adozona.hu
BH 2020.10.311
BH 2020.10.311
Az Mt. 96. § (2) bekezdése eltérést nem engedően írja elő, hogy a kötetlen munkarendről a munkáltatónak írásban kell rendelkeznie [A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 96. § (2) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A közigazgatási és munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2014. február 17-től 2015. március 26-ig állt határozatlan időtartamú munkaviszonyban az alperesnél. A munkáltatói jogkört az ügyvezető igazgató, kezdetben H. J., majd 2015. január 1-től P. L. gyakorolta.
[2] A felperes 2014. május 31-ig válogató üzemvezető (FEOR1312), 2014. szeptember 30-ig megbízott üzemvezető (FEOR1352), majd munkaviszonya megszűnéséig üzemvezető (FEOR1352) munkakört töltött be. A me...
BH 2020.10.311 Az Mt. 96. § (2) bekezdése eltérést nem engedően írja elő, hogy a kötetlen munkarendről a munkáltatónak írásban kell rendelkeznie [A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 96. § (2) bekezdés].
A tényállás
[1] A közigazgatási és munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2014. február 17-től 2015. március 26-ig állt határozatlan időtartamú munkaviszonyban az alperesnél. A munkáltatói jogkört az ügyvezető igazgató, kezdetben H. J., majd 2015. január 1-től P. L. gyakorolta.[2] A felperes 2014. május 31-ig válogató üzemvezető (FEOR1312), 2014. szeptember 30-ig megbízott üzemvezető (FEOR1352), majd munkaviszonya megszűnéséig üzemvezető (FEOR1352) munkakört töltött be. A megbízott üzemvezetői munkakörére kiadott munkaköri leírása szerint munkakörének célja a folyamatos termelés biztosítása volt a nagyüzemben, a válogató-csarnokban és a kisüzemi bálázógépnél.
[3] A felperes munkabére 2014. május 31-ig havi 250 000 forint alapbérből és 75 000 forint teljesítménytől függő mozgóbérből, 2014. szeptember 30-ig 400 000 forint havibérből és 80 000 forint teljesítménytől függő mozgóbérből, majd ezt követően 470 000 forint havibérből és 150 000 forint teljesítménytől függő mozgóbérből állt. E juttatásokon felül az alperes 2014. október 1-jén és 2015. január 5-én 31,91%-os mértékű bónuszt fizetett ki a felperes részére.
[5] A Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Főosztálya a 2016. május 18-án kelt határozatával megállapította, hogy az alperes a 2014. november és 2015. március közötti időszakban kettős munkaidő-nyilvántartást vezetett, mivel több munkavállalója - köztük a felperes - esetében a papíralapú és az elektronikus munkaidő-nyilvántartás adatai személyenként legalább 10 napot érintően egymástól eltértek.
[6] A 2014. február 17. és 2014. május 31. közötti időszakra - amelyre nézve a hatósági ellenőrzés nem tárt fel szabálytalanságot - az alperes 96 óra túlórára járó ellenértéket fizetett meg a felperesnek arra hivatkozva, hogy ilyen óraszámban rendelt el rendkívüli munkavégzést.
[7] A felperes munkaviszonya az alperes 2015. március 26-án kelt azonnali hatályú felmondásával szűnt meg.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[8] A felperes a keresetében - többek között - azt kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 4 303 966 forint rendkívül munkaidőben végzett munka ellenértéke megfizetésére.[9] Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az első- és másodfokú bíróság határozata
[10] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.[11] Az elsőfokú bíróság a rendkívüli munkavégzés ellenértéke jogalapjának körében elsődlegesen azt vizsgálta, hogy a felperes a munkaviszonya alatt vezetőnek minősült-e. Ennek értékelésénél figyelembe vette a Kormányhivatala Munkavédelmi és Munkaügyi Főosztálya által lefolytatott hatósági ellenőrzés iratanyagát, a felperes által becsatolt, széles körű irányítási, utasítási és ellenőrzési jogát alátámasztó e-mail-üzeneteket. Értékelte, hogy a felperes 2014. júniustól folyamatosan részt vett a vezetői értekezleteken, ott konkrét feladatokat kapott és a meghallgatott munkáltatói jogkört gyakorló ügyvezetők tanúvallomása, valamint a felperes munkakörének FEOR-besorolása alapján arra a megállapításra jutott - a Kúria 2011.2046, valamint a BH 2011.289. számú eseti döntésére is figyelemmel -, hogy a felperes a megbízott üzemvezetői munkaköre betöltésének kezdő időpontjától a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 208. § (1) bekezdése szerint vezetőnek minősült. Minthogy az Mt. 209. § (3) bekezdése szerint a vezető munkarendje kötetlen és esetében az Mt. 96. § (3) bekezdése szerint - többek között - a rendkívüli munkaidőre vonatkozó szabályokat nem kellett alkalmazni, ezért a túlmunkadíjazás iránti igényét megalapozatlannak találta.
[12] Kifejtette, hogy az alperes önkéntes, a megbízott üzemvezetői munkakörű felperes részére történő túlmunkadíjazás megfizetése a munkakör minősítését, a munkaidő papíralapú nyilvántartása, továbbá a felperes azonos időpontban történő munkakezdése pedig a munkarend kötetlenségét nem érintette.
[13] A közigazgatási és munkaügyi bíróság álláspontja szerint a 2014. február 17. és 2014. május 31. közötti időszak vonatkozásában a felperes - kioktatása ellenére - nem bizonyította, hogy az alperes rendkívüli munkavégzést rendelt el és azt sem igazolta, hogy a beosztottjai által végzett túlórák mennyiségéből és idejéből levezetett óraszámban végzett túlmunkára az alperes érdekében került sor. E körben azt is értékelte, hogy a felperes munkaviszonyának megszűnését követően az alperes új üzemvezetőt nem alkalmazott, ennek ellenére a napi 24 órás üzemidő továbbra is megvalósult, az alperes a tevékenységét három műszakban folytatta.
[15] A felperes fellebbezése alapján eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és kötelezte az alperest 4 074 894 forint rendkívüli munkavégzés ellenértékeként járó díjazás megfizetésére.
[16] A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában a tényállást kiegészítve megállapította, hogy a felperes válogatóüzem műszakvezető munkakörre szóló, 2014. február 13-án kelt munkaszerződése 7. pontjában egy műszakos, 6-14 óráig tartó munkarendet rögzítettek azzal, hogy amennyiben a munkáltató gazdaságos, illetve rendeltetésszerű működése - a szezonalitásból fakadó objektív körülmények miatt - indokolja, a munkavállaló két műszakos munkarendben foglalkoztatható, ahol a délelőtti műszak 6-14 óráig, a délutáni műszak 14-22 óráig tart. A délutános műszakra a munkavállalót műszakpótlék illeti meg.
[17] A felek 2014. június 6-án és 2014. szeptember 29-én az eredeti munkaszerződés - munkakörre és alapbérre vonatkozó - 2. és 5. pontját módosították, a munkaszerződés további pontjai azonban változatlanok maradtak. A munkaszerződés nem minősítette a felperest vezető állású munkavállalónak.
