AVI 2017.7.52

A Kúria a kölcsön vonatkozásában érdemi határozatot nem hozhat, nem veheti át az elsőfokú bíróság hatáskörét [1952. évi III. tv. 275. §]

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az adóhatóság a felperesnél 2001-2005. évekre személyi jövedelemadó (a továbbiakban: szja) adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban a felperes terhére - 2005. évre - 2 283 284 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet írt elő, 1 141 642 Ft adóbírságot szabott ki, 1 110 079 Ft késedelmi pótlékot számított fel, az ellenőrzés akadályozása miatt pedig 100 000 Ft mulasztási bírságot szabott ki. 2001-2002. évekre elé...

AVI 2017.7.52 A Kúria a kölcsön vonatkozásában érdemi határozatot nem hozhat, nem veheti át az elsőfokú bíróság hatáskörét [1952. évi III. tv. 275. §]
Az adóhatóság a felperesnél 2001-2005. évekre személyi jövedelemadó (a továbbiakban: szja) adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban a felperes terhére - 2005. évre - 2 283 284 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet írt elő, 1 141 642 Ft adóbírságot szabott ki, 1 110 079 Ft késedelmi pótlékot számított fel, az ellenőrzés akadályozása miatt pedig 100 000 Ft mulasztási bírságot szabott ki. 2001-2002. évekre elévülés miatt nem került sor adókülönbözet megállapítására, 2003. évre feltárt 1 076 348 Ft összegű forráshiányt pedig az adóhatóság nem tekintette aránytalanul jelentős összegnek, ezért erre az évre összevonás alá eső egyéb jövedelmet nem állapított meg. Az adóhatóság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 108-109. §-aira alapítottan becslést alkalmazott, amely során a felperes terhére 2005. évre 6 300 000 Ft forráshiányt tárt fel, ezt a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 1. § (3) bekezdése, 4. § (1) bekezdése, 28. § (1) bekezdése alapján eltitkolt jövedelemnek tekintette és a feltárt adóalapot 2005. év összevonás alá eső jövedelméhez számította hozzá. A felperes javára kivételes méltánylást érdemlő körülményt nem tárt fel. Rögzítette, hogy a felperes által nem megalapozott bizonyítási indítványok alapján lefolytatott kapcsolódó vizsgálatok, nemzetközi megkeresés eredményének bevárása az ellenőrzési eljárás elhúzódását eredményezte, ezért a felperest az Art. 172. § (1) bekezdés l) pontja, 172. § (21) bekezdése alapján sújtotta mulasztási bírsággal.
Az alperes a 2011. november 17. napján kelt 3758442166 számú határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az elsőfokú adóhatósággal egyezően az volt a jogi álláspontja, hogy a felperes nem tudta hitelt érdemlő adatokkal igazolni, hogy részére A. R. 2003. március 10-én 13 000 000 Ft, dr. Sz. G. pedig 2003. október 20-án - K. J. lakás eladásából tartósan nála lévő pénzösszegből - 10 000 000 Ft összegű kölcsönt nyújtott volna. Az alperesi határozat indokolása szerint a felperes által felajánlott bizonyítási indítvány alapján a kölcsönnyújtással kapcsolatban meghallgatásokra került sor, és a lefolytatott bizonyítási eljárás nem támasztotta alá kétséget kizáróan, hogy a felek között ténylegesen létrejött a kölcsönszerződés. Felperesi indítványra dr. Sz. G.-tól kapott kölcsönügyekkel kapcsolatban K. J.-t is meghallgatta az adóhatóság, azonban e körben lefolytatott bizonyítás sem támasztotta alá a kölcsönnyújtást, így e körülmények egyértelműen bizonyítják a mulasztási bírság kiszabásának jogszerűségét.
