adozona.hu
ÍH 2018.4
ÍH 2018.4
AZ ÚN. SZITUÁCIÓS JOGOS VÉDELEM - JOGOS VÉDELEM - ÉJJEL MEGVALÓSÍTOTT JOGTALAN TÁMADÁS Az ún. szituációs jogos védelem esetében az éjjel megvalósított jogtalan támadás megállapíthatósága nem a tényleges fényviszonyoktól és a megtámadott személy éberségi állapotától, hanem attól függ, hogy az adott cselekményt az éjszakai nyugalomra használt idő alatt (e napszakban) valósította-e meg a jogtalan támadó [Btk. 22. § (1), (2) bekezdés; 4/2013. BJE; EBH 2017.B.20.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A törvényszék ítéletével K. F. vádlottat - a módosított vádirati minősítésnek megfelelő - testi sértés bűntettének kísérlete [Btk. 164. § (1) bekezdés és (8) bekezdés I. fordulat] miatt emelt vád alól a Btk. 22. § (2) bekezdés b) pont ba) alpontja alapján ún. szituációs jogos védelmi helyzetre figyelemmel felmentette. Az eljárás során bűnjelként lefoglalt zsebkés lefoglalását megszüntette és azt a vádlottnak kiadni rendelte. Megállapította, hogy az eljárás során felmerült 107 830 forint bűnüg...
ÍH 2018.4 AZ ÚN. SZITUÁCIÓS JOGOS VÉDELEM - JOGOS VÉDELEM - ÉJJEL MEGVALÓSÍTOTT JOGTALAN TÁMADÁS
Az ún. szituációs jogos védelem esetében az éjjel megvalósított jogtalan támadás megállapíthatósága nem a tényleges fényviszonyoktól és a megtámadott személy éberségi állapotától, hanem attól függ, hogy az adott cselekményt az éjszakai nyugalomra használt idő alatt (e napszakban) valósította-e meg a jogtalan támadó [Btk. 22. § (1), (2) bekezdés; 4/2013. BJE; EBH 2017.B.20.].
A törvényszék ítéletével K. F. vádlottat - a módosított vádirati minősítésnek megfelelő - testi sértés bűntettének kísérlete [Btk. 164. § (1) bekezdés és (8) bekezdés I. fordulat] miatt emelt vád alól a Btk. 22. § (2) bekezdés b) pont ba) alpontja alapján ún. szituációs jogos védelmi helyzetre figyelemmel felmentette. Az eljárás során bűnjelként lefoglalt zsebkés lefoglalását megszüntette és azt a vádlottnak kiadni rendelte. Megállapította, hogy az eljárás során felmerült 107 830 forint bűnügyi költséget az állam viseli.Az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által az iratok tartalma alapján megállapított tényállás lényege a következő.
K. F. vádlott és Sz. J. sértett egy a fővárosban lévő alapítványi hajléktalan szálló lakói voltak. A vádlottnak 80%-os munkaképesség-csökkenése volt, amelyet rosszindulatú daganata, az alkohol okozta dependencia (sindroma), kevert szorongásos és depressziós zavar, valamint idült obstruktív (légúti szűkülettel járó) tüdőbetegsége eredményezett. A vádlott és O. J. az első emelet 4. számú szoba kizárólagos használója volt. Az alapítvány szobái az arra feljogosított lakók kizárólagos használatában voltak, az alapítvány házirendje szerint a szobákba más személy a szobákat használók engedélye nélkül nem mehetett be. Ezzel a sértett is tisztában volt.
A vádlott 2014. február 12. napján 21 óra 30 perc körüli időben a szálló első emeleti, közös használatú konyhájában vacsorát készített. A pontosan meg nem állapítható mértékben ittas sértett provokálni kezdte a vádlottat, ezért köztük a szóváltás egymás szidalmazásáig fajult. A vádlott ezt követően bement a szobájába, hogy elfogyassza a vacsoráját. A sötét szobában aludt a vádlott szobatársa O. J. A vádlott leült az ágyra, amikor a sértett megjelent a szobaajtóban és a vádlottat szidalmazva engedély nélkül bement a szobába. A vádlott látva az indulatosan felé induló sértettet, felállt az ágyról, miközben felvette a dohányzóasztalról a vacsorához odakészített és nyitott állapotban lévő, kb. 15 cm hosszú, 6,5 cm pengehosszúságú kését. A 185 cm magas, közel 100 kg testsúlyú sértett a nála kb. 20 cm-rel alacsonyabb és közel 30 kg-mal könnyebb vádlottra támadt, egy ízben pofon ütötte, de ugyanebben a pillanatban a vádlott védekezésül a nála lévő késsel felülről lefelé, kissé belülről kifelé irányuló, közepes erejű mozdulattal szúrt, metszett sérülést ejtett a sértett hasának bal oldalán.
