adozona.hu
ÍH 2020.63
ÍH 2020.63
CSŐDEGYEZSÉG JÓVÁHAGYÁSÁNAK FELTÉTELE Ha az egyezség sérti a jóhiszemű joggyakorlás követelményét, illetve a reorganizációs terv ténylegesen megvalósítható tartalmat nem hordoz, nincs helye a csődegyezség jóváhagyásának [(Cstv.) 18. § (4) és (5) bekezdés, 19. § (1) és (2) bekezdés, 20. § (1) bekezdés a) pont, 21/B. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság a 2019. március 6-án előterjesztett kérelem alapján rendelte el az adós csődeljárását, melynek közzétételére 2019. március 19-én került sor. A bíróság az ügyben vagyonfelügyelőt jelölt ki.
A törvényszék végzésével a 2019. december 10-i csődegyezséget jóváhagyta és a csődeljárást befejezetté nyilvánította. A vagyonfelügyelő díját bruttó 317 500 forint összegben állapította meg, feljogosítva a vagyonfelügyelőt a nyilvántartásba vételi díj felhasználására, valamint felhívta ...
ÍH 2020.63 CSŐDEGYEZSÉG JÓVÁHAGYÁSÁNAK FELTÉTELE
Ha az egyezség sérti a jóhiszemű joggyakorlás követelményét, illetve a reorganizációs terv ténylegesen megvalósítható tartalmat nem hordoz, nincs helye a csődegyezség jóváhagyásának [1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 18. § (4) és (5) bekezdés, 19. § (1) és (2) bekezdés, 20. § (1) bekezdés a) pont, 21/B. §].
Az elsőfokú bíróság a 2019. március 6-án előterjesztett kérelem alapján rendelte el az adós csődeljárását, melynek közzétételére 2019. március 19-én került sor. A bíróság az ügyben vagyonfelügyelőt jelölt ki.A törvényszék végzésével a 2019. december 10-i csődegyezséget jóváhagyta és a csődeljárást befejezetté nyilvánította. A vagyonfelügyelő díját bruttó 317 500 forint összegben állapította meg, feljogosítva a vagyonfelügyelőt a nyilvántartásba vételi díj felhasználására, valamint felhívta a fennmaradó összeg hitelezők részére történő visszafizetésére.
A határozat indokolásából megállapíthatóan a törvényszék a 2019. május 7-én tartott csődtárgyalás alapján a csődeljárást megszüntette, majd az adós fellebbezését követően megismételt eljárásban a 2019. július 16-án megtartott csődtárgyalás alapján ismételten megszüntette az eljárást. Az adós e végzés ellen is fellebbezést terjesztett elő és mivel a csődegyezség jóváhagyása iránti kérelemtől újból elállt, ezért a másodfokú bíróság a végzést ismételten hatályon kívül helyezte és a törvényszéket új határozat hozatalára utasította.
Az eljárás során a törvényszék végzésével a fizetési haladékot 365 napra meghosszabbította, az 2020. március 18-án 0 órakor járt le.
Az adós 2019. december 10-én újabb csődegyezségi tárgyalást tartott, melyen csődegyezség jött létre. A csődtárgyalásról jegyzőkönyv készült, melynek mellékletét képezi a jelenléti ív, továbbá az adós igazolta a hitelezőinek a meghívását. A vagyonfelügyelő 5 hitelező igényét vette nyilvántartásba, igényük elismert, nem biztosított kategóriába került visszaigazolásra. A hitelezői igények összege a csődegyezség elfogadásakor a befizetett nyilvántartásba vételi díjjal együtt összesen 106 932 754 forint, míg a hitelezőket megillető szavazatok száma összesen 2136 db.
Az adós az egyezség jóváhagyása iránti kérelméhez csatolta az egyezségi tárgyalási jegyzőkönyvet, a meghívót, a jelenléti ívet, a reorganizációs programot és a csődegyezségi megállapodást. Az egyezségi tárgyaláson két hitelező jelent meg, míg a további három hitelező - köztük a fellebbezést előterjesztő hitelező és az adóhatóság - nem jelent meg. A megjelent hitelezők összesen 1741 szavazattal támogatták az egyezségi javaslatot, így azt 81,5%-os arányban elfogadták.
A csődegyezség III. pontja értelmében a hitelezők - egyebek mellett - elengedik a teljes követelésállomány 69%-át, míg a fennmaradó követelésállományt a III/5. pont értelmében az adós tőkeemeléssel rendezi. Az adós vállalta, hogy 45 munkanapon belül taggyűlési hatáskörben határozatot hoz a törzstőke 3 millió forintról 33 149 154 forint összegű nem pénzbeli hozzájárulással 36 149 154 forintra való felemeléséről, melynek megfelelően a hitelezők üzletrészt kapnak, amely alapján az adósban tulajdoni részesedést szereznek. E körben az egyezséget támogató egyik hitelező 11 918 753 forint névértékű üzletrészt kap, az adósban megszerzendő tulajdoni részesedése 32,95%, míg a másik hitelező üzletrészének névértéke 15 086 770 forint, a tulajdoni részesedése 41,71%. A fellebbező pénzintézet hitelező 4 171 194 forint névértékű üzletrészre, illetve az adósban 11,53% tulajdoni részesedésre, az adóhatóság 1 891 205 forintnévértékű üzletrészre és 5,23% tulajdoni részesedésre vált jogosulttá. Az egyezségi tárgyalástól szintén távol maradó harmadik hitelező üzletrészének névértéke 100 762 forint, míg tulajdoni részesedése 0,28%. A jelenlegi tulajdonosok egyikének részesedése 4,06%-ra, míg a másik tag részesedése 4,24%-ra változik.
