kft. alkalmazni tudta volna, hiszen a felperes maga sem vitatta, hogy a tesztíráson egyébként is megfelelt.
Azt is hangsúlyozza a másodfokú bíróság, hogy a felperes a G. Kft.-nél egyszerűsített foglalkoztatás keretében végzett öt munkanapon munkát, vagyis a munkáltató szándéka az alkalmi foglalkoztatásra irányult, így ebből nem következik, hogy a munkáltató akár határozott, akár határozatlan időre a továbbiakban munkaszerződést kívánt volna kötni a felperessel. Ezt alátámasztja a G. Kft. bírósági megkeresésre adott válasza, amelyből kitűnik, hogy a cégnél a rendelkezésre álló adatok alapján az egyszerűsített foglalkoztatás volt a jellemző foglalkoztatási forma és összességében az így foglalkoztatott személyek nagyobb részével nem létesített a későbbiekben munkaviszonyt a G. Kft.
Megalapozatlanul kifogásolta a felperes a fellebbezésében, hogy a KTF Kft. esetében a folyamatos határozatlan idejű foglalkoztatásra irányuló munkaviszony nagy valószínűséggel nem jött volna létre, hiszen ezen állítását a felperes semmilyen módon nem támasztotta alá, e körben a Pp.-nek megfelelő bizonyítási indítványt egyáltalán nem terjesztett elő és erre utaló adat nem is állt a bíróság rendelkezésére. Mindezeken túl önmagában az a körülmény, hogy a felperesnek - saját előadása szerint - hiteltartozást kellett törlesztenie, még az aktív álláskeresési tevékenységet szintén nem támasztja alá.
A fentiekre tekintettel a másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság helyesen jutott a megismételt bizonyítási eljárás alapján arra a következtetésre, hogy az alperes sikerrel bizonyította, hogy a felperes nem tett meg minden tőle elvárhatót új jogviszonyban való foglalkoztatása érdekében és alátámasztotta azon álláspontját, hogy legalább a KTF Kft.-nél hirdetett álláshely a felperes képzettségének, végzettségének megfelelő volt. Igazolást nyert, hogy annak betöltése nehézséget életkörülményeire tekintettel sem jelentett volna a felperesnek. Mindezek okán helytállóan vonta le azt a következtetést az elsőfokú bíróság, hogy a felperes az őt terhelő kárenyhítési kötelezettségnek nem tett eleget és nem úgy járt el, ahogy az esetében elvárható lett volna. Mindezekre figyelemmel az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokat helytállóan értékelte és a Pp. 206. §-ában foglaltakat mérlegelése során nem sértette meg. Arra figyelemmel, hogy a felperes a perrel érintett teljes időszakban (azaz már 2017. május 4. napjától) nem tett eleget kárenyhítési kötelezettségének, megalapozott volt az összegszerűség körében is az elsőfokú bíróság azon döntése, hogy a felperes által betölthető munkakörben a KTF Kft.-nél elérhető jövedelem összegét levonásba helyezte az elmaradt jövedelem jogcímén igényelt, az alperesnél elérhető kártérítési, hiszen ez a munkakör felperes részére aránytalan sérelemmel járó munkavégzési feltételeket nem tartalmazott.
Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú ítéletet - helyes indokaira tekintettel - helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.263/2020/6.)