BH 2016.11.312

I. A felszámolási eljárás lefolytatása iránti kérelmet előterjesztő hitelező követelése vitatható annak jogalapja vitatásával. II. A számlakibocsátásra kötelezett hitelező csak számlával hívhatja fel az adóst a teljesítésre. Nem fogadható el fizetési felszólítást megelőző szabályos fizetési felhívásként a számlakibocsátásra kötelezett hitelező levélben írt, a követelés ténybeli alapját, jogcímét, összegét és teljesítési határidejét tartalmazó fizetési felhívása [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 27. § (2) bek. a)

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

[1] Az adós és a hitelező 2011. június 24-én önálló kereskedelmi ügynöki szerződést kötött, mely alapján a hitelező kereskedelmi ügynöki tevékenységet folytatott az adós részére. A szerződést az adós 2013. február 26-án felmondta. A felek a felmondást követően - a 3 hónapos felmondási idő alatt - egyeztetés keretében megállapodást kötöttek, elszámoltak egymással úgy, hogy a hitelezőnek 144 550 000 Ft+áfa ellenérték járt, amit az adós megfizetett. A szerződés 2013. május 31-én megszűnt.
[2] A...

BH 2016.11.312 I. A felszámolási eljárás lefolytatása iránti kérelmet előterjesztő hitelező követelése vitatható annak jogalapja vitatásával.
II. A számlakibocsátásra kötelezett hitelező csak számlával hívhatja fel az adóst a teljesítésre. Nem fogadható el fizetési felszólítást megelőző szabályos fizetési felhívásként a számlakibocsátásra kötelezett hitelező levélben írt, a követelés ténybeli alapját, jogcímét, összegét és teljesítési határidejét tartalmazó fizetési felhívása [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 27. § (2) bek. a) pont, (2c) bek., 27. § (3) bek.; 2007. évi CXXVII. tv. (Áfa. tv.) 2. § a) pont, 259. § (1) bek.].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Az adós és a hitelező 2011. június 24-én önálló kereskedelmi ügynöki szerződést kötött, mely alapján a hitelező kereskedelmi ügynöki tevékenységet folytatott az adós részére. A szerződést az adós 2013. február 26-án felmondta. A felek a felmondást követően - a 3 hónapos felmondási idő alatt - egyeztetés keretében megállapodást kötöttek, elszámoltak egymással úgy, hogy a hitelezőnek 144 550 000 Ft+áfa ellenérték járt, amit az adós megfizetett. A szerződés 2013. május 31-én megszűnt.
[2] Az egyeztetések során a hitelező jelezte azt, hogy az adós által elismert összegen felül további igényt is érvényesíteni kíván.
[3] Az adós a 2013. április 17-én kelt nyilatkozatában rögzítette, hogy "a mai napon a két fél között aláírt megállapodás megkötését megelőző tárgyalások során folyamatosan hangoztatta azon álláspontját, miszerint a H. Kft. részére a két fél közötti ügynöki szerződés megszűnésével összefüggésben kiegyenlítés nem jár." A hitelező e nyilatkozatot aznap átvette és még ugyanazon a napon kelt levelében elismerte azt is, az adós már korábban világossá tette, hogy nem tartja megalapozottnak a hitelező igényét.
[4] Az adós a 2013. április 18-i nyilatkozatában ezt az álláspontját erősítette meg a következők szerint: "A V. a Megállapodás" megkötését megelőző tárgyalások során megfogalmazta és végig fenntartotta azon álláspontját, hogy a H. Kft. részére kiegyenlítés nem jár, mivel sem az ügynöki törvény 18. § (1) bekezdés a), sem b) pontja szerinti feltételek nem állnak fenn, illetve kiegyenlítés a 19. § alapján sem illeti meg a H. Kft.-ét.
[5] A hitelező az ügynöki szerződés felmondásához kapcsolódóan nem állított ki számlát az adóssal szemben, 2014. február 21-én kelt, az adós által február 26-án átvett levelében 1 267 478 237 Ft 8 napon belüli megfizetésére hívta fel az adóst. Az adós a felhívásnak nem tett eleget.
[6] A hitelező az adósnak 2014. március 27-én kelt felszámolási eljárást megelőző fizetési felszólítást küldött, melyet az adós március 31-én átvett.