Az egyezség rögzítette, hogy az újonnan kialakuló üzletrészek értékét a hitelezők oly módon teljesítik az adós részére, hogy legkésőbb az erre vonatkozó taggyűlési határozat meghozatalát követő 15 munkanapon belül a részükre biztosított elsőbbségi jogukat akként gyakorolják, hogy a megjelölt követeléseiket nem pénzbeli hozzájárulásként az adós rendelkezésére bocsátják. A hitelezők kötelezettséget vállaltak arra, hogy a tőkeemelés során az adóssal együttműködnek, míg az adós vállalta, hogy a végzés jogerőre emelkedésétől számított 45 munkanapon belül taggyűlési hatáskörben 5 db egyenként pontosan megjelölt névértékű üzletrészek kibocsátása útján való tőkeemelésről határoz és megteszi a szükséges intézkedéseket a tőkeemelés cégbíróság általi bejegyzése iránt. A hitelezők hozzájárultak ahhoz, hogy a fennmaradó követelésállomány ellenértékeként az adós által létrehozott üzletrészt szereznek, míg az a hitelező, aki nem működik együtt az adóssal, szerződésszegést követ el, amit a követelésről való lemondásként értékelnek. Amennyiben az adós a vállalt határidőn belül nem hoz határozatot a tőkeemelésről, illetve nem teszi meg a szükséges intézkedéseket a cégbírósági bejegyzés érdekében, ezt az adós mulasztásaként értékelik és a hitelezők felszámolási eljárást kezdeményezhetnek az adós ellen. A kényszeregyezség azokra a hitelezőkre is kiterjed, akik ahhoz nem járultak hozzá, vagy szabályszerű értesítés ellenére nem vettek részt a megkötésében. Az egyezség mellékletét képezi az adós tagjainak előzetes kötelezettségvállalása.
Az egyezséget az adós, valamint a jelen lévő két hitelező írta alá, a vagyonfelügyelő ellenjegyezte, és nyilatkozott a mérleg vizsgálatáról.
A törvényszék végzésének indokolásában megállapította, hogy az egyezség megfelel a Cstv. 19-21. §-aiban foglalt feltételeknek, a hitelezők kielégítése vagyoni részesedés útján valósul meg, ahhoz az adós megkapta a hitelezők szavazatainak több mint felét. A megállapodás tartalmazza a hitelezők felsorolását a megfelelő adatokkal együtt, a teljesítési határidőt, a végrehajtás és ellenőrzés módját, ezért a Cstv. 21/A. § (3) bekezdése alapján az egyezséget jóváhagyta és a csődeljárást befejezetté nyilvánította, valamint rendelkezett a vagyonfelügyelő díjáról.
A végzéssel szemben a két hitelező terjesztett elő fellebbezést.
Az I. r. hitelező a fellebbezésében a végzés megváltoztatását, a csődegyezség jóváhagyásának megtagadását és a csődeljárás megszüntetését kérte.
Állította, hogy a csődegyezség nem felel meg a Cstv. 20. § (1a) bekezdésében írt rendelkezésnek. E körben előadta, hogy a követelések többségével rendelkező és az egyezséget támogató két - csődegyezségi tárgyaláson részt vevő - hitelező az adós székhelyével azonos székhelyen, azonos ügyvezető irányítása alatt az egyik tulajdonos meghatározó mértékű tagságával működő cégek. Az adós korábban két alkalommal tartott csődegyezségi tárgyalást, melyeken az egyezséget a fenti két társaság elfogadta, azonban azok jóváhagyását a törvényszék megtagadta. Mivel az adós az általa előterjesztett fellebbezések elbírálása előtt a jóváhagyás iránti kérelmeit visszavonta, ezért az ítélőtábla mindkét alkalommal hatályon kívül helyező döntést hozott. Az adós 2019. december 10-én újabb egyezségi tárgyalást tartott, és az egyezséghez ismételten csak a fenti két társaság járult hozzá. A törvényszék az egyezség kapcsán- kizárólag a szavazati arányokat vizsgálva - az egyezséget jóváhagyta.
Az elfogadott egyezség a hitelező vonatkozásában azt jelenti, hogy elveszti az adóssal szemben fennálló 13 455 464 forint követelését, melyért a működésképtelen társaságban 11,53% üzletrészt kap, ha azonban nem kíván együttműködni a tőkeemelésben, akkor az üzletrészt sem kapja meg. Álláspontja szerint ilyen egyezségi ajánlatot csak olyan hitelező fogad el, aki az adóssal érdekeltségi viszonyban van. Előadta, hogy nem kíván üzletrészt szerezni a gyakorlatilag fizetésképtelen társaságban, különösen úgy, hogy a követelésről lemond. Az egyezség súlyosan sérti a hitelező érdekeit, az adós és az egyezséget elfogadó hitelezők visszaélnek a kényszeregyezséggel.
A csődegyezségnek arra kell irányulnia, hogy a likviditási problémákkal küzdő adós lehetőséget kapjon a gazdasági tevékenysége folytatására. Az adós továbbműködése és a későbbi teljesítése adhat értelmet a követelés részleges elengedésének, mint ahogy a BH 2016. évi 29. számú döntése is tartalmazza. Az adott egyezség azonban nem a továbbműködést célozza meg, kizárólag azt a célt szolgálja, hogy a független hitelezők követelését értéktelen üzletrészre cserélje az adós.
A Cstv. 20. § (1a) bekezdésében megfogalmazott jóhiszemű joggyakorlás követelményének az egyezség nem felel meg, az egyezséget megszavazó hitelezők nem piaci megfontolásból szavaztak az egyezség mellett. E hitelezők tekintetében a követelés elengedése a végső tulajdonos szempontjából veszteséget nem jelent, míg a külső hitelezők érdekét sérti. Ez okból az egyezség a bankkal szemben nyilvánvalóan és kirívóan előnytelen.
