adozona.hu
AVI 2017.9.72
AVI 2017.9.72
A pertárgy értékére az adókülönbözet vagy a fizetendő illeték összege az irányadó [1990. évi XCIII. tv. 43. § (3) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes az illetékkiszabásra 2008. július 15. napján benyújtott adásvételi szerződéssel megszerezte a 36542/0/A/39. hrsz. nyilvántartott "egyéb helyiség" megnevezésű ingatlant a közös tulajdonból hozzátartozó 2019/10000 hányaddal együtt, 151 679 euró vételárért. A felperes az adásvételi szerződésben úgy nyilatkozott, hogy fő tevékenysége szerint ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó, az ingatlant tovább eladás céljából vásárolja meg, és kérte az illetékről szóló 1990. évi XCIII. törvén...
AVI 2017.9.72 A pertárgy értékére az adókülönbözet vagy a fizetendő illeték összege az irányadó [1990. évi XCIII. tv. 43. § (3) bek.]
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
A felperes az illetékkiszabásra 2008. július 15. napján benyújtott adásvételi szerződéssel megszerezte a 36542/0/A/39. hrsz. nyilvántartott "egyéb helyiség" megnevezésű ingatlant a közös tulajdonból hozzátartozó 2019/10000 hányaddal együtt, 151 679 euró vételárért. A felperes az adásvételi szerződésben úgy nyilatkozott, hogy fő tevékenysége szerint ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó, az ingatlant tovább eladás céljából vásárolja meg, és kérte az illetékről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 23/A. § (1) bekezdése szerinti illetékkedvezmény alkalmazását. A felperes vállalta, hogy az ingatlant két éven belül tovább értékesíti, és ennek megtörténtét igazolja.
Az elsőfokú adóhatóság - a 2008. október 15. napján jogerőre emelkedett - fizetési meghagyásban, az Itv. 23/A. § (1) bekezdése alapján eljárva, 700 000 Ft visszterhes vagyonszerzési illetékelőleg megfizetésére kötelezte a felperest.
Az elsőfokú adóhatóság a 2015. április 23. napján kelt 4106517646 számú határozatában a felperes terhére pótlólag 3 353 264 Ft illetéket írt elő. A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes a 2015. július 27. napján kelt 3145225826 számú határozatában az elsőfokú határozatot akként változtatta meg, hogy a felperest 3 584 000 Ft illetékfizetési kötelezettség terheli. Határozatát az Itv. 3. § (3) bekezdésére, 18. § (1) és (2) bekezdéseire, 23/A. §-ára, 91. § (1) bekezdésére, a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 117. § (3) bekezdésére alapította.
Az alperes határozatának indokolása szerint az elsőfokú adóhatóság helytállóan állapította meg, hogy a felperes az ingatlant csak részben értékesítette tovább, ezért pót-illetékfizetési kötelezettsége keletkezett. Az elsőfokú adóhatóságnak - a felperesi érveléssel ellentétben - nem az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) VII. fejezete szerinti ellenőrzés keretében kellett vizsgálnia, hogy a felperes teljesítette-e vagy sem a továbbértékesítésre vonatkozó kötelezettségét. Az Itv. 23/A. § (7) bekezdésében szereplő "ellenőrzi" szó nem jelenti az Art. VII. fejezete szerinti ellenőrzést, ezt támasztja alá az is, hogy a pótilleték megállapítása, mint illetékkiszabási eljárás az Art. 120. § (4) bekezdés b) pontja alapján önállóan, hivatalból indított eljárás, amit ellenőrzési eljárás nem előz meg. Az ellenőrzés nyomán induló hatósági eljárást az Art. 120. § (4) bekezdés c) pontja külön nevesíti.
Az elsőfokú adóhatóság a TAKARNET rendszeren keresztül 2015. április 14-én kérte le az ingatlan tulajdoni lapját. A megszerzett ingatlan tulajdoni hányadának bejelentett értéke 35 000 000 Ft volt, amit az adóhatóság korábban, forgalmi értékként, elfogadott. Nem tekinthető a továbbértékesítés igazoltnak akkor, ha az erre meghatározott törvényi határidőn túl kerül benyújtásra az adásvételi szerződés. Az ingatlan továbbértékesítésének igazolására két éven belüli tulajdonjog bejegyzésre irányuló széljegy is szükséges, illetve az, hogy a földhivatal ne utasítsa el a tulajdonjog bejegyzését. Mindezek miatt kizárólag az vizsgálható, hogy a bejelentéstől számított két éven belül, azaz 2010. július 15-ig, a felperes teljesítette-e vagy sem az általa vállaltakat.