A hitelező kérelme, az adós ellenkérelme
[7] A hitelező kérte az adós fizetésképtelenségének megállapítását és felszámolásának elrendelését a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 27. § (2) bekezdés a) pontja alapján.
[8] Az adós kérte az eljárás megszüntetését, fizetésképtelensége tényét vitatta [Cstv. 27. § (6) bekezdés]. Egyebek mellett hivatkozott arra, hogy a hitelező nem közölte vele a kérelme alapjául szolgáló kiegyenlítés iránti igényét, és nem szólította fel a követelés megfizetésére. A hitelező által a felszámolási kérelemhez csatolt, a követelés megfizetésére felhívó levél nem egyezik meg az adósnak küldött levéllel. Az adós számára kézbesített levél nem volt aláírva. Ezen felül a felek megállapodásának 9.6.(d) pontja szerint a hitelező részére kizárólag számla alapján volt köteles az adós teljesíteni, annak hiányában az esedékesség sem következett be. Kifejtette azt is, hogy már a fizetési felhívás előtt, 2013 áprilisában vitatottá tette a követelést.

Az elsőfokú bíróság végzése
[9] Az elsőfokú bíróság elrendelte az adós felszámolását főeljárásként. Egyebek mellett hivatkozott arra, hogy a 4/2013. PJE határozat III. pontja szerint a számlával egyenértékű a követelés jogalapját, összegszerűségét tartalmazó, az igényt esedékessé tevő írásbeli felszólítás. A felszámolási eljárás szempontjából ugyanis nem a számla kiállításának van jelentősége, hanem annak, hogy nem számolható fel az adós olyan követelés miatt, amely nem volt számára ismert.
[10] A fizetési felszólítást megelőző, az adós által 2013. április 17-én kelt nyilatkozatot nem fogadta el vitatásnak, mert abból - megítélése szerint - nem tűnik ki, hogy az adós milyen állásponttal, miért nem ért egyet, így e nyilatkozat nem felel meg a Cstv. 27. § (2c) bekezdésben foglaltaknak. Az adós által a korábbi egyeztetésekkel kapcsolatban becsatolt iratokat sem fogadta el bizonyítéknak arra vonatkozóan, hogy a hitelező követelése vitatott volt.

A másodfokú bíróság végzése
[11] Az adós fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta, az adós fizetésképtelenségének megállapítását, felszámolásának elrendelését mellőzte és az eljárást soron kívül megszüntette.
[12] A végzés indokolásában kifejtette, hogy a Cstv. 27. § (3) bekezdése a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben a vitatás végső határidejét rögzíti csupán, arról azonban nem rendelkezik, hogy mely időponttól kezdődően lehet megtenni a vitató nyilatkozatot. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a Cstv. 27. § (3) bekezdésének helyes értelmezése az, hogy attól az időponttól kezdődően vitathat az adós egy követelést, amikor tudomására jut, a hitelező vele szemben igényt kíván érvényesíteni.
[13] Jelen eljárásban az adós a hitelező igényét már a szerződés megszűnését követően tartott egyeztető tárgyalások, és az így született megállapodás időpontjában is ismerte - mert a hitelező azt a tudomására hozta -, és már ekkor egyértelműsítette, hogy a hitelező által megjelölt jogcímen nincs tartozása. Ezt igazolják a 2013. április 17-én, 18-án kelt adósi, illetve hitelezői nyilatkozatok. Kétségtelen, hogy a hitelező a konkrét összeg megfizetésére vonatkozó igényét csak a 2014. február 21-én kelt felszólításban közölte, azonban a hitelező és az adós között már 2013 áprilisában vita volt e hitelezői igény tárgyában. Az adós már a vele szemben támasztott számszerűsített igény közlését - a követelés állított esedékességét - megelőzően a hitelező tudomására hozta, hogy az általa megjelölt jogcímen nem ismer el tartozást. Ezzel vitássá tette a hitelezői követelést, ezért a fizetésképtelenség megállapításának egyik feltétele - a nem vitatott, vagy elismert kötelezettség léte - már a hitelező első (számlát helyettesítő) fizetési felszólításakor hiányzott, a későbbi jogcselekményeknek ezért nincs relevanciája (Legfelsőbb Bíróság Gfv.X.30.176/2009/8.).
[14] Mivel az adós már az első felszólítás időpontját megelőzően a hitelező tudomására hozta, hogy az általa megjelölt jogcímen tartozást nem ismer el, e vitató nyilatkozatát nem volt köteles a hitelező felszólítását követően megismételni.

Felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[15] A hitelező felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását. Állította a Cstv. 27. § (3) bekezdésének a megsértését.
[16] Hivatkozott arra is, hogy az adós vitatása nem felelt meg a Cstv. 27. § (2c) bekezdésben foglaltaknak sem.
[17] Az adós felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős végzés hatályában való fenntartását.

A Kúria döntése és jogi indokai
[18] A Kúria a jogerős végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Cstv. 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 275. § (2) bekezdése szerint, s megállapította, hogy az az alábbi indokok miatt nem jogszabálysértő.
[19] A felek között az nem volt vitás az eljárásban, hogy az adós felmondta a hitelezővel kötött szerződését, és a felek a szerződés 2013. május 31-én történt megszűnése előtt egyeztetés keretében megállapodást kötöttek a szerződés megszűnéséből eredő igények rendezése céljából. Ezen egyeztetés során a hitelező - nem vitásan - közölte az adóssal, hogy a szerződés megszűnéséből eredő, az önálló kereskedelmi ügynöki szerződésről szóló 2000. évi CXVII. tv. (a továbbiakban: Ütv.) 18. § (1) bekezdésén alapuló igényét is érvényesíteni kívánja az adóssal szemben, melyet az adós már ekkor elutasított, azaz jogalapjában vitássá tett.
[20] A Kúria álláspontja szerint helytállóan fejtette ki a másodfokú bíróság, hogy a felszámolási eljárás szempontjából a követelés jogalapját, jogcímét már a követelés összegszerű bejelentése előtt vitatottá lehet tenni. Ebből következően tehát a hitelező az adós által jogalapjában már visszautasított igényre hiába állít ki összegszerűen számlát, illetve számla kiállításának kötelezettsége hiányában hiába küld fizetési felhívást az adós részére. Ha az adós a tartozást a számla szerinti esedékességet követő 20 napon belül nem egyenlíti ki és nem is vitatja a Cstv. 27. § (2c) bekezdésében foglaltak szerint, akkor sem állapítható meg a fizetésképtelensége, amennyiben a felszámolási eljárás során igazolja, hogy már a számla kiállítása (a követelés bejelentése) előtt vitatta a követelés jogalapját.
[21] Jelen ügyben az adós a hitelezői követelés jogalapját már a felek közötti szerződés megszűnése előtt vitatottá tette. A hitelező előtt ez a tény ismert volt. Helytállóan állapította meg ezért a másodfokú bíróság jogerős végzésében, hogy a követelés vitatott volt, melyre az adós felszámolása nem rendelhető el.
[22] Megjegyzi a Kúria, jóllehet jelen eljárásban a másodfokú bíróság nem erre alapította a határozatát, a hitelező fizetési felhívása egyébként sem volt alkalmas arra, hogy az abban szereplő határidő letelte után a felszámolási eljárást megelőző fizetési felszólítást a hitelező az adós részére joghatályosan megküldje.
[23] Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa. tv.) 159. § (1) bekezdése ugyanis kimondja, hogy az adóalany köteles - ha e törvény másként nem rendelkezik - a 2. § a) pontja szerinti termékértékesítéséről, szolgáltatásnyújtásáról a termék beszerzője, szolgáltatás igénybe vevője részére, ha az az adóalanytól eltérő más személy vagy szervezet, számla kibocsátásáról gondoskodni. A törvény az érintett felek személye, illetve a követelés jellege tekintetében nem tartalmaz eltérő rendelkezéseket, ezért a hitelező köteles lett volna számlát kiállítani.
[24] Figyelemmel erre, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 302. § b) pontjában írtakra, valamint a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: számviteli törvény) 165. § (1)-(2) bekezdésére és 166. § (1)-(3) bekezdésére, a hitelezőnek ki kellett volna állítania a számlát az adóssal szemben a követeléséről ahhoz, hogy a számlában szereplő követelés nem teljesítése esetén a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontja és (3) bekezdése szerinti fizetési felszólítást joghatályosan megküldhesse. Az adós ugyanis részben még nem volt késedelemben, részben pedig - még ha akarta volna - sem tudta volna a számviteli törvény szabályainak megfelelően a hitelező által követelt összeget átutalni, mert a hitelező számla kiállítására volt köteles a szolgáltatásnyújtásból eredő követelése után. Ezt a számla kiállítási kötelezettséget a hitelező nem kerülhette meg azzal, hogy csak fizetési felhívást küld az adós számára.
[25] A 4/2013. PJE határozatban részletezett, a "legalább a követelés ténybeli alapját, jogcímét, összegét és teljesítési határidejét tartalmazó fizetési felhívás" - a fent kifejtett jogszabályi kötelezettségekre is tekintettel - nem alkalmazható a számlakibocsátásra kötelezett gazdálkodó szervezetek által. A jogegységi határozat e része olyan hitelezők számára teszi lehetővé az adósaik felhívását, amelyek/akik nem kötelezettek számla kibocsátására. Miután az Áfa. törvény szerint a hitelező számlakibocsátásra kötelezett - erről a felek megállapodása is rendelkezik -, nem fogadható el fizetési felszólítást megelőző szabályos fizetési felhívásként a hitelező 2014. március 27-én kelt levele.
[26] A kifejtett indokokra tekintettel a Kúria a jogszabályoknak megfelelő jogerős végzést a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Gfv. VII. 30.043/2016.)