Az egyezség végrehajtás útján nem kikényszeríthető, ezért ez okból sem hagyható jóvá. Ha az adós az üzletrészeket nem hozza létre, az nem végrehajtható, így ezért sem alkalmas a jóváhagyásra.
A II. r. hitelező a fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú végzés megváltoztatását és a csődegyezség jóváhagyásának megtagadását, valamint a felszámolási eljárás elrendelését, míg másodlagosan a végzés hatályon kívül helyezését és a törvényszék új határozat hozatalára utasítását kérte.
A jogorvoslati kérelme indokolásában állította, hogy az adós több eljárásjogi szabályt megsértett, de ezen túlmenően az eljárásban az egyes hitelezőkre nézve méltánytalan csődegyezség lett megkötve, így az nem hagyható jóvá.
Arra is hivatkozott, hogy a fizetési moratórium meghosszabbítására eljárási szabálysértésekkel került sor. A Cstv. 18. § (11) bekezdésében foglaltak idézését követően előadta, az egyezségi tárgyalást úgy kell kitűzni, hogy a vagyonfelügyelő az e körben előírt feladatainak eleget tudjon tenni. Adott esetben a fizetési haladék 2019. július 17. napjáig illette meg az adóst. Az adós 2019. május 7. napjára csődtárgyalást hívott össze, azonban az szabálytalanul került megtartásra, mivel az adóhatóság a meghívót késedelmesen, a csődtárgyalást megelőző 7. napon vette kézhez, ezért a fizetési haladék 240 napra történő meghosszabbításáról hozott döntés sem felel meg a jogszabályoknak. Utalt e körben a Kúria határozatára, mely szerint a csődeljárás során joghatás kiváltására alkalmas határozat csak a szabályosan összehívott egyezségi tárgyaláson hozható, így a fizetési moratórium 2019. július 17-én lejárt. Az adós az újabb csődtárgyalást 2019. július 16. napjára, a fizetési haladék lejártát megelőző napra hívta össze, így a vagyonfelügyelő a Cstv. 18. §-ában foglalt követelménynek - a kérelem moratórium lejártát megelőzően 15. munkanapon belüli előterjesztésének - nem tudott eleget tenni. Mivel már az első csődtárgyalás szabálytalanul lett összehíva, így a fizetési haladék meghosszabbításáról csak a 2019. július 16-án megtartott csődtárgyaláson szavazhattak, azonban ez az időpont nem tette lehetővé a meghosszabbítás iránti kérelem határidőn belül történő előterjesztését. A Cstv. 18. § (11) bekezdése meghatározza azt a végső dátumot, ameddig a fizetési moratórium meghosszabbítása iránti kérelem előterjeszthető, ezért adott esetben a kérelem elutasításának lett volna helye. Ennek ellenére a törvényszék a határidőn túl előterjesztett kérelmet befogadta és szabálytalanul 365 napra meghosszabbította a moratóriumot. A moratórium azonban 2019. július 17-én lejárt, így a 2019. december 10-én elfogadott csődegyezség a fizetési haladékon túl került elfogadásra, így az nem hagyható jóvá.
Állította továbbá a csődegyezség méltánytalanságát is. A Cstv. 20. § (1a) bekezdésének a felhívását követően rögzítette, az előterjesztett csődegyezségeket minden alkalommal kizárólag két hitelező fogadta el. Az egyik hitelező ügyvezetője és kizárólagos tulajdonosa az adós cég egyik tulajdonosa, míg a másik hitelező ügyvezetője és többségi befolyással rendelkező tulajdonosa szintén az adós egyik tulajdonosa, aki 2019. augusztus 21. napjáig az adós társaság ügyvezetője is volt, illetve ezen időpontig ő volt az adós társaság többségi tulajdonosa is. Jelenleg az adós társaság 49%-os tulajdonosa. Megjegyezte, hogy a tulajdonátruházásra és az ügyvezetői tisztségről való lemondásra azt követően került sor, hogy az adóhatóság 2019. augusztus 9-én felhívta az ítélőtábla figyelmét az eljárásban észlelt, a független hitelezőket sértő összefonódásra. A csődeljárás a jóhiszemű, az adós reorganizációjára irányuló, az adóstól független hitelezőkkel kötött, jogszabályoknak megfelelő egyezség megkötésére irányuló intézmény. Nem fogadható el az olyan csődegyezség, amely egyoldalúan megkötött szerződésnek minősül, és kizárólag az adóstól független hitelezők követelése kielégítésének a meghiúsítását szolgálja. A csődegyezséget kizárólag olyan hitelezők támogatták, amelyek tulajdonosa olyan személy, aki az adósban is jelentős tulajdonrésszel rendelkezik. Ezt a független hitelezők nem támogatták, a tárgyaláson nem vettek részt. Az egyezség méltánytalan a független hitelezőkre, mert nemcsak lemondanak a követelésük 69%-áról, de a fennmaradó 31%-ot sem kaphatják meg, ha nem kívánnak a társaságban tulajdonrészt szerezni. A vállalkozás szabadságát, valamint a jóhiszemű eljárás elvét sérti, de a közerkölcsbe is ütközik az olyan jellegű kitétel, mely szerint, ha a hitelezők nem járulnak hozzá a csődegyezséghez, akkor a követelésüket teljesen elveszítik. Nem minősíthető jóhiszeműnek az olyan ajánlat, ahol a független hitelezők a követelésük mértékéhez viszonyítva egy vagyontalan társaság üzletrésze vagy a teljes hitelezői követelésről történő lemondás között választhatnak. Méltánytalan továbbá azért is, mert a csődegyezséget elfogadó két hitelező mögött az adós egyik tulajdonosa áll, aki bár jelenleg az üzletrészek 49%-ával rendelkezik, és a csődegyezség alapján az üzletrészek 4,06%-ával rendelkezne, de ténylegesen a két hitelező útján összesen az üzletrészek 78,72%-a fölött fog rendelkezni. A csődegyezséggel az adós nemcsak a kötelezettségeinek jelentős részétől szabadul meg, de a társaságban az adós tulajdonosa a meglévő befolyását jelentősen növeli, mindez méltánytalan az egyezséget nem támogató hitelezők vonatkozásában.