[18] Az alperesnél a munkavállalók - köztük a felperes is - papíralapú munkaidő-nyilvántartást vezetett, amelyen napi bontásban feltüntették a munkaidő kezdetét, végét és a túlórát. 2014. októbertől a felperes a munkaidő-nyilvántartáson a jelenléti órákat beírta, a túlórákat azonban külön nem tüntette fel. A kézzel vezetett munkaidő-nyilvántartás mellett az alperesnél elektronikus munkaidő-nyilvántartás is volt, amely a papíralapú jelenléti ív alapján készült és amely a bérszámfejtés alapját képezte. A felperes 2014. október hónaptól nem részesült túlóra-ellenértékben.
[21] Az ekként kiegészített tényállás alapján az elsőfokú ítélettel szemben a törvényszék megalapozottnak találta a felperes túlmunkadíj kifizetése iránt előterjesztett keresetét. Álláspontja szerint a felperes az Mt. 208. § (1) bekezdése, továbbá a Ptk. 3:196. §-a értelmében sem részben, sem egészben nem volt az alperesi munkáltató vezetője helyettesítésére jogosított munkavállaló. A helyettesi minőség, vagyis hogy a felperes szervezetszerűen helyettesíthette volna a vezetőt, távollét vagy más akadályoztatás esetén a vezető jogkörében járhatott volna el, a perben nem merült fel. A felperes nem rendelkezett olyan hatás- és feladatkörrel sem, amely lehetővé tette volna számára, hogy a munkáltató működésére, gazdálkodására döntéseivel meghatározó befolyást gyakorolt volna és az alperes perbeli nyilatkozatai szerint is csupán vezető beosztású munkavállaló volt. A törvényszék álláspontja szerint ezért az elsőfokú bíróság tévesen, jogszabály- és iratellenesen minősítette a felperest a megbízott üzemvezetői munkaköre betöltésének kezdő időpontjától az Mt. 208. § (1) bekezdése szerinti vezetőnek.
[22] A másodfokú bíróság a fellebbezési eljárásban az elsőfokú bíróság bizonyítási teher körében a felek részére adott, de csak részben megfelelő tájékoztatását a Pp. 3. § (3) bekezdése szerint pótolta.
[23] A kiegészített tényállás alapján megállapította, hogy mivel a felperes nem minősült vezető állású munkavállalónak, esetében a vezető kötetlen munkarendjére vonatkozó Mt. 209. § (4) bekezdésének alkalmazása nem merülhetett fel. A felek a munkaviszony fennállása alatt a munkaszerződés munkaidő-beosztásra vonatkozó részét nem módosították és az alperes az Mt. 96. §-a szerint írásbeli alakszerűséghez kötötten sem engedte át a felperes részére a munkaidő beosztásának jogát. Súlytalannak találta azt az alperesi hivatkozást is, hogy a felperes üzemvezetővé válását követően a jelenléti íven nem tüntette fel a túlórák számát, hiszen azok a munkakezdés és befejezés időpontját pontosan tartalmazták, amely ekként lehetőséget adtak a túlóra számának megállapítására. A Legfelsőbb Bíróság, illetve a Kúria eseti döntéseire hivatkozással megállapította, hogy bár túlmunkavégzésre alapvetően a munkáltató elrendelése alapján kerülhet sor, ugyanakkor túlmunkának minősül az is, ha annak elrendelésére jogosult személy tudomásul veszi, hogy a munkavállaló túlmunkát végez és az a munkáltató érdekében szükséges és indokolt volt. Értékelte, hogy a felperes a perben 8/F/3. sorszám alatt Excel táblázatban csatolta a munkáltató által el nem számolt órák számát, a kézzel vezetett munkaidő-nyilvántartásokat, továbbá az irányadó időszak bérjegyzékeit is.
[24] A törvényszék rögzítette, hogy az alperes a csatolt munkaidő-nyilvántartásban szereplő adatok megfelelőségét az eljárás során nem vitatta, a munkaviszony fennállása alatt tisztában volt a munkavállalók túlmunkavégzésével, ahhoz hallgatólagosan hozzájárult, kifogást nem emelt. Az alperes elvárta és eltűrte az érdekében végzett rendkívüli munkavégzést, amelynek csak kis részét fizette meg a felperes részére. Mindezek alapján a másodfokú bíróság következtetése szerint a perben a felperes sikerrel bizonyította a túlmunkavégzés szükségességét és annak tényleges teljesítését. Álláspontja szerint az alapbér, a teljesítménybér, a célprémium, a 13. havi jutalom pedig nem szolgálhat a végzett többletmunka ellenértékeként.
A felülvizsgálati kérelem és felülvizsgálati ellenkérelem
[28] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte. Álláspontja szerint a törvényszék a Pp. 3. § (3) bekezdésének megsértésével a bizonyítási teher kérdéskörében téves következtetésre jutott. A jogerős ítélet a túlmunka díjazására vonatkozó felperesi kérelemnek olyan, a felperes saját maga által vezetett, az alperes munkáltató által soha nem igazolt, hitelesnek el nem ismert jelenléti ívekre, mint perdöntő bizonyítékra alapozva adott helyt, amelyeken a 2014. október 1-ét követően - korábbi saját gyakorlatával szemben - a felperes sem tüntetett fel túlmunkavégzést. A másodfokú bíróság ítélete a jelenléti ívek bizonyító ereje, valamint a felperesi bizonyítási teher teljesítése tekintetében a Pp. 164. §-ába ütközően okszerűtlen és iratellenes.[29] A felperes a terjedelmes beadványaiban nem a saját munkavégzése indokoltságának szükségességét bizonyította, hanem a beosztottjai által végzett túlórák mennyiségéből és idejéből következtetve kívánta elismertetni ezen időtartamokra a saját túlmunkavégzését. A három műszakban dolgozó beosztottak munkavégzése azonban nem igazolja, hogy a felperesnek indokoltan, az alperes érdekében, túlmunka előzetes elrendelése vagy utólagos jóváhagyása nélkül a munkahelyen kellett tartózkodnia, ezért a jogerős ítélet iratellenes, okszerűtlen és logikailag ellentmondó. A vezetőnek nem kell a munkahelyén tartózkodni és munkát végzeni a beosztottak teljes munkaideje alatt, különösen akkor nem, ha a munkavégzés 24 órás időtartamban, három műszakban folyik. Kiemelte, hogy a felperes által sem vitatottan sem elődje, sem utódja nem végzett túlmunkát, nem részesült túlmunkadíjban, sőt a felperes munkaviszonyának megszűnését követően új üzemvezető felvételére sem került sor.
[30] Az alperes álláspontja szerint a másodfokú ítélet sérti a Pp. 5. §-ában és az Mt. 6. §-ában szabályozott jóhiszeműség és tisztesség követelményét. A 2016. április 27-én kelt beadvány 6. oldalán kimutatott számítás szerint a felperes munkáltatónál eltöltött összesen 13 hónap munkaviszonya alatt 4 555 412 forint havibérben részesült és megközelítőleg ugyanekkora összeget, 4 074 894 forintot igényelt és ítélt meg részére a másodfokú bíróság úgy, hogy a felperes az általa végzett többletmunkáért nemcsak túlóradíjazásban, hanem 2014-ben célprémium és 13. havi jutalom jogcímén összesen 1 035 900 forintban is részesült.
[31] A törvényszék tévesnek, jogszabály- és iratellenesnek ítélte az elsőfokú bíróság azon megállapítását, hogy a felperes a munkaviszonya II. és III. szakaszában vezető állásúnak minősült. Az alperes álláspontja szerint azonban a felperes a termelési folyamat egyedüli vezetője volt, a vállalati hierarchiában a harmadik legmagasabb vezető. Kiemelte, hogy a felperes a túlmunka miatti követelése alátámasztásaként vezető állású munkavállalóként határozta meg magát, amikor ennek jogkövetkezményeit kellene viselnie, akkor ezt tagadta. Az alperes érvelése szerint azonban a felperesi munkakör tartalmát vizsgálva nem az elsőfokú, hanem a másodfokú bíróság jutott téves következtetésre és döntött iratellenesen.
