adozona.hu
ÍH 2017.154
ÍH 2017.154
TÉVESEN AZ ADÓS SZÁMLÁJÁRA UTALT ÖSSZEG - A FELSZÁMOLÓ KÖTELEZETTSÉGE A téves átutalást nem kell hitelezői igényként bejelenteni. Az összeget, függetlenül attól, hogy a téves utalás a felszámolás kezdő időpontja előtt vagy után történt - ha az rendelkezésre áll - a felszámolónak haladéktalanul vissza kell utalnia [Cstv. 28. § (4) bekezdése].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A kifogásoló hitelezőnek tartozása állt fenn az adóssal szemben. Az adós és a Z. Bank Zrt. között 2009 októberében faktoring szerződés jött létre, mely szerint a kifogásoló a Z. Bank, mint engedményes felé volt köteles megfizetni az adóssal szemben fennállt tartozását.
A hitelező - adminisztrációs tévedés miatt - 2015. december 14-én 26 110 118 forintot, valamint további 15 821 902 forintot az engedményes számlája helyett az adós számlájára utalt át. 2016. január 28-án felhívta az adóst a 41...
ÍH 2017.154 TÉVESEN AZ ADÓS SZÁMLÁJÁRA UTALT ÖSSZEG - A FELSZÁMOLÓ KÖTELEZETTSÉGE
A téves átutalást nem kell hitelezői igényként bejelenteni. Az összeget, függetlenül attól, hogy a téves utalás a felszámolás kezdő időpontja előtt vagy után történt - ha az rendelkezésre áll - a felszámolónak haladéktalanul vissza kell utalnia [Cstv. 28. § (4) bekezdése].
A kifogásoló hitelezőnek tartozása állt fenn az adóssal szemben. Az adós és a Z. Bank Zrt. között 2009 októberében faktoring szerződés jött létre, mely szerint a kifogásoló a Z. Bank, mint engedményes felé volt köteles megfizetni az adóssal szemben fennállt tartozását.A hitelező - adminisztrációs tévedés miatt - 2015. december 14-én 26 110 118 forintot, valamint további 15 821 902 forintot az engedményes számlája helyett az adós számlájára utalt át. 2016. január 28-án felhívta az adóst a 41 932 020 forint téves utalás visszafizetésére. Az adós a 2016. február 1-jén kelt válaszában a téves utalás tényét elismerte, azonban arról tájékoztatta a hitelezőt, hogy a bankszámláiról valamennyi pénzeszközét inkasszóval leemelték, az adós fizetésképtelen, így nem tud eleget tenni a visszafizetési kötelezettségének.
Az adós 2016. február 3-án csődeljárást kezdeményezett önmagával szemben, az eljárásban a hitelezőivel nem tudott egyezséget kötni, ezért a csődeljárás megszüntetésével a törvényszék kezdeményezte a felszámolását, mely 2016. október 20-i kezdő időponttal elrendelésre került. A csődeljárásban a Tatabányai Törvényszék a 2016. április 27-én kelt végzésével kötelezte a L. Csődmenedzser és Felszámoló Kft. vagyonfelügyelőt, hogy a tévesen átutalt összesen 41 932 020 forintot - mivel az nem tartozik a csődeljárás hatálya alá - utalja vissza a jelen eljárás kifogásolójának.
A felszámolási eljárás során a hitelező 2016. október 26-án igénybejelentéssel élt, amelyben kérte a felszámolót, hogy a tévesen átutalt összeget utalja ki a részére az 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 28. § (4) bekezdésének megfelelően. Előadta, hogy a vagyonfelügyelő az őt kötelező végzésben foglaltaknak nem tett eleget.
A felszámoló a 2016. december 15. napján kelt hitelezői igény visszaigazolása szerint a kifogásoló igényét "f" kategóriában nyilvántartásba vette. A kifogásoló ezt követően 2017. január 3-án eredménytelenül kezdeményezett egyeztetést a tévesen átutalt összeg visszautalása iránt.