Álláspontja szerint csődegyezség a reorganizáció, az üzleti terv hiánya okából sem hagyható jóvá. A Kúria több határozatában kimondta, hogy a csődegyezség nem hagyható jóvá, ha az nem a reorganizációt, hanem a kötelezettségek alól való mentesülést szolgálja. A mérlegadatok szerint az adós teljes vagyoni állománya 10 643 000 forint, míg az összes hitelezői követelés összege 106 995 754 forint. A reorganizációs programban úgy nyilatkozott az adós, hogy a társaság vagyontalan, vagyis a kötelezettségektől való mentesülésre csak a hitelezői követelések tőkekonverziója útján kerülhet sor. Az adós azonban ténylegesen fizetésképtelen, a kötelezettségek jelentősen meghaladják a vagyonát. A kúriai határozatok értelmében a bíróságoknak kötelessége ellenőrizni, hogy a csődegyezség megkötése a társaság reorganizációjára irányul-e, az tartalmaz-e a jövőre vonatkozó pontos elképzeléseket, konkrét cselekvési tervet. Az adós maga írta le, hogy a tevékenysége eredménytelen volt, projektjei megszűntek. A reorganizációs terv mindössze egy bekezdést tartalmaz a jövőképről, mely általánosságokat rögzít, abban konkrét elképzelések nem szerepelnek. Nem igazolta, hogy a csődeljárást követően működni tudna, melyet bizonyít az is, hogy bevétellel nem számolt, nincs cash-flow terve, a hitelezők kielégítésére nem képes. A fizetőképesség helyreállítását célzó program nem felel meg az elvárásoknak, tényleges reorganizáció nem állapítható meg, így feltételezhető, hogy az adós mentesülni kíván a tartozások többsége alól, továbbá tényleges gazdasági tevékenységet nem kíván folytatni.
Az adós eljárása rosszhiszemű is, több alkalommal a csődegyezség jóváhagyásának az elutasítását követően rosszhiszeműen vonta vissza a csődegyezség jóváhagyása iránti kérelmét. Fenntartotta álláspontját, mely szerint a Cstv. 21/B. §-a értelmében az adósnak már nincs lehetősége a kérelem visszavonására, mely kapcsán felülvizsgálati kérelmet is előterjesztett.
A csődegyezség ezen túlmenően végrehajthatatlan is, mivel a csődegyezségben a NAV adó- és vámigazgatósága került megnevezésre az üzletrész tulajdonosaként. E körben előadta, a NAV jogi személy, amelynek a Ptk. 3:1. § értelmében jogai és kötelezettségei lehetnek. ANAV feladatait központi és területi szervei útján látja el, egyik területi szerve a NAV adó- és vámigazgatósága. Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (Vagyontv.) 1. § (6a) bekezdése szerint e törvény hatálya alá tartozik a köztartozások fejében állami tulajdonba kerülő vagyon, mely vagyon felett az államot megillető tulajdonosi jogokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) gyakorolja. Ebből következően az adóhatóság képviseletében jelen ügyben a NAV adó- és vámigazgatósága járt el, de üzletrész tulajdonosává nem válhat. Ezért a megkötött egyezség nem felel meg a Vagyontv. előírásainak, a kényszeregyezség keretében megítélésre kerülő üzletrész tulajdonosa a magyar állam, azonban képviseletében az MNV Zrt. jogosult eljárni. A megszerzendő üzletrész adóhatóság részére történő bejegyzéséről nem lehet gondoskodni, de a hozzájárulási nyilatkozat kiadási kötelezettségének sem tud eleget tenni, vagyis a megkötött csődegyezség végrehajthatatlan.
A fellebbezésekre az adós tett észrevételt, melyben az elsőfokú végzés helybenhagyását kérte.
Az II. r. hitelező eljárási szabálysértésre hivatkozására előadta, hogy a meghívókat határidőn belül, az egyezségi tárgyalás megtartását megelőzően 9 munkanappal korábban megküldte, azokat 2019. április 23-án postára adta, vagyis a meghívók eljuttatására vonatkozó kötelezettségének eleget tett, a hitelezőknek lehetőségük volt a tárgyaláson részt venni. A részt vevő hitelezők megkívánt többsége hozzájárult a moratórium meghosszabbításához, melyet a törvényszék helyesen 2019. november 14-ig meghosszabbított. Megjegyezte, a NAV ezt, illetve a moratórium újabb meghosszabbítását korábban nem kifogásolta, míg az ítélőtáblai végzés alapján meghosszabbítás hiányában is leghamarabb a másodfokú végzés meghozatalakor, 2019. szeptember 2-án járt le. Ezért helytállóan járt el a törvényszék, amikor a fizetési moratóriumot 2020. március 14-ig meghosszabbította, míg a 2019. december 10-én elfogadott csődegyezség formailag megfelel a jogszabályoknak.
