adozona.hu
BH 2016.8.223
BH 2016.8.223
Az összetett, komplex egységet képező ügyletnél az összes körülmény értékelése alapján kell dönteni arról, hogy melyik eleme tekintendő járulékosnak [2003. évi XCII. tv. (Art.) 1. § (5) bek.; 2007. évi CXXVII. tv. (Áfa. tv.) 142. § (1) bek., 70. § (1) bek.; 1952. évi III. tv. (Pp.) 339/B. §, 275. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] Az adóhatóság a felperesnél 2013. november hónapra általános forgalmi adó (áfa) adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett.
[2] Az alperes a 2014. december 9. napján kelt határozatában helybenhagyta a revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatot, amely a felperes terhére 2 035 000 Ft adókülönbözetet írt elő, amit jogosulatlan igénylésnek minősített, javára 318 000 Ft adófolyószámlát nem érintő adókülönbözetet állapított meg, 618 000 Ft adóbírságot szabo...
BH 2016.8.223 Az összetett, komplex egységet képező ügyletnél az összes körülmény értékelése alapján kell dönteni arról, hogy melyik eleme tekintendő járulékosnak [2003. évi XCII. tv. (Art.) 1. § (5) bek.; 2007. évi CXXVII. tv. (Áfa. tv.) 142. § (1) bek., 70. § (1) bek.; 1952. évi III. tv. (Pp.) 339/B. §, 275. §].
[1] Az adóhatóság a felperesnél 2013. november hónapra általános forgalmi adó (áfa) adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett.[2] Az alperes a 2014. december 9. napján kelt határozatában helybenhagyta a revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatot, amely a felperes terhére 2 035 000 Ft adókülönbözetet írt elő, amit jogosulatlan igénylésnek minősített, javára 318 000 Ft adófolyószámlát nem érintő adókülönbözetet állapított meg, 618 000 Ft adóbírságot szabott ki.
[3] Az alperes érdemi döntését az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (5) és (7) bekezdéseire, 170. § (2) bekezdésére, 171. § (1) bekezdésére, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 9. § (1) bekezdésére, 13. § (1) bekezdésére, 55. §-ára, 56. §-ára, 70. § (1) bekezdés b) pontjára, 82. § (1) bekezdésére, 138. §-ára, 142. § (1) bekezdés b) pontjára alapította.
[4] Határozata a következőket tartalmazza:
[5] a felperes a H. H. Kft. (Kft.) által gyártott elektromos kapuk viszonteladójaként működött, H. típusú lakossági, illetve ipari kapuk forgalmazásával foglalkozott. Az ipari kapuk tekintetében a Kft. csak akkor nyújt jótállást, ha olyan minősített szakszerelő írja alá a gépkönyvet, aki a viszonteladóval, azaz a felperessel szerződéses jogviszonyban áll, ezért garanciális okokból a kapu beszerzéshez beszerelési szolgáltatás is igényelhető. A felperes a vizsgált időszakban az ifj. N.-T. Bt., a C. Kft. és a B.-F. Kft. felé, a közöttük ipari kapuk kapcsán létrejött ügyletek alapján, a fordított adózás szabályai szerint bocsátotta ki számláit.
[6] Az elsőfokú adóhatóság megalapozottan állapította meg, hogy az ügyletek során elsődlegesen termékértékesítés valósult meg, mivel a megrendelők kizárólag garanciális okok miatt vették igénybe az ipari kapuk vásárlásakor a beépítési szolgáltatást. A felperes számláin feltüntetett gazdasági események nem tartoznak a fordított adózás hatálya alá, az építési hatósági engedélyköteles szolgáltatásnyújtások közé. A számlákat az általános szabályok szerint áfával növelten kellett volna kiállítani és az áfát a felperesnek kellett volna megfizetnie.
[7] Az elsőfokú adóhatóság jogszerűen csökkentette az adóbírságot, mert az adójogszabályok téves értelmezése vezetett az adókülönbözet keletkezéséhez, a felperes eljárása nem adókijátszásra irányult és korábban hasonló mulasztás miatt nem került szankcionálásra.