A felperes által megszerzett magántulajdon tovább-eladással nem érintett 15005664/23446350 tulajdoni hányadra figyelemmel a felperes által fizetendő illeték összege 3 584 000 Ft. Az elsőfokú határozat megváltoztatásának indoka pedig az, hogy a felperes 939.936/23.446.351 tulajdoni hányad vonatkozásában nem teljesítette a két éven belüli továbbértékesítési kötelezettségét, ezért az alperesi határozat szerinti pótilleték kiszabásának van helye.
A kereseti kérelem és ellenkérelem
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését, az elsőfokú adóhatóság új eljárásra kötelezését kérte.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.
A jogerős ítélet
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét alaposnak találta és az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte.
Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint az Itv.-ben és az Art.-ben sincs olyan törvényhely, amely mentesítené az illetékügyben eljáró hatóságot az Art. szabályai szerinti ellenőrzési eljárás lefolytatása alól. Az, hogy az adózót milyen tulajdoni hányad után illeti meg illetékkedvezmény, illetve mely esetben nem teljesítette a törvényi feltételeket, csak ellenőrzési eljárás keretében tisztázható, amelyben a hatóság értékelni tudja, illetve figyelembe veheti a felperes által előterjesztett bizonyítékokat, dokumentumokat, hivatkozásokat és biztosítja a felperest megillető garanciális alapjogok érvényesülését is. Mindezek elmaradása olyan súlyos eljárási szabálysértés, amely függetlenül a határozat illetékkötelezettségre vonatkozó számításának jogszerűségétől, avagy jogszerűtlenségétől az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését eredményezi.
Az adóhatóság jelen ügyben a TAKARNET rendszeren keresztül kért be adatokat, de ez nem felel meg az Itv. 23/A. § (7) bekezdése szerinti kötött ellenőrzési formának, és nem tekinthető hiteles adatnak, nem rendelkezik olyan bizonyító erővel, amelyeket az Itv. 23/A. § (7) bekezdése e körben előír. Sérti a tisztességes eljárás alapjogi követelményét az is, hogy a felperes nem rendelkezett ismeretekkel tekintetben, hogy vele szemben milyen fajta eljárásban és milyen adatgyűjtésre került sor. Tekintettel arra, hogy az Itv. 2003. január 1-jétől már nem tartalmaz ellenőrzésre vonatkozó szabályokat, az Art. 4. § (1) bekezdés a) pontja alapján illetékügyben az Art. rendelkezéseit is alkalmazni kell, így az Art. 87. § (1) bekezdés c) pontja szerinti rendelkezésre figyelemmel az ellenőrzést az illetékügyi hatóságnak az Art. szabályai szerint kell lefolytatnia. Az adóhatóság eljárása jelen ügyben nem felelt meg az Art. 120. § (4) bekezdés b) pontjának.
Az adóhatóság az Art. 107. §-a szerinti egyszerűsített eljárás szabályai szerint is eljárhatott volna, mivel a felperes által igénybe vett kedvezmény ellenőrzésére került sor, de erről az Art. 107. § (3)-(4) bekezdésében foglaltak alkalmazásával értesítenie kellett volna a felperest, és fel kellett volna hívnia bizonyítékai, indokai, érvelése előterjesztésére. Az új eljárás során ezért a felperes ügyféli jogát és eljárási jogait biztosítva kell az illetékkötelezettséget vizsgálni és megállapítani.
A felülvizsgálati kérelem, csatlakozó felülvizsgálati kérelem és ellenkérelmek
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte hatályon kívül helyezését, a kereset elutasítását vagy hatályon kívül helyezés mellett az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára. Érvelése szerint a jogerős ítélet téves jogértelmezésen és jogalkalmazáson alapul, nem felel meg az Itv. 3. § (3) bekezdésének, 18. §-ának, 23/A. § (7) bekezdésének, 88. § (1) bekezdésének, 91. §-ának, a Ptk. 117. § (3) bekezdésének, az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 66. § (2) bekezdésének, 75. §-ának, Art. 87. § (1) bekezdés e) pontjának, 107. §-ának, 111-114. §-ainak.