Nem értett azzal sem, hogy a csődegyezség méltánytalan, azt nem befolyásolja, hogy az adós és a csődegyezséget elfogadó két társaság ügyvezetése 2019. augusztus 21-ig megegyezett. E körben jogszabálysértés nem történt, az adós és a két hitelezői társaság nem áll egymással kapcsolt vállalkozási viszonyban, egymástól független társaságok. Az adóhatósági állásponttal szemben nem jelenti a hitelezői követelések kielégítésének a meghiúsulását az üzletrész felajánlása a társaságban. Az adóhatóság a követelése 31%-ával részt vehet a társaság életében. Megjegyezte, nem gyakori a csődeljárásokban az ilyen magas szintű kielégítés. Az egyezség eredményeként a hitelezők átveszik a társaság vezetését, beleszólásuk lesz a társaság életébe. A Cstv. kifejezetten nevesíti a csődegyezségi megállapodás lehetséges feltételei között a tőkekonverzió útján történő megállapodást, ezért egy jogszerű lehetséges megállapodást kötött az adós, melyért cserébe üzletrészt kap a hitelező. Az pedig a hitelezőktől elvárható, hogy együttműködjenek az üzletrész és a tulajdonjog cégbírósági bejegyzése során.
Nem értett egyet azzal sem, hogy a fizetőképességet helyreállító program nem felel meg a jogszabályi követelményeknek. Úgy vélte, az a Kúria által kialakított szempontrendszer szerint került meghatározásra. A reorganizációs terv a társaság mérlegéből indul ki, és az adós vagyoni helyzetének megfelelő, megvalósítható tervet tartalmaz. Rögzíti a rövid távon megvalósult terveket, miszerint a működés költségeit a lehetséges minimumra csökkentette, kifejtésre került a fizetőképesség megrendülésének oka, de tartalmazza azt is, hogy folytatni kívánja a tevékenységet, illetve, hogy egyedi és a médiahasználati szokásokhoz tökéletesen illeszkedő kompetenciáit kívánja a piacon értékesíteni. Átalakítja médiaportfólióját, és közösségi média fókuszra vált, mely kisebb fenntartási költségekkel jár, így következményei kedvezőbbek a hitelezőkre, igényeik kielégítésére.
A végrehajthatatlanság körében hangsúlyozta, a felhívott törvények egyike sem zárja ki, hogy a NAV mint jogi személy üzletrészt szerezzen. A részesedés megszerzése és a tulajdonosi jogok gyakorlása egymástól független, így az egyezség a NAV együttműködése esetén végrehajtható. Az adóhatóságot együttműködési kötelezettség terheli annak érdekében, hogy az üzletrésszel szerzett tulajdonjoga bejegyzésre kerüljön úgy, hogy az MNV Zrt.-től meghatalmazást csatol és megteszi a szükséges intézkedéseket a tulajdonosi jogai gyakorlásához.
Az I. r. hitelező fellebbezését illetően ismételten utalt arra, hogy a csődtörvény lehetővé teszi a tőkekonverzió útján történő egyezségkötést. A pénzintézet több mint 10%-os mértékű részesedést kap egy olyan társaságban, amely a reorganizációs tervében részletesen kifejtette, hogy milyen tervei vannak a társaság továbbműködtetésére. A részesedés értéke jelentősen emelkedni fog, ha lehetőséget kap tervei megvalósítására. A felajánlott alternatíva nagyobb kielégítést kínál, mint a pénzben történő kielégítés, hiszen a társaság jelenleg vagyonnal nem rendelkezik, azonban üzleti tevékenysége fellendítésével a befektetések értéke növekszik. Az adott eljárásban a kielégítési arány az átlagot meghaladja, minden hitelező 31% névértékű üzletrészt szerez. A jóváhagyott egyezség ezért nem tartalmaz az egyes hitelezőkre nézve kirívóan előnytelen rendelkezést, de a hitelezők összességére sem méltánytalan. A hitelezők az adós felett átveszik az irányítást, az adós bízik a terve megvalósításában és az együttműködésben. Nem értett egyet a kikényszeríthetőség vonatkozásában előadottakkal sem. Úgy vélte, az egyezség egyértelmű határidőt, feladatokat ró az adósra, és amennyiben azokat elmulasztja, ellene a megjelölt határidőn belül felszámolási eljárás indítható.
A fellebbezések az alábbiak szerint alaposak.
Az elsőfokú bíróság az ügyben a releváns tényeket helyesen rögzítette, azonban az ítélőtábla nem értett egyet az abból levont jogkövetkeztetésével, vagyis azzal, hogy a megkötött csődegyezség megfelel a Cstv. 19-21. §-aiban írt feltételeknek, és ezért, mint jogszabályoknak megfelelő, az a bíróság által jóváhagyható.
A csődeljárásban kötendő egyezségre egyebek mellett a Cstv. 19. § (1) bekezdése tartalmaz előírásokat, mely kimondja, hogy az egyezség keretében az adós megállapodik a hitelezőkkel az adósság rendezésének feltételeiről, így különösen megállapodhatnak az adósságra vonatkozó engedményekről és a fizetési könnyítésekről, egyes követelések elengedéséről vagy átvállalásáról, a követelések fejében az adós gazdálkodó szervezetben részesedés szerzéséről, a követelések megfizetéséért való kezességvállalásról és egyéb biztosítékokról, az adós reorganizációs és veszteségcsökkentő programjának elfogadásáról, továbbá mindarról, amit az adós fizetőképességének megőrzése vagy helyreállítása érdekében szükségesnek tartanak, ideértve az egyezség időtartamát és végrehajtása ellenőrzésének módját is. A (2) bekezdés értelmében az egyezség megkötésénél való szavazati jogra a 18. § (4)-(5) bekezdésében foglalt szabályok alkalmazandóak.