[32] A felülvizsgálati kérelem érvelése szerint a felek a közöttük létrejött munkaszerződést a kötetlen munkaidőre vonatkozóan a munkaviszony III. szakaszára nézve szóban módosították. A jogerős ítéletben foglaltakkal szemben a szóbeli megállapodás érvényességét az írásba foglalás hiánya az Mt. 58. §-ának 2. mondata, továbbá a Mt. 44. §-a alapján nem zárta ki.
[33] Az alperes álláspontja szerint a felperes a munkaviszonyának I. és II. szakaszára vonatkozóan bizonyítottság hiányában, a III. szakaszában pedig egyrészt a bizonyítottság hiányában, másrészt mint vezető állású munkavállaló, harmadrészt a felek szóbeli szerződésmódosítása miatt sem jogosult a rendkívüli munkavégzés ellenértékére. A felperes munkaviszonyának első két szakaszában az elrendelt vagy engedélyezett, illetőleg utólag elismert indokolt és hasznos munka ellenértékét megfizette, azonban a Kúria 53/1999. számú elvi határozatára figyelemmel önmagában a munkahelyen a munkaidő lejártát követően történt tartózkodás a túlmunkavégzés megállapítására nem szolgálhat alapul. A munkaviszony III. szakaszában maga a felperes sem tüntetett fel túlmunkavégzést, a bizonyítékként becsatolt és a másodfokú bíróság által perdöntőnek elfogadott jelenléti ívek nem vehetőek figyelembe. A jogerős ítéletben szereplő eseti döntések az adott esetben nem irányadóak, mert nem teremtett olyan feltételt, amely szerint a felperes a feladatait csak túlmunkavégzésben tudta volna ellátni. A törvényszék okirati bizonyítékként hivatkozott a Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Főosztálya által lefolytatott hatósági ellenőrzés során felvett jegyzőkönyvre, azonban az ítélet indokolása hiányos, mert az ellenőrzés a 2014. február 14. és 2014. május 31. közötti időszakra nem tárt fel hiányosságot. Megalapozatlanul vette továbbá figyelembe a beosztott munkavállalók túlmunkavégzését, és abból helytelenül következtetett a felperes túlmunkavégzésének indokoltságára.
[35] A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében egyetértett a másodfokú bíróság azon következtetésével, mely szerint az igényelt túlmunkavégzés ellenértéke iránti követelése megalapozott. A másodfokú tárgyalás során korrigált bizonyítási teherről való kioktatás az ügy kimenetelét érdemben nem befolyásolta. Az alperes jogi képviselőjének a megváltoztatott bizonyítási teherre figyelemmel lehetősége lett volna a bizonyítási indítványokat előterjeszteni, azonban erre irányuló nyilatkozata nem volt.
[36] Álláspontja szerint az alperes a per teljes ideje alatt egyértelműen úgy nyilatkozott, hogy a felperest nem tekintették vezető állású munkavállalónak. Mindezekre figyelemmel nem érthető, hogy a felülvizsgálati kérelemben miért hivatkozik az elsőfokú bíróság egyébként téves érvelésére. A másodfokú bíróság okszerűen és kellő részletességgel megindokolta, hogy miért nem fogadta el az alperesi ügyvezető nyilatkozatát a munkaszerződés szóbeli módosítást illetően.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
[37] A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben megalapozott.[38] A felperes rendkívüli munkavégzés ellenértéke iránt előterjesztett kereseti kérelme vonatkozásában elsődlegesen abban a kérdésben kellett a bíróságoknak állást foglalniuk, hogy a felperes az általa betöltött munkakör alapján vezető állású munkavállalónak tekinthető-e, mivel annak megállapíthatósága esetén az Mt. 209. § (4) bekezdése szerint a munkarendje kötetlen, így a törvényes munkaidőt meghaladóan végzett tevékenységéért többletdíjazásra nem jogosult.
[39] Az alperes ugyan a felülvizsgálati kérelmében sérelmezte a jogerős ítélet e körben kifejtett érvelését és a felperes nyilatkozatainak ellentmondásosságára is hivatkozott, azonban szöveges formában nem adta indokát annak, hogy a felperes milyen okból és mely bizonyítékok alapján minősült vezető állású munkavállalónak, így hivatkozását a Kúria a Pp. 272. § (2) bekezdése alapján nem vizsgálhatta.
[40] A törvényszék a jogerős ítéletében a tényállás kiegészítését követően helytállóan állapította meg, hogy a felperes eredeti munkaszerződésének 7. pontja egy műszakos, 6-14 óráig tartó kötött munkarendet állapított meg, amelyet a felek későbbi munkaszerződés módosításai nem érintettek. Az alperes felülvizsgálati kérelmében alaptalanul hivatkozott arra, hogy a peres felek a felperes munkaszerződésének ezen kikötését a munkaviszony III. szakaszában 2014. októbertől szóban módosították és kötetlen munkarendben állapodtak meg.
[41] Az Mt. 96. § (2) bekezdése eltérést nem engedően írja elő, hogy a kötetlen munkarendről a munkáltatónak írásban kell rendelkeznie. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében téves értelmezéssel hivatkozott az Mt. 58. és 44. §-ának alkalmazására, mivel a kötetlen munkarend elrendelése írásba foglalásának törvényi szükségessége szempontjából ezt a jogintézményt önállóan kell elbírálni és nem alkalmazhatóak rá az Mt. 44. §-ának szabályai, mely szerint a munkaszerződés írásba foglalásának elmulasztása miatt a munkaszerződés érvénytelenségére csak a munkavállaló hivatkozhat a munkába lépést követő 30 napon belül.
[42] Az Mt. 208. § (1) és (2) bekezdése, valamint a 96. § (2) és (3) bekezdése érvényesülése szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az alperes szóban közölte a felperessel, hogy vezetőnek minősülése miatt a munkaköre kötetlen, emiatt túlmunkadíjban nem fog részesülni utalva magasabb bérére is, és mindezek miatt a felperes nem tiltakozott. Az alperesnek ezen szóbeli egyeztetésre hivatkozása még bizonyítottság esetén sem alkalmas arra, hogy cáfolja a felperes jogosultságát a bizonyított túlmunkavégzése ellenértékére.
[43] Az nem volt vitatott a perben, hogy a felperes munkaviszonyának fennállása alatt jelenléti íven vezette a munkahelyen tartózkodása időtartamát, a munkaviszonya I. és II. szakaszában külön feltüntetve a rendkívüli munkavégzés időtartamát. A törvényszék a jogerős ítéletében helytállóan utalt arra, hogy ugyan a korábbi időszaktól eltérően a munkaviszony III. szakaszában 2014. október 1-től 2015. március 26-ig a felperes kizárólag a munkaidő kezdete és befejezésének időpontját rögzítette, ezen adatok alapján a munkavégzés időtartama, így a rendkívüli munkaórák száma is meghatározható volt, azonban az alperes helytálló érvelése szerint az életszerűtlenül irreális mértékű, amely kérdéssel a másodfokú bíróság nem foglalkozott. A felperes ugyanis az általa vezetett jelenléti ívek alapján 2014. február 17-től 2015. március 15-ig - mintegy 13 hónapra - 568 óra + 318 óra + 400 óra ellenértéket követelt. A rendkívüli munkavégzés jogalapjának megállapítása azonban megalapozottan nem eredményezheti a követelés teljes összegének megfizetését csak ennek bizonyítása esetén.
