adozona.hu
BH 2020.7.216
BH 2020.7.216
A munkaszerződéstől eltérő átmeneti foglalkoztatás a kirendelés írásba foglalása nélkül is érvényes [A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 53. §, 22. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes 2012. augusztus és 2015. december 31. között a perben nem álló K. H. Kft. ügyvezetője volt, feladatát munkaviszonyban látta el. Munkaviszonya mellett egyéni vállalkozóként kotróhajó-alkatrészek bontásával kapcsolatos munkákat is vállalt. 2014. július 1. és december 20. között Németországban munkát végzett a K. H. Kft. egyedüli tulajdonosának, a B. D. Kft.-nek az ügyvezetőjével, K. L.-lel történő megállapodás alapján. K. L....
BH 2020.7.216 A munkaszerződéstől eltérő átmeneti foglalkoztatás a kirendelés írásba foglalása nélkül is érvényes [A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 53. §, 22. § (1) bekezdés].
A tényállás
[1] A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes 2012. augusztus és 2015. december 31. között a perben nem álló K. H. Kft. ügyvezetője volt, feladatát munkaviszonyban látta el. Munkaviszonya mellett egyéni vállalkozóként kotróhajó-alkatrészek bontásával kapcsolatos munkákat is vállalt. 2014. július 1. és december 20. között Németországban munkát végzett a K. H. Kft. egyedüli tulajdonosának, a B. D. Kft.-nek az ügyvezetőjével, K. L.-lel történő megállapodás alapján. K. L. ezen ügyvezetői pozíciójából fakadóan a felperes feletti munkáltatói jogok gyakorlására is jogosult volt, illetve az alperesnél munkaviszony keretében szállításvezető munkakört is betöltött.[2] 2014. június 28-án a K. H. Kft. és az alperes között létrejött egy kirendelési megállapodás. A K. H. Kft. a kirendelő munkáltató volt, mely a felperest mint munkavállalóját kirendelte külföldi munkavégzésre az alpereshez 2014. július 1-jétől. A megállapodásban rögzítették, hogy a kirendelés ellenszolgáltatás nélkül történik, s a felperes mint kirendelt munkavállaló munkabérét, valamint az ezzel járó költségeket a kirendelő K. H. Kft. viseli. A kirendeléssel kapcsolatos költségeket és munkaeszközöket az alperes mint fogadó munkáltató biztosította. A kirendelés során a munkaviszonyból származó jogokat és kötelezettségeket az alperes gyakorolta azzal, hogy a munkaviszonyt kizárólag a K. H. Kft. kirendelő munkáltató szüntetheti meg. Rögzítették azt is, hogy a kirendelés időtartama alatt a kirendelt munkavállalót a munkaszerződése szerinti munkabére illeti meg.
[3] A felperesnek az alperes által vásárolt Németországban lévő kotróhajó szétbontása és Magyarországra történő szállítása volt a feladata. K. L. a munkavégzést megelőzően a felperessel történő tárgyalások alkalmával nem mondta azt a felperesnek, hogy a munkavégzésért külön díjazást kap, csupán annyiban állapodtak meg, hogy majd elszámolnak és a felperes "nem fog rosszul járni". A felperes a németországi tevékenységet nem folyamatosan, hanem egyes napokon, összesen 27 nap időtartamban irányította az alperes érdekkörében. Költségeit az alperes viselte, a munkavégzéshez szükséges eszközöket az alperes biztosította. A költségek vonatkozásában a felperest elszámolási kötelezettség terhelte az alperes irányában. A kirendelésről szóló megállapodást a K. H. Kft. részéről K. L., míg az alperes részéről annak ügyvezetője, V. K. írta alá. K. L. és V. K. élettársak voltak.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[4] A felperes keresetében 2014. július 1. és 2014. december 20. közötti külföldi munkavégzés ellenértékeként 4 729 800 Ft munkabér megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Álláspontja szerint a rábízott munkát hiba nélkül elvégezte, a kotrógépet a magyarországi telephelyre szállíttatta. Alperes nem adott számára munkaszerződést, és a költségtérítésen kívül további díjazást sem. Szóban beszélték meg, hogy mi lesz a tényleges feladata, a közöttük létrejött megállapodást azonban nem foglalták írásba. Állítása szerint az alperes munkavállalójakét dolgozott, és a ténylegesen közöttük fennállt munkaviszonyra tekintettel terjesztette elő elmaradt munkabér iránti igényét.[5] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a munka törvénykönyvről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 53. § (1) bekezdése szerinti kirendelés keretében a felperes más munkáltatónál végzett munkát a munkáltató utasítására. Összesen 27 napon át végezte munkáját az alperesnek az eredeti munkaviszonya keretében. A kirendelési megállapodás rögzítette, hogy munkabérét a kirendelő munkáltató, a K. H. Kft. fizeti meg számára. Mindezek miatt nem jött létre munkaviszony a felek között. A felperes teljes munkabérét a K. H. Kft. a külföldi munkavégzés időszakára is megfizette számára, munkaviszonya a teljes kirendelés időtartama alatt fennállt.
