adozona.hu
ÍH 2017.136
ÍH 2017.136
AZ ÉLETTÁRSAK KÖZTI ÉLETKÖZÖSSÉG MEGSZŰNÉSEKOR MEGLÉVŐ VAGYONTÁRGYAKRA ELŐTERJESZTHETŐ IGÉNY TERJEDELME - A GAZDASÁGI TÁRSASÁG NEM KÖNYVELT, ADÓZATLAN BEVÉTELÉRE VONATKOZÓ ÉLETTÁRSI VAGYONKÖZÖSSÉGI IGÉNY MEGÍTÉLÉSE - AZ ÉLETTÁRSI KÖZÖS VAGYONBÓL NYÚJTOTT TAGI KÖLCSÖN KÖZÖS KÖVETELÉSKÉNT TÖRTÉNŐ ELSZÁMOLÁSA I. Az élettársi vagyonközösség megszüntetéséből eredő igény csak az életközösség megszűnésekor meglévő vagyontárgyakra terjedhet ki. Erre figyelemmel az egyik élettárs beltagsága mellett működő betéti tár
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság által megállapított, a fellebbezés szempontjából jelentős tényállás szerint a felperes és az I. rendű alperes (a továbbiakban: a felek) 2004 augusztusától élettársként együtt éltek az I. rendű alperes tulajdonában álló, a II. rendű alperes haszonélvezeti jogával és a IV. rendű alperes jelzálogjogával, valamint a javára bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalommal terhelt perbeli ingatlanban. Kapcsolatukból 2005. november 20. napján D. utónevű gyermekük született. A szo...
ÍH 2017.136 AZ ÉLETTÁRSAK KÖZTI ÉLETKÖZÖSSÉG MEGSZŰNÉSEKOR MEGLÉVŐ VAGYONTÁRGYAKRA ELŐTERJESZTHETŐ IGÉNY TERJEDELME - A GAZDASÁGI TÁRSASÁG NEM KÖNYVELT, ADÓZATLAN BEVÉTELÉRE VONATKOZÓ ÉLETTÁRSI VAGYONKÖZÖSSÉGI IGÉNY MEGÍTÉLÉSE - AZ ÉLETTÁRSI KÖZÖS VAGYONBÓL NYÚJTOTT TAGI KÖLCSÖN KÖZÖS KÖVETELÉSKÉNT TÖRTÉNŐ ELSZÁMOLÁSA
I. Az élettársi vagyonközösség megszüntetéséből eredő igény csak az életközösség megszűnésekor meglévő vagyontárgyakra terjedhet ki. Erre figyelemmel az egyik élettárs beltagsága mellett működő betéti társaságnak az élettársi kapcsolat teljes időtartama alatt befolyt és a könyvelésben nem szereplő bevételének a felét a nem tag élettárs akkor sem követelheti élettársi közös vagyon megosztása címén, ha az az élettársak közös vagyonába tartozna.
II. A társaság működése során szerzett nyereség felhasználásáról csak a tagok gyűlése jogosult dönteni. A gazdasági társaság nem könyvelt, adózatlan bevételét élettársi közös vagyonként az élettársi kapcsolat megszűnését követően a bíróság - annak megléte esetén - sem oszthatja fel.
III. Nincs akadálya annak, hogy az élettársi közös vagyon megosztása során a nem betéti társaság tag élettárs az élettársi közös vagyonból nyújtott tagi kölcsönt a vagyonmérlegbe követelésként beállítsa. Ez az igény ugyanúgy érvényesíthető, mintha nem gazdasági társasággal, hanem természetes személlyel szemben fennálló közös követelés lenne. Az élettársak belső viszonyában azonban a beltag fél felel a nem tag féllel szemben az élettársi közös vagyon terhére kifizetett tagi kölcsönnek az őt megillető részéért [régi Ptk. 523. § (1) bekezdés, 578/G. § (1) bekezdés; Csjt. 27. § (1) bekezdés, 31. § (2) bekezdés; 2006. évi IV. törvény 108. § (3) bekezdés, 90. § (1) bekezdés].
Az elsőfokú bíróság által megállapított, a fellebbezés szempontjából jelentős tényállás szerint a felperes és az I. rendű alperes (a továbbiakban: a felek) 2004 augusztusától élettársként együtt éltek az I. rendű alperes tulajdonában álló, a II. rendű alperes haszonélvezeti jogával és a IV. rendű alperes jelzálogjogával, valamint a javára bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalommal terhelt perbeli ingatlanban. Kapcsolatukból 2005. november 20. napján D. utónevű gyermekük született. A szomszédos ingatlan 6/20 tulajdoni hányada az I. rendű alperes, 14/20 tulajdoni hányada a II. rendű alperes tulajdonában áll. A II. rendű alperes illetőségéből 8/20 hányadot a III. rendű alperes tartási joga, további 1/20 hányadot és az I. rendű alperes 6/20 hányadát a III. rendű alperes holtig tartó haszonélvezeti joga terheli. Az I. rendű alperes 6/20 hányadát terheli továbbá a II. rendű alperes javára bejegyzett özvegyi jog. Az ingatlanon lévő lakóházban lakik a II. és III. rendű alperes. Ezen az ingatlanon egy elkülönült épület is áll, melyet a S. Bt. már az élettársi kapcsolat létesítése előtt is italboltként működtetett. Közös gyermekük születését követően a felperes az italboltban dolgozott.A S. Bt.-t 2001. január 31. napján jegyezték be a cégnyilvántartásba, beltagja az I. rendű alperes, kültagja pedig a II. rendű alperes. A bt. a vendéglátóipari tevékenység mellett fuvarozással foglalkozik. Az I. rendű alperest a betéti társaságból 2011. évben megillető vagyoni részesedésnek nincs értéke. 2011. január 1. napján az I. rendű alperes betéti társasággal szembeni tagi kölcsön követelése 20 459 600 forint volt. A felek az élettársi kapcsolat fennállása alatt mindkét ingatlanban értéknövelő beruházásokat végeztek, melynek jelenlegi értéke az A. utca 22. szám alatti ingatlanban 542 217 forint, az A. utca 11. számú ingatlanban pedig 1 174 707 forint.
