adozona.hu
ÍH 2020.130
ÍH 2020.130
HITELEZŐ ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSE I. A szerződés csődtörvény 40. § (1) bekezdés c) pontján alapuló megtámadása esetén annak van jelentősége, hogy a szerződést a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napját megelőző 90 napon belül, vagy azt követően kötötték, erre vonatkozó jogszabályi feltétel hiányában külön nem vizsgálandó, hogy az adós a szerződés megkötésekor fizetésképtelen volt-e. II. A hitelező előnyben részesítése megvalósul, ha az adós az egyik hitelezőjének
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes felszámolását a 2018. január 16. napján benyújtott kérelem alapján az illetékes törvényszék elrendelte, a felszámolás kezdő időpontja: 2018. szeptember 13.
A felszámolás iránti kérelem benyújtását megelőző években a felperes folyamatosan fizetési problémákkal küzdött, tartozásait csak késedelmekkel, gyakran átütemezésekkel tudta rendezni. A teljesítések egyes esetekben fizetési meghagyásos eljárás, végrehajtási eljárás vagy felszámolási eljárás eredményeként történtek meg.
A felp...
ÍH 2020.130 HITELEZŐ ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSE
I. A szerződés csődtörvény 40. § (1) bekezdés c) pontján alapuló megtámadása esetén annak van jelentősége, hogy a szerződést a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napját megelőző 90 napon belül, vagy azt követően kötötték, erre vonatkozó jogszabályi feltétel hiányában külön nem vizsgálandó, hogy az adós a szerződés megkötésekor fizetésképtelen volt-e.
II. A hitelező előnyben részesítése megvalósul, ha az adós az egyik hitelezőjének követelésébe a saját követelését beszámítja, és ezen jogügylet kapcsán ez a hitelező a követelésének nagyobb hányadához jut hozzá, mint a többi - vele azonos rangsorban álló - hitelező [1991. évi XLIX. törvény 40. §].
A felperes felszámolását a 2018. január 16. napján benyújtott kérelem alapján az illetékes törvényszék elrendelte, a felszámolás kezdő időpontja: 2018. szeptember 13.A felszámolás iránti kérelem benyújtását megelőző években a felperes folyamatosan fizetési problémákkal küzdött, tartozásait csak késedelmekkel, gyakran átütemezésekkel tudta rendezni. A teljesítések egyes esetekben fizetési meghagyásos eljárás, végrehajtási eljárás vagy felszámolási eljárás eredményeként történtek meg.
A felperesnek a II. r. alperes felé is állt fenn tartozása.
A felperes mint eladó és az I. r. alperes mint vevő között 2018. május 11. napján adásvételi szerződés jött létre, amelyben a felperes az I. r. alperesre ruházta át az E. belterület 1492. hrsz.-ú, a 1493/2. hrsz-ú, a 1495/2. hrsz-ú és a 1509/10. hrsz-ú ingatlanok tulajdonjogát mindösszesen 24 000 000 Ft vételár ellenében. Az I. r. alperes a vételárból - a felperes kérésére - 10 000 000 Ft-ot a II. rendű alperes részére vállalt teljesíteni, a fennmaradó 14 000 000 Ft vételárrészlet teljesítéséről pedig akként állapodtak meg, hogy annak megfizetését a felperes külön beszámítással elismeri és nyugtázza.
Az I. r. alperes mint zálogkötelezett és a II. r. alperes mint zálogjogosult között 2018. május 11. napján jelzálogszerződés jött létre, amelyben a fenti négy ingatlanra jelzálogjogot alapítottak a I. r. alperes II. r. alperes felé fennálló 10 000 000 Ft és járulékai összegű tartozásának biztosítékaként.
Az ingatlanügyi hatóság a 2018. október 5. napján érkezett kérelem alapján tulajdonjog-fenntartással történt eladás tényét jegyezte be a III. r. alperes javára a fenti ingatlanok tulajdoni lapjára. A II. r. alperes 2018. december 19. napján tájékoztatta a felperes felszámolóját az adásvételi szerződés tényéről, ezt követően a felszámoló 2019. január 10. napján szerezte be az ingatlanok tulajdoni lapját.
