adozona.hu
AVI 2017.10.73
AVI 2017.10.73
Az adókötelezettség a gazdasági eseményhez kapcsolódik, nem a számla kiállításához [1992. évi LXXIV. tv. 3. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adóigazgatósága a felperesnél 2006., 2007. évekre társasági adó (tao), általános forgalmi adó (áfa), és társas vállalkozások különadója adónemekben lefolytatott bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzésének eredményeként határozatával a felperest 12 564 000 Ft - adóhiánynak minősülő - adókülönbözet, 6 282 000 Ft adóbírság, és 5 918 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.
A fellebbezés folytán eljárt alperes a 2011. december 2. napján ke...
AVI 2017.10.73 Az adókötelezettség a gazdasági eseményhez kapcsolódik, nem a számla kiállításához [1992. évi LXXIV. tv. 3. §]
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adóigazgatósága a felperesnél 2006., 2007. évekre társasági adó (tao), általános forgalmi adó (áfa), és társas vállalkozások különadója adónemekben lefolytatott bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzésének eredményeként határozatával a felperest 12 564 000 Ft - adóhiánynak minősülő - adókülönbözet, 6 282 000 Ft adóbírság, és 5 918 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.A fellebbezés folytán eljárt alperes a 2011. december 2. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Döntését az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 32. § (1) bekezdése, 35. § (1) bekezdése, 43. § (5) bekezdése, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdése, 165. § (1)-(2) bekezdései, 166. § (1), (2) bekezdései alapján hozta meg. Indokolása szerint adózó a vizsgált időszakban a F. és T. Kkt.-től 2006. évben összesen: 40 008 000 Ft összegben 33 db, 2007-ben összesen: 34 924 000 Ft értékben 49 db építőipari, gépkezelői munkákról kiállított számlát fogadott be. A bizonyítási eljárás során a revízió meghallgatta a felperes törvényes képviselőjét, kapcsolódó vizsgálat lefolytatását rendelte el a számlakibocsátónál, nyilatkoztatta annak vezetőjét: F. A.-t, a könyvelőjét, vizsgálta a Kkt. által igénybe vett három alvállalkozó: a S. B. Kft., a K. R. Kft. és a P. Kft. adóhatóság rendelkezésére álló iratait, megkereste a Kkt. által kibocsátott számlatömböket forgalmazó nyomtatványforgalmazót, nyilatkoztatta a munkákat megrendelő cégek vezetőit a munkaterületeken működtetett beléptető rendszerről, nyilvántartásukról, továbbá tanúkat hallgatott meg, akik a felperesnél dolgoztak nehéz-gépkezelői munkakörben. Megállapította, hogy a kiadási pénztárbizonylatokon kívül az egyes számlákhoz kapcsolódóan kizárólag szerződések és teljesítésigazolás megnevezésű dokumentumok kerültek átadásra a számlákban szereplő gazdasági események megtörténtét igazoló bizonylatként. A számlakibocsátó valamennyi bevallását nullásan nyújtotta be, bevételre nem tett szert, költségei nem merültek fel, alkalmazottat nem foglalkoztatott, eszközökkel nem rendelkezett, tényleges gazdasági tevékenységet nem végzett.
A Budapest Főváros Kormányhivatala Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv válaszirata szerint a Kkt.-nak 2006., 2007. években alkalmazottja nem volt. Adózó törvényes képviselőjének előadása szerint a közel két éves időtartam alatt naponta ellenőrizte a számlakibocsátó munkáját, ennek ellenére egyetlen olyan személyt sem tudott megnevezni, aki a Kkt. által leszámlázott munkákat elvégezte. Adózó tanúként meghallgatott alkalmazottai nem ismertek olyan személyeket, akiket ne az adózó foglalkoztatott volna, illetve nyilatkozatuk szerint sem F. A.-ról, sem a Kkt.-ről, sem pedig ezen vállalkozás által megjelölt alvállalkozókról nem hallottak. F. A., aki állítása szerint naponta felügyelte a munkákat, ugyancsak nem tudta megnevezni a munkát elvégző munkavállalókat. Az egészségügyi biztosítási pénztártól származó, illetve az adóhatóság adatai szerint sem a Kkt., sem a képviselője által alvállalkozóként megnevezett cégek nem teljesíthették a szolgáltatásokat, ugyanis nem rendelkeztek a munka elvégzéséhez szükséges munkavállalói létszámmal. Az adózó képviselője a munkavégzés körülményeire vonatkozóan konkrétumot nem tudott megjelölni, a teljesítésben közreműködő magánszemélyeket, a munkát elvégző alkalmazottakat nem tudta megnevezni, a több milliós értékű munkagépek működtetését így ismeretlen személyekre bízta, amely sem észszerű, sem körültekintő gazdálkodást nem igazol.
