BH 2017.2.67

A munkáltatói döntésen alapuló illetményrész megvonása egymagában nem minősül védett tulajdonságot jelentő olyan egyéb helyzetnek, amely az egyenlő bánásmód megsértésére adhat alapot [2013. évi CXXV. törvény (Kjt.) 8. § t) pont, 19. § (1) és (2) bekezdés].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

[1] A felperesek közalkalmazotti jogviszonyban álltak az alperessel. Az alperes a felperesek garantált illetményét a 2013. január 1-jétől 2014. december 31-ig tartó időszakban nem egészítette ki a garantált bérminimumra.
[2] A munkáltató 2015. január 1-jétől kiegészítette a felperesek garantált illetményét a garantált bérminimumra, ugyanakkor a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt csökkentette, így összességében a felperesek jövedelme nem változott.

[3] A felperesek 2015. május 5-é...

BH 2017.2.67 A munkáltatói döntésen alapuló illetményrész megvonása egymagában nem minősül védett tulajdonságot jelentő olyan egyéb helyzetnek, amely az egyenlő bánásmód megsértésére adhat alapot [2003. évi CXXV. törvény (Kjt.) 8. § t) pont, 19. § (1) és (2) bekezdés].

Tényállás
[1] A felperesek közalkalmazotti jogviszonyban álltak az alperessel. Az alperes a felperesek garantált illetményét a 2013. január 1-jétől 2014. december 31-ig tartó időszakban nem egészítette ki a garantált bérminimumra.
[2] A munkáltató 2015. január 1-jétől kiegészítette a felperesek garantált illetményét a garantált bérminimumra, ugyanakkor a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt csökkentette, így összességében a felperesek jövedelme nem változott.

A felperesek keresete, az alperes ellenkérelme
[3] A felperesek 2015. május 5-én keresetet terjesztettek elő, melyben a 2015. január 1-jétől 2015. május 31-ig terjedő időtartamra a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész-különbözet megfizetésére kérték kötelezni az alperest a késedelmi kamattal növelt mértékben. Állították, hogy az alperes megsértette az egyenlő bánásmód követelményét azzal, hogy a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt csökkentette olyan összeggel, amennyivel a bértábla szerinti illetményüket a garantált bérminimumra egészítette ki, így összilletményük nem növekedett. Ugyanakkor azon közalkalmazottak illetményét felemelte, akik munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel nem rendelkeztek vagy az alacsonyabb mértékű volt, mint ami szükséges a garantált bérminimum eléréséhez.
[4] Keresetükben arra is hivatkoztak, hogy 2013-ban és 2014-ben megállapított bértábla szerinti illetményük nem érte el a garantált bérminimumot, holott a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 66. § (9) bekezdése szerint garantált illetményként a kötelező legkisebb munkabérnek, középfokú vagy magasabb iskolai végzettséget, illetve középfokú vagy magasabb szakképzettséget igénylő munkakör esetén pedig a garantált bérminimumnak megfelelő összeget el kellett volna érni, ezzel kapcsolatban azonban kereseti kérelmet nem terjesztettek elő.
[5] Kifejtették, hogy ugyan az alperes 2015.január 1-jétől eleget tett a törvényben rögzített bérminimum-megállapítási kötelezettségének, őket közvetett hátrányos megkülönböztetés érte.
[6] A felperesek nem vitatták, hogy besorolásuk a jogszabályi előírásoknak megfelelően történt, az alperes fizetési fokozatukat, továbbá ez alapján illetményüket a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően állapította meg.
[7] Az alperes elsődlegesen a per megszüntetését kérte arra hivatkozva, hogy a felperesek elmulasztották a külön jogszabályban a kereset megindítására megállapított határidőt, másodlagosan vitatta, hogy megsértette az egyenlő bánásmód követelményét. Érvelése szerint a Kjt. 66. § (1) bekezdése a garantált bérminimumot határozza meg, a munkáltatónak ennek megfizetésére van kötelezettsége, a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt bármikor csökkentheti, illetve megvonhatja. Az érintettek összilletménye nem csökkent.
[8] Az alperes vitatta, hogy a felperesek által megjelölt közalkalmazotti csoport, akik nem rendelkeztek munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel, a felperesek csoportjával azonos vagy ahhoz hasonló helyzetben van.