[44] A törvényszék a jogerős ítéletében helytállóan hivatkozott az irányadó bírói gyakorlatra, amely szerint a túlmunkadíjra vonatkozó jogosultságnak nem mellőzhetetlen feltétele az, hogy a munkáltató elrendelje a túlmunkavégzést (EBH 1999.53.), annak megállapítására az is alapot adhat, ha a munkáltató a munkavégzés kapcsán olyan feltételeket termet, hogy a munkavállaló a rá háruló feladatokat csak túlmunkavégzéssel tudja teljesíteni (BH 1998.509.).
[45] Ugyanakkor önmagában a munkahelyen a munkaidő lejártát követően történt tartózkodás a túlmunkavégzés megállapítására nem szolgálhat alapul (BH 1999.53).
[46] A törvényszék a fellebbezési eljárásban a Pp. 3. § (3) bekezdése szerinti bizonyítási teher körében adott elsőfokú bírósági tájékoztatást pontosította. E tájékoztatás azonban nem terjedt ki arra a körülményre, hogy a munkaórák bizonyítása esetén, a rendkívüli munkavégzés elrendelésének hiányában melyik fél köteles annak igazolására, hogy a munkahelyen tartózkodás valóban többletmunkavégzést jelentett és arra a munkáltató érdekében került sor. Ennek bizonyítása - az alperes helytálló felülvizsgálati érvelése szerint - a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a felperest terhelte.
[47] Az alperes hivatkozott arra, hogy a felperes által sem vitatottan a munkakörét korábban és őt követően betöltő munkavállalók esetén rendkívüli munkavégzésre nem került sor, sőt a későbbiekben e munkakör az alperesi munkaszervezetből kivezetésre került. Annak eldöntéséhez, hogy a felperes által a munkaórák kimutatásával számszakilag bizonyított munkahelyen töltött idő a munkáltató érdekében végzett munkavégzés volt és arra a munkafeladatok maradéktalan elvégzéséhez szükséges mértékben került sor, nem elegendő annak igazolása, hogy az alperes ügyvezetői hallgatólagosan eltűrték a felperes jelenlétét. Nem mellőzhető annak értékélése sem, hogy a munkaviszony I. és II. szakaszában az alperes rendkívüli munkavégzés jogcímén fizetett munkabért a felperesnek, ezért a felperesre háruló bizonyítási teher alapján azt kell igazolnia, hogy az ekként figyelembe vett rendkívüli munkavégzést meghaladóan, az alperes érdekében további munkaórákat teljesített.
[48] A bizonyítási teher kérdésében az első- és másodfokú bíróság eltérő tájékoztatást adott, így a feleknek a rendkívüli munkavégzés indokoltsága körében nem volt lehetőségük előterjeszteni erre irányuló bizonyítékaikat. Mindezekre tekintettel a rendkívüli munkavégzés ellenértéke körében a jogerős ítélet megalapozatlan, ezért azt a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot e körben új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az új eljárás során az elsőfokú bíróságnak a Pp. 3. § (3) bekezdésének megfelelő figyelmeztetéssel fel kell hívni a felperest annak igazolására, hogy a jelenléti íveken szereplő túlórák körében igazolja, hogy a munkahelyen tartózkodása az alperes érdekében szükséges és indokolt volt.
[51] Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a rendkívüli munkavégzés ellenértéke körében a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján az elsőfokú ítéletre is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Kúria Mfv.X.10.363/2019.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
Az ügy száma: Mfv.X.10.363/2019/11.
A tanács tagjai: Dr. Stark Marianna a tanács elnöke
Szolnokiné dr. Csernay Krisztina előadó bíró
Dr. Tánczos Rita bíró
A felperes:
A felperes képviselője: Dr. Gerencsér András Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Gerencsér András ügyvéd
Az alperes:
Az alperes képviselője: Dr. Csapó Annamária ügyvéd
A per tárgya: rendkívüli munkavégzés ellenértéke és teljesítménybér megfizetése
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: alperes
A felülvizsgálni kért jogerős határozat: Fővárosi Törvényszék 8.Mf.680.120/2019/5.
Az elsőfokú bíróság határozata: Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 63.M.2914/2015/66.
Rendelkező rész
A Kúria a Fővárosi Törvényszék 8.Mf.680.120/2019/5. számú ítéletének azon rendelkezését, amelyben a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 63.M.2914/2015/66. számú ítéletét megváltoztatva az alperest 425.000,- (négyszázhuszonötezer) Ft elmaradt teljesítménybér, valamint ezen összeg 2015. március 27-től a kifizetésig számított késedelmi kamata megfizetésére kötelezte, hatályban fenntartja. A rendkívüli munkavégzés ellenértéke tárgyában a jogerős ítéletet az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezi és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja.A felülvizsgálati eljárás részköltségét 40.000,- (negyvenezer) Ft-ban, a felülvizsgálati eljárás részilletékét 407.000,- (négyszázhétezer) Ft-ban állapítja meg, amelynek viseléséről az új határozatot hozó bíróság dönt.
Kötelezi az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 10.000,- (tízezer) Ft felülvizsgálati részköltséget, továbbá a magyar államnak felhívásra 50.000,- (ötvenezer) Ft felülvizsgálati eljárási részilletéket.
A részítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A tényállás
[1] A közigazgatási és munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2014. február 17-től 2015. március 26-ig állt határozatlan időtartamú munkaviszonyban az alperesnél. A munkáltatói jogkört az ügyvezető igazgató, kezdetben H. J., majd 2015. január 1-től P. L. gyakorolta.[2] A felperes 2014. május 31-ig válogató üzemvezető (FEOR1312), 2014. szeptember 30-ig megbízott üzemvezető (FEOR1352), majd munkaviszonya megszűnéséig üzemvezető (FEOR1352) munkakört töltött be. A megbízott üzemvezetői munkakörére kiadott munkaköri leírása szerint munkakörének célja a folyamatos termelés biztosítása volt a nagyüzemben, a válogató csarnokban és a kisüzemi bálázó gépnél.
[3] A felperes munkabére 2014. május 31-ig havi 250.000,- forint alapbérből és 75.000,- forint teljesítménytől függő mozgóbérből, 2014. szeptember 30-ig 400.000,- forint havibérből és 80.000,- forint teljesítménytől függő mozgóbérből, majd ezt követően 470.000,- forint havibérből és 150.000,- forint teljesítménytől függő mozgóbérből állt. E juttatásokon felül az alperes 2014. október 1-jén és 2015. január 5-én 31,91%-os mértékű bónuszt fizetett ki a felperes részére.
[4] Az alperes bónusz szabályzatának rendelkezése szerint, ha a résztvevő munkaviszonya a társaságnál bármelyik fél által kezdeményezett rendkívüli felmondással vagy a próbaidő alatti megszüntetéssel a vonatkozó pénzügyi év vége vagy a kifizetési dátuma előtt (bármilyen ok miatt) megszűnik, a résztvevő semmilyen ösztönzőre nem jogosult függetlenül attól, hogy a felmondási idő letelt-e a vonatkozó év pénzügyi vége és/vagy a kifizetés dátuma előtt.