A felek élettársi életközössége 2011. május 9. napján szakadt meg, ekkor a felperes a közös gyermekkel együtt elköltözött. Az I. rendű alperes az életközösség megszakadását követően 3 725 524 forintot fizetett ki az élettársi kapcsolat fennállása alatt felvett hitel törlesztésére, amely 2012. január 31. napján végtörlesztéssel szűnt meg.
A felperes módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy az együttélés alatt az ingatlanokban elvégzett értéknövelő beruházások következtében élettársi közös vagyon jogcímén megszerezte a perbeli A. utca 22. szám alatti, valamint a A. utca 11. szám ingatlan 1/40-1/40 tulajdoni hányadát. Kérte a közös tulajdon megszüntetését: az A. utca 22. szám alatti ingatlanban fennálló tulajdoni illetősége I. rendű alperes általi megváltását 434 500 forint; az A. utca 11. számú ingatlanban fennálló tulajdoni illetősége I. és II. rendű alperes általi megváltását 6/20-14/20 arányban, 587 500 forint megváltási ár fejében. Megváltás hiányában árverési értékesítés elrendelését kérte. Élettársi közös vagyon megosztása címén az I. rendű alperes 55 601 500 forint és késedelmi kamata megfizetésére kötelezését kérte. E kereseti kérelmének ténybeli alapjául arra hivatkozott, hogy az élettársi kapcsolat tartama alatt a S. Bt. könyvelésében kimutatott és a tényleges bevétele között 111 203 000 forint különbözet volt, amelynek fele a szerzésben való azonos arányú közreműködése miatt megilleti. Kérte továbbá, hogy 2001. június 1. napjától kezdődően kötelezze a bíróság az I. rendű alperest a D. utónevű gyermekük tartására havi 70 000 forint gyermektartásdíj megfizetésére.
Az I. és II. rendű alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, a III. és IV. rendű alperes érdemi nyilatkozatot nem tett.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az I. rendű alperest, hogy fizessen meg a felperes részére 60 napon belül 10 665 200 forintot, továbbá 2015. január 1. napjától kezdődően a D. utónevű gyermekük tartására havonta előre, minden hónap 10. napjáig esedékesen 50 000 forint gyermektartásdíjat. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A 6. számú, 2012. augusztus 29. napján kelt ideiglenes intézkedését hatályon kívül helyezte és megállapította, hogy az ítélet a gyermektartásdíj tekintetében előzetesen végrehajtható.
Az elsőfokú bíróság a felek közötti jogviszonyt a régi Ptk. 578/G. § (1) bekezdése alapján bírálta el.
A felek szerzésben való közreműködését egyenlő arányban állapította meg. Ezt azzal indokolta, hogy az adóbevallásokból megállapítható jövedelmi adatok nem adnak valós képet az élettársak tényleges jövedelmeiről, mert a felek valójában a Bt. bevételeiből éltek, a felperes emellett a háztartásban is végzett munkát és az italboltban is dolgozott. Jövedelmük tényleges arányát nem lehetett megállapítani, ezért azt a Ptk. 578/G. § (1) bekezdésében foglalt kisegítő szabály alkalmazásával egyenlőnek tekintette. Megállapította, hogy a felek által az ingatlanokban elvégzett, tulajdonjogot nem keletkeztető beruházások szakértői vélemény alapján megállapított értékének fele a szerzéshez való hozzájárulása alapján a felperest megilleti.
