adozona.hu
AVI 2018.3.16
AVI 2018.3.16
A bevétel eltitkolása szempontjából jelentősége van annak, hogy a magyar adórendszer önadózásra épül. A bevallásban szerepeltetni kell a fizetendő és a levonható adó összegét meghatározó egyes tételeket [2003. évi XCII. tv. 170. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperesnél az adóhatóság 2012. évre vonatkozóan bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett, melynek során rögzítette, hogy a felperes 2012. július, augusztus hónapban nem számolta el bevételként a gépjárműről történő értékesítések értékét. Szeptember hónapban is lényegesen kevesebb összegű bevételt mutatott ki ezen gépjármű esetében. Emiatt eltérés mutatkozott a F. F. Kft. (továbbiakban: Kft.) által leszámlázott áruérték és a felperes által használt pénztárgépeken ki...
AVI 2018.3.16 A bevétel eltitkolása szempontjából jelentősége van annak, hogy a magyar adórendszer önadózásra épül. A bevallásban szerepeltetni kell a fizetendő és a levonható adó összegét meghatározó egyes tételeket [2003. évi XCII. tv. 170. § (1) bek.]
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperesnél az adóhatóság 2012. évre vonatkozóan bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett, melynek során rögzítette, hogy a felperes 2012. július, augusztus hónapban nem számolta el bevételként a gépjárműről történő értékesítések értékét. Szeptember hónapban is lényegesen kevesebb összegű bevételt mutatott ki ezen gépjármű esetében. Emiatt eltérés mutatkozott a F. F. Kft. (továbbiakban: Kft.) által leszámlázott áruérték és a felperes által használt pénztárgépeken kimutatott értékesítési forgalom között. Ezen túlmenően nem volt fellelhető könyvelési anyagában és áfaanalitikájában sem a Kft. által kibocsátott 3 db áruszámla, melynek bruttó értéke összesen 6 261 940 Ft volt. A felperes ezen számlaértékeket költségként nem számolta el és a számlákban felszámított általános forgalmi adólevonási jogát sem érvényesítette.[2] A felperes törvényes képviselője nem tudott magyarázatot adni arra, hogy az említett rendszámú járműről történő mozgóbolti értékesítések értéke miért tért el a Kft. által havonta leszámlázott értékektől. Arra sem tudott nyilatkozni, hogy a Kft. által kibocsátott áruszámla a társaság könyvelési anyagában miért nem volt fellelhető, de azt nem vitatta, hogy ezekben a hónapokban is végzett a járművekről mozgóbolti értékesítést, melyből származó bevételeket a Kft. képviselőjének átadta.
[3] A felperes 2012. évi bevételét bruttó 9 097 762 Ft-tal alacsonyabb összegben mutatta ki és a fizetendő általános forgalmi adó összegét sem teljeskörűen vallotta be. Mindezek miatt az adóhatóság a felperes terhére 2012. évre 7 239 000 Ft adóalap után 1 859 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, mely után 3 718 000 Ft adóbírságot és 85 000 Ft késedelmi pótlékot számított fel.
[4] A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2014. március 20. napján meghozott határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Hangsúlyozta, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 106. §, 129. § alapján az adóhatóság kizárólag a bevallani elmulasztott adót köteles az adózó javára, illetve terhére megállapítani. A felperes árbevételei között a hivatkozott gépjármű adott időszaki bevételét nem könyvelte el, ezáltal bevételeltitkolás valósult meg, melynek alapján nincs helye az adóbírság mérséklésének. A felperes könyvelési anyagában nem szereplő, a Kft. által kiállított 3 db áruszámla értékét költségként nem vette figyelembe, és az áfalevonási jogot sem érvényesítette a felperes javára.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[5] A felperes keresetében azt állította, hogy az alperes megsértette az Art. 97. § (6) bekezdését, a feltárt tényeket okszerűtlenül mérlegelve állapította meg, hogy szándékos bevételeltitkolás történt. Véleménye szerint az ügy tárgyát képező szerződéses elszámolási konstrukció objektív módon alkalmatlan a bevétel szándékos eltitkolására. A szerződése alapján a bizományosnak a készletfogyással és az elért bevétellel minden nap végén el kellett számolnia megbízója felé, aki a hónap végén állította ki az általános forgalmi adót is tartalmazó számlát, melyet a felperesi társaság minden esetben kiegyenlített.[6] Tekintettel arra, hogy az áru beszerzése és értékesítése ugyanazon az áron történt, ebből következően a fizetendő és levonható áfa összege megegyezik és csak a külön számlázott jutalék kapcsán keletkezett áfafizetési kötelezettsége. Forgalom eltitkolás nem állhatott szándékában, mert az a jutalékalap csökkenését eredményezte. Adóhiány csak akkor keletkezett volna a vizsgált bizományosi jogviszonyban, ha a Kft. által kiállított számlák általános forgalmi adótartamát levonásba helyezi, ugyanakkor elmarad a bevételt terhelő fizetendő áfabevallása. Jelen esetben összesen annyi történt, hogy az érintett tehergépjárműre vonatkozó teljes dokumentum rögzítése a könyvekben elmaradt, ami csak számviteli mulasztás. A jutalékszámlák általános forgalmi adóját ugyanakkor hiánytalanul feltüntette és megfizette.