[5] A Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Főosztálya a 2016. május 18-án kelt határozatával megállapította, hogy az alperes a 2014. november és 2015. március közötti időszakban kettős munkaidő nyilvántartást vezetett, mivel több munkavállalója - köztük a felperes - esetében a papír alapú és az elektronikus munkaidő nyilvántartás adatai személyenként legalább 10 napot érintően egymástól eltértek.
[6] A 2014. február 17. és 2014. május 31. közötti időszakra - amelyre nézve a hatósági ellenőrzés nem tárt fel szabálytalanságot - az alperes 96 óra túlórára járó ellenértéket fizetett meg a felperesnek arra hivatkozva, hogy ilyen óraszámban rendelt el rendkívüli munkavégzést.
[7] A felperes munkaviszonya az alperes 2015. március 26-án kelt azonnali hatályú felmondásával szűnt meg.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[8] A felperes a keresetében - többek között - azt kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 4.303.966,- forint rendkívül munkaidőben végzett munka ellenértéke megfizetésére.[9] Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az első- és másodfokú bíróság határozata
[10] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.[11] Az elsőfokú bíróság a rendkívüli munkavégzés ellenértéke jogalapjának körében elsődlegesen azt vizsgálta, hogy a felperes a munkaviszonya alatt vezetőnek minősült-e. Ennek értékelésénél figyelembe vette a Kormányhivatala Munkavédelmi és Munkaügyi Főosztálya által lefolytatott hatósági ellenőrzés iratanyagát, a felperes által becsatolt, széleskörű irányítási, utasítási és ellenőrzési jogát alátámasztó e-mail üzeneteket. Értékelte, hogy a felperes 2014. júniustól folyamatosan részt vett a vezetői értekezleteken, ott konkrét feladatokat kapott és a meghallgatott munkáltatói jogkört gyakorló ügyvezetők tanúvallomása, valamint a felperes munkakörének FEOR besorolása alapján arra a megállapításra jutott, hogy a Kúria 2011.2046, valamint a BH2011.289. számú eseti döntésére is figyelemmel a felperes a megbízott üzemvezetői munkaköre betöltésének kezdő időpontjától a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 208. § (1) bekezdése szerint vezetőnek minősült. Minthogy az Mt. 209. § (3) bekezdése szerint a vezető munkarendje kötetlen és esetében az Mt. 96. § (3) bekezdése szerint - többek között - a rendkívüli munkaidőre vonatkozó szabályokat nem kellett alkalmazni, ezért a túlmunkadíjazás iránti igényét megalapozatlannak találta.
[12] Kifejtette, hogy az alperes önkéntes, a megbízott üzemvezetői munkakörű felperes részére történő túlmunka díjazás megfizetése a munkakör minősítését, a munkaidő papír alapú nyilvántartása, továbbá a felperes azonos időpontban történő munkakezdése pedig a munkarend kötetlenségét nem érintette.
[13] A közigazgatási és munkaügyi bíróság álláspontja szerint a 2014. február 17. és 2014. május 31. közötti időszak vonatkozásában a felperes - kioktatása ellenére - nem bizonyította, hogy az alperes rendkívüli munkavégzést rendelt el és azt sem igazolta, hogy a beosztottjai által végzett túlórák mennyiségéből és idejéből levezetett óraszámban végzett túlmunkára az alperes érdekében került sor. E körben azt is értékelte, hogy a felperes munkaviszonyának megszűnését követően az alperes új üzemvezetőt nem alkalmazott, ennek ellenére a napi 24 órás üzemidő továbbra is megvalósult, az alperes a tevékenységét három műszakban folytatta.
[14] Az elsőfokú bíróság H. J. ügyvezető, valamint P. L. tanúvallomása alapján megállapította, hogy a felperes a Bónusz Szabályzatot részleteiben ismerte, az a perbeli időszakban annak ellenére elérhető volt, hogy a per során már az informatikai adatbázisban nem volt fellelhető. A Bónusz Szabályzat a könyvelőnél lefűzésben rendelkezésre állt és minthogy a felperes korábban is részesült bónusz kifizetésben, eredményesen nem hivatkozhatott arra, hogy annak kifizetését egy olyan szabályzat alapján tagadta meg a munkáltató, amelyről nem tudhatott. A közigazgatási és munkaügyi bíróság álláspontja szerint az alperes az Mt. 17. § (2) bekezdésében foglalt kötelezettségének eleget tett, amikor a szabályzatot papír alapon a könyvelőnél elhelyezte és az is valószínűsíthető, hogy a 2012-ben kiadott szabályzat már a felperes munkaviszonyának időtartama alatt, vagyis 2014. februártól elérhető volt az alperesi intraneten ugyanúgy, ahogyan a perbeli időben. Ennek alapján az alperes joggal tagadta meg a 2015. I. negyedévi bónusz kifizetését a Bónusz Szabályzat 1.4. pontja alapján.
[15] A felperes fellebbezése alapján eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és kötelezte az alperest 4.074.894,- forint rendkívüli munkavégzés ellenértékeként járó díjazás megfizetésére.
[16] A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában a tényállást kiegészítve megállapította, hogy a felperes válogató üzem műszakvezető munkakörre szóló, 2014. február 13-án kelt munkaszerződése 7. pontjában egy műszakos, 6-14 óráig tartó munkarendet rögzítettek azzal, hogy amennyiben a munkáltató gazdaságos, illetve rendeltetésszerű működése - a szezonalitásból fakadó objektív körülmények miatt - indokolja, a munkavállaló két műszakos munkarendben foglalkoztatható, ahol a délelőtti műszak 6-14 óráig, a délutáni műszak 14-22 óráig tart. A délutános műszakra a munkavállalót műszakpótlék illeti meg.
[17] A felek 2014. június 6-án és 2014. szeptember 29-én az eredeti munkaszerződés - munkakörre és alapbérre vonatkozó - 2. és 5. pontját módosították, a munkaszerződés további pontjai azonban változatlanok maradtak. A munkaszerződés nem minősítette a felperest vezető állású munkavállalónak.
[18] Az alperesnél a munkavállalók - köztük a felperes is - papír alapú munkaidő nyilvántartást vezetett, amelyen napi bontásban feltüntették a munkaidő kezdetét, végét és a túlórát. 2014. októbertől a felperes a munkaidő nyilvántartáson a jelenléti órákat beírta, a túlórákat azonban külön nem tüntette fel. A kézzel vezetett munkaidő nyilvántartás mellett az alperesnél elektronikus munkaidő nyilvántartás is volt, amely a papír alapú jelenléti ív alapján készült és amely a bérszámfejtés alapját képezte. A felperes 2014. október hónaptól nem részesült túlóra ellenértékben.
[19] A törvényszék a elsőfokú bíróság ítéletével rögzítettekkel szemben megállapította, hogy a 31,91 %-os mértékű bónusz nem a 470.000,- forint havibéren és a 150.000,- forint teljesítménytől függő mozgóbéren felül került megállapításra a felperes részére, hanem a felek a bónuszt tekintették a teljesítménytől függő mozgóbérnek. 2015. I. negyedévére a felek egybehangzó nyilatkozata szerint a felperes bónusz kiírást nem kapott.