Az alperes hivatkozott arra is, hogy a földhivatalok, valamint a földmérési és távértékelési intézet feladatairól, illetékességi területéről, továbbá egyes földhivatali eljárások részletes szabályairól szóló 373/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet (Korm. r.) 20. §-a nem tette kötelezővé hiteles tulajdoni lap másolat felhasználását, ezért jogszerűen járt el, amikor a TAKARNET rendszeren keresztül kérte le az ingatlan-nyilvántartási adatokat. Adatlekérése törvény által biztosított számítógépes kapcsolaton alapul, és az ingatlanügyi hatóság elektronikus úton történő megkeresésének minősül. Kifejtette, hogy az Itv. speciális szabályokat tartalmaz a vagyonszerzés illetékkiszabása bejelentésétől számított két éves határidő leteltét követő eljárásra, ezért erre a jogerős ítéletben megjelölt Art. szabályok nem alkalmazhatók. Az Itv. 23/A. § (7) bekezdésében szereplő "ellenőrzi" kifejezés, figyelemmel az Alaptörvény 28. cikkére is, nem az Art. szerinti revíziót jelenti, ezért a jogerős ítélet téves jogértelmezésen és jogalkalmazáson alapul.
A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet megváltoztatását akként, hogy a javára megállapított perköltség összegét a Kúria 40 000 Ft-ra emelje fel, és változtassa meg a jogerős ítélet indokolását akként, hogy a kötött bizonyítás elmulasztása az ügy érdemi eldöntésére is kiható lényeges, bírósági eljárásban nem orvosolható eljárási hibának minősül. Hivatkozott arra is, hogy az alperes felülvizsgálati kérelmében jogi álláspontjának alátámasztásaként olyan jogszabályra (Korm. r.) hivatkozott, ami nem szerepel a határozatában, és ez nem felel meg a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 3. § (2) bekezdésében, 215. §-ában és 339. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Hangsúlyozta, hogy az Itv. 23/A. § (7) bekezdése kötött bizonyítást ír elő az alperesnek, amit nem teljesített, mert saját nyilvántartását nem ellenőrizte és az ingatlanügyi hatóságot sem kereste meg. Tévedett tehát az elsőfokú bíróság, amikor ezt nem tekintette "ügydöntő hibának". Fenntartotta a keresetben is kifejtett jogi álláspontját, mely szerint az alperes jogsértően mellőzte az adóellenőrzés lefolytatását és mivel nem értesítette az ellenőrzésről, alapvető garanciális jogait sértette meg. Perköltségre vonatkozó érvelését a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (2) bekezdésére, Itv. 43. § (3) bekezdésére és a Pp. 78. §-ára alapítottan terjesztette elő.
A Kúria döntése és jogi indokai
A felülvizsgálati eljárásban, rendkívüli jogorvoslati jellege miatt, nem kerülhet sor bizonyítás felvételére, a bizonyítékok ismételt egybevetésére, felülmérlegelésére, a Kúria a felülvizsgálati kérelem és csatlakozó felülvizsgálati kérelem által vitatott körben a rendelkezésére álló iratok alapján dönthet (Pp. 275. §).
Az Itv. 23/A. § (7) bekezdése értelmében az Itv. 23/A. § (1) bekezdésben meghatározott céllal megszerzett ingatlan továbbértékesítésének, illetőleg a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező lízingbe adás megtörténtét a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésétől számított két éves határidő elteltét követően az állami adóhatóság saját nyilvántartása, vagy az ingatlan fekvése szerint illetékes ingatlanügyi hatóság megkeresése útján ellenőrzi. Amennyiben a továbbértékesítés, illetve a lízingbe adás nem történt meg, a vagyonszerzésre a 19. § (1) bekezdés, illetve 21. § (1) bekezdés alapján egyébként fizetendő, és az (1) bekezdés szerint megállapított illeték különbözetének kétszeresét az állami adóhatóság a vállalkozó terhére pótlólag előírja. Ha megszerzett ingatlanból a vállalkozó több önálló ingatlant alakít ki, akkor az illeték-különbözetet - arányosítással - csak az arra az ingatlanra lehet előírni, amelyet az (1) bekezdésbe meghatározott célból megszerzett ingatlan illetékkiszabása bejelentésétől számított két éven belül nem adott el, illetőleg nem adott pénzügyi lízingbe.
