adozona.hu
BH 2020.12.375
BH 2020.12.375
Az Mt. 97. § (2) bekezdésében szabályozott általános munkarend mellett az Mt. 93. § (1) bekezdése lehetőséget ad arra, hogy a munkáltató a munkavállaló által teljesítendő munkaidőt munkaidőkeretben határozza meg. E keret tartama - amennyiben az Mt. 94. § (2) bekezdésének feltételei nem állnak fenn, továbbá a munkáltató nem rendelkezik kollektív szerződéssel - legfeljebb négy hónap vagy tizenhat hét lehet. A négyhavi munkaidőkeretben történő foglalkoztatás elrendelésére tehát a munkáltató egyoldalúan is jogo
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes 2015. március 1-től állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperesnél. A munkaszerződésben foglaltak szerint a munkavállaló heti 40 órás munkaidőben dolgozott avval, hogy munkaidő-beosztását a munkáltató határozta meg. A munkaszerződés megkötésével egyidejűleg az alperes tájékoztatta a felperest a napi teljes munkaidő mértékéről és arról, hogy az a felek megállapodása alapján legfeljebb 12 órára emelhető. A tájékoztatás tartalmazta, hogy a munkaidő-beosztás szabályait (munk...
BH 2020.12.375 Az Mt. 97. § (2) bekezdésében szabályozott általános munkarend mellett az Mt. 93. § (1) bekezdése lehetőséget ad arra, hogy a munkáltató a munkavállaló által teljesítendő munkaidőt munkaidőkeretben határozza meg. E keret tartama - amennyiben az Mt. 94. § (2) bekezdésének feltételei nem állnak fenn, továbbá a munkáltató nem rendelkezik kollektív szerződéssel - legfeljebb négy hónap vagy tizenhat hét lehet. A négyhavi munkaidőkeretben történő foglalkoztatás elrendelésére tehát a munkáltató egyoldalúan is jogosult, azonban az Mt. 93. § (4) bekezdése eltérést nem engedő szabálya alapján annak kezdő és befejező időpontját írásban kell meghatározni és közzé kell tenni [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 93. § (1) és (4) bekezdés].
A tényállás
[1] A felperes 2015. március 1-től állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperesnél. A munkaszerződésben foglaltak szerint a munkavállaló heti 40 órás munkaidőben dolgozott avval, hogy munkaidő-beosztását a munkáltató határozta meg. A munkaszerződés megkötésével egyidejűleg az alperes tájékoztatta a felperest a napi teljes munkaidő mértékéről és arról, hogy az a felek megállapodása alapján legfeljebb 12 órára emelhető. A tájékoztatás tartalmazta, hogy a munkaidő-beosztás szabályait (munkarend) a munkáltató állapítja meg, a munkaidő-beosztás egy hónapra előre készül; a beosztással kapcsolatos igények bejelentésének határideje a tárgyhót megelőző hónap 15. napja, amelyet írásban az erre rendszeresített formanyomtatványon kell előterjeszteni, a szabadságigényeket is ekként kell jelezni.[2] Az alperes a felperest sem szóban, sem írásban nem tájékoztatta arról, hogy a foglalkoztatása során munkaidőkeretet alkalmaz, ennek ellenére ténylegesen munkaidőkeretben számolt el a felperessel. Az elszámolás során figyelembe vett munkaidőkeret minden év február 1. napjától július 31. napjáig, valamint augusztus 1-től a következő év január 31-ig tartott. Az alperes a perbeli időszakban nem állt kollektív szerződés hatálya alatt. Az alperes a felperes javára - hathavi munkaidőkeret alkalmazása mellett - 24 138 forint túlóradíjat számolt el.
[3] A felperes 2015. február 1-jén szerzett tudomást arról, hogy az alperes munkaidőkeret alkalmazása mellett foglalkoztatja, továbbá arról is, hogy az elszámolás hathavi munkaidőkeret figyelembevételével történik. Az alperes "elsődlegesen közfeladatot ellátó belső egyházi jogi személy", a gondnokság hitélettel kapcsolatos feladata a hitéleti tevékenység feltételeinek biztosításában való közreműködés.
[4] A felperes az alperesnél fennállt munkaviszonyát a 2016. november 25-én azonnali hatályú felmondással megszüntette. Indoklásként arra hivatkozott, hogy a munkáltató megszegte a Munka Törvénykönyvét, továbbá a munkaszerződésben foglaltakat.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[6] A felperes a módosított keresetében 1 072 654 forint elmaradt bérpótlék és ezen összeg 2016. december 3-tól járó kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a munkáltató nem tájékoztatta a munkaidőkeret alkalmazásáról, amely mulasztás következtében bérpótlékigénye merült fel. Minthogy a munkaidőkeret alkalmazására a jogszabállyal ellentétesen került sor, vasárnapra rendes munkaidőben nem lett volna beosztható.[7] Az alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Nem vitatta, hogy kollektív szerződés hiányában hathavi munkaidőkeret alkalmazására nem kerülhetett volna sor, azonban a túlmunkát négyhavi munkaidőkeret figyelembevételével kérte számítani. Álláspontja szerint az alperes egyházi jogi személy, ezért vasárnap is működő munkáltatónak minősül, a felperest ezért vasárnapi pótlék nem illeti meg.