* * *

TELJES VÉGZÉS

A tanács tagjai: Dr. Török Judit a tanács elnöke
Dr. Csőke Andrea előadó bíró
Dr. Pethőné dr. Kovács Ágnes bíró
A hitelező: H. Kft.
A hitelező jogi képviselője: Dr. I.ncze András Péter ügyvéd
Az adós: V. Zrt.
Az adós jogi képviselője: Lajer Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Lajer Zsolt ügyvéd
Az eljárás tárgya: felszámolás
Az elsőfokú bíróság neve és az ügy száma: Fővárosi Törvényszék,
23.Fpk.01-2014-003298
A másodfokú bíróság neve és a felülvizsgálni kért jogerős végzés száma:
Fővárosi Ítélőtábla 29.Fpkf.43.642/2015/7.
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: a hitelező

R e n d e l k e z ő r é s z

A Kúria a jogerős végzést hatályában fenntartja.
Kötelezi a hitelezőt, hogy 15 napon belül fizessen meg az adósnak 63.500 (hatvanháromezer-ötszáz) Ft felülvizsgálati eljárási költséget.
A végzés ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
Az adós és a hitelező 2011. június 24-én önálló kereskedelmi ügynöki szerződést kötött, mely alapján a hitelező kereskedelmi ügynöki tevékenységet folytatott az adós részére. A szerződést az adós 2013. február 26-án felmondta. A felek a felmondást követően – a 3 hónapos felmondási idő alatt – egyeztetés keretében megállapodást kötöttek, elszámoltak egymással úgy, hogy a hitelezőnek 144.550.000 Ft+ÁFA ellenérték járt, amit az adós megfizetett. A szerződés 2013. május 31-én megszűnt.
Az egyeztetések során a hitelező jelezte azt, hogy az adós által elismert összegen felül további igényt is érvényesíteni kíván.
Az adós a 2013. április 17-én kelt nyilatkozatában rögzítette, hogy „a mai napon a két fél között aláírt megállapodás megkötését megelőző tárgyalások során folyamatosan hangoztatta azon álláspontját, miszerint a Hellotel Kft. részére a két fél közötti ügynöki szerződés megszűnésével összefüggésben kiegyenlítés nem jár.” A hitelező e nyilatkozatot aznap átvette és még ugyanazon a napon kelt levelében elismerte azt is, az adós már korábban világossá tette, hogy nem tartja megalapozottnak a hitelező igényét.
Az adós a 2013. április 18-i nyilatkozatában ezt az álláspontját erősítette meg a következők szerint: „A Vodafone a „Megállapodás” megkötését megelőző tárgyalások során megfogalmazta és végig fenntartotta azon álláspontját, hogy a Hellotel részére kiegyenlítés nem jár, mivel sem az ügynöki törvény 18. § (1) bekezdés a), sem b) pontja szerinti feltételek nem állnak fenn, illetve kiegyenlítés a 19. § alapján sem illeti meg a Hellotelt” (19. számú beadvány mellékletei).