A felperes a 2019. április 15. napján benyújtott keresetében annak megállapítását kérte, hogy a felperes és az I. r. alperes között 2018. május 11. napján létrejött adásvételi szerződés érvénytelen. Az érvénytelenség jogkövetkezményeként az I. r. alperest az ingatlanok birtokba adására kérte kötelezni, kérte továbbá az ingatlanügyi hatóság megkeresését az I. r. alperes javára bejegyzett tulajdonjog törlése, a felperes tulajdonjogának visszajegyzése, a II. r. alperes javára bejegyzett jelzálogjog és a III. r. alperes javára bejegyzett tulajdonjog-fenntartással történt eladás tényének törlése iránt. Érvényesíteni kívánt jogként a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 40. § (1), (1a) és (2) bekezdését jelölte meg. Hivatkozott arra, az adásvételi szerződést a felszámolás elrendelése iránti kérelem bíróságra érkezésének napját követően kötötték, annak eredményeként - a vételár egy részének beszámítás útján történő teljesítésére figyelemmel - az I. r. alperes mint hitelező egyértelműen előnyben részesül a többi hitelezővel szemben.
Az I. r. alperes ellenkérelmet nem terjesztett elő, míg a II. és III. r. alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Állították, a felperes az adásvételi szerződés létrejöttekor nem volt fizetésképtelen, a felszámolást megelőző évben kb. 600 000 000 Ft lejárt, fizetési határidőn túli kifizetéseket teljesített. Annak ellenére, hogy a kintlévőségei miatt folyamatosan fizetési nehézségei voltak, a tartozásait ha késedelemmel is, de folyamatosan, átütemezésekkel rendezte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy a felperes és az I. r. alperes között 2018. május 11. napján létrejött adásvételi szerződés a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja alapján érvénytelen. Kötelezte az I. r. alperest az ingatlan felperes részére történő birtokba adására, és megkereste az illetékes ingatlanügyi hatóságot az alperesek javára bejegyzett jogok törlése és a felperes tulajdonjogának visszajegyzése iránt. Határozatának indokolása szerint a felperes az elsőfokú bíróság anyagi pervezetését követően módosított keresetében elsődlegesen a Cstv. 40. § (2) bekezdésére, másodlagosan a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontjára és 40. § (1a) bekezdésére hivatkozott. Rámutatott, a Cstv. 40. § (2) bekezdésének alkalmazására akkor kerülhet sor, ha egy már korábban - akár érvényesen - megkötött szerződésből adódó szolgáltatás vezet az egyik hitelező előnyben részesítéséhez. A jelen esetben azonban a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem beérkezését követő közel 4 hónap elteltével kötötte meg a felperes és az I. r. alperes az adásvételi szerződést, majd ugyanezen a napon jött létre az I. és II. r. alperesek, később pedig a II. és III. r. alperesek szerződése is, amelyből következően a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja alkalmazandó a jogvita elbírálása során. Megállapította, az adásvételi szerződés az I. r. alperest mint hitelezőt egyértelműen előnyben részesíti a többi hitelezővel szemben, mivel az ingatlanok vételárából 14 000 000 Ft beszámítása a felperessel szembeni követelésbe megteremtette annak a lehetőségét, hogy az I. r. alperes követelése - szemben a vele egy csoportba tartozó hitelezőkkel - nem arányosan, hanem teljes egészében kielégítést nyerjen, mivel ha igényét a felszámolási eljárásba jelentette volna be, a jogszabály szerinti meghatározott sorrendben és arányban juthatna hozzá követeléséhez. A beszámítással ugyanakkor ezt a sorrendet az I. r. alperes megkerülte. Nem fogadta el azt az alperesi védekezést, hogy a szerződéskötés napján a felperes nem volt fizetésképtelen.