Az első- és másodfokú ítélet
[9] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította. Ítélete indokolásában kifejtette, hogy a felperesek az illetménykülönbözet iránti igényüket az elévülési időn belül terjeszthették elő. Az alperes a felperesek illetményének megállapítása során nem követett el jogsértést, eljárása megfelelt a Kjt. 66. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Az elsőfokú bíróság szerint a felperesek bár nem jelölték meg azt a védett tulajdonságot, amelyre figyelemmel őket hátrányos megkülönböztetés érte, keresetük tartalma szerint az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.) 8. § t) pontja szerint egyéb helyzetként értékelte azon előadásukat, hogy amiatt részesültek hátrányos megkülönböztetésben, hogy csökkent a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészük az olyan közalkalmazottakhoz képest, akik ilyen illetményrésszel nem rendelkeztek. Megállapította, hogy a felperesek nem voltak azonos helyzetben az általuk megjelölt csoporttal, illetve az általuk megjelölt tulajdonság nem felelt meg a törvény követelményének.
[10] A felperesek fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Ítélete indokolásában kifejtette, hogy bárki akkor marasztalható az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt, ha a kifogásolt hátrányt okozó magatartást az adott személlyel vagy csoporttal szemben annak védett helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője miatt, arra tekintettel tanúsítja. A felperesek nem nevesítettek az Ebktv. 8. §-ában meghatározott tulajdonságot vagy helyzetet, amellyel összefüggésben őket hátrány érte, nyilatkozatuk tartalma alapján ez kizárólag az Ebktv. 8. § t) pontja körében volt értelmezhető. A törvényszék megállapítása szerint önmagában az a körülmény, hogy korábban munkáltatói döntésen alapulóan részesültek illetménykiegészítésben, őket nem homogenizálja és nem biztosít számukra alanyi jogot arra, hogy ezen juttatást folyamatosan megkapják. A felperesek alanyi jogosultsággal kizárólag a Kjt. 66. § (1) bekezdése szerinti garantált illetmény vonatkozásában rendelkeztek.

A felperesek felülvizsgálati kérelme, az alperes felülvizsgálati ellenkérelme
[11] A jogerős ítélet ellen a felperesek felülvizsgálati kérelmet terjesztettek elő, melyben kérték, hogy a Kúria a jogerős határozatot helyezze hatályon kívül, hozzon a jogszabályoknak megfelelő új határozatot és marasztalja az alperest a kereseti kérelmükben előadottaknak megfelelő összeg megfizetésére. Érvelésük szerint a jogerős ítélet sérti az Ebktv. 5. § d) pontjában, 7. § (1) bekezdésében és 8. § (1) bekezdés t) pontjában, 19. § (1) bekezdésében, 19. § (2) bekezdés b) pontjában foglaltakat, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 12. § (1) bekezdésében foglaltakat, valamint a Kjt. 66. § (7) bekezdésében foglaltakat.
[12] A felülvizsgálati eljárásban érintett felperesek előadták, hogy számukra a 390/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése alapján az alperesnek már 2013. január 1-jétől biztosítania kellett volna a garantált bérminimumot, arra nem csak 2015. január 1-jétől szereztek jogosultságot. Ezt a garantált bérminimumra történő kiegészítést sem 2013. január 1-jétől 2013. december 31-éig, sem 2014. január 1-jétől 2014. december 31-éig nem kapták meg. Az alperes 2015. január 1-jétől tett eleget jogszabályi kötelezettségének és egészítette ki garantált illetményüket a garantált bérminimumra, összilletményük azonban nem növekedett.
[13] Kifogásolták, hogy az O. egy átiratában a garantált bérminimumra történő emelésre vonatkozó eljárást akként rögzítette, hogy a bértábla szerinti illetményt úgy kell a garantált bérminimumra kiegészíteni, hogy a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt azonos mértékben csökkenteni kell, és ezáltal az összilletmény változatlan marad. A munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel nem rendelkező vagy alacsonyabb összeggel rendelkező közalkalmazottak vonatkozásában így az illetmény összességében emelkedik, míg a többi közalkalmazott esetében nem. Ennek következtében azoknak a közalkalmazottaknak, akik nem rendelkeztek a munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel vagy az ezen illetményrészük nem volt elegendő a szükséges garantált bérminimum felemeléséhez, azoknak felemelte az összilletményét, ellentétben velük, akik rendelkeztek a munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel.
[14] A felülvizsgálati kérelem álláspontja szerint nem lehetett volna különbséget tenni az alperesi közalkalmazottak között, ők egységes csoportot alkotnak, helyzetük azonos, így az alperes ezzel megsértette az egyenlő bánásmód követelményét.
[15] Az Mt. 12. § (1) bekezdése kiemelten fontosnak minősíti a munka díjazásával kapcsolatban a bármilyen jellegű és tartalmú diszkriminációt. A munkáltató közvetlen hátrányos megkülönböztetést alkalmazott velük szemben arra hivatkozva, hogy törvényi kötelezettségének tett eleget.
[16] Az eljárás során eleget tettek az Ebktv. 19. § (1) bekezdésében foglaltaknak, valószínűsítették, hogy hátrány érte őket, továbbá rendelkeztek az Ebktv. 8. § t) pontjában meghatározott egyéb helyzettel, tulajdonsággal vagy jellemzővel, azaz a munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel, amelynek jogalapja a Kjt. 66. § (7) bekezdésében meghatározott kiválóan alkalmas vagy alkalmas minősítés. Ehhez képest az alperes nem bizonyította, hogy megtartotta-e esetükben az egyenlő bánásmód követelményét.
[17] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet hatályában tartsa fenn, mivel az megfelel a jogszabályoknak és kötelezze a felpereseket a felülvizsgálati eljárási költség megfizetésére.

