adozona.hu
ÍH 2017.72
ÍH 2017.72
VOLT VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ FELELŐSSÉGE KFT. VAGYONCSÖKKENÉSÉÉRT - FELSZÁMOLÁS ALÁ KERÜLT CÉG VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐJÉNEK FELELŐSSÉGE A felszámolás alatt lévő gazdálkodó szervezet volt vezető tisztségviselőjének az adós kft. vagyonában bekövetkezett vagyoncsökkenésért való felelősségének megállapítását önmagában annak bizonyítása, hogy a vezető tisztségviselő a fizetésképtelenséggel fenyegető helyezet bekövetkeztét követően késlekedett az adós taggyűlésének az összehívásával, nem alapozza meg, amennyiben azza
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéletével a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján megállapította, hogy az alperes a M. Kft. fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetét követően ügyvezetői feladatait nem a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján látta el, és ezáltal a társaság vagyona 5 674 960 forint mértékben csökkent. Kifejtette - a perben kirendelt igazságügyi szakértői vélemény végközvetkeztetésétől eltérően -, hogy a M. Kft. fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete legkésőbb 20...
ÍH 2017.72 VOLT VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ FELELŐSSÉGE KFT. VAGYONCSÖKKENÉSÉÉRT - FELSZÁMOLÁS ALÁ KERÜLT CÉG VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐJÉNEK FELELŐSSÉGE
A felszámolás alatt lévő gazdálkodó szervezet volt vezető tisztségviselőjének az adós kft. vagyonában bekövetkezett vagyoncsökkenésért való felelősségének megállapítását önmagában annak bizonyítása, hogy a vezető tisztségviselő a fizetésképtelenséggel fenyegető helyezet bekövetkeztét követően késlekedett az adós taggyűlésének az összehívásával, nem alapozza meg, amennyiben azzal nincs okozati összefüggésben az adós vagyonvesztése.
A felszámolás elrendeléséig a vezető tisztségviselő maga döntheti el, hogy a fennálló, esedékes és valós hitelezői igények közül mely követeléseket elégíti ki. A Cstv. 33/A. §-a nem az egyes hitelezők előnyben részesítését, hanem a hitelezői igények kielégítésére rendelkezésre álló vagyon csökkenését szankcionálja [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 33/A. §].
Az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéletével a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján megállapította, hogy az alperes a M. Kft. fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetét követően ügyvezetői feladatait nem a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján látta el, és ezáltal a társaság vagyona 5 674 960 forint mértékben csökkent. Kifejtette - a perben kirendelt igazságügyi szakértői vélemény végközvetkeztetésétől eltérően -, hogy a M. Kft. fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete legkésőbb 2007. év márciusától fennállott, mivel az anyagi jellegű ráfordítás összege a társaság teljes működése alatt meghaladta a bevétel összegét, a kft. működése megkezdésétől (2006. szeptember) folyamatosan fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt, saját tőkéjét már 2006. évben elveszítette, 2007., 2008. években a saját tőke összege mínuszos volt. Értékelte továbbá, hogy a gazdasági társaság rendelkezésére álló pénzeszközök 2007. év egyik hónapjában sem nyújtottak fedezetet az esedékes kötelezettségek teljesítésére, a számlák folyamatosan késedelmesen, vagy egyáltalán nem kerültek kifizetésre. Kiemelte, hogy 2007 áprilisában a NAV végrehajtási eljárást indított a társaság ellen, a kft. a felszámolást kezdeményező I. Kft. 725 760 forint összegű számlája kiegyenlítésére 2007. július hó 17. napján, valamint 2007. szeptember hó 10. napján fizetési