adozona.hu
ÍH 2018.157
ÍH 2018.157
A VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ FELELŐSSÉGÉNEK JELLEGE Felszámolás alá került gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőinek felelőssége mögöttes jellegű. A vezető tisztségviselőkkel szemben támasztott marasztalási igény elbírálásának szempontjai, az alperesi védekezés lehetséges iránya a keresettel szemben [1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 33/A. § (1) bekezdés, 63. § (3) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság a 35. sorszámú ítéletével a keresetet elutasította, és kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. és a III. rendű alpereseknek személyenként 200 000 forint perköltséget, valamint az államnak - külön felhívásra - 375 800 forint feljegyzett eljárási illetéket.
Határozatának indokolásában - a tényállás körében - rögzítette a törvényszék, hogy az alperesek a társaság alapításától kezdődően tagjai és önálló képviseletre jogosult vezető tisztségviselői voltak...
ÍH 2018.157 A VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ FELELŐSSÉGÉNEK JELLEGE
Felszámolás alá került gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőinek felelőssége mögöttes jellegű. A vezető tisztségviselőkkel szemben támasztott marasztalási igény elbírálásának szempontjai, az alperesi védekezés lehetséges iránya a keresettel szemben [1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 33/A. § (1) bekezdés, 63. § (3) bekezdés].
Az elsőfokú bíróság a 35. sorszámú ítéletével a keresetet elutasította, és kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. és a III. rendű alpereseknek személyenként 200 000 forint perköltséget, valamint az államnak - külön felhívásra - 375 800 forint feljegyzett eljárási illetéket.Határozatának indokolásában - a tényállás körében - rögzítette a törvényszék, hogy az alperesek a társaság alapításától kezdődően tagjai és önálló képviseletre jogosult vezető tisztségviselői voltak az 1993. május 18-án zöldség és gyümölcs nagykereskedelmi értékesítés végzésére alapított H. Ker Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaságnak (a továbbiakban: az adós).
Az adós 2011. május 26-i kezdő időponttal felszámolás alá került, a felszámolási eljárás az adós megszüntetésével fejeződött be, ennek közzétételére 2012. december 10-én került sor.
A felszámolás befejezésekor a felperes jogelődje, az F. Kft. 6 260 770 forint összegű f) kategóriás hitelezői igénnyel szerepelt a felszámoló által vezetett hitelezői nyilvántartásban; követeléséből 500 000 forint tőke a saját fuvardíj követelését takarta, 21 186 euró összegű szállítmányozói díj az F. S. s.r.o. társaság engedményezett követelése volt. Az adós a 21 186 euró összegű tartozása megfizetését amiatt tagadta meg a F. S. s.r.o. társaság felé, mert az adósnak a szállítmányozó hibájából a díjkövetelést meghaladó kára keletkezett a 2007 novemberében elvállalt déligyümölcs szállítmány (24 tonna narancs) szállítmányozásával összefüggésben. Az áru a szállítmányozó által választott és megbízott szlovén fuvarozó tevékenysége során, a spanyolországi felrakodást követően - útközben - eltűnt. Az adós az áru ellenértékét az eladónak 18 990,25 euró összegben, 2007. december 13-án átutalással teljesítette.
A fuvarszállítmány eltűnése miatt az adós feljelentéssel élt a BRFK előtt, s az F. S. s.r.o. a fuvarozóval és próbált kapcsolatba lépni, de egyik eljárás sem vezetett eredményre.
Az F. S. s.r.o. társaság szállítmányozóként szállítmánybiztosítási keretszerződéssel rendelkezett, azonban a 2007 novemberében eltűnt fuvarszállítmány tekintetében a biztosító nem teljesített. A biztosító a 2011. február 24-i levelében azzal indokolta a helytállása megtagadását, hogy nem álltak rendelkezésére a kár vizsgálatához és visszkereseti joga érvényesítéséhez szükséges okiratok, közöttük a szlovén hatóság előtti feljelentés.