A Kúria döntése és annak jogi indokai
[18] A felperesek felülvizsgálati kérelme nem megalapozott.
[19] A felperesek mind a peres eljárás során, mind felülvizsgálati kérelmükben előadták, hogy az alperesnek már 2013. január 1-jétől kellett volna biztosítania számukra a garantált bérminimumot, nemcsak 2015. január 1-jétől, illetményük felemelésével kapcsolatos kötelezettségének azonban a munkáltató nem tett eleget. A felperesek e nyilatkozatukkal kapcsolatban kereseti kérelmet azonban nem terjesztettek elő, 2013. és 2014. évekre illetménykülönbözet megfizetésére nem kérték kötelezni az alperest. A felülvizsgálati kérelmük petítuma szerint is 2015. január 1-jétől 2015. május 31-ig a 2015-ben elvont munkáltatói döntésen alapuló illetményrész megfizetésére kérték kötelezni az alperest.
[20] A Pp. 3. § (1) bekezdése szerint a bíróság a polgári ügyek körében felmerült jogvitát erre irányuló kérelem esetén bírálja el. A Pp. 215. §-a rendelkezése szerint a döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetőleg az ellenkérelmen, ez a szabály a főkövetelés járulékaira (kamat, költség stb.) is kiterjed. Mindezekre figyelemmel a Kúria a felpereseknek az illetményük felemelésének elmulasztásával kapcsolatos jogellenes alperesi magatartást kifogásoló előadását érdemben nem vizsgálta.
[21] Az alperes 2015. január 1-jétől eleget tett a jogszabályban előírt kötelezettségének és a felperesek garantált illetményét a garantált bérminimumra egészítette ki. Ezt akként hajtotta végre, hogy a munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel rendelkező felperesek illetményének ezen részét a kiegészítés összegével csökkentette, így a felperesek összilletménye változatlan maradt. Bár a felperesek felülvizsgálati kérelmükben sérelmezték azt, hogy a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész módosításáról külön határozatot nem hozott a munkáltató, nem jelölték meg, hogy ezen intézkedés mely jogszabály melyik rendelkezését sérti. Mivel a Pp. 272. § (2) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni a jogszabálysértést a megsértett jogszabályhely megjelölése mellett, ennek hiányában a Kúria a felpereseknek a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész módosításáról szóló intézkedés hiányára vonatkozó panaszát sem vizsgálhatta érdemben.
[22] A felperesek felülvizsgálati kérelmükben azt panaszolták, hogy azoknak a közalkalmazottaknak, akik nem rendelkeztek munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel vagy a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészük nem volt elegendő a szükséges garantált bérminimum felemelésére, illetményüket felemelték, ellentétben velük, akik rendelkeztek a munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel és ugyanazon jogalapból eredően a teljes illetményük nem emelkedett. Érvelésük szerint a munkáltató ezen eljárásával megsértette az Ebktv. 5. § d) pontját és 7. § (1) bekezdését.
[23] Helytállóan állították a felperesek felülvizsgálati kérelmükben, hogy az Ebktv. 5. § d) pontja szerint köteles megtartani az egyenlő bánásmód követelményét a munkáltató a foglalkoztatási jogviszonyban, ezzel ellentétes állítást a törvényszék sem tett.
[24] Az Ebktv. 7. § (1) bekezdésében állapítja meg, hogy mi minősül az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének. E körbe tartozik a közvetlen hátrányos megkülönböztetés, a közvetett hátrányos megkülönböztetés, a zaklatás, a jogellenes elkülönítés, a megtorlás, valamint az ezekre adott utasítás. A felperesek álláspontja szerint az alperes közvetlen hátrányos megkülönböztetést alkalmazott, amikor különbséget tett közalkalmazottai között arra figyelemmel, hogy rendelkeznek-e munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel vagy sem.
[25] Ha valamely személy vagy ezek csoportja az Ebktv. 8. §-ában felsorolt tulajdonsága alapján diszkriminatív magatartás következtében hátrányosabb helyzetbe kerül, mint a velük összehasonlítható helyzetben lévő ilyen tulajdonsággal nem rendelkező más személy vagy csoport, közvetlen hátrányos diszkrimináció éri őket.
[26] A polgári perben a bizonyítás általános szabályait a Pp. 164. § (1) bekezdése állapítja meg. Eszerint a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. Az egyenlő bánásmód megsértése miatt indított eljárásokban a sérelmet szenvedett fél hátrányos helyzetére figyelemmel az Ebktv. az általános Pp.-szabályokhoz képest speciális rendelkezéseket tartalmaz. Ezekben az ügyekben a jogsérelmet szenvedett félnek valószínűsíteni kell, hogy hátrány érte és hogy a jogsértéskor - ténylegesen vagy a jogsértő feltételezése szerint - rendelkezett az Ebktv.-ben meghatározott valamely védett tulajdonsággal. Amennyiben ezen valószínűsítési kötelezettségének eleget tett, úgy a másik félnek kell bizonyítania, hogy a jogsérelmet szenvedett fél által valószínűsített körülmények nem álltak fenn vagy az egyenlő bánásmód követelményét megtartotta, illetve az adott jogviszony tekintetében nem volt köteles megtartani [Ebktv. 19. § (1) és (2) bekezdés].
[27] A felperesek a peres eljárásban valószínűsítették, hogy őket hátrány érte (illetményük ténylegesen nem emelkedett), és védett tulajdonságként az Ebktv. 8. § t) pontjában megjelölt egyéb helyzetet jelölték, mely szerint rendelkeztek munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel, és az összehasonlítható helyzetben lévő csoport tagjait akként határozták meg, hogy ők nem rendelkeztek munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel. Az eljárt bíróságok nem fogadták el a felperesek azon állítását, miszerint az a körülmény, hogy rendelkeztek munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel, az Ebktv. 8. § t) pontja szerinti védett helyzetnek minősül.
[28] Az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület 208/2/2010. (IV. 9.) TT számú egyéb helyzet meghatározásával kapcsolatos állásfoglalásában kifejtette, hogy az egyéb helyzet fogalma dinamikusan változik, definíciós magját azonban az képezi, hogy a helyzet megléte tárgyilagosan igazolható homogén csoportképzésre, általánosításra alkalmas és társadalmi előítéletekből táplálkozik. A diszkriminációval szembeni jogvédelem lényegét az egyéb helyzet esetében is az adja, hogy a védett tulajdonsággal rendelkező panaszos elsődlegesen nem saját magatartása, hanem egy adott csoporthoz való tartozása miatt szenved hátrányt.
[29] Helytállóan állapította meg a törvényszék, hogy az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt akkor marasztalható a munkáltató, ha a kifogásolt hátrányt okozó magatartást az adott személlyel vagy csoporttal szemben, annak védett helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője miatt, arra tekintettel tanúsította. Önmagában az a körülmény, hogy korábban munkáltatói döntésen alapuló illetménykiegészítésben részesítették őket, az ilyen juttatással rendelkező közalkalmazottakat nem homogenizálja, ez nem alkalmas általánosításra és semmiképpen sem táplálkozik társadalmi előítéletekből. Mindezek alapján helytállóan jutottak az eljárt bíróságok arra a következtetésre, hogy a felperesek nem valószínűsítették azt, hogy rendelkeznek az Ebktv. 8. §-ában meghatározott valamely védett tulajdonsággal, így az adott esetben nem lehetett megállapítani azt, hogy illetményük megállapítása során a munkáltató megsértette az egyenlő bánásmód követelményét.
[30] Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet jogszabálysértés hiányában a felülvizsgált rendelkezések tekintetében a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria, Mfv. II. 10.143/2016.)

