ÍH 2021.30

A MUNKAVÁLLALÓ KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉGE A munkavállaló a kártérítési felelősség törvényes feltételeinek fennállása esetén sem köteles megtéríteni a munkáltatónak általa okozott azt a kárt, amelynek bekövetkezését a károkozás idején sem ő, sem egy észszerűen és gondosan eljáró személy (ún. ideáltipikus munkavállaló) nem láthatta előre [Mt. 179. §, Pp. 369., 370. §].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az I. rendű felperes 2016. február 1. napjától, a II. rendű felperes 2016. december 16. napjától kezdődően eladó munkakörben határozatlan időtartamú munkaviszonyban állt az alperesnél. Munkavégzésük helye a B., A. út 30-32. szám alatti Nemzeti Dohánybolt volt.
A munkáltatói jogkört az alperes ügyvezetője és egyben beltagja, Cs. I. gyakorolta, aki a munkáltatói jogkörből adódó bizonyos feladatokat (szabadságok engedélyezése, munkabeosztások készítése) T. M. munkavállalóra ruházott át.
Az alp...

ÍH 2021.30 A MUNKAVÁLLALÓ KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉGE
A munkavállaló a kártérítési felelősség törvényes feltételeinek fennállása esetén sem köteles megtéríteni a munkáltatónak általa okozott azt a kárt, amelynek bekövetkezését a károkozás idején sem ő, sem egy észszerűen és gondosan eljáró személy (ún. ideáltipikus munkavállaló) nem láthatta előre [Mt. 179. §, Pp. 369., 370. §].
Az I. rendű felperes 2016. február 1. napjától, a II. rendű felperes 2016. december 16. napjától kezdődően eladó munkakörben határozatlan időtartamú munkaviszonyban állt az alperesnél. Munkavégzésük helye a B., A. út 30-32. szám alatti Nemzeti Dohánybolt volt.
A munkáltatói jogkört az alperes ügyvezetője és egyben beltagja, Cs. I. gyakorolta, aki a munkáltatói jogkörből adódó bizonyos feladatokat (szabadságok engedélyezése, munkabeosztások készítése) T. M. munkavállalóra ruházott át.
Az alperes ügyvezetője, Cs. I. tagja és egyben ügyvezetője az S. Korlátolt Felelősségű Társaságnak is, amelynek további tagja gyermeke, I. M.
Az alperes a felperesek foglalkoztatásához munkahelymegőrzési támogatást vett igénybe, amelyre vonatkozó szerződés alapján vállalta a felperesek 2018. szeptember 1. napjától 2019. február 21. napjáig, illetve ezt követően a támogatott foglalkoztatás időtartamával megegyező időtartamban történő foglalkoztatását. A támogatás összege a munkavállaló munkabérének 70%-a volt.
A felperesek munkavégzési helyén évi rendszerességgel előre meghatározott időpontban végeztek ún. nagyleltározást, amelyre a nyitvatartási idő előtt vagy azt követően került sor. A leltározásban részt vevők külön juttatásban nem részesültek. 2018. évben október 31-e volt a leltározás kitűzött időpontja.
A II. rendű felperes 2018. október 18-án közölte T. M.-mel, hogy október 24-től október 28-ig szabadságot kíván igénybe venni, amelyhez a munkáltató hozzájárult azzal, hogy október 28-án őt az I. rendű felperes helyettesíti. A II. felperes október 29-31. közötti időben szabadnapos volt.
T. M. helyettesítésre vonatkozó rákérdezésére az I. rendű felperes közölte, hogy október 28-a (vasárnap) lesz az utolsó munkavégzési napja, ezt követően hétfőn a kulcsot leadja, és kérte T. M.-et a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos ügyintézésre.
2018. október 28-án a felperesek egyike sem jelent meg a munkahelyén. T. M. érdeklődésére a II. rendű felperes közölte, hogy a munkahelyén megjelenni nem tud, jelezte továbbá, hogy csütörtöktől új munkahelye van, és kérte a jogviszony megszüntetésével kapcsolatos okiratok lakcímére történő elküldését.
