adozona.hu
AVI 2016.9.67
AVI 2016.9.67
A fél belföldi illetőségű magánszemélynek minősül, ha állandó lakhelye és létérdekének központja Magyarországon van [1995. évi CXVII. tv. 3. § (2) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a felperesnél 2003-2005. évekre személyi jövedelemadó (szja) és százalékos egészségügyi hozzájárulás (eho) adónemekben végzett bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés eredményeként a 2008. május 21. napján kelt határozatával a felperest adókülönbözet, adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte. A 2006. évtől magyar állampolgársággal rendelkező felperes...
AVI 2016.9.67 A fél belföldi illetőségű magánszemélynek minősül, ha állandó lakhelye és létérdekének központja Magyarországon van [1995. évi CXVII. tv. 3. § (2) bek.]
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a felperesnél 2003-2005. évekre személyi jövedelemadó (szja) és százalékos egészségügyi hozzájárulás (eho) adónemekben végzett bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés eredményeként a 2008. május 21. napján kelt határozatával a felperest adókülönbözet, adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte. A 2006. évtől magyar állampolgársággal rendelkező felperest a revízió eljárása során tolmács segítségével hallgatta meg.Az alperes felügyeleti intézkedés keretében a 2008. november 6. napján kelt 1559658933 iktatószámú határozatával a 2545233848 számú elsőfokú határozatot megsemmisítette, az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására utasította a tényállás további feltárása és bizonyítása végett.
A megismételt eljárásban eljárt elsőfokú hatóság a 2009. szeptember 30. napján kelt 3943841497 számú határozatával a felperest 83 512 798 Ft - adóhiánynak minősülő - adókülönbözet, 41 756 399 Ft adóbírság és 40 165 619 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.
A fellebbezés folytán eljárt alperes a 2009. december 3. napján kelt 2279207515 számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Indokolása szerint az elsőfokú hatóság megállapította, hogy felperes vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásaival nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, ezért helytállóan az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 109. § (1), (3) bekezdései alkalmazásával az adó alapját becsléssel állapította meg és a fedezetlen kiadásokat a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 4. § (1) bekezdése, 28. § (1) bekezdése alapján egyéb jövedelemként vette figyelembe.
Az alperes az Art. 138. § (1) bekezdése alapján eljárva megállapította, hogy az új eljárásban az elsőfokú adóhatóság mindenben eleget tett az új eljárást elrendelő felügyeleti intézkedés során meghozott határozatban foglaltaknak, eljárása során eljárási jogszabálysértést nem követett el, az elsőfokú határozat az eljárási és az anyagi jogszabályi előírásoknak megfelel, megalapozott, jogszerű.
A revízió a tényállás tisztázása végett a felperest nyilatkoztatni kívánta, azonban közölte, hogy az eljárás jelenlegi szakaszában nyilatkozatot nem kíván tenni. Az elsőfokú adóhatóság a jegyzőkönyvet az adózó képviselője részére kézbesítette, majd észrevétel hiányában az elsőfokú határozatot kiadmányozta. Ez után nyújtott be felperes képviselője észrevételt, amely így az elsőfokú határozat meghozatala során már nem volt figyelembe vehető, ugyanakkor az adóhatóság megkérdezte a felperest arról, hogy e beadványát kívánja-e fellebbezésnek tekinteni, azonban e megkeresésre válasz nem érkezett. Ezt követően a felperes képviselője által fellebbezés megjelöléssel benyújtott beadványt értékelte az adóhatóság fellebbezésnek, amely szerint a részletes indokokat az adózó méltányolható időn belül előterjeszti, azonban ezt a későbbiek során nem tette meg. A közigazgatási iratok szerint a másodfokú határozat átvétele napján nyújtotta be a felperes fellebbezésének kiegészítését.
