adozona.hu
BH 2020.10.316
BH 2020.10.316
Az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének megállapításához elengedhetetlen annak tisztázása, hogy a védett tulajdonság és az állított hátrány között az oksági kapcsolat fennáll-e, ennek hiányában marasztalásra nem kerülhet sor [2003. évi CXXV. tv. (Ebktv.) 5. §, 8. §, 14. § (1) bekezdés, 19. § (1), (2) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes mint munkáltató és a perben nem álló O. I.-né (a továbbiakban: Kérelmező) között 2016. augusztus 8. napján közfoglalkoztatási szerződés jött létre segédmunkás munkakörben történő foglalkoztatásra. Ezt követően további szerződések alapján a Kérelmező továbbfoglalkoztatására került sor, utoljára a megállapodás 2018. március 1. napjától 2018. június 30. napjáig terjedő időre jött létre. Ezen közfoglalkoztatás keretében a Kérelmező a komlói piacon és környékén, majd a későbbiekben ...
BH 2020.10.316 Az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének megállapításához elengedhetetlen annak tisztázása, hogy a védett tulajdonság és az állított hátrány között az oksági kapcsolat fennáll-e, ennek hiányában marasztalásra nem kerülhet sor [2003. évi CXXV. tv. (Ebktv.) 5. §, 8. §, 14. § (1) bekezdés, 19. § (1), (2) bekezdés].
A fellebbezés alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes mint munkáltató és a perben nem álló O. I.-né (a továbbiakban: Kérelmező) között 2016. augusztus 8. napján közfoglalkoztatási szerződés jött létre segédmunkás munkakörben történő foglalkoztatásra. Ezt követően további szerződések alapján a Kérelmező továbbfoglalkoztatására került sor, utoljára a megállapodás 2018. március 1. napjától 2018. június 30. napjáig terjedő időre jött létre. Ezen közfoglalkoztatás keretében a Kérelmező a komlói piacon és környékén, majd a későbbiekben a Városház téren látott el köztisztasági feladatokat 6 óra és 14 óra közötti munkaidőben. A Kérelmező cukorbeteg, amelyre figyelemmel napi kétszer, reggel illetőleg az esti órákban inzulint kell beadnia.[2] A felperes 2018. április 5-én ellenőrzést tartott, amelynek során a Kérelmezőt figyelmeztetésben részesítette, mivel 11 óra 40 perckor nem tartózkodott a munkaterületen. Ezt követően a felperes 2018. április 10. napján a 7 óra 40 perckor tartott munkaügyi ellenőrzés eredményeként a Kérelmezőt a munkavégzési területről történő távolléte miatt ismételt írásbeli figyelmeztetésben részesítette, valamint a közfoglalkoztatási jogviszonyát azonnali hatállyal megszüntette.
[3] A Kérelmező 2018. május 7. napján az alperesnél terjesztett elő kérelmet, sérelmezve, hogy a közfoglalkoztatási munkaviszonya megszüntetésére az egészségügyi állapotával összefüggő okból került sor, ezért a felperes megsértette az egyenlő bánásmód követelményét. A Kérelmező a munkaviszonyának jogellenes megszüntetése miatt munkaügyi pert is kezdeményezett.
[4] Az alperes az eljárás megindítását követően a feleket nyilatkozattételre hívta fel, majd eljárását a Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon folyamatban lévő munkaügyi per jogerős befejezéséig felfüggesztette.
[5] Az alperes a 2019. május 7. napján kelt EBH/HJF/133/14/2019. számú határozatában megállapította, hogy a felperes mint munkáltató a Kérelmezővel szemben megsértette az egyenlő bánásmód követelményét és egészségi állapoton alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósított meg. Egyidejűleg megtiltotta a jogsértő magatartás jövőbeni tanúsítását. Indokolásában az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.) 5. § d) pontjában, 8. § h) pontjában, 14. § (1) bekezdés a) pontjában, 15. § (1)-(3) bekezdéseiben, 17. §-ában, 19. § (1)-(2) bekezdéseiben, 21. § c) pontjában és 22. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltakra hivatkozott. Leszögezte, hogy döntésénél a Pécsi Törvényszék 1.Mf.20.821/2018/4. számú ítéletével jóváhagyott Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 3.M.95/2018/11. számú ítéletében (a továbbiakban: munkaügyi bíróság ítélete) rögzített tényállást tekintette irányadónak. Kifejtette, hogy a rendelkezésre álló orvosi dokumentáció alapján a Kérelmező egészségi állapota miatt rendelkezik védett tulajdonsággal, amelyről a felperesi munkáltató, illetőleg a Kérelmező mindenkori közvetlen felettese tudomással bírt. Azt is tényként állapította meg, hogy a Kérelmező számára a felettese engedélyezte az inzulin otthon történő beadását, erre figyelemmel fennáll az okozati összefüggés a Kérelmező betegsége és aközött, hogy a felperes a Kérelmezőt - az inzulin beadása miatt a munkaterületről történő távollétére tekintettel - 2018. április 10. napján figyelmeztetésben részesítette, majd közfoglalkoztatási jogviszonyát azonnali hatállyal megszüntette.
[6] Álláspontja szerint a felperes az egyenlő bánásmód megsértését érdemben nem tudta cáfolni, mivel a hátrányos megkülönböztetést a munkakörülmény természete nem indokolta. A Kérelmező egészségi állapotára tekintettel orvosi utasítás alapján volt kénytelen az inzulint az otthonában beadni, és emiatt a felperes által alkalmazott hátrány nem tekinthető meghatározott szakmai feltételre alapított megkülönböztetésnek sem. Miután a sérelmezett intézkedés (az azonnali hatályú felmondás) a Kérelmező cukorbetegségével, azaz a védett tulajdonságával ok-okozati összefüggésben állt, ezen intézkedéssel a felperes közvetlen hátrányos megkülönböztetést alkalmazott.