Ezt követően az alperes felszólította a II. rendű felperest, hogy az október 31. napján esedékes leltáron vegyen részt, továbbá felhívta a kulcsok október 29. napján 16.00 óráig történő leadására. Ez utóbbinak a II. rendű felperes eleget tett. T. M. október 30-án újabb üzenetben értesítette a II. rendű felperest, hogy a leltár megtartására október 30-án 18.00 órakor kerül sor.
Az I. rendű felperessel a munkáltató nem tudta felvenni a kapcsolatot, a leltározáson egyik felperes sem jelent meg.
Az alperes a 2018. október 30. napján kelt intézkedésével mindkét felperes munkaviszonyát megszüntette azonnali hatállyal. Az I. rendű felperes vonatkozásában azt azzal indokolta, hogy október 29. napján a munkahelyén nem jelent meg, távollétét előzetesen nem mentette ki, és azt azóta sem igazolta, vele a kapcsolatot felvenni nem tudta.
A II. rendű felperes munkaviszonya megszüntetésének indoka szerint a II. rendű felperes figyelmen kívül hagyta a munkáltató által előírt irányadó munkaidőbeosztást, és 2018. október 28-án a munkavégzés helyén nem jelent meg, távollétét sem előzetesen, sem azóta nem igazolta, valamint többszöri felszólításra közömbös hozzáállást tanúsított.
A felperesek megváltoztatott keresetükben - az azonnali hatályú munkáltatói felmondás jogellenességére alapítottan - egyhavi távolléti díjuknak megfelelő összegű kártérítés megfizetésére kérték kötelezni az alperest azzal, hogy az I. rendű felperes 209 351 Ft-ban, a II. rendű felperes 180 500 Ft-ban jelölte meg követelése összegét.
Az I. rendű felperes keresetében előadta, a munkáltatónak jelezte, hogy 2018. október 28-án a munkahelyén nem tud megjelenni, amelyet az tudomásul vett. A II. rendű felperes pedig arra hivatkozott, hogy ezen a napon a munkáltató által engedélyezett szabadságot vett igénybe.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, egyidejűleg viszontkeresetet terjesztett elő, amelyben az I. rendű felperest 1 019 945 Ft, a II. rendű felperest 1 009 945 Ft - a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. tv. (Mt.) 179. § (3) bekezdésén alapuló - kártérítés megfizetésére kérte kötelezni. Előadta, a felperesek kötelezettségszegése - nevezetesen, hogy október 28-án és október 29-én a munkavégzés helyén nem jelentek meg - következtében többletköltségei merültek fel a következők szerint: a boltnyitás megszervezésével összefüggésben az I. rendű felperes tekintetében 25 000 Ft, a II. rendű felperes vonatkozásában 15 000 Ft, a beosztás újraszervezése kapcsán személyenként 25 000 Ft, a november havi beosztás újraszervezése miatt 15 000-15 000 Ft, az állásinterjúztatás kapcsán 75 000-75 000 Ft, a 2018. október 30-i leltározással és annak kiértékelésével összefüggésben 125 000-125 000 Ft. Előadta, hogy ezeket a feladatokat az S. Kft. végezte, e tevékenység meghaladta a közöttük létrejött keretszerződésben foglaltakat. Ennek alátámasztására csatolta az S. Kft. által 2019. január 2. napján bruttó 660 400 Ft-ról kiállított számlát. Előadta továbbá, hogy a munkaviszony megszüntetése következtében mindkét felperes vonatkozásában külön-külön 754 945 Ft támogatástól esett el. Ezen igényét a támogatási szerződés részét képező, "A munkahelymegőrzés támogatás általános szerződési feltételei" elnevezésű általános szerződési feltételek II.i. pontjában írt rendelkezésre alapította, amely szerint "A munkaadó tudomásul veszi, hogy a támogatással foglalkoztatott munkavállaló előrelátható tartós távolléte és a munkaviszony megszűnésének esetén a kieső személy nem pótolható."