A M.-K. P. Kft. az elsőfokú bíróságon 2017. február 8-án érkeztetett kifogásában kérte a felszámoló kötelezését a nem a felszámolás hatálya alá eső vagyonba tartozó pénzeszköz, azaz 41 932 020 forint Cstv. 28. § (4) bekezdése szerinti visszautalására. Arra hivatkozott, hogy a felszámoló jogszabálysértően járt el, mikor a hitelezői igényt nyilvántartásba vette. A tévesen átutalt összeg a BH 2015.168. számú eseti döntésben is kifejtettekre figyelemmel nem tartozik a felszámolási vagyonba, azt a felszámoló a Cstv. 28. § (4) bekezdésének megfelelően köteles lett volna haladéktalanul visszautalni a kifogásoló részére.
A felszámoló a kifogás elutasítását kérte. Álláspontja szerint a kifogásba hivatkozott eseti döntésből is következően a Cstv. 28. § (4) bekezdése alapján kizárólag a felszámolás alatt történt téves átutalások kerülhetnek haladéktalanul visszautalásra. A felszámolás kezdő időpontját megelőzően tévesen átutalt pénzeszköz - ami a felszámolás kezdő időpontjában már nem is volt megtalálható az adós számláján - visszafizetése iránti igényt kizárólag hitelezői igényként érvényesíthető. Kifejtette, hogy a 2013. évi V. törvény (Ptk.) 5:14. §, 5:39. § és 5:40. §-ából valamint a Cstv. 4. § (2) bekezdéséből következően a 2000. évi C. törvény (Számvtv.) 28. §-ára is figyelemmel a tévesen átutalt pénz az adós forgóeszközei közé került, az már nincs az adós birtokában, annak visszautalása iránt nem tud intézkedni. Rámutatott, hogy a Cstv. 4. § (3) bekezdés e)-g) pontjaiba tartozó igényeket is csak akkor kell a felszámolónak kifizetnie, ha az adós a felszámolás kezdő napján kimutatható pénzeszközzel rendelkezik. Utalt arra, hogy a kifogás azért is alaptalan, mert a felek között fennállt gazdasági kapcsolatra tekintettel nem valósult meg a Cstv. 28. § (4) bekezdése szerinti téves átutalás, a tartozatlan fizetésre alapított követelés hitelezői igényként érvényesíthető.
Az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott végzésével a kifogást elutasította. Végzésének indokolásában kifejtette, hogy a Cstv. 28. § (4) bekezdésének nyelvtani értelmezése, valamint a töretlen bírósági gyakorlat alapján a e jogszabályhely csak a felszámolás kezdő időpontja után történt téves átutalásokra vonatkoztatható. A felszámolás kezdő időpontját megelőző téves átutalás esetén a jogosult a Ptk. 361. § (1) bekezdése alapján jogalap nélküli gazdagodás jogcímén indíthat eljárást a gazdagodó féllel szemben. Az igényérvényesítés rendjét a felszámolási eljárás megindulása annyiban változtatja meg, hogy annak kezdő időpontjától csak a Cstv. rendelkezései alapján lehet az adóssal szemben igényt érvényesíteni és hitelezői igényeket kifizetni.
A végzéssel szemben a kifogásoló terjesztett elő fellebbezést, amelyben annak megváltoztatását és a követelésnek megfelelő összegnek a visszautalását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a Cstv. 28. § (4) bekezdésének helyes értelmezésével nem juthatott volna arra a következtetésre, hogy a felszámoló kötelezettsége csak a felszámolás kezdő időpontja után történt téves átutalásokra alkalmazható. Ezt támasztja alá a Cstv. 37. § (1) bekezdése is, amely a fennálló - vagyis a felszámolás kezdő időpontja előtt keletkezett - követelések bejelentésének határidejét szabályozza. A Cstv. 3. § (1) bekezdés b) pontja fogalom-meghatározásából következően a csődközeli helyzetbe jutott, ám felszámolás alatt még nem álló gazdálkodó szervezet is adósnak minősül. Ezért a Cstv. 28. § (4) bekezdése szerinti "adós bankszámlájára" kifejezésből sem vonható le az a következtetés, hogy a kifogás alapjaként megjelölt rendelkezés csak a felszámolás során teljesített téves átutalásokra vonatkozik. Kétségtelen, hogy a felszámolás elrendelése folytán az igényérvényesítés rendje megváltozik, de ezen belül éppen a Cstv. preferálja a téves átutalások visszautalására alapított követelést. Hangsúlyozta, hogy a csődeljárás során hozott 6.Cspkh.3/2016/6. számú végzésében az elsőfokú bíróság is erre az álláspontra helyezkedett.