A kereseti kérelem és az alperes védirata
[7] A felperes keresetében az alperes határozatának megsemmisítését kérte.[9] Az alperes a védiratában a határozatában foglalt indokait fenntartva a felperes keresetének elutasítását kérte.
Az elsőfokú ítélet
[10] Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Indokolásában kifejtette, hogy a Kérelmező védett tulajdonságának fennállása, valamint a felperes közfoglalkoztatási jogviszonyának megszüntetése révén a Kérelmezővel szemben alkalmazott hátrányos intézkedés tényként volt megállapítható. Mindezek figyelembevételével az Ebktv. 19. § (1) bekezdés a)-b) pontja alapján a Kérelmező a valószínűsítési kötelezettségét teljesítette, ezért a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy a valószínűsített körülmények a Kérelmezőnél nem állnak fenn, illetve ha fennállnak, ettől függetlenül az egyenlő bánásmód követelményét megtartotta, illetőleg az adott jogviszony tekintetében azt nem volt köteles megtartani.[11] Hangsúlyozta, hogy a felperes a keresetében csak állította, de nem adta részletes indokát, hogy mely körülmények alapján és milyen logikai összefüggés mentén lehet következtetni arra, hogy az elbocsátásnak nem a Kérelmező védett tulajdonsága volt az oka. A felperes az Ebktv. 22. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltakat nem igazolta és nem bizonyította. Megítélése szerint a felperes kereseti érvelése több okból ellentmondásokkal terhes és inkoherens volt, mert egyrészt vitatta a munkahelyi körülmények okán az inzulin otthon történő beadásának szükségességét, ugyanakkor azt is állította, hogy engedélyezte az inzulin otthon történő beadását, és ezért az egyenlő bánásmódot nem sértette meg. Ezzel lényegében elismerte az otthon történő beadás indokoltságát. A felperes állította azt is, hogy az alperes a munkaügyi bíróság ítéletét tévesen értelmezte, de arra is utalt, hogy azt nem kellett volna figyelembe vennie, mely előadások szintén ellentmondásban álltak egymással.
[12] Kifejtette, hogy az orvosi igazolás alapján nem volt megkérdőjelezhető az inzulin otthon történő beadásának indokoltsága, amely kifejezetten előírta e célból a reggeli munkavégzés alóli felmentést. A munkakörülményekből adódóan az inzulin otthon történő beadása indokoltságának, illetőleg a felperes erre vonatkozó engedélyének nem volt döntő jelentősége, mivel a hátrányos megkülönböztetés megállapítására nem ez alapján, hanem a távolléttel összefüggésben alkalmazott szankció miatt került sor.
[13] Az elsőfokú bíróság rámutatott arra, hogy az alperes az Ebktv. 15/A. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a munkaügyi per elbírálásáig az eljárását jogszerűen függesztette fel, amely döntés ellen a felperes nem fellebbezett. A munkaügyi bíróság a döntését a kettős szankció tilalmára alapította, az egyenlő bánásmód kérdését érdemben nem vizsgálta, azonban a felvett bizonyítás eredményeként olyan megállapításokat tett, amelyek e kérdést is érintették, és amelyet az alperes az eljárása során jogszerűen vett figyelembe, tekintettel a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 6. §-ában és a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 85. § (2) bekezdésében foglaltakra is.
[14] A felperes által hivatkozott tanúvallomásokkal összefüggésben leszögezte, hogy nem a tanúvallomásoknak, hanem az ítélet indokolásában tett érdemi megállapításnak van jelentősége, miszerint a Kérelmező 7 órától 7 óra 40 percig kapott engedélyt az eltávozásra. Utalt arra, hogy az alperes helyesen állapította meg azt is, hogy a felperes a közigazgatási eljárás során a tanúvallomásokban foglaltakra, illetve az inzulinadagolás átprogramozásával kapcsolatos kérdésre nem hivatkozott, így azt az eljárása során nem is vizsgálhatta.
A fellebbezés és az ellenkérelem
[15] A felperes a fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával az alperes határozatának megsemmisítését kérte annak megállapítása mellett, hogy nem sértette meg az egyenlő bánásmód követelményét és nem valósította meg az egészségi állapoton alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést. Állította, hogy az eljárás során az egyenlő bánásmód követelményének megtartása körében a bizonyítási kötelezettségének eleget tett. Érvelése szerint a munkaügyi perben rendelkezésre álló tanúmeghallgatást tartalmazó jegyzőkönyvek alátámasztották, hogy a Kérelmező engedélyt kapott részben inzulinbeadás, részben vércukorszint fenntartása érdekében étkezés céljából a munkahely elhagyására, ez azonban nem lehetett korlátlan, hiszen ha ez okból bármikor eltávozhat, a munkaidő fogalma válik értelmezhetetlenné.[16] Leszögezte, hogy nincs összefüggés a munkaviszony megszüntetése és a Kérelmező betegsége között. A 2008. április 10-i írásbeli figyelmeztetés és jogviszony-megszüntetés pedig nincs ok-okozati összefüggésben a cukorbetegséggel, mert a munkaügyi bíróság ítéletében a felmondás jogellenességét a kettős szankció tilalma miatt állapította meg. A munkaügyi pernek a tényállás ezen része kifejezetten nem volt a tárgya, és azt a másodfokú bíróság nem is értékelte. Kiemelte, hogy az engedélyezett időtartamoknak és időpontoknak jelentősége volt, mert amennyiben a Kérelmező hiányzása az ellenőrzés időpontjában ettől eltért, úgy az visszaélésre ad okot. E körben a korábbiakban jogszerűen hivatkozott D. M., L. F., O. I. L.-né tanúk tanúvallomásokban foglaltakra, amelyekkel a bizonyítási kötelezettségének eleget tett.
