adozona.hu
ÍH 2021.32
ÍH 2021.32
A JOGOS VÉDELEM KIZÁRTSÁGA BECSÜLETSÉRTŐ VERBÁLIS CSELEKMÉNYEKKEL SZEMBEN I. A jogos védelem becsületsértő verbális cselekményekkel szemben nem vehető igénybe. II. A sértett trágár kijelentései önmagukban nem alapozzák meg a kényszerítő eszközök rendőr általi alkalmazhatóságát [Btk. 22. § (1) bekezdés; 4/2013. BJE határozat; a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 15. § és 16. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A törvényszék katonai tanácsa ítéletével M. T. rendőr törzsőrmester vádlottat bűnösnek mondta ki a Btk. 301. § (1) bekezdésébe ütköző hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettében, ezért 8 hónap - végrehajtásában kétévi próbaidőre felfüggesztett - fogházbüntetésre és lefokozásra ítélte. A végrehajtás utólagos elrendelése esetére rendelkezett a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjáról, az eljárás során lefoglalt bűnjelekről.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tén...
ÍH 2021.32 A JOGOS VÉDELEM KIZÁRTSÁGA BECSÜLETSÉRTŐ VERBÁLIS CSELEKMÉNYEKKEL SZEMBEN
I. A jogos védelem becsületsértő verbális cselekményekkel szemben nem vehető igénybe.
II. A sértett trágár kijelentései önmagukban nem alapozzák meg a kényszerítő eszközök rendőr általi alkalmazhatóságát [Btk. 22. § (1) bekezdés; 4/2013. BJE határozat; a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 15. § és 16. §].
A törvényszék katonai tanácsa ítéletével M. T. rendőr törzsőrmester vádlottat bűnösnek mondta ki a Btk. 301. § (1) bekezdésébe ütköző hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettében, ezért 8 hónap - végrehajtásában kétévi próbaidőre felfüggesztett - fogházbüntetésre és lefokozásra ítélte. A végrehajtás utólagos elrendelése esetére rendelkezett a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjáról, az eljárás során lefoglalt bűnjelekről.Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege a következő.
A rendőr törzsőrmester vádlott 2017. augusztus 7-én 20:00 órától 12 órás járőrszolgálatot látott el a közrendvédelmi főosztály állományában B. város belterületén. 2017. augusztus 8-án 2:45 óra körüli időben kollégáival megjelent a Sz. I. körúton egy szórakozóhelyen, ahonnan a rendőrkapitányságra előállították K. D. B. sértettet, majd a szolgálatirányító parancsnok utasítására megkezdték az előállító-helyiségbe való befogadását. A sértett folyamatosan trágárkodott, káromkodott, a kapott utasításokat vonakodva hajtotta végre. A befogadás során az előállítóban a fal mellett, egy széken helyet foglaló, mindvégig nyugodtan ülő, fizikai agresszivitást az előállítóban jelen lévő egyik rendőr felé sem mutató sértettet a vádlott 5:07 órakor a felső ruházatánál két kézzel megragadta, majd az előállító-helyiség átellenes oldalára, eredeti helyétől mintegy 2,5-3 méter távolságra nagy erővel a padlóra dobta, majd jobb kezével egy alkalommal a sértettet pontosan meg nem határozható testtájékon megütötte. A sértett a bántalmazás során sérülést nem szenvedett.
A katonai ügyész az ítéletet tudomásul vette, míg a vádlott felmentésre, a védő elsődlegesen felmentésre, másodlagosan enyhítésre irányuló fellebbezést terjesztett elő.
A fellebbviteli főügyészség átiratában a felmentésre irányuló fellebbezéseket megalapozatlannak, a védő másodlagosan előterjesztett, enyhítésre irányuló fellebbezését részben alaposnak tartotta.
A másodfokú nyilvános ülésen a védő a fellebbezését változatlan tartalommal fenntartotta, büntethetőséget kizáró okból, jogos védelmi helyzetre hivatkozással a vádlott felmentésére tett elsődlegesen indítványt, míg másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítésére.
A vádlott az utolsó szó jogán őszinte megbánását és rendkívüli sajnálatát fejezte ki a cselekménye miatt.
Az ítélőtábla katonai tanácsa a fellebbezésekre tekintettel az elsőfokú ítéletet és az azt megelőző bírósági eljárást a Be. 590. § (1) és (2) bekezdései alapján teljes terjedelmében felülbírálta.
Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú katonai tanács a tárgyalás során az eljárási szabályokat maradéktalanul betartotta, az ügy érdemi elbírálását befolyásoló eljárási szabálysértésre a jogosultak sem hivatkoztak.
A másodfokú katonai tanács a felülbírálat során megállapította, hogy az elsőfokú katonai tanács a perrendszerű eljárásában a szükséges bizonyítási eljárást lefolytatta, ügyfelderítési kötelezettségének eleget tett, a releváns bizonyítékokat önmagukban és egymással összevetve is vizsgálta.
Helyesen járt el tehát az elsőfokú katonai tanács, amikor a bizonyítékok alapján - köztük különös súllyal értékelve az objektív bizonyítéknak számító kamerafelvételt - a vádlott védekezésével szemben, mérlegelési jogkörében, terhelő tartalmú történeti tényállást állapított meg.
A Be. 591. § (1) bekezdésében foglaltak szerint a másodfokú bíróság a határozatát az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra alapítja, kivéve, ha az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan, illetve a fellebbezésben új tényt állítottak vagy új bizonyítékra hivatkoztak és ennek alapján a másodfokú bíróság bizonyítási eljárást folytat le. Az elsőfokú katonai tanács által rögzített tényállás mindenben megalapozott, mentes a Be. 592. § (1) és (2) bekezdésében írt hiányosságoktól, ezért azt az ítélőtábla katonai tanácsa a felülbírálat alapjául elfogadta.
A büntethetőséget kizáró okra, a jogos védelmi helyzetre hivatkozás és ennek alapján a vádlott felmentésére irányuló védői indítványt a másodfokú katonai tanács nem találta megalapozottnak.
Az elsőfokú katonai tanács az általa megállapított és a felülbírálat során is irányadó tényállásból okszerűen vont le következtetést a vádlott bűnösségére és nem tévedett, amikor a vádlott cselekményét a Btk. 301. § (1) bekezdésébe ütköző hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettének minősítette.
A másodfokú bíróság nem értett egyet azzal a védői állásponttal, hogy a vádlott tényállásban írt cselekménye során jogos védelmi helyzetben volt.
A Btk. 22. § (1) bekezdése alapján nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.
A védő a jogos védelem kérdéseiről szóló 4/2013. BJE határozatra hivatkozott. A Kúria e BJE-határozat indokolásának I/1. részében kifejezetten a jogos védelem korlátai között emeli ki, hogy az a verbális cselekményekkel szemben nem vehető igénybe. Jelenleg egységes az ítélkezési gyakorlat abban, hogy az emberi méltóságot támadó - verbális immateriális - deliktumok elkövetése a sértettre nézve jogos védelmi helyzetet nem keletkeztet. A becsületsértő kifejezések használata élet, tesi épség vagy vagyon ellen intézett jogtalan támadást nem valósít meg, és az ilyen jogtárgyak elleni támadás veszélyét sem rejti magában (EBH 1999.85.).
A hivatali bűncselekmények elkövetése - védett jogi tárgyukra figyelemmel - az államapparátusba vetett bizalmat gyengítik. A hivatali apparátusba vetett bizalom jelentős mértékben függ attól, hogy a hivatalos személyek miként gyakorolják közhatalmi jogosítványaikat. A durva, megalázó, az emberi önérzetet sértő bánásmód gyengíti a lakosság államapparátusba vetett bizalmát.
A durva, megalázó, az emberi önérzetet sértő bánásmódban megnyilvánuló hivatali bűncselekményekkel szembeni büntetőjogi védelem alkotmányos alapjait az Alaptörvény II. és III. cikke adja. A II. cikk szerint az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, míg a III. cikk (1) bekezdése szerint senkit nem lehet kínzásnak, embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni. Az Alaptörvény alapjogi vezérmotívuma az emberi méltóság sérthetetlenségének deklarálása. Az emberi méltósághoz való jog nem egy alapjog a sok közül, hanem az a jog, amely minden más alapjog érinthetetlen lényege. Az alapjogokat lehet ugyan korlátozni, de a korlátozás végső határa az, hogy nem sértheti az emberi méltóságot. Az Alaptörvény rögzíti a jogot a szabadságra és a személyi biztonságra is. Törvényben meghatározott okból és törvényben meghatározott eljárás során lehet korlátozni az állampolgárok szabadságát, és csak ilyen esetben lehet őket személyi szabadságuktól megfosztani, velük szemben kényszerítő eszközt, testi kényszert alkalmazni. Az Alaptörvény ezen rendelkezései megismétlik az emberi jogok deklarálásáról szóló nemzetközi egyezményekben foglaltakat.
