adozona.hu
ÍH 2016.123
ÍH 2016.123
A hitelező javára megállapított költség - felszámolási költség Kifogás tárgyában indult eljárásban a hitelező javára megállapított eljárási költség felszámolási költségként való elszámolhatósága [A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló, 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 51. §, 57. § (2) bekezdés e) pont, 6. § (3) bekezdés; a Polgári perrendtartásról szóló, 1952. évi III. törvény (Pp.) 77. §, 80. § (2) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A 2014. március 5-én benyújtott kifogás tárgyában indult eljárásban az elsőfokú bíróság a 8. sorszámú végzésével megsemmisítette a 89 500 forint eljárási költség adós vagyonából történt kifizetésére vonatkozó felszámolói intézkedést, és kötelezte a felszámolót, hogy 15 napon belül fizessen vissza az adós pénzforgalmi számlájára 89 500 forintot. Kötelezte továbbá a felszámolót, hogy fizessen meg a hitelezőnek 10 000 forint + áfa ügyvédi munkadíjat, rendelkezett egyúttal a kifogással lerótt 15 ...
ÍH 2016.123 A hitelező javára megállapított költség - felszámolási költség
Kifogás tárgyában indult eljárásban a hitelező javára megállapított eljárási költség felszámolási költségként való elszámolhatósága [A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló, 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 51. §, 57. § (2) bekezdés e) pont, 6. § (3) bekezdés; a Polgári perrendtartásról szóló, 1952. évi III. törvény (Pp.) 77. §, 80. § (2) bekezdés].
A 2014. március 5-én benyújtott kifogás tárgyában indult eljárásban az elsőfokú bíróság a 8. sorszámú végzésével megsemmisítette a 89 500 forint eljárási költség adós vagyonából történt kifizetésére vonatkozó felszámolói intézkedést, és kötelezte a felszámolót, hogy 15 napon belül fizessen vissza az adós pénzforgalmi számlájára 89 500 forintot. Kötelezte továbbá a felszámolót, hogy fizessen meg a hitelezőnek 10 000 forint + áfa ügyvédi munkadíjat, rendelkezett egyúttal a kifogással lerótt 15 000 forint illeték visszatérítéséről a hitelező részére.Határozatának indokolásában ismertette a kifogással érintett előzményi eljárásokat. A felszámoló úgy igazolta vissza 2009. szeptember 28-án a hitelező bejelentett követelését, hogy annak besorolását és visszaigazolását az adós és a hitelező közötti engedményezési szerződés érvénytelenségének megállapítására indított per jogerős befejezését követően végzi el; ezt követően azonban - a hitelezőnek a 2011. szeptember 28-án jogerőre emelkedett ítéleten alapuló bejelentésére - a felszámoló a 2011. október 11-i bejelentéssel elmulasztott jogvesztő igénybejelentési határidő miatt utasította el a hitelező kérelmét, ennélfogva nem is szerepeltette a 2011. szeptember 30-i fordulónapra készített közbenső mérlegben. A hitelező e két jogsértő felszámolói intézkedéssel szemben kifogásokat nyújtott be, kérelmeinek a felszámoló az eljárások alatt eleget tett - a közbenső mérleg módosításával, illetve a hitelező követelésének nyilvántartásba vételével, besorolásával és visszaigazolásával -, ezért a hitelező a kifogásaitól ebben a körben elállt. Az elsőfokú bíróság a 15.Fpkh.01-12-000079/8. számú és a 15.Fpkh.01-12-000080/8. számú jogerős végzéseiben, egyenként bruttó 47 625 forint ügyvédi munkadíj megfizetésére kötelezte a felszámolót a kifogással élő hitelező javára. A felszámoló az őt terhelő ügyvédi munkadíj fizetési kötelezettség címén, 2014. február 20-án az adós bankszámlájáról utalt át 89 500 forintot a hitelezőnek, amely intézkedést a hitelező jogszabályba ütközőnek tartott, ezért jelen kifogásában 89 500 forintnak az adós számlájára történő visszafizetésére kérte kötelezni a felszámolót. Állította, hogy a bíróság marasztaló döntései félként a felszámolót kötelezték az ügyvédi munkadíjból álló eljárási költség megfizetésére, amelyet saját vagyonából volt köteles teljesíteni. Rögzítette az elsőfokú bíróság a felszámoló védekezésének lényegét is, ami arra vonatkozott, hogy jogszerűen került kiegyenlítésre az adós vagyonából a felszámolási költségnek minősülő eljárási költség, a Ptk. 219. § (2) bekezdése és a BH 2013.313. számú eseti döntés szerint; a felszámoló az adós képviselőjeként járt el, az eljárási költségben marasztaló rendelkezés kötelezettjének az általa képviselt adós minősült.