A felperes keresetében az alperes határozatának megváltoztatását, a terhére 2005. évre előírt szja adókülönbözet és a mulasztási bírság "törlését" kérte. Érvelése szerint hitelt érdemlően igazolta kiadásai forrásaként azt, hogy 2003. október 20. napján dr. Sz. G.-tól 10 000 000 Ft-ot kapott kölcsön, ezért 2005. január 1-jén a rendelkezésére állt 8 923 652 Ft, amely elégséges volt ez évi kiadásai finanszírozására. Kifejtette, hogy a határozatokban felhozott indokokra alapján nem volt helye mulasztási bírság kiszabásának, ez jogalapját és összegszerűségét tekintve is jogszabálysértő.
Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú adóhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Jogi álláspontja a következő volt:
Az adóhatóság nem tisztázta a tényállást abban "a lényegi és meghatározó kérdésben, hogy K. J. … a 10 000 000 Ft-ot dr. Sz. G.-nak ténylegesen átadhatta-e, és amennyiben igen ez az összeg dr. Sz. G. rendelkezésére állhatott-e, figyelemmel K. J. és családja lakásvásárlására". Az adóhatóságnak vizsgálnia kellett volna azt is, hogy K. J.-nek egyéb forrásból rendelkezésére állhatott-e ingatlanvásárláshoz szükséges összeg, illetve megállapítható-e, hogy általa hivatkozott készpénz átadás ténylegesen nem történt meg. Ez utóbbi megállapításához nem elégségesek a rendelkezésre álló adatok, az adóhatóság részéről a tényállás további feltárását igényli, amelynek eszközeit az adóhatóságnak kell meghatároznia, mivel csak a tényállás tisztázását követően kerülhet abba a helyzetbe, hogy a kölcsönadás tényét elfogadja, vagy elutasítsa, és ennek következményeit a felperes tekintetében levonja.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte hatályon kívül helyezését, felperes keresetének elutasítását, vagy hatályon kívül helyezés mellett az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára. Érvelése szerint a jogerős ítélet nem felel meg az Art. 108-109. §-aiban, 172. § (1) bekezdés l) pontjában, az Szja. tv. 1. § (3) bekezdésében, 4. § (1) bekezdésében, 28. § (1) bekezdésében, valamint a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 206. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Álláspontja szerint eleget tett a tényállás tisztázási, bizonyítási kötelezettségének, az adóhatósági határozatokból egyértelműen kiderül, hogy mely tényekre, bizonyítékokra alapította megállapításait. Hangsúlyozta, hogy a kölcsön tekintetében nem az ő kötelessége, hanem a felperes lehetősége volt az ún. kimentő bizonyítás. Sérelmezte, hogy a mulasztási bírság is - érdemi vizsgálat és indokolás nélkül - törlésre került.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Érvelése szerint hitelt érdemlően bizonyította a kölcsönösszeg rendelkezésre állását, amit az alperes jogszabálysértő módon, "feltételezésekre" alapítottan utasított el, nem a bizonyítási szabályoknak megfelelően járt el.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos:
A felülvizsgálati eljárás során - rendkívüli jogorvoslati jellege miatt - nincs helye bizonyítás feltételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek, a Kúria a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben a rendelkezésére álló iratok alapján dönthet, és nem határozhat alapeljárás során el nem bírált tény, körülmény, jogcím tekintetében. (Pp. 275. §, BH 2012.179., BH 2004.108.)