Az adós elleni felszámolási eljárásban az F. S. s.r.o. vitatott hitelezői igénye elbírálására [helyesen: a hitelező kifogása tárgyában] eljárás indult, azonban az eljárás érdemi döntés nélkül megszüntetésre került, mivel a felszámoló döntött a hitelezői igény elismertként való nyilvántartásba vételéről.
A felperes jogelődje, az F. Kft. keresete alapján a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 33/A. § (1) bekezdése alapján indított pert. E perben a bíróság a 2014. november 7-én jogerőre emelkedett ítéletével megállapította, hogy az alperesek ügyvezetőként az adós 2008. december 31-ét követően bekövetkezett fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetében nem a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján látták el ügyvezetői feladataikat, ezért az ezzel okozati összefüggésben az adós vagyonában bekövetkezett 17 000 000 forint összegű vagyoncsökkenés erejéig egyetemleges kártérítési felelősséggel tartoznak. A peres eljárás alatt a perindító felperes hitelezői pozíciójában változás történt, az F. Kft. hitelező jogutódjaként a felperes a perbe a bíróság engedélyével belépett.
A felperes a 2015. május 14-én benyújtott, majd az eljárás alatt módosított keresetében 21 186 euró tőkeösszegnek megfelelő, 5 698 610 forint, valamint 500 000 forint tőke és ezen összegek után, 2008. december 31-től kezdődően késedelmi kamat, illetve 62 160 forint regisztrációs díj megfizetésében kérte az alperesek egyetemleges marasztalását a Cstv. 33/A. §-ának (6) bekezdése alapján.
Az alperesek ellenkérelmükben a kereset elutasítását kérték; arra hivatkoztak, hogy az adósnak a felperes jogelődjével - az F. S. s.r.o. társasággal szemben - a kereseti követelést meghaladó összegű beszámítható követelése állt fenn a 2007 novemberében eltűnt déligyümölcs szállítmányból eredő kára miatt.
Az elsőfokú bíróság a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) 30. § (3) bekezdése, valamint a felszámolás kezdő időpontjában hatályos Cstv. 33/A. §-ának (1), (3) bekezdése, illetve a 63. § (3) és (4) bekezdései alapján elsőként azt vizsgálta, hogy a megállapítási perben jogerősen eldöntött kártérítési felelősség kimentési lehetősége megnyitható volt-e jelen perben, a marasztalási szakaszban. Kiemelte: a megállapítási perben mellőzte az F. S. s.r.o. hitelezői követelésének vizsgálatát, egyrészt a per tárgya miatt, másrészt arra tekintettel, hogy a felperes hitelezői minőségének a perindítási jog szempontjából volt egyedül jelentősége. Álláspontja szerint az alperesek vezetői felelősségét megállapító jogerős ítélet önmagában nem alapozta meg a marasztalási igény jogalapját. A vezető tisztségviselő - az adós "kvázi jogutódjaként" - védekezhet a társaság hitelezőjének vele szemben támasztott kárigényével szemben. Az alperesek védekezésére analógiaként irányadónak tekintette az engedményezés és a tartozásátvállalás szabályait [Ptk. 329. § (3), valamint a 332. § (2) bekezdése], ezért az alperesek mindazokat a kifogásokat felhozhatták a felperessel szemben, amelyek az adóst megillették. Így csak akkor állapítható meg, hogy a felperesnek kára keletkezett - amelyet a perben az alperesekkel szemben érvényesíthetett -, ha megalapozottnak minősül a felszámolási eljárásban bejelentett hitelezői igénye, illetve azzal szemben alaptalan volt az adós beszámítási kifogása.