[8] A felperes keresetében az adóhatósági határozatok javára történő megváltoztatását, fizetési kötelezettsége törlését kérte.
[9] Az elsőfokú bíróság a felperes keresete alapján indult ügyet egyesítette az alperesi határozat ellen előterjesztett kereset alapján indult üggyel, és az egyesített ügyben hozott jogerős ítéletében mindkét keresetet elutasította.
[10] Jogi álláspontja a következő volt:
az adóhatóság a tényállást a határozat meghozatalához szükséges körben felderítette, nem vétett az ügy érdemi eldöntésére kiható eljárási hibát.
[11] A felperes alaptalanul hivatkozott iratellenességre és az Art. 1. § (5) bekezdésében foglaltak megsértésére, mivel a mérlegelési jogkörben hozott határozat megfelel a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 339/B. §-ában foglaltaknak.
[12] A 2006/112/EK tanácsi irányelv (Irányelv) szabályaiból, továbbá a C-224/11. számú ügyben kifejtett jogértelmezésből is az következik, hogy a szolgáltatást összetett szolgáltatás esetén akkor kell járulékosnak tekinteni a főszolgáltatáshoz képest, ha nem önálló célként jelenik meg, hanem arra szolgál, hogy a szolgáltatásnyújtó a főszolgáltatást a lehető legjobb feltételek mellett tudja igénybe venni. A rendelkezésre álló adatokból megállapíthatóan a felek szerződések szerinti fő célja az volt, hogy a megrendelő eleget tudjon tenni azon építési jogszabályból, vagy az általa megkötött kiviteli szerződésből fakadó kötelezettségének, hogy az építésengedély-köteles ingatlant nyílászáróval lássa el. Ebből okszerűen következik, hogy az elsődleges cél a nyílászárók beszerzése volt, és a felperes által vállalt beszerelési és egyéb kötelezettség járulékosnak tekintendő, azt a célt szolgálta, hogy a szerződéses partnerek a fő szolgáltatást (nyílászáró-beszerzést) a lehető legjobb feltételek mellett tudják igénybe venni. A főszolgáltatás által elérendő cél az volt, hogy legyen nyílászáró, ezért a termékértékesítés az, amit dominánsnak lehet tekinteni, a termékértékesítésen túli egyéb szolgáltatások pedig osztják a főszolgáltatás adójogi sorsát (C-349/96., C-242/08.), ezért az alperesi határozatok nem jogszabálysértők.
[13] A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát, vagy az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára.
[14] Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg az Art. 1. § (5) bekezdésének, az Áfa. tv. 142. § (1) bekezdés b) pontjának, a C-349/96., C-41/04., C-111/05., C-394/04., C-395/04., C-572/07. számú ítéletekben kifejtett jogértelmezésnek, a 12/2011/ÜTF körlevélnek és a Kfv. V. 35.411/2010/4. számú ítéletbe foglaltaknak. Fenntartotta keresetben is kifejtett jogi álláspontját, mely szerint tevékenysége épület kapurendszerének megépítésére irányult, amelyhez társulnak a fordított adózás törvényi feltételei. Az általa elvégzett munka nem tekinthető kizárólag a termékértékesítés megvalósulását elősegítő, ennek adóalapjába tartozó szolgáltatásnak, mivel a megrendelők nem különálló szerkezeti elemeket kívántak megvásárolni, hanem komplett kapurendszer megvalósítása érdekében kötöttek vele szerződést.
[15] A Kúria a jogerős ítélet 2053538686 számú határozatot érintő része ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmet nem találta alaposnak a következők miatt:
[16] az Art. 1. § (5) bekezdése az adóhatóság tájékoztatási és az adózó jóhiszemű eljárásra vonatkozó kötelezettségére tartalmaz szabályozást. A felperes tévesen hivatkozott e törvényhely megsértésére, mivel erre utaló adat a perben nem merült fel, és felülvizsgálati kérelmében maga sem jelölt meg olyan konkrét adatot, tényt, körülményt, bizonyítékot, ami alapot adhatna annak megállapítására, hogy az adóhatóság a közigazgatási eljárás során megsértette volna a tájékoztatással kapcsolatos kötelezettségét.