A felperesek ellenkérelme a viszontkereset elutasítására irányult. Védekezésük szerint a felmondás jogellenessége kizárja kártérítési felelősségük megállapíthatóságát, egyebekben pedig annak a jogszabályi feltételei sem állnak fenn. Hivatkoztak arra, hogy az alperes és az S. Kft. közötti személyi összekapcsolódás miatt kétséges, hogy a gazdasági társaságok között történt-e ténylegesen szolgáltatás. Megítélésük szerint az alperes által hivatkozott szerződési rendelkezés nem zárja ki, hogy az alperes más munkáltató kapcsán kössön támogatási szerződést. Hangsúlyozták továbbá, a kártérítés összege a négyhavi távolléti díj mértékét egyébként sem haladhatja meg.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az I. rendű felperes keresetét elutasította. Megállapította, a II. rendű felperessel szemben alkalmazott munkáltatói azonnali hatályú felmondás jogellenes, és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a II. rendű felperesnek 180 500 Ft felmondási időre járó távolléti díjnak megfelelő összeget. Az alperes viszontkeresetét mindkét felperes vonatkozásában elutasította. Megállapította, az I. r. felperes munkavégzési kötelezettsége a beosztás alapján október 29. napján fennállt, a munkavégzés helyén nem jelent meg, és mulasztását sem igazolta, s mindez jogszerűvé teszi a munkáltató azonnali hatályú felmondását. Megalapozottnak találta ugyanakkor a II. rendű felperes felmondás jogellenességével kapcsolatos álláspontját. Bizonyítottnak fogadta el ugyanis, hogy a II. rendű felperes a munkáltatónak jelezte október 28-i távolmaradási szándékát, utalt továbbá arra, az I. rendű felperes munkáltatónak küldött üzenete alátámasztja, hogy az I. r. felperes vállalta az aznapi helyettesítést. Mindebből arra a következtetésre jutott, hogy a II. rendű felperes távolmaradása igazolt volt, így az nem adhatott alapot az azonnali hatályú felmondásra.
Alaptalannak találta ugyanakkor az alperes viszontkeresetét. Az alperes és az S. Kft. azonos tulajdonosi körére tekintettel arra az álláspontra helyezkedett, hogy az S. Kft. által kiállított számla a tevékenység elvégzését nem igazolja, figyelemmel arra is, hogy ismeretlen az alperes által hivatkozott szerződés tartalma. Utalt arra, mindenképpen alaptalan az október 30-i leltár megtartása kapcsán felszámított költség, hiszen T. M. tanúvallomása alapján megállapítható, hogy a leltározásra a következő nap ugyanolyan körülmények között sor került volna a felmondás hiányában is. Álláspontja szerint alaptalanul érvényesít kárigényt az alperes a támogatási szerződéssel összefüggésben is, egyrészt mivel nem igazolta, hogy más munkavállalók kapcsán nem igényelhette az állami támogatást, másrészt arra tekintettel, hogy a támogatás összegét bérként a munkavállaló részére kellett volna kifizetnie, tehát az nem az alperest illette meg.
Az alperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatását kérte akként, hogy a bíróság a II. rendű felperes keresetét utasítsa el, és viszontkeresetének adjon helyt, azaz kötelezze az I. r. felperest 1 019 945 Ft, a II. rendű felperest pedig 1 009 945 Ft megfizetésére.
A másodfokú bíróságtól a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. tv. (a továbbiakban: Pp.) 369. § (1) bekezdése és (3) bekezdésének a), b), c), d) és e) pontja szerinti felülbírálati jogkör gyakorlását kérte. Érvelése szerint a II. rendű felperes keresetének helyt adó döntés kapcsán az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat nem megfelelően mérlegelte és ennek következtében téves következtetésre jutott, ezért az ítélet jogsértő. Kifejtette, a szabadság kiadása a munkáltató feladata, amelynek során a munkáltatónak a munka megszervezését kell szem előtt tartania, ebből következően nyilvánvaló, hogy a szabadságot azzal a feltétellel engedélyezte a II. rendű felperesnek, hogy helyette az I. rendű felperes a munkát elvégzi. Kiemelte, mivel a II. rendű felperesnek szabadságot nem adott ki, a távollétet nem engedélyezte számára, ezért az a mulasztása, hogy a munkabeosztása ellenére 2018. október 28. napján a munkavégzés helyén nem jelent meg, jogszerűen vonta maga után a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetését.