Az alapvető emberi jogok védelme az állam felelőssége, az állam nevében, hivatalos személyként hivatalos eljárása során intézkedő rendőr is köteles azokat tiszteletben tartani.
A védelmi hivatkozásra tekintettel a másodfokú katonai tanács az előzőekkel összefüggésben a következőket kívánja megjegyezni. A jogos védelem intézményének kiindulópontja az, hogy a megtámadott azért jogosult a támadás elhárítására, mert az állam, mint büntető főhatalom nincs jelen, így nincs abban a helyzetben, hogy védelmet biztosítson a jogtalan támadással szemben. A rendőr azonban lényegében az államot képviseli, ezért az ő vonatkozásában a jogos védelem fogalmilag kizárt, intézkedési kötelezettségét nem a jogos védelmi helyzet alapozza meg.
A rendőr a saját, illetve más vagy mások személye, javai, vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges, egyébként tényállásszerű cselekménye materiális jogellenességét nem a Btk. 15. § e) pontja (jogos védelem) zárja ki, hanem a Büntető törvénykönyvön kívüli jogszabály engedélye. A büntetőjogi felelősségre vonás akadályát ilyen esetben a Btk. 15. § g) pontjában írt ok képezheti. Idetartoznak a különböző eljárási kényszerintézkedésekre vonatkozó, a Be-.ben írt szabályok, de ide tartoznak a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.), valamint a 30/2011. (IX. 22.) BM rendeletben (a továbbiakban: Szolgálati Szabályzat) rendelkezései is. Ezek konkrétan meghatározzák azokat az eseteket, amikor a rendőr kényszerítő eszközt alkalmazhat az eljárása során. E rendelkezések egyúttal határt is szabnak a rendőr cselekvési lehetőségének, a rendőr a jogszabályban engedélyezett kereteket nem lépheti át. Ezek a jogszabályok rögzítik, hogy mikor tekinthető az intézkedés alá vont személy magatartása olyannak, ami kiváltja a kényszerítő eszköz, köztük a testi kényszer alkalmazásának szükségességét. Az előzőekre figyelemmel a másodfokú bíróság nem látott lehetőséget a vádlott javára fennálló jogos védelmi helyzet megállapítására.
Az elsőfokú katonai tanács helyesen járt el, amikor nem fogadta el a vádlott azon védekezését, hogy a sértettel szemben jogszerűen és szakszerűen intézkedett, ezért bűncselekményt nem valósított meg. Az elsőfokú bíróság okszerűen hivatkozott az Rtv. VI. fejezetében írt szabályozásra. Az Rtv. 47. §-ában és a Szolgálati Szabályzat 40. §-ban írt testi kényszer alkalmazásának feltételei nem álltak fenn. A Szolgálati Szabályzat 39. § (1) bekezdése szerint az Rtv.-ben írt kényszerintézkedések csak akkor alkalmazhatók, ha az intézkedés alá vont magatartása, ellenszegülésének mértéke azt indokolja. Nem tévedett akkor sem, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a vádlott által alkalmazott testi kényszer indoka az volt, hogy a sértett az utasításokat vonakodva, kifogásolható hangnemben többszöri felszólítás ellenére is csak részben teljesítette. Ez következik egyebekben a vádlott vallomásából is, megfogalmazása szerint a rendőri intézkedés hatékonyságát kívánta elősegíteni.
A másodfokú katonai tanács osztotta az elsőfokú katonai tanács azon álláspontját, hogy a vádlott az intézkedése során túllépte az Rtv.-ben és a Szolgálati Szabályzatban írt kereteket, megsértve ezzel a kényszerítő eszköz alkalmazása során megkövetelt arányossági követelményeket.
A Btk. 301. § (1) bekezdésébe ütköző bántalmazás hivatalos eljárásban bűntettét az a hivatalos személy követi el, aki eljárása során mást tettleg bántalmaz.