Az elsőfokú bíróság ezért a Pp. 164. § (1) bekezdése és a Ptk. 318. §-a szerint biztosította a kimentés körébe tartozó bizonyítás lehetőségét az alperesek számára. A lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként megállapítható volt a szállítmányozási szerződésre irányadó anyagi jogszabályok - a Ptk. 514. §-a, 515. § (1) bekezdése, 516. § (1), (2) bekezdése, 517. § (1) bekezdése, 520. § (1) bekezdése - alkalmazásával, hogy az alperesek okirattal igazolták a déligyümölcs szállítmány ellenértékét és annak megfizetését 2007 decemberében, ezáltal bizonyítást nyert az adóst ért kár bekövetkezése. A CMR fuvarlevél alátámasztotta, hogy a fuvarozó a spanyol eladótól elszállította a szállítmányt, az adós ezért köteles volt a vételár megfizetésére. A törvényszék álláspontja szerint az F. S. s.r.o. szállítmányozó sem az ismeretlen fuvarozó kiválasztásakor, sem a szállítmánybiztosítási keretszerződés alapján a biztosítóval, illetve a fuvarozóval szembeni igényérvényesítés során nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható volt, ezért megállapítható volt felelőssége az adóst ért kárért a Ptk. 520. § (1) bekezdése alapján. Kiemelte a bíróság, hogy a felperes jogelődje a levelezésen kívül egyéb intézkedést a fuvarozóval szemben nem tett a kárigény érvényesítése érdekében, és nem volt megfelelő az eljárása a biztosító kárrendezése kapcsán sem, a kárigény elbírálásához szükséges dokumentációt ugyanis nem csatolta. A törvényszék következtetése szerint a felek jogviszonyában egyedül a felperes jogelődjének magatartására volt visszavezethető, hogy az adós kára sem a fuvarozóval szemben, sem pedig a szállítmánybiztosítás keretében nem térült meg.
Az összegszerűséggel kapcsolatban azt rögzítette az elsőfokú bíróság, hogy a 21 186 euró összegű kereseti követelés tartalmazta a meghiúsult fuvar 2400 euró díját is, ezért a hitelezői követelést ezzel az összeggel csökkenteni kellett. Az így előállt 18 786 euró összeget azonban meghaladta az adós 18 990,25 euró összegű kárigénye.
Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes nyújtott be fellebbezést, amelyben elsődlegesen az ítélet megváltoztatását és az alperesek kereset szerinti marasztalását, másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására utasítását kérte.
Arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság megalapozatlan és iratellenes döntéssel utasította el a keresetet.
Álláspontja szerint tévesen tekintette a bíróság az alpereseket az adós kvázi jogutódjainak, és meg nem engedetten biztosított lehetőséget számukra a felelősség kimentésére beszámítási kifogással. Kifejtette, hogy az adós - jogcím hiányában - nem volt jogelődje az alpereseknek, ezért irreleváns a társaságot ért kár a szállítmány eltűnése kapcsán.
Megjegyezte, hogy a folyamatban volt kifogásolási eljárásban a felszámoló elismerte a hitelező követelését, intézkedett annak nem vitatottként történő nyilvántartásba vétele iránt. A felszámolónak az adós törvényes képviseletében tett nyilatkozatát úgy kell értékelni, hogy az adós beszámítási kifogását visszavonta, amelyet a felszámolóbiztos a tanúvallomásával is megerősített.
A Ptk. 517. §-ában foglalt rendelkezéssel kapcsolatban kifejtette, hogy a felperes jogelődje eleget tett a jogszabályi követelménynek, nem terhelte mulasztás az igény érvényesítésével kapcsolatban. A kár a fuvarozás körében történt, ezért nem a Ptk. 520. § (1) bekezdése, hanem az 520. § (2) bekezdése volt irányadó. Állította, hogy a fuvarozó kiválasztása körében nem terheli mulasztás, nemzetközi fuvarbörzén talált rá a fuvarozóra.
Az I. és III. rendű alperesek a fellebbezési ellenkérelmükben az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérték.
Fenntartották az elsőfokú eljárásban kifejtett érdemi álláspontjukat, egyetértettek továbbá az elsőfokú ítélet indokaival.
A II. rendű alperes fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Fővárosi Ítélőtábla az 1/2009. (VI. 24.) PK vélemény iránymutatása szerint, a Pp. 3. § (3) bekezdése alkalmazásával kiegészítette a bizonyításra szoruló tényekkel és a bizonyítási kötelezettséggel kapcsolatos kioktatást a fellebbviteli szakban. Felhívása ellenére a II. rendű alperes nem tett bizonyítási indítványt állításának alátámasztására.