A 20. § (1) bekezdése szerint egyezség akkor köthető, ha az adós az egyezséghez a 18. § (4) és (5) bekezdése szerint szavazati joggal rendelkező hitelezőktől - a biztosított és nem biztosított hitelezői osztályokban egyaránt - a szavazatok többségét külön-külön megkapta. Az (1a) bekezdése szerint az egyezség megkötésénél a jóhiszemű joggyakorlás követelményét kell szem előtt tartani, az egyezség nem tartalmazhat a hitelezők összességére vagy egyes hitelezői csoportokra vonatkozóan nyilvánvalóan és kirívóan előnytelen vagy méltánytalan rendelkezéseket. Ilyennek kell tekinteni különösen, ha az adós vagyonához mérten a hitelezők összessége követeléseinek kielégítési aránya méltánytalanul alacsony mértékű, vagy ha valamely hitelezői csoport követelése más hitelezői csoportnál kirívóan alacsonyabb arányban vagy méltánytalanul hátrányosabb feltételekkel kerül kielégítésre. A megkötött egyezség a (2) bekezdés alapján többek között azokra az egyezségkötésre jogosult hitelezőkre is kiterjed, akik az egyezséghez nem járultak hozzá, vagy szabályszerű értesítésük ellenére az egyezség megkötésében nem vettek részt (kényszeregyezség). Az egyezség azonban az említett hitelezőkre vonatkozóan nem állapíthat meg kedvezőtlenebb feltételeket, mint amelyeket az egyezséghez hozzájáruló hitelezőkre az adott hitelezői osztályban, továbbá a 12. § (2) bekezdés bc)-bd) pontja szerinti hitelezői körben megállapított.
A Cstv. 21/A. § (3) bekezdése alapján, ha az egyezség megfelel a jogszabályokban foglaltaknak, a bíróság végzéssel azt jóváhagyja, és a csődeljárást befejezetté nyilvánítja, míg a 21/B. § szerint, ha az egyezség nem jött létre, vagy a jogszabályokban foglaltaknak nem felel meg, a bíróság a csődeljárást megszünteti, ezt követően a III. fejezet szerinti felszámolási eljárásban az adós fizetésképtelenségét hivatalból állapítja meg és elrendeli a felszámolását.
A fentiekből következően az egyezség létrejöttéhez az szükséges, hogy az adós mindkét hitelezői osztályban a szavazatok többségét külön-külön megkapja, mely a kényszeregyezség jellegéből adódóan kiterjed az azt nem támogató hitelezőkre is. A csődtörvény lehetővé teszi a követelések részesedés szerzésével való rendezését is, azonban a tartozás ily módon történő rendezése nem járhat a jóhiszemű joggyakorlás sérelmével. Amikor a bíróság dönt az egyezség jogszabályokban foglaltaknak való megfelelőségéről, azt is vizsgálja, hogy az nem sérti-e a jóhiszemű joggyakorlás követelményét. Amennyiben igen, úgy a hatályos szabályozás szerint ez már önmagában is az egyezség jóváhagyásának a megtagadását eredményezheti.
A csődeljárás célja a reorganizáció, melyben az adós arra tesz kísérletet, hogy az adóssága rendezésében a hitelezőivel együttműködve, megállapodva - melynek egyik lehetséges módja a követelések fejében az adós gazdálkodó szervezetben részesedés szerzése - elkerülje a felszámolást. Ehhez elengedhetetlen a konkrét, megvalósítható tartalommal rendelkező fizetőképesség helyreállítását célzó program elkészítése.
Az adott ügyben a fellebbező hitelezők lényegében a konkrét, megvalósítható tartalmat hordozó reorganizációs program hiánya, illetve a jóhiszemű joggyakorlás követelményének a sérelme okán kérték a csődeljárás megszüntetését, bár emellett utaltak a csődegyezség végrehajthatlanságára, illetve a II. r. hitelező eljárási szabálysértésekre is hivatkozott.
Az ítélőtábla a II. r. hitelezőnek arra a fellebbezési hivatkozására, mely szerint eljárási szabálysértéssel történt a fizetési haladék meghosszabbítása, mindenekelőtt leszögezi, a Cstv. a csődeljárás lefolytatására, illetve a megkötendő egyezségre számos eljárásjogi előírást tartalmaz, melyek betartása elengedhetetlen ahhoz, hogy a csődegyezség jóváhagyható legyen. A másodfokú bíróság azonban nem osztja a II. r. hitelező eljárási szabálysértés körében kifejtett álláspontját, vagyis azt, hogy 2019. május 7-én a csődtárgyalás szabálytalanul került megtartásra, és így a fizetési haladék meghosszabbítására is jogszabálysértően került sor. A Cstv. 17. § (1) bekezdésében megkívánt feltétel ugyanis teljesült, a meghívók 8 munkanappal megelőző eljuttatása 2019. május 23-án megtörtént.
Helytállóan hivatkozott ugyanakkor a fellebbező II. rendű hitelező az egyezség formai hiányosságaként arra, hogy az egyezség az adóhatóság hitelezőt tüntette fel az üzletrész tulajdonosaként, annak ellenére, hogy a tulajdonjog a magyar államot illeti meg, míg a tulajdonosi jogok gyakorlója a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
A csődegyezséget azonban az ítélőtábla az alábbiakra tekintettel nem látta jóváhagyhatónak.