[20] A másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet indokolását annyiban pontosította, hogy a felperes az Mt. 107.§ és 143.§ - a alapján a rendkívüli munkaidőben végzett munkája ellenértékeként 4.074.894,- forint és ezen összeg kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
[21] Az ekként kiegészített tényállás alapján az elsőfokú ítélettel szemben a törvényszék megalapozottnak találta a felperes túlmunkadíj kifizetése iránt előterjesztett keresetét. Álláspontja szerint a felperes az Mt. 208. § (1) bekezdése, továbbá a Ptk. 3:196. §-a értelmében sem részben, sem egészben nem volt az alperesi munkáltató vezetője helyettesítésére jogosított munkavállaló. A helyettesi minőség, vagyis hogy a felperes szervezetszerűen helyettesíthette volna a vezetőt, távollét vagy más akadályoztatás esetén a vezető jogkörében járhatott volna el, a perben nem merült fel. A felperes nem rendelkezett olyan hatás- és feladatkörrel sem, amely lehetővé tette volna számára, hogy a munkáltató működésére, gazdálkodására döntéseivel meghatározó befolyást gyakorolt volna és az alperes perbeli nyilatkozatai szerint is csupán vezető beosztású munkavállaló volt. A törvényszék álláspontja szerint ezért az elsőfokú bíróság tévesen, jogszabály és iratellenesen minősítette a felperest a megbízott üzemvezetői munkaköre betöltésének kezdő időpontjától az Mt. 208. § (1) bekezdése szerinti vezetőnek.
[22] A másodfokú bíróság a fellebbezési eljárásban az elsőfokú bíróság bizonyítási teher körében a felek részére adott, de csak részben megfelelő tájékoztatását a Pp. 3. § (3) bekezdése szerint pótolta.
[23] A kiegészített tényállás alapján megállapította, hogy mivel a felperes nem minősült vezető állású munkavállalónak, esetében a vezető kötetlen munkarendjére vonatkozó Mt. 209.§ (4) bekezdésének alkalmazása nem merülhetett fel. A felek a munkaviszony fennállása alatt a munkaszerződés munkaidő beosztásra vonatkozó részét nem módosították és az alperes az Mt. 96.§-a szerint írásbeli alakszerűséghez kötötten sem engedte át a felperes részére a munkaidő beosztásának jogát. Súlytalannak találta azt az alperesi hivatkozást is, hogy a felperes üzemvezetővé válását követően a jelenléti íven nem tüntette fel a túlórák számát, hiszen azok a munkakezdés és befejezés időpontját pontosan tartalmazták, amely ekként lehetőséget adtak a túlóra számának megállapítására. A Legfelsőbb Bíróság, illetve a Kúria eseti döntéseire hivatkozással megállapította, hogy bár túlmunkavégzésre alapvetően a munkáltató elrendelése alapján kerülhet sor, ugyanakkor túlmunkának minősül az is, ha annak elrendelésére jogosult személy tudomásul veszi, hogy a munkavállaló túlmunkát végez és az a munkáltató érdekében szükséges és indokolt volt. Értékelte, hogy a felperes a perben 8/F/3. sorszám alatt Excel táblázatban csatolta a munkáltató által el nem számolt órák számát, a kézzel vezetett munkaidő nyilvántartásokat, továbbá az irányadó időszak bérjegyzékeit is.
[24] A törvényszék rögzítette, hogy az alperes a csatolt munkaidő nyilvántartásban szereplő adatok megfelelőségét az eljárás során nem vitatta, a munkaviszony fennállása alatt tisztában volt a munkavállalók túlmunka végzésével, ahhoz hallgatólagosan hozzájárult, kifogást nem emelt. Az alperes elvárta és eltűrte az érdekében végzett rendkívüli munkavégzést, amelynek csak kis részét fizette meg a felperes részére. Mindezek alapján a másodfokú bíróság következtetése szerint a perben a felperes sikerrel bizonyította a túlmunkavégzés szükségességét és annak tényleges teljesítését. Álláspontja szerint az alapbér, a teljesítménybér, a célprémium, a 13. havi jutalom pedig nem szolgálhat a végzett többletmunka ellenértékeként.
[25] A felperes bónuszkövetelésével kapcsolatban a másodfokú bíróság kiemelte, hogy a felperes munkaszerződésében a munkabére alapbér és teljesítményhez kötött mozgóbér összekapcsolásával lett megállapítva. Az elsőfokú ítéletben rögzítettekkel szemben a 31,91%-os mértékű bónusz nem a 470.000,- forint havibéren és a 150.000,- forint teljesítménytől függő mozgóbéren felül került megállapításra a felperes részére, hanem a felek a bónuszt tekintették a teljesítménytől függő mozgóbérnek. A felperes 2014. októbertől nem havonta, hanem a 2014. október 1-jén kelt, a munkavállaló által meghatározott teljesítménykövetelmény szerint részesült mozgóbérben, 2014 decemberében 450.000,- forintos összegben.
[26] A törvényszék rámutatott arra is, hogy a felperes a perben nem azt állította, hogy nem ismerte az egy oldalas és azon belül 5 pontot tartalmazó feltételrendszert, mert azt a perben maga csatolta, hanem arra hivatkozott, hogy az MbO Szabályzatot nem ismertették vele. Az alperes a szabályzat felperes részére történő átadását, vagy szokásos módon történő közzétételét nem tudta bizonyítani. Az, hogy a szabályzat a könyvelő irodájában vagy a pénzügyi irodában esetlegesen fellelhető volt, nem felel meg a helyben szokásos közzététel feltételének.
[27] Az alperes 2015. I. negyedévére nem határozott meg teljesítménykövetelményt a felperes számára, következésképpen a munkaszerződésben rögzített megállapodás volt az irányadó, amelynek alapján a felperes számára a bónusz alanyi jogon járt.
A felülvizsgálati kérelem és felülvizsgálati ellenkérelem
[28] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte. Álláspontja szerint a törvényszék a Pp. 3. § (3) bekezdésének megsértésével a bizonyítási teher kérdéskörében téves következtetésre jutott. A jogerős ítélet a túlmunka díjazására vonatkozó felperesi kérelemnek olyan, a felperes saját maga által vezetett, az alperes munkáltató által soha nem igazolt, hitelesnek el nem ismert jelenléti ívekre, mint perdöntő bizonyítékra alapozva adott helyt, amelyeken a 2014. október 1-ét követően - korábbi saját gyakorlatával szemben - a felperes sem tüntetett fel túlmunkavégzést. A másodfokú bíróság ítélete a jelenléti ívek bizonyító ereje, valamint a felperesi bizonyítási teher teljesítése tekintetében a Pp. 164. §-ába ütközően okszerűtlen és iratellenes.[29] A felperes a terjedelmes beadványaiban nem a saját munkavégzése indokoltságának szükségességét bizonyította, hanem a beosztottjai által végzett túlórák mennyiségéből és idejéből következtetve kívánta elismertetni ezen időtartamokra a saját túlmunkavégzését. A három műszakban dolgozó beosztottak munkavégzése azonban nem igazolja, hogy a felperesnek indokoltan, az alperes érdekében, túlmunka előzetes elrendelése vagy utólagos jóváhagyása nélkül a munkahelyen kellett tartózkodnia, ezért a jogerős ítélet iratellenes, okszerűtlen és logikailag ellentmondó. A vezetőnek nem kell a munkahelyén tartózkodni és munkát végzeni a beosztottak teljes munkaideje alatt, különösen akkor nem, ha a munkavégzés 24 órás időtartamban, három műszakban folyik. Kiemelte, hogy a felperes által sem vitatottan sem elődje, sem utódja nem végzett túlmunkát, nem részesült túlmunkadíjban, sőt a felperes munkaviszonyának megszűnését követően új üzemvezető felvételére sem került sor.