A viszontkeresetet illetően hangsúlyozta, az azonnali hatályú felmondás jogszerűségét az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, ennek alapján az I. rendű felperes kártérítési felelőssége az Mt. 179. § (1) bekezdése alapján fennáll. Megítélése szerint T. M. vallomása bizonyítja a közte és az S. Kft. között fennálló vállalkozási jogviszonyt, amelynek keretében az S. Kft. humán erőforrással kapcsolatos szolgáltatásokat végzett. Állította, a perbeli rendkívüli helyzetben az S. Kft. a boltnyitást újraszervezni kényszerült, elvégzett tevékenységéről számlát állított ki. Hangsúlyozta, önmagában az a tény, hogy a két gazdasági társaság tulajdonosi körében átfedés van, nem jelenti azt, hogy a két teljesen önálló jogi személynek ne kellene helytállnia egymással szemben a kötelezettségeiért: a két társaság jogosult egymás részére szolgáltatásokat teljesíteni, azok ellenértékéről pedig számlát kiállítani. Mindezek alapján megítélése szerint igazolt a boltnyitás újraszervezésével kapcsolatosan érvényesíteni kívánt költsége. Rámutatott, a pályázati támogatás összegét a munkavállalók foglalkoztatására kellett ugyan fordítania, de támogatás hiányában a saját erőforrásait kellett volna erre a célra felhasználni, vagyis a felperesek kötelezettségszegése következtében őt kár érte. Miután pedig megítélése szerint mindkét felperes jogviszonyát jogszerűen szüntette meg azonnali hatállyal, a felperesek kötelesek a munkaviszonyból származó kötelezettségük megszegésével okozott kár megtérítésére.
A felperesek fellebbezési ellenkérelmükben az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérték. Fenntartották a perben tett valamennyi korábbi nyilatkozatukat. Kiemelték, az alperes nyilatkozatai ellentmondásosak a II. rendű felperes részére történő szabadságkiadást illetően. Hangsúlyozták, T. M. vallomása alapján egyértelműen megállapítható, hogy a II. rendű felperest 2018. október 28. napján megjelenési kötelezettség nem terhelte, kizárólag a helyettesítés megszervezésével kapcsolatban volt kérdéses, hogy azt kinek és hogyan kellett megszervezni. Rámutattak, az elsőfokú bíróság a viszontkeresetet nem kizárólag az alperes és az S. Kft. személyi összefüggései miatt utasította el, hanem mérlegelte azt a tényt is, hogy az alperes által hivatkozott keretszerződés tényleges tartalma és a megjelölt tételek összegszerűsége ismeretlen. Hangsúlyozták, az alperes nem bizonyította, hogy bármelyikőjüknek tudnia kellett arról, miszerint az alperes egyes munkáltatói feladatokat más jogi személy által végeztet, és ezért megbízási díjat fizet. Utaltak arra, nem hagyható figyelmen kívül, hogy az alperes és az S. Kft. egy helyen működik, munkaszervezete nem különül el egymástól, ami komoly kétséget vet fel azzal kapcsolatban, hogy valóban valós gazdasági kapcsolat áll fenn a két cég között. Felhívták a figyelmet arra is, hogy az S. Kft. a perben csatolt számlát 2018. december végén, két hónappal az események után állította ki. Kiemelték továbbá, bizonyítást nyert, hogy a leltárra nem a munkaviszonyuk megszüntetése miatt került sor, hanem az éves leltár került lebonyolításra.
A fellebbezés alaptalan.
A Pp. 370. § (1) bekezdése szerint a másodfokú bíróság felülbírálati jogkörét az erre irányuló fellebbezési kérelemre, csatlakozó fellebbezésre, ellenkérelemre, azok korlátai között gyakorolja. Ilyen korlátnak minősülnek a fellebbezés Pp. 371. § (1) bekezdés a)-d) pontjában megjelölt tartalmi követelmények körében előadottak. E jogszabályi rendelkezésből következik, hogy korlátot nemcsak az képez, hogy a fellebbező fél milyen tartalmú másodfokú döntést kér, hanem az is, hogy ezt milyen indokkal teszi, melyik eljárási vagy anyagi jogszabály megsértésére hivatkozik, továbbá hogy a felülbírálati jogkörök közül melynek, vagy melyeknek a gyakorlását kéri a másodfokú bíróságtól.