[17] Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte, hangsúlyozva, hogy az a jogszabályban foglaltaknak megfelel. Kiemelte, hogy az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, miszerint a felperes a közigazgatási eljárás során az ok-okozati összefüggés hiányát semmivel nem bizonyította és a tanúvallomásokkal összefüggésben tett hivatkozásait - miután ezzel összefüggésben a közigazgatási eljárás során a felperes nyilatkozatot nem tett - az elsőfokú bíróságnak sem kellett értékelnie. Kiemelte, hogy az Ebktv. 15/B. § (3) bekezdése alapján a munkaügyi bíróság által megállapított tényálláshoz kötve volt és azt az elsőfokú bíróság helyesen értékelte. Az egyenlő bánásmód megsértése alapjául szolgáló tényállás megállapításától pedig független az, hogy a munkaügyi bíróság végül a felmondás jogellenességét mely jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel mondta ki.
A Kúria döntése és jogi indokai
[18] A felperes fellebbezése alapos.[20] A Kérelmező az alpereshez benyújtott kérelmében a felperes 2018. április 10. napján tett intézkedésével összefüggésben azt kifogásolta, hogy a felperes a közfoglalkoztatási jogviszonyát az egészségi állapota miatt szüntette meg, ezzel az egyenlő bánásmód követelményét megsértette. Az alperes a határozatát döntően a munkaügyi bíróság ítéletében megállapított tényállásra alapította, részletes vizsgálatot a Kérelmező betegsége miatt a munkaterületről történő távozás körülményei és a távozásra vonatkozó engedély konkrét időtartama, időpontja tekintetében nem folytatott le.
[21] A felperes a keresetében az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének jogalapját, valamint az annak alapjául szolgáló tényeket döntően arra figyelemmel vitatta, hogy a Kérelmező a munkaterületről az eltávozásra az inzulin beadása érdekében ugyan engedélyt kapott, de az ellenőrzés megállapításai ezen engedélyezett időtartam lejártát követő időszakra vonatkoznak, ezért az intézkedése jogszerű és nem ütközik az egyenlő bánásmód követelményébe.
[22] Az Ebktv. 5. § d) pontja alapján a felperes a foglalkoztatási jogviszonyban az egyenlő bánásmód betartására köteles. Az Ebktv. 8. § h) pontja értelmében pedig közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt egészségi állapota miatt részesül kedvezőtlenebb bánásmódban. A fenti rendelkezések alapján azonban a munkáltató kizárólag akkor marasztalható el az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt, hogyha a hátrányt okozó magatartás az adott személlyel szemben tényszerűen a megállapított védett tulajdonsága miatt következett be.
[23] Az elsőfokú bíróság, illetőleg az alperes azt helyesen rögzítette, hogy a Kérelmező esetén a védett tulajdonság (cukorbetegség) megléte és az azonnali hatályú felmondással a hátrányokozás ténye megállapítható volt, ugyanakkor nem észlelte, hogy a jogsértés megállapításához a védett tulajdonság és az állított hátrány között oksági kapcsolat fennállása is elengedhetetlen.
[24] Az elsőfokú bíróság az irányadó jogszabályi rendelkezések alapján azt is helytállóan állapította meg, hogy az alperesnek az munkaügyi bíróság döntését az eljárása során figyelembe kellett vennie, ugyanakkor elmulasztotta annak értékelését, miszerint a munkaügyi bíróság - az eltérő okból történő jogkövetkezmény alkalmazása miatt - lényegében az általa lefolytatott bizonyítás ellenére a releváns tényekre nem adott választ, és a rendelkezésre álló tanúvallomások értékelését érdemben nem végezte el, ezért az alperes arra a jogsértés szempontjából releváns tényeket kizárólagosan nem alapíthatta.
[25] A munkaügyi bíróság ítélete alapján mindössze az volt tényként megállapítható, hogy a felperesi munkáltató a Kérelmező számára betegsége okán inzulin beadása céljából a reggeli órákban a munkaterületen történő megjelenését követően az eltávozását, illetőleg egy bizonyos időtartamra a távolmaradását engedélyezte, azonban a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem vonható le egyértelmű következtetés arra, hogy ez az időtartam az adott napon pontosan, időpont szerint mettől meddig terjedt, és a Kérelmező e körben mire volt jogosult.
[26] A Kúria a munkaügyi bíróság ítélete és a munkaügyi perben rögzített tanúvallomások alapján megállapította, hogy a munkaügyi perben eljáró bíróság ténylegesen az egyenlő bánásmód követelményének megsértése alapjául szolgáló tényeket nem vizsgálta, az ítélete tényállása mindösszesen azt tartalmazza, hogy a felperes "a Városház téren történő munkavégzése során 7 órakor ment haza és 7 óra 40 perc körül érkezett vissza a munkahelyére, mely távozásról a munkahelyi vezetője és a munkatársai tudomással bírtak". Egyes tanúvallomások utalnak arra, hogy a Kérelmezőnek reggel 7-ig a vezető kérése alapján a munkahelyre vissza kellett érnie, azonban ez a rendelkezés még a korábbi piacon történő munkavégzéshez kötődik. A Kérelmező a felmondás időszakának munkavégzés helye szerinti felettese, B. P. konkrét nyilatkozatot nem tett az engedély tartalmára vonatkozóan, O. Zs. általában nyilatkozott az engedély megadásáról, O. I.-né pedig arra tett nyilatkozatot, hogy a korábbi munkahelyen 1/2 8-ra mindig visszatért a Kérelmező, majd B. P. felettes idejében arra kapott engedélyt, hogy "menjen haza nyugodtan, adja be az inzulint, s utána jöjjön vissza".
[27] A jogsértés megállapítása körében ugyanakkor kiemelt jelentősége van annak, hogy a Kérelmező engedélye időtartam és időpont szerint pontosan mire vonatkozott. Amennyiben a Kérelmező ezen időtartamon belül élt e jogával, úgy a felperes részéről a jogkövetkezmény alkalmazása visszaélésszerű, és ezáltal az egyenlő bánásmód követelményének megsértésére utal, ugyanakkor ellenkező esetben a távolmaradás a Kérelmező részéről munkahelyi kötelességszegésnek minősül, mely utóbbi esetben nincs lehetőség az egyenlő bánásmód követelményének megsértésére, mivel igazolt az a felperesi állítás, hogy a panaszossal második alkalommal történt munkaköri kötelezettségének elmulasztása miatt és nem betegségére tekintettel szüntette meg közfoglalkoztatási jogviszonyát.