[17] Az alperes az adókülönbözet kapcsán érdemi döntését nem mérlegelési jogkörében eljárva hozta meg. A jogvitára irányadó Áfa. tv. szerinti szabályok [9. § (1) bekezdése, 13. § (1) bekezdése, 55. § (1) bekezdése, 56. §-a, 70. § (1) bekezdés b) pontja, 82. § (1) bekezdése, 138. §-a 142. § (1) bekezdés b) pontja] ugyanis kógensek (kötelezően alkalmazandók) abban az esetben, ha a törvényi tényállások megvalósulnak. A mérlegelési jogkörben hozott határozat továbbá nem azonosítható a tényállás megállapításához tartozó bizonyítékértékeléssel (46/2013. számú közigazgatási elvi határozat).
[18] Az ügyletek adótartalmának eldöntése különös jelentőséggel bír az alkalmazandó adókulcs, illetve az adómentességek, adókedvezmények szempontjából. Az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatából következik, hogy, ha valamely tevékenység több elemből áll, akkor az adott tevékenységre irányadó valamennyi körülményt figyelembe kell venni annak eldöntéséhez, hogy két vagy több ügyletről, vagy egységet képző ügyletről van-e szó, és ez utóbbi esetben az egységet képező ügyletet szolgáltatásnyújtásnak kell-e tekinteni. A gazdasági szempontból egyetlen szolgáltatásból, illetve értékesítésből származó ügyleteket nem szabad mesterségesen elemekre bontani. Annak érdekében azonban, hogy az adóalany az átlagos fogyasztó részére több különálló főszolgáltatást, illetve értékesítést vagy egységet képező ügyletet teljesít-e, először fel kell deríteni a szóban forgó ügylet egyedi jellemzőit (C-349/96., C-34/99., C-41/04... stb.). Valamely szolgáltatás akkor minősíthető járulékosnak, ha nem önálló célként jelenik meg, hanem arra szolgál, hogy a főszolgáltatást a lehető legjobb feltételek mellett lehessen igénybe venni (C-349/96. számú ítélet 30. pont, C-34/99. számú ítélet 45. pont, C-572/07 számú ítélet 18. pont, Part Service ítélet 52. pont, C-276/09. számú ítélet 24-25. pontjai [...] stb.). A perbeli esetben az előzőkben ismertetett közösségi joggyakorlat miatt is kiemelt jelentősége van annak, hogy jogszerű-e vagy sem az ítéletben megállapított tényállás, mivel kizárólag egy jogszerű tényállás ütköztethető a jogvita eldöntésére irányadó nemzeti és közösségi jogi szabályokkal.
[19] Az elsőfokú bíróság, a Pp. 216. § (1) bekezdése, 221. § (1) bekezdése szerint eljárva, ítéletében minden felek által elé tárt adatot, tényt, körülményt, bizonyítékot értékelt, teljesítette indoklási kötelezettségét is. A jogerős ítéletben megállapított tényállás jogszerű, mivel hiánytalanul és iratszerűen tartalmaz minden ügy érdemi eldöntése szempontjából jelentős adatot, ezért ezt a Kúria is irányadónak tekintette a rendkívüli jogorvoslati eljárás során. A felperes felülvizsgálati kérelme, tartalmát tekintve, a bizonyítékok ismételt egybevetésére, ezeknek a felperesi álláspont szerinti megítélésére, azaz felülmérlegelésére irányul, de erre, az előzőkben rögzítettek miatt, nem kerülhetett sor (Pp. 275. §, BH 2002.29., BH 2012.179.).