Az első- és másodfokú bíróság határozata
[6] A közigazgatási és munkaügyi bíróság a ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítélete indokolásában kifejtette, hogy az Mt. 53. § (1) bekezdése értelmében a munkáltató jogosult volt a munkavállalót átmenetileg a munkaszerződéstől eltérő munkakörben, munkahelyen és munkáltatónál foglalkoztatni. A két cég között létrejött megállapodás szerint a felperes a munkáltató K. H. Kft. utasítása alapján az alperes érdekkörébe tartozó munkahelyen, más munkáltatónál volt köteles feladatát ellátni. A felperes által ténylegesen ellátott munkavégzés nem érintette a felperes eredeti munkaszerződése szerinti foglalkoztatása tényét. A felperes munkáltatója megállapodhatott abban, hogy a felperest ideiglenesen átengedi az alperes számára munkavégzésre. A kirendelő munkáltató ezért külön díjazást nem kérhetett, és a felperes sem volt jogosult az alperestől további munkabérre. A peres felek között nem jött létre munkaviszony, a felperes az alperes számára kirendelés alapján végzett munkát.[7] A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék a végzésével a pert megszüntette, a elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és elrendelte a keresetlevél áttételét a P.-i Járásbírósághoz.
[8] Megállapította, hogy az Mt. 45. §-a tartalmazza a munkaszerződés kötelező tartalmi elemeit, mely alapján a munkaszerződésben az alapbér és a munkakör meghatározása olyan mellőzhetetlen tartalmi elem, amelyek hiányában a munkaszerződés a felek között nem jön létre. A perbeli esetben a Németországban kifejtendő tevékenység részleteiről a felperes K. L.-lel egyeztetett. Az érintettek munkabérben nem állapodtak meg, konkrét meghatározott feladatra szerződtek időbeli korlát nélkül azzal, hogy az elvégzett munkáért a díjazást a munka elvégzése után egy összegben kapta volna meg a felperes. Ebből megállapítható, hogy az alperes és a felperes a munkakörben és a munkabérben nem állapodtak meg, ennek hiányában pedig közöttük munkaviszony nem jött létre.
[9] Nem értett egyet a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak a kirendeléssel kapcsolatban elfoglalt ténybeli és jogi álláspontjával. A K. H. Kft. és az alperes között létrejött kirendelési megállapodás közlésének tényét a felperes tagadta, az alperes ügyvezetője pedig csak feltételezte azt, a közlés megtörténtét csupán K. L. tanú állította. E tanúvallomást azonban a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, mert K. L. és az alperes ügyvezetője egymással élettársi kapcsolatban álltak. Mivel a másodfokú bíróság szerint a megállapodás felperessel való közlését az alperes nem bizonyította, ezt a terhére kellett értékelni.
[10] A határozat indokolásában foglaltak szerint a kirendelési megállapodás az elérni kívánt joghatás kiváltására tartalmi okból is alkalmatlan. A munkáltatóként érintett K. H. Kft. a felperes személyében saját ügyvezetőjét rendelte ki. A felperes felett a munkáltatói jogokat a tulajdonos a B. D. Kft. ügyvezetőjeként gyakorolta K. L. A kirendelésről szóló okiratot azonban nem a B. D. Kft. ügyvezetőjeként, hanem a K. H. Kft. képviseletében írta alá, erre azonban jogosultsága nem volt. A másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy a felek között polgári jogi jogviszony jött létre egy konkrét, az alperes által is elismerten teljesített feladat ellátására, melyhez a tárgyi eszközöket, költségeket az alperes biztosította. A megbízásszerű jogviszony pontos minősítése nem képezte a munkaügyi bíróság feladatát, csak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a perbeli jogviszonyra nem a munkajog, hanem a polgári jog szabályai az irányadók, ezért döntött a keresetlevél áttételéről.