[28] A Kúria rámutat arra, hogy az alperesnek az eljárás során a Kérelmező Ebktv. 19. § (1) bekezdésében foglalt bizonyítási kötelezettségével összefüggésben azt is vizsgálnia és értékelnie kellett volna, hogy az állított védett tulajdonság és az okozott hátrány között az ok-okozati összefüggés fennáll-e, mert ezen ok-okozati összefüggés fennállása esetén következik be az Ebktv. 19. § (2) bekezdésében meghatározott felperesi bizonyítási kötelezettség arra vonatkozóan, hogy a Kérelmező által valószínűsített körülmények nem állnak fenn, az egyenlő bánásmód követelményét megtartotta, illetve az adott jogviszony keretében nem volt köteles azt megtartani.
[29] Az alperes, illetőleg az elsőfokú bíróság tévedett, amikor azt állapította meg, hogy a védett tulajdonság és a hátrány közötti ok-okozati összefüggés egyértelműen megállapítható, és nem észlelte, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok ennek megállapításához nem elegendők, mert az alperesnek az Ákr. 62. §-ában foglalt tényfeltárási kötelezettsége alapján azt kellett vizsgálnia, hogy a Kérelmező egészségi állapota (cukorbetegsége) és a felperes azonnali hatályú felmondása között a közvetlen ok-okozati összefüggés megállapítható-e. Az Ebktv. 8. §-a alapján ugyanis a törvényben felsorolt védett tulajdonság miatt kell a hátrányos megkülönböztetést elszenvedni ahhoz, hogy a hátrányokozás az Ebktv. hatálya alá tartozzon. A Kúria több döntésében leszögezte, hogy az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt indított eljárásban az Ebktv. szerinti bizonyítási szabályok alapján kell eljárni és az eljárást lefolytatni, valamint az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatti elmarasztaláshoz elengedhetetlen a védett tulajdonság és az állított hátrány közötti oksági kapcsolat valószínűsítése is (EBH 2018.K23, EBH 2010.2272).
[30] Tévedett az elsőfokú bíróság, valamint az alperes, amikor a döntését kizárólag a munkaügyi bíróság által érdemben nem vizsgált és okszerűen nem értékelt tényállásra alapította, mivel a rendelkezésre álló adatok alapján a védett tulajdonság és a hátrány okozása közötti közvetlen ok-okozati összefüggésre ebből megalapozottan következtetni nem lehetett. Ennek hiányában azonban a felperes által elkövetett jogsértésre és ezáltal az alperes határozatának jogszerűségére megalapozott következtetés nem volt levonható.
[31] A fentiekben kifejtettekre tekintettel a Kúria az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, az alperes határozatát megsemmisítette és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte a Kp. 89. § (1) bekezdés b) pontja, 92. § (1) bekezdés b) pontja és 109. § (2) bekezdése alapján.
[32] A megismételt eljárás során az alperesnek a felperes és a Kérelmező részletes megnyilatkoztatásával, szükség esetén tanúk meghallgatásával kell tisztáznia, hogy a Kérelmezőnek a közfoglalkoztatási munkaviszonyával összefüggésben az azonnali hatályú felmondás időszakában meghatározott munkavégzési helyre tekintettel pontosan milyen időtartam állt rendelkezésére a munkaterületről történő távolmaradásra. Amennyiben a rendelkezésre álló adatok alapján az állapítható meg, hogy a Kérelmezőnek 7 óra 40 percre a munkahelyére mindenképpen vissza kellett érnie, úgy ez esetben a 2018. április 10-i mulasztása munkahelyi kötelességszegésnek minősül, ezért a felmondás betegséggel összefüggő volta, azaz a panaszos által állított ok-okozati összefüggés fel sem merülhet. Amennyiben a munkáltató részéről az engedély biztosításának időtartama pontosan nem állapítható meg, úgy a rendelkezésre álló körülmények arra engedhetnek következtetni, hogy a felperes pusztán megelégelte a betegségből adódó kedvezmény biztosítását és így a jogviszony azonnali hatályú megszüntetése nem volt indokolt, az az egyenlő bánásmód megsértésének minősül. Csak mindezek tisztázását követően kerülhet abba a helyzetbe az alperes, hogy az egyenlő bánásmód megsértéséről megalapozottan állást foglaljon.
(Kúria Kf.II.37.079/2020.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
Az ügy száma: Kf.II.37.079/2020/4.
A tanács tagjai: Dr. Tóth Kincső a tanács elnöke
Dr. Szilas Judit előadó bíró
Dr. Bögös Fruzsina bíró
A felperes:
A felperes képviselője: Dr. Németh Gábor László ügyvéd
Az alperes:
Az alperes képviselője: Dr. Gregor Katalin kamarai jogtanácsos
A per tárgya: egyenlő bánásmód követelményének megsértése tárgyában hozott határozat bírósági felülvizsgálata
A fellebbezést benyújtó fél: a felperes
Az elsőfokú ítélet: Fővárosi Törvényszék 106.K.700.338/2019/12. számú ítélete
Rendelkező rész
A Kúria a Fővárosi Törvényszék 106.K.700.338/2019/12. számú ítéletét megváltoztatja, az alperes EBH/HJF/133/14/2019. számú határozatát megsemmisíti és az alperest új eljárásra kötelezi.A 30.000 (harmincezer) forint kereseti és 40.000 (negyvenezer) forint fellebbezési illetéket az állam viseli.
Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak helye nincs.