Az alperes által helybenhagyott elsőfokú határozatban az elsőfokú hatóság alkalmazta a Magyar Köztársaság Kormánya és Kínai Népköztársaság Kormánya között a kettős adóztatás elkerülésére és az adóztatás kijátszásának megakadályoztatására a jövedelemadó területén Pekingben, 1992. június 17-én aláírt Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) kihirdetéséről rendelkező 1999. évi XV. törvényt, amelynek 1. és 4. cikke alapján, továbbá figyelemmel arra, hogy a kínai állampolgár magánszemély felperes 1992. év óta tartózkodik életvitelszerűen Magyarországon, 1995. évben a magyar hatóságoktól jövedelemszerző tevékenység folytatása céljából bevándorlási engedélyt kért és kapott, továbbá a vizsgált időszakban a hatósági nyilvántartás szerint Magyarországon férjével azonos címen bejelentett állandó lakcímmel rendelkezik és itt munkaviszonyban állt, továbbá férjével közösen céget alapított - figyelemmel az Szja. tv. 3. § 2. és 3. pontjaira is - azt állapította meg, hogy a felperes belföldi illetőségű magánszemélynek minősült, így Magyarországon teljes körű adókötelezettség terhelte. Adózó a vizsgált időszakban társaságot alapított, a tulajdonában álló társaság részére jelentős összegű tagi kölcsönöket nyújtott, több banknál vezetett lakossági forint és deviza számláira jelentős összegű befizetéseket eszközölt, bankszámlái javára a vizsgált időszakban egy magánszemély valutában több alkalommal nagy összegű készpénzes befizetéseket teljesített, különböző magánszemélyektől, illetőleg gazdasági társaságoktól is jelentős átutalások érkeztek. A felperesnek ugyanakkor a munkaviszonyából, illetve más nem önálló tevékenységből származóan a nettó jövedelme életvitelének fedezésére elegendő volt, azonban abból jelentősebb összegű megtakarítása nem keletkezett. Az adóhatóság 2003. és 2005. évek vagyonmérlege alapján azt állapította meg, hogy 2003. évben 18 613 645 Ft, 2004. évben 2 250 620 Ft, 2005. évben 54 404 632 Ft forráshiánya volt a felperesnek, akként, hogy 2003. évre 92 335 890 Ft, 2004. évre 5 666 020 Ft, 2005. évre 69 488 962 Ft egyéb jövedelmet valószínűsített a felperes javára. Az adóhatóság megállapította, hogy az Egyezmény 22. cikkének (1) bekezdése alapján az egyik szerződő államban illetőséggel bíró személynek az Egyezmény megelőző cikkeiben nem tárgyalt jövedelme bárhol is keletkezzen, csak ebben a szerződő államban adóztatható, így az adózó részére a bevétel eltitkolásból eredő egyéb jövedelem nem sorolható az Egyezmény 6., 21. cikkeiben, illetve egyéb cikkeiben meghatározott külön nevesített jövedelemtípusok közé, és Magyarországon teljes körű adókötelezettség alá esik.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Vitatta a határozatokat jogalap és összegszerűség tekintetében is.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította. Indokolása szerint az adóhatóság eljárási és anyagi jogszabálysértés nélkül hozta meg megalapozott határozatait.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és keresete teljesítését, illetve az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalra utasítását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti az Egyezmény 4. és 15. cikkét, mivel igazolta, hogy a vizsgált időszakban létérdek-központja Kínában volt, ezért az adóztatás szempontjából kínai illetőségűnek minősült, egyéb jövedelmei tekintetében Magyarországon nem volt adóztatható. Az elsőfokú bíróság megállapításával ellentétben az alperes a tényállást az Art. 97. § (4) bekezdése és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 50. § (1) bekezdése megsértésével nem tisztázta, a javára szolgáló körülményeket figyelmen kívül hagyta. A becslés feltételei nem állottak fenn, sérült tehát az Art. 108. § (2) bekezdése, az alperes által készített vagyonmérleg hiányos, a 2003. évi nyitó tétel összege valótlan. Fenntartotta azon álláspontját, hogy igazolta a bankszámlájára érkezett összegek továbbutalását, ezért ezen összegeket nála az Art. 1. § (7) bekezdése, az Szja. tv. 7. § (1) bekezdése alapján egyéb jövedelemként megállapítani jogszabálysértő. Az adóhatóság a Ket. 10. § (1) bekezdésében, 60. § (1) és (4) bekezdésében foglalt garanciális szabályokat megsértve tolmácsot nem rendelt ki annak ellenére, hogy a magyar nyelvet nem beszéli, az Art. 100. § (4) bekezdésében foglaltakkal ellentétben nem volt lehetősége megismerni a kapcsolódó vizsgálat anyagát.