Az ítélet ellen a III. r. alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását, másodlagosan annak megváltoztatásával a kereset elutasítását kérte. A másodfokú bíróságtól gyakorolni kért felülbírálati jogkörként a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 369. § (3) bekezdés a), b) és c) pontját jelölte meg. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem a valóságnak megfelelő tényállást állapított meg, mivel a felperesnek soha nem volt tagja vagy ügyvezetője. A felperes tagja és ügyvezetője T. Z. volt, akit nem ismer, rokonságban nem állnak, csak a családnevük azonos. Előadta, a többi féltől teljesen független, nincs tudomása a többi peres fél jogviszonyáról, a felperes gazdasági helyzetéről, előéletéről, a perre nem adott okot, teljesen érdektelen a jogvita alapját képező jogviszonyban. Változatlanul fenntartotta e körben azt az állítását, hogy a felperes nem volt fizetésképtelen.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult annak helyes indokai szerint.
A fellebbezés alaptalan.
A Pp. 370. § (1) bekezdése szerint a másodfokú bíróság felülbírálati jogkörét az erre irányuló fellebbezési kérelemre, csatlakozó fellebbezésre, ellenkérelemre, azok korlátai között gyakorolja. Ilyen korlátnak minősülnek a fellebbezés 371. § (1) bekezdés a)-d) pontjában megjelölt tartalmi követelményei körében előadottak. E jogszabályi rendelkezésből következik, hogy korlátot nemcsak az képez, hogy a fellebbező fél milyen tartalmú másodfokú döntést kér, hanem az is, hogy ezt milyen indokkal teszi, melyik eljárási vagy anyagi jogszabály megsértésére hivatkozik, továbbá hogy a felülbírálat jogkörei közül melynek vagy melyeknek a gyakorlását kéri a másodfokú bíróságtól.
A III. r. alperes fellebbezésében a másodfokú bíróságtól gyakorolni kért felülbírálati jogkörként a Pp. 369. § (3) bekezdés a), b) és c) pontját jelölte meg, és akként nyilatkozott, hogy a Pp. 369. § (1) bekezdése szerinti felülbírálati jogkört érintő fellebbezést nem terjeszt elő. Fellebbezésében ugyanakkor az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését a Pp. 381. §-ára hivatkozva kérte, amely rendelkezés szerint a hatályon kívül helyezés feltétele a másodfokú eljárásban nem orvosolható, az ügy érdemi eldöntésére kiható lényeges eljárási szabálysértés. E jogszabályi feltételből következik, hogy arra alapítottan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére a Pp. 369. § (1) bekezdésében írt eljárásjogi felülbírálati jogkör gyakorlása esetében van lehetőség. A III. r. alperes fellebbezésében a Pp. 369. § (3) bekezdés b) pontja szerinti felülbírálati jogkörrel összefüggésben fejtette ki, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 276. § (1) és (5) bekezdését megsértve mellőzte az általa kért tanúbizonyítás lefolytatását, és így a tényállást nem tárta fel. Nem kérte ugyanakkor a másodfokú bíróságtól bizonyítás lefolytatását. Ezért a tanúk meghallgatásának mellőzésével összefüggésben a fellebbezés - a Pp. 110. § (3) bekezdése szerint annak tartalma alapján - nem a kifejezetten megjelölt Pp. 369. § (3) bekezdés b) pontja szerinti, hanem a Pp. 369. § (1) bekezdése szerinti felülbírálati jogkör gyakorlására irányuló kérelmet foglalja magában.
Ennek megfelelően a felülbírálat keretében - a fellebbezésben megjelöltek (illetve megjelöltnek tekintett) szerint gyakorolni kért felülbírálati jogköröket és indokokat is figyelembe véve - az ítélőtáblának azt kellett vizsgálnia, hogy sértett-e eljárási szabályt az elsőfokú bíróság a tanúk meghallgatásának mellőzésével, szükséges-e a tényállás módosítása, valamint, hogy az elsőfokú bíróság helyesen jutott-e arra a következtetésre, hogy a felperes és az I. r. alperes között 2018. május 11. napján létrejött adásvételi szerződés a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja alapján érvénytelen.