I n d o k o l á s
A fellebbezés alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes, mint munkáltató és a perben nem álló O. I.-né (a továbbiakban: Kérelmező) között 2016. augusztus 8. napján közfoglalkoztatási szerződés jött létre segédmunkás munkakörben történő foglalkoztatásra. Ezt követően további szerződések alapján a Kérelmező továbbfoglalkoztatására került sor, utoljára a megállapodás 2018. március 1. napjától 2018. június 30. napjáig terjedő időre jött létre. Ezen közfoglalkoztatás keretében a Kérelmező a komlói piacon és környékén, majd a későbbiekben a Városház téren látott el köztisztasági feladatokat 6 óra és 14 óra közötti munkaidőben. A Kérelmező cukorbeteg, amelyre figyelemmel napi kétszer, reggel illetőleg az esti órákban inzulint kell beadnia.[2] A felperes 2018. április 5-én ellenőrzést tartott, amelynek során a Kérelmezőt figyelmeztetésben részesítette, mivel 11 óra 40 perckor nem tartózkodott a munkaterületen. Ezt követően a felperes 2018. április 10. napján a 7 óra 40 perckor tartott munkaügyi ellenőrzés eredményeként a Kérelmezőt a munkavégzési területről történő távolléte miatt ismételt írásbeli figyelmeztetésben részesítette, valamint a közfoglalkoztatási jogviszonyát azonnali hatállyal megszüntette.
[3] A Kérelmező 2018. május 7. napján az alperesnél terjesztett elő kérelmet, sérelmezve, hogy a közfoglalkoztatási munkaviszonya megszüntetésére az egészségügyi állapotával összefüggő okból került sor, ezért a felperes megsértette az egyenlő bánásmód követelményét. A Kérelmező a munkaviszonyának jogellenes megszüntetése miatt munkaügyi pert is kezdeményezett.
[4] Az alperes az eljárás megindítását követően a feleket nyilatkozattételre hívta fel, majd eljárását a Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon folyamatban lévő munkaügyi per jogerős befejezéséig felfüggesztette.
[5] Az alperes a 2019. május 7. napján kelt EBH/HJF/133/14/2019. számú határozatában megállapította, hogy a felperes, mint munkáltató a Kérelmezővel szemben megsértette az egyenlő bánásmód követelményét és egészségi állapoton alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósított meg. Egyidejűleg megtiltotta a jogsértő magatartás jövőbeni tanúsítását. Indokolásában az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.) 5. § d) pontjában, 8. § h) pontjában, 14. § (1) bekezdés a) pontjában, 15. § (1)-(3) bekezdéseiben, 17. §-ában, 19. § (1)-(2) bekezdéseiben, 21. § c) pontjában és 22. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltakra hivatkozott. Leszögezte, hogy döntésénél a Pécsi Törvényszék 1.Mf.20.821/2018/4. számú ítéletével jóváhagyott Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 3.M.95/2018/11. számú ítéletében (a továbbiakban: munkaügyi bíróság ítélete) rögzített tényállást tekintette irányadónak. Kifejtette, hogy a rendelkezésre álló orvosi dokumentáció alapján a Kérelmező egészségi állapota miatt rendelkezik védett tulajdonsággal, amelyről a felperesi munkáltató, illetőleg a Kérelmező mindenkori közvetlen felettese tudomással bírt. Az is tényként állapította meg, hogy a Kérelmező számára a felettese engedélyezte az inzulin otthon történő beadását, erre figyelemmel fennáll az okozati összefüggés a Kérelmező betegsége és aközött, hogy a felperes a Kérelmezőt - az inzulin beadása miatt a munkaterületről történő távollétére tekintettel - 2018. április 10. napján figyelmeztetésben részesítette, majd közfoglalkoztatási jogviszonyát azonnali hatállyal megszüntette.
[6] Álláspontja szerint a felperes az egyenlő bánásmód megsértését érdemben nem tudta cáfolni, mivel a hátrányos megkülönböztetést a munkakörülmény természete nem indokolta. A Kérelmező egészségi állapotára tekintettel orvosi utasítás alapján volt kénytelen az inzulint az otthonában beadni, és emiatt a felperes által alkalmazott hátrány nem tekinthető meghatározott szakmai feltételre alapított megkülönböztetésnek sem. Miután a sérelmezett intézkedés (az azonnali hatályú felmondás) a Kérelmező cukorbetegségével, azaz a védett tulajdonságával ok-okozati összefüggésben állt, ezen intézkedéssel a felperes közvetlen hátrányos megkülönböztetést alkalmazott.
A kereseti kérelem és az alperes védirata
[7] A felperes keresetében az alperes határozatának megsemmisítését kérte. Állította, hogy az Ebktv. 19. § (2) bekezdés szerint valószínűsített körülmények nem álltak fenn, és az Ebktv. 22. § (1) bekezdése szerint a munkakörülmények természete alapján indokolt, tényleges szakmai feltételre alapított jogszerű és arányos megkülönböztetést alkalmazott, ezért az egyenlő bánásmód követelményének megsértése esetében nem volt megállapítható. Érvelése szerint a határozatban szereplő megállapítások ellentmondásban állnak a munkaügyi bíróság ítélete indokolásában és a munkaügyi per során meghallgatott tanúk vallomásában foglaltakkal, amelyeket ugyan az alperes határozata részben tartalmaz, azonban azokat bizonyítékként nem megfelelően értékelte.[8] Álláspontja szerint a jegyzőkönyvbe foglalt tanúvallomások alátámasztják, hogy munkáltatóként a Kérelmező számára megfelelő időt biztosított az inzulin beadására, a Kérelmező pedig 7 óráig, illetve 7 óra 30 percig mindig visszatért a munkahelyére. Az intézkedésre ezt követően, 7 óra 40 perckor került sor. Állította, hogy a munkaviszony megszüntetése és a Kérelmező cukorbetegsége között okozati összefüggés nem áll fenn, hiszen a munkaügyi perben eljáró bíróság a felmondás jogellenességét a kettős szankció tilalma miatt állapította meg.
[9] Az alperes a védiratában a határozatában foglalt indokait fenntartva a felperes keresetének elutasítását kérte. Hangsúlyozta, hogy a munkaügyi bíróság ítélete indokolásában foglaltakat a döntésénél az Ebktv. 15/B. § (3) bekezdése alapján figyelembe kellett vennie, és ezt az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 62. § (4) bekezdése is megalapozta.