A felülvizsgálati kérelem és felülvizsgálati ellenkérelem
[11] A jogerős végzés ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte, hogy a Kúria azt helyezze hatályon kívül, az elsőfokú ítéletet hagyja helyben és marasztalja a felperest a másodfokú és felülvizsgálati eljárás költségében. Érvelése szerint a jogerős végzés a Pp. 129. § (1) bekezdésébe, 130. § (1) bekezdés b) pontjába, 157. § a) pontjába, 158. §-ába és a 251. § (1) bekezdésébe ütközik.[12] Előadta, hogy a felperesi kereset munkaviszony létrejöttére hivatkozással munkabérben való marasztalásra irányult, így a bíróságnak ezt az igényt kellett elbírálnia. Megbízási szerződésre való hivatkozással a felperes igényt nem támasztott, a munkaviszonyon kívül eső szerződés megkötésére nem volt szándéka, ezért a törvényszék a kereseti kérelemhez való kötöttség elvét sértette határozatával.
[13] A határozat sérti a Pp. 206. § (1) és (2) bekezdését is, mert nem vitatottan a felperes a németországi munkavégzés vonatkozásában kizárólag K. L.-lel tárgyalt, V. K.-val, az alperes ügyvezetőjével azonban tárgyalást nem folytatott, így a K. Kft.-vel polgári jogi jogviszony sem jöhetett létre, hisz annak törvényes képviselőjével a felperes munkavégzés tárgyban nem kommunikált, ilyen akaratnyilatkozatot a felek nem tettek.
[14] A törvényszék alaptanul foglalt állást abban a kérdésben is, hogy a felperes nem kirendelés keretében végzett munkát az alperesnek. A kirendelési megállapodás valósága nem dőlt meg, az okirat hitelessége tekintetében a felperes semmilyen, azt megingató bizonyítékot nem szolgáltatott. A felperes a K. H. Kft. ügyvezetője volt, a kirendelés pedig őt érintette, az ezzel kapcsolatos munkáltatói jogkört önmaga felett értelemszerűen nem gyakorolhatta. Nem volt vitás, hogy a K. H. Kft. kizárólagos tulajdonosa a B. D. Kft. volt, az ügyvezetést pedig K. L. gyakorolta. Az adott esetben az összeférhetetlenséget kellett kiküszöbölni, miszerint a felperes saját kirendeléséről nem dönthetett. Annak a formahibának pedig, hogy az aláírásnál szerepeltetni kellett volna a B. D. Kft. nevét és K. L. ügyvezetői, munkáltatói jogkörgyakorlói minőségét, utalva a K. H. Kft. nevében való, tulajdonosi képviselő általi kötelezettségvállalás tényére, a kirendelés tényszerűsége körében nincs kihatással. Nem írja elő jogszabály, hogy a munkavállalót a munkáltatónak írásban kell kirendelnie, elegendő az adott esetben a szóbeli közlés is. Annak tényét, hogy a külföldi munkavállalásra való kötelezés a munkáltató részéről megtörtént, maga a felperes nyilatkozata és magatartása bizonyítja. Ő maga állította, hogy K. L. közölte vele, miszerint meghatározott munkafeladat végzésére külföldre kell mennie. K. L. ezzel kapcsolatos tanúvallomását is a tárgyszerűség és az életszerűség jellemezte, ezért indokolatlan volt azt figyelmen kívül hagyni.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
[15] A felülvizsgálati kérelem a következők szerint megalapozott.[16] A felperes keresetében azt állította, hogy 2014. július 1. és december 20. között munkaviszony állt fenn közte és az alperes között, és ezért elmaradt munkabér jogcímén 4 729 800 Ft megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A törvényszék annyiban értett egyet az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával, hogy a felek között munkaviszony nem jött létre, mivel az alperes képviselője és a felperes sem a munkakörben, sem az alapbérben nem állapodtak meg. Ezt a megállapítást a felek felülvizsgálati kérelemmel, csatlakozó felülvizsgálati kérelemmel nem támadták, ezért a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a peres felek között munkaviszony nem jött létre [Pp. 275. § (2) bekezdés]. Helytállóan kifogásolta az alperes a felülvizsgálati kérelmében, hogy a felperes kereseti kérelme az alperessel fennállt munkaviszonyára alapítva elmaradt munkabér megfizetésére irányult és maga sem állította azt, hogy egyéb polgári jogi jogviszony keretében végzett volna munkát az alperes számára.
[17] Az alperes helytállóan hivatkozott arra is, hogy felek által nem vitatottan a perbeli munkavégzés tekintetében a felperes kizárólag K. L.-lel tárgyalt. Az alperes ügyvezetőjével, V. K.-val a munkavégzés jellegével, feltételeivel kapcsolatban nem egyeztetett, ezért megalapozatlan és a Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütköző az a jogkövetkeztetés, mely szerint a peres felek között polgári jogi jogviszony jött létre, ilyen nyilatkozatot még maga a felperes sem tett.
