adozona.hu
ÍH 2016.83
ÍH 2016.83
A perindítási határidő, bejegyzési engedély érvénytelensége A perindítási határidő és a felszámolás alá került adós társaság által kiállított, az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez szükséges engedély érvényességének vizsgálata [Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pont, 3. § (1) bekezdés e) pont, 4. § (1) bekezdés; régi Ptk. 117. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság a 17. sorszámú ítéletében megállapította, hogy a felperes által 2010. február 11-én, a B. belterület 35175/0/A/2 helyrajzi számú, üzlet megnevezésű ingatlanra kiállított, az I. rendű alperes javára szóló tulajdonjog bejegyzési engedély érvénytelen; megkereste az ingatlanügyi hatóságot, hogy az ingatlan vonatkozásában jegyezze vissza a felperes tulajdonjogát 1/1 tulajdoni hányadban, az I. rendű alperes tulajdonjogának egyidejű törlésével, továbbá hogy jegyezze vissza az I. ...
ÍH 2016.83 A perindítási határidő, bejegyzési engedély érvénytelensége
A perindítási határidő és a felszámolás alá került adós társaság által kiállított, az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez szükséges engedély érvényességének vizsgálata [Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pont, 3. § (1) bekezdés e) pont, 4. § (1) bekezdés; régi Ptk. 117. §].
Az elsőfokú bíróság a 17. sorszámú ítéletében megállapította, hogy a felperes által 2010. február 11-én, a B. belterület 35175/0/A/2 helyrajzi számú, üzlet megnevezésű ingatlanra kiállított, az I. rendű alperes javára szóló tulajdonjog bejegyzési engedély érvénytelen; megkereste az ingatlanügyi hatóságot, hogy az ingatlan vonatkozásában jegyezze vissza a felperes tulajdonjogát 1/1 tulajdoni hányadban, az I. rendű alperes tulajdonjogának egyidejű törlésével, továbbá hogy jegyezze vissza az I. rendű alperes javára a tulajdonjog fenntartással történt eladás tényét, eredeti állapot helyreállításának jogcímén; a II. rendű alperest mindezek tűrésére kötelezte, az I. rendű alperest pedig, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 596 900 forint perköltséget, valamint az államnak - külön felhívásra - 564 000 forint eljárási illetéket; ezt meghaladóan a keresetet elutasította.Határozatának indokolásában rögzítette a tényállás körében, hogy a felperes mint eladó és az I. rendű alperes mint vevő között 2006. október 2-án adásvételi szerződés jött létre a felperes 1/1 arányú kizárólagos tulajdonát képező, B., L. u. 1. számú (35175 helyrajzi számú) ingatlanon felépítésre kerülő társasházi ingatlanból 900/100 000-ed tulajdoni illetőségre, ami a társasházi bejegyzést követően várhatóan 35175/0/A/2 helyrajzi számú külön lapon kerül bejegyzésre társasházi üzletként. A szerződés szerint a felperes a tulajdonjogát fenntartotta; az I. rendű alperes a kikötött 9 400 000 forint vételárból 940 000 forint előleget a szerződés aláírását követő 30 napon belül, 8 460 000 forint vételárrészletet pedig 2007. március 31-ig volt köteles megfizetni. A 10. pont szerint a felperes ügyvéd által ellenjegyzett és ügyvédi letétbe helyezett külön nyilatkozatban kellett hozzájárulását adja az I. rendű alperes tulajdonjogának vétel jogcímén való bejegyzéséhez, a vételár hiánytalan megfizetésének esetére.
A szerződés szerint az I. rendű alperes javára szóló, tulajdonjog fenntartással történt eladás ténye bejegyzésre került az ingatlan-nyilvántartásba, ezt követően megtörtént a társasház alapítás és annak bejegyzése is 2007. szeptember 25-én.
2010. február 11-én a felperes - akinek képviseletében az I. rendű alperes járt el ügyvezetőként - és az I. rendű alperes közösen megbízást adtak a G. Ügyvédi Iroda részére az I. rendű alperes tulajdonjogának bejegyzésére alkalmas okirat elkészítésére; az ügyvédi megbízás és tényvázlat megnevezésű okiratban úgy nyilatkoztak, hogy a szerződésben rögzített 9 400 000 forint vételárat az I. rendű alperes megfizette a felperesnek. A 2010. február 11-én kelt okiratban a felperes eladóként feltétlen és visszavonhatatlan hozzájárulását adta az I. rendű alperes tulajdonjogának bejegyzéséhez.
