adozona.hu
AVI 2016.7.54
AVI 2016.7.54
Az Art. 130. §-ában írt szabályozás legalább két adóalanyt feltételez [2003. évi XCII. tv. 130. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság az egyéni vállalkozó felperesnél 2003. január 1-jétől 2007. december 31-ig terjedő időszakra valamennyi adónemre bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A felperes adóvizsgálata 2009. január 22-én megküldött értesítés kézbesítésével kezdődött meg, amelynek mellékletét képezte a vagyonosodási vizsgálathoz tartozó kérdéssor. Az adóhatóság 2009. május 27-én tájékoztatta a felperest arról, hogy vagyongyarapodásával, életvitelre fordított kiadásaival nem áll ar...
AVI 2016.7.54 Az Art. 130. §-ában írt szabályozás legalább két adóalanyt feltételez [2003. évi XCII. tv. 130. §]
Az adóhatóság az egyéni vállalkozó felperesnél 2003. január 1-jétől 2007. december 31-ig terjedő időszakra valamennyi adónemre bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A felperes adóvizsgálata 2009. január 22-én megküldött értesítés kézbesítésével kezdődött meg, amelynek mellékletét képezte a vagyonosodási vizsgálathoz tartozó kérdéssor. Az adóhatóság 2009. május 27-én tájékoztatta a felperest arról, hogy vagyongyarapodásával, életvitelre fordított kiadásaival nem áll arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, terhére 122 000 000 Ft forráshiány került feltárásra, ezért az adó alapját becsléssel állapítja meg. A felperes 2009. május 28-án úgy nyilatkozott, hogy örökölt a 2009. március 19-én elhunyt édesapja után, az ezt követően - 2009. június 11-én, június 30-án - tett nyilatkozataiban pedig arra hivatkozott, hogy édesapjától 40 000 000 Ft-ot kapott kölcsön, és a revízió rendelkezésére bocsátotta a 2003. május 25-én, illetve 2005. november 16-án kelt 22 000 000 Ft-ról, illetve 18 000 000 Ft-ról szóló kölcsönszerződéseket, a 2007. június 18-án kelt 5 000 000 Ft összegű kölcsön visszafizetéséről kiállított átvételi elismervényt.Az elsőfokú adóhatóság a revízió eredményeként hozott határozatban - elévülés miatt - 2003. évre nem tett megállapítást, 2004. évre - a jövedelem és kiadások közötti eltérés nem jelentős volta miatt - nem alkalmazott becslést, 2005. évre 16 058 874 Ft, 2006. évre, 16 232 673 Ft, 2007. évre pedig 2 172 453 Ft forráshiányt tárt fel. Határozatában a felperes terhére személyi jövedelemadó (a továbbiakban: szja) és százalékos egészségügyi hozzájárulás (a továbbiakban: eho) adónemekben 2005-2007. évekre összesen 16 554 257 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet írt elő, 8 277 128 Ft adóbírságot szabott ki és 7 832 203 Ft késedelmi pótlékot számított fel, az iratmegőrzési és nyilvántartás vezetési kötelezettség megsértése miatt pedig összesen 80 000 Ft mulasztási bírságot szabott ki. Érdemi döntését az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 109. §-ára, 165. §-ára, 170. § (1) és (2) bekezdéseire, 172. § (1) bekezdés f) pontjára, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 4. § (1) bekezdésére, 28. § (1) bekezdésére, az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény 2. §-ára, 3. § (1) bekezdésére alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a felperes jövedelmei csak részben biztosították az általa finanszírozott kiadások (bankszámlára történő készpénz befizetések, gépjármű vétel, felújítás, negatív pénztáregyenleg, ingatlanvásárlás, illetékbefizetések, életviteli és megélhetési költségek) forrását, erre teljes egészében nem nyújtottak fedezetet, és a felperes nem bizonyította hitelt érdemlően a kölcsönt.