A Btk. 459. § (1) bekezdés 11/k) pontja alapján a vádlott rendőrként hivatalos személynek minősült.
Az Rtv. 15. §-a tartalmazza a rendőr általi kényszerítés arányosságának követelményét, mely szerint a rendőri intézkedés nem okozhat olyan hátrányt, amely nyilvánvalóan nem áll arányban az intézkedés törvényes céljával. Több lehetséges és alkalmas rendőri intézkedés illetőleg kényszerítő eszköz közül azt kell választani, amely az eredményesség biztosítása mellett az intézkedéssel érintettre a legkisebb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással jár.
Az Rtv. 16. § (1) bekezdése tartalmazza a kényszerítő eszköz alkalmazásának időbeli korlátjait. Eszerint a rendőr kényszerítő eszközt csak a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetében az arányosság elvének figyelembevételével alkalmazhat úgy, hogy az nem okozhat aránytalan sérelmet az intézkedés alá vontnak. Nincs helye a kényszerítő eszköz további alkalmazásának, ha az ellenszegülés megtört, és a rendőri intézkedés eredményessége enélkül is biztosítható.
A nagyobb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással járó kényszerítő eszköz akkor alkalmazható, ha a kisebb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással járó kényszerítő eszköz alkalmazása nem vezetett eredményre vagy sikere eleve kilátástalan.
A Szolgálati Szabályzat 39. § (2) bekezdése az intézkedés alá vont személy magatartása szempontjából differenciál. Így megkülönböztet passzív ellenszegülést tanúsító személyt, aki a rendőri intézkedés során a számára jogszerűen adott rendőri utasításokat nem hajtja végre, de tevőleges ellenszegülést nem mutat. Megkülönböztet aktív ellenszegülést tanúsító személyt, aki nem veti magát alá a jogszerű rendőri intézkedésnek, magatartásával fizikai erőkifejtés útján igyekszik azt megakadályozni. Végül megkülönböztet támadó magatartást tanúsító személyt, aki az intézkedő rendőrre, valamint a támogatására vagy védelmére kelt személyre rátámad.
A Szolgálati Szabályzat 40. §-a testi kényszert, valamely cselekvésre vagy cselekvés abbahagyására irányuló kényszerítés érdekében akkor teszi lehetővé, ha a rendőri erőfölény vagy intézkedés alá vont személy állapota magatartása folytán a rendőri intézkedés eredményessége ezzel is biztosítható. Ennek során a rendőr önvédelmi fogásokat használhat a támadás elhárítása érdekében az ehhez szükséges erejű és irányultságú ütést vagy rúgást alkalmazhat.
Az elsőfokú katonai tanács által megállapított és a felülbírálat során irányadó tényállás lényege szerint a sértett folyamatosan trágárkodott, káromkodott, a kapott utasításokat vonakodva hajtotta végre. Ezt a kamerafelvételek is alátámasztják, mint ahogyan azt is, hogy a vádlott - miközben a sértett zsebeit kipakolták - hirtelen indult meg, a sértettet a vállánál fogva felemelte majd nagy lendülettel 2-3 méter távolságra a földre dobta, majd a földön fekvő sértett fölött ütőmozdulatot tett.
A másodfokú katonai tanács álláspontja szerint a vádlott cselekményének, a testi kényszer alkalmazása jogszerűségének megítélésénél kiemelt jelentőséggel bír, a vádlott a szitkozódó sértettet arra szólította fel, hogy hajtsa végre az utasítást. Arra azonban nem, hogy ellenkező esetben kényszerítő eszközt, testi kényszert fog alkalmazni vele szemben.
A megállapított tényállás alapján a sértett fizikailag nem szegült ellen az intézkedésnek.
A fentiek alapján megállapítható, hogy a sértettnek a tényállásban rögzített, a testi kényszer alkalmazását megelőzően tanúsított magatartása a BM rendelet 39. § (2) bekezdésében írtaknak megfeleltethető aktív ellenszegülésként nem értékelhető, de nem értékelhető támadó magatartásnak, és passzív ellenállásnak sem. Ebből következően a testi kényszer nem volt jogszerűen alkalmazható vele szemben az előállítás során, annak az alkalmazási feltételei nem álltak fenn. Az irányadó tényállás alapján ugyanis a vádlott nem következtethetett megalapozottan sem a sértett önkárosítási, sem támadási, sem szökési szándékára. A sértett által tanúsított verbális agresszió, trágár szitkozódás a testi kényszer alkalmazását indokolttá tevő ellenszegülésnek a fentiek alapján nem tekinthető, a vádlott intézkedése során túllépte a kényszerítő eszköz alkalmazása során megkövetelt arányossági követelményeket.