Az első- és másodfokú bíróság határozata
[10] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 795 831 forint elmaradt bérpótlék és ezen összeg 2016. december 3-tól a kifizetésig számított késedelmi kamatának megfizetésére. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.[11] Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 97. §, 93. § (1) bekezdés, 94. § (1) bekezdés, 101. § (1) bekezdés, 102. § (2) bekezdés, 107. §, 140. § (1)-(2) bekezdés, továbbá a 143. §, 64. § (1) bekezdés c) pontja és (2) bekezdése, 78. § (1) bekezdés és 84. § (1) bekezdés rendelkezéseire figyelemmel a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján megállapította, hogy az alperes írásban nem tájékoztatta a felperest arról, hogy foglalkoztatása munkaidőkeret alkalmazásával történik és sikerrel azt sem bizonyította, hogy a felperest erről szóban értesítette. Álláspontja szerint azonban az írásba foglalás elmaradása önmagában nem eredményezi a munkaidőkeret alkalmazásának érvénytelenségét, ezért azt vizsgálta, hogy a felperes a munkaidőkeret alkalmazásáról tudomást szerzett-e, avagy annak alkalmazása a felek között teljesedésbe ment-e. Megállapította, hogy a felperes a 2016. február-júliusi időszaktól kezdődően tudott a munkaidőkeret alkalmazásáról, ezért a felperes által érvényesített bérpótlék számítása szempontjából a 2015. március 1-től 2016. január 31-ig terjedő időszakra az általános munkarend szerint, míg 2016. február 1-től kollektív szerződés hiányában négyhavi munkaidőkeret alkalmazása mellett szakértő bevonásával számította ki a felperest megillető bérpótlék összegét.
[12] Nem találta megállapíthatónak, hogy az alperes vasárnap, illetve munkaszüneti napon rendeltetése folytán működő munkáltatónak minősülne az Mt. 101. § (1) bekezdés a) pontja alapján. Ezzel szemben azonban az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontja alapján a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartozó kereskedelmi tevékenységet, turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató munkáltatónak minősítette, ezért megállapította, hogy a munkavállaló számára vasárnapra a rendes munkaidő beosztható volt. A szakértő által végzett számításokat ítélkezése alapjául elfogadta, így a 2015. március 1. és 2016. január 31. közötti időtartamra az általános munkarend figyelembevételével 585 580 forint bérpótlékot állapított meg. 2016. február 1. és október 30. közötti időszakra - a négyhavi munkaidőkeretet alapul véve - megállapította, hogy a teljes munkaviszonyra vonatkozóan a felperest 819 969 forint bérpótlék illette volna meg, amelyből levonásba kellett helyezni 44 020 forintot, mivel a munkaidőkeret alkalmazásával történő számítás esetén a szakértő a teljes időtartamra adta meg a munkaszüneti napi munkavégzés ellenértéket. A felperest ekként megillető bérpótlékból levonásba helyezte a már megfizetett 24 138 forintot és ennek különbözetére, azaz 795 831 forint megfizetésére kötelezte az alperest.
[14] Az alperes fellebbezése és felperes csatlakozó fellebbezése alapján eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, megfellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatta, az alperes kötelezését az elmaradt bérpótlék összegét érintően 889 818 forintra felemelte, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[15] A másodfokú bíróság a 2016. február-júliusi időszakra vonatkozóan nem osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját. E körben azt vizsgálta, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján ebben az időszakban megállapítható volt-e, hogy a felperes foglalkoztatására munkaidőkeret alkalmazásával került sor. Rögzítette, mely szerint az alperes nem állt kollektív szerződés hatálya alatt, a hathavi munkaidőkeretet jogszabályba ütközően alkalmazta. Négyhavi munkaidőkeret alkalmazását ugyan elrendelhette volna, azonban a törvényszék álláspontja szerint erre jogszerűen nem került sor. Kifejtette, hogy a négyhavi munkaidőkeret elrendelésének törvényi feltételét az Mt. 93. § (1) és (4) bekezdése határozza meg, amelyet a munkáltató köteles lett volna megtartani. A lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján azonban megállapítható volt, hogy az alperes négyhavi munkaidőkeret alkalmazását - annak kezdő és befejező időpontját - sem szóban, sem írásban nem közölte a felperessel, és azt az Mt. 22. § (2) bekezdés b) pontjában írtaknak megfelelően nem is tette közzé. Mindezek alapján jogszerűen négyhavi munkaidőkeret alkalmazására sem kerülhetett sor, így a felperesnek járó bérpótlék meghatározása sem történhetett ennek alapján.
[16] A törvényszék az összegszerűség elbírálása során az alperes által ugyan vitatott, de tételesen nem cáfolt szakvélemény számításait vette alapul. A szakértő a vasárnapi napra járó bérpótlék összegét az Mt. 97. §-a alapján 100%-os mértékben vette figyelembe. Ennek vizsgálata során azonban a törvényszék - az elsőfokú bírósággal egyezően - arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alperesi munkáltatóra az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontjának rendelkezése az irányadó, ezért a felperest a vasárnapi munkavégzés esetére 50%-os bérpótlék illette meg. A jogerős ítélet megállapítása szerint az alperes az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontjában foglaltak szerint jogosult volt a vasárnapi munkavégzés elrendelésére, amelyért a felperest az Mt. 140. § (1) bekezdés a) pontja alapján 50%-os pótlék illette meg.