A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes a 2011. július 12. napján kelt 4071751517 számú határozatában az elsőfokú határozatot - helyes indokaira tekintettel - helybenhagyta. Az volt a jogi álláspontja, hogy a közigazgatási eljárás során, különböző időpontokban rendelkezésre bocsátott okiratok, adatok, tények és a fellebbezésben előadottak nem alkalmasak annak hitelt érdemlő igazolására, hogy a felperes édesapjától 40 000 000 Ft kölcsönben részesült volna. A norvég adóhatóság válaszából ugyanis egyértelműen megállapítható, hogy a felperes édesapja nem rendelkezett forrással a kölcsön nyújtásához. Mivel a felperes nyilatkozatai, nyilvántartásai ellentmondóak voltak, és a vállalkozói kivétek összegét és időpontját nem jelölte meg, nem igazolt a pénztárkönyvben szereplő adatoktól eltérő adatot, az elsőfokú hatóság megalapozottan és jogszerűen járt el akkor, amikor a felperes pénztárkönyvében lévő adatokat vette figyelembe, tekintettel arra, hogy ezeket a felperes bevallásai is alátámasztották, és jogszerűen növelte meg a felperes egyéb jogcímen kapott jövedelmét a forrás felhasználási táblázatban kimutatottaknak megfelelő jövedelemeltitkolás összegével.
A felperes keresetében elsődlegesen az alperesi határozat megváltoztatását, a terhére előírt adóhiánynak minősülő adókülönbözet, adóbírság és késedelmi pótlék törlését, másodlagosan az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését kérte, eljárási és anyagi jogszabálysértésekre hivatkozott, vitatta az érdemi döntés jogalapját és összegszerűségét is.
Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Jogi álláspontja a következő volt:
Az adóhatóság jogszerűen járt el akkor, amikor a külföldi - norvég - adóhatóságot megkereste és megalapozottan tette a tényállás részévé a megkeresésre adott választ, mely szerint a felperes édesapja nem rendelkezett a kölcsönnyújtáshoz szükséges forrással, ezért a felperes által hivatkozott kölcsönszerződések "tartalmi megvalósulása hitelt érdemlő adatokkal nem bizonyított", annak ellenére, hogy a tanúk a jogügyleteknek a felperes által felvázolt módon történő megvalósulását alátámasztották. A közjegyző részére a felperes szolgáltatta hagyatéki leltár adatait, a kölcsönszerződéseket és az egyéb okiratokat is. A közjegyző nem vizsgálja az okiratok tartalmi hitelességét, ellenőrzési jogosultsága nem terjed ki a szerződésekben foglaltak szerinti gazdasági események megvalósulására, ezért az a tény, hogy a hagyatékátadó végzésben szerepelnek a kölcsönszerződések, még nem igazolja hitelt érdemlően a kölcsönszerződések tényleges megvalósulását. Az illetékfizetés tárgyában hozott fizetési meghagyás pedig a közjegyzői hagyatékátadó végzésen alapul, és az adóhatóságnak az öröklési illetékfizetési kötelezettség megállapítása iránti eljárásban nincs jogszabályi lehetősége arra, hogy az ingó követelésként, kölcsönként megjelölt hagyatéki vagyon vonatkozásában vizsgálja, hogy az a valóságban ténylegesen megtörtént-e. Az alperes jogszerűen vette figyelembe a forráshiány megállapításánál a felperes pénztárkönyvében szereplő adatokat, mivel ezt a bevallások is alátámasztották. Az alperes minden rendelkezésére álló tényt, körülményt, bizonyítékot helytállóan értékelt és jogszerűen jutott arra az álláspontja, hogy fennáll a becslés jogalapja, megalapozottan, helytállóan határozta meg az adóalapot, a felperes terhére feltárt adókülönbözetet és ennek jogkövetkezményeit is jogszerűen vonta le.