* * *

TELJES HATÁROZAT

Az ügy száma: Mfv.II.10.143/2016/7.
A tanács tagjai: Dr. Stark Marianna a tanács elnöke
Sipőczné dr. Tánczos Rita előadó bíró
Szolnokiné dr. Csernay Krisztina bíró
A IV. rendű felperes:
A VI. rendű felperes:
A VIII. rendű felperes:
A XI. rendű felperes:
A XIII. rendű felperes:
A XIV. rendű felperes:
A felperesek képviselője: Budapesti 73. számú Ügyvédi Iroda
ügyintéző: dr. Geri-Horgos Lívia ügyvéd
Az alperes: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság
Az alperes képviselője: dr. Molnár Ibolya jogtanácsos
A per tárgya: egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatti illetménykülönbözet megfizetése
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó felek: felperesek
A felülvizsgálni kért jogerős határozat:
Veszprémi Törvényszék 3.Mf.20.907/2015/4.
Az elsőfokú bíróság határozata:
Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 1.M.85/2015/4.

R e n d e l k e z ő r é s z

A Kúria a Veszprémi Törvényszék 2.Mf.20.907/2015/4. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Kötelezi a IV., VI., VIII., XI., XIII. és XIV. rendű felpereseket, hogy tizenöt napon belül fizessenek meg az alperesnek személyenként 5000 (ötezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.
A felülvizsgálati eljárásban felmerült 64.300 (hatvannégyezer-háromszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.

