adozona.hu
ÍH 2021.25
ÍH 2021.25
VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ FELELŐSSÉGE A vezető tisztségviselő mérlegkészítési, irat- és vagyonátadási kötelezettsége elmulasztásának következménye az hogy, neki kell bizonyítania, hogy a vezetői tisztségének időtartama alatt nem következett be a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, vagy ha ilyen körülmény fennállt, a vezetési feladatai során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette. A vezető tisztségviselő hitelezői érdekeket sértő magatartása (mulasztása) és a hitelezői igények meghiúsulása közötti ok-okoz
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes a J. Kft. "f. a." (továbbiakban: adós) egyedüli, önálló képviseleti joggal rendelkező ügyvezetője volt a társaság alakulásától, 2015. március 25-től a felszámolás kezdő időpontjáig, azaz 2019. január 23. napjáig.
Az adós az alperes ügyvezetői tisztségének ideje alatt nem tette közzé és nem helyezte letétbe a 2017. évi, valamint a 2018. évi beszámolóját.
A felperes a társaságnál lefolytatott végrehajtási eljárás eredménytelenségét követően 2018. szeptember 12-én kezdeményezte az a...
ÍH 2021.25 VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ FELELŐSSÉGE
A vezető tisztségviselő mérlegkészítési, irat- és vagyonátadási kötelezettsége elmulasztásának következménye az hogy, neki kell bizonyítania, hogy a vezetői tisztségének időtartama alatt nem következett be a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, vagy ha ilyen körülmény fennállt, a vezetési feladatai során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette. A vezető tisztségviselő hitelezői érdekeket sértő magatartása (mulasztása) és a hitelezői igények meghiúsulása közötti ok-okozati összefüggés bizonyítása a felperes bizonyítási érdekébe tartozik. Ha az adós iratait a vezető tisztségviselő a felszámolónak nem adta át, a felperes bizonyítási szükséghelyzetben van, amelynek következtében azt a tényt, hogy az alperes hitelezői érdekeket sértő magatartása és a hitelezői igények kielégítésének meghiúsulása közt fennáll az ok-okozati összefüggés, valónak kell elfogadni [2016. évi CXXX. törvény 176. §, 265. §; 1991. évi XLIX. törvény 33/A. §].
Az alperes a J. Kft. "f. a." (továbbiakban: adós) egyedüli, önálló képviseleti joggal rendelkező ügyvezetője volt a társaság alakulásától, 2015. március 25-től a felszámolás kezdő időpontjáig, azaz 2019. január 23. napjáig.Az adós az alperes ügyvezetői tisztségének ideje alatt nem tette közzé és nem helyezte letétbe a 2017. évi, valamint a 2018. évi beszámolóját.
A felperes a társaságnál lefolytatott végrehajtási eljárás eredménytelenségét követően 2018. szeptember 12-én kezdeményezte az adós felszámolását. A Sz.-i Törvényszék megállapította az adós fizetésképtelenségét és elrendelte a felszámolását a 10.Fpk.155/2018/11. számú végzésével. A felszámolás kezdő időpontja, a felszámolás közzétételének ideje: 2019. január 23.
A felperes 4 297 320 Ft összegben hitelezői igényt jelentett be, amelyet a felszámoló elismertként nyilvántartásba vett, abból 115 000 Ft-ot "a" kategóriás hitelezői igényként, 4 132 000 Ft-ot "e" kategóriában, 41 320 Ft-ot "e" kategóriában és 9000 Ft-ot pedig "f"' kategóriában. A 41 320 Ft a Törvényszék Gazdasági Hivatala által vezetett FD00010/2019. számú elkülönített számlára befizetett 1% nyilvántartásba vételi díj összegével azonos, míg a 115 000 Ft a felszámolás elrendelése során a hitelező javára megítélt költségek összege, amely magában foglalja a 25 000 Ft közzétételi költséget is.
Az alperes mint vezető tisztségviselő a társaság felszámolásának elrendelését követően nem teljesítette a csődeljárásról és felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 31. §-ában előírt számviteli, vagyon- és iratátadási kötelezettségeit a felszámoló felé, a felszámolási eljárás kezdő időpontját megelőző három évben a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően vezetői feladatait nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével látta el, a hitelezők követelésének teljes mértékben történő kielégítése meghiúsult.
A Sz.-i Törvényszék a 10.Fpk.155/2018/47. számú végzésével befejezte a felszámolási eljárást, és az adós gazdálkodó szervezetet megszüntette, annak közzétételére 2020. február 25-én került sor. Az illetékes cégbíróság 2020. február 26. napjával törölte az adóst a cégnyilvántartásból.
A felperes a 2020. február 4-én benyújtott keresetében kérte, a törvényszék állapítsa meg, hogy az I. rendű alperes, mint a J. Kft. "f. a." volt ügyvezetője a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően megnehezítette a vele üzleti kapcsolatba kerülők számára az adós valós pénzügyi helyzetének megismerését azáltal, hogy a felszámolás elrendelését megelőzően nem teljesítette a jogszabályban előírt számviteli kötelezettségeit, és a felszámolás elrendelését követően nem teljesítette a jogszabályban előírt számviteli, vagyon- és iratátadási kötelezettségeit a felszámoló felé, és ezáltal a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítését meghiúsította.
