adozona.hu
AVI 2017.10.77
AVI 2017.10.77
Alapvető jogkérdéseket az elsőfokú bíróság helyett a Kúria nem bírálhat el [1952. évi III. tv. 275. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2010. szeptember 6-án kezdte meg működését, fő tevékenységi köre saját tulajdonú, illetőleg bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése. Megalakulását követően vásárolta meg a J. alatt található egyéb helyiség, autószalon és szerviz megnevezésű ingatlant. A felperes törvényes képviselője 2014. január 14-én nyújtott be kérelmet az adóhatósághoz a beépített ingatlan értékesítésének adókötelessé tételével kapcsolatos visszamenőleges választás engedélyezésére. Előadta, hogy 2013. július 1...
AVI 2017.10.77 Alapvető jogkérdéseket az elsőfokú bíróság helyett a Kúria nem bírálhat el [1952. évi III. tv. 275. §]
A felperes 2010. szeptember 6-án kezdte meg működését, fő tevékenységi köre saját tulajdonú, illetőleg bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése. Megalakulását követően vásárolta meg a J. alatt található egyéb helyiség, autószalon és szerviz megnevezésű ingatlant. A felperes törvényes képviselője 2014. január 14-én nyújtott be kérelmet az adóhatósághoz a beépített ingatlan értékesítésének adókötelessé tételével kapcsolatos visszamenőleges választás engedélyezésére. Előadta, hogy 2013. július 1-jén adásvételi szerződést kötött a J. ingatlanra, a b.-i székhelyű vevő áfa adóalany. A tulajdonjog bejegyzésére 2013. július 25-én került sor. Szintén július 1-jén adásvételi szerződést kötött a J. ingatlanokra az ugyancsak b.-i székhelyű áfa adóalannyal. Ez utóbbi szerződést azonban a felek októberben megszüntették, és ugyanezen ingatlanra egy másik áfa adóalany vevővel került sor 2013. október 18-án az adásvételi szerződés megkötésére. Az adásvételi szerződések, valamint a számlák a fordított adózás szabályai szerint készültek, de csak később derült ki, hogy a cégbírósági bejegyzéskor sem és az ingatlan értékesítését megelőzően sem választott a felperes az áfakör szerinti értékesítést. A probléma észlelésekor benyújtotta a változás-bejelentőt, melyen új tevékenységként jelentette a 6810 saját tulajdonú ingatlan adásvételét és ezzel egyidejűleg a lakóingatlannak nem minősülő beépített ingatlanrész értékesítését adókötelessé tette 2013. július 1-jei visszamenőleges időponttal. Csatolta az adásvételi szerződést és a számlákat. Az adóhatóság a TEAOR 6810 saját tulajdonú ingatlan adásvétele tevékenység felvételének bejegyzésére irányuló kérelmet elfogadta, ugyanakkor, hogy ezen tevékenysége adómentessége helyett az áfa általános szabályait kívánja alkalmazni - elutasította.A felperes fellebbezése nyomán eljáró alperes az elsőfokú határozatot 3153497811 számú határozatával helybenhagyta. Indokolásában utalt az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 22. § (2) bekezdésére és az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 88. § (1) bekezdés a) pontjára.
A felperes keresetében kérte a határozat hatályon kívül helyezését. Hivatkozott arra, hogy a 2014. január 1. napjával módosult az Art., beiktatták a 34/A. §-t. A felperes álláspontja szerint ő a 2014. január 14-i kérelmében pontosan ennek a módosításnak megfelelően járt el. A kérelem teljesítésének feltételei fennálltak, így: a választási lehetőség biztosítása az Áfa. tv. 88. § (1) bekezdés a) pontján alapszik, a kérelem az elévülési időn belül van, a benyújtott kijavítási kérelem, mint feltétel is teljesült, és a módosítás adóalapot, adót, beadott bevallást nem érint.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Rögzítette, hogy a bíróság azt vizsgálta, hogy a saját tulajdonú ingatlan adásvétele tevékenységére figyelemmel - adómentesség helyett - az általános szabályok szerinti adózási mód választása jogszerűen engedélyezhető vagy pedig a felperesi kérelmet el kellett utasítani. A bíróság szerint helytállóan hivatkozott az alperes az Áfa. tv. 86. § (1) bekezdés j) pontjára, valamint a 88. § (1) bekezdés b) pontjára. Ez utóbbi biztosítja a lehetőséget a belföldön nyilvántartásba vett adóalany számára, hogy az állami adóhatóságnak tett előzetes bejelentés alapján úgy döntsön, hogy az ingatlan értékesítését mégis adókötelessé teszi. Helytálló volt az Art. 22. § (1) bekezdés b) pontjára való hivatkozás is, e szerint az áfaalany az adóköteles tevékenysége megkezdésének bejelentésével egyidejűleg nyilatkozik arról, hogy egyéb speciális jellegre tekintettel adómentes tevékenység esetén az adókötelessé