A felperes az adásvételi szerződést illetékkiszabás céljából 2008. július 15-én nyújtotta be a földhivatalhoz, ezért a tovább-eladásra nyitva álló két éves határidő 2010. július 15. napján járt le. Nem tekinthető azonban a továbbértékesítés igazoltnak abban az esetben, ha az ingatlan eladásáról szóló adásvételi szerződés a továbbértékesítésre meghatározott két éves határidőn belül kelt, de ez csak a továbbértékesítésre meghatározott határidőn túl került benyújtásra az illetékes földhivatalhoz. Az ingatlant két éven belül történő továbbértékesítésének igazolására két éven belüli tulajdonjog bejegyzésre irányuló széljegy is szükséges, illetve az, hogy a földhivatal ne utasítsa el az ezzel kapcsolatos tulajdonjog bejegyzését.
A Kúria jogi álláspontja szerint - ellentétben az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtettekkel - az Art. a 87. § (1) bekezdés e) pontjába foglalt illetékkötelezettség teljesítésére vonatkozó ellenőrzés jelen ügyben nem alkalmazható. Az Art. a 87. § (1) bekezdés e) pontja szerinti ellenőrzésre vonatkozó részletszabályokat ugyanis az Art. 111-114. §-ai tartalmazzák, és ezek nem az illetékmentességgel, vagy illetékkedvezménnyel illetve ezek teljesülésével, hanem az eljárási illeték megfizetésének ellenőrzésével és a leletkészítés eseteivel, azaz az eljárási illetékkel kapcsolatosak.
Az Art. 107. §-a és az Art. 87. § (1) bekezdés a) pontja egyértelműen rögzíti, hogy az egyszerűsített ellenőrzés a bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés egyik fajtája. Az adóhatóság azonban a felperesnél nem a bevallást ellenőrizte, hanem az illetékkedvezmény igénybevételének jogszerűségét, ezért az Art. 107. § (1) bekezdése jelen ügyre nem irányadó.
A perben vitatott jogkérdések eldöntésére nem az Art., hanem az Itv. alperesi határozatban megjelölt rendelkezéseit kell alkalmazni, amelyek e körben kifejezett, egyértelmű, elsődleges, az Art. szabályaihoz képest speciális, konkrét anyagi és eljárási szabályt rögzítenek. Az illetékügyben eljáró adóhatóságnak ezek értelmében nem kell az Art. VII. fejezete szerinti ellenőrzési eljárást lefolytatnia akkor, amikor az ingatlanforgalmazókat megillető illetékkedvezmény feltételeinek megvalósulását vizsgálja tekintettel arra is, hogy az Itv. konkrétan megjelöli azokat az eseteket, amikor csak az Art. szerinti adóellenőrzés lefolytatását követően hozható érdemi döntés [pl.: Itv. 90. § (2) bekezdése].
Az ügyben irányadó Itv. 23/A. § (7) bekezdése nem tartalmazza, hogy az ingatlanügyi hatóság megkeresésének milyen formában kell megtörténnie. A TAKARNET rendszeren keresztül történő ingatlannyilvántartási adatlekérés az Inytv. 66. § (2) bekezdése és az Inytv. 75. §-a által szabályozott, az adóhatóság részére törvény által biztosított számítógépes kapcsolaton alapul, ezért, ahogyan azt az elsőfokú bíróság is megállapította, a TAKARNET-en keresztül történő adatlekérés és ennek felhasználása nem adhat alapot a keresettel támadott határozatok hatályon kívül helyezésére.
A Korm. r. 20. §-a szerint a közigazgatási szerv az általa elektronikus dokumentumként lekérdezett, nem hiteles tulajdoni lap-másolatot az eljárása során, így különösen a tényállás tisztázásához felhasználhatja, kivéve, ha jogszabály hiteles tulajdoni lap másolat figyelembevételét írja elő. A perbeli esetben a jogvita eldöntésére irányadó Itv. 23/A. § (7) bekezdése nem teszi kötelezővé hiteles tulajdoni lap másolat felhasználását, ezért a felperes e körben is tévesen hivatkozott jogszabálysértésre.