[20] Jelen ügyben a felek között nem volt vita a tekintetben, hogy a felperes végzett termékértékesítést (ipari kapuk eladása) és szolgáltatást (ipari kapuk beépítése, szerelése) is, melyek közül az utóbbi megfelelne az Áfa. tv. 142. § (1) bekezdés b) pontja szerinti, fordított adózás alá eső építési hatósági engedélyköteles ingatlannal kapcsolatos munkának. A felperes ügyletei tehát komplex (összetett), egymással szorosan összefüggő ügyletek voltak, ezért az Áfa. tv. 70. § (1) bekezdés b) pontja alapján döntést kellett hozni arról, hogy melyik az, amely miatt a felek egymással ügyletet kötöttek, illetve melyik az, amelyik elősegíti, kiegészíti a másik megvalósulását.
[21] Az elsőfokú bíróság a rendelkezésére álló adatok alapján helyes ténybeli és jogkövetkeztetéssel állapította meg, hogy a szerződő felek elsődleges célja az ipari kapuk beszerzése, illetve értékesítése volt, és a felperes által vállalt beszerelési és egyéb szolgáltatások járulékosnak tekintendők. Ez utóbbiak azt a célt szolgálták, hogy a felperes partnerei az ipari kapukat a lehető legjobb feltételek mellett (pl.: garanciával) tudják beszerezni. A felperes partnereinél a felperesi szolgáltatások igénybevétele nem értékelhető önálló célnak, ezt a felperesi érveléssel ellentétben az adóhatósági határozatokban részletesen ismertetett, felperes által ellenbizonyítással meg nem döntött bizonyítékok, amelyek döntő többsége okirat, egyértelműen alátámasztják.
[22] A felperes kérelmének alaposságát a körlevél sem teremtheti meg, mivel nem jogszabály, a Kfv. V. 35.411/2010/4. számú ítéletben kifejtett jogértelmezés pedig nem a jelen perrel érintett jogkérdésre vonatkozik, ennek és jelen pernek a tényállása sem azonos.
[23] A kifejtettekre figyelemmel a Kúria azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben nem sért eljárási szabályt, megfelel a jogvita eldöntésére irányadó nemzeti és közösségi anyagi jognak, joggyakorlatnak, ezért a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv. V. 35.317/2015.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a dr. Kiss János Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Kiss János ügyvéd) által képviselt felperesnek a dr. Lakatos Csaba jogtanácsos által képviselt Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatósága, mint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága jogutódja alperes ellen adóügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2015. április 1. napján kelt 7.K.27.031/2015/6. számú ítélete ellen a felperes által 8. sorszám alatt előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán eljárva - nyilvános tárgyaláson - meghozta a következő
í t é l e t e t:
A Kúria a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 7.K.27.031/2015/6. számú ítéletének az alperes 2053538686 számú határozatára vonatkozó részét hatályában fenntartja.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 30.000 (azaz harmincezer) forint felülvizsgálati perköltséget.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 203.500 (azaz kettőszázháromezer-ötszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
Ez ellen az ítélet ellen további felülvizsgálatnak helye nincs.
I n d o k o l á s
Az adóhatóság a felperesnél 2013. november hónapra általános forgalmi adó (áfa) adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. Az alperes a 2014. december 9. napján kelt határozatában helybenhagyta a revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatot, amely a felperes terhére 2.035.000 Ft adókülönbözetet írt elő, amit jogosulatlan igénylésnek minősített, javára 318.000 Ft adófolyószámlát nem érintő adókülönbözetet állapított meg, 618.000 Ft adóbírságot szabott ki. Az alperes érdemi döntését az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (5) és (7) bekezdéseire, 170. § (2) bekezdésére, 171. § (1) bekezdésére, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 9. § (1) bekezdésére, 13. § (1) bekezdésére, 55. §-ára, 56. §-ára, 70. § (1) bekezdés b) pontjára, 82. § (1) bekezdésére, 138. §-ára, 142. § (1) bekezdés b) pontjára alapította. Határozata a következőket tartalmazza:
A felperes a H. H. Kft. (Kft.) által gyártott elektromos kapuk viszonteladójaként működött, H. típusú lakossági, illetve ipari kapuk forgalmazásával foglalkozott. Az ipari kapuk tekintetében a Kft. csak akkor nyújt jótállást, ha olyan minősített szakszerelő írja alá a gépkönyvet, aki a viszonteladóval, azaz a felperessel szerződéses jogviszonyban áll, ezért garanciális okokból a kapu beszerzéshez beszerelési szolgáltatás is igényelhető. A felperes a vizsgálat időszakban az ifj. N.-T. Bt., a C. Kft. és a B.-F. Kft. felé, a közöttük ipari kapuk kapcsán létrejött ügyletek alapján, a fordított adózás szabályai szerint bocsátotta ki számláit.