[30] Az alperes álláspontja szerint a másodfokú ítélet sérti a Pp. 5. §-ában és az Mt. 6. §-ában szabályozott jóhiszeműség és tisztesség követelményét. A 2016. április 27-én kelt beadvány 6. oldalán kimutatott számítás szerint a felperes munkáltatónál eltöltött összesen 13 hónap munkaviszonya alatt 4.555.412,- forint havibérben részesült és megközelítőleg ugyanekkora összeget, 4.074.894,- forintot igényelt és ítélt meg részére a másodfokú bíróság úgy, hogy a felperes az általa végzett többletmunkáért nem csak túlóradíjazásban, hanem 2014-ben célprémium és 13. havi jutalom jogcímén összesen 1.035.900,- forintban is részesült.
[31] A törvényszék tévesnek, jogszabály- és iratellenesnek ítélte az elsőfokú bíróság azon megállapítását, hogy a felperes a munkaviszonya II. és III. szakaszában vezető állásúnak minősült. Az alperes álláspontja szerint azonban a felperes a termelési folyamat egyedüli vezetője volt, a vállalati hierarchiában a harmadik legmagasabb vezető. Kiemelte, hogy a felperes a túlmunka miatti követelése alátámasztásaként vezető állású munkavállalóként határozta meg magát, amikor ennek jogkövetkezményeit kellene viselnie, akkor ezt tagadta. Az alperes érvelése szerint azonban a felperesi munkakör tartalmát vizsgálva nem az elsőfokú, hanem a másodfokú bíróság jutott téves következtetésre és döntött iratellenesen.
[32] A felülvizsgálati kérelem érvelése szerint a felek a közöttük létrejött munkaszerződést a kötetlen munkaidőre vonatkozóan a munkaviszony III. szakaszára nézve szóban módosították. A jogerős ítéletben foglaltakkal szemben a szóbeli megállapodás érvényességét az írásba foglalás hiánya az Mt. 58. §-ának 2. mondata, továbbá a Mt. 44. §-a alapján nem zárta ki.
[33] Az alperes álláspontja szerint a felperes a munkaviszonyának I. és II. szakaszára vonatkozóan bizonyítottság hiányában, a III. szakaszában pedig egyrészt a bizonyítottság hiányában, másrészt mint vezető állású munkavállaló, harmadrészt a felek szóbeli szerződésmódosítása miatt sem jogosult a rendkívüli munkavégzés ellenértékére. A felperes munkaviszonyának első két szakaszában az elrendelt vagy engedélyezett, illetőleg utólag elismert indokolt és hasznos munka ellenértékét megfizette, azonban a Kúria 53/1999. számú elvi határozatára figyelemmel önmagában a munkahelyen a munkaidő lejártát követően történt tartózkodás a túlmunkavégzés megállapítására nem szolgálhat alapul. A munkaviszony III. szakaszában maga a felperes sem tüntetett fel túlmunkavégzést, a bizonyítékként becsatolt és a másodfokú bíróság által perdöntőnek elfogadott jelenléti ívek nem vehetőek figyelembe. A jogerős ítéletben szereplő eseti döntések az adott esetben nem irányadóak, mert nem teremtett olyan feltételt, amely szerint a felperes a feladatait csak túlmunkavégzésben tudta volna ellátni. A törvényszék okirati bizonyítékként hivatkozott a Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Főosztálya által lefolytatott hatósági ellenőrzés során felvett jegyzőkönyvre, azonban az ítélet indokolása hiányos, mert az ellenőrzés a 2014. február 14. és 2014. május 31. közötti időszakra nem tárt fel hiányosságot. Megalapozatlanul vette továbbá figyelembe a beosztott munkavállalók túlmunkavégzését, és abból helytelenül következtetett a felperes túlmunkavégzésének indokoltságára.
[34] A bónusz kifizetése kapcsán a másodfokú ítélet tévesen tett különbséget az MbO Szabályzat és a felperes által a perben becsatolt egyoldalas és azon belül 5 pontot tartalmazó feltételrendszer között. Ugyancsak adós maradt a másodfokú bíróság annak megindokolásával, hogy az alperesi szervezetben a harmadik legmagasabb vezető beosztású dolgozó, vagyis a felperes esetében miért nem tekinthető a helyben szokásos közzétételnek a Szabályzatnak a pénzügyi igazgatóságon való elhelyezése. Az elsőfokú ítélet e körben helytállóan hivatkozott az Mt. 6. §-ában foglalt általános magatartási követelményre, mely szerint saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat.
[35] A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében egyetértett a másodfokú bíróság azon következtetésével, mely szerint az igényelt túlmunkavégzés ellenértéke iránti követelése megalapozott. A másodfokú tárgyalás során korrigált bizonyítási teherről való kioktatás az ügy kimenetelét érdemben nem befolyásolta. Az alperes jogi képviselőjének a megváltoztatott bizonyítási teherre figyelemmel lehetősége lett volna a bizonyítási indítványokat előterjeszteni, azonban erre irányuló nyilatkozata nem volt.
[36] Álláspontja szerint az alperes a per teljes ideje alatt egyértelműen úgy nyilatkozott, hogy a felperest nem tekintették vezető állású munkavállalónak. Mindezekre figyelemmel nem érthető, hogy a felülvizsgálati kérelemben miért hivatkozik az elsőfokú bíróság egyébként téves érvelésére. A másodfokú bíróság okszerűen és kellő részletességgel megindokolta, hogy miért nem fogadta el az alperesi ügyvezető nyilatkozatát a munkaszerződés szóbeli módosítást illetően.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
[37] A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben megalapozott.[38] A felperes rendkívüli munkavégzés ellenértéke iránt előterjesztett kereseti kérelme vonatkozásában elsődlegesen abban a kérdésben kellett a bíróságoknak állást foglalni, hogy a felperes az általa betöltött munkakör alapján vezető állású munkavállalónak tekinthető-e, mivel annak megállapíthatósága esetén az Mt. 209. § (4) bekezdése szerint a munkarendje kötetlen, így a törvényes munkaidőt meghaladóan végzett tevékenységéért többletdíjazásra nem jogosult.
[39] Az alperes ugyan a felülvizsgálati kérelmében sérelmezte a jogerős ítélet e körben kifejtett érvelését és a felperes nyilatkozatainak ellentmondásosságára is hivatkozott, azonban szöveges formában nem adta indokát annak, hogy a felperes milyen okból és mely bizonyítékok alapján minősült vezető állású munkavállalónak, így hivatkozását a Kúria a Pp. 272.§ (2) bekezdése alapján nem vizsgálhatta.
[40] A törvényszék a jogerős ítéletében a tényállás kiegészítését követően helytállóan állapította meg. hogy a felperes eredeti munkaszerződésének 7. pontja egyműszakos, 6-14 óráig tartó kötött munkarendet állapított meg, amelyet a felek későbbi munkaszerződés módosításai nem érintettek. Az alperes felülvizsgálati kérelmében alaptalanul hivatkozott arra, hogy a peres felek a felperes munkaszerződésének ezen kikötését a munkaviszony III. szakaszában 2014. októbertől szóban módosították és kötetlen munkarendben állapodtak meg.