A felperes felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet és az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését, az adóhatóság új eljárásra kötelezését, vagy az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára. Azzal érvelt, hogy az alperes határozata nem felel meg az Art. 108. § (2) bekezdésében, 109. § (1) bekezdésében foglaltaknak, az alperes nem bizonyította a becslés jogalapját. Fenntartotta a keresetben is kifejtett jogi álláspontját, mely szerint a vállalkozói kivéthez kapcsolódó adófizetési kötelezettségét minden hónapban teljesítette, de nettó összeget, ha a pénztárában nem volt pénz, kivenni nem tudott. Kifejtette, hogy a hagyatéki ügye 2010. évben lezajlott, ezért kívül esik az alperes által vizsgálható időszakon, az alperes egyébként sem vizsgálhatta volna egy külföldi hagyatékát, jogsértően adott ki megkeresést, és nem hívta fel arra a közigazgatási eljárás során, hogy ezzel kapcsolatban dokumentumokat mutasson be. Hangsúlyozta, hogy a tanúk is alátámasztották a kölcsönszerződések megvalósulását ezért az alperes jogsértően hagyta figyelmen kívül az illetékhatóság által hozott határozatot, amely elfogadta a jogügyletet, és jogsértően sújtotta ugyanazon ügylettel kapcsolatban kétszeres fizetési kötelezettséggel. Az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte és alkalmazta az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2006. évi LXI. törvény (a továbbiakban: Módtv.) 120. §-át, mert ez nem alkalmazható az édesapjától 2003-2005. évre kapott kölcsönökre, tévesen hagyta figyelmen kívül a hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Hatv.) 2. §-ában foglaltakat, az Art. 4. §-át, 125. § (3) bekezdését, 87. § (1) bekezdés e) pontját, és azt, hogy az Art. 97. § (4) bekezdése az ellenőrzés során tényállás tisztázását és bizonyítását az adóhatóság kötelezettségévé teszi. Az elsőfokú bíróság az általa feltárt tényállásból megalapozatlan és jogszabálysértő következtetéseket vont le és a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 336/A. § (2) bekezdésben foglalt rendelkezést is megszegte azzal, hogy az alperes határozatában foglaltakat ellenőrzés nélkül elfogadta. Az elsőfokú bíróság nem rendelkezett az Art. 130. §-ának megsértésére vonatkozó kereseti kérelméről és jogsértően állapította meg, hogy az alperesnek lehetősége volt külföldi adóhatóság megkeresésére, mivel ez ellentétes a Kfv. V. 35.120/2009/7. számú eseti döntésben kifejtett jogértelmezéssel, mely szerint elhunyt személynél kapcsolódó vizsgálat, illetve ellenőrzés nem folytatható le.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárás során - annak rendkívüli jogorvoslati jellege miatt - nincs helye bizonyítás feltételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek, a Kúria a felülvizsgálati eljárás során a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben a rendelkezésére álló iratok alapján dönthet (Pp. 275. §, BH 2002.29.).
Ítéleti tényállás kapcsán jogszabálysértés csak akkor állapítható meg, ha az hiányos, iratellenes, avagy téves, okszerűtlen, a logika szabályainak ellentmondó tényeket, ténybeli következtetéseket rögzít. Nem állapítható meg iratellenesség azon a címen, hogy a fél álláspontja valamely bizonyíték bizonyító ereje tekintetében nem azonos a bíróságéval, ez ugyanis nem iratellenességre utal, hanem a bizonyítékok felülmérlegelésére irányul, amire a rendkívüli jogorvoslati eljárás során nincs lehetőség.
A felperes érvelésével ellentétben az Art. 97. § (4)-(6) bekezdései a tényállás tisztázására és a bizonyításra általános szabályokat tartalmaznak, a becslési eljárásra nem ezek, hanem az Art. 109. §-ába foglalt speciális jogszabályi rendelkezések az irányadók. Ez utóbbiak értelmében az adóhatóságnak kell bizonyítania, hogy fennáll a becslés jogalapja és módszere is jogszerű, a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést pedig az adózó igazolhatja hitelt érdemlő adatokkal. A becslési eljárás során továbbá a kétséget kizáróan nem bizonyított tényt, nem az adózó javára, hanem terhére kell értékelni az Art. 97. § (6) bekezdése értelmében. Hitelt érdemlőnek pedig az olyan adat minősül, amely ellenőrizhető, önmagában és/vagy más egyéb adatokkal is egybevetve alkalmas a vele igazolni kívánt konkrét tény alátámasztására, igazolására, kétséget kizáró bizonyítására.
A felperes esetében fennállt a becslés jogalapja, hiszen kiadásai és bevételei között jelentős eltérés állt fenn, az alperes által alkalmazott módszer is jogszerű, ezért a felperes tévesen hivatkozott arra, hogy a perben a bizonyítás a Pp. 336/A. § (2) bekezdése értelmében az alperest terhelte volna.