A fellebbezés az alábbiak szerint nem alapos:
Azt helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy azzal, hogy a kifogásoló az őt terhelő fizetési kötelezettségnek úgy tett eleget, hogy a követelés engedményezését követően nem az engedményes, hanem az engedményező számlájára teljesített, téves átutalás történt.
A felek közötti jogvita tárgyát azt képezte, hogy a felszámolás kezdő időpontja előtti téves átutalás visszafizetésére alapított követelésre alkalmazható-e a Cstv. 28. § (4) bekezdése, és ha igen, az adós fellelhető pénzeszközei hiányában a felszámolónak az e jogszabályhely szerinti visszautalási kötelezettsége miként alakul.
A 2011. évi CXCVII. törvény 31. § (3) bekezdésével beiktatott, 2012. március 1. napjától hatályos Cstv. 28. § (4) bekezdése szerint nem kell bejelenteni hitelezői követelésként, ha az adós bankszámlájára tévesen címzett átutalás került. Ennek visszautalása iránt a felszámoló haladéktalanul intézkedik.
A jogirodalomban létezik olyan álláspont, amely szerint a Cstv. 28. § (4) bekezdése "nyilvánvalóan csak a felszámolás során történt téves átutalásokról szól" (Nagykommentár a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról), ugyanakkor sem a jogszabály szövegéből, sem az azt beiktató törvény indokolásából, sem a rendelkezésnek a törvényen belüli elhelyezéséből ilyen következtetés nem vonható le.
A Cstv. 28. § (4) bekezdése nem rendelkezik arról, hogy a felszámolónak az adós számára mely időpontban tévesen átutalt összeg visszautalásáról kell intézkednie hitelezői igény bejelentése nélkül is. A 2011. évi CXCVII. törvény 31. § (3) bekezdéséhez fűzött törvényi indokolás sem utal arra, hogy a téves átutalásnak a felszámolást követően kell megtörténnie, vagy arra sor kerülhet a felszámolás kezdő időpontját megelőzően is. A felszámolási eljáráson belül az igénybejelentést és az igényérvényesítést a Cstv. 28. §, 35-38. § és 46. §, szabályozza. A Cstv. 28. §-a a felszámolást elrendelő jogerőre emelkedett végzés közzétételével kapcsolatos rendelkezéseket tartalmaz, többek között azt, hogy az adóssal szemben fennálló követeléseket a hitelezőknek a közzétételtől számított 40 napon belül kell bejelentenie [Cstv. 28. § (2) bekezdés f) pont]. Különösebb magyarázatot nem igényel, hogy ez a szabályozás a felszámolás kezdő időpontjában már fennálló - és nem a jövőben keletkező - követelésekre utal. Nyilvánvaló az is, hogy amennyiben a téves átutalásra a felszámolás kezdő időpontja után kerül sor, az ezzel kapcsolatos igény a Cstv. 28. § (1)-(3) bekezdése szerinti eljárási renden belül nem érvényesíthető. A felszámolás alatt keletkezett igények érvényesíthetőségével kapcsolatos eljárási rendet a Cstv. 37. § (2) bekezdése határozza meg. A téves átutalással kapcsolatos, a kifogás alapjául szolgáló rendelkezés a Cstv. 28. § (4) bekezdésében - vagyis nem a felszámolás alatt keletkezett igényekre vonatkozó Cstv. 37. §-ban - került szabályozásra.