[18] Helytállóan kifogásolta az alperes felülvizsgálati kérelmében azt is, hogy a Pp. 206. § (2) bekezdését megsértve értékelte a másodfokú bíróság az azzal kapcsolatos bizonyítékokat, hogy a felperes a K. Kft. és az alperes között létrejött megállapodásra figyelemmel kirendelés keretén belül végzett munkát az Mt. 53. § (1) bekezdése alapján az alperes számára. A két munkáltató közötti megállapodás alakszerűségének vizsgálata nem tartozott a közigazgatási és munkaügyi bíróság hatáskörébe, így az eljárás során azt kellett vizsgálni, hogy a felperes munkáltatója, a K. H. Kft. rendelkezett-e arról, hogy a felperesnek időlegesen más munkáltatónál kell munkát végeznie vagy sem, és e döntését közölte-e a felperessel vagy sem. A felperes a K. H. Kft. ügyvezetője volt, az ő munkaviszonyát érintő kirendelésről a munkáltató kizárólagos tulajdonosa, a B. D. Kft. dönthetett, ahol az ügyvezetést K. L. gyakorolta. K. L., a tulajdonos gazdasági társaság törvényes képviselőjeként jogosult volt a munkáltató nevében jognyilatkozatot tenni, annak a körülménynek pedig nem volt jelentősége az ügy elbírálása szempontjából, hogy az aláírásánál nem tüntették fel a B. D. Kft. nevét és K. L. ügyvezetői munkáltatóijogkör-gyakorló minőségét is. Az ezzel kapcsolatos formai hiba az Mt. 20. § (3) bekezdése alapján a peres eljárás során is pótolható, javítható volt az arra jogosult elismerő nyilatkozatával.
[19] Helytállóan hivatkozott az alperes felülvizsgálati kérelmében arra is, hogy a két munkáltató között nem volt kötelező írásba foglalni a kirendelésre vonatkozó megállapodást, a kirendelés tényét pedig K. R. tanú vallomása alátámasztotta. Az Mt. 22. § (1) bekezdése szerint a jognyilatkozatot - ha a munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása eltérően nem rendelkezik - alaki kötöttség nélkül lehet megtenni. Az Mt. 53. §-a nem ír elő írásbeli formát a munkáltató azon jognyilatkozata körében, amikor arról rendelkezik, hogy a munkavállalót átmenetileg a munkaszerződéstől eltérő munkáltatónál kívánja foglalkoztatni, ennek megfelelően nem ütközött jogszabályba a felperes munkáltatójának azon eljárása, amikor a kirendelés tényét szóban közölte vele. A felperes sem vitatta, hogy K. L. közölte vele azt, hogy meghatározott munkafeladatokat külföldön, más munkáltatónál kell végeznie, ezt támasztotta alá K. L. tanúvallomása is, melyet indokolatlanul rekesztette ki a bizonyítékok köréből a másodfokú bíróság arra hivatkozva, hogy K. L. élettársi kapcsolatban állt az alperesi ügyvezetővel, mivel önmagában e tény nem zárja ki azt, hogy az érintett személy hamis tanúzás törvényes következményeire történő figyelmeztetést követően tanúvallomást tehessen.
[20] A felperes munkaviszonyban állt a K. H. Kft.-vel, a kirendelés alapján az Mt. 53. § (1) bekezdésének megfelelően 27 munkanapon keresztül más munkáltató számára végzett munkát. Az adott időszakra a K. H. Kft. számára nem végzett munkát, munkabérét azonban megkapta, így az adott munkavégzéssel kapcsolatban a vele munkaviszonyban nem álló alperessel szemben munkabérigényt nem érvényesíthet.
[21] Mindezekre figyelemmel a Kúria a jogerős végzést a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a közigazgatási és munkaügyi bíróság érdemben helytálló ítéletét helybenhagyta.
(Kúria Mfv.II.10.272/2019.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
Az ügy száma: Mfv.II.10.272/2019/3.
A tanács tagjai: Dr. Stark Marianna a tanács elnöke
Dr. Tánczos Rita előadó bíró
Szolnokiné dr. Csernay Krisztina bíró
A felperes:
A felperes képviselője: Orbán és Társa Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Orbán György ügyvéd
Az alperes:
Az alperes képviselője: Dr. Farkas Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Farkas Sándor ügyvéd
A per tárgya: elmaradt munkabér megfizetése
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: alperes
A felülvizsgálni kért jogerős határozat: Veszprémi Törvényszék 3.Mf.20.372/2019/3.