[7] Az adóbírság kiszabását sem tartotta indokoltnak arra figyelemmel, hogy valós adóhiány nem állt fenn. Az adóbevétel eltitkolás szándéka is mindössze feltételezés az adóhatóság részéről, amely nem alapozza meg a 200%-os mértékű szankció alkalmazását.
[8] Az alperesi ellenkérelem a határozatában kifejtett álláspontját fenntartva kérte a kereset elutasítását.
Az elsőfokú ítélet
[9] A bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Álláspontja szerint a felperes kereseti okfejtése alapjaiban téves, mert adófizetési kötelezettség szempontjából külön kell választani a Kft.-nek a felperes felé történő értékesítését, a felperes által saját nevében végzett értékesítésektől. A felperes a napi elszámolások során a Kft.-től vásárolt termékek általános forgalmi adóval növelt vételárát fizette meg, mely beszerzések alapján a Kft. által áthárított áfa levonására az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 119. § (1) bekezdés, 120. § a) pontja, 127. § (1) bekezdés a) pontja alapján adólevonási joga keletkezett. E jog gyakorlásának tárgyi feltétele azonban a számla megléte, mellyel azonban a felperes még az adóellenőrzés időpontjában sem rendelkezett, azok csatolására az adóigazgatási eljárásban a jogerős alperesi határozat meghozatalának időpontjáig nem került sor. Annak ellenére, hogy a Kft. felé a vételár részeként megfizetett általános forgalmi adó összege megegyezett a felperesi értékesítéseket terhelő adó összegével, a két jogügylet adózási szempontból elkülönült, azokat külön kellett vizsgálni.[10] A bizományosi konstrukcióban két értékesítés történt, egyrészről a Kft. árut értékesített a felperesnek, másrészről a felperes ezt a szerződéses megállapodás alapján beszerzési áron saját nevében volt köteles továbbértékesíteni. Az áfaelszámolása körében nem volt jelentősége annak, hogy a felperes adózás alá eső jövedelemre nem árrés, hanem jutalék formájában tett szert. A felperes a saját nevében végzett termékértékesítést, ez alapján keletkezett áfabevallási és befizetési kötelezettségének azonban, nem vagy nem teljeskörűen tett eleget. A bevételként el nem számolt összegek nemcsak könyveléséből maradtak ki, hanem azokat analitikájában és áfabevallásaiban sem szerepeltette.
[11] Nem osztotta azt a felperesi érvelést sem, hogy nem állhatott a felperes érdekében a bevétel eltitkolása, hiszen a Kft. a leszámlázott áru értéke után is fizetett jutalékot a felperesnek függetlenül attól, hogy a felperes a pénztárgépekben, illetve könyveiben milyen nagyságrendű forgalmat mutatott ki. Arra is utalt, hogy a felperes az érintett járműről történő pénztárgépes mozgóbolti értékesítéséből származó bevételeit éppen az év egyik legforgalmasabb időszakában nem mutatta ki, amely inkább utalt egy szándékos bevételeltitkolásra, mint egy egyszerű könyveléstechnikai hiányosságra. Álláspontja szerint helytállóan járt el az alperes akkor is, amikor a Kft. által kiállított 3 db áruszámlában az előzetesen felszámított adólevonási jogot nem érvényesítette arra figyelemmel, hogy a felperes adólevonási jogát az elévülési időn belül szabadon gyakorolhatja, e joga nem enyészett el. Megítélése szerint nem hat ki a határozat jogszerűségére az, hogy az adózót megillető levonási jogot az adóhatóság bevallás hiányában az adózó helyett hivatalból nem gyakorolta.
[12] A bírság kiszabása körében sem tárt fel jogszabálysértést, mert az adóhatóság megállapítása mindenben megfelelt az Art. 170. § (1) bekezdésében foglalt előírásnak, az adóhiány a bevétel eltitkolásával, bizonylatok, könyvek, nyilvántartások meghamisításával, megsemmisítésével függött össze. A bevételeltitkolás azzal valósult meg, hogy a felperes elismert értékesítéseiből származó árbevételét könyveiben nem számolta el, az azokat terhelő általános forgalmi adót sem áfaanalitikájában, sem bevallásában nem szerepeltette fizetendő adóként. A bírság mérséklésére pedig az Art. 171. § (2) bekezdése alapján nem kerülhetett sor.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[13] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet elsődlegesen a 3 178 000 Ft összegű adóbírság kiszabásának mellőzése vagy 50%-os mértékben történő megállapítása iránt, másodlagosan az adóbírság tekintetében az alperesi határozatra is kiterjedően az ítélet hatályon kívül helyezése és az alperes új eljárásra történő utasítása érdekében.[14] Álláspontja szerint az ellenőrzés időszakára kimutatott adóhiány nem bevétel eltitkolásából, hanem az adólevonási jog gyakorlásának hiányából eredően keletkezett, ebből következően az Art. 170. § (1) bekezdésében megkövetelt, az adóhiány és bevételeltitkolás közötti okozati összefüggés hiányzott. Ennek indoka az, hogy a felperes az értékesítés bevételének napi átadásával előleget teljesített az eladó részére, amely az Áfa. tv. 59. §-a alapján a felperes által a termékértékesítéshez kapcsolódóan fizetendő általános forgalmi adót tartalmazott. Nem merült fel kétség a vizsgálat során, hogy a felperes az árukat a gazdasági tevékenysége folytatásához használta, így a felperesnek adólevonási joga keletkezett. A felperes havi utólagos bevallásának időpontjában a Kft. által kibocsátott számlákban szereplő adó tekintetében már rendelkezett az adólevonás jogával, azonban azt nem gyakorolta, de elévülési időn belül nincs akadálya annak, hogy ezzel éljen. Ezt azonban sem a bíróság, sem az adóhatóság javára figyelembe veendő tényként nem értékelte.