Keresetét Magyarország Alaptörvénye XXVIII. cikkére, a Cstv. 31. § (1) bekezdés a)-d) pontjaira, 33/A. § (1), (3) és (5) bekezdéseire, 83/R. § (4) bekezdésére, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (Számv. tv.) 11. § (1) bekezdésére, 17. § (1) bekezdésére, a 153. § (1), (4) bekezdéseire, 154. § (1), (7) bekezdéseire, 154/B. § (1) és (2) bekezdéseire, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 3:112. § (2) bekezdésére, valamint a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 265. § (1) bekezdésére, (2) bekezdés b) pontjára és (3) bekezdésére alapította.
Állította, hogy az adós abban az időszakban, amikor az alperes volt az ügyvezetője, nem tett eleget a 2017. évi és a 2018. évi beszámoló letétbehelyezési kötelezettségének, valamint nem teljesítette a Cstv. 31. § (1) bekezdés a)-d) pontjai szerinti kötelezettségeit, ezért megállapítható, hogy az alperes a felszámolási eljárás kezdő időpontját megelőző három évben a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a vezetői feladatait nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével látta el, és a hitelezők követelésének teljes mértékben történő kielégítése meghiúsult. Álláspontja szerint ezáltal - figyelemmel a Cstv. 33/A. § (5) bekezdésére - bizonyította a Cstv. 33/A. §-a szerinti feltételek fennálltát, további bizonyítási kötelezettsége ezenkívül nincs. Kiemelte, ha a vezető tisztségviselő azt kívánja bizonyítani, hogy nem a vezetői tisztségének időtartalma alatt következett be a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, vagy ha ilyen körülmény fenn is állt, de a vezetési feladatai ellátása során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette, a bizonyítási kötelezettség az alperest terheli.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Hivatkozott arra, a kereset visszautasításának lett volna helye, mivel a keresetlevél nem tartalmazza, hogy a felperes milyen tartalmú jogvédelmet kér vele szemben, és ennek érdekében milyen tartalmú ítéleti rendelkezést kíván a bíróságtól, és nem határozta meg, milyen okból terjesztett elő megállapítás iránti keresetet marasztalási kereset helyett. Utalt arra, a felperes tényállítása hiányos, mivel a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztének időpontját hozzávetőlegesen sem jelölte meg, és elmulasztotta meghatározni az alperes jogsértő cselekményeit is. Megítélése szerint a felszámolási eljárás befejezése és az adós cégnyilvántartásból való törlése miatt az elmulasztott letétbehelyezési kötelezettség miatt joghátrány ebben az eljárásban őt már nem érheti.
Állította, gazdasági döntései nem jutottak el odáig, hogy alkalmasak legyenek a Cstv. 33/A. § szerinti felelősségének megállapítására. Véleménye szerint üzletpolitikája a 2017. év végi és 2018. év eleji gazdasági helyzetben dinamikus volt annak érdekében, hogy a cég gazdasági stabilitását visszaszerezze, célja pedig mindvégig a hitelezői igények kielégítése volt. Hangsúlyozta, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően nem vállalt az adós pénzügyi helyzetéhez képest indokolatlan üzleti kockázatot, az adott helyzetben az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése, továbbá az adós gazdálkodó szervezet legfőbb szerve intézkedéseinek kezdeményezése érdekében.
Hivatkozott arra, a Pp. 265. § (2) bekezdése szerint bizonyítási szükséghelyzetben van, mivel a bizonyítási indítványához nélkülözhetetlen adatokkal kizárólag az ellenérdekű fél rendelkezik, az adós iratanyagát az adóhatóság lefoglalta.
A felperes vitatta, hogy az alperes oldalán bizonyítási szükséghelyzet állna fenn. Előadta, az adóssal szemben az adóhatóság a hivatali nyilvántartása szerint nem folytatott olyan ellenőrzést sem a felszámolási eljárást megelőzően, sem azt követően, amelynek során az adós iratanyagát esetlegesen bekérte volna, ezt az állítását az alperes nem is igazolta. Utalt arra, az adóhatóság általi lefoglalás nem zárja el az alperest attól, hogy a társaság iratanyáról másolatot készítsen. Kiemelte, az alperes a felszámolási eljárás során sem adott át iratanyagot, csak nagyon hiányosan, amit alátámaszt a felszámoló zárójelentése. amelyben rögzítésre került, hogy a felszámolási eljárást megelőző két év bizonylata és mérlegei teljesen hiányoznak. Ezért kérte a felszámolás egyszerűsített szabályok szerinti lebonyolítását. Hangsúlyozta, az adós iratanyával az alperesnek kell rendelkeznie. Hivatkozott a Kúria Gfv.VII.30 059/2015/5. számú és a Gfv.VII.30 024/2015/4. számú eseti döntéseire, amelyek szerint ha a felperes bizonyítja, hogy az alperes nem tett eleget az adós éves beszámolója külön jogszabályban meghatározott letétbe helyezési kötelezettségének, vagy nem teljesítette a Cstv. 31. §-a szerinti beszámolókészítési, iratátadási kötelezettségét, nem szükséges vizsgálni a felelősség megállapításának alapjául szolgáló egyes tényállási elemeket, így a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését, a vagyonvesztés tényét, mértékét, a vezető tisztségviselő magatartásával okozati összefüggéseket. Ezért véleménye szerint a Cstv. 33/A. § (5) bekezdése a bizonyítási terhet megfordította, igazolta ugyanis, hogy iratanyag, beszámoló hiányában bizonyítási szükséghelyzetben van, így a tényállítás bizonyítása számára nem lehetséges. Ezzel szemben mivel sem az adóhatóság, sem a felszámoló nem rendelkezik a társaság iratanyagával, illetve csak nagyon hiányosan, a beszámolók pedig nincsenek közzétéve, az alperestől mint ellenérdekű féltől elvárható az állított tények fenn nem állásának a bizonyítása
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a J. Kft. "f. a." volt ügyvezetője a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően oly módon nehezítette meg a vele üzleti kapcsolatban lévők számára az adós pénzügyi helyzetének megismerését, hogy a felszámolás elrendelését követően nem teljesítette a jogszabályban előírt számviteli kötelezettségeit, valamint a felszámolás elrendelését követően nem teljesítette a jogszabályban előírt számviteli vagyon- és iratátadási kötelezettségeit a felszámoló felé, és ezáltal a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítését meghiúsította.