A Pp. 339. § (1) bekezdése értelmében a bíróság csak akkor helyezheti hatályon kívül a keresettel támadott határozatot, ha a megvalósult eljárási jogszabálysértés az ügy érdemére is kihatott. A Kúria jogi álláspontja szerint jelen ügyben ilyen eljárási jogszabálysértés az előzőekben részletezettek miatt és azért sem állapítható meg, mert nem sérültek a felperes ügyféli és garanciális jogai. Ez utóbbi megállapítás indokai a következők: Az Itv. 23/A. § (7) bekezdése pontosan rögzíti, hogy az ellenőrzést az adóhatóságnak miként és mire nézve kell végrehajtania, és az e tárgyban követett bírói joggyakorlat is egyértelmű. A felperesnek ismernie kellett a tevékenységére, továbbá a szerződésben vállalt továbbértékesítési kötelezettségére vonatkozó szabályokat, és azokat a jogkövetkezményeket is, amelyek a határidőn belüli továbbértékesítés elmulasztása esetén vele szemben alkalmazásra kerülnek, ezeket egyébként a fizetési meghagyás is egyértelműen tartalmazza. Az adóhatóság elsőfokú határozata részletesen ismerteti, hogy a beszerzett adatok szerint a felperes mely ingatlan tulajdoni hányadok esetén nem tett eleget tovább-értékesítési kötelezettségének, és a felperesnek, aki egyébként jogi képviselővel járt el, a fellebbezési eljárásban lehetősége volt arra, hogy ezt érdemben vitassa, az általa e körben előadottakat alátámasztó bizonyítékait megnevezze vagy becsatolja. Az alperes határozatának indokolása megfelel a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 72. § (1) bekezdés e) pontjának, mivel részletesen tartalmazza az érdemi döntés jogalapját, az ezt alátámasztó bizonyítékokat és azt is, hogy miért nem fogadja el a felperes fellebbezési érvelését.
A felperes felülvizsgálati kérelemében tévesen hivatkozott az Itv. 43. § (3) bekezdésére. A pénzügyi tárgyú közigazgatási perekben ugyanis a pertárgyértéket a Pp. 324. § (1) bekezdésének utaló szabály folytán a Pp. 24. § (1) és 25. § (4) bekezdései szerint kell meghatározni. Ennek következtében az Itv. 43. § (3) bekezdésében kivételként szabályozott adó-, illeték-, adójellegű kötelezettséggel kapcsolatos, köztartozást kiszabó határozat jogszerűségének vitatásakor pertárgyértékként az adókülönbözet, vagy a fizetendő illeték összege az irányadó (KGD 2014.197.).
A Pp. 324. § (1) bekezdése következtében a Pp. bizonyításra vonatkozó általános szabályai is érvényesülnek a közigazgatási perekben. Irányadó a Pp. 164. §-a is, mely szerint a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. A közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata során tehát elsődlegesen a kereset előterjesztőjét, a támadott határozat jogszerűtlenségére hivatkozó felperest terheli a bizonyítás. A bizonyítási teher csak a Pp. 336/A. § (2) bekezdése által nevesített körben fordulhat meg, és a bizonyítási teher alakulása nem tévesztendő össze a felek álláspontját pro és kontra kifejtő nyilatkozatokkal.
A bizonyítás a Pp. 163. § (1) bekezdésének megfelelően az ügy érdemi eldöntés szempontjából releváns (jelentős) tények megállapítására folyik. Ennek tükrében téves az elsőfokú bíróság azon tájékoztatása, mely szerint az alperesnek bizonyítania kell, hogy határozata megfelel az eljárási jogszabályoknak.
A kifejtettekre figyelemmel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra kötelezte, mivel a rendkívüli jogorvoslati eljárásra irányadó szabályok értelmében nem vonhatta el az elsőfokú bíróság hatáskörét.
Az új eljárást az elsőfokú bíróságnak a Kúria végzésébe foglalt jogi álláspontra és arra figyelemmel kell lefolytatnia, hogy az ügy érdemét tekintve egyáltalán nem vizsgálódott, ezért tévesen alkalmazta a Pp. 339. § (1) bekezdését. Új határozatát a kereset által vitatott körben a perbeli jogvita eldöntésére irányadó eljárási és anyagi jogszabályoknak megfelelően kell meghoznia.
(Kúria, Kfv. V. 35.363/2016/8.)