Az elsőfokú ítélet
[10] Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Indokolásában kifejtette, hogy a Kérelmező védett tulajdonságának fennállása, valamint a felperes közfoglalkoztatási jogviszonyának megszüntetése révén a Kérelmezővel szemben alkalmazott hátrányos intézkedés tényként volt megállapítható. Mindezek figyelembevételével az Ebktv. 19. § (1) bekezdés a)-b) pontja alapján a Kérelmező a valószínűsítési kötelezettségét teljesítette, ezért a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy a valószínűsített körülmények a Kérelmezőnél nem állnak fenn, illetve ha fennállnak, ettől függetlenül az egyenlő bánásmód követelményét megtartotta, illetőleg az adott jogviszony tekintetében azt nem volt köteles megtartani.[11] Hangsúlyozta, hogy a felperes a keresetében csak állította, de nem adta részletes indokát, hogy mely körülmények alapján és milyen logikai összefüggés mentén lehet következtetni arra, hogy az elbocsátásnak nem a Kérelmező védett tulajdonsága volt az oka. A felperes az Ebktv. 22. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltakat nem igazolta és nem bizonyította. Megítélése szerint a felperes kereseti érvelése több okból ellentmondásokkal terhes és inkoherens volt, mert egyrészt vitatta a munkahelyi körülmények okán az inzulin otthon történő beadásának szükségességét, ugyanakkor azt is állította, hogy engedélyezte az inzulin otthon történő beadását, és ezért az egyenlő bánásmódot nem sértette meg. Ezzel lényegében elismerte az otthon történő beadás indokoltságát. A felperes állította azt is, hogy az alperes a munkaügyi bíróság ítéletét tévesen értelmezte, de arra is utalt, hogy azt nem kellett volna figyelembe vennie, mely előadások szintén ellentmondásban álltak egymással.
[12] Kifejtette, hogy az orvosi igazolás alapján nem volt megkérdőjelezhető az inzulin otthon történő beadásának indokoltsága, amely kifejezetten előírta e célból a reggeli munkavégzés alóli felmentést. A munkakörülményekből adódóan az inzulin otthon történő beadása indokoltságának, illetőleg a felperes erre vonatkozó engedélyének nem volt döntő jelentősége, mivel a hátrányos megkülönböztetés megállapítására nem ez alapján, hanem a távolléttel összefüggésben alkalmazott szankció miatt került sor.
[13] Az elsőfokú bíróság rámutatott arra, hogy az alperes az Ebktv. 15/A. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a munkaügyi per elbírálásáig az eljárását jogszerűen függesztette fel, amely döntés ellen a felperes nem fellebbezett. A munkaügyi bíróság a döntését a kettős szankció tilalmára alapította, az egyenlő bánásmód kérdését érdemben nem vizsgálta, azonban a felvett bizonyítás eredményeként olyan megállapításokat tett, amelyek e kérdést is érintették, és amelyet az alperes az eljárása során jogszerűen vett figyelembe tekintettel a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 6. §-ában és a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 85. § (2) bekezdésében foglaltakra is.
[14] A felperes által hivatkozott tanúvallomásokkal összefüggésben leszögezte, hogy nem a tanúvallomásoknak, hanem az ítélet indokolásában tett érdemi megállapításnak van jelentősége, miszerint a Kérelmező 7 órától 7 óra 40 percig kapott engedélyt az eltávozásra. Utalt arra, hogy az alperes helyesen állapította meg azt is, hogy a felperes a közigazgatási eljárás során a tanúvallomásokban foglaltakra, illetve az inzulinadagolás átprogramozásával kapcsolatos kérdésre nem hivatkozott, így azt az eljárása során nem is vizsgálhatta.
A fellebbezés és az ellenkérelem
[15] A felperes a fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával az alperes határozatának megsemmisítését kérte annak megállapítása mellett, hogy nem sértette meg az egyenlő bánásmód követelményét és nem valósította meg az egészségi állapoton alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést. Állította, hogy az eljárás során az egyenlő bánásmód követelményének megtartása körében a bizonyítási kötelezettségének eleget tett. Érvelése szerint a munkaügyi perben rendelkezésre álló tanúmeghallgatást tartalmazó jegyzőkönyvek alátámasztották, hogy a Kérelmező engedélyt kapott részben inzulinbeadás, részben vércukorszint fenntartása érdekében étkezés céljából a munkahely elhagyására, ez azonban nem lehetett korlátlan, hiszen ha ez okból bármikor eltávozhat, a munkaidő fogalma válik értelmezhetetlenné.[16] Leszögezte, hogy nincs összefüggés a munkaviszony megszüntetése és a Kérelmező betegsége között. A 2008. április 10-i írásbeli figyelmeztetés és jogviszony megszüntetés pedig nincs ok-okozati összefüggésben a cukorbetegséggel, mert a munkaügyi bíróság ítéletében a felmondás jogellenességét a kettős szankció tilalma miatt állapította meg. A munkaügyi pernek a tényállás ezen része kifejezetten nem volt a tárgya, és azt a másodfokú bíróság nem is értékelte. Kiemelte, hogy az engedélyezett időtartamoknak és időpontoknak jelentősége volt, mert amennyiben a Kérelmező hiányzása az ellenőrzés időpontjában ettől eltért, úgy az visszaélésre ad okot. E körben a korábbiakban jogszerűen hivatkozott D. M., L. F., O. I. L.-né tanúk tanúvallomásokban foglaltakra, amelyekkel a bizonyítási kötelezettségének eleget tett.