Az ütéstől a vádlott a földre került, ahol a sértett rugdosni kezdte. A vádlott védekezésül hadonászni kezdett a késével, ekkor megvágta a sértett mindkét lábát több helyen. A vádlottnak sikerült felállnia a földről, de a sértett ököllel fejen ütötte, eközben a vádlott ismét megvágta a sértettet a bal kezén. Tovább folytatták egymás szidalmazását, majd a sértett elhagyta a szobát.
A vádlott a kiérkező rendőröknek a kést átadta. A vádlott védekezése során az alábbi sérüléseket okozta Sz. J. sértettnek.
A hason szúrt, metszett sérülést, amely 4 cm mélyen vezetett a hasfalba, érintette az egyenes hasizom hüvelyét, illetve átmetszette az egyenes hasizmot. A sérülés büntetőjogi értelemben vett gyógytartama 8 napon túli, ténylegesen 3-4 hét volt.
A bal alkar központi harmadában a hajlító oldalon 8 cm-es metszett sérülést, a bal comb felső és középső harmadában egy 6 cm-es metszett sérülést, míg a bal comb felső és középső harmadában egy 8 cm-es metszett sérülést, a jobb lábszár felső harmadában egy 6, illetve egy 8 cm-es sérülést, míg a jobb láb több ujját érintően 2 cm-es metszett sérülést.
Ez utóbbi sérülések gyógytartama külön-külön és együttesen is 8 napon belüli, 6-7 nap.
A sértett papucsán szintén volt egy vágott sérülés.
A sérülések nem voltak sem közvetlenül, sem közvetve életveszélyesek. A hasat ért szúrás az elkövetés eszköze, a szúrás ereje, a sértett testi adottságai mellett sem volt alkalmas a hasüreg megnyitásával közvetett életveszélyes sérülés okozására.
Az ítélettel szemben az ügyész jelentett be fellebbezést a vádlott terhére, bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása végett.
A fellebbviteli főügyészség átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartva az elsőfokú ítélet megalapozatlansága okából történő hatályon kívül helyezését indítványozta.
A másodfokú nyilvános ülésen a védő az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását indítványozta.
Az ítélőtábla az ügyészi fellebbezést az alábbiak szerint találta alaptalannak.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet az azt megelőző bírósági eljárással együtt a Be. 348. § (1) bekezdése alapján felülbírálta, ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályokat maradéktalanul megtartotta.
A törvényszék alapos bizonyítást folytatott le a vád tárgyává tett cselekmény valamennyi releváns körülménye tekintetében, a tényállást teljeskörűen felderítette. Az ezzel ellentétes ügyészi kifogással a másodfokú bíróság nem értett egyet.
A törvényszék a bizonyítékok mérlegelése során helyesen állapította meg, hogy Sz. J. sértett orvosi dokumentációval igazolt, szakértői véleményben is rögzített sérülései és a sérülések keletkezésére adott orvos szakértői vélemény pontosan illeszthető arra a mechanizmusra, amit a vádlott elismert a saját, sértett sérelmére megvalósított tettlegessége vonatkozásában. Ezzel szemben a sértett bizonyított sérülései nem magyarázhatók azzal, ahogy önmaga a tettlegesség lefolyásáról nyilatkozott.
Az elsőfokú bíróság a vádlott illetve a sértett vallomását egyenként és az egyéb rendelkezésre álló bizonyítékokkal összevetve is értékelte. A mérlegelés teljes körű volt és minden esetben megfelelt a logika szabályainak. Az ügyészi fellebbezésbe foglalt egyoldalú mérlegelési szemlélet nem volt tetten érhető, a fellebbezés tartalmában az elsőfokú bíróság mérlegelését támadja, ami nem vezethet eredményre a másodfokú eljárásban.
Nem eredményezi az ítélet megalapozatlanságát az arra vonatkozó részletes bizonyításfelvétel és ezzel kapcsolatos ítéleti megállapítás hiánya, hogy milyenek voltak a fényviszonyok a szobában a tettlegesség idején, illetve hol helyezkedtek el a szoba egyes berendezési tárgyai.
A fényviszonyoknak - a cselekmény jogi értékelése körében kifejtettek okán - kizárólag az észlelés feltételei tekintetében lehetne jelentősége. Az bizonyosan megállapítható, hogy a láthatóságnak a feltételei annyiban adottak voltak, hogy mind a vádlott, mind a sértett észlelte a másik személy tevékenységének főbb jellemzőit, a másik haladását, végtagjainak a mozdulatait, testhelyzetének a megváltozását, mivel ilyen körülményekről mindketten beszámoltak, illetve a látás jelentősebb korlátozottságáról egyikük - így a megvilágított konyhából érkező sértett - sem számolt be. Vagyis bizonyos, hogy vallomásuk hitelét sem teszi aggályossá az, hogy esetleg nem látták a másik tevékenységét.