A hitelező az ügynöki szerződés felmondásához kapcsolódóan nem állított ki számlát az adóssal szemben, 2014. február 21-én kelt, az adós által február 26-án átvett levelében 1.267.478.237 Ft 8 napon belüli megfizetésére hívta fel az adóst. Az adós a felhívásnak nem tett eleget.
A hitelező az adósnak 2014. március 27-én kelt felszámolási eljárást megelőző fizetési felszólítást küldött, melyet az adós március 31-én átvett.

A hitelező kérelme, az adós ellenkérelme
A hitelező kérte az adós fizetésképtelenségének megállapítását és felszámolásának elrendelését a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 27. § (2) bekezdés a) pontja alapján.
Az adós – egyebek mellett – kérte az eljárás megszüntetését, fizetésképtelensége tényét vitatta [Cstv. 27. § (6) bekezdés]. Hivatkozott arra, hogy a hitelező nem közölte az adóssal a kérelme alapjául szolgáló kiegyenlítés iránti igényét, és nem szólította fel azt adóst a követelés megfizetésére, mert a hitelező által a felszámolási kérelemhez csatolt, a követelés megfizetésére felhívó levél nem egyezik meg az adósnak küldött levéllel. Az adós számára kézbesített levél nem volt aláírva. Ezen felül a felek megállapodásának 9.6.(d) pontja szerint a hitelező részére kizárólag számla alapján volt köteles az adós teljesíteni, annak hiányában az esedékesség sem következett be. Kifejtette azt is, hogy már a fizetési felhívás előtt, 2013 áprilisában vitatottá tette a követelést.

Az elsőfokú bíróság végzése
Az elsőfokú bíróság elrendelte az adós felszámolását főeljárásként. Egyebek mellett hivatkozott arra, hogy a 4/2013. PJE határozat III. pontja szerint a számlával egyenértékű a követelés jogalapját, összegszerűségét tartalmazó, az igényt esedékessé tevő írásbeli felszólítás. A felszámolási eljárás szempontjából ugyanis nem a számla kiállításának van jelentősége, hanem annak, hogy nem számolható fel az adós olyan követelés miatt, amely nem volt számára ismert.
A fizetési felszólítást megelőző, az adós által 2013. április 17-én kelt nyilatkozatot nem fogadta el vitatásnak, mert abból – megítélése szerint – nem tűnik ki, hogy az adós milyen állásponttal, miért nem ért egyet, így e nyilatkozat nem felel meg a Cstv. 27. § (2c) bekezdésben foglaltaknak. Az adós által a korábbi egyeztetésekkel kapcsolatban becsatolt iratokat sem fogadta el bizonyítéknak arra vonatkozóan, hogy a hitelező követelése vitatott volt. Ezen felül az adós csak a fizetési felszólítást követően vitatta a hitelező igényét.