A felperes 55 601 500 forint megfizetésére irányuló keresetét az elsőfokú bíróság elutasította, mert amikor valamelyik élettárs tagja valamely gazdasági társaságnak, a vagyonközösségbe csak az élettárs gazdasági társaságban lévő üzletrésze tartozhat. A cég ugyanis elkülönült vagyonnal és önálló vagyoni felelősséggel rendelkezik akkor is, ha annak az élettársak egyike vagy mindkét élettárs a tagja, és a cég bevétele az életközösség alatt ténylegesen elvegyül az élettársak bevételével. A gazdasági társaság bevétele még akkor sem osztható fel az élettársak között, ha a bevételből a kiadások is levonásra kerülnek. Az ugyanis a cég eredménye, amelyből - ha van rá lehetőség és döntés - részesítheti tagjait vagy sem. A vagyonközösségnek tehát nem képezheti a részét a cég bevétele, ezért a könyvszakértői véleményben megjelent 111 203 000 forint még valósága esetén sem lenne felosztható a felek között. Figyelembe vette ugyanakkor az élettársak közös vagyonaként az I. rendű alperesnek a betéti társasággal szemben fennálló, tagi hitelből eredő követelését. Az I. rendű alperes nem bizonyította, hogy a tagi hitelt a különvagyonából fizette, ezért a felperes jogosult a 20 459 000 forint összegű tagi hitel felére, 10 229 500 forintra. A közös vagyont terhelő kötelezettségek között számba vette továbbá a felek által 2005. évben felvett hitelt, amelynek törlesztésére az I. rendű alperes az életközösség megszakadását követően 3 725 524 forintot fizetett meg, amelynek fele; 1 862 762 forint a felperest terheli. A felperes gyermektartásdíj iránti igényét az új Ptké. 40. §-a alapján a korábban hatályos Csjt. 69/A. és 69/C. § rendelkezései szerint bírálta el. A gyermektartásdíj összegének megállapítása során figyelembe vette, hogy az I. rendű alperesnek újabb gyermeke született. Értékelte, hogy a per adatai alapján a S. Bt. működtetéséből a felek életszínvonalukat magas szinten tudták tartani. Emiatt a Bt. tevékenységéből származó bevételből és a munkabéréből az I. rendű alperes képes havi 50 000 forint összegű gyermektartásdíj fizetésére tekintettel arra is, hogy a gyermek tartása nem szorítkozhat csupán a létfenntartásra. A gyermek életszínvonalát lehetőleg ugyanolyan szinten kell biztosítani, mint amilyen az életközösség fennállása alatt volt. Ezen összeg alapulvételével 2011. szeptember 1. napjától 2014. december 31. napjáig összesen 2 000 000 forint; a 2012. szeptember 1. napjától 2014. december 31. napjáig az ideiglenes intézkedés alapján megfizetett havi 20 000 forint beszámításával összesen 1 440 000 forint gyermektartásdíj hátraléka keletkezett az I. rendű alperesnek.
Az I. rendű alperes tehát köteles megfizetni a felperesnek:
- az ingatlanokon végzett értékemelő beruházások felét: 858 462;
- a tagi hitel felét: 10 229 500;
- a gyermektartásdíj hátralékot: 1 440 000;
összesen: 12 527 962 forintot.
A felperes köteles megfizetni az I. rendű alperesnek:
- az I. rendű alperes által törlesztett hitel felét: 1 862 762 forintot.
Az egymással szemben fennálló tartozások beszámításával tehát az I. rendű alperes köteles megfizetni a felperesnek 10 665 200 forintot.
Az elsőfokú ítéletnek a S. Bt. bevételének megosztására irányuló keresetet elutasító rendelkezése ellen a felperes; a szerzésben való közreműködés arányának azonos mértékben történt megállapítása, a tagi kölcsön elszámolása, a gyermektartásdíj mértéke ellen az I. rendű alperes fellebbezett.
1. Az S. Bt. 111 203 000 forint összegű bevételének megosztása
Az elsőfokú ítélet S. Bt. 111 203 000 forint összegű bevételének megosztására irányuló keresetet elutasító rendelkezése ellen a felperes fellebbezett. Fellebbezésében azt kérte, hogy az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét úgy változtassa meg, hogy kötelezze az I. rendű alperest 58 953 500 forint megfizetésére.
Fellebbezésében vitatta, hogy a betéti társaság bevétele nem osztható fel az élettársak között. Jogi álláspontja szerint a S. Bt. könyvszakértő által kimutatott bevétele és a bevételről az I. rendű alperes által vezetett kimutatás közötti 111 203 000 forint különbözet nem került be a gazdasági társaság könyvelésébe, ezért ez az összeg nem tekinthető a gazdasági társaság bevételének, illetve az nem a gazdasági társaságból származik. Nem a gazdasági társaság vagyona az a vagyon, amelyet sem a gazdasági társaság beszámolója, sem a kiegészítő melléklete nem tartalmaz. A gazdasági társaság vagyonába ugyanis csak azok a követelések és kötelezettségek tartoznak, amelyeket a gazdasági társaság ekként nyilvántart. A Bt. könyvelésében nem szereplő 111 203 000 forint ezért nem a betéti társaság bevétele, hanem az I. rendű alperes különvagyonának olyan haszna, amely az életközösség fennállása alatt keletkezett, ezért közös vagyonnak minősül függetlenül attól, hogy azt az I. rendű alperes osztalékban vette ki vagy jogcím nélkül. Ezt az összeget élettársi közös vagyonként meg kell osztani.
Az I. rendű alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet ezen keresetet elutasító rendelkezésének a helybenhagyását kérte.
Az ítélőtábla a tényállást ebben a körben a felperesnek a keresetlevélben és személyes meghallgatása során tett előadása, az I. rendű alperes előadása, dr. V. A. igazságügyi adó- és járulék szakértő, könyvszakértő szakértői véleménye és annak kiegészítése, valamint a Bank Rt. és a P. Takarékszövetkezet helyi fiókjának iratai alapján az alábbiak szerint kiegészíti.