A felülvizsgálati kérelem
[18] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében az jogerős ítélet "megváltoztatását", az alperes bérpótlék marasztalása összegének 156 458 forintra történő csökkentését, a vasárnapi munkavégzésért járó bérpótlék iránti kereset elutasítását, másodlagosan annak - általános munkarend figyelembevétele mellett 284 967 forintra, illetve 143 904 forintra történő csökkentését kérte.[19] Álláspontja szerint az eljárt bíróságok ítéletei az Mt. 84. § (3) bekezdésébe, valamint 93. § (1) bekezdésébe ütközően jogszabálysértőek. A jogerős ítéletben foglaltakkal szemben a felperes tudott a munkaidőkeret alkalmazásáról, az részére közlésre került, mindezt az eljárás során tanúvallomással is igazolták. Érvelése szerint annak nem volt jelentősége, hogy a munkaidőkeret kezdő és befejező időpontja nem lett írásba foglalva, ugyanis azt a felek végrehajtották, azaz teljesedésbe ment. A bírói gyakorlat az írásbeliség megkövetelését a munkaidőkeret alkalmazásánál komolyabb esetben is áttörte (BH 1999.331).
[20] Elismerte, hogy kollektív szerződés hiányában hathavi munkaidőkeret elrendelésére nem volt jogosult, azonban a négyhavi munkaidőkeret alkalmazása kollektív szerződés hiányában is lehetséges volt. A nyitvatartás és a munkaköri feladatok természetére figyelmemmel a szándéka kimondottan és egyértelműen a munkaidőkeret alkalmazására irányult. Mindezek alapján az eljárt bíróságoknak a négyhavi munkaidőkeret alkalmazását mindenképpen figyelembe kellett volna venniük és ennek alapján kellett volna meghatározniuk a rendkívüli munkavégzésért járó díjazás összegét, amely alapján a felperes 156 458 forintra lenne jogosult.
[21] Az alperes felülvizsgálati érvelése szerint a felperes szombati (helyesen vasárnapi) munkavégzés vonatkozásában sem jogosult a bérpótlékra, mert ezeken a napokon a munkaidő beosztása alapján végzett munkát. Ennek megfelelően az alperesi túlmunkaszámítás még általános munkarend esetén is mindössze 284 967 forint. Amennyiben a felperes a vasárnapi napon bérpótlékra is jogosult lenne, annak összege legfeljebb 143 904 forint lenne.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
[23] A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint megalapozatlan.[24] A Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése értelmében kizárólag a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta.
[25] Az alperes felülvizsgálati kérelme alapján a Kúriának abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a felperes foglalkoztatására az általános munkarend, avagy munkaidőkeret alkalmazásával került-e sor, így az általa teljesített rendkívüli munkavégzés mértéke milyen módon számolható el.
[26] A közigazgatási és munkaügyi bíróság a 2015. március 1-től 2016. január 31-ig tartó első időszakra az általános munkarend szerint, míg a 2016. február 1-től kezdődő második időszakra négyhavi munkaidőkeret figyelembevételével határozta meg a rendkívüli munkaidő mértékét. A törvényszék jogerős ítélete az első időszakot nem érintette, ugyanakkor a második időszak vonatkozásában sem találta megállapíthatónak a munkaidőkeret jogszabályoknak megfelelő meghatározását, így az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva, ezen időszakban teljesített munkaórákat is az általános munkarend figyelembevételével számolta el.
[27] Az Mt. 97. § (2) bekezdésében szabályozott általános munkarend mellett az Mt. 93. § (1) bekezdése lehetőséget ad arra, hogy a munkáltató a munkavállaló által teljesítendő munkaidőt munkaidőkeretben határozza meg. E keret tartama - amennyiben az Mt. 94. § (2) bekezdésének feltételei nem állnak fenn, továbbá a munkáltató nem rendelkezik kollektív szerződéssel - legfeljebb négy hónap vagy tizenhat hét lehet. A négyhavi munkaidőkeretben történő foglalkoztatás elrendelésére tehát a munkáltató egyoldalúan is jogosult, azonban az Mt. 93. § (4) bekezdése eltérést nem engedő szabálya alapján annak kezdő és befejező időpontját írásban kell meghatározni és közzé kell tenni.
[28] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében téves értelmezéssel hivatkozott a BH 1999.331. számú eseti döntésre, mint az "írásbeliséget áttörő" bírói gyakorlatra. A munkaidőkeret kezdő és befejező időpontja írásba foglalásának törvényi szükségessége szempontjából ugyanis ezt a jogintézményt önállóan kell elbírálni és nem alkalmazható erre a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésének tárgyában született eseti döntés. A felek közötti megállapodás bizonyítása ezért egymagában nem elegendő.