[41] Az Mt. 96.§ (2) bekezdése eltérést nem engedően írja elő, hogy a kötetlen munkarendről a munkáltatónak írásban kell rendelkeznie. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében téves értelmezéssel hivatkozott az Mt. 58. § és 44. §-ának alkalmazására, mivel a kötetlen munkarend elrendelése írásba foglalásának törvényi szükségessége szempontjából ezt a jogintézményt önállóan kell elbírálni és nem alkalmazhatóak rá az Mt. 44.§-ának szabályai, mely szerint a munkaszerződés írásba foglalásának elmulasztása miatt a munkaszerződés érvénytelenségére csak a munkavállaló hivatkozhat a munkába lépést követő 30 napon belül.
[42] Az Mt. 208. § (1) és (2) bekezdése, valamint a 96. § (2) és (3) bekezdése érvényesülése szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az alperes szóban közölte a felperessel, hogy vezetőnek minősülése miatt a munkaköre kötetlen, emiatt túlmunkadíjban nem fog részesülni utalva magasabb bérére is, és mindezek miatt a felperes nem tiltakozott. Az alperesnek ezen szóbeli egyeztetésre hivatkozása még bizonyítottság esetén sem alkalmas arra, hogy cáfolja a felperes jogosultságát a bizonyított túlmunkavégzése ellenértékére.
[43] Az nem volt vitatott a perben, hogy a felperes munkaviszonyának fennállása alatt jelenléti íven vezette a munkahelyen tartózkodása időtartamát, a munkaviszonya I. és II. szakaszában külön feltüntetve a rendkívüli munkavégzés időtartamát. A törvényszék a jogerős ítéletében helytállóan utalt arra, hogy ugyan a korábbi időszaktól eltérően a munkaviszony III. szakaszában 2014. október 1-től 2015. március 26-ig a felperes kizárólag a munkaidő kezdete és befejezésének időpontját rögzítette, azonban ezen adatok alapján a munkavégzés időtartama, így a rendkívüli munkaórák száma is meghatározható volt, azonban az az alperes helytálló érvelése szerint életszerűtlenül irreális mértékű, amely kérdéssel a másodfokú bíróság nem foglalkozott. A felperes ugyanis az általa vezetett jelenléti ívek alapján 2014. február 17-től 2015. március 15-ig - mintegy 13 hónapra - 568 óra + 318 óra + 400 óra ellenértéket követelt. A rendkívüli munkavégzés jogalapjának megállapítása azonban megalapozottan nem eredményezheti a követelés teljes összegének megfizetését csak ennek bizonyítása esetén.
[44] A törvényszék a jogerős ítéletében helytállóan hivatkozott az irányadó bírói gyakorlatra, amely szerint a túlmunkadíjra vonatkozó jogosultságnak nem mellőzhetetlen feltétele az, hogy a munkáltató elrendelje a túlmunkavégzést (EBH1999.53.), annak megállapítására az is alapot adhat, ha a munkáltató a munkavégzés kapcsán olyan feltételeket termet, hogy a munkavállaló a rá háruló feladatokat csak túlmunkavégzéssel tudja teljesíteni (BH1998.509.).
[45] Ugyanakkor önmagában a munkahelyen a munkaidő lejártát követően történt tartózkodás a túlmunkavégzés megállapítására nem szolgálhat alapul (BH1999.53).
[46] A törvényszék a fellebbezési eljárásban a Pp. 3.§ (3) bekezdése szerinti bizonyítási teher körében adott elsőfokú bírósági tájékoztatást pontosította. E tájékoztatás azonban nem terjedt ki arra a körülményre, hogy a munkaórák bizonyítása esetén, a rendkívüli munkavégzés elrendelésének hiányában melyik fél köteles annak igazolására, hogy a munkahelyen tartózkodás valóban többlet munkavégzést jelentett és arra a munkáltató érdekében került sor. Ennek bizonyítása - az alperes helytálló felülvizsgálati érvelése szerint - a Pp. 164.§ (1) bekezdése alapján a felperest terhelte.
[47] Az alperes hivatkozott arra, hogy a felperes által sem vitatottan a munkakörét korábban és őt követően betöltő munkavállalók esetén rendkívüli munkavégzésre nem került sor, sőt a későbbiekben e munkakör az alperesi munkaszervezetből kivezetésre került. Annak eldöntéséhez, hogy a felperes által a munkaórák kimutatásával számszakilag bizonyított munkahelyen töltött idő a munkáltató érdekében végzett munkavégzés volt és arra a munkafeladatok maradéktalan elvégzéséhez szükséges mértékben került sor nem elegendő annak igazolása, hogy az alperes ügyvezetői hallgatólagosan eltűrték a felperes jelenlétét. Nem mellőzhető annak értékélése sem, hogy a munkaviszony I. és II. szakaszában az alperes rendkívüli munkavégzés jogcímén fizetett munkabért a felperesnek, ezért a felperesre háruló bizonyítási teher alapján azt kell igazolnia, hogy az ekként figyelembe vett rendkívüli munkavégzést meghaladóan, az alperes érdekében további munkaórákat teljesített.
[48] A bizonyítási teher kérdésében az első és másodfokú bíróság eltérő tájékoztatást adott, így a feleknek a rendkívüli munkavégzés indokoltsága körében nem volt lehetőségük előterjeszteni erre irányuló bizonyítékaikat. Mindezekre tekintettel a rendkívüli munkavégzés ellenértéke körében a jogerős ítélet megalapozatlan, ezért azt a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot e körben új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az új eljárás során az elsőfokú bíróságnak a Pp. 3. § (3) bekezdésének megfelelő figyelmeztetéssel fel kell hívni a felperest annak igazolására, hogy a jelenléti íveken szereplő túlórák körében igazolja, hogy a munkahelyen tartózkodása az alperes érdekében szükséges és indokolt volt.
[49] A felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja ( Pp. 272.§ (2) bekezdés). Ezen együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt pedig a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis, ha a jogszabálysértésre való hivatkozása indokait is ismerteti. Mindezek bármelyikének hiánya a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasítását eredményezi [1/2016.(II.15.) PK. vélemény].
[50] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a bónusz juttatás megfizetése körében a tényállás iratellenes megállapítására és a bizonyítékok okszerűtlen értékelésére hivatkozott, e körben a megsértett jogszabályhelyet azonban nem jelölte meg, ezért érvelését a Kúria nem vizsgálhatta.
[51] Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a rendkívüli munkavégzés ellenértéke körében a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján az elsőfokú ítéletre is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Záró rész
[52] A rendkívüli munkavégzés ellenértéke tárgyában a Kúria a felek felülvizsgálati eljárási költségét és a felülvizsgálati eljárás illetékét csupán megállapította, annak viseléséről a Pp. 275. § (5) bekezdése alapján az új határozatot hozó bíróság dönt.[53] A bónusz kifizetés tárgyban pernyertes felperes részére az alperes a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles a felülvizsgálati részperköltség megfizetésére.
[54] A felülvizsgálati eljárás részilletékét az alperes a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alapján köteles viselni.
[55] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a vészhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló 74/2020.(III.31.) Korm. rendelet 29. § (2) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
Budapest, 2020. május 27.
Dr. Stark Marianna s.k. a tanács elnöke, Szolnokiné dr. Csernay Krisztina s.k. előadó bíró, Dr. Tánczos Rita s.k. bíró
(Kúria Mfv.X.10.363/2019.)