Az elsőfokú bíróság a kifogás elbírálása körében elsőként azt rögzítette, hogy a 2014. február 26-án átvett bankszámlakivonat adatai alapján, a 8 napos határidőn belül terjesztette elő 2014. március 5-én a kifogását a hitelező a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 51. § (1) bekezdése alapján. A bíróság ezen eredeti kifogásról döntött érdemben (a kifogás későbbi kiegészítése új számra került lajstromozásra). Kifejtette: a Cstv. 6. § (4) bekezdésére, 51. § (1) és (3) bekezdéseire, valamint a BH 2013.313. számú eseti döntésre hivatkozással, hogy a Cstv.-ben külön nevesített eseteken (33/A. §, 40. §, 63/A. §), illetve az adós vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatokon (értékesítés) kívül - amelyeknél az adós képviseletében való eljárás egyértelmű - abban áll a felszámoló tevékenységei közti elhatárolás lényege és aszerint választható el, hogy az adós képviselőjeként, avagy saját nevében, önállóan félként jár el, hogy az adott tevékenység a Cstv.-ben a felszámoló részére meghatározott, a felszámolás lebonyolítására vonatkozó speciális tevékenység-e. Ide tartozik a hitelezői igények nyilvántartásba vétele, kielégítési kategóriába való besorolása, visszaigazolása, a hitelezők tájékoztatása, a vitatott igény elbírálásra való beterjesztése, mindezek nem értékelhetőek az adós képviselőjeként tett nyilatkozatként.
Megállapította ezért az elsőfokú bíróság, hogy a 15.Fpkh.01-12-000079. számú és a 15.Fpkh.01-12-000080. számú kifogásolási eljárásokban - amelyek tárgya a hitelező igénye nyilvántartásba vételének elmulasztása, illetve az ahhoz kapcsolódó közbenső mérleg és hitelezői nyilvántartás módosítása volt - a felszámoló nem az adós képviselőjeként, hanem félként vett részt, személyében volt köteles a hitelező eljárási költségének megfizetésére, az adós vagyonából történt teljesítésre jogszabálysértő módon került sor. Az elsőfokú bíróság ezért megsemmisítette a felszámoló intézkedését és az eredeti állapot helyreállításaként kötelezte a 2014. február 20-án átutalt összeg visszafizetésére az adós vagyonába.
A végzéssel szemben a felszámoló nyújtott be fellebbezést, amelyben annak megváltoztatásával a kifogás elutasítását kérte; kérte egyúttal a kifogással élő hitelező kötelezését az első- és másodfokú eljárással kapcsolatban felmerült költségek megfizetésére.
Arra hivatkozott, hogy téves és megalapozatlan az elsőfokú bíróság következtetése, amellyel teljes egészében figyelmen kívül hagyta a Kúriának a BH 2013.313. és a BH 2014.54. számú eseti döntésekben megjelenő egységes gyakorlatát. E döntések alapján hangsúlyozta, hogy a felszámoló akkor rendelkezik saját személyében a fél jogosítványával, amennyiben nem járhat el az adós képviseletében a köztük fennálló érdekellentét miatt. Állította, hogy nem volt ellentét a felszámoló és az adós között jelen eljárás alapját képező intézkedés tekintetében, a felszámoló az adós nevében tett nyilatkozatot, amelynek jogkövetkezményeként felmerülő költséget az adós vagyonából kell fedezni. Fenntartotta a Ptk. rendelkezéseivel kapcsolatban az elsőfokú eljárásban kifejtett érvelését is.
Kifejtette végül, hogy a felszámoló a hitelezők összérdekének megfelelően köteles teljesíteni a feladatait, köteles megakadályozni minden olyan hitelezői törekvést, ami a nem megalapozott követelés nyilvántartásba vételére irányul, mindez azonban szükségképpen magában hordozza a kifogás benyújtásának lehetőségét. Utalt a felszámolói tevékenységgel kapcsolatban irathiányos eljárásokra, illetve olyan esetekre is, amelyek tekintetében a szabályozás hiányos. Álláspontja szerint, amennyiben eredményes kifogás alapján a felszámoló saját vagyonából tartozna viselni az eljárási költségeket, felvetné annak lehetőségét és veszélyét, hogy a felszámoló megfontolja az agresszív hitelezői támadásokkal szembeni ellenállás kifejtését. A bírósági gyakorlatnak a Kúriával ellentétes elmozdulása ezért oda vezethet, hogy a felszámoló nem lesz ösztönözve feladatának az összhitelezői érdekeknek megfelelő teljesítésére.