Az elsőfokú bíróság határozata: Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2.M.92/2018/3.
Rendelkező rész
A Kúria a Veszprémi Törvényszék 3.Mf.20.372/2019/3. számú végzését hatályon kívül helyezi és a Veszprém Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2.M.92/2018/3. számú ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 200.000,- (kétszázezer) Ft együttes másodfokú és felülvizsgálati eljárási költséget, valamint külön felhívásra a Magyar Államnak 378.380, - (háromszázhetvennyolcezer-háromszáznyolcvan) Ft fellebbezési és 472.980, - (négyszázhetvenkétezer-kilencszáznyolcvan) Ft felülvizsgálati eljárási illetéket.Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A tényállás
[1] A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes 2012. augusztus és 2015. december 31. között a perben nem álló K. H. Kft. ügyvezetője volt, feladatát munkaviszonyban látta el. Munkaviszonya mellett egyéni vállalkozóként kotróhajó alkatrészek bontásával kapcsolatos munkákat is vállalt. 2014. július 1. és december 20. között Németországban munkát végzett a K. H. Kft. egyedüli tulajdonosának, a B. D. Kft.-nek az ügyvezetőjével, K. L.-val történő megállapodás alapján. K. L. ezen ügyvezetői pozíciójából fakadóan a felperes feletti munkáltatói jogok gyakorlására is jogosult volt, illetve az alperesnél munkaviszony keretében szállításvezető munkakört is betöltött.[2] 2014. június 28-án a K. H. Kft. és az alperes között létrejött egy kirendelési megállapodás. A K. H. Kft. a kirendelő munkáltató volt, mely a felperest, mint munkavállalóját kirendelte külföldi munkavégzésre az alpereshez 2014. július 1-jétől. A megállapodásban rögzítették, hogy a kirendelés ellenszolgáltatás nélkül történik, s a felperes, mint kirendelt munkavállaló munkabérét, valamint az ezzel járó költségeket a kirendelő K. H. Kft. viseli. A kirendeléssel kapcsolatos költségeket és munkaeszközöket az alperes, mint fogadó munkáltató biztosította. A kirendelés során a munkaviszonyból származó jogokat és kötelezettségeket az alperes gyakorolta azzal, hogy a munkaviszonyt kizárólag a K. H. Kft. kirendelő munkáltató szüntetheti meg. Rögzítették azt is, hogy a kirendelés időtartama alatt a kirendelt munkavállalót a munkaszerződése szerinti munkabére illet meg.
[3] A felperesnek az alperes által vásárolt Németországban lévő kotróhajó szétbontása és Magyarországra történő szállítása volt a feladata. K. L. a munkavégzést megelőzően a felperessel történő tárgyalások alkalmával nem mondta azt a felperesnek, hogy a munkavégzésért külön díjazást kap, csupán annyiban állapodtak meg, hogy majd elszámolnak és a felperes "nem fog rosszul járni". A felperes a németországi tevékenységet nem folyamatosan, hanem egyes napokon, összesen 27 nap időtartamban irányította az alperes érdekkörében. Költségeit az alperes viselte, a munkavégzéshez szükséges eszközöket az alperes biztosította. A költségek vonatkozásában a felperest elszámolási kötelezettség terhelte az alperes irányában. A kirendelésről szóló megállapodást a K. H. Kft. részéről K. L., míg az alperes részéről annak ügyvezetője, V. K. írta alá. K. L. és V. K. élettársak voltak.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[4] A felperes keresetében 2014. július 1. és 2014. december 20. közötti külföldi munkavégzés ellenértékeként 4.729.800,- Ft munkabér megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Álláspontja szerint a rábízott munkát hiba nélkül elvégezte, a kotrógépet a magyarországi telephelyre szállíttatta. Alperes nem adott számára munkaszerződést, és a költségtérítésen kívül további díjazást sem. Szóban beszélték meg, hogy mi lesz a tényleges feladata, a közöttük létrejött megállapodást azonban nem foglalták írásba. Állítása szerint az alperes munkavállalójakét dolgozott, és a ténylegesen közöttük fennállt munkaviszonyra tekintettel terjesztette elő elmaradt munkabér iránti igényét.[5] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a munka törvénykönyvről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 53. § (1) bekezdése szerinti kirendelés keretében a felperes más munkáltatónál végzett munkát a munkáltató utasítására. Összesen 27 napon át végezte munkáját az alperesnek az eredeti munkaviszonya keretében. A kirendelési megállapodás rögzítette, hogy munkabérét a kirendelő munkáltató, a K. H. Kft. fizeti meg számára. Mindezek miatt nem jött létre munkaviszony a felek között. A felperes teljes munkabérét a K. H. Kft. a külföldi munkavégzés időszakára is megfizette számára, munkaviszonya a teljes kirendelés időtartama alatt fennállt.