Az elsőfokú adóhatóság megalapozottan állapította meg, hogy az ügyletek során elsődlegesen termékértékesítés valósult meg, mivel a megrendelők kizárólag garanciális okok miatt vették igénybe az ipari kapuk vásárlásakor a beépítési szolgáltatást. A felperes számláin feltüntetett gazdasági események nem tartoznak a fordított adózás hatálya alá, az építési hatósági engedélyköteles szolgáltatásnyújtások közé. A számlákat az általános szabályok szerint áfával növelten kellett volna kiállítani és az áfát a felperesnek kellett volna megfizetnie.
Az első fokú adóhatóság jogszerűen csökkentette az adóbírságot, mert az adójogszabályok téves értelmezése vezetett az adókülönbözet keletkezéséhez, a felperes eljárása nem adókijátszásra irányult és korábban hasonló mulasztás miatt nem került szankcionálásra.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok javára történő megváltoztatását, fizetési kötelezettsége törlését kérte.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresete alapján indult ügyet egyesítette az alperesi határozat ellen előterjesztett kereset alapján indult üggyel, és az egyesített ügyben hozott jogerős ítéletében mindkét keresetet elutasította. Jogi álláspontja a következő volt:
Az adóhatóság a tényállást a határozat meghozatalához szükséges körben felderítette, nem vétett ügy érdemi eldöntésére kiható eljárási hibát.
A felperes alaptalanul hivatkozott iratellenességre és az Art. 1. § (5) bekezdésében foglaltak megsértésére, mivel a mérlegelési jogkörben hozott határozat megfelel a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 339/B. §-ában foglaltaknak.
A 2006/112/EK tanácsi irányelv (Irányelv) szabályaiból, továbbá a C-224/11. számú ügyben kifejtett jogértelmezésből is az következik, hogy a szolgáltatást összetett szolgáltatás esetén akkor kell járulékosnak tekinteni a főszolgáltatáshoz képest, ha nem önálló célként jelenik meg, hanem arra szolgál, hogy a szolgáltatásnyújtó a főszolgáltatást a lehető legjobb feltételek mellett tudja igénybe venni. A rendelkezésre álló adatokból megállapíthatóan a felek szerződések szerinti fő célja az volt, hogy a megrendelő eleget tudjon tenni azon építési jogszabályból, vagy az általa megkötött kiviteli szerződésből fakadó kötelezettségének, hogy az építés engedélyköteles ingatlant nyílászáróval lássa el. Ebből okszerűen következik, hogy az elsődleges cél a nyílászárók beszerzése volt, és a felperes által vállalt beszerelési és egyéb kötelezettség járulékosnak tekintendő, azt a célt szolgálta, hogy a szerződéses partnerek a fő szolgáltatást (nyílászáró beszerzést) a lehető legjobb feltételek mellett tudják igénybe venni. A főszolgáltatás által elérendő cél az volt, hogy legyen nyílászáró, ezért a termékértékesítés az, amit dominánsnak lehet tekinteni, a termékértékesítésen túli egyéb szolgáltatások pedig osztják a főszolgáltatás adójogi sorsát (C-349/96., C-242/08.), ezért az alperesi határozatok nem jogszabálysértők.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát, vagy az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg az Art. 1. § (5) bekezdésének, az Áfa tv. 142. § (1) bekezdés b) pontjának, a C-349/96., C-41/04., C-111/05., C-394/04., C-395/04., C-572/07. számú ítéletekben kifejtett jogértelmezésnek, a 12/2011/ÜTF körlevélnek és a Kfv.V.35.411/2010/4. számú ítéletbe foglaltaknak. Fenntartotta keresetben is kifejtett jogi álláspontját, mely szerint tevékenysége épület kapurendszerének megépítésére irányult, amelyhez társulnak a fordított adózás törvényi feltételei. Az általa elvégzett munka nem tekinthető kizárólag a termékértékesítés megvalósulását elősegítő, ennek adóalapjába tartozó szolgáltatásnak, mivel a megrendelők nem különálló szerkezeti elemeket kívántak megvásárolni, hanem komplett kapurendszer megvalósítása érdekében kötöttek vele szerződést.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadható részének hatályában fenntartását kérte.