Az S. Bt.-t 2001. január 3. napján hozták létre 1 805 000 forint jegyzett tőkével. A Bt. működtette az L. V. nevű vendéglátóipari egységet, illetve a Bt. keretein belül több tehergépkocsival teherfuvarozást végeztek. Közös gyermekük születéséig - 2005. november 20. napjáig - a felperes a K-F. Kft. alkalmazottja volt, 4 órás munkaviszonyban minimálbérre volt bejelentve. A gyermekgondozási díj és a gyermekgondozási segély folyósításának időtartama alatt alkalmanként dolgozott az italboltban. A gyermek 3 éves korának betöltését követően, 2008 novemberétől kezdődően a kocsmában dolgozott, és a S. Bt. alkalmazottjaként 4 órás munkaviszonyban, minimálbérre volt bejelentve. A felperes mellett az italboltban több alkalmazott is dolgozott. A Bt. a fuvarozás tevékenységet 2005. évben kezdte meg, ezt a tevékenységet az I. rendű alperes végezte.
A felek az italbolt bevételét úgy kezelték, hogy minden nap a zárást követően 10 000 forint váltópénzt a pénztárban hagytak, az ezt meghaladóan keletkezett napi bevételt pedig hazavitték és egy széfben tartották. A bevétel összegét naponta egy füzetben rögzítették, illetve arról számítógépes nyilvántartást is vezettek. Alkalmanként a kiadásokat is bevezették a kézzel írott füzetbe. A széfben tartott készpénzből fizették a kocsma működtetésével felmerülő költségeket; az alkalmazottak munkabérét, a szállítóknak fizetendő összegeket, valamint innen fizették a háztartási kiadásokat és az építkezések költségeit is. Az alkalmazottak után fizetendő járulékok összegét a könyvelő tájékoztatása alapján a Bt. számlájára utalták a széfben lévő készpénzből. A pénztárgép szalagot leadták a Bt. könyvelőjének, az képezte a könyvelt bevételek alapját. 2004. és 2011. év közötti időtartamban a Bt.-nek a beszámolói alapján megállapított bruttó árbevétele 124 077 000 forint, míg az italboltnak a felek által a füzetben, illetve a számítógépen nyilvántartott bevétele 235 279 000 forint volt. A felek által vezetett és a Bt. könyvelése szerinti bruttó bevétel különbözete tehát 111 203 000 forint. A könyvelés adatai szerint az S. Bt. 2004 és 2010 közötti időtartamban tartósan veszteséges vállalkozás volt. A felek a fuvarozás és a vendéglátóipari egység árbevételét nem osztották meg, az üzletágak eredményét nem lehet külön-külön meghatározni. Az élettársi kapcsolat fennállása alatt a felek készpénzüket a széfben tartották, pénzintézetnél nem volt megtakarításuk. Az életközösség megszakításakor az I. rendű alperes lakossági folyószámláján -309 forint, míg a P. Takarékszövetkezet helyi fiókjánál vezetett pénzforgalmi számláján 3819 forint volt.
A kiegészített tényállás alapján a fellebbezés alaptalan.
A felperesnek a Bt. bevételének megosztása címén előterjesztett követelése elbírálása során az alábbiakból kell kiindulni.
Az élettársak vagyoni viszonyaira a Ptk. 578/G. §-a az irányadó, de ez a jogszabály nem tartalmazza részletesen az élettársi közös vagyon megosztásának szabályait. A bírói gyakorlat szerint ezért az élettársak vagyoni viszonyainak rendezésére irányuló perekben a házassági vagyonjog szabályai, illetve a házastársak vagyoni viszonyainak a rendezésével kapcsolatos ítélkezési gyakorlat által kialakított elvek analóg módon alkalmazhatóak akkor, ha ezt a két jogviszony - a házastársi és élettársi - között fennálló hasonlóság indokolja. A házastársi közös vagyon megosztásának Csjt. 27. § (1) és 31. § (2) bekezdésében foglalt szabályainak az élettársi közös vagyon megosztására történő alkalmazásával megosztandó élettársi közös vagyont csak az életközösség megszűnésekor is meglévő olyan vagyontárgy (dolog, vagyoni értékű jog, követelés, vagyoni tárgyú kötelezettség) képezhet, amelyet az élettársak az életközösség fennállása alatt akár együttesen, akár külön-külön megszereztek vagy amelynek a megszerzésére irányuló jogcím az életközösség fennállása alatt keletkezett (Legfelsőbb Bíróság Pfv.II.20.384/1998.). Az élettársi vagyonközösség megszüntetéséből eredő igény csak a meglévő vagyontárgyakra és arra az összegre terjed ki, amelyet esetleg az egyik élettárs az élettársi közös vagyonból elvont (Kúria Pfv.I.22.239/2011.). Ebből az következik, hogy a betéti társaságnak az élettársi kapcsolat teljes időtartama alatt befolyt és a könyvelésben nem szereplő bevételének felét a felperes akkor sem követelhetné élettársi közös vagyon megosztása címén, ha az az élettársak közös vagyonába tartozna. Azt ugyanis a felperes sem állította, hogy a 111 000 000 forint összegű bevétel teljes egészében megvolt az életközösség megszakadásakor is, azt pedig csak feltételezte, hogy a bevételt az I. rendű alperes elvonta.