Az I. rendű alperes tulajdonjoga az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre került, a földhivatal egyúttal törölte az ingatlan-nyilvántartásból a tulajdonjog fenntartással történt eladás tényét.
A II. rendű alperes jelzálogjog és vételi jog jogosultja az ingatlan tekintetében; jogosultságai az ingatlan tulajdoni lapjára feljegyzésre kerültek.
A felperessel szemben 2012. március 21-én felszámolási eljárás indult; a felperes 2013. február 1. napi kezdő időponttal felszámolás alatt áll.
A felszámoló a földhivatalnál gyakorolt iratbetekintés és iratmásolat kérés alapján, 2013. október 15-én szerzett tudomást az I. rendű alperessel kötött adásvételi szerződésről, illetve a felperes 2010. február 11-i tulajdonjog bejegyzési engedélyéről.
A felperes a 2014. január 10. napján benyújtott keresetében, a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 40. § (1) bekezdésének a) pontja, a Ptk. 237. § (1) bekezdése alapján kérte a B. belterület 35175/0/A/2 helyrajzi számú ingatlanra, 2010. február 11-én kiadott tulajdonjog bejegyzési engedély érvénytelenségének megállapítását, a nyilatkozat kiadása előtti helyzet visszaállításaként a felperes 1/1 arányú tulajdoni hányadának bejegyzését, az I. rendű alperes tulajdonjogának törlését, illetve a tulajdonjog fenntartással történt eladás tényének visszajegyzését; a II. rendű alperes tűrésre való kötelezésével. Állította a támadott jognyilatkozat eredményeként az adós vagyonának csökkenését, a hitelezők kijátszására irányuló szándékot, a rosszhiszeműség vélelmét a Cstv. 40. § (3) bekezdése alapján, az I. rendű alperes ügyvezetői jogállására, valamint tulajdonosi minőségére tekintettel a felperes közvetlen irányítását biztosító befolyással rendelkező J. Kft.-ben. Utalt a jogügylet ingyenességére is a vételár kifizetésének igazolása nélkül, illetve a Cstv. 31. §-ában foglalt kötelezettségek elmulasztására is.
Az alperesek az ellenkérelmükben a kereset elutasítását kérték, vitatva a kereset alapjául megjelölt érvénytelenségi feltételeket.
Az I. rendű alperes vitatta azt is, hogy a tulajdonjog bejegyezési engedély perben megtámadható jognyilatkozat. Hivatkozott továbbá a vételár megfizetésére, illetve a 90 napos perindítási határidő elmulasztására.
Az elsőfokú bíróság a Cstv. 40. § (1), (1a), (3) bekezdésének, a Ptk. 237. § (1) bekezdésének és a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (Sztv.) 167. § (1) bekezdésének rögzítését követően elsőként azt állapította meg az iratokhoz csatolt, földhivatali bélyegzővel ellátott adásvételi szerződés és tulajdonjog bejegyzési engedély alapján, hogy a felperes 2013. október 15-én, az iratbetekintés alkalmával szerzett tudomást a keresettel támadott jogügyletről, ezért a keresetindítás 90 napos határidején belül nyújtotta be keresetét 2014. január 10-én.
Ezt követően leszögezte, hogy a kereseti kérelem alapján vizsgálhatóak voltak a Cstv. 40. § (1) bekezdésének a) pontjában írt feltételek a per tárgyává tett tulajdonjog bejegyzési engedély mint jognyilatkozat érvényessége körében. Kifejtette, hogy a gazdálkodó szervezet felperes és vezető tisztségviselője között létrejött jogügylet miatt megállapítható volt a rosszhiszeműség, a csalárdság vélelmezett tényállási eleme a Cstv. 40. § (3) bekezdése alapján. E körben annak volt jelentősége, hogy mind a szerződés megkötésének, mind a tulajdonjog bejegyzési engedély kiadásának idején az I. rendű alperes volt az ügyvezetője a felperesnek, a felperes nevében is ő tett nyilatkozatot. Nem volt relevanciája az ügyvezetői tisztségről való későbbi lemondásnak, sem annak, hogy a felszámolással való fenyegetettség időpontja mikor következett be.