I n d o k o l á s

Tényállás
A felperesek közalkalmazotti jogviszonyban álltak az alperessel. 2014. január 1-jén a felülvizsgálati eljárással érintett felperesek illetménye a következő mértékben került megállapításra: a IV. rendű felperest 79.350 forint garantált illetmény és 38.900 forint munkáltatói döntésen alapuló illetményrész illette meg, így összilletménye 118.300 forint volt. A VI. rendű felperest 111.588 forint garantált illetmény és 49.500 forint munkáltatói döntésen alapuló illetményrész illette meg, illetménye 161.100 forint volt. A VIII. rendű felperes garantált illetménye 108.625 forint, míg a munkáltatói döntésen alapuló illetményrésze 57.000 forint volt, összilletménye 165.600 forintban került meghatározásra. Gy. G. L. XI. rendű felperes garantált illetménye 87.113 forint, míg munkáltatói döntésen alapuló illetményrésze 35.600 forint, összilletménye 122.700 forint volt. A XIII. rendű felperes garantált illetménye 99.738 forintban, munkáltatói döntésen alapuló illetményrésze 57.000 forintban, így összilletménye 156.700 forintban került meghatározásra. F. B. XIV. rendű felperes garantált illetménye 82.950 forintban, munkáltatói döntésen alapuló illetményrésze 51.500 forintban, így összilletménye 134.500 forintban került meghatározásra. Az alperes a felülvizsgálati eljárással érintett felperesek garantált illetményét a 2013. január 1-től 2014. december 31-ig tartó időszakban nem egészítette ki a garantált bérminimumra.
A munkáltató 2015. január 1-jétől kiegészítette a felperesek garantált illetményét a garantált bérminimumra, ugyanakkor a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt csökkentette, így összességében a felperesek jövedelme nem változott. E szerint a IV. rendű felperes 25.600 forint, a VI. rendű felperes 10.400 forint, a VIII. rendű felperes 13.400 forint, a XI. rendű felperes 17.900 forint, a XIII. rendű felperes 22.300 forint, míg a XIV. rendű felperes 39.000 forint garantált bérminimumra történő kiegészítést kapott, a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészük azonban ugyanilyen összeggel csökkent, így összilletményük mértéke változatlan maradt.
A felperesek keresete, az alperes ellenkérelme
A felperesek 2015. május 5-én keresetet terjesztettek elő, melyben a 2015. január 1-jétől 2015. május 31-éig terjedő időtartamra a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész-különbözet megfizetésére kérték kötelezni az alperest a késedelmi kamattal növelt mértékben. Állították, hogy az alperes megsértette az egyenlő bánásmód követelményét azzal, hogy a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt csökkentette olyan összeggel, amennyivel a bértábla szerinti illetményüket a garantált bérminimumra egészítette ki, így összilletményük nem növekedett. Ugyanakkor azon közalkalmazottak illetményét felemelte, akik munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel nem rendelkeztek vagy az alacsonyabb mértékű volt, mint ami szükséges a garantált bérminimum eléréséhez.
Keresetükben arra is hivatkoztak, hogy 2013-ban és 2014-ben megállapított bértábla szerinti illetményük nem érte el a garantált bérminimumot, holott a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 66. § (9) bekezdése szerint garantált illetményként a kötelező legkisebb munkabérnek, középfokú vagy magasabb iskolai végzettség, illetve középfokú vagy magasabb szakképzettséget igénylő munkakör esetén pedig a garantált bérminimumnak megfelelő összeget el kellett volna érni, ezzel kapcsolatban azonban kereseti kérelmet nem terjesztettek elő.
Kifejtették, hogy ugyan az alperes 2015.január 1-jétől eleget tett a törvényben rögzített bérminimum megállapítási kötelezettségének, őket közvetett hátrányos megkülönböztetés érte.
A felperesek nem vitatták, hogy besorolásuk a jogszabályi előírásoknak megfelelően történt, az alperes fizetési fokozatukat, továbbá ez alapján illetményüket a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően állapította meg.
Az alperes elsődlegesen a per megszüntetését kérte arra hivatkozva, hogy a felperesek elmulasztották a külön jogszabályban a kereset megindítására megállapított határidőt, másodlagosan vitatta, hogy megsértette az egyenlő bánásmód követelményét. Érvelése szerint a Kjt. 66. § (1) bekezdése a garantált bérminimumot határozza meg, a munkáltatónak ennek megfizetésére van kötelezettsége, a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt bármikor csökkentheti, illetve megvonhatja. Az érintettek összilletménye nem csökkent.
Az alperes vitatta, hogy a felperesek által megjelölt közalkalmazotti csoport, akik nem rendelkeztek munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel, a felperesek csoportjával azonos vagy ahhoz hasonló helyzetben van.
Az első- és másodfokú ítélet
A Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 1.M.85/2015/4. számú ítéletével a felperesek keresetét elutasította, s a felpereseket személyenként 5000 forint perköltség megfizetésére kötelezte. Ítélete indokolásában kifejtette, hogy a felperesek az illetménykülönbözet iránti igényüket az elévülési időn belül terjeszthették elő. Az alperes a felperesek illetményének megállapítása során nem követett el jogsértést, eljárása megfelelt a Kjt.66. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Az elsőfokú bíróság szerint a felperesek bár nem jelölték meg azt a védett tulajdonságot, amelyre figyelemmel őket hátrányos megkülönböztetés érte, keresetük tartalma szerint az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.) 8. § t) pontja szerint egyéb helyzetként értékelte azon előadásukat, hogy amiatt részesültek hátrányos megkülönböztetésben, hogy csökkent a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészük az olyan közalkalmazottakhoz képest, akik ilyen illetményrésszel nem rendelkeztek. Megállapította, hogy a felperesek nem voltak azonos helyzetben az általuk megjelölt csoporttal, illetve az általuk megjelölt tulajdonság nem felelt meg a törvény követelményének.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt Veszprémi Törvényszék 3.Mf.20.907/2015/4. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és a felpereseket személyenként 2500 forint másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte. Ítélete indokolásában kifejtette, hogy bárki akkor marasztalható az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt, ha a kifogásolt hátrányt okozó magatartást az adott személlyel vagy csoporttal szemben annak védett helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője miatt, arra tekintettel tanúsítja. A felperesek nem nevesítettek az Ebktv. 8. §-ában meghatározott tulajdonságot vagy helyzetet, amellyel összefüggésben őket hátrány érte, nyilatkozatuk tartalma alapján ez kizárólag az Ebktv. 8. § t) pontja körében volt értelmezhető. A törvényszék megállapítása szerint önmagában az a körülmény, hogy korábban munkáltatói döntésen alapulóan részesültek illetménykiegészítésben, őket nem homogenizálja és nem biztosít számukra alanyi jogot arra, hogy ezen juttatást folyamatosan megkapják. A felperesek alanyi jogosultsággal kizárólag a Kjt. 66. § (1) bekezdése szerinti garantált illetmény vonatkozásában rendelkeztek.
A felperesek felülvizsgálati kérelme, az alperes felülvizsgálati ellenkérelme
A jogerős ítélet ellen a felperesek felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, melyben kérték, hogy a Kúria a jogerős határozatot helyezze hatályon kívül, hozzon a jogszabályoknak megfelelő új határozatot és marasztalja az alperest a kereseti kérelmükben előadottaknak megfelelő összeg megfizetésére. Érvelésük szerint a jogerős ítélet sérti az Ebktv. 5. § d) pontjában, 7. § (1) bekezdésében és 8. § (1) bekezdés t) pontjában, 19. § (1) bekezdésében, 19. § (2) bekezdés b) pontjában foglaltakat, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 12. § (1) bekezdésében foglaltakat, valamint a Kjt. 66. § (7) bekezdésében foglaltakat.
Az I., II., III., V., VII., IX., X. és XII. rendű felperesek 2016. március 25-én felülvizsgálati kérelmüket visszavonták.
A felülvizsgálati eljárásban érintett felperesek előadták, hogy számukra a 390/2012.(XII.20.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése alapján az alperesnek már 2013. január 1-jétől biztosítania kellett volna a garantált bérminimumot, arra nem csak 2015. január 1-jétől szereztek jogosultságot. Ezt a garantált bérminimumra történő kiegészítést sem 2013. január 1-jétől 2013. december 31-éig, sem 2014. január 1-jétől 2014. december 31-éig nem kapták meg. Az alperes 2015. január 1-jétől tett eleget jogszabályi kötelezettségének és egészítette ki garantált illetményüket a garantált bérminimumra, összilletményük azonban nem növekedett.
Kifogásolták, hogy az ORFK egy átiratában a garantált bérminimumra történő emelésre vonatkozó eljárást akként rögzítette, hogy a bértábla szerinti illetményt úgy kell a garantált bérminimumra kiegészíteni, hogy a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt azonos mértékben csökkenteni kell, és ezáltal az összilletmény változatlan marad. A munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel nem rendelkező vagy alacsonyabb összeggel rendelkező közalkalmazottak vonatkozásában így az illetmény összességében emelkedik, míg a többi közalkalmazott esetében nem. Ennek következtében azoknak a közalkalmazottaknak, akik nem rendelkeztek a munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel vagy az ezen illetményrészük nem volt elegendő a szükséges garantált bérminimum felemeléséhez, azoknak felemelte az összilletményét ellentétben velük, akik rendelkeztek a munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel.