Az ítélet indokolásában rögzítette, a felszámolás iránti kérelmet 2018. szeptember 1. napján nyújtották be, ezért a bíróság az ezen időpontban hatályos Cstv. 33/A. § rendelkezéseit alkalmazta. Kiemelte, a Cstv. eljárásjogi szabályokat is tartalmaz, amelyek speciálisak a Pp. rendelkezéseihez viszonyítottan, ezért a felperesnek a vezetői felelősség iránti kétlépcsős igényérvényesítés esetén az első lépcsős megállapításra irányuló perben nem kellett a Pp. 172. § (3) bekezdése alapján az ott írt megállapítási keresetre vonatkozó feltételeket állítania és igazolnia. Megállapította: a felperesnek a vezetői felelősség megállapításához a Cstv. 33/A. § (5) bekezdésére alapított keresetnél elegendő volt azt bizonyítania, hogy a vezető a felszámolás kezdő időpontját megelőzően neki felróhatóan nem, vagy nem megfelelően tett eleget a gazdálkodó szervezet éves beszámolója letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, vagy nem teljesítette a 31. § (1) bekezdés a)-d) pontja szerinti beszámolókészítési, irat- és vagyonátadási, további tájékoztatási kötelezettségét. Rámutatott, a felperes ezen bizonyítási kötelezettségének eleget tett és ezzel igazolta, hogy az alperes ügyvezetői tisztsége alatt a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a vezetői feladatait nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével látta el, és ezzel okozati összefüggésben a hitelező követeléseinek teljes mértékben történő kielégítése meghiúsult.
Utalt arra, ezzel szemben az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet nem az ő vezetői tisztségének időtartama alatt következett be, vagy ha ilyen körülmény mégis fennállt, a vezetési feladatai ellátása során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette. Az alperes azonban e bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget.
Hangsúlyozta az alperes védekezése kapcsán, hogy a Cstv. 33/A. § (5) bekezdése arra az esetre tartalmaz rendelkezéseket, amikor az alperes felróható magatartásából eredően iratok és beszámolók hiányában nem tud a felperes konkrét jogsértő cselekményt megjelölni, vagy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet konkrét időpontját meghatározni. Ebben az esetben a felperes olyan bizonyítási és tényállítási szükséghelyzetben van, amelyet a Cstv. speciálisan szabályoz akként, hogy a felperes a tényállítási és bizonyítási kötelezettségének azzal eleget tesz, hogy állítja, az alperes nem teljesítette a jogszabályban előírt számviteli kötelezettségeit, valamint a felszámolás elrendelését követően a jogszabályban előírt számviteli-, vagyon- és iratátadási kötelezettségeit a felszámoló felé, és ezeket a tényeket bizonyítja. Mindezek alapján úgy ítélte, a felperes igazolta, hogy tényállítási és bizonyítási szükséghelyzetben van, és az ellenkezőjének a bizonyításáig az általa állított tényeket - miszerint az alperes a felszámolási eljárás kezdő időpontját megelőző három évben a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a vezetői feladatait nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével látta el és a hitelezők követelésének teljes mértékben történő kielégítése meghiúsult - elfogadta. Ennek ellenkezőjét viszont az alperes nem bizonyította, csak általánosságban állította, hogy a Cstv. 33/A. § feltételei nem állnak fenn, konkrétan azonban még csak nem is nevesítette, milyen konkrét intézkedéseket, cselekményeket hajtott végre, milyen lépéseket tett, sőt e körben ellentmondó nyilatkozatokat tett.
Az alperes igazságügyi szakértő kirendelésére irányuló bizonyítási indítványának teljesítését mellőzte, mivel az alperesi konkrét tényállítás, valamint az adós gazdálkodására és az alperes tevékenységére vonatkozó könyvelési alapbizonylatok hiányában a jogvita elbírálása szempontjából azt szükségtelennek ítélte.
Az ítélettel szemben az alperes terjesztett elő fellebbezést, és kérte az ítélőtáblát, hogy a Pp. 369. § (3) bekezdés a)-e) pontjai szerinti felülbírálati jogkörben eljárva az elsőfokú bíróság ítéletét elsődlegesen helyezze hatályon kívül, másodlagosan változtassa meg akként, hogy a keresetet utasítsa el, mert az a Cstv. 33/A. §-át sértő és megalapozatlan.