A másodfokú bíróság végzése
Az adós fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta, az adós fizetésképtelenségének megállapítását, felszámolásának elrendelését mellőzte és az eljárást soron kívül megszüntette.
A végzés indokolásában kifejtette, hogy a Cstv. 27. § (3) bekezdése a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben a vitatás végső határidejét rögzíti csupán, arról azonban nem rendelkezik, hogy mely időponttól kezdődően lehet megtenni a vitató nyilatkozatot. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a Cstv. 27. § (3) bekezdésének helyes értelmezése az, hogy attól az időponttól kezdődően vitathat az adós egy követelést, amikor tudomására jut, a hitelező vele szemben igényt kíván érvényesíteni.
Jelen eljárásban az adós a hitelező igényét már a szerződés megszűnését követően tartott egyeztető tárgyalások, és az így született megállapodás időpontjában is ismerte – mert a hitelező azt a tudomására hozta –, és már ekkor egyértelműsítette, hogy a hitelező által megjelölt jogcímen nincs tartozása. Ezt igazolják a 2013. április 17-én, 18-án kelt adósi, illetve hitelezői nyilatkozatok. Kétségtelen, hogy a hitelező a konkrét összeg megfizetésére vonatkozó igényét csak a 2014. február 21-én kelt felszólításban közölte, azonban a hitelező és az adós között már 2013 áprilisában vita volt e hitelezői igény tárgyában. Az adós már a vele szemben támasztott számszerűsített igény közlését – a követelés állított esedékességét – megelőzően a hitelező tudomására hozta, hogy az általa megjelölt jogcímen nem ismer el tartozást. Ezzel vitássá tette a hitelezői követelést, ezért a fizetésképtelenség megállapításának egyik feltétele – a nem vitatott, vagy elismert kötelezettség léte – már a hitelező első (számlát helyettesítő) fizetési felszólításakor hiányzott, a későbbi jogcselekményeknek ezért nincs relevanciája (Legfelsőbb Bíróság Gfv.X.30.176/2009/8.).
Mivel az adós már az első felszólítás időpontját megelőzően a hitelező tudomására hozta, hogy az általa megjelölt jogcímen tartozást nem ismer el, e vitató nyilatkozatát nem volt köteles a hitelező felszólítását követően megismételni.

Felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
A hitelező felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását. Állította a Cstv. 27. § (3) bekezdésének a megsértését.
Kifejtette, hogy a Cstv. szerint nem lehet általánosságban vitatni a hitelező követelését. A másodfokú bíróság nem konkretizálta, hogy milyen hitelezői igényt ismert az adós, hiszen a szerződés megszűnése miatt több jogcímen is volt igénye a hitelezőnek. A másodfokú bíróság helytelenül járt el, amikor a vitathatóság kezdő időpontjának meghatározásával kapcsolatban jelen ügyben kizárólag a "tudomásra jutás" körülményeit vizsgálta, és nem vette figyelembe, hogy az általa vitatásnak elfogadott, 2013. április 17-én és 18-án kelt nyilatkozatok létrejöttekor maga a követelés még nem is létezett. E körben hivatkozott az önálló kereskedelmi ügynöki szerződésre irányadó 2000. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Ütv.) 18. § (1) bekezdésének első fordulatára, amely szerint a szerződés megszűnése előtt a kiegyenlítésre irányuló jogosultság követelésként még nem is létezik. Az ügynöknek a szerződés megszűnésekor, előre, egy összegben jár a kiegyenlítés. A hitelezőnek tehát akkor keletkezhetett a jogosultsága, amikor az ügynöki szerződés az adós felmondása miatt 2013. május 31-én megszűnt. Ezen időpont előtt a követelés nem létezett, téves ezért az a jogi álláspont, hogy az adós 2013. április 17-én és 18-án kelt nyilatkozatai vitatásnak minősülnek. Mivel a követelés sem létezett, fogalmilag kizárt, hogy az adós vonatkozásában a követelés el nem ismeréséről lehessen beszélni.
Hivatkozott arra is, hogy a fent kifejtettektől függetlenül az adós vitatása nem felelt meg a Cstv. 27. § (2c) bekezdésben foglaltaknak sem.
Iratellenesnek állította a másodfokú bíróság által kiegészített tényállást, mert a felek közötti szerződés az adós felmondása következtében szűnt meg. A felek közötti egyeztető tárgyalásokra a felmondás közlését követően, a 3 hónapos felmondási idő tartama alatt került sor.
Az adós felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős végzés hatályában való fenntartását. Álláspontja szerint nincs helye a bizonyítékok felülmérlegelésének a 2013.április 17-18-án tett nyilatkozatok vonatkozásában.
Rámutatott, hogy a felek között egy ügynöki szerződés volt hatályban, az egyszer került felmondásra, és a kiegyenlítés kérdése ezen szerződés megszüntetésével kapcsolatos tárgyalások során merült fel, mindig ugyanazon szerződés felmondásával, az ügynöki törvénnyel összefüggésben, annak 18. §-ára utalva. A követelés tehát beazonosítható volt.
Az adós nyilatkozatait csak úgy lehet értelmezni, hogy a kiegyenlítés jogcímén előterjesztett követeléseket vitatta – függetlenül a hitelező által megjelölt konkrét összegtől.
Hivatkozott a Kúria Gfv.VII.30.417/2014/3. számú határozatára, mely szerint a fizetési felszólítást már meg sem lehetett volna küldeni az adós részére, mert a követelés vitatott volt. Kifejtette, hogy valamely követelés fennállásának és/vagy jogcímének az adós általi vitatásához nincs szükség arra, hogy a követelés esedékes legyen, vagy hogy az adós annak összegével tisztában legyen. A vitatás nem kapcsolódik az esedékességhez, azt meg is előzheti.
Hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság Gfv.X.30.176/2009/8. számú végzésében kifejtett álláspontra, amely szerint a felszámolási kérelem alapjául csak olyan számla szolgálhat, amelynek a kiállításakor az alapul szolgáló követelés nem volt vitatott, vagy azt az adós elismerte.