Az elsőfokú bíróság megfelelően határozta meg a vád tárgyává tett cselekmény eldöntése szempontjából releváns kérdéseket, illetve jelölte meg azokat a körülményeket, amelyeket nem tartott jelentősnek és indokolta meg az utóbbiak vonatkozásában a további részletes bizonyítás lefolytatásának a mellőzését.
Törvényesen állapította meg az elsőfokú bíróság a cselekmény társadalomra veszélyességének a hiányát és erre tekintettel a büntethetőség akadályát a büntetőtörvény jogos védelemre vonatkozó rendelkezései alapján [Btk. 22. §].
Ennek keretében jogszabályhűen idézte a Btk. 22. § (1) bekezdését és mutatta be tartalmilag a Btk. 22. § (2) bekezdésének lényegét a 4/2013. Büntető Jogegységi határozatban írtaknak megfelelően.
Ugyanakkor tévedett az elsőfokú bíróság a jogos védelmi helyzet milyensége tekintetében, amikor a vádlott cselekményét az ún. szituációs jogos védelem egyik törvényi esetének tekintette [Btk. 22. § (2) bekezdés ba) pont].
A törvényszék azt állapította meg, hogy Sz. J. sértett úgy intézett jogtalan támadást a vádlott ellen, hogy éjjel behatolt a vádlott magánlakásának tekinthető helyre. A sértett ilyen magatartását törvényi vélelem miatt, a vádlott élete ellen intézett támadásnak, ezzel szembeni védekezését további vizsgálat nélkül szükségesnek, ezen belül szükségességében is arányosnak, tehát jogszerűnek kell tekinteni.
Az elsőfokú bíróság csak részben határozta meg a joggyakorlatnak megfelelő tartalommal a szituációs jogos védelem jelen esetben releváns feltételeit, részben attól eltérve, indokolatlanul tágította az irányadó elveket és szempontokat.
Mind a "lakás", mind az "éjjel" fogalmát a magánlaksértés bűncselekményével kapcsolatban alakította ki az ítélkezései gyakorlat. E fogalmak a hivatkozott jogegységi határozatban írtak szerint azonos tartalommal alkalmazandóak a jogos védelmi helyezet szituációs feltételeinek a vizsgálata során is (4/2013. BJE. 2. pont).
Helyes a törvényszéknek az a megállapítása, hogy a sértett a vádlottat a magánlakásában támadta meg. A joggyakorlat, lakásnak tekint minden olyan zárt helyet, amely rendeltetésszerűen emberek tartózkodási helyéül és rendszeres éjjeli szállásául szolgál. Lakásnak kell tekinteni azokat a helyiségeket is, amelyek ideiglenes jelleggel szolgálnak lakhatási célokat, ezért lakásnak minősül többek között, a szállodai, szanatóriumi, kollégiumi szoba. Jelen esetben magánlakás volt a hajléktalan szálló vádlott részére biztosított lakószobája is.
Tévedett az elsőfokú bíróság azonban, amikor azt állapította meg, hogy a sértett éjjel intézett támadást a vádlott személye ellen. A joggyakorlat szerint éjjeli elkövetésnek azt kell tekinteni, ha a cselekmény a helyi viszonyoknak és szokásoknak megfelelő, éjszakai nyugalomra használt idő alatt valósult meg, ami alatt városokban általában az este 11 órától hajnali 5 óráig terjedő időt, kisebb helyeken azonban - a helyi szokások függvényében - az este 10 órától hajnali 5 óráig terjedő időt kell érteni.
A 21 óra körüli elkövetés még kisebb helyeken sem értékelhető éjszaka megvalósítottnak (BH 1983.347.).
A napszak értelmezési körében tehát a tényleges fényviszonyok és a megtámadott személy éberségi állapota nem releváns tényezők (EBH 2017. B.20. [20] pontjában írt álláspont).
Jelen esetben a sértett a fővárosban, 21 óra 30 perc után néhány perccel ment be a vádlott szobájába, ami a fenti elvek alapján - szemben a törvényszék álláspontjával - nem tekinthető éjszaka megvalósított cselekedetnek. Ezen túlmenően a szállón az éjszakai nyugalom rendszerinti ideje sem állt még be, nem csak a vádlott és sértett, hanem más szállólakók is ébren voltak, a napi rendes tevékenység körébe tartozó életvitelszerű tevékenységet végeztek.