Az alperes érdemi ellenkérelmében az ítélet hatályában fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az adóhatóság rendszeresen ellenőrzi az adózókat és az adózásban részt vevő más személyeket. Az ellenőrzés célja az adótörvényekben és más jogszabályokban előírt kötelezettségek teljesítésének vagy megsértésének megállapítása [Art. 86. § (1) bekezdés]. Az adóhatóság az ellenőrzés célját az Art. 87. §-ának (1) bekezdés a)-f) pontjaiban meghatározott fajtájú ellenőrzésekkel valósítja meg. A felperesnél a revízió az a) pont szerinti bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott.
A bevallások utólagos ellenőrzése során az Art. 106. §-ának (1) bekezdése értelmében az adóhatóság az adózó adó-megállapítási, bevallási kötelezettsége teljesítését vizsgálhatja adónként, támogatásonként és időszakonként vagy meghatározott időszakra több adó és támogatás tekintetében is.
A közigazgatási eljárásban a bizonyítási teher szabályait, a bizonyítási eszközök meghatározását az Art. 97. §-ának (4)-(5) bekezdései tartalmazzák, amelyek szerint az ellenőrzés során a tényállást az adóhatóság köteles tisztázni és bizonyítani, kivéve, ha törvény a bizonyítást az adózó kötelezettségévé teszi. A nem bizonyított tény, körülmény a becslési eljárás során az adózó terhére értékelhető [Art. 97. § (6) bekezdés].
Az Art. 97. §-ának (4) bekezdése szerint az ellenőrzés felpereseknél alkalmazott fajtájánál is az adóhatóság köteles tisztázni és bizonyítani a tényállást. Az Art. 109. §-ának (1) bekezdése értelmében ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. Ez esetben - figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelmekre is - az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége.
Az Art. 108. §-ának (1) bekezdése szerint a becslés olyan bizonyítási módszer, amely a törvényeknek megfelelő, a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapját valószínűsíti. Ha az adóhatóság a bizonyítási eljárás során a becslés módszerét alkalmazza, mint ahogyan a felperes ügyében jogszerűen tette, a valós adó alapját valószínűsítenie kell, mivel az alkalmazott módszer csak a valószínűsítést teszi lehetővé. Az Art. 108. §-ának (2) bekezdése alapján az adóhatóság köteles bizonyítani, hogy a becslés alkalmazásának a feltételei fennállnak, azonban az Art. 109. §-ának (3) bekezdése lehetőséget szabályoz az adózónak ahhoz, hogy a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést hitelt érdemlő adatokkal igazolja.
E pertípusban, az úgynevezett vagyonosodási eljárásban meghozott adóhatározatok bírósági felülvizsgálata iránti perben is a [Pp. 324. §-ának (1) bekezdése szerint alkalmazandó] Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el.
Az elsőfokú bíróság a közigazgatási eljárásban az adóhatóságot terhelő bizonyítási kötelezettség és a felpereseknek biztosított igazolási lehetőség alapján lefolytatott bizonyítási eljárást, és az eredményeként meghozott alperesi döntést a kereseti kérelem keretei között, a perben lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként jogszerűnek minősítette, és a keresetet elutasította.
A Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a Pp. 275. §-ának (1) bekezdése alapján a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján dönt. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének, további bizonyítás felvételének nincs helye. Az elsőfokú bíróság értékelte a közigazgatási eljárás teljes anyagát, a felek perbeli nyilatkozatait, beadványaikat, ily módon a bizonyítékokat a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése alapján a maguk összességében értékelte, és meggyőződése szerint bírálva állapította meg, hogy a felperes keresete nem alapos.