Az ítélőtábla a fellebbezést kisebb részében találta alaposnak és az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatva, és az I., II., III. rendű alpereseket egyetemlegesen kötelezte, hogy 15 napon belül fizessenek meg a felperesnek 1 131 239 forintot, míg az elsőfokú bíróság ítéletét a keresetet ezt meghaladóan elutasító részében helybenhagyta, s rendelkezett a perköltségről.
Leszögezte, hogy az elsőfokú bíróság döntően helyesen állapította meg a tényállást, azonban az abból levont jogi következtetése csak részben volt helytálló.
Az ügy érdemét illetően az ítélőtábla előre bocsátotta, hogy a Cstv. 33/A. §-ának (1) bekezdésére alapított megállapítási perben hozott ítélet anyagi jogereje miatt nem volt vitássá tehető a megállapított vagyoncsökkenés 17 000 000 forintos összegében meghatározott alperesi felelősség, sem annak egyetemleges jellege. Jelen perben a marasztalásra irányuló kereset alapján a kár - a felszámolás során kielégítést nem nyert hitelezői igény - mértékét kellett vizsgálni, elsődlegesen azt, hogy a felszámolási eljárás befejezésekor mennyi volt a felperes hitelezői igénye, illetve hogy az mennyiben maradt kielégítetlen.
Kiemelte a másodfokú bíróság, hogy a felperes keresete alapvetően két jól elkülöníthető összetevőből, két bejelentett hitelezői igényből állt: 5 698 610 forint tőke és annak regisztrációs díj vonzata (57 160 forint) a F. S. s.r.o. szállítmányozó 21 186 euró összegű díjigényét jelentette (továbbá az utána megfizetett nyilvántartásba vételi díjat), a másik követelés 500 000 forint összegben, továbbá az erre megfizetett 5000 forint regisztrációs díj pedig a F. Kft. hitelező által bejelentett követelést takarta.
A kereset e két elemét az elsőfokú ítélet megfelelően tartalmazza is, a törvényszék azonban anélkül bírálta és utasította el a teljes keresetet, hogy - az alperesek védekezése tükrében - megfelelően elhatárolta volna a keresetből a vitás és a nem vitatott részeket.
A másodfokú bíróság ezért kiegészíti az elsőfokú ítélet indokolását azzal, hogy az alperesek a kereseti követelésből kizárólag a F. S. s.r.o. hitelező igényével szemben védekeztek érdemben [Pp. 139. §, 141. § (1), (2) és (6) bekezdés]; ezen igény megszűnését állították az adós által gyakorolt beszámítás eredményeként. A kereset másik összetevőjét - a F. Kft. által bejelentett, összesen 505 000 forint összegben nyilvántartásba vett hitelezői igényt - az alperesek a perben nem vonták kétségbe, sem a követelés létrejöttét és fennállását az adóssal szemben, sem pedig azt, hogy a követelés a felszámolási eljárásban kiegyenlítetlenül maradt. E két körülményt a felszámolási eljárás befejezéséhez kapcsolódó iratok kellően alátámasztották, amelyek további megerősítést kaptak a másodfokú eljárásban csatolt - és az alperesek által továbbra sem vitatott - okirati bizonyítékokkal.
Tévedett a törvényszék, amikor indokolatlanul félretette a Pp. 163. § (2) bekezdésében foglalt szabály alkalmazását. A Pp. e rendelkezése szerint - az alperesek vitatása nélkül - el kellett fogadni a felperes keresetét a F. Kft. által bejelentett, 500 000 forint hitelezői igénnyel kapcsolatos részében.
A F. S. s.r.o. társaság 21 186 euró összegű szállítmányozási díj igényével kapcsolatban, amelyet a felperes jogutódként érvényesített, elsőként azt emeli ki az ítélőtábla az elsőfokú eljárás iratai alapján, hogy a hitelezői igény a felszámoló nyilvántartásában 5 698 610 forint tőke összegben, valamint külön az 57 160 forint regisztrációs díj megjelölésével szerepelt.
Hangsúlyozza a másodfokú bíróság, hogy az alperesek a kereset ezen elemével szemben védekeztek érdemben az adós által gyakorolt beszámítás tényére alapítottan.