[29] A jognyilatkozatok alaki kötöttségét szabályozó Mt. 22. § (2) bekezdés b) pontja szerint a munkaidőkeret kezdő és befejező időpontjára vonatkozó jognyilatkozatot akkor is írásbelinek kell tekinti, amennyiben azt a munkáltató a helyben szokásos és általában ismert módon közzéteszi.
[30] Minthogy a perben nem merült fel adat arra, hogy a munkáltató a bérelszámolás alapjául szolgáló munkaidőkeret kezdő és befejező pontját a jogszabályi előírások szerint írásba foglalta, azt a felperes által megismerhetővé tette, a törvényszék jogszabálysértés nélkül alkalmazta az általános munkarend szerinti elszámolás szabályait.
[31] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében alaptalanul panaszolta az általa szombati, ténylegesen vasárnapi munkavégzés vonatkozásában megítélt bérpótlék mértékét is. A törvényszék a jogerős ítéletében helytállóan állapította meg, hogy az alperesi munkáltató az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontjának rendelkezése alapján a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartozó, kereskedelmi tevékenységet, kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató, valamint kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató munkáltatónak minősül, ekként a felperes munkaideje vasárnapra és munkaszüneti napra is beosztható volt. Az e napokon teljesített munkaórákra az Mt. 140. § (1) bekezdése szerint 50%-os bérpótlékra volt jogosult. Ennek összegszerűségét a törvényszék a szakértői vélemény számításaira alapítottan a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltak szerint megalapozottan indokolta, amellyel szemben a felülvizsgálati kérelemben foglalt összegszerűségi érvelést az alperes pontos számításokkal nem támasztotta alá.
[34] A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján - a felülvizsgálati kérelemmel érintett részében - hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv.X.10.087/2020.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
Az ügy száma: Mfv.X.10.087/2020/5.
A tanács tagjai: Dr. Stark Marianna a tanács elnöke
Szolnokiné dr. Csernay Krisztina előadó bíró
Dr. Tánczos Rita bíró
A felperes:
A felperes képviselője: Dr. Harmat Réka ügyvéd
Az alperes:
Az alperes képviselője: Dr. Viszló László ügyvéd
A per tárgya: elmaradt munkabér megfizetése
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: alperes
A felülvizsgálni kért jogerős határozat: Tatabányai Törvényszék 2.Mf.20.025/2019/9.
Az elsőfokú bíróság határozata: Tatabányai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 9.M.24/2017/99.
Rendelkező rész
A Kúria a Tatabányai Törvényszék 2.Mf.20.025/2019/9. számú ítéletét a fellebbezett részében hatályában fenntartja.Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 20.000 (húszezer) Ft felülvizsgálati eljárási költséget.
Megállapítja, hogy a 64.000,- (hatvannégyezer) Ft felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A tényállás
[1] A felperes 2015. március 1-től állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperesnél. A munkaszerződésben foglaltak szerint a munkavállaló heti 40 órás munkaidőben dolgozott avval, hogy munkaidő-beosztását a munkáltató határozta meg. A munkaszerződés megkötésével egyidejűleg az alperes tájékoztatta a felperest a napi teljes munkaidő mértékéről és arról, hogy az a felek megállapodása alapján legfeljebb 12 órára emelhető. A tájékoztatás tartalmazta, hogy a munkaidő-beosztás szabályait (munkarend) a munkáltató állapítja meg, a munkaidő-beosztás egy hónapra előre készül; a beosztással kapcsolatos igények bejelentésének határideje a tárgyhót megelőző hónap 15. napja, amelyet írásban az erre rendszeresített formanyomtatványon kell előterjeszteni, a szabadságigényeket is ekként kell jelezni.[2] Az alperes a felperest sem szóban, sem írásban nem tájékoztatta arról, hogy a foglalkoztatása során munkaidőkeretet alkalmaz, ennek ellenére ténylegesen munkaidőkeretben számolt el a felperessel. Az elszámolás során figyelembe vett munkaidőkeret minden év február 1. napjától július 31. napjáig, valamint augusztus 1-től a következő év január 31-ig tartott. Az alperes a perbeli időszakban nem állt kollektív szerződés hatálya alatt. Az alperes a felperes javára - hathavi munkaidőkeret alkalmazása mellett - 24.138,- forint túlóradíjat számolt el.
[3] A felperes 2015. február 1-jén szerzett tudomást arról, hogy az alperes munkaidőkeret alkalmazása mellett foglalkoztatja, továbbá arról is, hogy az elszámolás hathavi munkaidőkeret figyelembe vételével történik. Az alperes "elsődlegesen közfeladatot ellátó belső egyházi jogi személy", a gondnokság hitélettel kapcsolatos feladata a hitéleti tevékenység feltételeinek biztosításában való közreműködés.
[4] A felperes az alperesnél fennállt munkaviszonyát a 2016. november 25-én azonnali hatályú felmondással megszüntette. Indoklásként arra hivatkozott, hogy a munkáltató megszegte a Munka Törvénykönyvét, továbbá a munkaszerződésben foglaltakat. Ezt megelőzően elektronikus levél útján megkereste a munkáltatói jogkör gyakorlóját, hogy tekintsen el a felmondási idő letöltésétől. A válasziratban azonban az alperes arra hívta fel, hogy a személyzetissel egyeztessen.