tételt választja. A nyilatkozat megváltoztatását a változást megelőző adóév utolsó napjáig kell bejelenteni. Helyesen mutatott rá az alperes arra, hogy a felperes működését 2010. szeptember 6-án kezdte meg saját tulajdonú bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése körben. Ezt követően vásárolta meg, majd értékesítette a szóban forgó ingatlanokat. A felperesnek az adóköteles tevékenység megkezdésének bejelentésével egyidejűleg kellett nyilatkoznia arról, hogy a fenti tevékenységét érintően a tevékenység egyéb speciális jellegére tekintettel az adókötelessé tételt választja. Az Áfa. tv. 88. § (1) bekezdés a) pontja alapján a felperes előzetes bejelentés alapján teheti adókötelessé tevékenységét. Nem tévedett tehát az alperes, amikor megállapította, hogy a felperes 2013. július 1-jén megkezdett saját tulajdonú ingatlan adásvétele tevékenységi körét az Art. 22. § (2) bekezdésben foglaltak ellenére nem jelentette be, de ezen kötelezettségének legkésőbb 2013. december 31-ig sem tett eleget. A bejelentés igazoltan 2014. január 10-én érkezett az adóhatósághoz, amely a rendelkezések szerint már nem vehető figyelembe. Nincs lehetőség visszamenőleges hatállyal adómentes tevékenység adókötelessé tételére, tehát az Art. 34/A. § alkalmazására a perben nincs mód. Utalt a bíróság az ezen jogszabályhelyet beiktató, az egyes adótörvényeknek és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2013. évi CC. törvény 155. §-ához fűzött indokolására, amely lehetővé teszi a törvény alapján biztosított választási lehetőség adminisztrációs okból történt hibás bejelentésének vagy elmulasztásának esetén a korrekciót. A perbeli esetben nincs szó kijavításról, hiszen nem adminisztrációs hiba vagy mulasztás folytán maradt el a helyes adózási mód választása, hanem gazdasági megfontolásból - mint arra a felperes képviselője maga is utalt - hiszen amennyiben nem engedélyezik az ingatlanértékesítés 2013. július 1-jei hatályú adókötelessé tételét, akkor a társaságnak kb. 10 millió forint nagyságrendű áfa fizetése keletkezik pótlólagosan.
A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Kérte a támadott ítélet hatályon kívül helyezését és a felperesi kérelemnek megfelelő döntés hozatalát. A keresetlevélben foglaltakkal összhangban azt emelte ki, hogy az adóhivatalhoz benyújtott változtatás iránti kérelemre a 2014. január 1-jével módosított Art. újonnan beiktatott 34/A. §-a jogi lehetőséget biztosított. Azt a módosítást végezte el a felperes, amit ez a rendelkezés lehetővé tett. A törvényi feltételek mindegyikének megfelelt, melyet 4 pontban foglalt össze. Az Áfa. tv. 88. § (1) bekezdés lehetővé teszi, hogy az adóalany az ingatlanértékesítés vonatkozásában a fő szabály szerinti adómentesség helyett a 86. § (1) bekezdés j) pont vagy a 88. § (1) bekezdés a) pont szerinti adókötelessé tételt válassza. Az adómegállapításhoz való jog elévülési idején belül van lehetőség a változtatásra, ami szintén fennáll, és az adóhatósághoz benyújtott kijavítás iránti kérelem benyújtásra került. A felperes a korábbiakban az ingatlanértékesítés vonatkozásában a törvényi fő szabályt, azaz az adómentes értékesítést választotta, ezáltal nem jelölte be az adókötelessé tételre vonatkozó rovatot, most ezt javította ki adóköteles értékesítésre, azaz magára nézve az áfa bevallási, fizetési, levonási kötelezettséget és jogokat vállalt az ingatlanértékesítés tekintetében is. Végezetül nyomatékkal hangsúlyozta, hogy a módosítás adóalapot, adót, beadott bevallást nem érint, a felperes az adókötelessé tétel szabályai szerint teljesítette bevallásait, mintha áfa adóalany lenne. A hivatkozott értékesítési számláknál a fordított adózás áfa szabályait alkalmazta, így a módosítás (az adózási mód kijavítása és az áfakörbe való belépés) az adó és az adóalap összegét nem érinti a bevalláshoz képest. Az ítélet annak ellenére, hogy az Art. 34/A. §-a valamennyi tényállása megvalósult, a felperes részéről nem kijavítást, hanem gazdasági megfontolásból adóelőny végett történő módosítást feltételezett és ezáltal a keresetet elutasította. Ehhez képest ugyanakkor az Art. 34/A. § alkalmazását a törvény nem teszi függővé adóelőnytől vagy adóhátránytól. A felperes annak végképp nem látja alapját, hogy az ítélet a világos és egyértelmű tételes jogi szabályozás ellenére miért a törvény indokolására hivatkozik.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A felperes felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint alapos.