A felülvizsgálati kérelem álláspontja szerint nem lehetett volna különbséget tenni az alperesi közalkalmazottak között, ők egységes csoportot alkotnak, helyzetük azonos, így az alperes ezzel megsértette az egyenlő bánásmód követelményét.
Az Mt. 12. § (1) bekezdése kiemelten fontosnak minősíti a munka díjazásával kapcsolatban a bármilyen jellegű és tartalmú diszkriminációt. A munkáltató közvetlen hátrányos megkülönböztetést alkalmazott velük szemben arra hivatkozva, hogy törvényi kötelezettségének tett eleget.
Az eljárás során eleget tettek az Ebktv. 19. § (1) bekezdésében foglaltaknak, valószínűsítették, hogy hátrány érte őket, továbbá rendelkeztek az Ebktv. 8. § t) pontjában meghatározott egyéb helyzettel, tulajdonsággal vagy jellemzővel, azaz a munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel, amelynek jogalapja a Kjt. 66. § (7) bekezdésében meghatározott kiválóan alkalmas vagy alkalmas minősítés. Ehhez képest az alperes nem bizonyította, hogy megtartotta-e esetükben az egyenlő bánásmód követelményét.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet hatályában tartsa fenn, mivel az megfelel a jogszabályoknak és kötelezze az alperest (helyesen felpereseket) a felülvizsgálati eljárási költség megfizetésére.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
A felperesek felülvizsgálati kérelme nem megalapozott.
A felperesek mind a peres eljárás során, mind felülvizsgálati kérelmükben előadták, hogy az alperesnek már 2013. január 1-jétől kellett volna biztosítania számukra a garantált bérminimumot, nemcsak 2015. január 1-jétől, illetményük felemelésével kapcsolatos kötelezettségének azonban a munkáltató nem tett eleget. A felperesek e nyilatkozatukkal kapcsolatban kereseti kérelmet azonban nem terjesztettek elő, 2013. és 2014. évekre illetménykülönbözet megfizetésére nem kérték kötelezni az alperest. A felülvizsgálati kérelmük petítuma szerint is 2015. január 1-től 2015. május 31-ig a 2015-ben elvont munkáltatói döntésen alapuló illetményrész megfizetésére kérték kötelezni az alperest.
A Pp. 3. § (1) bekezdése szerint a bíróság a polgári ügyek körében felmerült jogvitát erre irányuló kérelem esetén bírálja el. A Pp. 215. §-a rendelkezése szerint a döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetőleg az ellenkérelmen, ez a szabály a főkövetelés járulékaira (kamat, költség stb.) is kiterjed. Mindezekre figyelemmel a Kúria a felpereseknek az illetményük felemelésének elmulasztásával kapcsolatos jogellenes alperesi magatartást kifogásoló előadását érdemben nem vizsgálta.
Az alperes 2015. január 1-jétől eleget tett a jogszabályban előírt kötelezettségének és a felperesek garantált illetményét a garantált bérminimumra egészítette ki. Ezt akként hajtotta végre, hogy a munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel rendelkező felperesek illetményének ezen részét a kiegészítés összegével csökkentette, így a felperesek összilletménye változatlan maradt. Bár a felperesek felülvizsgálati kérelmükben sérelmezték azt, hogy a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész módosításáról külön határozatot nem hozott a munkáltató, nem jelölték meg, hogy ezen intézkedés mely jogszabály melyik rendelkezését sérti. Mivel a Pp. 272. § (2) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni a jogszabálysértést a megsértett jogszabályhely megjelölése mellett, ennek hiányában a Kúria a felpereseknek a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész módosításáról szóló intézkedés hiányára vonatkozó panaszát sem vizsgálhatta érdemben.
A felperesek felülvizsgálati kérelmükben azt panaszolták, hogy azoknak a közalkalmazottaknak, akik nem rendelkeztek munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel vagy a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészük nem volt elegendő a szükséges garantált bérminimum felemelésére, illetményüket felemelték, ellentétben velük, akik rendelkeztek a munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel és ugyanazon jogalapból eredően a teljes illetményük nem emelkedett. Érvelésük szerint a munkáltató ezen eljárásával megsértette az Ebktv. 5. § d) pontját és 7. § (1) bekezdését.
Helytállóan állították a felperesek felülvizsgálati kérelmükben, hogy az Ebktv. 5. § d) pontja szerint köteles megtartani az egyenlő bánásmód követelményét a munkáltató a foglalkoztatási jogviszonyban, ezzel ellentétes állítást a törvényszék sem tett.
Az Ebktv. 7. § (1) bekezdésében állapítja meg, hogy mi minősül az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének. E körbe tartozik a közvetlen hátrányos megkülönböztetés, a közvetett hátrányos megkülönböztetés, a zaklatás, a jogellenes elkülönítés, a megtorlás, valamint az ezekre adott utasítás. A felperesek álláspontja szerint az alperes közvetlen hátrányos megkülönböztetést alkalmazott, amikor különbséget tett közalkalmazottai között arra figyelemmel, hogy rendelkeznek-e munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel vagy sem.