A hitelező a fellebbezésre tett észrevételében az elsőfokú végzés helybenhagyását és a felszámolónak a kifogásolási eljárás során felmerült költségekben való marasztalását kérte.
Kifejtette, hogy a felszámoló feladata és jogállása kettős természetű a felszámolási eljárásban: egyrészt az adós képviselőjeként, másfelől a felszámolás lebonyolítójaként is eljár, irányadó továbbá szerepére a jogirodalom azon nézete, miszerint a felszámoló állami feladatot ellátó teljesítési segéd (megbízott), aki elsősorban a hitelezői érdekek hordozója teljes anyagi felelőssége mellett. Állította ezért, hogy a felszámoló egy olyan speciális jogállású szervezet, amely egyrészt az állam megbízásából és a bíróság felügyelete mellett látja el a fizetésképtelen adós gazdaságból való kivezetésének állami feladatát, másfelől az adós törvényes képviseletét is ellátja.
A fellebbezésben hivatkozott eseti döntésekkel kapcsolatban egyrészt arra mutatott rá, hogy mindkét ügyben a Kúria egyazon tanácsa járt el, illetve hogy mindkét eljárás az adós szerződéses, valamint egyéb polgári jogi jogviszonyaival kapcsolatos felszámolói intézkedés tárgyában folyt, amellyel kapcsolatban egyöntetű a bírósági gyakorlat a felszámoló törvényes képviselőként való eljárását illetően; szerződéses viszonyokban kell az adós törvényes képviselőjeként tekinteni a felszámolóra (BH 2002.54., BH 2000.417.). Álláspontja szerint ezért a felszámolónak a hitelezők tájékoztatásával, a hitelezői igények nyilvántartásba vételével, a kielégítési kategóriába történő besorolásával, a követelések visszaigazolásával és a vitatott igények beterjesztésével kapcsolatos eljárása nem tekinthető az adós képviseletében való eljárásnak.
Előadta, hogy a Cstv. 51. §-a, 6. § (4) bekezdése szerint szükségszerűen vesz részt félként a felszámoló a jogszabálysértő intézkedése vagy mulasztása miatt benyújtott kifogás alapján indult eljárásban. Állította, hogy a bírói gyakorlat nem az adós képviselőjeként kötelezi a felszámolót a kifogás alapján indult eljárásokban. Egyedi ügyekben hozott határozatokra utalt, amelyekben a bíróság a kifogás tárgyában indult eljárásokban kifejezetten a felszámolót nevezte meg, illetve az adóst az eljárással kapcsolatban felmerült költség viselőjeként. Álláspontja szerint ezért, amennyiben a felszámolót kötelezi a bíróság az eljárási költség viselésére, azalatt nem érthető az adós kötelezettsége.
Fenntartotta, hogy nem volt besorolható a Cstv. 57. § (2) bekezdésének e) pontjában foglalt felszámolási költség alá az eljárás tárgyát képező két kifogásolási eljárásban megítélt ügyvédi munkadíj. Hangsúlyozta, hogy ezen egyértelmű jogszabályi rendelkezés szerint kizárólag a gazdálkodó szervezet adóst terhelő költségek számolhatóak el felszámolási költségként.
Álláspontja szerint téves a felszámoló érvelése a Ptk. alapján is, ugyanis az általa megjelölt jogszabályi rendelkezéssel szemben a Ptk. 350. § (3) bekezdése irányadó. Amennyiben a felszámoló kizárólag az adós törvényes képviselőjeként jár el, az általa okozott károkért nem felelős a képviselt személy, a felszámoló által okozott kár nem rendezhető az adós vagyonából.
Előadta a jelen eljárás alapjául szolgáló bírósági határozatok jogerőhatása alapján azt is, hogy meg nem engedett jogorvoslatát jelentené a korábbi döntéseknek, amennyiben felülbírálatra kerül a felszámolót terhelő fizetési kötelezettségre vonatkozó rendelkezés.
A másodfokú eljárásban, a 2015. április 27-én érkezett beadványában alátámasztotta érvelését az osztrák, illetve a német csődjog szabályozása alapján is.
A fellebbezést az ítélőtábla az alábbiak szerint nem találta alaposnak, ezért az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta, s kötelezte a felszámolót, hogy tizenöt napon belül fizesse meg a hitelező másodfokú eljárási költségét.