Alaptalan az a felperesi érvelés, mely szerint az elsőfokú bíróság az édesapjától kapott kölcsönök tekintetében tévesen alkalmazta az Art. 109. § (3) bekezdését, mert vagyongyarapodása forrásának megszerzésére nem 2006. szeptember 15-e után, hanem még előtte került sor. Az Art. 109. § (3) bekezdése ugyanis a 2006. július 17-i módosítás előtt és után is egyértelműen és kifejezetten tartalmazza, hogy az adózó a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja. Az elsőfokú bíróság továbbá a felperes esetében nem a Módtv. 120. §-ával beiktatott és 2006. szeptember 15-e utáni vagyonszerzésekre irányadó - a visszaélések visszaszorítása érdekében bevezetett - szigorúbb szabályozást alkalmazta, mivel az elévült időszakra vonatkozó felperesi bizonyítást nem korlátozta a 2006. július 17-től hatályos 109. § (3) és (4) bekezdései szerinti bizonyítékokra, hanem valamennyi bizonyítékot értékelte, tehát a bizonyítékok megnevezésének, előterjesztésének idejét, körülményeit, a tanúvallomásokat, nyilatkozatokat, a megkeresést és az erre adott választ, a becsatolt okiratokat, végzéseket, határozatokat. Mindezek egybevetése alapján e körben helyes bizonyítékértékeléssel, indokolási kötelezettségét is teljesítve megalapozottan és jogszerűen döntött akként, hogy a felperes által szolgáltatott bizonyítékok nem tekinthetők hitelt érdemlőnek, nem alkalmasak annak kétséget kizáró bizonyítására, hogy a felperes kiadásainak fedezetét édesapja által 2003. és 2005. években nyújtott kölcsönökből biztosította volna. A felperes felülvizsgálati kérelemben kifejtett Hatv.-re, és illetékügyben hozott határozatra való hivatkozása kapcsán utal a Kúria arra, hogy teljeskörűen osztja az elsőfokú bíróság jogi álláspontját, és megjegyzi, hogy a felperessel szemben illeték kiszabására nem került sor, tehát nem helytálló a kétszeres fizetési kötelezettségre való hivatkozása. Az Art. 130. §-ában foglaltak megsértése pedig jelen ügyben fel sem merülhet. Ez a szabályozás ugyanis az adókötelezettséget érintő jogviszony (szerződés, ügylet) alanyainak ellenőrzése során tiltja a jogviszony adózónkénti eltérő minősítését, tehát legalább két adóalanyt feltételez, és a közöttük fennálló jogviszonyra írja elő azonos adójogi minősítés alkalmazását. A perbeli esetben pedig ezek a törvényi feltételek nem állnak fenn, hiszen az adóhatóság és a bíróság is csak egy adóalanynál, a felperesnél végezte el a kölcsönügylet adójogi minősítését. Nincs továbbá olyan jogszabályi rendelkezés, amely kizárná, hogy az adóhatóság vagy a bíróság értékelje a norvég adóhatóság megkeresésre adott válaszát, mely szerint a felperes édesapja nem rendelkezett elegendő forrással a kölcsönnyújtáshoz, és ennek az információnak a megdöntésére a felperes hitelt érdemlő adatnak minősíthető bizonyítékot nem ajánlott fel. A felperes édesapja tekintetében továbbá az adóhatóság nem végzett ellenőrzést, és kapcsolódó vizsgálatot sem folytatott le, ezért téves a Kfv. Kfv. V. 35.120/2009/7. számú egyedi ügyben hozott ítéletre, és az abban kifejtett jogértelmezésre való hivatkozás. Az Art. 109. § (3) bekezdése pedig lehetővé teszi, hogy az adóhatóság vizsgálja az adózó által előadott tények valóságtartalmát az adó megállapítási jog elévülését megelőző időszakra is, ha az adózó állítása szerint vagyongyarapodásának forrása ezen időszakban keletkezett.
Iratszerűen rögzítette az alperes és az elsőfokú bíróság is, hogy a felperes nyilatkozatai és nyilvántartásai ellentmondóak voltak. A felperes pénztárkönyve tartalmazza a felvett vállalkozói kivétek összegét és a felvétel időpontjait is. Jogszerűen járt el tehát az alperes és az elsőfokú bíróság is akkor, amikor a tényállás megállapításánál a pénztárkönyvben lévő adatokat vette figyelembe, hiszen ezt a bevallások adatai is alátámasztották, és a felperes a nyilatkozatai szerinti vállalkozói kivétek összegét és időpontját nem jelölte meg, továbbá nem igazolt a pénztárkönyvben szereplő adatoktól eltérő adatokat sem. A felperes felülvizsgálati kérelme - tartalmát tekintve - a bizonyítékok felülmérlegelésére irányul, ami a rendkívüli jogorvoslati eljárásban nem kerülhetett sor, mivel a jogerős ítéletben megállapított tényállás hiánytalan, iratszerű, okszerű, a logika szabályainak is megfelelő bizonyítékértékelés eredményeként került megállapításra, az indokolási kötelezettség teljesítése mellett.
A jogerős ítéletbe foglalt döntés megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak, a jogvita eldöntésére irányadó eljárási és anyagi jogi jogszabályi rendelkezéseknek, a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben nem jogszabálysértő, ezért a Kúria - a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján - hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv. V. 35.304/2012/7.)