[15] Másodsorban arra utalt, hogy az adóhiány és a bevétel eltitkolása között közvetlen okozati összefüggésnek kell fennállnia. Ezen túl a bevétel eltitkolásának szándékosnak és célzatosnak, az adó megfizetésének elkerülésére irányulónak kell lennie. Ez pedig a felperes esetében nem állt fenn. Miután az adóhiány nem bevétel eltitkolásából eredt, ezért nincs akadálya az Art. 171. § (1) bekezdésében írt adóbírság mérséklésének. A tényállás alapján megállapítható, hogy a felperes esetében valós adókiesés átmenetileg sem keletkezhetett, illetve a felperesnek érdekében sem állhatott bevétel eltitkolásával adófizetést elkerülni, hiszen az általa eladott árukból befolyó bevétel teljes összegben előlegként minden nap átadásra került a Kft. részére.
[16] Mindezek miatt elsősorban az adóbírság törlését, másodlagosan az adóbírság törvényes, 50%-os mértékűre történő csökkentését indítványozta. Amennyiben ez nem volna lehetséges, úgy kérte az ítélet és az alperesi határozat adóbírságra vonatkozó rendelkezései hatályon kívül helyezését arra figyelemmel, hogy nem került feltárásra, hogy a felperes magatartása az Art. 170. § (1) bekezdésében említett magatartások közül melyiket valósította meg.
[17] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Kúria döntése és jogi indokai
[18] A felülvizsgálati kérelem alaptalan.[19] A Kúria a Pp. 272. § (2) és 275. § (2) bekezdéseinek megfelelően a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között, az ott megjelölt jogszabályok alapján vizsgálhatja felül. Ennek következtében a Kúria a jogerős ítéletet csak az adóbírság körében érintette.
[20] A Kúriának abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy az Art. 170. § (1) bekezdés második fordulatában szabályozott adóbírság mérték a perbeli esetben alkalmazható volt-e. Az előírás szerint akkor kerülhet sor a 200%-os mértékű bírság kiszabására, ha az adóhiány a bevétel eltitkolásával, a bizonylatok, könyvek, nyilvántartások meghamisításával, megsemmisítésével függ össze.
[21] A Kúria álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen ítélte meg a felperesi mulasztást. Azáltal, hogy a felperes bevételeiről, az azt terhelő általános forgalmi adó fizetési kötelezettségéről bevallást nem tett, megfelel az Art. 170. § (1) bekezdés 2. fordulatában szabályozott bevétel eltitkolásnak. Ugyanis a magyar adórendszer az önadózásra épül, melynek során az adóalany maga határozza meg fizetendő adója összegét. A bevallásban külön-külön kell szerepeltetni a fizetendő adó és a levonható adó összegét meghatározó egyes tételeket, ha abban ezt nem szerepelteti, akkor azt közli, hogy nem végzett olyan gazdasági tevékenységet, mely után adófizetési kötelezettsége keletkezett.
[22] Az elsőfokú bírósággal egyezően hangsúlyozza a Kúria is, hogy a felperesnek az ellenőrzéssel érintett időszakban ténylegesen több értékesítése, ebből következően több bevétele keletkezett, mint amilyen összegű értékesítést a bevallásaiban feltüntetett. Abban az esetben pedig, ha az adózó bevallási kötelezettségét nem, illetve nem teljeskörűen teljesíti az önadózás során, akkor az ellenőrzés által feltárt adókülönbözet és értékesítés tekintetében ez a bevétel eltitkolásának megállapítását eredményezi, amit az adóbírság kiszabásánál, mértékénél figyelembe kell venni. Ez nem csupán egy adminisztratív tévedés volt felperes részéről, ennek kimentésére nem alkalmasak a felperes által a keresetében és felülvizsgálati kérelmében kifejtett indokok.
[23] A kifejtettekre figyelemmel a Kúria azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben nem jogszabálysértő, ezért a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv. I. 35.082/2016/82.)