Álláspontja szerint annak igazolása, hogy ügyvezetői tisztségének fennállása alatt az adós gazdálkodó szervezet nem tett eleget a 2017. évi és 2018. évi beszámoló letétbe helyezési kötelezettségének, nem változtatja meg a bizonyítási terhet, így a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem vonható le az a következtetés, hogy a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben - a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően - ő mint vezető tisztségviselő nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével járt el. Egyebekben az elsőfokú eljárásban előterjesztett védekezését változatlanul fenntartotta.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult.
A fellebbezés alaptalan.
A Pp. 370. § (1) bekezdése szerint a másodfokú bíróság felülbírálati jogkörét az erre irányuló fellebbezési kérelemre, csatlakozó fellebbezésre, ellenkérelemre, azok korlátai között gyakorolja. Ilyen korlátnak minősülnek a fellebbezés 371. § (1) és (2) bekezdésében megjelölt tartalmi követelményei körében előadottak. E jogszabályi rendelkezésekből következik, hogy korlátot nemcsak az képez, hogy a fellebbező fél milyen tartalmú másodfokú döntést kér, hanem az is, hogy ezt milyen indokkal teszi, melyik eljárási vagy anyagi jogszabály megsértésére hivatkozik, továbbá, hogy a felülbírálat jogkörei közül melynek vagy melyeknek a gyakorlását kéri a másodfokú bíróságtól.
Az alperes fellebbezésében a Cstv. 33/A. § szabályainak megsértésére hivatkozott, elsődlegesen az ítélet hatályon kívül helyezését, másodlagosan annak megváltoztatását, és a kereset elutasítását kérte, és a másodfokú bíróságtól gyakorolni kért felülbírálati jogkörként a Pp. 369. § (3) bekezdés a)-e) pontját jelölte meg. Nem kérte a másodfokú bíróságtól bizonyítás lefolytatását és erre tekintettel a tényállás kiegészítését, módosítását. Fellebbezésében kifejezetten - a Pp. 369. § (1) bekezdésére hivatkozással - eljárásjogi felülbírálatot nem kért, ugyanakkor kifejtette, hogy álláspontja szerint a bizonyítási teherre vonatkozó szabályokat az elsőfokú bíróság nem megfelelően alkalmazta, és jogszabálysértően mellőzte az általa indítványozott bizonyítást, másrészt hivatkozott arra, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékokból az elsőfokú bíróság téves jogkövetkeztetést vont le. Ezért a fellebbezése - a Pp. 110. § (3) bekezdése szerint annak tartalma alapján - a Pp. 369. § (1) bekezdése szerinti felülbírálati jogkör gyakorlására irányuló kérelmet is magában foglalja, a Pp. 369. § (3) bekezdés c) pontja szerinti anyagi jogi felülbírálat mellett.
Az alperes fellebbezése kapcsán ezért az ítélőtábla - az indokok összefüggésére tekintettel - a Pp. 369. § (1) bekezdése és a (3) bekezdés a), c) pontja szerinti felülbírálati jogkörében eljárva vizsgálta az elsőfokú ítélet anyagi jognak való megfelelőségét, a bizonyítási kötelezettség kiosztásának és a bizonyítékok értékelésének szabályszerűségét.
A felperes keresetében az alperes vezetői felelősségének megállapítását kérte arra hivatkozással, hogy az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkeztét követően ügyvezetői feladatát nem a hitelezői érdekek figyelembevételével látta el, és ezáltal a hitelezői követelése teljes mértékben történő kielégítése meghiúsult. Ezen felperesi hivatkozás alapján elsőként az adós gazdálkodó szervezet vezetőjének hitelezőkkel szembeni kárfelelősségére vonatkozó anyagi jogi szabályokat kellett meghatározni, és vizsgálni.
Ha a jogi személy vezető tisztségviselője a jogi személy tevékenységi körében jár el, és ennek során a jogi személlyel szerződéses vagy szerződésen kívüli jogviszonyban álló harmadik személynek érdeksérelmet okoz, a polgári jogi felelősség jogkövetkezményei általában a jogi személlyel szemben alkalmazhatók. Más a helyzet akkor, ha a jogszabály szankciós jelleggel átviszi a felelősséget a vezető tisztségviselőre. Ebben az esetben a vezető tisztségviselő a deliktuális kárfelelősség feltételei szerint felel a felróható magatartásával okozati összefüggésben keletkező vagyoni hátrányért. A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) 30. § (3) bekezdése továbbfejlesztette a vezető tisztségviselőre irányuló korábbi felelősségi szabályokat, és a korlátolt felelősség speciális áttörésével a jogszerűtlen gazdálkodásért való felelősséget (wrongful trading) intézményét honosította meg annak érdekében, hogy a gazdasági társaság vezetését csődközeli helyzetben visszatartsa a hitelezői érdekeket sértő magatartásoktól. A hitelezővédelmi tényállás beiktatását az indokolta, hogy a felelősen gazdálkodó üzletembertől elvráható, hogy az irányítása alatt álló céget a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte esetén úgy működtesse tovább, hogy a hitelezők esélyét követeléseik behajtására ne veszélyeztesse. Ilyen esetben a vezető tisztségviselőnek - ha nem kezdeményezi a csődeljárást, illetve a felszámolási eljárást - minden intézkedésével arra kell törekednie, hogy a hitelezők követelésükhöz hozzájussanak.