Ha valamely személy vagy ezek csoportja az Ebktv. 8. §-ában felsorolt tulajdonsága alapján diszkriminatív magatartás következtében hátrányosabb helyzetbe kerül, mint a velük összehasonlítható helyzetben lévő ilyen tulajdonsággal nem rendelkező más személy vagy csoport, közvetlen hátrányos diszkrimináció éri őket.
A polgári perben a bizonyítás általános szabályait a Pp. 164. § (1) bekezdése állapítja meg. E szerint a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. Az egyenlő bánásmód megsértése miatt indított eljárásokban a sérelmet szenvedett fél hátrányos helyzetére figyelemmel az Ebktv. az általános Pp. szabályokhoz képest speciális rendelkezéseket tartalmaz. Ezekben az ügyekben a jogsérelmet szenvedett félnek valószínűsíteni kell, hogy hátrány érte és hogy a jogsértéskor - ténylegesen vagy a jogsértő feltételezése szerint - rendelkezett az Ebktv.-ben meghatározott valamely védett tulajdonsággal. Amennyiben ezen valószínűsítési kötelezettségének eleget tett, úgy a másik félnek kell bizonyítania, hogy a jogsérelmet szenvedett fél által valószínűsített körülmények nem álltak fenn vagy az egyenlő bánásmód követelményét megtartotta, illetve az adott jogviszony tekintetében nem volt köteles megtartani [Ebktv. 19. § (1) és (2) bekezdés].
A felperesek a peres eljárásban valószínűsítették, hogy őket hátrány érte (illetményük ténylegesen nem emelkedett), és védett tulajdonságként az Ebktv. 8. § t) pontjában megjelölt egyéb helyzetet jelölték meg. Azt, hogy rendelkeztek munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel, és az összehasonlítható helyzetben lévő csoport tagjait akként határozták meg, hogy ők nem rendelkeztek munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel. Az eljárt bíróságok nem fogadták el a felperesek azon állítását, miszerint az a körülmény, hogy rendelkeztek munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel, az Ebktv. 8. § t) pontja szerinti védett helyzetnek minősül.
Az egyenlő bánásmód Tanácsadó Testület 208/2/2010.(IV.9.) TT számú egyéb helyzet meghatározásával kapcsolatos állásfoglalásában kifejtette, hogy az egyéb helyzet fogalma dinamikusan változik, definíciós magját azonban az képezi, hogy a helyzet megléte tárgyilagosan igazolható homogén csoportképzésre, általánosításra alkalmas és társadalmi előítéletekből táplálkozik. A diszkriminációval szembeni jogvédelem lényegét az egyéb helyzet esetében is az adja, hogy a védett tulajdonsággal rendelkező panaszos elsődlegesen nem saját magatartása, hanem egy adott csoporthoz való tartozása miatt szenved hátrányt.
Helytállóan állapította meg a törvényszék, hogy az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt, akkor marasztalható a munkáltató, ha a kifogásolt hátrányt okozó magatartást az adott személlyel vagy csoporttal szemben, annak védett helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője miatt, arra tekintettel tanúsította. Önmagában az a körülmény, hogy korábban munkáltatói döntésen alapuló illetménykiegészítésben részesítették őket, az ilyen juttatással rendelkező közalkalmazottakat nem homogenizálja, ez nem alkalmas általánosításra és semmiképpen sem táplálkozik társadalmi előítéletekből. Mindezek alapján helytállóan jutottak az eljárt bíróságok arra a következtetésre, hogy a felperesek nem valószínűsítették azt, hogy rendelkeznek az Ebktv.8. §-ában meghatározott valamely védett tulajdonsággal, így az adott esetben nem lehetett megállapítani azt, hogy illetményük megállapítása során a munkáltató megsértette az egyenlő bánásmód követelményét.
A Kjt. 66. § (7) bekezdését, miszerint a garantált illetménynél magasabb összegű illetmény akkor állapítható meg, ha a közalkalmazott kiválóan alkalmas vagy alkalmas minősítést kapott. A felperesek nem fejtették ki azt, hogy a jogerős ítélet miért sérti a Kjt. ezen rendelkezését, így a Kúria azt érdemben nem vizsgálta.
Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet jogszabálysértés hiányában a felülvizsgált rendelkezések tekintetében a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

Z á r ó r é s z

A pervesztes felperesek a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelesek megfizetni az alperes felülvizsgálati eljárási költségét, míg a felülvizsgálati eljárási illetéket a felpereseket megillető munkavállalói költségkedvezményre figyelemmel a 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 14. §-a alapján az állam viseli.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a 2016. október 12-én megtartott tárgyaláson bírálta el.
Budapest, 2016. október 12.
Dr. Stark Marianna s.k. a tanács elnöke, Sipőczné dr. Tánczos Rita s.k. előadó bíró, Szolnokiné dr. Csernay Krisztina s.k. bíró
(Kúria, Mfv. II. 10.143/2016.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.