A felperes keresete jogalapjaként a Cstv. 40. § (1), (1a) és (2) bekezdését jelölte meg.
A Cstv. 40. § (2) bekezdése - az abban foglalt feltételek együttes fennállása esetén - annak lehetőségét hivatott biztosítani, hogy a felszámoló az adós nevében az ügylet érvényességének vitatása nélkül, illetve az érvénytelenség hiányában is visszakövetelhesse a nyújtott szolgáltatást. E rendelkezés arra az esetre vonatkozik, ha a hitelező előnyben részesítése úgy valósul meg, hogy az adós nem köt új szerződést, hanem egy fennálló szerződés alapján teljesít: kifizetést eszközöl, biztosítékot nyújt, kiegészítő vagy helyettesítő biztosítékot nyújt. Ebből következően nem a Cstv. 40. § (2) bekezdésében szabályozott törvényi tényállás valósul meg akkor, ha az adós a kérdéses időszakban új szerződést köt, és ezzel részesíti előnyben a hitelezőjét valamilyen módon. Jelen esetben azonban a felperes a törvényi határidőben megkötött adásvételi szerződést támadta, annak érvénytelenségére hivatkozott, ezért - amint arra az elsőfokú bíróság is helyesen rámutatott - a Cstv. 40. § (2) bekezdése nem alkalmazható.
A Cstv. 40. § (1) bekezdésére alapított érvénytelenségi ok elbírálása körében az ítélőtábla a Pp. 369. § (3) bekezdés a) pontja szerinti jogkörében eljárva elsőként azt vizsgálta, szükséges-e a tényállás módosítása. Az elsőfokú bíróság tényként állapította meg, hogy a III. r. alperes a felperes ügyvezetője és tagja volt. Ezt azonban nem támasztja alá semmilyen bizonyíték, a becsatolt cégmásolatból az állapítható meg, hogy a III. r. alperes a felperesnek sem tagja, sem ügyvezetője nem volt, ezt az elsőfokú bíróság iratellenesen állapította meg. Ezért az ítélőtábla mellőzte a tényállásból a III. r. alperes ügyvezetői és tagi minőségére vonatkozó ténymegállapítást. Ennek azonban - a későbbiekben kifejtendőkre tekintettel - a jogvita érdemi elbírálása szempontjából nem volt jelentősége.
Ezt követően az ítélőtábla - az indokok összefüggésére tekintettel - a Pp. 369. § (1) bekezdése és (3) bekezdés c) pontja szerinti felülbírálati jogkörében eljárva vizsgálta a fellebbezés alapján az elsőfokú bíróság ítélete anyagi jognak való megfelelőségét, és a bizonyítás mellőzésének eljárásjogi szabályszerűségét.
A Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja szerint az érvénytelenség megállapításának három feltétele van: (1) a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezésétől visszafelé számított 90 napon belül és azt követő rövid időtartamon belül, amikor tehát már fizetésképtelenség-közeli helyzetben volt az adós, (2) egy már fennálló kötelem jogosultja, tehát a hitelező, (3) egy jogügylet következtében többhöz, követelésének nagyobb hányadához jut hozzá, mint amihez, amennyihez a vele egy rangsorban lévő hitelezők hozzájutnak. Független tehát ez a megtámadási ok attól, hogy a feleknek mi volt a szándéka, kizárólag a szerződés következményeit kell vizsgálni. (Kúria Gfv.VII.30.268/2012/9.). A felek tudattartalma, szándéka, jó- és rosszhiszeműsége nem vizsgálható, ezért nem volt jelentősége annak a jogvita mikénti elbírálása szempontjából, hogy az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg, a III. r. alperes a felperes ügyvezetője, tagja volt. Nem képez továbbá külön feltételt a jogszabályi rendelkezésből következően és nem vizsgálandó az sem, hogy az ilyen ügylet megkötésének időpontjában az adós fizetésképtelennek minősült-e. Ezért helyesen mellőzte az elsőfokú bíróság a Pp. 276. § (5) bekezdése alapján a tanúk meghallgatását, mivel a III. r. alperes által a tanúvallomásokkal bizonyítani kívánt ténynek a jogvita eldöntése szempontjából nem volt jelentősége.