A fenyegető fizetésképtelenség bekövetkezése esetén a vezetővel szembeni kártérítési felelősséghez [Gt. 30. § (3) bekezdés] az igényérvényesítés szabályait a 2006. július 1. napján hatályba lépett 2006. évi VI. törvény iktatta be a Cstv. - mint külön törvény - rendelkezései közé akként, hogy az igényérvényesítés két lépcsőben történhet, először megállapítási kereset (Cstv. 33/A. §), majd annak eredményessége után külön marasztalási kereset előterjesztésével.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2014. március 15. napján történt hatálybalépésével egyidejűleg hatályon kívül helyezésre került a Gt. (annak 30. §-a is), azonban a gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének felelősségére a gazdasági társaság megszűnése esetére a Ptk. 3:118. §-a azonos rendelkezést tartalmaz, amelyet a Cstv. 33/A. § (14) bekezdése alapján szintén együttesen kell alkalmazni a Cstv. 33/A. § rendelkezéseivel.
A fentiekből következően a perben a 2018. szeptember 12. napján kezdeményezett, és ezt követően elrendelt felszámolási eljárásra tekintettel a felperes keresete folytán az alperes vezetői felelősségét a Ptk. 3:118. §-a és a Cstv. 33/A. §-ának rendelkezései alapján kell vizsgálni.
Az elsőfokú bíróság által a keresetlevél benyújtásának időpontjára tekintettel (2020. február 4.) helyesen alkalmazott - a Cstv. 83/R. § (4) bekezdése alapján a 2017. július 1. napjától indult perekben irányadó, 2017. július 1. napjától hatályos - Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerint a hitelező vagy - az adós nevében - a felszámoló a felszámolási eljárás alatt keresettel kérheti a 6. § szerint illetékes bíróságtól annak megállapítását, hogy azok, akik a gazdálkodó szervezet vezetői voltak a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a vezetői feladataikat nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével látták el, és ezzel okozati összefüggésben a gazdálkodó szervezet vagyona csökkent, vagy a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítése más okból meghiúsulhat.
A (4) bekezdés alapján mentesül a felelősség alól a vezető, ha bizonyítja, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően nem vállalt az adós pénzügyi helyzetéhez képest indokolatlan üzleti kockázatot, illetve az adott helyzetben az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése, továbbá az adós gazdálkodó szervezet legfőbb szerve (döntéshozó szerve) intézkedéseinek kezdeményezése érdekében.
Az (5) bekezdés szerint, ha a vezető tisztségviselő a felszámolás kezdő időpontját megelőzően neki felróhatóan nem vagy nem megfelelően tett eleget a gazdálkodó szervezet éves beszámolója [összevont (konszolidált) éves beszámolója] külön jogszabályban meghatározott letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, vagy nem teljesíti a 31. § (1) bekezdés a)-d) pontja szerinti beszámolókészítési, irat- és vagyonátadási, továbbá tájékoztatási kötelezettségét, neki kell bizonyítania, hogy a vezető tisztségének időtartama alatt nem következett be fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, vagy ha ilyen körülmény fennállt, a vezetési feladatai ellátása során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette.
A vezető hitelezőknek okozott kárát kétlépcsős perben lehet érvényesíteni, az első lépcsős megállapítási pernél egy olyan speciális perről van szó, amelynek megindítására mind az adós felszámolója, mind az adós hitelezői jogosultak. Amennyiben egy hitelező indítja a megállapítási pert, annak eljárásjogi célját, lényegét tekintve egyfajta "perbizomány" jön létre, mivel ő ilyen esetben a további hitelezők érdekében is perel. A vezető tisztségviselő helytállási kötelezettségének jogerős ítélettel történő megállapítása esetén ugyanis utóbb a Cstv. 33/A. § (11) bekezdése alapján a marasztalási per megindítására bármely hitelező keresetet terjeszthet elő a felszámolás során kielégítetlenül maradt követelésének érvényesítése érdekében. Ez tartalmában azt jelenti, hogy az adós gazdálkodó szervezetnél bekövetkező teljes vagyoncsökkenés, illetve valamennyi hitelező követelésének teljes mértékben történő kielégítése meghiúsulásának megállapítására terjeszthet elő keresetet a hitelező, függetlenül saját hitelezői igényének mértékétől.
Nem vitatottan a felperes hitelezői igényét az adós felszámolója nyilvántartásba vette, így a Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pont cd) alpontja szerint hitelezőnek minősül, azaz a Cstv. 33/A. §-a szerinti per megindítására jogosult. Megjegyzendő, hogy a felszámolás iratai alapján a felperes volt az egyedüli felszámolásba bejelentkezett hitelező.
Megállapítható az is, hogy az alperes az adós felszámolását megelőző három éven belül az adós vezető tisztségviselője volt, azaz vele szemben előterjeszthető volt a Cstv. 33/A. §-a szerinti megállapítási kereset.
Ezt követően az ítélőtábla vizsgálta, sértett-e eljárási szabályt az elsőfokú bíróság a vezető tisztségviselő kárfelelőssége kapcsán a bizonyítási teherrel összefüggésben.