A verbális agresszió következménye nem lehet kényszerítő eszköz alkalmazása az alapul vett jogszabályok alapján, a verbális agresszióval szemben testi kényszer vagy bilincs alkalmazására nincs jogszabályi felhatalmazása a rendőrnek. A sértett magatartása nem volt olyan ellenszegülésnek tekinthető, amely a testi kényszer alkalmazását indokolttá tette volna.
A vádlotti magatartás megvalósítja a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettét, ha a rendőri intézkedés során a testi kényszer jogellenes volt. Hasonlóan foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság BH 1997.517. számon közzétett eseti döntésében.
A tényállásban írt cselekménye során tehát a vádlott a törvényben írt felhatalmazás hiányában, a fokozatosság követelményének figyelmen kívül hagyásával alkalmazott a sértettel szemben súlyosan jogkorlátozó kényszerintézkedést. A sértett előállítása során alkalmazott testi kényszer alkalmazására kellő jogalap hiányában, jogszerűtlenül került sor.
Az irányadó bírói gyakorlat szerint a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás elkövetési magatartása a tettleges bántalmazás, amelynek a hivatali hatáskör túllépésével kell megtörténnie. A bántalmazás mindig tevőleges, aktív magatartást feltételez, a test támadó szándékú megérintését, ami nem feltétlenül jelenti sérülés okozását. A sérülés okozása tehát nem törvényi feltétel, a jogellenesen alkalmazott fizikai ráhatással a bűncselekmény törvényi tényállási elemei megvalósulnak.
A másodfokú katonai tanács álláspontja szerint a felmentésre irányuló fellebbezés nem, ugyanakkor a védő enyhítésre irányuló fellebbezése alapos.
A büntetés kiszabása során a katonai tanács a bűnösségi körülményeket nagyrészt megfelelően vette számba, azonban tévedett, amikor a vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását látta indokoltnak. A másodfokú katonai tanács álláspontja szerint azonban - egyetértve a védői érveléssel - nem szükséges a törvény szigorát alkalmazni. A vádlott javára nyomatékos enyhítő körülményként kell értékelni az elsőfokú katonai tanács által értékelési körbe nem vont jelentős sértetti közrehatást, továbbá nagyobb súllyal szükséges értékelni, hogy a vádlott a szolgálatát kiemelkedő színvonalon, elöljárói rendkívüli megelégedésére teljesítette. Szem előtt tartva azt, hogy a sértett trágár szidalmazása és sértő magatartása volt a kiváltó oka annak, hogy a vádlott - társai tehetetlenségét látva - úgy ítélte meg, hogy testi kényszer alkalmazása szükséges, megállapítható, hogy bár az adott bűncselekmény absztrakt társadalomra veszélyessége magas, azonban a konkrét társadalomra veszélyességét az elkövetés körülményei jelentősen csökkentik. A másodfokú katonai tanács ezért a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés-büntetést a Btk. 82. § (3) bekezdése alkalmazásával pénzbüntetésre enyhítette. A kiszabott napi tételek számát 200 napban határozta meg, mert az arányos a vádlott cselekményének tárgyi súlyával és az alanyi bűnösség fokával. Az egynapi tétel összegét a vádlott jövedelmi viszonyainak szem előtt tartásával méltányosan, a törvényi minimumban határozta meg. Az így kiszabott 200 000 forint pénzbüntetés megfizetésére a vádlott jövedelmi, vagyoni viszonyaira tekintettel a Btk. 50. § (4) bekezdése alapján részletfizetést engedélyezett. Meg nem fizetés esetére a Btk. 51. § (1) bekezdése alapján rendelkezett a pénzbüntetés, vagy annak hátralévő része szabadságvesztésre történő átváltoztatásáról.
Az elsőfokú katonai tanács ítéletének egyéb rendelkezései törvényesek, ezért azokat - helyes indokainál fogva - a másodfokú bíróság helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa 6.Kbf.5/2019/7.)