haladékot kért. Megállapította, hogy az alperes a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte, és a tisztsége megszűnése (2008. március hó 4. napja) közötti időszakban a kft. tagjainak a cég anyagi helyzetéről, likviditási problémáiról a kellő tájékoztatást megadta, e tekintetben mulasztás nem terheli az alperest. Utalt arra, hogy a jelen ügyben alkalmazandó Gt. 143. § (2) bekezdése szerinti kötelezettségét az alperes késedelmesen teljesítette, azonban a késedelem a vagyoncsökkenés tényén, mértékén nem változtatott, a késedelemért az alperes felelőssége nem állapítható meg. Értékelte, hogy a gazdasági társaság folyamatos veszteséges gazdálkodást folytatott, egyre növekvő veszteséget halmozott fel, az árképzése nem volt megfelelő, és azt, hogy az alperes nem igazolta, hogy az árképzés körében milyen intézkedéseket tett. Kiemelte, hogy az alperes nem a hitelezői érdekek figyelembevételével járt el, amikor a tőkeemelésről történt döntést követően a tagi hiteleket, illetve a tag közeli hozzátartozója és a részben az alperes tulajdonában álló társaság által nyújtott hitelt visszafizette, ugyanakkor más, korábban esedékes követelések nem kerültek kiegyenlítésre. Utalt arra, hogy a tagok a tőkeemelés teljesítése helyett rövid futamidejű tagi hitelekkel a masszívan veszteséges cég finanszírozását, és a kockázatokat a külső hitelekre telepítették. Hivatkozott arra, hogy az alperes a tőkeemelés címén ráháruló kötelezettségének - 4 800 000 forint befizetése - nem tett eleget. Megállapította, hogy 2007. évben a hitelezői érdekek sérelmével 6 547 390 forint hitel került visszafizetésre, de a kereseti kérelemhez kötöttség alapján a felperes által a keresetben megjelölt összegben határozta meg a vagyoncsökkenés mértékét.
Az ítélet ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a kereset elutasítását, másodlagosan az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra, és új határozat hozatalára utasítását kérte. Hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 177. §, Pp. 206. § megsértésével állapította meg a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet időpontját, különleges szakértelmet igénylő kérdésben bírálta felül az igazságügyi szakértői szakvéleményt. Kiemelte, hogy felperes nem bizonyította a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet időpontját, a gazdasági társaság megalakulásától kezdve hitel és fizetőképes volt, rendelkezett a tartozások kiegyenlítéséhez szükséges fedezettel. Sérelmezte, hogy az igazságügyi szakértői vélemény ellentmondásai ellenére nem került sor más szakértő kirendelésére. Kiemelte, hogy 2007. évben részére nem történt tagi kölcsön visszafizetése, hanem két havi munkabérét vette fel 390 000 forint összegben, melyet a könyvelő - feltehetően adókímélési okokból - tagi kölcsön visszafizetésként könyvelt le. Utalt arra, hogy a visszafizetések az ún. technikai lejárat miatt lettek a könyvelésbe beállítva, mivel nem akarták a tulajdonosok, hogy a társaság mérlegében határidőn túli kötelezettség állomány jelenjen meg, minden visszafizetést újabb kölcsön folyósítás követett, lényegében nem visszafizetés, hanem átütemezés történt. Hivatkozott arra, hogy a tőkeemelés befizetésének elmulasztása nem róható a tisztségéről már lemondott - és így a tagokat felszólítani nem tudó - ügyvezető terhére. Kifejtette, hogy a felperes 2006. év végén a gazdasági társaság által felajánlott teljesítést nem fogadta el, 2008. évben a megítélése szerint veszteséges társasággal egyezséget kötött, ezért saját felróható magatartására előnyök szerzése végett nem hivatkozhat [régi Ptk. 4. § (4) bekezdése].
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.