Kitért arra is az ítélet, hogy az I. rendű alperes nem bizonyította a perben az ingatlan vételárának kiegyenlítését, amellyel teljesült volna a tulajdonjog bejegyzési engedély szerződésben kikötött feltétele, illetve nem jelentkezett volna vagyoncsökkenés a felperesnél. Az elsőfokú bíróság nem fogadta el az I. rendű alperes által csatolt és befizetőként az ő aláírását tartalmazó bevételi pénztárbizonylatokat, a bizonylatok további általános alaki kellékei - bevételező, kiállító személy aláírása, ellenőrző, utalványozó, pénztáros megjelölése, aláírása - nélkül. Megjegyezte ezzel kapcsolatban azt is, hogy könyvelési anyag nem áll rendelkezésre, illetve hogy a bevételi pénztárbizonylaton levő sorszámozási időpontok ellentmondásosak. Nem volt alkalmas a vételár teljesítésének igazolására az ügyvédi tényvázlat sem, mivel az abban foglalt nyilatkozatot mindkét fél részéről az I. rendű alperes tette meg.
Az elsőfokú bíróság szerint ezért nem volt megállapítható a vételár megfizetése, ezzel a tulajdonjog bejegyzési engedély, az I. rendű alperes tulajdonszerzésének feltétele; a rosszhiszeműség vélelme fennállt, a felperes vagyona csökkent, mindezzel teljesült valamennyi, a Cstv. 40. § (1) bekezdése a) pontjában nevesített érvénytelenségi feltétel.
Rögzítette végül az elsőfokú ítélet, hogy a 2014. június 3-i tárgyaláson kiosztotta a bíróság a felek számára a bizonyítási teher szabályait; az I. rendű alperes által, a tárgyalás berekesztését megelőzően előterjesztett tanúbizonyítási indítványt elkésettség miatt mellőzni kellett, a Pp. 8. §-ában írtakkal összhangban. A kereset részbeni elutasítása a II. rendű alperessel szembeni perköltségigényre vonatkozott.
Az ítélettel szemben az I. rendű alperes nyújtott be fellebbezést, amelyben elsődlegesen annak megváltoztatásával a kereset elutasítását és a felperes kötelezését kérte perköltség megfizetésére, másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak új eljárás lefolytatására való utasítását indítványozta.
Csatolva a B.-i Kerületi Hivatala 2015. május 12-én kelt, 9.../2015. számú végzését, miszerint a felperes jogi képviselője 2013. október 8-án gyakorolt iratbetekintési jogot, az I. rendű alperes fenntartotta, hogy a kereset elkésett, az iratbetekintés időpontjára eső tudomásszerzés miatt. Hangsúlyozta, hogy a 2015. április 28-i elsőfokú tárgyaláson vitatta a felperes tudomásszerzésének időpontját 2013. október 15-ével, határidőben tett bizonyítási indítványát indokolatlanul utasította el az elsőfokú bíróság.
A hitelezők kijátszására irányuló szándék hiánya körében kifejtette, hogy a 2012. március 21-én kezdeményezett felszámolási eljárást megelőzően, a perbeli nyilatkozat megtételekor nem fenyegette felszámolás a felperest, nem volt lejárt vagy olyan kötelezettsége sem, ami később a felszámoláshoz vezetett volna. Állította, hogy hitelező hiányában nem teljesülhetett a Cstv. 40. § (1) bekezdésének a) pontjában megkövetelt szándék a hitelezők kijátszására. Álláspontja szerint a felperes nem bizonyított hitelező kijátszására irányuló szándékot, sem hitelezői igény fennállását, amelyre vonatkozó kioktatást nem is kapott az elsőfokú bíróság részéről. A 2014. június 3-i tárgyaláson csupán annyiban valósult meg az elsőfokú bíróság tájékoztatása, hogy idézte a Pp. 164. § (1) bekezdését; e tájékoztatáshoz képest nem volt elkésettnek tekinthető az I. rendű alperes tanúbizonyítási indítványa sem.
Vitatta a Számviteli törvénnyel kapcsolatos ítéleti indokolás helytállóságát is. Álláspontja szerint ugyanis a számviteli fegyelem, egyes bizonylati elemek betartásának elmulasztása önmagában nem vonja kétségbe a bizonylat szerinti gazdasági esemény megtörténtét. Az elsőfokú ítélettel szemben nem kötelező eleme a pénztárbizonylatnak a pénztáros megjelölése, és nem volt vitás a perben a kiállító személy feltüntetésének elmaradása. Megjegyezte azt is, hogy nem támasztotta alá egyéb bizonyíték azt az ítéleti megállapítást, hogy a könyvelési iratok között nem kerültek elhelyezésre a bevételi pénztárbizonylatok, sem pedig a sorszámozással kapcsolatos aggályt. Tanúbizonyítási indítványa ugyanakkor ennek tisztázására is irányult.