Első személyes meghallgatása során a felperes egyértelműen úgy nyilatkozott, hogy nem tud arról, hogy együttélésük tartama alatt bankban tartottak megtakarítást, elkülönített megtakarításuk nem volt. Későbbi előadásaiban valószínűsítette, hogy az I. rendű alperes felhasználta vagy felélte, esetleg elrejtette a felperes elől a nála keletkezett megtakarítást. Későbbi nyilatkozataiban pedig azt feltételezte, hogy az I. rendű alperes a felperes elől titkolt módon és helyen helyezte el a megtakarításokat. Az esetleges megtakarítások meglétére és összegére vezetett bizonyítás nem járt eredménnyel, mert a Bank és a P. Takarékszövetkezet iratai szerint az I. rendű alperes folyószámláin az életközösség megszakadásakor nem volt megtakarítás. A felperesnek az általa feltételezetten meglévő megtakarítás meglétére és összegére további bizonyítási indítványa nem volt, a Pp. 164. § (2) bekezdés alapján pedig a bíróságot hivatalbóli bizonyítás nem terheli, nem a bíróság feladata az I. rendű alperes által esetlegesen elvont vagyon felkutatása. Az I. rendű alperes birtokában az életközösség megszakadásakor bizonyítottan meglévő vagyon hiányában tehát a felperes a Bt.-ből szerzett bevétel megosztását akkor sem kérhetné, ha az közös vagyonnak minősülne.
Osztja ugyanakkor az ítélőtábla az elsőfokú bíróságnak azt az álláspontját, hogy a Bt. könyvelésében nem szereplő, de bizonyítottan a Bt. bevétele akkor sem lenne elszámolható a felek között élettársi közös vagyon megosztása címén, ha abból az életközösség megszakításakor még bármilyen összeg meglenne. Önmagában az, hogy a felek - önmagukat bűncselekmény elkövetelésével vádolva - egyezően adták elő, hogy a Bt. bevételeit a számviteli fegyelem megsértésével magáncélra használták, még nem eredményezheti, hogy a bíróság az ilyen módon megszerzett összeget élettársi közös vagyon megosztása címén elszámolja a felek között.
A felperesi fellebbezéssel szemben nem lehet vitatni, hogy a könyvelésben nem szereplő 111 203 000 forint úgy került a felekhez, hogy a Bt. által működtetett italbolt tevékenységének eredményeként befolyt összeget magukhoz vették. Ezen a tényen nem változtat, hogy a Bt. könyvelésében nem szerepel ez az összeg, ettől az még a Bt. bevétele. A felek élettársi kapcsolatának tartama alatt hatályos, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 108. § (3) bekezdésére tekintettel alkalmazandó 90. § (1) bekezdése alapján, ha a társasági szerződés eltérően nem rendelkezik, a nyereség a tagok között a vagyoni hozzájárulásuk arányában oszlik meg. A társaság működése során szerzett nyereség, az ún. adózott eredmény felhasználásáról csak a tagok gyűlése jogosult dönteni. A gazdasági társaság nem könyvelt, adózatlan bevételét tehát élettársi közös vagyonként az élettársi kapcsolat fennállása alatt sem a beltag és élettársa, annak megszűnését követően pedig a bíróság sem oszthatja fel. Helyesen járt el ezért az elsőfokú bíróság, amikor a felperes erre irányuló keresetét elutasította.
2. Szerzési arány
Az I. rendű alperes fellebbezésében sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a felek szerzésben való közreműködésének arányát egyenlő mértékben határozta meg. Arra hivatkozott, hogy a felek szerzésben való közreműködését akkor lehet azonos mértékűnek tekinteni, ha az arány egyébként nem állapítható meg. Nem a szerzésben való közreműködés egyenlő aránya melletti vélelemből kell kiindulni, hanem az igényt érvényesítő élettársnak kell bizonyítania hozzájárulásának mértékét. Az I. rendű alperes önálló vállalkozása volt mind a kocsma üzemeltetése, mind a közúti árufuvarozói tevékenység végzése. Ebből eredően az azokból származó jövedelem sem tartozhatott az élettársi vagyonközösségbe. A felperes terhére esett az I. rendű alperes különvagyonához tartozó Bt.-től megszerzett jövedelmének teljes körű bizonyítása, mert az képezhette volna alapját a közös szerzésben való közreműködésének.
Az ítélőtábla a tényállást ebben a körben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által megküldött, a felek személyi jövedelemadó bevallásának adatai, a felek előadása, H. S., F.-né H. Zs. tanúk vallomása, valamint a II. rendű alperes előadása alapján az alábbiak szerint egészíti ki.
A felperes 4 órás munkaviszonyra bejelentett alkalmazottként részesült munkabér jövedelemben, amelynek személyi jövedelemadóval csökkentett összege
2004. évben 314 725 forint,
2005. évben 303 643 forint,
2006. évben 309 600 forint,
2009. évben 321 244 forint,
2010. évben 566 052 forint és
2011. évben 251 629 forint volt.
2007. és 2008. évben 325 211, illetve 304 000 forint összegű gyermekgondozási segélyben részesült. Adózott jövedelme tehát átlagosan évi 337 000, havi 28 000 forint volt.
Az I. rendű alperes személyi jövedelemadóval csökkentett munkabére
2004. évben 521 520 forint,
2005. évben 560 880 forint,
2006. évben 735 000 forint,
2007. évben 775 232 forint,
2008. évben 798 960 forint,
2009. évben 854 160 forint,
2010. évben 1 740 901 forint,
2011. évben pedig 2 053 424 forint volt.