A fellebbezés megalapozott.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és egyetért a másodfokú bíróság azzal is, hogy a M. Kft.-nél a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet legkésőbb 2007. év márciusától fennállott. Az elsőfokú bíróság megfelelően értékelte az igazságügyi szakértői véleményt, és a Pp. 206. § (1) bekezdése alapján okszerű indokát adta, hogy miért tért el a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet időpontjának meghatározásakor az igazságügyi szakértő véleményétől. A polgári eljárás nem ismeri a kötött bizonyítási rendszert, nem tesz különbséget, és nem állít fel rangsort a bizonyítási eszközök között (EBH 2006.1419.). Az igazságügyi szakvélemény is csak egy a bizonyítékok közül, a bíróságnak pedig a 206. § (1) bekezdéséből következően az a feladata, hogy a tényállást a felek előadásainak, és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak az egybevetése alapján állapítsa meg, a bizonyítékokat a maguk összességében értékelje, és meggyőződése szerint bírálja el.
Kiemeli a másodfokú bíróság, hogy K. E. igazságügyi szakértő alapszakvéleményében megállapította, hogy a fizetésképtelenné válás már a termelés beindításától "borítékolva" volt, a szakértő a szakvélemény kiegészítésében is rögzítette, hogy a M. Kft. tartozásai 2006. évtől meghaladták követeléseit, a 2006. évi számok alapján látni lehetett, hogy a fizetésképtelenség bekövetkezik. A G.40 014/2014/31. számú kiegészítő vélemény szerint (9. oldal) a társaság pénzeszközei 2007. évben már egyik hónapban sem nyújtottak fedezetet az esedékes kötelezettség teljesítésére. A büntetőeljárás során kirendelt igazságügyi szakértői vélemény (ISZKI) is tartalmazza, hogy a társaság kezdettől fogva veszteséges gazdálkodást folytatott, kötelezettségei folyamatosan nőttek, fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete 2006. évtől fennállott. Az alperes 1.G.40 082/2010/20. és 28. számú nyilatkozatai szerint már 2007. II. negyedévtől szükségesnek látta a társaság, hogy a tőkeemelés, tőkerendezés érdekében a potenciális befektetőkkel tárgyalást folytasson, ami szintén arra utal, hogy 2007 márciusában a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet már fennállott.
Nem ért egyet azonban a másodfokú bíróság azzal, hogy alperes a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően hitelezői érdekek elsődlegességét megsértve vagyoncsökkenést okozott. Az elsőfokú bíróság - bár értékelte a folyamatos veszteséges gazdálkodás tényét, a gazdasági társaság árképzését, a tőkeemelés elmulasztását, e tényekkel összefüggésben vagyoncsökkenést nem állapított meg - az alperes felelősségét azért állapította meg, mert az alperes a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben a tagi és egyéb hiteleket visszafizette a tagoknak, egyéb jogosultaknak (elsőfokú bíróság ítéletének 21. oldala), ezért a másodfokú eljárás során is azt kellett vizsgálni, hogy az elsőfokú bíróság által a felelősséget megalapozó magatartásnak tekintett intézkedések okoztak-e vagyoncsökkenést a társaságnak, illetve meghiúsították-e a hitelezői igények kielégítését.
A vagyoncsökkenés ténykérdés, csak akkor állapítható meg az ügyvezető felelőssége, ha bizonyítást nyer az a tény, hogy az ügyvezetőnek felrótt magatartás tényleges és valós vagyoncsökkenést okozott az adós vagyonában. Tényleges vagyoncsökkenés nélkül nem értékelhető, és nem szankcionálható a vezető tisztségviselő magatartása akkor sem, ha ez egyébként okszerűtlen, célszerűtlen, vagy egy hitelezőt előnyben részesítő, és ezért más hitelező érdekét sértő volt. A Cstv. nem tartalmaz - még a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezése utáni időre sem - olyan rendelkezést, amely előírná a tartozások esedékesség szerinti kiegyenlítését, vagy megtiltaná bármely kötelezettség előtörlesztését, illetve a tagi vagy egyéb hitel visszafizetését csak akkor engedné meg, ha a gazdálkodó szervezetnek más tartozása nincs. A fennálló, tényleges tartozások kielégítése tényleges vagyoncsökkenést nem okoz, mivel ezzel az adós kötelezettségállománya - és ezzel együtt az adós hitelezőinek száma és a hitelezői igények összege is - csökken, ezért a Cstv. 33/A. §-a szerinti törvényi tényállást nem valósítja meg.