Tévesnek találta ezért az elsőfokú bíróság mérlegelési jogának gyakorlását a bizonyítékok értékelése körében.
A felperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását és az I. rendű alperes másodfokú perköltségben való marasztalását kérte.
Előadta, hogy a 2013. október 8-i iratbetekintés után, az iratmásolatok 2013. október 15-i kézhezvételével vált ismertté előtte a dokumentumok részletes tartalma; ekkor került abba a helyzetbe, hogy felismerje a jognyilatkozat megtámadhatóságát. Utalt arra a körülményre is, hogy az adós volt képviselője nem tett eleget a Cstv. 31. §-ában írt kötelezettségeinek.
Rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság többször is felhívta az alpereseket bizonyítékaik előterjesztésére, a Pp. 8. §-ában, 141. § (2) és (6) bekezdésében és Pp. 164. § (1) bekezdésében foglaltakra történt figyelmeztetéssel. Az I. rendű alperes konkrétumok megjelölése nélkül, általánosságban hivatkozik csupán az eljárási szabályok megsértésére.
Álláspontja szerint a törvényszék a bizonyítási eljárás eredményének megfelelően, helyesen állapította meg a tényállást; és helytállóan indokolt döntéssel adott helyt a keresetnek.
A fellebbezést az ítélőtábla alaposnak találta.
Leszögezte: az elsőfokú bíróság a helyesen megállapított tényállás alapján érdemben helytálló jogi következtetésre jutva adott helyt a keresetnek, az érvénytelenség Cstv. 40. § (1) bekezdésének a) pontjában írt konjunktív feltételeinek megállapításával.
A másodfokú bíróság elsőként - a fellebbezéssel kapcsolatban - rögzítette, hogy nem merült fel ok az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére [Pp. 252. § (2) és (3) bekezdés].
A Pp. 215. §-a szerint a bíróság mind a kereset, mind az ellenkérelem tekintetében kötve van a felek tényállításához; a Pp. 3. § (3) bekezdése szerinti kioktatási kötelezettségét is a felek tényelőadásához igazodóan kell teljesítenie, a bizonyításra szoruló releváns tények körében.
Az I. rendű alperes - annak ellenére, hogy nyilvánvalóan ismert volt előtte a vezetése alatt állt felperes gazdálkodása, iratainak tartalma - nem tett megfelelő részletességű tényállítást védekezésének alapjául a Pp. 139. §-ának előírása szerint, az elsőfokú bíróságnak a Pp. 141. § (2) és (6) bekezdéseinek megfelelően tett felhívásai eredménytelenek maradtak. Erre figyelemmel - az I. rendű alperes ellenkérelme alapjául tett tényelőadáshoz mérten - nem volt megállapítható mulasztás, eljárási szabálysértés a törvényszék részéről, a Pp. 3. § (3) bekezdésében írt tájékoztatási kötelezettség teljesítésével kapcsolatban.
Az ítélőtábla kiemelte az elsőfokú eljárás iratai alapján, hogy az I. rendű alperes 2004. szeptember 7-től 2012. február 15-ig önálló képviseleti joggal rendelkező vezető tisztségviselője volt a felperesnek; tisztsége a társaság 2011. december 15-i, a cégbíróság általi megszűntnek nyilvánítással és a kényszer-végelszámolás elrendelésével szűnt meg 2012. február 15-én. Hangsúlyozza azt is, hogy az I. rendű alperes volt képviselőként nem tett eleget iratátadási és elszámolási kötelezettségének; mulasztása miatt a felperes könyvelési dokumentumai, iratai nem kerültek a felszámoló birtokába.
A másodfokú bíróság rögzítette: az irányadó bírósági gyakorlat alapján, hogy a fedezetelvonó szerződés [Ptk. 203. §] speciális esetének minősülő, a Cstv. 40. §-ának (1) bekezdésében foglalt szabály alkalmazandóvá válik az adós felszámolásának elrendelésével, a felszámolás alá került gazdálkodó szervezet által megkötött szerződések, jogügyletek, illetve jognyilatkozatok vonatkozásában. A Cstv. 40. §-ában szabályozott jogintézmény célja annak megakadályozása, hogy az adós elvonja a felszámolási eljárásba bejelentkezett hitelezők kielégítésére szolgáló vagyoni fedezetet.