Az ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, és érdemben helytálló az abból levont jogi következtetése is.
A másodfokú bíróság mindenekelőtt azt rögzítette, hogy a felszámoló a fellebbezésében lényegében arra hivatkozással támadta az elsőfokú bíróság döntését, hogy érdekellentét hiányában az adós képviseletében eljárva intézkedett a kifogásolt körben, ezért a hitelező kifogásával összefüggésben megítélt eljárási költség a felszámoló által képviselt adóst terheli a Kúria gyakorlata szerint, a felszámoló jogszerűen fizette ki az adós vagyonából a hitelező javára megállapított ügyvédi munkadíjakat.
Anélkül, hogy a felszámoló megjelölte volna akár az elsőfokú eljárásban, akár a fellebbviteli szakaszban, hogy a Cstv. 57. § (2) bekezdésének mely alpontja alá tartozó felszámolási költségnek tekintette a kifogásolási eljárásokban terhén megítélt eljárási költségeket, az ítélőtábla rögzítette, hogy e tétel elszámolhatósága a Cstv. 57. § (2) bekezdés e) pontjának alkalmazását vetette fel.
A Cstv. e rendelkezése szerint akkor minősíthető valamely költség a felszámolással kapcsolatos bírósági eljárás során felmerült és az adóst terhelő költségnek, amennyiben megfelel az e törvényhelyen írt kettős - konjunktív - követelménynek: egyrészt a felszámolással kapcsolatos bírósági eljárás során kell hogy felmerüljön, másrészt a gazdálkodó szervezetet kell terhelje. Jellemzően a fizetésképtelenség megállapításával az adós terhére megállapított költségek, továbbá azoknak a bírósági eljárásoknak a terhei tartoznak ide (illeték, ügyvédi munkadíj, tanúdíj, szakértői díj), amelyeket a felszámoló indít annak érdekében, hogy teljesítse törvényi feladatait.
A másodfokú bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felszámolással kapcsolatos bírósági eljárásban felmerült költséget - amelynek megfizetésére a kifogásolási eljárás szükségképpeni alanyaként a bíróság a felszámolót kötelezte a Cstv. 6. § (4) bekezdése, illetve a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján - átháríthatta-e az adósra a felszámoló, jogszerűen minősítette-e az adós vagyonának terheként.
A másodfokú bíróság elsőként arra mutatott rá, hogy a Cstv. 54. §-ában foglalt rendelkezésen keresztül kell megragadni a felszámoló tevékenységének mércéjét (BH 2012.248., BH 2001.292.), a felszámolási eljárásban kifejtett magatartásának zsinórmértékét, akkor is, amikor képviselőként közvetlenül az adós vagyonára vonatkozó nyilatkozatot tesz, továbbá azokban az esetekben is, amikor a felszámolás lebonyolításával kapcsolatos egyéb feladatait látja el. Hangsúlyozta azt is a másodfokú bíróság, hogy a Cstv. 27/A. §-ának (12) bekezdése, illetve a Cstv. 34. §-ának (2) bekezdés szerint, az adós képviseletére, illetve a vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatok megtételére jogosult felszámolónak a felszámolási eljárás során kifejtett tevékenysége, feladatai között van olyan, ami közvetlenül vagyonnal kapcsolatos jognyilatkozatot jelent [Cstv. 48. § (1) bekezdés], és van, ami csak közvetve, illetve későbbi események függvényében érinti az adós vagyonát; ez utóbbi körbe tartoznak az adós vagyonából kielégítésre váró hitelezői igények nyilvántartásba vételével, regisztrálásával kapcsolatos teendők is [Cstv. 46. § (5) és (6) bekezdés]. Hangsúlyozta a másodfokú bíróság a felszámoló feladatával kapcsolatban a Cstv. 46. § (1) bekezdését is, ami egy helyen mondja ki azt, hogy a felszámoló felméri a gazdálkodó szervezet vagyoni helyzetét és a vele szemben támasztott követeléseket.
Helyesen hivatkozott a hitelező a felszámoló szerepének kettős jellegére a felszámolási eljárásban, hogy az adós képviselőjeként kifejtendő eljárása mellett feladata mögött állami megbízás (közérdek) is áll, mindezen túl pedig - ahogy arra a felszámoló utalt helyesen - a hitelezők összességének érdekére is tekintettel kell lennie.