Az első- és másodfokú bíróság határozata
[6] A közigazgatási és munkaügyi bíróság a ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítélete indokolásában kifejtette, hogy az Mt. 53. § (1) bekezdése értelmében a munkáltató jogosult volt a munkavállalót átmenetileg a munkaszerződéstől eltérő munkakörben, munkahelyen és munkáltatónál foglalkoztatni. A két cég között létrejött megállapodás szerint a felperes a munkáltató K. H. Kft. utasítása alapján az alperes érdekkörébe tartozó munkahelyen, más munkáltatónál volt köteles feladatát ellátni. A felperes által ténylegesen ellátott munkavégzés nem érintette a felperes eredeti munkaszerződése szerinti foglalkoztatása tényét. A felperes munkáltatója megállapodhatott abban, hogy a felperest ideiglenesen átengedi az alperes számára munkavégzésre. A kirendelő munkáltató ezért külön díjazást nem kérhetett, és a felperes sem volt jogosult az alperestől további munkabérre. A peres felek között nem jött létre munkaviszony, a felperes az alperes számára kirendelés alapján végzett munkát.[7] A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék a végzésével a pert megszüntette, a elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és elrendelte a keresetlevél áttételét a P.-i Járásbírósághoz.
[8] Megállapította, hogy az Mt. 45. §-a tartalmazza a munkaszerződés kötelező tartalmi elemeit, mely alapján a munkaszerződésben az alapbér és a munkakör meghatározása olyan mellőzhetetlen tartalmi elem, amelyek hiányában a munkaszerződés a felek között nem jön létre. A perbeli esetben a Németországban kifejtendő tevékenység részleteiről a felperes K. L.-val egyeztetett. Az érintettek munkabérben nem állapodtak meg, konkrét meghatározott feladatra szerződtek időbeli korlát nélkül azzal, hogy az elvégzett munkáért a díjazást a munka elvégzése után egy összegben kapta volna meg a felperes. Ebből megállapítható, hogy az alperes és felperes a munkakörben és a munkabérben nem állapodtak meg, ennek hiányában pedig közöttük munkaviszony nem jött létre.
[9] Nem értett egyet a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak a kirendeléssel kapcsolatban elfoglalt ténybeli és jogi álláspontjával. A K. H. Kft. és az alperes között létrejött kirendelési megállapodás közlésének tényét a felperes tagadta, az alperes ügyvezetője pedig csak feltételezte azt, a közlés megtörténtét csupán K. L. tanú állította. E tanúvallomást azonban a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, mert K. L. és az alperes ügyvezetője egymással élettársi kapcsolatban álltak. Mivel a másodfokú bíróság szerint a megállapodás felperessel való közlését az alperes nem bizonyította, ezt a terhére kellett értékelni.
[10] A határozat indokolásában foglaltak szerint a kirendelési megállapodás az elérni kívánt joghatás kiváltására tartalmi okból is alkalmatlan. A munkáltatóként érintett K. H. Kft. a felperes személyében saját ügyvezetőjét rendelte ki. A felperes felett a munkáltatói jogokat a tulajdonos a B. D. Kft. ügyvezetőjeként gyakorolta K. L. A kirendelésről szóló okiratot azonban nem a B. D. Kft. ügyvezetőjeként, hanem a K. H. Kft. képviseletében írta alá, erre azonban jogosultsága nem volt. A másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy a felek között polgári jogi jogviszony jött létre egy konkrét, az alperes által is elismerten teljesített feladat ellátására, melyhez a tárgyi eszközöket, költségeket az alperes biztosította. A megbízásszerű jogviszony pontos minősítése nem képezte a munkaügyi bíróság feladatát, csak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a perbeli jogviszonyra nem a munkajog, hanem a polgári jog szabályai az irányadók, ezért döntött a keresetlevél áttételéről.