A Cstv. e rendelkezésének értelmében tételes jogi szabály biztosítja a megtámadás jogát a hitelező, avagy a felszámoló által képviselt adós számára az adósnak a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra érkezését megelőzően - a Cstv.-ben megadott határidőn belül - és azt követően megkötött szerződése vagy más jognyilatkozata tekintetében az a)-c) pontokban írt megtámadási feltételek szerint.
Figyelemmel arra, hogy vitatott volt a perben az ingatlan tulajdonjogának átruházást célzó adásvételi szerződéstől elkülönülő, külön okiratba foglalt és évekkel később megadott, az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez szükséges engedély megtámadhatósága jognyilatkozatként, a tulajdonváltozást kiváltó bejegyzési engedély jogi jellegének tisztázása érdekében rögzíti az ítélőtábla, az 1/2000. Polgári jogegységi határozat iránymutatása alapján, hogy a tulajdonátruházás két jogügyletből áll: a tulajdonjog átruházására vonatkozó kötelezettségvállalásból, mint jogcímet teremtő kötelező ügyletből (szerződés) és a tulajdonátszállást eredményező átruházó (rendelkező) ügyletből. E kettősség miatt ingatlan átruházás esetén is különbséget kell tenni a jogcímes ügylet (szerződés) érvényes létrejötte és a tulajdonátszállást eredményező, a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartási átvezetéséhez szükséges bejegyzési engedély között. A tulajdonátszállást eredményező rendelkező ügylet jogi természetét tekintve az átruházás módja, az ingatlanon való tulajdonszerzéshez kapcsolódó jogcselekmény [Ptk. 117. § (3) bekezdés, az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Inytv.) 29. §], amelynek elmaradása nem érinti az átruházás jogcíméül szolgáló ügylet (kötelmi jogi kötelezettségvállalás) létrejöttét és érvényességét. Az átruházás jogcíméül szolgáló szerződés a tulajdonjog bejegyzési engedély nélkül is érvényes és kikényszeríthető kötelmet keletkeztet.
Az eladónak az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez szükséges - a tulajdonváltozást kiváltó - engedélyre vonatkozó jognyilatkozatát a szerződés teljesítése körében kell kiadnia a vevő tulajdonjogának bejegyzéséhez, a bejegyzési engedély elmulasztása kötelmi jogcímet teremt a vevő számára az okirat kiadása iránt [Ptk. 205. §, 365. §, 295. §; BDT 2014. 3230., BH 2005.61.].
Tulajdonjog fenntartással történt eladás esetén - amikor a szerződő felek a vételár teljes kiegyenlítésének feltételéhez kötik a tulajdonjog átszállását - a jogcímet jelentő kötelező jogügylet és az átruházó rendelkező jogügylet kettőssége markánsan jelentkezik, időben és alakilag is egyértelműen elválik egymástól. A vételár megfizetésének feltételéhez kötött tulajdonjog bejegyzési engedély mint egyoldalú jognyilatkozat érvényessége külön és önállóan is vizsgálható a kötelmi jogi jogügylettől. Nem volt akadálya a felszámolás alá került adós e tárgyban adott jognyilatkozata megtámadásának sem, a Cstv. 40. §-ában írt feltételek szerint.
A keresettel támadott 2011. február 10-én kelt jognyilatkozatot a felperes a Cstv. 40. § (1) bekezdésének a) pontjában írt határidőn belül, a felszámolási kérelem bíróságra érkezésének napját megelőző öt éven belül tette; eredményes megtámadásához e jogszabályhely szerint teljesülnie kellett az adós vagyoncsökkenését jelentő objektív feltételnek, bizonyítani kellett továbbá azt a szubjektív elemet is, ami a szerződő személyek csalárdságára - a hitelezők kijátszására irányuló szándékra, illetve az arról való tudomásra - vonatkozik.
Leszögezte az ítélőtábla az elsőfokú eljárás iratai alapján, hogy keresetében a felperes kizárólag a Cstv. 40. § (1) bekezdésének a) pontja szerint hivatkozott a 2010. február 11-i nyilatkozat érvénytelenségére, a rosszhiszeműség körében a Cstv. 40. § (3) bekezdésében írt vélelem alkalmazásával. A jogügylet esetleges ingyenessége - ami a Cstv. 40. § (1) bekezdésének b) pontja alá tartozó megtámadási feltétel - kereseti kérelem hiányában nem volt vizsgálandó jelen eljárásban, ezért nem volt jelentősége a vételár kifizetésének vagy teljesítése elmulasztásának az I. rendű alperes részéről, a felperessel kötött adásvételi szerződés alapján.