A Cstv. 28. § (4) bekezdésének a jogszabályon belüli rendszertani elhelyezkedése, valamint az, hogy a rendelkezés semmilyen megszorítást, korlátozó rendelkezést nem tartalmaz a téves átutalás időbeliségével kapcsolatban arra utal, hogy a jogalkotónak nem állt szándékában szűkíteni a felszámoló visszautaláshoz kapcsolódó kötelezettségét attól függően, hogy a téves utalásra a felszámolási eljárás kezdő időpontját megelőzően, vagy azt követően került sor. Az elsőfokú bíróság végzésében kifejtett álláspont szerint különbséget kellene tenni a felszámolás kezdő időpontja előtt egy nappal, illetve a felszámolás kezdő időpontja után történt téves átutalás között. Nincs azonban olyan jogszabályi rendelkezés, amely ezt a különbségtételt alátámasztaná. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy a felek által az elsőfokú eljárásban hivatkozott BH 2015.168. számú eseti döntésben ismertetett tényállás szerint a téves átutalásra a felszámolás kezdő időpontja után került sor, a közzétett döntés jogi indokolása azonban semmilyen jogi okfejtést nem tartalmaz arra nézve, hogy a Cstv. 28. § (4) bekezdése csak a felszámolás kezdő időpontja utáni téves átutalással kapcsolatban lenne alkalmazható.
Mindezekre tekintettel az ítélőtábla álláspontja szerint a téves átutalással kapcsolatos követelést a felszámolónak nem kell bejelenteni, és a tévesen átutalt összeget - amennyiben a téves átutalás tényéről a felszámoló tudomással bír vagy arról az eljárás adataiból tudomást szerez - haladéktalanul vissza kell utalni. A követelés jogosultját hitelezői igénybejelentési kötelezettség nem terheli. Más kérdés, hogy amennyiben a minden kétséget kizáróan megállapítható téves átutalással kapcsolatban nem áll rendelkezésre adat, az ilyen igény érvényesítőjének érdeke, hogy a követelést és a téves átutalás tényét valamint az azt alátámasztó, bizonyító adatokat, okiratokat a felszámolóval közölje.
A fellebbezésben kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla szükségesnek tartja rámutatni, hogy a csődeljárás alatt biztosított fizetési haladék jogintézménye, az azzal kapcsolatos szabályozás nem azonosítható az igényérvényesítésnek a felszámolási eljárásban való szabályozásával, ezért a Tatabányai Törvényszék végzésének a jelen eljárásban csak annyiból van jelentősége, hogy abból a felszámolóbiztosnak tudomással kellett bírnia arról, hogy az adós bankszámlájára téves átutalás történt, így annak visszautalása iránt a jogosult bejelentése hiányában is intézkednie kellett volna.
A tévesen átutalt összeg visszautalása az adós bankszámlájának, pénzeszközeinek terhére kell, hogy megtörténjen. A Cstv. 28. § (4) bekezdése nem a Cstv. 4. § (1) bekezdésében meghatározott, a felszámolási eljárás körébe tartozó vagyonnal szemben érvényesíthető privilegizált hitelezői igényt, hanem az e vagyon körén kívül eső, a téves utalás folytán az adós gazdálkodó szervezet rendelkezési körébe nem került pénzeszközzel kapcsolatos felszámolói kötelezettséget szabályozza. Ezért a felszámoló visszautalási kötelezettségét illetően annak nincs jelentősége, hogy az adós a pénzeszközökön kívül milyen egyéb, a felszámolási eljárás körébe tartozó, értékesíthető vagyontárggyal rendelkezik. Az értékesítésből befolyt bevétel a felszámolási vagyon részét képezi, így azzal szemben a kifogásoló csak úgy érvényesíthetne követelést, ha a felszámolási eljárásba hitelezőként bejelentkezik. Mindezekből következően a Cstv. 28. § (4) bekezdés szerinti kötelezettség a felszámolás kezdő időpontját megelőzően megvalósult téves átutalással kapcsolatban a felszámolót csak akkor és annyiban terheli, ha és amennyiben a tévesen átutalt összegnek megfelelő pénzeszköz a felszámolás kezdő időpontjában az adós rendelkezésére áll.
Mivel a kifogásoló nem vitatta a felszámolónak azt az előadását, mely szerint a felszámolás kezdő időpontját megelőzően az adós bankszámláira vezetett inkasszó folytán az adós pénzeszközzel nem rendelkezik, az elsőfokú bíróság érdemben helyesen döntött, amikor az adós pénzeszközeinek hiányában a téves átutalás visszafizetésére irányuló kifogást elutasította.
Ezért az ítélőtábla az érdemben helytálló elsőfokú végzést a fentiekben kifejtett eltérő jogi indokokra tekintettel a Cstv. 6. § (3) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 259. § és Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Győri Ítélőtábla Fpkhf.II.25.520/2017/2.)