A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 275. § (1), (2) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének helye nincs. A Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló iratok alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között dönt.
A Kúria rögzíti, hogy a felperes felülvizsgálati kérelme arra tekintettel alapos, hogy a felperes már az elsőfokú határozattal szembeni fellebbezésében is nyomatékkal hangsúlyozta, hogy álláspontja szerint az általa kért változtatás nem jár az adóalap és a fizetendő adó összegének módosításával, a felperes ugyanis az ügyletei során ténylegesen úgy járt el, mintha adóköteles lenne a tevékenysége. Ehhez képest az alperes határozata úgy szól, hogy a tevékenység adókötelessé tétele csak és kizárólag előzetes bejelentés alapján történhet, tekintettel arra, hogy adózó adómentes tevékenységét kívánja adókötelessé tenni, miáltal módosul az általa fizetendő adó és annak alapja, így az Art. 34/A. §-a ebben az esetben nem alkalmazható. Látható tehát, hogy a másodfokú határozat egyik lényeges érdemi hivatkozása az adóalap és az adó összegének változása. Ezt az érvelést a felperes - a fellebbezésével adekvát módon - a keresetében is vitatta, hangsúlyozva, hogy azért téves az adóhivatal álláspontja, mert a felperes lényegében nem tett mást, mint hozzá igazította a bejelentését a tényleges gyakorlatához.
A Kúria rögzíti, hogy a Pp. 213. § (1) bekezdés értelmében az ítéletben foglalt döntésnek ki kell terjednie a perben érvényesített valamennyi kereseti kérelemre. A Kúria megállapította, hogy az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében arra alapozta döntését, hogy az ingatlanokkal kapcsolatos ügyletek alapjában adómentesek voltak, az adókötelezettséget külön választani kellett, melyre a törvény két időpontot jelölt meg: az adóköteles tevékenység megkezdésével egyidejűleg vagy a változást megelőző adóév december 31-ig. Jelen esetben a felperes év közben váltott tevékenységet, melynek bejelentésénél ezen megjelölt határidőket nem tartotta be. A bíróság álláspontja szerint a váltásnak nem adminisztratív oka volt, hanem gazdasági, ezért az Art. 34/A. §-ában foglalt kijavításra hivatkozás sem alapos, melynek alátámasztásaként utalt a jogszabály indokolására.
Azon kereseti kérelemre azonban nem reagált az elsőfokú ítélet, amely azt kifogásolta, hogy az alperes határozata szerint az Art. 34/A. § amiatt nem alkalmazható, mert a módosítással változna a fizetendő adó és annak alapja. Abban a kérdésben tehát, hogy a visszamenőleges választással adó és adóalap módosulás történt volna-e, nem foglalt állást a bíróság. Márpedig a felperes a felülvizsgálati kérelmében továbbra is állította, hogy az Art. 34/A. §-ban foglalt négy együttes feltétel valamennyi eleme fennállt, és ehhez képest az alperes felülvizsgálati ellenkérelmének érvei sorában továbbra is szerepelt a módosuló adó és adóalap. Ezt a megállapítást még az ellenkérelemre tett észrevételében is sérelmezte a felperes. Mindebből látható, hogy ennek a kérdésnek a felek jelentőséget tulajdonítottak, ez a keresetnek markáns eleme volt, hiszen a támadott másodfokú határozat egyik döntő érve volt. Az elsőfokú bíróság más jogi érvre helyezte indokolását, ki sem tért ezen felvázolt - és a felek által érdeminek tekintett - kérdésre, tehát nem merítette ki a kereseti kérelmet. E jogkérdést az elsőfokú bíróság helyett - hatáskörelvonás okán - a Kúria nem bírálhatja el.
Ennélfogva a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezte. Az új eljárásban az elsőfokú bíróságnak állást kell foglalnia arról, hogy perbeli esetben az Art. 34/A. §-ban foglalt, az adóalap és adó változatlanságával kapcsolatos feltétel fennáll-e. Ezt követően kell az elsőfokú bíróságnak valamennyi kereseti kérelemre kiterjedő új ítéletet hoznia.
(Kúria, Kfv. I. 35.084/2015/5.)