Az I. rendű alperes átlagos évi jövedelme tehát 1 005 000 forint, átlagos havi bevétele pedig 125 600 forint volt. Ezzel szemben a felek életkörülményeit nyilvánvalóan jól ismerő közeli hozzátartozók, H. S., F.-né H. Zs. tanúk, valamint a II. rendű alperes előadták, hogy a felek az élettársi kapcsolat tartama alatt polgári jólétben, az átlagosnál magasabb életszínvonalon éltek. A felperes édesapja a tanúvallomásában havi kiadásukat 3-400 000, a felperes testvére pedig kb. 500 000 forintban határozta meg. A felek egyező előadása alapján bizonyított tény, hogy élettársi kapcsolatuk tartama alatti jövedelmük az elsőfokú ítélet megállapításának megfelelően nem az adózott munkabérük volt, hanem a Bt.-ből a könyvelési, adózási szabályok megsértésével kivett bevétel. A Bt. tevékenységében, a bevétel megszerzésében nem vitásan mindkét fél tevékenyen részt vett, azt az I. rendű alperes sem vitatta, hogy a kocsmát a felperes működtette. Azt azonban, hogy ennek a bevételnek a megszerzésében milyen arányban vettek részt a felek, nem lehetett megállapítani. A szakértői vélemény is egyértelműen rögzíti, hogy a Bt. könyvelésében a felek nem különítették el a vendéglátóipari egység és a fuvarozási tevékenység eredményét. Helyesen járt el ezért az elsőfokú bíróság, amikor a felek szerzésben való közreműködésének arányát egyenlő mértékűnek tekintette.
3. Tagi kölcsön elszámolása
Az elsőfokú ítélet azon rendelkezése ellen, amely az I. rendű alperest a S. Bt.-vel szemben fennálló tagi hitel címén 10 229 500 forint megfizetésére kötelezte, az I. rendű alperes fellebbezett. Fellebbezésében azt kérte, hogy az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének a tagi kölcsön fele részének megfizetésére kötelező rendelkezését változtassa meg, és az ezen a címen történő marasztalását mellőzze.
Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tagi hitel elszámolása során túlterjeszkedett a felperes kereseti kérelmén és az I. rendű alperes különvagyonába tartozó Bt. tartozását tekintette a felek vagyonközösségéhez tartozónak. A felperes az I. rendű alperes különvagyonához tartozó céggel szemben nem terjesztett elő követelést, így a cég terhére fennálló követelés kapcsán nincs kereshetőségi joga. Állította azt is, hogy a tagi kölcsön forrása nem az élettársak közös vagyona volt. A 2005. április 18. napján adott 3 000 000 forint összegű tagi kölcsönt az I. rendű alperes a szüleitől kapta, amelyből a kocsma épületét újították fel. 2005 októberében a cég könyveiben tagi kölcsönként szerepeltetett 6 000 000 forint forrása az I. rendű alperes által az O. Jelzálogbank Zrt. hitelezőtől felvett banki kölcsön volt, amelynek törlesztését egyedül ő fizette. A 2010. január 14. napján tagi kölcsönként könyvelt 2 000 000 forintot pedig a II. rendű alperes által kezelt, az édesapja utáni hagyatékból fizette. Tévedett az elsőfokú bíróság abban is, hogy a tagi kölcsön ítélethozatalkor fennálló teljes összegét a felek közös tartozásának tekintette annak ellenére, hogy abból 10 370 000 forintot az I. rendű alperes az életközösség előtt nyújtott hitelként a betéti társaságnak.
Az ítélőtábla a tényállást ebben a körben dr. V. A. igazságügyi könyvszakértő szakértői véleménye alapján az alábbiak szerint egészíti ki.
Az élettársi kapcsolat létesítésekor az S. Bt.-nek 10 370 000 forint összegű tagi kölcsöntartozása állt fenn. 2005. április 18. és 2011. január 1. napja közötti időtartamban az I. rendű alperes mint hitelező az S. Bt. részére összesen 18 210 000 forint összegű tagi kölcsönt nyújtott, és az Bt. ebből az összegből 8 120 400 forintot fizetett vissza. Az I. rendű alperes által nyújtott tagi kölcsönből fennálló tartozás összege az élettársi kapcsolat megszakításakor 10 089 600 forint volt. A 2005. október 9. napján nyújtott tagi hitel forrása az I. rendű alperes által az O. Jelzálogbank Zrt.-től 2005. október 3. napján felvett 6 000 000 forint összegű kölcsön volt, amelynek törlesztőrészleteit az élettársi kapcsolat fennállása alatt a felek közösen fizették, illetve 2012. január 31. napján az I. rendű alperes 3 205 000 forintot végtörlesztésként fizetett ki.
A kiegészített tényállás alapján a tagi hitel elszámolása ellen előterjesztett fellebbezés részben alapos.
Alaptalanul hivatkozik az I. rendű alperes fellebbezésében arra, hogy az elsőfokú bíróság a tagi hitel elszámolása során túllépett a kereseti kérelmen. A kereset élettársi közös vagyon megosztására irányult, a felperes ezen a keresetén belül kívánta érvényesíteni a betéti társaság működtetéséből származó igényeit. Az a tény, hogy a Bt. bevételének elszámolása mellett külön nem nevesítette az őt tagi hitelként megillető követelést, ennek ellenére azt az elsőfokú bíróság elszámolta, nem eredményezi a kereseti kérelmen történő túlterjeszkedést. A Bt. tevékenységéből származó teljes követelésen belül elszámolható a felperest a tagi hitel nyújtása címén megillető összeg. Alaptalan az I. rendű alperesnek az a fellebbezési hivatkozása is, hogy a felperes a céggel szemben nem terjesztette elő követelését, és az I. rendű alperes különvagyonához tartozó cég tartozása nem számolható el az élettársi közös vagyon megosztása során.