Jogszabálysértést a megállapított tényállás iratellenessége, a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen vagy a logika szabályaival ellentétes mérlegelése megalapozhat, ilyen jogsértést azonban a felülvizsgálati kérelem alapján, az elsőfokú ítélettel és az adóhatározatokkal való tételes átvizsgálás során a Kúria nem állapított meg. A felperes valójában a bizonyítékok felülmérlegelését kérte, amelyet azonban a felülvizsgálati kérelemben foglaltak nem alapoztak meg.
A felperes családi és gazdasági kapcsolataira vonatkozóan beszerzett és okszerűen értékelt bizonyítékok alapján az adóhatóság helytállóan állapította meg, hogy felperes az Egyezmény 4. cikke, illetve az Szja. tv. 3. § 2. pontja alapján belföldi illetőségű magánszemélynek minősül, mert állandó lakóhelye és létérdekének központja a vizsgált időszakban Magyarországon volt. A felperes e bizonyított megállapítást nem cáfolta meg, így az Egyezmény sérelme nélkül Magyarországon adóztatható, amelyet az elsőfokú bíróság helyesen állapított meg.
Az adóhatóságnak számolás helyett becsléssel kellett megállapítania az szja alapját, mert felperes jövedelmei nem fedezték a kiadásait. E megállapítás pedig az alperes által bizonyított tényeken: az adózó által szolgáltatott, illetve az adóhatóság részéről bizonyítási eljárás során beszerzett és saját nyilvántartásában lévő adatokon alapult. A felperes a közigazgatási eljárásban az adóhatóság által becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést, a vagyonmérlegben feltüntetett tételek téves voltát hitelt érdemlő adatokkal igazolhatta volna, továbbá a perben az adóhatóság határozati megállapításait bizonyítékokkal megcáfolhatta volna, azonban, amint azt az elsőfokú bíróság aggálytalanul megállapította, alaposan sem az igazolás lehetőségével nem élt, sem a bizonyítás kötelezettségét nem teljesítette, ugyanakkor az adóhatóság a jogilag releváns tények tekintetében a tényállást teljeskörűen tisztázta. A tényállás tisztázatlanságára, bizonyítatlanságára, a vagyonmérleg hiányosságaira való felperesi előadás bizonyítékok nélkül bizonyítatlan féli előadás maradt, ahogyan azt az állítását sem bizonyította hitelt érdemlően, hogy meghatározott összegeket csak átvett más magánszemélyektől, és azokat maradéktalanul továbbutalta.
A felperes magyar állampolgár, a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény, és a végrehajtására kiadott 125/1993. (IX. 22.) Korm. rendelet a magyar állampolgárság megszerzéséhez a magyar nyelv tudását feltételként előírja. Az alapeljárásban a hatóság alkalmazott tolmácsot felperes meghallgatása során, a megismételt eljárásban pedig azt közölte, hogy nyilatkozatot nem kíván tenni. Mindezek miatt a tolmács kirendelésével kapcsolatos eljárási kifogása teljeskörűen megalapozatlan.
A felperes a Pp. 164. § (1) bekezdésében foglalt bizonyítási kötelezettsége ellenére nem bizonyította, hogy irat betekintési joga a közigazgatási eljárásban korlátozott lett volna, illetve - amint azt az elsőfokú bíróság kifejtette -, hogy a vizsgálati jegyzőkönyvből, határozatokból a kapcsolódó vizsgálat anyagát nem ismerhette meg.
A Kúria megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltak szerint rendkívül részletes, pontos tényállást rögzített, az alkalmazott jogszabályokat ismertette is, a keresetet a Pp. 213. § (1) bekezdése alapján teljeskörűen elbírálta, a tényállás és az alkalmazott jogszabályok ütköztetésével minden keresetrész jogi indokolását alaposan kimunkálta, a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alkalmazva okszerűen és logikusan értékelte a bizonyítékokat, eljárási jogszabálysértés nélkül meghozott döntése jogszerű.
Mindezek folytán a Kúria a jogerős ítéletet, amely a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályhelyeket nem sértette meg, a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv. V. 35.320/2012/4.)