A Cstv. 33/A. § (1) bekezdésére alapított kereseti kérelem esetén - főszabályként - a perben a felperesnek kell állítania [Pp. 170. § (2) bekezdés c) pont] és bizonyítania [Pp. 265. § (1) bekezdés]:
- a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét, és egy konkrét időpontot, amikor az már fennállt (nem szükséges a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztének kezdő időpontját állítania és bizonyítania);
- az ezt követően kifejtett hitelezői érdekeket sértő konkrét vezetői magatartásokat, amely magatartásokkal okozati összefüggésben vagy az adós vagyona csökkent, vagy a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítése meghiúsulhat, vagy a környezeti terhek rendezését elmulasztotta;
- és az okozati összefüggést a magatartás és a vagyoncsökkenés, vagy a hitelezők követelései teljes kielégítésének meghiúsulása között.
E feltételek felperes általi bizonyítottsága esetén az alperesi vezető a Cstv. 33/A. § (4) bekezdésében írt okok bizonyításával kimentheti magát a felelősség alól.
A vezetői felelősség körében érvényesülő fenti általános bizonyítási szabályok alól kivételt jelent a Cstv. 33/A. § (5) bekezdésének szabálya, amely nem önálló felelősségi alakzat, az a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésével együtt értelmezendő. A Cstv. 33/A. § jelen ügyben alkalmazandó, 2017. július 1. napjától hatályos (5) bekezdése a korábbi szabályozástól eltérően nem a hitelezői érdekek sérelmére vonatkozó törvényi vélelmet tartalmaz, hanem a szabályozás - tartalmában is eltérően - a bizonyítási kötelezettség fordulására vonatkozó szabályt ír elő (BDT 2018.3831). Erre tekintettel a Cstv. 33/A. § (5) bekezdésére alapított kereseti kérelem esetén - ha a felperes a vezető mulasztását (azaz a beszámolókészítési és letétbe helyezési kötelezettségének, vagy Cstv. 31. §-ban foglalt kötelezettségének mulasztását) igazolja - a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében a vezetői felelősség megállapítására vonatkozó tények tekintetében az alábbi két tényállási elemre a felperesnek csak tényállítást kell tennie:
- a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet fennálltára, (konkrét időpont megjelölése nélkül) az alperes vezetői tisztségviselői jogviszonya alatt,
- és a vezető hitelezői érdekeket sértő magatartására (konkrét károkozó magatartás megjelölése nélkül).
Az alperes fellebbezésében foglaltakra az ítélőtábla megjegyzi, hogy nem a letétbe helyezési kötelezettség elmulasztása a hitelezői érdeket sértő magatartás, hanem olyan más magatartás, amely az iratok hiányában nem megismerhető.
Az alperes mérlegkészítési, irat-, vagyonátadási kötelezettsége elmulasztásának következménye pedig az, hogy a Cstv. 33/A. § (5) bekezdése értelmében a bizonyítási teher átfordul, és az alperesnek kell bizonyítania, hogy a vezetői tisztségének időtartama alatt nem következett be a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, vagy ha ilyen körülmény fennállt, a vezetési feladatai során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette.
Ha e tényeket az alperes nem bizonyítja, ezek ellenkezőjét kell bizonyított tényeknek tekinteni, nevezetesen, hogy az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt a vezetői tisztségének időtartama alatt, és a vezetői feladatai ellátása során a hitelezői érdekeket nem vette figyelembe (EBD 2018.G2., BDT 2020.4121).
A Cstv. 33/A. § (5) bekezdésére való hivatkozás esetén azonban a felperesnek kell állítania és bizonyítani továbbra is a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében szereplő azon tényt, hogy az alperes mulasztása és a hitelezői igények kielégítésének meghiúsulása közt ok-okozati összefüggés áll fenn. A bizonyítási teher e körben a Cstv. 33/A. § (5) bekezdése alapján nem fordul át az alperesre.
A felperes előadta, hogy a Cstv. 33/A. § (5) bekezdését módosító 2017. évi XLIX. törvény 17. §-ához fűzött indokolás szerint: "Ebben az esetben nem tényállási elem a vagyoncsökkenés, illetve a vezető mulasztása és a vagyoncsökkenés közötti okozati összefüggés". A jogszabály szövegéből azonban ilyen következtetés nem vonható le.
Az Alaptörvény 28. cikke szerint a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban kell értelmezni. A jogszabályok céljának megállapításánál elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály indokolását kell figyelembe venni. A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 18. § (5) bekezdése szerint azonban a jogszabály értelmezésekor figyelmen kívül kell hagyni a jogszabály tervezetéhez tartozó indokolás jogszabályszöveggel ellentétes részét. Mivel a jogszabály szövege olyan rendelkezést nem tartalmaz, hogy az ok-okozati összefüggés tekintetében a bizonyítási teher fordulna, a jogszabály-módosításhoz fűzött miniszteri indokolást ezen részében figyelmen kívül kell hagyni.
Az ok-okozati összefüggés fennálltát tehát a felperesnek a Cstv. 33/A. § (5) bekezdésére hivatkozás esetén is nemcsak állítani, hanem bizonyítani is kell, vagy ha annak feltételei fennállnak a bizonyítási szükséghelyzetre hivatkozhat.