A felszámolás kezdő időpontjáig a vezető tisztségviselő maga dönti el, hogy mely hitelezőket részesíti fizetésben, ha a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezésének időpontjában a társasággal szemben támasztott valamennyi követelés kifizetéséhez szükséges pénzeszközzel már nem rendelkezik. Ha a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően, a kifizetések teljesítése során egyes hitelezők előnyben részesülnek, és a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet eredményeként felszámolás alá is kerül a cég, úgy a kifizetés a Cstv. 40. § (2) bekezdése alapján a társaság részéről az érintett hitelezőktől visszakövetelhető.
A perbeli esetben az alperes a társaság valós, fennálló tartozásait fizette vissza, vagyoncsökkenés nem következett be. A vezető tisztségviselő a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte után valamennyi hitelező érdekének elsődlegessége alapján köteles eljárni, magatartását, intézkedéseit, és ennek nyomán a bekövetkező vagyonváltozást is az összhitelezői érdek szempontjából kell megítélni. A törvény nem az egyes hitelezők érdekeinek más hitelezők érdekei elé helyezését, hanem a hitelezői igények kielégítésére rendelkezésre álló vagyon csökkentését szankcionálja, nem az egyes hitelezők érdekeinek összemérését, hanem összhitelezői érdek védelmét teszi a vezető tisztségviselő kötelezettségévé. Az összhitelezői érdek szempontjából pedig közömbös, hogy melyik esedékes és valós hitelezői igény kielégítése történik meg, illetve az adós melyik fennálló kötelezettségét nem teljesíti, annak van jelentősége, hogy a teljesítés során kifizetett összeggel egyező összegben csökken az adóssal szemben fennálló hitelezői követelések összege is, így a hitelezők kielégítésére rendelkezésre álló vagyonnal együtt - ugyanolyan mértékben - a hitelezői követelések is csökkennek, tényleges vagyonváltozás ezért nincs.
Nem állapítható meg az alperes felelőssége az elsőfokú bíróság által vizsgált további magatartások, intézkedések alapján sem. A folyamatos veszteséges gazdálkodás tekintetében utal a másodfokú bíróság arra, hogy a Cstv. 33/A. §-a nem a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezéséért való felelősség szabálya, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet kialakulásáért a vezető tisztségviselőnek a társaság hitelezőivel szemben nincs helytállási kötelezettsége. A fizetésképtelenség előidézéséért, a fizetésképtelenség bekövetkezését megelőzően tanúsított magatartásokért, az ezt megelőző gazdasági tevékenységéért, és a bekövetkezett vagyonvesztésért az ügyvezető a társaság felé felel a régi Gt. 30. § (2) bekezdése alapján. Megjegyzi azonban a másodfokú bíróság, hogy jelen ügyben az elsőfokú bíróság által hivatkozott EBH 2011.2417. számú Elvi Bírósági Határozat nem alkalmazható, mivel a hivatkozott döntésben a vezető tisztségviselővel szemben a társaság érvényesített igényt a régi Gt. 32. § (1) bekezdése alapján. Jelen esetben a gazdasági társaság hitelezője perelte a vezető tisztségviselőt, a felelősség jogalapja pedig a Cstv. 33/A. §-a, ahol nem a társasági érdek, hanem a hitelezői érdekek elsődlegességét kell vizsgálni a felelősség megállapítása során. A tőkeemelés körében felrótt mulasztás, az esetleges téves árképzés, szintén nem alapozza meg az alperes felelősségét ténylegesen megállapítható vagyoncsökkenés hiányában.
Fentiekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
(Pécsi Ítélőtábla Gf.IV.40 022/2015/4.)
(Megjegyzés: jelen határozatot a Kúria Gfv.VII.30 080/2016/5. számú ítéletével hatályában fenntartotta.)