A Cstv. tételes előírásain túl a felszámolási eljárás céljából is levezethető a felszámoló alapvető kötelezettsége, ami az adós vagyonának értékesítését, az adós követeléseinek behajtását és azt jelenti, hogy - a felszámolási vagyon megtartásával, megőrzésével - a hitelezői igények szabályozott módon, minél nagyobb arányban kerüljenek kielégítésre az adós jogutód nélküli megszüntetésével [Cstv. 1. § (3) bekezdés, 46. §, 48. § (1), (3) bekezdés].
Kétségtelen és elvitathatatlan elvárás ezért a felszámolóval szemben, hogy a lehetőségekhez képest minimalizálja a felszámolási eljárás költségeit, hogy indokolatlan és szükségtelen költségek előidézésével, illetve kiegyenlítésével ne csökkentse az adós vagyonát, ne csorbítsa a hitelezői igények kielégítésének mértékét.
Rámutatott a fellebbezéssel kapcsolatban a másodfokú bíróság arra is, hogy nem minősül az adós képviseletében tett kötelmi jellegű jognyilatkozatnak [Ptk. 219. § (1) és (2) bekezdései] a felszámoló azon tevékenysége, amikor a hitelezői igények regisztrációjával kapcsolatos feladatokat látja el, továbbá az a felszámolói intézkedés sem, amikor jogerős bírósági döntéssel megállapított eljárási költség kiegyenlítése felől intézkedik [Cstv. 58. § (1) bekezdés]. Ezen felszámolói intézkedések a felszámolási eljárás keretei között maradnak, a Cstv. és a Pp. eljárásjogi rendelkezései szerint igényelnek értékelést és elbírálást.
Jelen eljárás tárgyát képező kifogás alapján nem csak a felszámolói tevékenység (intézkedés, mulasztás) jogszabályba ütköző jellegét, kifejezetten jogsértő jellegét, hanem azt is vizsgálni kellett, hogy a felszámoló eljárása megfelelt-e a tőle elvárható gondosság követelményének.
Az iránymutató bírósági gyakorlat szem előtt tartásával, miszerint a - Cstv.-ben írt eljárási rend betartásával - a felszámoló döntési jogkörébe tartozik valamely hitelezői igény nyilvántartásba vétele, besorolása, jogosult továbbá arra is, hogy a hitelezői igény besorolását módosítsa (BH 2001.292., BH 1997.310.), leszögezte az ítélőtábla, hogy a felszámoló a hitelezői igény nyilvántartásba vételével kapcsolatos intézkedéseit az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles megtenni, már besorolt és visszaigazolt hitelezői igény saját belátásán múló módosítása során pedig fokozott körültekintés tanúsítására köteles. A felszámolónak előre kell látnia és számolnia kell a hitelező kifogásának reális lehetőségével, veszélyével, amikor mérlegelési jogkörében tett korábbi intézkedését és nyilatkozatát - ugyancsak mérlegelési jogkörében eljárva - utóbb megváltoztatja.
A fentiekre tekintettel megállapította a másodfokú bíróság, hogy a felszámoló jelen ügyben kifejtett eljárása - amikor a 2009. szeptember 28-i tájékoztatásához képest utóbb, a jogerős bírósági ítélet után jogvesztésre hivatkozással tagadta meg a hitelező igényének nyilvántartásba vételét, ennek megfelelően állítva össze a közbenső mérlegét is - felróhatónak is minősült a jogsértés tényén túl. A felszámoló a hitelezői igény kezelésével kapcsolatban nem tanúsította a tőle elvárható, illetve a korábbi nyilatkozata megváltoztatásával már fokozottabb és szigorúbb elvárhatóság követelményét, a kimentés körében nem hivatkozott értékelhető körülményre.
Jelen eljárás ténybeli alapját jelentő előzményi kifogások költségei, a hitelező javára megállapított ügyvédi munkadíjak ezért szükségtelenül és indokolatlanul merültek fel, azokat a felszámoló - feleslegesen és sikertelenül végzett eljárásával - lényegében maga okozta, ezért a 15.Fpkh.01-12-000079/8. számú és a 15.Fpkh.01-12-000080/8. számú végzések szerint megállapított eljárási költségeket maga köteles viselni, a Pp. 77. §-ának és a Pp. 80. § (2) bekezdésének a kifogásolási és a felszámolási eljárás sajátosságaihoz igazodó alkalmazásával.
Mindezekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését a Cstv. 6. §-ának (3) bekezdése és a Pp. 259. §-a értelmében megfelelően alkalmazandó Pp. 253. § (2) bekezdése alapján - kiegészített és módosított indokolással - helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 15. Fpkhf. 43.459/2015/7.)