Megjegyzi a másodfokú bíróság, hogy amennyiben a cselekmény valóban a büntetőjog fogalma szerinti éjszaka valósult volna meg, az elsőfokú ítélet tényállása alapján elsődlegesen a "szituációs" jogos védelemnek azt az esetét kellett volna megállapítani, amikor a személy ellen intézett támadást éjjel valósítja meg a támadó [Btk. 22. § (2) bekezdés aa) pont].
A fent kifejtettek szerint a cselekmény jogi megítélése szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a vádlott szobájában milyen fényviszonyok uralkodtak a cselekmény idején. Ennek az elsőfokú ítéletben megállapítottakhoz képest, részletezőbb rögzítése szükségtelen, így nem is alapozhatja meg a tényállás felderítetlenségét, és ezen keresztül az ítélet megalapozatlanságát sem. E vonatkozásban a másodfokú bíróság nem osztotta az ügyészi fellebbezésben foglaltakat.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint ugyanakkor az irányadó ítéleti tényállás alapján megállapítható, hogy a terhelt jogosan védekezett a jogtalan támadással szemben, védekezése szükséges és a szükségesség tekintetében arányos is volt [Btk. 22. § (1) bekezdés].
A sértett azzal, hogy egy megelőző szóváltást követően, bement a vádlott szobájába, indulatosan a vádlott felé indult, majd a vádlottat egy ízben pofon ütötte, testi épség elleni jogtalan támadást intézett a vádlottal szemben. A sértett fellépése egyben a támadás folytatásának a lehetőségét is magában hordozta, melyet önmagában az is bizonyít, hogy a sértett - mert észre sem vette a vádlott késszúrását, majd késsel történő hadonászását - tovább bántalmazta a vádlottat, őt a földön rugdosta, fejét ököllel megütötte. A sértett támadása és súlyában felmérhető következménye a vádlott testi épségének sérelmével közvetlenül fenyegető büntetőtörvényben meghatározott magatartás volt, a Btk. 164. § (1) bekezdés szerint, ahol a lehetséges eredmény realitással a (2) bekezdésben maghatározottól a (8) bekezdésben meghatározottig terjedő büntetőjogi védelem körében mozgott.
A vádlottnak a késszúrása a további támadás elhárítását célozta, így annak szükségessége nem vitatható.
A vádlott nem lépte túl az elhárítás szükségességének a mértékét. Tény, hogy a sértett eszköz nélkül támadott rá a vádlottra, amely támadással szemben a vádlott az élet kioltására alkalmas eszközzel védekezett, és ezzel a sértettnek súlyos büntetőjogi megítélésű sérülést okozott. A szükségesség mértékének, a tényleges erőviszonyoknak a vizsgálata nem korlátozódhat az egymással szemben álló eszközök vizsgálatára, hanem szükségessé teszi a támadó és a megtámadott testi adottságainak, fizikai és egészségi állapotának, adott esetben életkorának, vagy több résztvevő esetén a számbeli viszonyoknak a vizsgálatát is (Azonos elvek mentén: EBH 2009.1938.; BH 2012.140., BH 2008.260., BH 2002.212.).
Jelen esetben a sértett magassága és testsúlya alapján önmagában is igen jelentős erőfölényben állt a vádlottal szemben, a vádlott emellett egészségi állapotában is megromlott személy volt, aki többek között légzési elégtelenséggel is küzdött, és számolnia kellett a sértett ittas állapotával is, amely köztudottan lerontja a morális fékeket és magában hordozza a támadói magatartás fokozott kritikátlanságának a lehetőségét is. Ilyen körülmények között a vádlott eszközzel történő védekezése arányában is szükséges volt a sértett támadásának az elhárítására.
A jogos védelemben elkövetett cselekmény társadalomra veszélyessége hiányzik, így nem is büntetendő [Btk. 4. § (1) bekezdés, és 15. § e) pont].
A bíróság a vádlottat csak akkor mondhatja ki bűnösnek, ha megállapítja, hogy bűncselekményt követett el és büntethető [Be. 330. § (1) bekezdés, Be. 6. § (3) bekezdés c) pont].
Ha ilyen formában a vádlott bűnössége nem állapítható meg, a bíróság a vádlottat a vád alól felmenti [Be. 331. § (1) bekezdés].
Ennek megfelelően helyesen mentette fel a törvényszék a vádlottat az ellene testi sértés bűntettének a kísérlete miatt emelt vád alól a másodfokú bíróság által az indokolásban helyesbített, a cselekmény büntetendőségét kizáró okból.
A fentiek szerint a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét az indokolásban foglaltak helyesbítése mellett a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 16.Bf.232/2017/16.)