[17] Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte, hangsúlyozva, hogy az a jogszabályban foglaltaknak megfelel. Kiemelte, hogy az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, miszerint a felperes a közigazgatási eljárás során az ok-okozati összefüggés hiányát semmivel nem bizonyította és a tanúvallomásokkal összefüggésben tett hivatkozásait - miután ezzel összefüggésben a közigazgatási eljárás során a felperes nyilatkozatot nem tett - az elsőfokú bíróságnak sem kellett értékelnie. Kiemelte, hogy az Ebktv. 15/B § (3) bekezdése alapján a munkaügyi bíróság által megállapított tényálláshoz kötve volt és azt az elsőfokú bíróság helyesen értékelte. Az egyenlő bánásmód megsértése alapjául szolgáló tényállás megállapításától pedig független az, hogy a munkaügyi bíróság végül a felmondás jogellenességét mely jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel mondta ki.
A Kúria döntése és jogi indokai
[18] A felperes fellebbezése alapos.[19] A Kúria a jogerős ítéletet a Kp. 108. § (1) bekezdése értelmében a fellebbezési kérelem és ellenkérelem keretei között, az abban megjelölt jogszabálysértések körében vizsgálta felül.
[20] A Kérelmező az alpereshez benyújtott kérelmében a felperes 2018. április 10. napján tett intézkedésével összefüggésben azt kifogásolta, hogy a felperes a közfoglalkoztatási jogviszonyát az egészségi állapota miatt szüntette meg, ezzel az egyenlő bánásmód követelményét megsértette. Az alperes a határozatát döntően a munkaügyi bíróság ítéletében megállapított tényállásra alapította, részletes vizsgálatot a Kérelmező betegsége miatt a munkaterületről történő távozás körülményei és a távozásra vonatkozó engedély konkrét időtartama, időpontja tekintetében nem folytatott le.
[21] A felperes a keresetében az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének jogalapját, valamint az annak alapjául szolgáló tényeket döntően arra figyelemmel vitatta, hogy a Kérelmező a munkaterületről az eltávozásra az inzulin beadása érdekében ugyan engedélyt kapott, de az ellenőrzés megállapításai ezen engedélyezett időtartam lejártát követő időszakra vonatkoznak, ezért az intézkedése jogszerű és nem ütközik az egyenlő bánásmód követelményébe.
[22] Az Ebktv. 5. § d) pontja alapján a felperes a foglalkoztatási jogviszonyban az egyenlő bánásmód betartására köteles. Az Ebktv. 8. § h) pontja értelmében pedig közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt egészségi állapota miatt részesül kedvezőtlenebb bánásmódban. A fenti rendelkezések alapján azonban a munkáltató kizárólag akkor marasztalható el az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt, hogyha a hátrányt okozó magatartás az adott személlyel szemben tényszerűen a megállapított védett tulajdonsága miatt következett be.
[23] Az elsőfokú bíróság, illetőleg az alperes azt helyesen rögzítette, hogy a Kérelmező esetén a védett tulajdonság (cukorbetegség) megléte és az azonnali hatályú felmondással a hátrányokozás ténye megállapítható volt, ugyanakkor nem észlelte, hogy a jogsértés megállapításához a védett tulajdonság és az állított hátrány között oksági kapcsolat fennállása is elengedhetetlen.
[24] Az elsőfokú bíróság az irányadó jogszabályi rendelkezések alapján azt is helytállóan állapította meg, hogy az alperesnek az munkaügyi bíróság döntését az eljárása során figyelembe kellett vennie, ugyanakkor elmulasztotta annak értékelését, miszerint a munkaügyi bíróság - az eltérő okból történő jogkövetkezmény alkalmazása miatt - lényegében az általa lefolytatott bizonyítás ellenére a releváns tényekre nem adott választ, és a rendelkezésre álló tanúvallomások értékelését érdemben nem végezte el, ezért az alperes arra a jogsértés szempontjából releváns tényeket kizárólagosan nem alapíthatta.
[25] A munkaügyi bíróság ítélete alapján mindössze az volt tényként megállapítható, hogy a felperesi munkáltató a Kérelmező számára betegsége okán inzulin beadása céljából a reggeli órákban a munkaterületen történő megjelenését követően az eltávozását, illetőleg egy bizonyos időtartamra a távolmaradását engedélyezte, azonban a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem vonható le egyértelmű következtetés arra, hogy ez az időtartam az adott napon pontosan, időpont szerint mettől meddig terjedt, és a Kérelmező e körben mire volt jogosult.
[26] A Kúria a munkaügyi bíróság ítélete és a munkaügyi perben rögzített tanúvallomások alapján megállapította, hogy a munkaügyi perben eljáró bíróság ténylegesen az egyenlő bánásmód követelményének megsértése alapjául szolgáló tényeket nem vizsgálta, az ítélete tényállása mindösszesen azt tartalmazza, hogy a felperes "a Városház téren történő munkavégzése során 7 órakor ment haza és 7 óra 40 perc körül érkezett vissza a munkahelyére, mely távozásról a munkahelyi vezetője és a munkatársai tudomással bírtak". Egyes tanúvallomások utalnak arra, hogy a Kérelmezőnek reggel 7-ig a vezető kérése alapján a munkahelyre vissza kellett érnie, azonban ez a rendelkezés még a korábbi piacon történő munkavégzéshez kötődik. A Kérelmező a felmondás időszakának munkavégzés helye szerinti felettese, B. P. konkrét nyilatkozatot nem tett az engedély tartalmára vonatkozóan, O. Zs. általában nyilatkozott az engedély megadásáról, O. I. L.-né pedig arra tett nyilatkozatot, hogy a korábbi munkahelyen 1/2 8-ra mindig visszatért a Kérelmező, majd B. P. felettes idejében arra kapott engedélyt, hogy "menjen haza nyugodtan, adja be az inzulint, s utána jöjjön vissza".