A felülvizsgálati kérelem és felülvizsgálati ellenkérelem
[11] A jogerős végzés ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte, hogy a Kúria azt helyezze hatályon kívül, az elsőfokú ítéletet hagyja helyben és marasztalja a felperest a másodfokú és felülvizsgálati eljárás költségében. Érvelése szerint a jogerős végzés a Pp. 129. § (1) bekezdésébe, 130. § (1) bekezdés b) pontjába, 157. §- a a) pontjába, 158. §-ába és a 251. § (1) bekezdésébe ütközik.[12] Előadta, hogy a felperesi kereset munkaviszony létrejöttére hivatkozással munkabérben való marasztalásra irányult, így a bíróságnak ezt az igényt kellett elbírálnia. Megbízási szerződésre való hivatkozással a felperes igényt nem támasztott, a munkaviszonyon kívül eső szerződés megkötésére nem volt szándéka, ezért a törvényszék a kereseti kérelemhez való kötöttség elvét sértette határozatával.
[13] A határozat sérti a Pp. 206. § (1) és (2) bekezdését is, mert nem vitatottan a felperes a németországi munkavégzés vonatkozásában kizárólag K. L.-val tárgyalt, V. K.-val, az alperes ügyvezetőjével azonban tárgyalást nem folytatott, így a K. Kft.-vel polgári jogi jogviszony sem jöhetett létre, hisz annak törvényes képviselőjével a felperes munkavégzés tárgyban nem kommunikált, ilyen akaratnyilatkozatot a felek nem tettek.
[14] A törvényszék alaptanul foglalt állást abban a kérdésben is, hogy a felperes nem kirendelés keretében végzett munkát az alperesnek. A kirendelési megállapodás valósága nem dőlt meg, az okirat hitelessége tekintetében a felperes semmilyen, azt megingató bizonyítékot nem szolgáltatott. A felperes a K. H. Kft. ügyvezetője volt, a kirendelés pedig őt érintette, az ezzel kapcsolatos munkáltatói jogkört önmaga felett értelemszerűen nem gyakorolhatta. Nem volt vitás, hogy a K. H. Kft. kizárólagos tulajdonosa a B. D. Kft. volt, az ügyvezetést pedig K. L. gyakorolta. Az adott esetben az összeférhetetlenséget kellett kiküszöbölni, miszerint a felperes saját kirendeléséről nem dönthetett. Annak a formahibának pedig, hogy az aláírásnál szerepeltetni kellett volna a B. D. Kft. nevét és K. L. ügyvezetői, munkáltatói jogkörgyakorlói minőségét, utalva a K. H. Kft. nevében való, tulajdonosi képviselő általi kötelezettségvállalás tényére, a kirendelés tényszerűsége körében nincs kihatással. Nem írja elő jogszabály, hogy a munkavállalót a munkáltatónak írásban kell kirendelnie, elegendő az adott esetben a szóbeli közlés is. Annak tényét, hogy a külföldi munkavállalásra való kötelezés a munkáltató részéről megtörtént, maga a felperes nyilatkozata és magatartása bizonyítja. Ő maga állította, hogy K. L. közölte vele, miszerint meghatározott munkafeladat végzésére külföldre kell mennie. K. L. ezzel kapcsolatos tanúvallomását is a tárgyszerűség és az életszerűség jellemezte, ezért indokolatlan volt azt figyelmen kívül hagyni.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
[15] A felülvizsgálati kérelem a következők szerint megalapozott.[16] A felperes keresetében azt állította, hogy 2014. július 1. és december 20. között munkaviszony állt fenn közte és az alperes között, és ezért elmaradt munkabér jogcímén 4.729.800,- Ft megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A törvényszék annyiban értett egyet az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával, hogy a felek között munkaviszony nem jött létre, mivel az alperes képviselője és a felperes sem a munkakörben, sem az alapbérben nem állapodtak meg. Ezt a megállapítást a felek felülvizsgálati kérelemmel, csatlakozó felülvizsgálati kérelemmel nem támadták, ezért a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a peres felek között munkaviszony nem jött létre. (Pp. 275. § (2) bekezdés) Helytállóan kifogásolta az alperes a felülvizsgálati kérelmében, hogy a felperes kereseti kérelme az alperessel fennállt munkaviszonyára alapítva elmaradt munkabér megfizetésére irányult és maga sem állította azt, hogy egyéb polgári jogi jogviszony keretében végzett volna munkát az alperes számára.
[17] Az alperes helytállóan hivatkozott arra is, hogy felek által nem vitatottan a perbeli munkavégzés tekintetében a felperes kizárólag K. L.-val tárgyalt. Az alperes ügyvezetőjével, V. K.-val a munkavégzés jellegével, feltételeivel kapcsolatban nem egyeztetett, ezért megalapozatlan és a Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütköző az a jogkövetkeztetés, mely szerint a peres felek között polgári jogi jogviszony jött létre, ilyen nyilatkozatot még maga a felperes sem tett.