Jelen peres eljárásban a bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a Cstv. 33/A. §-ában szabályozott jogintézmény keretében, az igényérvényesítés második stádiumában - a marasztalási perben - a védekezés mely lehetséges irányai állnak nyitva az alperesek előtt; hivatkozhatnak-e az alperesek a keresettel érvényesített hitelezői igény megalapozatlanságára, ha igen, korlátlanul, avagy csak bizonyos korlátok között tehetik-e ezt meg.
A Cstv. jelen ügyben irányadó 63. § (3) bekezdése úgy szólt, hogy a felszámolási eljárás jogerős lezárását követő 60 napos jogvesztő határidőn belül - ki nem elégített követelése erejéig - bármely hitelező keresettel kérheti a bíróságtól [6. § (1) bekezdés], hogy a 33/A. § szerinti perben jogerősen megállapított felelősség alapján kötelezze az adós volt vezetőjét követelésének kielégítésére. Amennyiben határidőben több hitelező terjeszt elő keresetet, a bíróság a pereket egyesíti és a követelések arányos kielégítéséről rendelkezik.
A Gt. 97. § (1) bekezdése alapján a társaság kötelezettségeiért elsősorban a társaság felel vagyonával.
A fizetésképtelen gazdálkodó szervezet hitelezői a társaság vagyonából az adós jogutód nélküli megszüntetéséhez vezető felszámolási eljárás során - a törvényben meghatározott módon - juthatnak igényeik kielégítéséhez [Cstv. 1. § (3) bekezdés].
A Cstv. 33/A. §-a arra biztosít lehetőséget, hogy a felszámolási vagyon elégtelensége miatt ki nem elégített hitelezői igények jogosultjai kártérítési követelést érvényesítsenek a gazdálkodó szervezet vezetőivel szemben.
A jogalkotó a sui generis - az adós gazdálkodó szervezet elleni felszámolás eredményeként ki nem elégített hitelezői követeléshez deliktuális alapon kapcsolódó - vezetői felelősség megteremtésével nem önálló és közvetlen helytállási kötelezettséget hozott létre, hiszen a felszámolás alá került gazdálkodó szervezet vezetője a Cstv. 33/A. §-a szerint az adós - a főkötelezett - hitelezői igényként nyilvántartásba vett kötelezettségeinek teljesítéséért felel, ha az az adós felszámolás hatálya alá tartozó vagyonából nem volt kielégíthető. A hitelező kára az a vagyoncsökkenés, amely abból ered, hogy az adóssal szembeni követelése felszámolási vagyon hiányában nem nyer kielégítést; a vezető e követelés teljesítéséért felel a törvényben írt feltételekkel. A 33/A. § (6) bekezdése kifejezetten úgy fogalmaz, hogy " - ki nem elégített követelése erejéig - bármely hitelező keresettel kérheti a bíróságtól, [6. §], hogy az (1) bekezdés szerinti perben jogerősen megállapított felelősség alapján kötelezze az adós volt vezetőjét követelésének teljesítésére"; azaz a kereset tárgya a felelős vezető kötelezése az adós felszámolási vagyonából ki nem elégített követelés teljesítésére.
A mögöttes felelősségről szóló 1/2007. számú Polgári jogegységi határozatban foglalt szempontrendszer alapulvételével, kijelenthető, hogy a Gt. 30. § (3) és a Cstv. 33/A. §-ában szabályozott vezetői felelősség jogintézményével kapcsolatban is megáll a mögöttes felelősség valamennyi lényegadó vonása: a járulékosság, a feltételesség és a másodlagos, közvetett jelleg.
Elvitathatatlan a vezető kötelezettségének járulékossága: ugyanis feltételezi az adós kötelezettségét, továbbá a társaság elleni felszámolási eljárásban történt érvényesítését, s mértékében e főkötelezettséghez, illetve annak kielégítetlen részéhez igazodik.