A gazdasági társasági tag élettárs és a gazdasági társaság között létrejött tagi kölcsönszerződés a Ptk. 523. § (1) bekezdésében meghatározott olyan kölcsönszerződésnek felel meg, amelynek alapján a tag házastárs mint hitelező meghatározott pénzösszegnek a gazdasági társaság mint adós rendelkezésére bocsátására, a gazdasági társaság pedig a kölcsön összegének a szerződés szerinti visszafizetésére vállal kötelezettséget. Ennek megfelelően az élettársi életközösség fennállása alatt, az élettársi közös vagyonból nyújtott kölcsönt az élettársaknak mint hitelezőknek az egymás közötti elszámolásukba közös követelésként kell a vagyonmérlegbe beállítani (Kúria Pfv.II.20.691/2011/8.). A felperes mint nem tag élettárs az élettársi közös vagyont megillető követelésként kívánja a tagi kölcsönt elszámolni, ennek pedig nincs akadálya: ugyanúgy érvényesíthető, mintha nem gazdasági társasággal, hanem természetes személlyel szemben fennálló közös követelés lenne. A Bt.-től a tagi hitel visszafizetését kizárólag az I. rendű alperes követelheti, mert a felperes nem áll jogviszonyban a Bt.-vel. Egymás közötti belső jogviszonyukban azonban az I. rendű alperes felel a felperessel szemben az élettársi közös vagyon terhére kifizetett tagi kölcsönnek a felperest megillető részéért. Helyesen kötelezte ezért az elsőfokú bíróság az I. rendű alperest a tagi hitel elszámolására.
Nem látta bizonyítottnak az ítélőtábla az I. rendű alperesnek azt az állítását, hogy az élettársi kapcsolat tartama alatt nyújtott tagi hitel forrása az I. rendű alperes különvagyona volt. 2005. október 9. napján a tagi hitelt nem vitatottan a banktól felvett kölcsönből biztosította az I. rendű alperes. Ezt az I. rendű alperes maga is közös vagyoni tartozásnak tekintette, mert az életközösség megszakítását követően a kölcsön törlesztésére általa fizetett összeget a felperessel szemben elszámolta, és az elsőfokú ítélet jogerőre emelkedett rendelkezése ezen a címen a felperest 1 862 762 forint megfizetésére kötelezte. A 6 000 000 forint összegű tagi hitel forrása tehát az I. rendű alperes előadása és a perben történt elszámolás alapján is a felek közös tartozása volt, így az ennek felhasználásával a Bt.-nek nyújtott hitel pedig a felek közös követelése. Az ezt meghaladóan nyújtott 4 089 600 forint különvagyoni forrását az ítélőtábla nem látta bizonyítottnak. Ezt a kölcsönt az I. rendű alperes az élettársi kapcsolat fennállása alatt adta, ezért a vélelem az, hogy annak forrása az élettársak közös vagyona volt. Ezzel a vélelemmel szemben az I. rendű alperest terhelte azon állításának bizonyítása, hogy ennek az összegnek a forrása a szüleitől származó ajándék, illetve öröksége volt. Ezt az állítását csak a vele közeli hozzátartozói kapcsolatban álló II. rendű alperes előadása és az általa vezetett feljegyzés támasztotta alá. Egyéb objektív adat, okirati bizonyíték hiányában az I. rendű alperes édesanyjának előadása önmagában nem elegendő annak bizonyítására, hogy különvagyonából történt a tagi hitel nyújtása. Nem tartotta szükségesnek az ítélőtábla az I. rendű alperes testvérének tanúkénti kihallgatását sem, mert a közeli hozzátartozói kapcsolatra tekintettel az I. rendű alperes előadását esetlegesen még megerősítő tanúvallomás sem lett volna alkalmas az I. rendű alperes állításának bizonyítására.
Annyiban alapos azonban az I. rendű alperes fellebbezése, hogy az élettársi kapcsolat megszakításakor fennálló 20 459 600 forint összegű teljes tagi hiteltartozásból csak 10 089 600 forint volt az, amelyet az I. rendű alperes az élettársi kapcsolat fennállása alatt nyújtott. Ezért csak ez az összeg, illetve a felperes szerzésben való közreműködésének arányára tekintettel ennek fele, 5 044 800 forint számolható el.