A szubjektív perindítási határidő betartása tekintetében elkésettnek minősült az I. rendű alperes nyilatkozata a 2015. április 28-i elsőfokú tárgyaláson a Pp. 141. § (2) és (6) bekezdéseire történt figyelmeztetéseket és felhívásokat követően; ugyanezen ok miatt, a Pp. 235. § (1) bekezdése alapján nem volt figyelembe vehető a fellebbezéshez csatolt hatósági igazolás sem, a 2013. október 8-i iratbetekintésről. Az alperes erre vonatkozó nyilatkozatának és bizonyítékának előterjesztése nem ütközött akadályba az elsőfokú eljárásban, benyújtásuk végső határideje a 2015. január 27-i tárgyaláson kihirdetett 15. sorszámú végzésben foglalt 15 nap volt [Pp. 141. § (2) és (6) bekezdés, 105. § (1) bekezdés].
Mindezekre tekintettel, a Pp. 141. § (6) bekezdésének, 163. § (2) bekezdésének helyes alkalmazásával, a bizonyítékok megfelelő értékelésével állapította meg az elsőfokú bíróság a szubjektív keresetindítási határidő kezdő időpontját és betartását; helyesen fogadta el az érvénytelenségi okról való tudomásszerzés idejeként az iratmásolat kiadásának napját (2013. október 15.), a keresettel támadott jognyilatkozaton elhelyezett földhivatali dátumigazolásra is tekintettel.
Utalt az ítélőtábla ugyanakkor arra is, hogy a szubjektív perindítási határidőre - anyagi jogi jellege miatt - irányadóak az elévülés szabályai, azonban a Cstv. speciális előírásainak megfelelően. A jogügyletről való tudomásszerzés ideje, a megtámadhatóság felismerése ugyanis - a Ptk. szabályozásától eltérően - nem az elévülés nyugvása körében értékelendő kérdés, hanem a keresetindítási határidő kezdő időpontja a Cstv. 40. §-ának (1) bekezdése szerint. A Cstv. nem adja meg, nem szűkíti a tudomásszerzés mibenlétét, ezért a megtámadási jog gyakorlásával kapcsolatban annak van jelentősége, hogy a felperes mikor jutott az igényérvényesítéshez szükséges információk, adatok birtokába. Erre figyelemmel helytállóan hivatkozott a felperes a fellebbezési ellenkérelemben az iratmásolat kézhezvételének napjára a tudomásszerzés idejeként.
Annak hangsúlyozásával, hogy tulajdonjog fenntartással történt adásvétel esetén, a tulajdonjog átszállása későbbi feltételhez kötött, nem az adásvételi szerződés alapján, hanem külön rendelkező jognyilatkozat eredményeként következik be, leszögezte az ítélőtábla, hogy a felperes 2010. február 11-én kelt jognyilatkozatának eredményeként az adós vagyona csökkent. Utal ezzel kapcsolatban a felszámolási vagyon Cstv.-ben megadott fogalmára és az aktív vagyonszemléletet követő, irányadó bírósági gyakorlatra is [Cstv. 3. § (1) bekezdés e) pont, 4. § (1) bekezdés; BDT 2011.2474.].
Rögzítette végül a másodfokú bíróság, hogy a rosszhiszeműség Cstv. 40. § (3) bekezdésén alapuló vélelmét - amelyre a felperes töretlenül hivatkozott az elsőfokú eljárásban, a vonatkozó tényállási elemek részletes, okiratokon nyugvó előadásával - az I. rendű alperes meg sem kísérelte megdönteni, a társaság és vezető tisztségviselője között létrejött jogügylet tekintetében. A vélelemmel szemben az I. rendű alperes általánosságban állította, de nem bizonyította, hogy a felperesnek nem voltak hitelezői a keresettel támadott jognyilatkozat megtételekor. Kellő bizonyítás nélkül tett előadását önmagában cáfolta az a további körülmény is, hogy a felperes cégjegyzékébe bejegyzésre került 2010. március 22-ével elrendelt végrehajtás ténye (33/001 rovat), amelynek nyilvánvaló ténybeli alapja fennálló és kiegyenlítetlen adótartozás volt.
Az I. rendű alperes meg sem kísérelte okiratokkal alátámasztani állításait, a részéről felajánlott tanúbizonyítás nemcsak elkésettsége, hanem szükségtelensége miatt sem volt teljesíthető.
A kifejtettekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján - kiegészített indokolással - helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 15. Gf. 40.547/2015/6/II.)