[5] Az alperesnek 2016 decemberében a megelőző évek decemberi adataihoz viszonyítva bevétel kiesése nem keletkezett. Alperes a felperes helyettesítésére, pótlására munkavállalót nem irányított át pénztáros munkakörbe és álláshirdetést sem adott fel.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[6] A felperes a módosított keresetében 1.072.654,- forint elmaradt bérpótlék és ezen összeg 2016. december 3-tól járó kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a munkáltató nem tájékoztatta a munkaidőkeret alkalmazásáról, amely mulasztás következtében bérpótlék igénye merült fel. Minthogy a munkaidőkeret alkalmazására a jogszabállyal ellentétesen került sor, vasárnapra rendes munkaidőben nem lett volna beosztható.[7] Az alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Nem vitatta, hogy kollektív szerződés hiányában hathavi munkaidőkeret alkalmazására nem kerülhetett volna sor, azonban a túlmunkát négyhavi munkaidőkeret figyelembe vételével kérte számítani. Álláspontja szerint az alperes egyházi jogi személy, ezért vasárnap is működő munkáltatónak minősül, a felperest ezért vasárnapi pótlék nem illeti meg.
[8] Az alperes viszontkeresetében a felperes jogellenes munkaviszony megszüntetésével összefüggésben egyhavi távolléti díjnak megfelelő 175.000,- forint, továbbá a jogellenes megszüntetéssel kapcsolatban felmerült 494.010,- forint bevételkiesés, mint kár megfizetésére kérte kötelezni a felperest.
[9] A felperes a felmondás jogellenességét nem vitatta, ezért elismerte a 175.000,- forint alperesi igényt, ezt meghaladóan azonban a viszontkereset elutasítását kérte.
Az első- és másodfokú bíróság határozata
[10] A közigazgatási és nunkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 795.831,- forint elmaradt bérpótlék és ezen összeg 2016. december 3-tól a kifizetésig számított késedelmi kamatának megfizetésére. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest 175.000,- forint felmondási időre járó távolléti díj megfizetésére, ezt meghaladóan az alperes viszontkereseti kérelmét elutasította. Kötelezte az alperest 318.303,- forint perköltség megfizetésére megállapítva, hogy a 64.400,- forint kereseti és 51.500,- forint viszontkereseti illeték a Magyar Állam terhén marad. Kötelezte az alperest 143.348,- forint állam által előlegezett költség megfizetésére megállapítva, hogy a fennmaradó 42.818,- forint állam által előlegezett költség az állam terhén marad.[11] Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 97. §, 93. § (1) bekezdés, 94. § (1) bekezdés, 101. § (1) bekezdés, 102. § (2) bekezdés, 107. §, 140. § (1)-(2) bekezdés, továbbá a 143. §, 64. § (1) bekezdés c) pontja és (2) bekezdése, 78. § (1) bekezdés és 84. § (1) bekezdés rendelkezéseire figyelemmel a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján megállapította, hogy az alperes írásban nem tájékoztatta a felperest arról, hogy foglalkoztatása munkaidőkeret alkalmazásával történik és sikerrel azt sem bizonyította, hogy a felperest erről szóban értesítette. Álláspontja szerint azonban az írásba foglalás elmaradása önmagában nem eredményezi a munkaidőkeret alkalmazásának érvénytelenségét, ezért azt vizsgálta, hogy a felperes a munkaidőkeret alkalmazásáról tudomást szerzett-e, avagy annak alkalmazása a felek között teljesedésbe ment-e. Megállapította, hogy a felperes a 2016. február - júliusi időszaktól kezdődően tudott a munkaidőkeret alkalmazásáról, ezért a felperes által érvényesített bérpótlék számítása szempontjából a 2015. március 1-től 2016. január 31-ig terjedő időszakra az általános munkarend szerint, míg 2016. február 1-től kollektív szerződés hiányában négyhavi munkaidőkeret alkalmazása mellett szakértő bevonásával számította ki a felperest megillető bérpótlék összegét.
[12] Nem találta megállapíthatónak, hogy az alperes vasárnap, illetve munkaszüneti napon rendeltetése folytán működő munkáltatónak minősülne az Mt. 101. § (1) bekezdés a) pontja alapján. Ezzel szemben azonban az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontja alapján a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartozó kereskedelmi tevékenységet, turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató munkáltatónak minősítette, ezért megállapította, hogy a munkavállaló számára vasárnapra a rendes munkaidő beosztható volt. A szakértő által végzett számításokat ítélkezése alapjául elfogadta, így a 2015. március 1. és 2016. január 31. közötti időtartamra az általános munkarend figyelembe vételével 585.580,- forint bérpótlékot állapított meg. 2016. február 1. és október 30. közötti időszakra - a négyhavi munkaidőkeretet alapul véve - megállapította, hogy a teljes munkaviszonyra vonatkozóan a felperest 819.969,- forint bérpótlék illette volna meg, amelyből levonásba kellett helyezni 44.020,- forintot, mivel a munkaidőkeret alkalmazásával történő számítás esetén a szakértő a teljes időtartamra adta meg a munkaszüneti napi munkavégzés ellenértéket. A felperest ekként megillető bérpótlékból levonásba helyezte a már megfizetett 24.138,- forintot és ennek különbözetére, azaz 795.831,- forint megfizetésére kötelezte az alperest.