A Kúria döntése, a jogi indokai
A Kúria a jogerős végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Cstv. 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 275. § (2) bekezdése szerint, s megállapította, hogy az az alábbi indokok miatt nem jogszabálysértő.
A felek között az nem volt vitás az eljárásban, hogy az adós felmondta a hitelezővel kötött szerződését, és a felek a szerződés 2013. május 31-én történt megszűnése előtt egyeztetés keretében megállapodást kötöttek a szerződés megszűnéséből eredő igények rendezése céljából. Ezen egyeztetés során a hitelező – nem vitásan – közölte az adóssal, hogy a szerződés megszűnéséből eredő, az Ütv. 18. § (1) bekezdésén alapuló igényét is érvényesíteni kívánja az adóssal szemben, melyet az adós már ekkor elutasított, azaz jogalapjában vitássá tett.
A Kúria álláspontja szerint helytállóan fejtette ki a másodfokú bíróság, hogy a felszámolási eljárás szempontjából a követelés jogalapját, jogcímét már a követelés összegszerű bejelentése előtt vitatottá lehet tenni. Ebből következően tehát a hitelező az adós által jogalapjában már visszautasított igényre hiába állít ki összegszerűen számlát, illetve számla kiállításának kötelezettsége hiányában hiába küld fizetési felhívást az adós részére. Ha az adós a tartozást a számla szerinti esedékességet követő 20 napon belül nem egyenlíti ki és nem is vitatja a Cstv. 27. § (2c) bekezdésében foglaltak szerint, akkor sem állapítható meg a fizetésképtelensége, amennyiben a felszámolási eljárás során igazolja, hogy már a számla kiállítása (a követelés bejelentése) előtt vitatta a követelés jogalapját.
Jelen ügyben az adós a hitelezői követelés jogalapját már a felek közötti szerződés megszűnése előtt vitatottá tette. A hitelező előtt ez a tény ismert volt. Helytállóan állapította meg ezért a másodfokú bíróság jogerős végzésében, hogy a követelés vitatott volt, melyre az adós felszámolása nem rendelhető el.
Megjegyzi a Kúria, jóllehet jelen eljárásban a másodfokú bíróság nem erre alapította a határozatát, a hitelező fizetési felhívása egyébként sem volt alkalmas arra, hogy az abban szereplő határidő letelte után a felszámolási eljárást megelőző fizetési felszólítást a hitelező az adós részére joghatályosan megküldje.
Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 159. § (1) bekezdése ugyanis kimondja, hogy az adóalany köteles - ha e törvény másként nem rendelkezik - a 2. § a) pontja szerinti termékértékesítéséről, szolgáltatásnyújtásáról a termék beszerzője, szolgáltatás igénybe vevője részére, ha az az adóalanytól eltérő más személy vagy szervezet, számla kibocsátásáról gondoskodni. A törvény az érintett felek személye, illetve a követelés jellege tekintetében nem tartalmaz eltérő rendelkezéseket, ezért a hitelező köteles lett volna számlát kiállítani.
Figyelemmel erre, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 302. § b) pontjában írtakra, valamint a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (Számv.tv.) 165. § (1)-(2) bekezdésére és 166. § (1)-(3) bekezdésére, a hitelezőnek ki kellett volna állítania a számlát az adóssal szemben a követeléséről ahhoz, hogy a számlában szereplő követelés nem teljesítése esetén a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontja és (3) bekezdése szerinti fizetési felszólítást joghatályosan megküldhesse. Az adós ugyanis részben még nem volt késedelemben, részben pedig - még ha akarta volna - sem tudta volna a számviteli törvény szabályainak megfelelően a hitelező által követelt összeget átutalni, mert a hitelező számla kiállítására volt köteles a szolgáltatásnyújtásból eredő követelése után. Ezt a számla kiállítási kötelezettséget a hitelező nem kerülhette meg azzal, hogy csak fizetési felhívást küld az adós számára.
A 4/2013. PJE határozatban részletezett, a „legalább a követelés ténybeli alapját, jogcímét, összegét és teljesítési határidejét tartalmazó fizetési felhívás” – a fent kifejtett jogszabályi kötelezettségekre is tekintettel – nem alkalmazható a számlakibocsátásra kötelezett gazdálkodó szervezetek által. A jogegységi határozat e része olyan hitelezők számára teszi lehetővé az adósaik felhívását, amelyek/akik nem kötelezettek számla kibocsátására. Miután az ÁFA törvény szerint a hitelező számlakibocsátásra kötelezett – erről a felek megállapodása is rendelkezik –, nem fogadható el fizetési felszólítást megelőző szabályos fizetési felhívásként a hitelező 2014. március 27-én kelt levele.
A kifejtett indokokra tekintettel a Kúria a jogszabályoknak megfelelő jogerős végzést a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

Z á r ó r é s z

A hitelező felülvizsgálati kérelme alaptalan volt, ezért a Pp. 270. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles megfizetni az adós felülvizsgálati eljárással kapcsolatban felmerült költségét, amely a jogi képviseletével felmerült ügyvédi munkadíjból áll. Az ügyvédi munkadíj összegét a Kúria a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. § (3)-(5) bekezdése, és a 4/A. § (1) bekezdése alapján állapította meg.
A Kúria tárgyaláson kívül hozta meg határozatát.
Budapest, 2016. június 21.
Dr. Török Judit s.k. a tanács elnöke, Dr. Csőke Andrea s.k. előadó bíró, Dr. Pethőné dr. Kovács Ágnes s.k. bíró
(Kúria Gfv. VII. 30.043/2016.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.