Az adós három csődegyezségi tárgyalást tartott, melyeken - minden esetben ugyanazon két hitelező támogatásával - csődegyezségi megállapodás jött létre. A törvényszék eljárást megszüntető végzéseire tekintettel a 2019. május 7-ei és 2019. július 16-ai megállapodás jóváhagyása iránti kérelmét az adós visszavonta, és a 2019. december 10-i egyezségi megállapodás jóváhagyását kérte. Az elfogadott egyezség értelmében a hitelezők a követeléseik 69%-át elengedik, míg a fennmaradó követelésállományt az adós tőkeemeléssel rendezi oly módon, hogy a hitelezők a fennmaradt követeléseiknek megfelelő névértékű üzletrészt kapnak, illetve ennek megfelelő tulajdoni részesedést szereznek az adósban.
Az irányadó jogszabály lehetővé teszi ugyan a hitelezői igények fenti módon történő kielégítését, azonban azzal a feltétellel, hogy az ilyen tartalmú egyezség nem sértheti a jóhiszemű joggyakorlás követelményét. Mint arra a Kúria a BH 2016.65. számú eseti döntésében rámutatott, a Cstv. 20. § (1a) bekezdésében szabályozott elvárás lényegében két alapelvre, a jóhiszemű joggyakorlás követelményére és a joggal való visszaélés tilalmára utal. A törvényhely első mondatának első fordulata szerint az egyezség megkötésénél kell a jóhiszemű joggyakorlás követelményét szem előtt tartani, míg a második fordulat fogalmazza meg a joggal való visszaélés tilalmából levezethető követelményt az egyezség tekintetében: a nyilvánvalóan és kirívóan előnytelen vagy méltánytalan rendelkezéseket tilalmazza, ha ezek a hitelezők összességére, vagy egyes hitelezői csoportokra vonatkozóan állapíthatóak meg. A Kúria álláspontja szerint a joggal való visszaélés akkor is megvalósulhat, ha egy hitelező tekintetében tartalmaz a csődegyezség nyilvánvalóan és kirívóan előnytelen vagy méltánytalan rendelkezést.
Az adott ügyben megállapítható, hogy a csődegyezséget támogató, a hitelezői igények túlnyomó többségével rendelkező hitelezők az adós korábbi többségi tulajdonosa és vezető tisztségviselője által irányított társaságok, melyekben a volt ügyvezető kizárólagos, illetve többségi befolyással rendelkező tulajdonos, illetve ezen hitelezők vezető tisztségviselője is, vagyis e társaságok az egyik tulajdonos meghatározó mértékű tagságával és irányításával működő cégek. E kapcsolódás valóban nem eredményezi a csődtörvényben szabályozott szavazatszám módosítását, illetve a 2019. augusztus 21. napját követő módosítás folytán a többségi befolyás fennálltát sem az adós társaságban, azonban - mint arra a hitelezők is helytállóan hivatkoztak - az adós egyik tagja által működtetett és vezetett vállalkozások szavazataival elfogadott csődegyezség azt is eredményezi, hogy a korábbi ügyvezető, az ügyvezetése alatt álló cégein keresztül továbbra is meghatározó befolyással rendelkezik az adós működtetésében, míg a csődegyezséggel az adós jelentős kötelezettségtől szabadul. Tévesen állította az adós a fellebbezésekre tett észrevételében, hogy az egyezség eredményeként a hitelezők átveszik a társaság vezetését, ugyanis az egyezséget támogató két társaság révén a volt ügyvezető és a volt többségi befolyással rendelkező tulajdonos az üzletrészek több mint 78%-ával rendelkezik. Helytállóan utalt a II. r. hitelező arra is, hogy a fentieken túl azért is méltánytalan az egyezség, mivel, ha a társaságban nem kíván tulajdonrészt szerezni, a teljes hitelezői igényét elveszíti. Kétségtelen, a hitelezők azonos hitelezői osztályba (elismert, nem biztosított hitelezői csoportba) tartoznak, azonban ezen belül a hitelezők többsége a csődeljárás kezdeményezésében, illetve a reorganizációs program elkészítésében közreműködő volt vezető érdekeltségi körébe tartozik, így a csődegyezség az adós tekintetében érdektelennek nem tekinthető hitelezők szavazatai alapján lett elfogadva. Mindezekre figyelemmel az elfogadott egyezség a független hitelezők tekintetében a Cstv. 20. § (1a) bekezdésébe ütköző.
A fentieken kívül a jóváhagyott csődegyezség azért sem felel meg a jogszabályi feltételeknek, mert a csatolt reorganizációs tervből nem állapítható meg, hogy az a csődeljárás céljának az elérését, illetve, hogy az adósi tevékenység folytatásának a tényleges megvalósítását szolgálja. Ehhez ugyanis olyan reorganizációs terv szükséges, amely az adós jövőbeli gazdálkodását meghatározza. A csatolt reorganizációs program azonban az adósi észrevételben foglaltak ellenére ilyennek nem tekinthető.
A program szerint az adós fizetésképtelensége megrendülésének oka a médiapiacon bekövetkezett kedvezőtlen változás, illetve több kiemelt fontosságú szerződés megszűnése, fontos könyvkereskedelmi hálózat felszámolása, illetve jelentős kinnlevőség keletkezése. Az adós kitért arra is, hogy a hirdetési költségek nagyobb médiaszereplőknél összpontosulnak, és az önálló portálok nem tudnak ezekkel konkurálni. Előadta, hogy 2018. december 31. napjával a nagyvállalati szerződések megszűntek, azonban a társaság tervei között szerepel, hogy "kompetenciáit" a piacon értékesíti, melyhez átalakítja a médiaportfólióját, és átvált egy döntően közösségi média fókuszra. Ez kisebb fenntartási költségekkel jár, de hasonlóan monetizálható, mint egy klasszikus weboldal. Közölte azt is, hogy vagyonnal nem rendelkezik, a reorganizáció tőkekonverzió útján fog megvalósulni. Vállalta, hogy a költségeit a lehetséges minimumra csökkenti, munkavállalót nem alkalmaz, míg a tartozásait egyezség keretében kívánja kiegyenlíteni.