A vezető felelősségének járulékosságából következik, hogy a főkötelezett oldalán bekövetkezett objektív és szubjektív jogi tények nem csak a főkötelezett helyzetét érintik, kihatnak a járulékos kötelezett helyzetére is. A járulékosság további megnyilvánulása - amelyet a Ptk. a kezesség szabályai között tartalmaz és a bírói gyakorlat az egyéb mögöttes felelősségi alakzatokra is elismer - az, hogy a járulékos kötelezett felhozhatja mindazokat a kifogásokat, amelyeket a főkötelezett felhozhatott volna a jogosulttal szemben.
A Cstv. 33/A. §-ában szabályozott jogintézmény kettős természetű: egyrészt jellemző rá a mögöttes felelősség valamennyi lényegadó tulajdonsága (másodlagosság, közvetett jelleg, feltételesség, járulékosság); másrészt kártérítési jellegű, a kártérítési felelősség elemeit is magán viseli amiatt és annyiban, hogy - deliktuális alapon, többlettényállási elem megvalósulásával - a társasági jogban főszabály szerint érvényesülő (korlátozott vagy kizárt) felelősség áttörését jelenti. A Cstv. 33/A. §-a az adós társaságot terhelő felelősség vezető tisztségviselőre való átvitelének szabálya, amely a vezetőt az adóst különféle jogcímen terhelő, a felszámolási eljárás során kielégítetlenül maradt követelések kielégítéséért teszi deliktuális alapon felelőssé az ellene pert indító hitelezőkkel szemben.
A Cstv. szabályozása szerint a vezető tisztségviselőket terhelő felelősség a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján eleve korlátozott, mert csak a nyilvántartásba vett hitelezői igény kielégítetlen részére mint tényleges kárra vonatkozik. A Cstv. 33. § (1) bekezdésében meghatározott tényállások közül az adósi vagyoncsökkenést eredményező magatartás esetén annyiban, még inkább korlátozott, hogy a vezető tisztségviselők legfeljebb az általuk okozott társasági vagyoncsökkenés erejéig tartoznak helytállni a hitelezőkkel szemben; ha azonban a hitelezők kielégítését hiúsították meg, illetve elmulasztották a környezeti terhek rendezését, ez utóbbi korlátozás nem érvényesül.
Az elsőfokú bíróság és a felek jogi érvelésére tekintettel leszögezi a másodfokú bíróság, hogy az adós perbeállított vezető tisztségviselői e státuszukból fakadóan nem általános jogutódai a társaságnak, és nincs szó esetükben egyedi jogutódlásról sem, az adóssal kötött kötelmi jogügylet (engedményezés) vagy a felszámolási eljárásban eljáró bíróság határozatával jóváhagyott vagyonfelosztási javaslat eredményeként [Cstv. 60. § (1) bekezdés, 56. § (2), 63/B. § (4) bekezdés, 52. § (5) bekezdés, 34. § (2) bekezdés, 3. § (1) bekezdés e) pont, 4. § (1) bekezdés]. A "kvázi jogutód" kifejezés használatát az ítélőtábla nem tartotta helyénvalónak.
Az alperesek a perben nem hivatkoztak az adós vagyonába tartozó (tartozott) követelés saját nevükben történő érvényesítésére, a perben nem terjesztettek elő beszámítási kifogást. Ellenkérelmük következetesen azon a tény- és jogállításon alapult, hogy a kötelezett adós maga - a felszámolási eljárást megelőzően - beszámítással élt a jogosulttal (F. S. s.r.o.) szemben, amelynek joghatása a jogosult követelésének, a felek közötti kötelemnek a megszűnése. Védekezésük alapja tehát az volt, hogy a kár (a felperes felszámolási eljárásban kielégítést nem nyert hitelezői igénye) nem áll fenn, s a felszámoló olyan igényt vett nyilvántartásba, amely - mert az az adós beszámítást tartalmazó jognyilatkozatával megszűnt - már a nyilvántartásba vételkor sem állt fenn.
Az ügy iratai alapján az ítélőtábla megállapította, hogy a felszámolási eljárásban nem született érdemi bírósági határozat a hitelező és az adós jogvitájában a Cstv. 46. § (6) bekezdése alapján, a felperes jogelődjének hitelezői igényéről, ezért a felszámoló elismerése alapján nyilvántartásba vett hitelezői követelés tekintetében a hitelezői nyilvántartás tartalma egyedül a felperes hitelezői minőségét illetően, a perbeli legitimáció szempontjából kötötte a perbíróságot.