[27] A jogsértés megállapítása körében ugyanakkor kiemelt jelentősége van annak, hogy a Kérelmező engedélye időtartam és időpont szerint pontosan mire vonatkozott. Amennyiben a Kérelmező ezen időtartamon belül élt e jogával, úgy a felperes részéről a jogkövetkezmény alkalmazása visszaélésszerű, és ezáltal az egyenlő bánásmód követelményének megsértésére utal, ugyanakkor ellenkező esetben a távolmaradás a Kérelmező részéről munkahelyi kötelességszegésnek minősül, mely utóbbi esetben nincs lehetőség az egyenlő bánásmód követelményének megsértésére, mivel igazolt az a felperesi állítás, hogy a panaszossal második alkalommal történt munkaköri kötelezettségének elmulasztása miatt és nem betegségére tekintettel szüntette meg közfoglalkoztatási jogviszonyát.
[28] A Kúria rámutat arra, hogy az alperesnek az eljárás során a Kérelmező Ebktv. 19. § (1) bekezdésében foglalt bizonyítási kötelezettségével összefüggésben azt is vizsgálnia és értékelnie kellett volna, hogy az állított védett tulajdonság és az okozott hátrány között az ok-okozati összefüggés fennáll-e, mert ezen ok-okozati összefüggés fennállása esetén következik be az Ebktv. 19. § (2) bekezdésében meghatározott felperesi bizonyítási kötelezettség arra vonatkozóan, hogy a Kérelmező által valószínűsített körülmények nem állnak fenn, az egyenlő bánásmód követelményét megtartotta, illetve az adott jogviszony keretében nem volt köteles azt megtartani.
[29] Az alperes, illetőleg az elsőfokú bíróság tévedett, amikor azt állapította meg, hogy a védett tulajdonság és a hátrány közötti ok-okozati összefüggés egyértelműen megállapítható, és nem észlelte, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok ennek megállapításához nem elegendők, mert az alperesnek az Ákr. 62. §-ában foglalt tényfeltárási kötelezettsége alapján azt kellett vizsgálnia, hogy a Kérelmező egészségi állapota (cukorbetegsége) és a felperes azonnali hatályú felmondása között a közvetlen ok-okozati összefüggés megállapítható-e. Az Ebktv. 8. §-a alapján ugyanis a törvényben felsorolt védett tulajdonság miatt kell a hátrányos megkülönböztetést elszenvedni ahhoz, hogy a hátrányokozás az Ebktv. hatálya alá tartozzon. A Kúria több döntésében leszögezte, hogy az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt indított eljárásban az Ebktv. szerinti bizonyítási szabályok alapján kell eljárni és az eljárást lefolytatni, valamint az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatti elmarasztaláshoz elengedhetetlen a védett tulajdonság és az állított hátrány közötti oksági kapcsolat valószínűsítése is (EBH 2018.K23, EBH2010.2272).
[30] Tévedett az elsőfokú bíróság, valamint az alperes, amikor a döntését kizárólag a munkaügyi bíróság által érdemben nem vizsgált és okszerűen nem értékelt tényállásra alapította, mivel a rendelkezésre álló adatok alapján a védett tulajdonság és a hátrány okozása közötti közvetlen ok-okozati összefüggésre ebből megalapozottan következtetni nem lehetett. Ennek hiányában azonban a felperes által elkövetett jogsértésre és ezáltal az alperes határozatának jogszerűségére megalapozott következtetés nem volt levonható.
[31] A fentiekben kifejtettekre tekintettel a Kúria az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, az alperes határozatát megsemmisítette és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte a Kp. 89. § (1) bekezdés b) pontja, 92. § (1) bekezdés b) pontja és 109. § (2) bekezdése alapján.
[32] A megismételt eljárás során az alperesnek a felperes és a Kérelmező részletes megnyilatkoztatásával, szükség esetén tanúk meghallgatásával kell tisztáznia, hogy a Kérelmezőnek a közfoglalkoztatási munkaviszonyával összefüggésben az azonnali hatályú felmondás időszakában meghatározott munkavégzési helyre tekintettel pontosan milyen időtartam állt rendelkezésére a munkaterületről történő távolmaradásra. Amennyiben a rendelkezésre álló adatok alapján az állapítható meg, hogy a Kérelmezőnek 7 óra 40 percre a munkahelyére mindenképpen vissza kellett érnie, úgy ez esetben a 2018. április 10-i mulasztása munkahelyi kötelességszegésnek minősül, ezért a felmondás betegséggel összefüggő volta, azaz a panaszos által állított ok-okozati összefüggés fel sem merülhet. Amennyiben a munkáltató részéről az engedély biztosításának időtartama pontosan nem állapítható meg, úgy a rendelkezésre álló körülmények arra engedhetnek következtetni, hogy a felperes pusztán megelégelte a betegségből adódó kedvezmény biztosítását és így a jogviszony azonnali hatályú megszüntetése nem volt indokolt, az az egyenlő bánásmód megsértésének minősül. Csak mindezek tisztázását követően kerülhet abba a helyzetbe az alperes, hogy az egyenlő bánásmód megsértéséről megalapozottan állást foglaljon.
A döntés elvi tartalma
[33] Az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének megállapításához elengedhetetlen annak tisztázása, hogy a védett tulajdonság és az állított hátrány között az oksági kapcsolat fennáll-e, ennek hiányában marasztalásra nem kerülhet sor.Záró rész
[34] A Kúria a fellebbezési kérelmet a Kp. 107. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozat hiányában tárgyaláson kívül bírálta el.[35] A sikerrel fellebbező felperes perköltség iránti igényét a Kp. 35. § (1) bekezdése mentén alkalmazandó Pp. 81. §-a szerinti költségjegyzéken nem terjesztette elő, ezért azt a Kúria nem állapította meg.
[36] Az alperest az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 5. § (1) bekezdés c) pontja alapján megillető személyes illetékmentességre tekintettel az Itv. 45/A. § (1) bekezdése szerinti kereseti, és a 46. § (1) bekezdése szerinti fellebbezési illetéket az állami viseli.
Budapest, 2020. június 24.
Dr. Tóth Kincső s.k. a tanács elnöke, Dr. Szilas Judit s.k. előadó bíró, Dr. Bögös Fruzsina s.k. bíró
(Kúria Kf.II.37.079/2020.)