E bizonyított tények alapján helytálló az elsőfokú adóhatóság azon megállapítása, hogy a Kkt.-től befogadott számlák szerinti gazdasági események nem a feltüntetett felek között jöttek létre, ezért a nem hiteles bizonylatokra adólevonási jog nem alapítható.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Érvelése szerint az adóbevallásai jogszerűek, a számlákban feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek, amellyel ellentétes alperesi megállapítások egyrészt tévesek, másrészt nem bizonyítottak, illetőleg a meglévő bizonyítékok okszerűtlen értékelésén alapulnak.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította. Indokolása szerint az adóhatóságok a tényállást tisztázták és bizonyították arra vonatkozóan, hogy a felperes által az áfa levonásához felhasznált, a Kkt. által kibocsátott számlák nem hiteles bizonylatok, mert az azokban szereplő szolgáltatások a számla szerint nem valósulhattak meg, ugyanis a teljesítéshez sem a számlakibocsátó, sem pedig az általa megjelölt alvállalkozók személyi és tárgyi feltételekkel nem rendelkeztek. Az áfa levonási jog feltétele, hogy a szolgáltatás a számlákban feltüntetett adóalanyok között történjen meg, tehát a szolgáltatást ténylegesen az nyújtsa, aki arról az adólevonási jog gyakorlásához felhasználandó számlát kiállította. Hiteles bizonylat hiányában az adóköteles tényállás körülményeit figyelembe véve felperes részéről kellő körültekintés nem volt megállapítható.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő határozat meghozatalát kérte. Kifejtette, hogy az ítélet indokolása és az alperesi joggyakorlat az Alaptörvény 28. §-ába ütközik, mert az alperes elvárásai ellentmondanak a józan észnek, és nem szolgálnak gazdaságos célt. Álláspontja szerint az adóhatóság szűken értelmezte a Sztv. 78. §-át, a tényállást az Art. 97. § (4) bekezdésében és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 50. § (1) bekezdésében foglaltak ellenére nem tisztázta, a javára szolgáló körülményeket nem vizsgálva a teljesítéssel kapcsolatosan további bizonyítékokat várt, megsértve ezzel az Art. 97. § (6) bekezdését. Hangsúlyozta, hogy a fekete foglalkoztatás a terhére nem róható, az adó áthárításhoz pedig nem szükséges annak befizetése. Sérelmezte, hogy a Kkt. ügyfél lett volna a Ket. 5. §-a és 15. §-a alapján, mégis kizártak az eljárásból.
A felperes az Európai Unió Bíróságának számos ítéletére (C-286/94., C-340/95., C-401/95. és C-47/96., C-376/09., C-465/03., C-80/11 és C-142/11.) hivatkozott, amelyeknek szerinte keresete mikénti elbírálásában iránymutatóknak kellett volna lenniük.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében az ítélet hatályában fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az Áfa. tv. 32. §-ának (1) bekezdés a) pontja értelmében a 34. § szerinti adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetendő adó összegéből levonja azt az adóösszeget, amelyet a részére teljesített termékértékesítés és szolgáltatás-nyújtás során egy másik adóalany rá áthárított. A 35. § (1) bekezdés a) pontja alapján az adólevonási jog - ha az adózás rendjéről szóló törvény másként nem rendelkezik - kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. Ilyen dokumentumnak minősül az adóalany nevére szóló számla, egyszerűsített számla, és számlát helyettesítő okmány. Az Áfa. tv. 43. §-ának (5) bekezdése szerint a számlára, az egyszerűsített számlára a Sztv.-nek a számviteli bizonylatra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
Az Sztv. 15. §-ának (3) bekezdése alapján a könyvvitelben rögzített és a beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatóknak, bizonyíthatóknak, kívülállók által is megállapíthatóknak kell lenniük (a valódiság elve). Az Sztv. 166. §-ának (2) bekezdése értelmében a számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak és helytállónak kell lennie.
Az ellenőrzés folyamán a tényállást az adóhatóság köteles tisztázni és bizonyítani [Art. 97. § (4) bekezdése], az eljárás során az érintett ügyre vonatkozó tényeket veszi figyelembe, minden bizonyítékot súlyának megfelelően értékel, döntését valósághű tényállásra alapozza [Ket. 2. § (3) bekezdés].
A felperesnél lefolytatott ellenőrzés során az adóhatóság bizonyítási eljárás eredményeként azt állapította meg, hogy a határozatokban megjelölt számlák nem hiteles bizonylatok, nem nyert bizonyítást, hogy a számlákon szereplő gazdasági eseményeket a számlakibocsátó végezte el.