A Pp. 229. §-a szerint ítélt dolognak érdemi elbírálás eredményeként kizárólag az eljárás alanyai között, azaz az adott bírósági eljárásban résztvevő személyek viszonyában minősül a keresettel érvényesített jog. Az alperesek - az adós felszámolást megelőző vezetőiként - nem voltak alanyai a felszámolási eljárásnak, részvételük félként vagy önálló beavatkozóként nem volt biztosított a Cstv. 46. § (6) bekezdése szerint vitatott igény tárgyában kezdeményezhető eljárásban sem, ezért fel sem merül, hogy velük szemben a keresettel érvényesített hitelezői igény tárgyában anyagi jogerőhatással bíró döntés született volna.
A Cstv. szabályai és a Pp. 229. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés miatt, önmagában a felszámoló döntése nem ítélt dolog az alperesekkel szemben. Az alperesek ezért jelen, marasztalási perben hivatkozhattak a keresettel érvényesített igény megalapozatlanságára az adós által gyakorolt beszámítás kötelemszüntető joghatása miatt. Az alperesek sem eljárásjogi, sem anyagi jogi szempontból nem voltak elzárhatók a védekezésnek ettől az irányától és a bizonyítástól.
(Hasonló módon ismerte el a bírói gyakorlat az uralkodó tagot, illetve a beltagot terhelő mögöttes felelősség esetén is az alperest a kezeshez hasonlóan megillető védekezést - Kúria Gfv.X.30.277/2005/4., Gfv.VI.32.787/2001/3., Pfv.X.21.742/2011/7., Kfv.X.35.174/2010/6.; BDT 2005.1213.).
Az adós 2008. október 14-én kelt nyilatkozata alaki és tartalmi szempontból is megfelelt a beszámítás szabályainak a Ptk. 296. § (1) és (2) bekezdése szerint; az adós bejelentette, hogy a hitelező jogelődjével szemben a maga kötelezettségét nem teljesíti a vele szemben fennálló, egynemű és lejárt tartozás miatt, amelyet ennélfogva külön nem követel. A bejelentés - jognyilatkozatként - a közléssel hatályosult, amelyhez nem volt szükség sem a beszámítás kifejezés használatára, sem arra, hogy a jogosult a kötelezettel egyetértsen, avagy, hogy vele a beszámításról megállapodjon [BH 2015.281.]. A beszámítási nyilatkozat megtételét - tartalmát és hatályosulását - megerősítették a hitelező jogelődjének válaszlevelei [2008. december 10-én kelt irat, 2011. március 3-i levél] és az adós 2010. március 23-i nyilatkozata is.
A beszámítási nyilatkozat az arra jogosult kötelezett részéről perben és peren kívül is megtehető; megtételének módjától függetlenül azonosan alakul a bizonyítás szabálya és kötelezettsége. A Ptk. 296. § (2) bekezdése alapján, a követelésnek a teljesítés hatályával történő megszüntetéséhez a perben a kötelezett feladata bizonyítani az ellenkövetelés jogalapját és összegszerűségét, akár a pert megelőző beszámításra, akár a perben gyakorolt beszámítási kifogásra hivatkozik [BH 2015.281., EBH 2007.1615., BDT 2007.1539.].
Helyesen alkalmazta ezért a törvényszék a Pp. 164. § (1) és a Pp. 3. § (3) bekezdésének szabályát, amikor az arra hivatkozó alperesekhez telepítette az adós által beszámított követelés megalapozottságának bizonyítását.
A felperes jogelődjét szállítmányozóként terhelő kártérítési felelősség vizsgálata körében érdemben helytálló a törvényszék következtetése a fuvarkárral kapcsolatban.
A Ptk. 517. § (1) bekezdése és az 520. § (1) bekezdésének egybevetett alkalmazásával leszögezi az ítélőtábla, hogy az adóst ért fuvarkár tekintetében a felperes jogelődjét szállítmányozóként azért terhelte felelősség, mert az adóst megillető követelést a fuvarozást végző - és a szállítmányozó által kiválasztott - társasággal szemben nem érvényesítette.