A Kúria a Kft.V.35.317/2015/6. számú végzésében, a Pp. 340/A. § (2) bekezdés a) pontjára alapítottan, hivatalból elutasította a felperes felülvizsgálati kérelmét azon jogerős ítéleti rész tekintetében, amely az adóhatósági határozatot vizsgálta felül.
A Kúria a jogerős ítélet 2053538686 számú határozatot érintő része ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmet nem találta alaposnak a következők miatt:
Az Art. 1.§ (5) bekezdése az adóhatóság tájékoztatási és az adózó jóhiszemű eljárásra vonatkozó kötelezettségére tartalmaz szabályozást. A felperes tévesen hivatkozott e törvényhely megsértésére, mivel erre utaló adat a perben nem merült fel, és felülvizsgálati kérelmében maga sem jelölt meg olyan konkrét adatot, tényt, körülményt, bizonyítékot, ami alapot adhatna annak megállapítására, hogy az adóhatóság a közigazgatási eljárás során megsértette volna a tájékoztatással kapcsolatos kötelezettségét.
Az alperes az adókülönbözet kapcsán érdemi döntését nem mérlegelési jogkörében eljárva hozta meg. A jogvitára irányadó Áfa tv. szerinti szabályok (9.§.(1) bekezdése, 13.§.(1) bekezdése, 55.§.(1) bekezdése, 56.§-a, 70.§ (1) bekezdés b) pontja, 82.§.(1) bekezdése, 138.§-a 142.§ (1) bekezdés b) pontja) ugyanis kogensek (kötelezően alkalmazandók) abban az esetben, ha a törvényi tényállások megvalósulnak. A mérlegelési jogkörben hozott határozat továbbá nem azonosítható a tényállás megállapításához tartozó bizonyítékértékeléssel (46/2013. számú közigazgatási elvi határozat).
Az ügyletek adótartalmának eldöntése különös jelentőséggel bír az alkalmazandó adókulcs, illetve az adómentességek, adókedvezmények szempontjából. Az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatából következik, hogy, ha valamely tevékenység több elemből áll, akkor az adott tevékenységre irányadó valamennyi körülményt figyelembe kell venni annak eldöntéséhez, hogy két vagy több ügyletről, vagy egységet képző ügyletről van-e szó, és ez utóbbi esetben az egységet képező ügyletet szolgáltatásnyújtásnak kell-e tekinteni. A gazdasági szempontból egyetlen szolgáltatásból, illetve értékesítésből származó ügyleteket nem szabad mesterségesen elemekre bontani. Annak érdekében azonban, hogy az adóalany az átlagos fogyasztó részére több különálló főszolgáltatást, illetve értékesítést vagy egységet képező ügyletet teljesít-e, először fel kell deríteni a szóban forgó ügylet egyedi jellemzőit (C-349/96., C-34/99., C-41/04... stb.). Valamely szolgáltatás akkor minősíthető járulékosnak, ha nem önálló célként jelenik meg, hanem arra szolgál, hogy a főszolgáltatást a lehető legjobb feltételek mellett lehessen igénybe venni (C-349/96. számú ítélet 30. pont, C-34/99. számú ítélet 45. pont, C-572/07 számú ítélet 18. pont, Part Service ítélet 52. pont, C-276/09. számú ítélet 24-25. pontjai ... stb.). A perbeli esetben az előzőkben ismertetett közösségi joggyakorlat miatt is kiemelt jelentősége van annak, hogy jogszerű- vagy sem az ítéletben megállapított tényállás, mivel kizárólag egy jogszerű tényállás ütköztethető a jogvita eldöntésére irányadó nemzeti és közösségi jogi szabályokkal.