[13] A felperes a munkaviszonya megszüntetésének jogellenességét elismerte, így az elsőfokú bíróság egyhavi távolléti díj megfizetésére kötelezte. A viszontkeresetben foglalt további, a bevételkiesésből eredő kártérítési igény bizonyítására kirendelt szakértő véleménye megállapította, hogy az alperesnél 2016-ban is voltak olyan hónapok, amelyek elmaradtak a 2015 év azonos időszakától, vagyis amikor a felperes ténylegesen is ellátta a munkakörét. A felperes felmondáshoz ekként könyvszakértői módszerekkel bevétel kiesés nem volt köthető, továbbá az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes a kieső munkaerő pótlását meg sem kísérelte, így nem tett eleget kárenyhítési kötelezettségének, ezért a rendelkezésre álló adatokat együttesen értékelve az egyhavi távolléti díjat meghaladó kár iránti viszontkeresetet elutasította.
[14] Az alperes fellebbezése és felperes csatlakozó fellebbezése alapján eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, megfellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatta, az alperes kötelezését az elmaradt bérpótlék összegét érintően 889.818,- forintra felemelte, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Megállapította, hogy az alperest terhelő 53.390,- forint elsőfokú kereseti, 29.640,- forint viszontkereseti illeték, továbbá a felperest terhelő 10.965,- forint kereseti és 10.500,- forint viszontkereseti illeték, és az alperest terhelő 51.150,- forint fellebbezési és 3760,- forint csatlakozó fellebbezési eljárási illeték, a felperest terhelő 7310,- forint csatlakozó fellebbezési eljárási illeték az állam terhén marad. Kötelezte az alperest 364.500,- forint elsőfokú és 26.100,- forint másodfokú perköltség megfizetésére.
[15] A másodfokú bíróság a 2016. február - júliusi időszakra vonatkozóan nem osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját. E körben azt vizsgálta, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján ebben az időszakban megállapítható volt-e, hogy a felperes foglalkoztatására munkaidőkeret alkalmazásával került sor. Rögzítette, mely szerint az alperes nem állt kollektív szerződés hatálya alatt, a hathavi munkaidőkeretet jogszabályba ütközően alkalmazta. Négyhavi munkaidőkeret alkalmazását ugyan elrendelhette volna, azonban a törvényszék álláspontja szerint erre jogszerűen nem került sor. Kifejtette, hogy a négyhavi munkaidőkeret elrendelésének törvényi feltételét az Mt. 93. § (1) és (4) bekezdése határozza meg, amelyet a munkáltató köteles lett volna megtartani. A lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján azonban megállapítható volt, hogy az alperes négyhavi munkaidőkeret alkalmazását - annak kezdő és befejező időpontját - sem szóban, sem írásban nem közölte a felperessel, és azt az Mt. 22. § (2) bekezdés b) pontjában írtaknak megfelelően nem is tette közzé. Mindezek alapján jogszerűen négyhavi munkaidőkeret alkalmazására sem kerülhetett sor, így a felperesnek járó bérpótlék meghatározása sem történhetett ennek alapján.
[16] A törvényszék az összegszerűség elbírálása során az alperes által ugyan vitatott, de tételesen nem cáfolt szakvélemény számításait vette alapul. A szakértő a vasárnapi napra járó bérpótlék összegét az Mt. 97. §-a alapján 100%-os mértékben vette figyelembe. Ennek vizsgálata során azonban a törvényszék - az elsőfokú bírósággal egyezően - arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alperesi munkáltatóra az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontjának rendelkezése az irányadó, ezért a felperest a vasárnapi munkavégzés esetére 50%-os bérpótlék illette meg. A jogerős ítélet megállapítása szerint az alperes az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontjában foglaltak szerint jogosult volt a vasárnapi munkavégzés elrendelésére, amelyért a felperest az Mt. 140. § (1) bekezdés a) pontja alapján 50%-os pótlék illette meg. Ennek összege a szakértő által számított 365.492,- forint helyett 182.746,- forint. A másodfokú bíróság ezért a szakértő által kiszámított 1.072.654,-forintból a 182.746,- forintot levonásba helyezve a felperest megillető bérpótlék összegét 889.818,- forintra felemelte.
[17] A törvényszék álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az alperes kártérítés megfizetésére irányuló viszontkereseti kérelme elutasítását a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelően okszerűen értékelte. A felperes igazolta, hogy az azonnali hatályú felmondást megelőzően a munkáltatói jogkör gyakorlójának jelezte a munkaviszonya megszüntetésére irányuló szándékát és kérte, hogy az alperes tekintsen el a felmondási idő letöltésétől, így a munkáltatónak lehetősége volt gondoskodni a kieső munkaerő pótlásáról.