A Pp. 371. § (1) bekezdés d) pontja szerint a fellebbezésben meg kell jelölni az anyagi vagy eljárási jogszabálysértést, jogszabályhely megjelölésével.
Az alperes fellebbezésében az elsőfokú eljárás szabályszerűségének a felülbírálatát kérte, anélkül azonban, hogy eljárási jogszabálysértést megjelölt volna. Ezért e felülbírálati jogkör gyakorlására nem kerülhetett sor.
A II. rendű felperes keresetének helyt adó döntés kapcsán az alperes fellebbezése a Pp. 369. § (3) bekezdés a) pontja szerinti felülbírálati jogkör gyakorlására irányult, az elsőfokú ítéletet e körben ugyanis azért tekintette jogszabálysértőnek, mert álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat nem megfelelően mérlegelte. Az alperes azonban jogszabálysértésként a bizonyítékok mérlegelésére irányadó jogszabályhelynek, azaz a Pp. 279. § (1) bekezdésének a megsértésére nem hivatkozott, ezért a Pp. 369. § (3) bekezdés a) pontja szerinti felülbírálati jogkör gyakorlására a másodfokú bíróságnak nem volt jogszabályi lehetősége, azaz nem vizsgálhatta, követett-e el az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelése során olyan hibát, amely az anyagi jogi felülbírálat körében alapot adhatna a II. rendű felperes keresetének helytadó döntés megváltoztatására (BDT 2019.4084.II.).
Az alperesi érvelés szerint a bizonyítékok mérlegelésére irányadó jogszabályhely megsértésével jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a II. rendű felperes munkaviszonyának azonnali hatályú felmondása jogellenes, amiből az a következtetés vonható le, hogy az elsőfokú bíróság döntésével anyagi jogszabályt, az Mt. 78. § (1) bekezdését is megsértette, fellebbezésében azonban a Pp. 371. § (1) bekezdés d) pontjában írtak ellenére e jogszabályhelyet nem jelölte meg.
Mindezek figyelembevételével nem állapítható meg, hogy a II. rendű felperes a munkaviszonyból származó kötelezettségét megszegte, ez pedig kizárja az Mt. 179. § (1) bekezdése szerint kártérítési felelőssége megállapíthatóságát. Erre tekintettel a II. rendű felperessel szemben előterjesztett viszontkeresetet elutasító ítéleti rendelkezés ellen benyújtott fellebbezés alaptalan.
Az I. rendű felperes elleni viszontkeresetet elutasító ítéleti rendelkezés kapcsán a fellebbezésben előadott indokok alapján a Pp. 369. § (3) bekezdés a) és c) pontja szerinti felülbírálati jogkör gyakorlása kerülhet szóba, amely egyrészt arra irányul, hogy az ítélőtábla a bizonyítás eredményét minősítse okszerűtlennek, illetve a megállapított tényekből az elsőfokú bíróságtól eltérő jogi következtetést vonjon le. Jogszabálysértésként azonban a bizonyítékok mérlegelésére irányadó jogszabályhely megsértésére az alperes e körben sem hivatkozott. Ezért csupán megjegyzi az ítélőtábla, egyetért az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, hogy az alperes nem bizonyította az I. rendű felperes munkaviszonyával összefüggésben felmerült többletköltségének mint kárának a bekövetkeztét. Annyiban helytálló az alperes fellebbezési érvelése, önmagában az érintett gazdasági társaságok tulajdonosi körében jelentkező átfedés nem zárja ki, hogy az S. Kft. végzett humán erőforrás szolgáltatást az alperes részére az I. rendű felperes munkaviszonyának megszűnésével összefüggésben, ezt azonban T. M. tanúvallomása kétségessé teszi. Vallomása szerint ugyanis az ő feladata volt a beosztások készítése. Ezt meghaladóan bár állította, hogy a boltnyitás megszervezésével kapcsolatos feladatokat az S. Kft. látta el, egyes szám első személyben számolt be arról, hogy milyen tevékenységek elvégzésére került sor, vagyis a tanú maga is részt vett a feladatok ellátásában, holott az alperes alkalmazásában áll. Helytállóan állapította meg emellett az elsőfokú bíróság, hogy a bizonyítékként csatolt számla az ott megjelölt tevékenység elvégzésének alátámasztására nem alkalmas, mivel egyrészt nem részletezi, hogy milyen szolgáltatások ellenértéke került felszámításra, másrészt pedig a teljesítés időpontjaként 2018. december 31. napja került feltüntetésre annak ellenére, hogy a felperesek munkaviszonyának megszüntetése október végén történt.