A felek között az elsőfokú és felülvizsgálati eljárásban nem volt vita a tekintetben, hogy fennállt a becslés jogalapja, annak módszere is jogszerű volt, és a közigazgatási, valamint a peres eljárásban a felperes élt az Art. 109. § (3) bekezdése szerinti ún. kimentő bizonyítás lehetőségével. Ez utóbbi tekintetében az adóhatóság és az elsőfokú bíróság is bizonyítási eljárást folytatott le és a perben az elsőfokú bíróságnak abban a kérdésben kellett volna érdemben döntenie, hogy a felperes által szolgáltatott adatok, tények, bizonyítékok hitelt érdemlőnek minősülnek-e vagy sem, a felperes bizonyítékait az alperes jogszerűen utasította-e el, vagy sem, helytálló-e az a felperesi előadás, mely szerint a kölcsön rendelkezésre állását és felhasználását az Art. 109. § (3) bekezdésének megfelelően hitelt érdemlő adatokkal támasztotta alá. Tévesen utalt az elsőfokú bíróság arra, hogy a keresettel támadott határozatokból nem állapítható meg az adóhatósági álláspont, illetve nem ismerhetők meg azok az adatok, tények, körülmények, bizonyítékok, amelyek az alperesi álláspont kialakításához, az érdemi döntéshez vezettek. A keresettel támadott határozatok ugyanis megfelelnek a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 72. § (1) bekezdésében foglalt jogszabályi követelményeknek. Az elsőfokú bíróság ezért akkor járt volna el helyesen, ha a becslési eljárásra irányadó speciális bizonyítási szabályoknak és a Pp. 164. § (1) bekezdésének, 206. § (1) bekezdésének, 221. § (1) bekezdésének megfelelően érdemben dönt a felek által perben vitatott kérdésben, azaz dr. Sz. G.-val kapcsolatos kölcsön és ennek adójogi jogkövetkezményei tekintetében. Az elsőfokú bíróság az érdemi döntéshozatalt azért sem mellőzhette volna, mert a feleknek a perben nem volt további bizonyítási indítványa és a jogerős ítélet sem határozott meg az új eljárásra konkrétan elvégzendő még további szükséges eljárási cselekményeket, továbbá a kölcsön rendelkezésre állásával és kiadásokra történő felhasználásával kapcsolatban a bizonyítás nem az adóhatóságot terhelte. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy K. J. szja bevallási kötelezettségének nem tett eleget, ennélfogva ingatlan értékesítésből befolyt elő-adása szerinti kölcsönnyújtás fedezetéül szolgáló bevételek bevallások hiányában nem ellenőrizhetők, és K. J. az ingatlan értékesítésen kívül a kölcsönbe adott összeg forrásaként más bevételt, illetve további kölcsönt nem jelölt meg. A Kúria a kölcsön kapcsán érdemi határozatot - a Pp. 275. §-a szerinti szabályozásra figyelemmel - nem hozhatott, nem vehette át az elsőfokú bíróság hatáskörét, csak azt állapíthatta meg, hogy a bizonyításra irányadó szabályok téves értelmezése folytán került sor a keresettel támadott határozatok hatályon kívül helyezésére, és e körben új eljárás elrendelésére.
A Pp. 213. és 215. §-ai értelmében a bíróság közigazgatási perekben is kereseti kérelemhez kötötten jár el. Az alperes ezért alappal hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság - annak ellenére, hogy a keresettel támadott határozatokat teljeskörűen hatályon kívül helyezte - érdemben nem foglalkozott a mulasztási bírság jogalapját és összegszerűségét vitató kereseti érveléssel, nem adta indokát az erre is kiterjedő hatályon kívül helyezésnek. A Kúria a rendkívüli jogorvoslati eljárásban e körben sem hozhatott határozatot, mivel nem dönthetett alapeljárás során el nem bírált tény, körülmény, jogcím tekintetében.
A kifejtettekre figyelemmel a Kúria - a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján - a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az ügyben eljárt elsőfokú bíróságot új eljárásra, és új határozat hozatalára utasította.
Az új eljárás során az elsőfokú bíróságnak a Kúria végzésében kifejtettekre figyelemmel a jogvita eldöntésére irányadó eljárási és anyagi jogi jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően - valamennyi bizonyíték okszerű értékelése alapján - érdemben kell döntést hoznia a kereset által vitatott valamennyi részben, így a tekintetben, hogy hitelt érdemlően igazolta-e a felperes a kölcsön rendelkezésre állását és vizsgált időszaki kiadásaira történő felhasználását, jogszerű-e vagy sem a mulasztási bírság kiszabása, illetve annak összegszerűsége.
(Kúria, Kfv. V. 35.102/2013/6.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.