A felülvizsgálati kérelem
[18] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében az jogerős ítélet "megváltoztatását", az alperes bérpótlék marasztalása összegének 156.458,- forintra történő csökkentését, a vasárnapi munkavégzésért járó bérpótlék iránti kereset elutasítását, másodlagosan annak - általános munkarend figyelembe vétele mellett 284.967,- forintra, illetve 143.904.- forintra történő csökkentését, továbbá viszontkeresete alapján a felperes 494.010,- forint kártérítés és felülvizsgálati költsége megfizetésére kötelezését kérte.[19] Álláspontja szerint az eljárt bíróságok ítéletei az Mt. 84. § (3) bekezdésébe, valamint 93. § (1) bekezdésébe ütközően jogszabálysértőek. A jogerős ítéletben foglaltakkal szemben a felperes tudott a munkaidőkeret alkalmazásáról, az részére közlésre került, mindezt az eljárás során tanúvallomással is igazolták. Érvelése szerint annak nem volt jelentősége, hogy a munkaidőkeret kezdő és befejező időpontja nem lett írásba foglalva, ugyanis azt a felek végrehajtották, azaz teljesedésbe ment. A bírói gyakorlat az írásbeliség megkövetelését a munkaidőkeret alkalmazásánál komolyabb esetben is áttörte (BH 1999.331).
[20] Elismerte, hogy kollektív szerződés hiányában hathavi munkaidőkeret elrendelésére nem volt jogosult, azonban a négyhavi munkaidőkeret alkalmazása kollektív szerződés hiányában is lehetséges volt. A nyitvatartás és a munkaköri feladatok természetére figyelmemmel a szándéka kimondottan és egyértelműen a munkaidőkeret alkalmazására irányult. Mindezek alapján az eljárt bíróságoknak a négyhavi munkaidőkeret alkalmazását mindenképpen figyelembe kellett volna venni és ennek alapján kellett volna meghatároznia a rendkívüli munkavégzésért járó díjazás összegét, amely alapján a felperes 156.458,- forintra lenne jogosult.
[21] Az alperes felülvizsgálati érvelése szerint a felperes szombati (helyesen vasárnapi) munkavégzés vonatkozásában sem jogosult a bérpótlékra, mert ezeken a napokon a munkaidő beosztása alapján végzett munkát. Ennek megfelelően az alperesi túlmunkaszámítás még általános munkarend esetén is mindössze 284.967,- forint. Amennyiben a felperes a vasárnapi napon bérpótlékra is jogosult lenne, annak összege legfeljebb 143.904,- forint lenne.
[22] Az alperes fenntartotta a viszontkeresetben foglalt, a bevételkiesésből eredő kártérítési igényét. E körben előadta, hogy a szakértő több tekintetben túllépett a hatáskörén, jogkérdésben foglalt állást, ezért véleménye alkalmatlan a céljának betöltésére. Továbbra is ténykérdés, hogy a munkavállaló jogellenes felmondásával a munkáltatónak kárt okozott. Tekintettel arra, hogy a felperes pótlását a munkáltató nem tudta megoldani, így lényeges bevételkiesése keletkezett. Lehet vita tárgya, hogy a kár milyen összegű volt, a károkozás ténye azonban nem. Az egy pénztár működése és a bevételkiesés közötti összefüggés az előző évekkel való összehasonlítás alapján megfelelően igazolt, mindezt az összeget 494.010,- forintban kérte megállapítani.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
[23] A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint megalapozatlan.[24] A Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése értelmében kizárólag a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta.
[25] Az alperes felülvizsgálati kérelme alapján a Kúriának abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a felperes foglalkoztatására az általános munkarend, avagy munkaidőkeret alkalmazásával került-e sor, így az általa teljesített rendkívüli munkavégzés mértéke milyen módon számolható el.
[26] A közigazgatási és munkaügyi bíróság a 2015. március 1-től 2016. január 31-ig tartó első időszakra az általános munkarend szerint, míg a 2016. február 1-től kezdődő második időszakra négy havi munkaidőkeret figyelembevételével határozta meg a rendkívüli munkaidő mértékét. A törvényszék jogerős ítélete az első időszakot nem érintette, ugyanakkor a második időszak vonatkozásában sem találta megállapíthatónak a munkaidőkeret jogszabályoknak megfelelő meghatározását, így az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva, ezen időszakban teljesített munkaórákat is az általános munkarend figyelembe vételével számolta el.
[27] Az Mt. 97.§ (2) bekezdésében szabályozott általános munkarend mellett az Mt. 93.§ (1) bekezdése lehetőséget ad arra, hogy a munkáltató a munkavállaló által teljesítendő munkaidőt munkaidőkeretben határozza meg. E keret tartama - amennyiben az Mt. 94.§ (2) bekezdésének feltételei nem állnak fenn, továbbá a munkáltató nem rendelkezik kollektív szerződéssel - legfeljebb négy hónap vagy tizenhat hét lehet. A négy havi munkaidőkeretben történő foglalkoztatás elrendelésére tehát a munkáltató egyoldalúan is jogosult, azonban az Mt. 93.§ (4) bekezdése eltérést nem engedő szabálya alapján annak kezdő és befejező időpontját írásban kell meghatározni és közzé kell tenni.