Mindezen túl megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság az Mt. 179. § (1) bekezdésének megsértése nélkül utasította el az alperes viszontkeresetét az alábbiakra tekintettel:
Az I. rendű felperes nem vitásan megszegte az Mt. 52. § (1) bek. a) pontjában írt kötelezettségét azzal, hogy 2018. október 29. napján nem jelent meg a munkahelyén. Az Mt. 179. § (1) bekezdése szerint a munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettségének megszegésével okozott kárt köteles megtéríteni, ha nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A munkavállaló kötelezettségszegését, a felróhatóságát, a kár bekövetkeztét, valamint az okozati összefüggést a munkáltatónak kell bizonyítania [Mt. 179. § (2) bekezdése]. Bármelyik feltétel hiánya kizárja a kártérítési felelősség megállapíthatóságát. Ezt meghaladóan az Mt. 179. § (4) bekezdése akként rendelkezik, nem kell megtéríteni azt a kárt, amelynek bekövetkezése a károkozás idején nem volt előre látható. Az előreláthatóság objektív kategória, a kárnak objektíve, általános tapasztalati tények alapján kell előreláthatatlannak lennie. Nemcsak azokat a károkat kell tehát figyelembe venni, amelyeket a munkavállaló ténylegesen előre látott, hanem azokat is, amelyeket egy észszerűen és gondosan eljáró személy (ún. ideáltipikus munkavállaló) előre látott volna. Az előreláthatósági szabály arra ösztönzi a feleket, hogy működjenek együtt, és minél szélesebb körben informálják egymást.
Annyiban helytálló az alperes fellebbezése, hogy az elsőfokú bíróság álláspontjával szemben a támogatás további összegétől való elesés jelentkezhet az alperesnél kárként. E körben a tényállás teljeskörűen nem került felderítésre, ezért ebben a kérdésben nem lehet állást foglalni, ennek azonban azért nincs jelentősége, mert az ítélőtábla megítélése szerint az I. rendű felperes számára e kár bekövetkezte objektíve nem volt előre látható. Az alperes hivatkozott ugyan arra, hogy a felpereseket tájékoztatta, hogy a foglalkoztatásuk támogatási szerződés alapján történik, ezt azonban T. M. vallomásán kívül egyéb peradat nem támasztja alá. Mindemellett önmagában a támogatási szerződéssel való foglalkoztatás tényének az ismerete nem jelenti azt, hogy a munkavállaló számára előre látható, hogy a további támogatás igénybevételére adott esetben más munkavállaló foglalkoztatásával, vagy az újabb foglalkoztatás időpontjában már nincs lehetőség. Mindezen túl T. M. vallomása szerint a tájékoztatás csak arra vonatkozott, hogy a munkaviszony megszűnése esetén a felvett összeget kell visszafizetni.
Helytállóan jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre is, ha az alperesnek az október 30-án végzett leltározás kapcsán merült is fel költsége, az nem hozható okozati összefüggésbe az I. rendű felperes magatartásával. Ezzel összefüggésben az ítélőtábla csupán visszautal az elsőfokú ítélet indokaira.
Az alperes a felvett állami támogatás visszafizetésével és a leltárhiánnyal kapcsolatos viszontkeresetétől a per során elállt. Ezt az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, a Pp. 241. és 242. §-ában rögzített intézkedéseket elmulasztotta, ezért határozatát az ítélőtábla a Pp. 341. § (2) bekezdése alapján részítéletnek tekintette, és azt a fentiekben kifejtettekre tekintettel a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
Az ítélőtábla a fellebbezést a Pp. 376. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
(Szegedi Ítélőtábla Mf.I.40.053/2020/5.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.