Az F. S. s.r.o. társaság tevékenysége e körben pusztán felszólító levelekben merült ki. A felperesi jogelőd igényérvényesítéssel kapcsolatos eljárása nem vezetett eredményre, a fuvarkár nem térült meg, ami alapvetően arra a körülményre volt visszavezethető, hogy az üzleti életben számára ismeretlen, nem megbízható partnert választott a fuvarozás elvégzésére, akivel szemben kellő adatok nélkül eleve nem volt biztosított a hatékony fellépés.
Az adós kára az eltűnt szállítmány ellenszolgáltatás nélkül maradt vételára volt (18 990,25 euró), amelynek megfizetésére fennálló kötelem kötelezte az adóst a vele szerződő eladó felé, akinek rendelkezése alól az áru a szállítmány felrakodásával kikerült. A fuvarkár bekövetkezése, a szállítmány fuvarozás közbeni eltűnése nem szüntette meg a vételár megfizetésének kötelmét az eladó és vevőként az adós között. Az adóst ért kár fennmaradásának oka volt, hogy a szállítmányozó F. S. s.r.o. társaság a fuvarkár érvényesítése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
A hitelezői igénybejelentésnek megfelelően, helytállóan hivatkozott a felperes arra, hogy a F. S. s.r.o. társaság 21 186 euró összegben bejelentett hitelezői igénye nem tartalmazta a 2007. novemberi fuvarkárral érintett megbízás 2400 euró összegű díját [6.Fpkh.13-11-000127. számú iratok; 2011. július 25-i kifogás mellékletét képező hitelezői igénybejelentés (2008. március 21-től 2008. október 6-ig teljesített "fuvarmegbízások" díja)]. A hitelezői igény ezért - az adós által megalapozottan gyakorolt, 18 990,25 euró összegre vonatkozó beszámítás eredményeként - 2 195,75 euró összegben alaposnak volt tekinthető, amely 590 613 forint összegnek felelt meg [a 21 186 euró alapján nyilvántartásba vett 5 698 610 forint hitelezői igény visszaszámításával].
A kereset a hitelezői igényként bejelentett főkövetelések tekintetében tehát összesen 1 090 613 forint erejéig alapos volt {a F. Kft. által bejelentett 500 000 forint és a F. S. s.r.o. által bejelentett követelésből 590 613 forint}. A keresettel érvényesített, egybeszámított 62 160 forint regisztrációs díjból - amely a Cstv. 46. § (7) bekezdése szerint ugyancsak hitelezői követelésnek minősült, ennélfogva érvényesíthető volt az alperesekkel szemben - csak 40 626 forint volt elfogadható amiatt, hogy az adós megszüntetéséről és a felszámolási eljárás befejezéséről rendelkező, 6.Fpk.13-10-002568/17. számú végzés értelmében a felperes jogelődje részére 21 534 forint nyilvántartásba vételi díj visszatérítésre került.
Alaptalan volt a felperes késedelmi kamatigénye is, ugyanis a felszámolási iratok tanúsága szerint hitelezői igényként a késedelmi kamat nyilvántartásba vétele nem történt meg a felperes jogelődje javára, a felszámolási zárómérleg az adós kötelezettségeként nem tartalmaz fennmaradt tartozást ezen a címen [Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pont, 57. § (1) bekezdés g) pont, 52. § (3) bekezdés d) pont]. A Cstv. 63. § (3) bekezdése alapján támasztható ki nem elégített követelés alatt, kizárólag a felszámolási eljárásban szabályszerűen érvényesített és a felszámolási zárómérlegben szereplő, azonban az adós vagyonából ki nem egyenlített hitelezői igény érthető.
A kifejtettekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta, és az alpereseket egyetemlegesen kötelezte a keresetből alaposnak talált 1 131 239 forint megfizetésére, az elsőfokú bíróság ítéletét a keresetet ezt meghaladóan elutasító részében pedig helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 15.Gf.40.108/2017/8/II.)