Az első fokú bíróság, a Pp. 216.§ (1) bekezdése, 221.§ (1) bekezdése szerint eljárva, ítéletében minden felek által elé tárt adatot, tényt, körülményt, bizonyítékot értékelt, teljesítette indoklási kötelezettségét is. A jogerős ítéletben megállapított tényállás jogszerű, mivel hiánytalanul és iratszerűen tartalmaz minden ügy érdemi eldöntése szempontjából jelentős adatot, ezért ezt a Kúria is irányadónak tekintette a rendkívüli jogorvoslati eljárás során. A felperes felülvizsgálati kérelme, tartalmát tekintve, a bizonyítékok ismételt egybevetésére, ezeknek a felperesi álláspont szerinti megítélésére, azaz felülmérlegelésére irányul, de erre, az előzőkben rögzítettek miatt, nem kerülhetett sor (Pp. 275.§., BH 2002.29., BH 2012.179.).
Jelen ügyben a felek között nem volt vita a tekintetben, hogy a felperes végzett termékértékesítést (ipari kapuk eladása) és szolgáltatást (ipari kapuk beépítése, szerelése) is, melyek közül az utóbbi megfelelne az Áfa tv. 142.§ (1) bekezdés b) pontja szerinti, fordított adózás alá eső építési hatósági engedélyköteles ingatlannal kapcsolatos munkának. A felperes ügyletei tehát komplex (összetett), egymással szorosan összefüggő ügyletek voltak, ezért az Áfa tv. 70. § (1) bekezdés b) pontja alapján döntést kellett hozni arról, hogy melyik az, amely miatt a felek egymással ügyletet kötöttek, illetve melyik az, amelyik elősegíti, kiegészíti a másik megvalósulását.
Az első fokú bíróság a rendelkezésére álló adatok alapján helyes ténybeli és jogkövetkeztetéssel állapította meg, hogy a szerződő felek elsődleges célja az ipari kapuk beszerzése, illetve értékesítése volt, és a felperes által vállalt beszerelési és egyéb szolgáltatások járulékosnak tekintendők. Ez utóbbiak azt a célt szolgálták, hogy a felperes partnerei az ipari kapukat a lehető legjobb feltételek mellett (pl.: garanciával) tudják beszerezni. A felperes partnereinél a felperesi szolgáltatások igénybevétele nem értékelhető önálló célnak, ezt a felperesi érveléssel ellentétben az adóhatósági határozatokban részletesen ismertetett, felperes által ellenbizonyítással meg nem döntött bizonyítékok, amelyek döntő többsége okirat, egyértelműen alátámasztják.
A felperes kérelmének alaposságát a körlevél sem teremtheti meg mivel nem jogszabály, a Kfv.V.35.411/2010/4. számú ítéletben kifejtett jogértelmezés pedig nem a jelen perrel érintett jogkérdésre vonatkozik, ennek és jelen pernek a tényállása sem azonos.
A kifejtettekre figyelemmel a Kúria azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben nem sért eljárási szabályt, megfelel a jogvita eldöntésére irányadó nemzeti és közösségi anyagi jognak, joggyakorlatnak, ezért a Pp. 275.§ (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A pervesztes felperes a Pp. 270.§ (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 78.§ (1) bekezdése alapján köteles a felülvizsgálati perköltség megfizetésére.
A felülvizsgálati eljárási illetékre vonatkozó ítéleti rendelkezések az illetékekről szóló 1990.évi XCIII. törvény 50. § (1) bekezdésén és a költségmentesség alkalmazásáról szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdésén alapulnak.
Budapest, 2016. február 18.
Dr. Lomnici Zoltán sk. a tanács elnöke, Dr. Kárpáti Magdolna sk. előadó bíró, Dr. Kurucz Krisztina sk. bíró
(Kúria, Kfv. V. 35.317/2015.)