[18] Helytállóan kifogásolta az alperes felülvizsgálati kérelmében azt is, hogy a Pp. 206. §-a (2) bekezdését megsértve értékelte a másodfokú bíróság az azzal kapcsolatos bizonyítékokat, hogy a felperes a K. Kft. és az alperes között létrejött megállapodásra figyelemmel kirendelés keretén belül végzett munkát az Mt. 53. § (1) bekezdése alapján az alperes számára. A két munkáltató közötti megállapodás alakszerűségének vizsgálata nem tartozott a közigazgatási és munkaügyi bíróság hatáskörébe, így az eljárás során azt kellett vizsgálni, hogy a felperes munkáltatója, a K. H. Kft. rendelkezett-e arról, hogy a felperesnek időlegesen más munkáltatónál kell munkát végeznie vagy sem, és e döntését közölte-e a felperessel vagy sem. A felperes a K. H. Kft. ügyvezetője volt, az ő munkaviszonyát érintő kirendelésről a munkáltató kizárólagos tulajdonosa, a B. D. Kft. dönthetett, ahol az ügyvezetést K. L. gyakorolta. K. L., a tulajdonos gazdasági társaság törvényes képviselőjeként jogosult volt a munkáltató nevében jognyilatkozatot tenni, annak a körülménynek pedig nem volt jelentősége az ügy elbírálása szempontjából, hogy az aláírásánál nem tüntették fel a B. D. Kft. nevét és K. L. ügyvezetői munkáltatói jogkör gyakorló minőségét is. Az ezzel kapcsolatos formai hiba az Mt. 20. § (3) bekezdése alapján a peres eljárás során is pótolható, javítható volt az arra jogosult elismerő nyilatkozatával.
[19] Helytállóan hivatkozott az alperes felülvizsgálati kérelmében arra is, hogy a két munkáltató között nem volt kötelező írásba foglalni a kirendelésre vonatkozó megállapodást, a kirendelés tényét pedig K. R. tanú vallomása alátámasztotta. Az Mt. 22. § (1) bekezdése szerint a jognyilatkozatot - ha a munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása eltérően nem rendelkezik - alaki kötöttség nélkül lehet megtenni. Az Mt. 53. §-a nem ír elő írásbeli formát a munkáltató azon jognyilatkozata körében, amikor arról rendelkezik, hogy a munkavállalót átmenetileg a munkaszerződéstől eltérő munkáltatónál kívánja foglalkoztatni, ennek megfelelően nem ütközött jogszabályba a felperes munkáltatójának azon eljárása, amikor a kirendelés tényét szóban közölte vele. A felperes sem vitatta, hogy K. L. közölte vele azt, hogy meghatározott munkafeladatokat külföldön, más munkáltatónál kell végeznie, ezt támasztotta alá K. L. tanúvallomása is, melyet indokolatlanul rekesztette ki a bizonyítékok köréből a másodfokú bíróság arra hivatkozva, hogy K. L. élettársi kapcsolatban állt az alperesi ügyvezetővel, mivel önmagában e tény nem zárja ki azt, hogy az érintett személy hamis tanúzás törvényes következményeire történő figyelmeztetést követően tanúvallomást tehessen.
[20] A felperes munkaviszonyban állt a K. H. Kft.-vel, a kirendelés alapján az Mt. 53. § (1) bekezdésének megfelelően 27 munkanapon keresztül más munkáltató számára végzett munkát. Az adott időszakra a K. H. Kft. számára nem végzett munkát, munkabérét azonban megkapta, így az adott munkavégzéssel kapcsolatban a vele munkaviszonyban nem álló alperessel szemben munkabér igényt nem érvényesíthet.
[21] Mindezekre figyelemmel a Kúria a jogerős végzést a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a közigazgatási és munkaügyi bíróság érdemben helytálló ítéletét helybenhagyta.
Záró rész
[22] A pervesztes felperes a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles megfizetni az alperes részére a másodfokú eljárásban és a felülvizsgálati eljárásban felmerült költségét, illetve viselni a fellebbezési és felülvizsgálati eljárási illetéket a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alapján.[23] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
Budapest, 2020. március 23.
Dr. Stark Marianna s.k. a tanács elnöke, Dr. Tánczos Rita s.k. előadó bíró, Szolnokiné dr. Csernay Krisztina s.k. bíró
(Kúria Mfv.II.10.272/2019.)