Nem volt vitatott, hogy a felperes és az I. r. alperes az adásvételi szerződést a felszámolási eljárás lefolytatása iránti kérelem benyújtását követően kötötték. Egyetért az ítélőtábla az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, hogy az adásvételi szerződés tárgya egy hitelező előnyben részesítése. E körben a hitelező fogalma - aki az adós teljesítése folytán a többi hitelezőhöz képest előnyben részesül - nem szűkíthető le a felszámolási eljárásban hitelezőként bejelentkező személyekre, ebben a megközelítésben egy már fennálló kötelem jogosultja is hitelezőnek tekintendő (BDT 2014.3117). Lényeges, a hitelező előnyben részesítése - mint a szerződés megtámadásához vezető ok - nem azt jelenti, hogy a kiegyenlített követelés jogszerűtlen volt, hanem azt, hogy a hitelező egyébként jogszerű követeléséhez a felszámolási eljárásban kötelező kielégítési sorrendre vonatkozó szabályok megsértésével hozzájut (BDT 2013.2908).
Az I. r. alperes mint hitelező a beszámítással követelése nagyobb részéhez jut hozzá, míg a felszámolási eljárásban a többi hitelező csak kisebb részben vagy egyáltalán nem, amely tényt az alperesek ellenkérelmükben nem vitattak, így a Pp. 203. § (2) bekezdés a) pontja alapján nem vitatottnak tekintendő tényként azt a bíróság a Pp. 266. § (1) bekezdése értelmében valósnak fogadhatta el. A felszámolási eljárásban ugyanis a bejelentett és nyilvántartásba vett hitelezői igények kielégítése az adós vagyonából csak a Cstv. 57. §-a által meghatározott sorrendben lehetséges (BDT 2010.122). A felperes mint adós magatartása tehát a vagyonába tartozó ingatlanok I. r. alperes részére történő értékesítésével a hitelező előnyben részesítését eredményezte, és bár a szerződéskötés időpontjában a felperes még nem állt felszámolás alatt, és a Cstv. 57. §-ában foglalt rangsor csak a felszámolási eljárás során bejelentkezett hitelezők kielégítési sorrendjének megállapítására szolgál, azonban éppen a hitelezői érdekek védelmében, a Cstv. 40. §-a a jogszabályban meghatározott visszamenőleges határidőn belül lehetőséget biztosít az ezen időtartam alatt kötött szerződések megtámadására, ha valamely hitelező követelése teljes összegben kiegyenlítésre kerül, vagy nagyobb összegben kerül kiegyenlítésre, mint a felszámolási eljárás során azonos csoportban található hitelezők követelése. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a perbeli adásvételi szerződés a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja szerinti törvényi feltételek megvalósulása folytán érvénytelen.
Az elsőfokú bíróság az érvénytelenség lehetséges következményei közül az eredeti állapot helyreállítását alkalmazta, amikor az I. r. alperes tulajdonjogának, a II. r. alperes jelzálogjogának és a III. r. alperes tulajdonjog-fenntartással történt eladás ténye bejegyzésének törlése és a felperes tulajdonjogának visszajegyzése érdekében rendelkezett az illetékes ingatlanügyi hatóság megkereséséről. A jogkövetkezmény alkalmazását fellebbezésében a III. r. alperes nem támadta, a Pp. 369. § (3) bekezdés d) pontja szerinti felülbírálati jogkör alkalmazását nem kérte, ezért azt az ítélőtábla a Pp. 370. § (1) bekezdése alapján az elsőfokú bíróságnak a jogkövetkezményre vonatkozó döntését nem bírálhatta felül.
A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Gf.III.30 045/2020/13.)