Mint azt a Kúria a BH 2015.231. számú eseti döntése indokolásában is kifejtette, a bíróság nem vizsgálhatja a reorganizációs terv gazdasági tartalmát, annak megfelelőségét, azonban azt vizsgálnia kell, hogy az adott program egyáltalán reorganizációs tervnek minősül-e. A Kúria e döntésében - egyebek mellett - kimondta, hogy az adósnak a gazdasági észszerűség szabályai szerint a reorganizációs programját a felsorolt szempontok figyelembevételével kell elkészíteni, melyek körébe tartozik többek között azoknak az intézkedéseknek a kidolgozása, amelyekkel a gazdasági helyzetét stabilizálja, megjelölve az intézkedések várható következményét az adós vagyoni helyzetére és így a hitelezői igények kielégítésére. Ezek ismeretében kell az adós stratégiáját kidolgozni arra, hogy milyen módon kívánja az intézkedések esetleges negatív következményeit elhárítani és a tevékenység folytatásának feltételeit megteremteni.
Az adós által elkészített reorganizációs terv - mint ahogy erre a hitelezők is utaltak - a fenti követelményeknek nem felel meg, a jövőre vonatkozó pontos elképzeléseket egyáltalán nem tartalmaz, így nem ad információt arra nézve sem, hogy a "kompetenciáit" konkrétan hogyan, mely körben, kiknek kívánja értékesíteni, illetve mikor, milyen bevétellel számol. Továbbá a mérleg eszköz oldala tartalmaz ugyan vagyonelemeket, azonban az adósi nyilatkozat szerint az adós vagyonnal nem rendelkezik, munkavállalókat nem alkalmaz, így a reorganizációs tervből az sem állapítható meg, hogy a "minimumra" csökkentett költségeknek mi a fedezete, illetve milyen forrásból kívánja a tevékenységét folytatni.
A fizetőképesség helyreállítására alkalmas program pusztán azt tartalmazza, hogy az adós "hisz" abban, hogy az új megközelítés (a kommunikációs felületváltás) új lehetőségeket teremt a társaság számára, azonban önmagában a bizakodás nem elegendő ahhoz, hogy az adós jövőre vonatkozó elképzelése, várakozása megfeleljen a reorganizációs programmal szemben támasztott követelményeknek, és annak elfogadása a csődegyezség alapjául szolgáljon.
A csatolt fizetőképesség helyreállítására szóló program az adós helyzetének megoldásával csak annyiban foglalkozik, hogy a hitelezői igények tőkekonverzió útján kielégítést nyernek. A további működtetés vonatkozásában azonban konkrétumot, vagyis a jövőre vonatkozó, ténylegesen megvalósítható programot nem tartalmaz. Az, hogy az adós bízik az új lehetőségben, ilyennek nem tekinthető. A terv ezáltal lényegében az általánosság, feltételes tervezés szintjén mozog, az adós "tervei között szereplő" felületváltás nem tekinthető egyértelmű cselekvési programnak. (Hasonló álláspontot képvisel a BDT 2016.3466. számú döntés is.)
Ha a reorganizációs terv tényleges, a jövőre vonatkozó, elvileg megvalósítható tartalmat nem hordoz, illetve ha a működés újraindításához szükséges anyagi alapok teljes mértékben hiányoznak, úgy a csődegyezség nem szolgálja a reorganizációt, ezért a jóváhagyása megtagadásának van helye. Adott esetben ugyanis a tényleges reorganizáció nem állapítható meg, mint ahogy az sem, hogy a csődegyezség a tevékenység helyreállítására irányul. Mindebből az a következtetés adódik, hogy az adós csődegyezséggel elérni kívánt célja a felelősség alóli mentesülés, valamint a felhalmozott tartozás túlnyomó többsége alóli szabadulás.
A kifejtettekre figyelemmel - mivel a reorganizációs terv valójában az adós működését és fizetőképességét helyreállító programot nem tartalmaz, de a megkötött egyezség nem felel meg a vele szemben támasztott jogszabályi követelményeknek sem, az az egyezséget nem támogató hitelezők vonatkozásában a Cstv. 20. § (1a) bekezdésébe ütközik - az ítélőtábla a Cstv. 6. § (3) bekezdése folytán megfelelően alkalmazandó Pp. 389. §-ára utalással, a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú végzést megváltoztatta, és a Cstv. 21/B. § alapján a csődeljárást megszüntette, a fizetési haladékot meghosszabbította.
Tekintettel arra, hogy a törvényszék eleve a megállapítható minimum összegben határozta meg a vagyonfelügyelő díját, így a végzés megváltoztatása ellenére annak csökkentése nem vált szükségessé.
A fellebbezések eredményre vezettek, ezért az eljárással felmerült fellebbezési eljárási költségek megfizetésére az adós köteles a Pp. 83. § (1) bekezdés alapján. Ennek során megfizetni tartozik az illetékekről szóló többször módosított 1990. évi XCIII. törvény 47. § (3) bekezdésében meghatározott 30 000 forint összegű fellebbezési eljárási illetéket az illetékes állami adóhatóság felhívására az adóhatóságot megillető teljes személyes illetékmentességre figyelemmel, valamint megfizetni tartozik a fellebbező pénzintézet részére az általa megfizetett 30 000 forint fellebbezési eljárási illetéket.
(Fővárosi Ítélőtábla 12.Cspkf.43.365/2020/2.)