4. A gyermektartásdíj fizetési kötelezettség
Az elsőfokú ítélet gyermektartásdíj fizetési kötelezettséget megállapító rendelkezése ellen az I. rendű alperes fellebbezett. Fellebbezésében elsődlegesen azt kérte, hogy az ítélőtábla az elsőfokú ítélet gyermektartásdíj megfizetésére vonatkozó rendelkezését helyezze hatályon kívül. Arra hivatkozott, hogy a Pp. 23. § (1) bekezdése a gyermektartásdíj érvényesítését nem utalja törvényszéki hatáskörbe, ezért a követelés elbírálására a Pp. 22. § (1) bekezdése alapján az illetékes járásbíróság jogosult. A felperes gyermektartásdíj fizetésére irányuló keresetét a Pp. 130. § (1) bekezdés b) pontja alapján idézés kibocsátása nélkül el kellett volna utasítani, illetve ebben a részében a Pp. 157. § a) pontja alapján a pert meg kellett volna szüntetni. Másodlagosan a gyermektartásdíj fizetésére kötelező ítéleti rendelkezés megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felek között nem jött létre megállapodás a szülői felügyeleti jog gyakorlására, nem tisztázta az elsőfokú bíróság azt, hogy az életközösség megszakításától kezdődően a gyermek tartását melyik fél, milyen mértékben biztosítja, az I. rendű alperes milyen összeggel járul hozzá a gyermek tartásához. Nem tisztázta azt sem, hogy az I. rendű alperes milyen, a gyermektartásdíj fizetési kötelezettség megállapításának alapjául szolgáló jövedelemmel rendelkezik. Harmadlagosan a gyermektartásdíj havi 35 000 forintra történő leszállítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a könyvszakértői vélemény által megállapítottan a S. Bt. tartósan veszteséges, ezért egyéb jövedelem hiányában csak a 155 336 forint összegű munkabére számítható a gyermektartásdíj fizetési kötelezettség alapjaként.
Téves azonban az I. rendű alperesnek az a fellebbezési érvelése, hogy az elsőfokú bíróság nem rendelkezett hatáskörrel a gyermektartásdíj fizetési kötelezettség megállapítására irányuló keresetének elbírálására. A felperes a perben az I. rendű alperessel szemben több jogcímen fennálló keresetét érvényesítette; tárgyi keresethalmazat keletkezett. Nincs eljárásjogi akadálya annak, hogy a felperes a törvényszék hatáskörébe tartozó követeléssel együttesen érvényesítsen a törvényszék előtt olyan követelést, amelynek az elbírálása egyébként a járásbíróság hatáskörébe tartozna (Legfelsőbb Bíróság Pk.IV.21.034/1979.).
Alapos ugyanakkor az I. rendű alperes hivatkozása arra, hogy az elsőfokú bíróság az eljárás során nem tárta fel a Csjt. 69/C. § (1) bekezdésében szabályozott, a gyermektartásdíj fizetési kötelezettség megállapításának alapjául szolgáló körülményeket. A feleket nem hallgatta meg, nem tisztázta a gyermek szükségleteit, nem vizsgálta, hogy a gyermektartásdíj fizetési kötelezettség keletkezésétől kezdődően a felek jövedelme hogyan változott, illetve az életközösség megszakításától kezdődően a felek milyen mértékben vettek részt a gyermek tartásában. Ebben a körben az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan. A gyermektartásdíj mértéknek a megállapításához a bizonyítás olyan nagy terjedelmű kiegészítése szükséges, amely a másodfokú eljárás kereteit meghaladja. Észlelte az ítélőtábla azt is, hogy az elsőfokú bíróság csak 2015. január 1. napjától kezdődően állapította meg az I. rendű alperes gyermektartásdíj fizetési kötelezettségét. A 2011. szeptember 1. napjától 2014. december 31. napjáig tartó időtartamra esedékes hátralék megfizetésére tehát úgy kötelezte az I. rendű alperest, hogy erre az időtartamra gyermektartásdíj fizetési kötelezettsége meg sincs állapítva.
Mindezek alapján ebben a körben a Pp. 252. § (3) bekezdés alapján az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése szükséges. A hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásban részletesen meg kell hallgatni a feleket a gyermek szükségleteire, a felek teljesítőképességére, az élettársi kapcsolat megszakítása óta a gyermek tartásához történt hozzájárulásuk mértékére. A felek előadásának függvényében kell a bizonyítást a szükséges mértékben lefolytatni.
A részben megváltoztatott, illetve részben hatályon kívül helyezett ítélet alapján a felek fizetési kötelezettsége az alábbiak szerint alakul:
Az I. rendű alperes köteles megfizetni a felperesnek:
- az elsőfokú ítélet fellebbezéssel nem érintett, jogerős rendelkezése alapján az I. rendű alperes tulajdonában álló ingatlanokra fordított beruházások felét: 858 462;
- a S. Bt. tagi hiteltartozásának felét: 5 044 800;
összesen 5 903 262 forint összegben.
A felperes köteles megfizetni az I. rendű alperesnek:
- az elsőfokú ítélet fellebbezéssel nem érintett, jogerős rendelkezése alapján az élettársi kapcsolat megszakítását követően az I. rendű alperes által kifizetett banki kölcsön törlesztőrészleteinek felét: 1 862 762 forintot.
Az egymással szemben fennálló tartozások beszámításával az I. rendű alperes köteles a felperesnek megfizetni 4 040 500 forintot.
Ennek megfelelően az ítélőtábla részítéletet hozott, mellyel az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatta, és az I. rendű alperes által élettársi közös vagyon megosztása címén a felperesnek fizetendő összeget 4 040 500 forintra leszállította. Az élettársi közös vagyon megosztása tárgyában az elsőfokú ítéletet azt meghaladóan helybenhagyta. A gyermektartásdíj fizetési kötelezettség megállapítása iránti kereset tárgyában az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és ebben a körben az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
(Fővárosi Ítélőtábla 17.Pf.20.613/2015/7-II.)