A felperesnek az általa indított közigazgatási perben a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 164. § (1) bekezdése alapján keresetében hivatkozottakat bizonyítania kellett, az alperes (bizonyítékokon alapuló) megállapításával szemben azt, hogy az adóhatóság bizonyított tényállása nem fedi a valóságot, és az általa befogadott számlák valós gazdasági esemény hiteles bizonylatai. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét bizonyítatlansága okán elutasította.
A jogerős ítélet meghozatalát követően a peres feleknek lehetőségük van rendkívüli jogorvoslat igénybevételére, ténykérdésben perújítási, jogkérdésben felülvizsgálati kérelmet terjeszthetnek elő. A felülvizsgálati eljárásban a Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között, és a megjelölt jogszabályok alapján vizsgálhatja felül [Pp. 272. § (2) bekezdés, 275. § (2) bekezdés, BH 2002.490., KGD 2002.262.].
Közigazgatási perben a bíróság a Pp. XX. fejezetében szabályozott speciális szabályozás alapján a felülvizsgálni kért közigazgatási határozatok jogszerű, illetve jogsértő, voltáról dönt a kereseti kérelem keretei között (Pp. 213. §, 339. §), míg a felülvizsgálati eljárásban a Kúria a jogerős ítéletet vizsgálja felül felülvizsgálati kérelem keretein belül (Pp. 270. §), a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján. A felperes felülvizsgálati kérelmében az elsőfokú bíróság által alkalmazott eljárási törvény: a Pp. valamely §-ának megsértésére nem hivatkozott. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének, további bizonyítás felvételének nincs helye [Pp. 275. §-ának (1) bekezdése].
Jogszabálysértést a megállapított tényállás iratellenessége, a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen vagy a logika szabályaival ellentétes mérlegelése megalapozhat, ilyen jogsértést azonban a felülvizsgálati kérelem alapján a Kúria nem állapított meg.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően ismertette az első- és másodfokú határozatban foglaltakat, a hatóság bizonyítási eljárását, az értékelt bizonyítékokat, a keresetben foglaltakat, nemcsak megjelölte, hanem idézte is az irányadó jogszabályokat, alkalmazásukhoz - a tényállással való összevetés alapján - pontos és helytálló magyarázatot adva. Az elsőfokú bíróság jogi álláspontját részletesen kimunkálta, megindokolta, felperes vonatkozásában a kellő körültekintés hiányát helytállóan állapított meg.
A Kúria álláspontja szerint a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelem keretei között, a felperes által megjelölt jogszabályokat nem sértve, jogszerű, megfelel az uniós normáknak is. A felperesnek igazolnia kellett volna azt, hogy az általa befogadott számlák tartalmilag hitelesek. A tartalmi helytállóság követelménye, hogy a gazdasági esemény ténylegesen a számlában feltüntetett adatok szerint valósuljon meg. Az Európai Unió Bíróságának ítélkezése gyakorlata szerint is alapkövetelmény, hogy a számlatartalom a valóságnak megfeleljen, azaz az adóköteles tényállásban a számlakibocsátó ne csak névlegesen (a neve feltüntetésével), hanem a számlatartalomnak megfelelő szolgáltatás nyújtásával vegyen részt. Az adókötelezettség (Áfa. tv. 3. §) ugyanis a gazdasági eseményhez kapcsolódik, és nem egy számla kiállításához, míg az adó levonásának a joga a számlában feltüntetett másik adóalany által teljesített szolgáltatás-nyújtást feltételez.
A felperes a perben a számlatartalmaknak a valósággal egyező voltát nem bizonyította, az adóhatóság bizonyítékokon alapuló tényállását nem cáfolta meg. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat a Pp. 206. § (1) bekezdése szerint okszerűen értékelte, és helytállóan állapította meg, hogy az alperes a hiteltelen bizonylatok miatt jogszerű jogkövetkezményeket alkalmazott (adókülönbözet megállapítása, adóbírság, késedelmi pótlék kiszabása).
A megbízólevél szerint az ellenőrzés alá vont adózó, azaz az eljárás ügyfele (Ket. 5. §) a felperes, és nem a Kkt. volt, a tényállás tisztázásához szükséges mértékben az adóhatóság a számlakibocsátót, annak vezetőjét jogsérelem nélkül bevonta az eljárásba. Az alperes az Sztv. 78. §-át nem szűk, hanem helytálló jogértelmezéssel alkalmazta az eredmény kimutatás tételeinek tartalma körében.
Mindezek folytán a Kúria a jogerős ítéletet, amely a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat nem sértette meg, a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapulvételével hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv. VI. 35.038/2013/7.)