[28] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében téves értelmezéssel hivatkozott a BH 1999.331. számú eseti döntésre, mint az "írásbeliséget áttörő" bírói gyakorlatra. A munkaidőkeret kezdő és befejező időpontja írásba foglalásának törvényi szükségessége szempontjából ugyanis ezt a jogintézményt önállóan kell elbírálni és nem alkalmazható rá a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésének tárgyában született eseti döntés. A felek közötti megállapodás bizonyítása ezért egymagában nem elegendő.
[29] A jognyilatkozatok alaki kötöttségét szabályozó Mt. 22.§ (2) bekezdés b) pontja szerint a munkaidőkeret kezdő és befejező időpontjára vonatkozó jognyilatkozatot akkor is írásbelinek kell tekinti, amennyiben azt a munkáltató a helyben szokásos és általában ismert módon közzéteszi.
[30] Minthogy a perben nem merült fel adat arra, hogy a munkáltató a bérelszámolás alapjául szolgáló munkaidőkeret kezdő és befejező pontját a jogszabályi előírások szerint írásba foglalta, azt a felperes által megismerhetővé tette, a törvényszék jogszabálysértés nélkül alkalmazta az általános munkarend szerinti elszámolás szabályait.
[31] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében alaptalanul panaszolta az általa szombati, ténylegesen vasárnapi munkavégzés vonatkozásában megítélt bérpótlék mértékét is. A törvényszék a jogerős ítéletében helytállóan állapította meg, hogy az alperesi munkáltató az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontjának rendelkezése alapján a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartozó, kereskedelmi tevékenységet, kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató, valamint kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató munkáltatónak minősül, ekként a felperes munkaideje vasárnapra és munkaszüneti napra is beosztható volt. Az e napokon teljesített munkaórákra az Mt. 140. § (1) bekezdése szerint 50%-os bérpótlékra volt jogosult. Ennek összegszerűségét a törvényszék a szakértői vélemény számításaira alapítottan a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltak szerint megalapozottan indokolta, amellyel szemben a felülvizsgálati kérelemben foglalt összegszerűségi érvelést az alperes pontos számításokkal nem támasztotta alá.
[32] A perben a felperes elismerte, hogy az alperesnél fennállt munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, ezért az eljárt bíróságok a viszontkereset alapján a felperest az Mt. 84.§ (1) bekezdése alapján egy havi távolléti díjának megfizetésére kötelezte. Az alperes ezt meghaladó kárát a perben az alperesnek kellett bizonyítani, ugyanakkor Varga András László tanúvallomása és a kirendelt szakértő véleménye az előző évek összehasonlító adatainak elemzésével könyvszakértői módszerrel nem tudott megállapítani olyan bevételkiesését, amely a felperes munkaviszony megszüntetéséhez lett volna köthető. Ezért a Pp. 164. § (1) bekezdése szerinti bizonyítási teher szabályát alkalmazva a bizonyítás sikertelensége az alperes terhére esik.
[33] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a kirendelt szakértő elfogultságát állította, ugyanakkor érvelését jogszabály megjelölésével és bizonyítékokkal sem támasztotta alá, így hivatkozását a Kúria érdemben nem vizsgálhatta (Pp. 272. § (2) bekezdés). Mindezek alapján az alperes sem a bevételkiesés tényét, sem ennek a felperes jogellenes munkaviszony megszüntetésével való okozati összefüggését nem bizonyította, ezért a törvényszék jogszabálysértés nélkül hagyta helyben az elsőfokú bíróság a felperes által elismert követelést meghaladóan a viszontkeresetet elutasító rendelkezését.
[34] A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján - a felülvizsgálati kérelemmel érintett részében - hatályában fenntartotta.
A döntés elvi tartalma:
Az Mt. 97. § (2) bekezdésében szabályozott általános munkarend mellett az Mt. 93. § (1) bekezdése lehetőséget ad arra, hogy a munkáltató a munkavállaló által teljesítendő munkaidőt munkaidőkeretben határozza meg. E keret tartama - amennyiben az Mt. 94. § (2) bekezdésének feltételei nem állnak fenn, továbbá a munkáltató nem rendelkezik kollektív szerződéssel - legfeljebb négy hónap vagy tizenhat hét lehet. A négy havi munkaidőkeretben történő foglalkoztatás elrendelésére tehát a munkáltató egyoldalúan is jogosult, azonban az Mt. 93. § (4) bekezdése eltérést nem engedő szabálya alapján annak kezdő és befejező időpontját írásban kell meghatározni és közzé kell tenni.Záró rész
[35] A Kúria a felülvizsgálati eljárásban pervesztes alperest a Pp. 78. § (1) bekezdés szerint kötelezte felülvizsgálati eljárási költség megfizetésére a felperes részére.[36] Az alperes személyes illetékmentességére tekintettel a felülvizsgálati eljárás illetéke a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alapján az állam terhén marad.
[37] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
Budapest, 2020. szeptember 30.
Dr. Stark Marianna s.k. a tanács elnöke, Szolnokiné dr. Csernay Krisztina s.k. előadó bíró, Dr. Tánczos Rita s.k. bíró
(Kúria Mfv.X.10.087/2020.)