Jelen esetben a felperes kereseti kérelmét a Cstv. 33/A. § (5) bekezdésére hivatkozva terjesztette elő, előadta, az alperes sem a 2017. évi, sem a 2018. évi beszámoló letétbehelyezési és közzétételi kötelezettségének nem tett eleget, továbbá nem teljesítette a Cstv. 31 § (1) bekezdés a)-b) pontja szerinti kötelezettségét sem. Ezt az alperes nem vitatta, e mulasztása felróhatóságát a fellebbezésben sem kifogásolta, ezért a bizonyítási kötelezettség és teher a Cstv. 33/A. § (5) bekezdése szerint alakult a perben.
Ezt követően az ítélőtábla vizsgálta, hogy az egyes tényállási elemek tekintetében a felperes tényállítási kötelezettségének eleget tett-e, a bizonyítási teher a bíróság részéről helyesen került-e kiosztásra, és az egyes tényállási elemek bizonyítottsága megállapítható-e.
A felperes keresetében állította, hogy az adósnál a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezett. Az alperes fellebbezésében foglaltakkal ellentétben a felperesnek nem kellett a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztének kezdő időpontját megjelölnie, és bizonyítania sem kellett a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet fennállását. Az alperest terhelte a bizonyítási kötelezettség, hogy vezetői tisztsége fennállása alatt a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet nem következett be.
Önmagában a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet hiányának bizonyítására nem elegendő az arra való hivatkozás, hogy a felperes által csatolt iratok ezt nem támasztják alá. Ezt az alperes alapbizonylattal alátámasztott könyvelési iratokkal tudta volna bizonyítani, azonban a 2017. és 2018. évi mérleg letétbe helyezésére, közzétételére nem került sor, könyvelési iratanyagot az alperes a felszámolónak nem adott át, és a perben sem csatolt. Az alperes állította, hogy bizonyítási szükséghelyzetben van, mert a felperes könyvelési iratait adóvizsgálat miatt lefoglalta, azonban a felperes ezt cáfoló nyilatkozata ellenére
az iratok lefoglalását nem igazolta, ezért a bizonyítási szükséghelyzet fennálltát nem valószínűsítette. A Számv.tv. 169. § (1) bekezdése szerint a társasági iratanyagot, bizonylatokat 8 évig olvasható formában meg kell őrizni. Az alperes nem bizonyította, hogy őrzési kötelezettsége ellenére az iratok az adós birtokából kikerültek. A perben szakértő kirendelését a könyvelési iratok hiányában az elsőfokú bíróság helyesen mellőzte. Ezért azt kellett bizonyított ténynek tekinteni, hogy az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete az alperes vezetői tisztségviselői jogviszonya alatt fennállt.
A Cstv. 33/A. § (1) bekezdése esetében a vezető tisztségviselő felelőssége megállapításának alapjául több tényállás szolgálhat: - a felperes keresetében megjelölt tényállítástól függően - a vagyoncsökkenés, a hitelezők kielégítése meghiúsulása, vagy meghiúsulásának lehetősége, illetve környezeti károsítás. A jogszabályi rendelkezésből következően, amennyiben a felperes keresetében vagyoncsökkenést állít, a bizonyítandó tény a vagyoncsökkenés bekövetkezte és mértéke, míg abban az esetben, ha a felperes a hitelezői igény meghiúsítására hivatkozik, a vagyoncsökkenés nem tényállási elem. Ebben az esetben azt kell bizonyítani, hogy a felszámolási eljárásban bejelentett, a felszámoló által nyilvántartásba vett hitelezői igények kielégítése a vezető tisztségviselő hitelezői érdekeket sértő magatartása következtében meghiúsulhat vagy meghiúsult.
A felperes keresetében állította, hogy az alperes hitelezői érdeket sértő magatartást tanúsított, amely a hitelezők követelésének teljes kielégítését meghiúsította. A Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően - ahol a felperesnek konkrét hitelezői érdeket sértő alperesi vezetői magatartásokat kell megjelölni -, a Cstv. 33/A. § (5) bekezdése szerint vezetői mulasztás esetén ilyen konkrét vezetői károkozó magatartást a felperesnek nem kell állítani, és a bizonyítási teher is fordul. Ez azt is jelenti, hogy az alperesnek a mentesüléshez azt kell bizonyítani, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezésétől a hitelezők érdekeit valamennyi intézkedésénél figyelembe vette, az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése érdekében. Ezt az alperes - hasonlóan a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztének hiányához -alapbizonylattal alátámasztott könyvelési iratokkal tudta volna bizonyítani, azonban a 2017. és 2018. évi mérleg letétbe helyezésére, közzétételére nem került sor, könyvelési iratanyag a felszámoló részére átadásra nem került, és a perben sem terjesztette elő, a bizonyítási szükséghelyzet fennálltát pedig alperes nem valószínűsítette, ezért azt kellett bizonyított ténynek tekinteni, hogy az alperes hitelezői érdeket sértő magatartást tanúsított, és a hitelezők követelésének teljes kielégítése meghiúsult.
Jelen esetben a felperes keresetében a felszámoló által nyilvántartásba vett, összegszerűen megjelölt hitelezői igénye kielégítésének meghiúsulását állította, és azt a felszámolási ügyben eljáró bíróság felszámolási eljárást befejező határozatával és a felszámoló zárójelentésével bizonyította. Nem hivatkozott vagyoncsökkenésre, amely következtében annak összegét a keresetben nem kellett megjelölnie és azt bizonyítania sem kellett. Az alperes pedig nem vitatta, hogy a felperes hitelezői igényét a felszámoló nyilvántartásba vette, annak összegszerűségét és a követelés megtérülésének hiányát sem, ezért azt az elsőfokú bíróság bizonyítottként helyesen fogadta el. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy a felperes a felszámolási eljárásban egyedül jelentkezett be hitelezőként, így a teljes hitelezői igény, amelynek kielégítését alperes magatartása meghiúsította, a felperes hitelezői igényével azonos.
A hitelezői érdeket sértő magatartás és a hitelezői követelés kielégítésének meghiúsulása közti okozati összefüggés kérdésében a bizonyítási érdek [Pp. 265. § (1) bekezdés] a Cstv. 33/A. § (5) bekezdése alapján nem fordul át az alperesre. E jogszabályi rendelkezést a Pp.-nek a bizonyításra vonatkozó rendelkezéseit figyelembe véve kell vizsgálni és értelmezni. Ez alapján dönthető el, hogy milyen bizonyítás várható el a felektől, ha a felperes bizonyítja a vezető tisztségviselő Cstv. 33/A. § (5) bekezdése szerinti mulasztását.
A Pp. 265. § (1) bekezdése alapján a törvény eltérő rendelkezése hiányában a perben jelentős tényeket annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valósnak fogadja el (a továbbiakban: bizonyítási érdek), továbbá a bizonyítás elmaradásának vagy sikertelenségének a következményeit is ez a fél viseli. A felperes bizonyítási érdekébe tartozó okozati összefüggés bizonyítása is az adós könyvvezetése, bizonylatokkal alátámasztott könyvviteli anyag alapján lett volna lehetséges. Ezzel bizonyíthatta volna ugyanis a felperes az adós gazdálkodó szervezet hitelezők követeléseire fedezetet nyújtó vagyonának hiányát a cég fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkeztét követően. Eltérően ezért az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában foglaltaktól, a bizonyítási teher az okozati összefüggés tekintetében a jogszabály szövegéből következően [Cstv. 33/A. § (5) bekezdés] nem fordul át az alperesre.
A Pp. 265. § (2) bekezdése szerint a fél bizonyítási szükséghelyzetben van, ha valószínűsíti, hogy
a) a bizonyítási indítványához nélkülözhetetlen adatokkal kizárólag az ellenérdekű fél rendelkezik, és igazolja, hogy ezek megszerzéséhez szükséges intézkedéseket megtette,
b) a tényállítás bizonyítása számára nem lehetséges, de az ellenérdekű féltől elvárható az állított tények fenn nem állásának a bizonyítása, vagy
c) a bizonyítás sikerességét az ellenérdekű fél neki felróhatóan hiúsította meg,
és az ellenérdekű fél nem valószínűsíti az a)-c) pontban foglalt ellenkezőjét.
A felperes azonban iratokkal igazolta, hogy az adós iratanyaga nem áll rendelkezésére, az alperes a 2017. és 2018. évi mérleget nem helyezte letétbe, a felszámolónak iratokat, könyvelési bizonylatokat nem adott át. Ezzel a felperes igazolta, hogy számára az alperes felelősségének megállapításához szükséges okozati összefüggés megállapításához szükséges tényállítás bizonyítása nem lehetséges, mert az adós vagyonára, az alperes magatartására iratok hiányában nem tud konkrétan nyilatkozni, de az alperestől elvárható az állított tények fenn nem állásának bizonyítása. Az alperes ennek ellenkezőjét nem valószínűsítette. A felperes viszont így valószínűsítette, hogy bizonyítási szükséghelyzetben van az okozati összefüggés ténye tekintetében. A Pp. 265. § (3) bekezdése értelmében bizonyítási szükséghelyzet fennállása esetén a szükséghelyzetben lévő fél által bizonyítandó tényt a bíróság valósnak fogadhatja el, ha annak tekintetében kételye nem merül fel. Ebből következően a jelen perben valósnak kellett elfogadni azt, hogy az okozati összefüggés fennáll a hitelezői érdekeket sértő alperesi magatartás és a hitelezői követelés kielégítésének meghiúsulása között. Ezért az elsőfokú bíróság - bár eltérő okból - mégis helyesen állapította meg a bizonyítási teher fordulását. A bizonyítási szükséghelyzet fennálltára tekintettel valónak elfogadott tényre figyelemmel az alperesnek bizonyítania kellett volna az okozati összefüggés hiányát, amely azonban a beszámoló letétbe helyezése, közzététele, valamint az adós társaság teljes iratanyagának hiányában - a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte körében kifejtett indokokra figyelemmel - nem lehetséges, és szakértő kirendelésére sem adhat lehetőséget, ezért a szakértő kirendelését az elsőfokú bíróság helyesen mellőzte.
Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az alperesnek a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerinti felelősségét megalapozó valamennyi törvényi feltétel fennáll, az alperes kimentése a Cstv. 33/A. § (5) bekezdésében foglaltakra figyelemmel eredményre nem vezetett. Ezért az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Gf.III.30.226/2020/5.)