adozona.hu
AVI 2016.7.53
AVI 2016.7.53
A becslési eljárásban a kétséget kizáróan nem bizonyított tényt nem az adózó javára, hanem terhére kell értékelni [2003. évi XCII. tv. 97. § (6) bekezdés]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperes férjénél 2002-2006. évekre, valamennyi adónemre bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban kötelezte a felperes férjét személyi jövedelemadó (a továbbiakban: szja) és százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemekben mindösszesen 7 321 760 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözet megfizetésére, adóbírsággal sújtotta, késedelmi pótlékot számított fel és mulasztási bírságot szabott ki. Ez a határozat -...
AVI 2016.7.53 A becslési eljárásban a kétséget kizáróan nem bizonyított tényt nem az adózó javára, hanem terhére kell értékelni [2003. évi XCII. tv. 97. § (6) bekezdés]
Az adóhatóság a felperes férjénél 2002-2006. évekre, valamennyi adónemre bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban kötelezte a felperes férjét személyi jövedelemadó (a továbbiakban: szja) és százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemekben mindösszesen 7 321 760 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözet megfizetésére, adóbírsággal sújtotta, késedelmi pótlékot számított fel és mulasztási bírságot szabott ki. Ez a határozat - fellebbezés hiányában - 2010. május 14-én jogerőre emelkedett.A felperes 2003-2007. évekre - 2007. évet kivéve - szja-bevallást nem nyújtott be.
Az adóhatóság a felperesnél is bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett szja adónemben 2003-2007. évekre, a revízió 2009. április 1-jén indult meg. Az adóhatóság - mivel a jövedelem és a kiadások között ellentmondás volt - 2009. április 6-án és május 18-án nyilatkozattételre hívta fel a felperest, aki ennek nem tett eleget. Az elsőfokú adóhatóság 2009. szeptember 15-én tájékoztatta a felperest, hogy az eddig feltárt adatokra figyelemmel alaposan vélelmezhető, hogy vagyongyarapodásával, életvitelre fordított kiadásaival nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, 100 909 272 Ft forráshiány mutatható ki. Felhívta a felperest, hogy bocsássa az adóhatóság rendelkezésére az adókötelezettségének megállapításához szükséges iratokat, dokumentumokat, bizonyítékokat, de ennek a felperes nem tett eleget. A revízió 2009. október 9-én tájékoztatást kért arra nézve, hogy a férj hozzájárul-e anyagi forrás átcsoportosítás révén a felperesnél mutatkozó forráshiány csökkentéséhez. A felperes meghatalmazott ügyvédje útján úgy nyilatkozott, hogy házastársával közös és a külön vagyonukból egymás költségeit fedezték, és hivatkozott egy házassági szerződésre, de ezt - az adóhatósági felhívások ellenére - csak az elsőfokú határozat elleni fellebbezésének mellékleteként, 2010. február 28-án csatolta be.
A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban az adóhatóság a felperes terhére - 2005-2007. évekre - összesen 28 624 013 Ft szja adóhiánynak minősülő adókülönbözetet írt elő, 14 312 006 Ft adóbírságot szabott ki és 12 448 976 Ft késedelmi pótlékot számított fel. Az adóhatóság 2003. évre - a felperes férjének vagyonosodási vizsgálatában feltárt forráskülönbözet miatt - fedezethiányt nem tárt fel, és 2004. évre is figyelembe vette a felperes házastársánál keletkezett forrástöbbletet. Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 109. §-ára alapítottan 2005-2007. évekre a felperesi bevételek és kiadások különbözetét 36 604 194, 32 420 061, illetve 10 911 659 Ft-ban állapította meg, ezeket megszerzett, de eltitkolt jövedelemnek tekintette, és a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 4. §-ára, 11. §-ára, 28. § (1) bekezdésére, 29. § (1) bekezdésére, 31. §-ára figyelemmel egyéb összevont adóalapba tartozó jövedelemnek minősítette.
A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes a 2010. június 15. napján kelt 5228132144 számú határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Érdemi döntésének indokolása szerint a felperes nem igazolta hitelt érdemlő adatokkal, hogy 2003. január 1-jén készpénz megtakarítással rendelkezett volna, de a házastársánál 2002. évre megállapított fedezettöbblet figyelembevételre került 2003. évi nyitó készpénzállományként. A házastársak között a fedezethiányok, illetve fedezettöbbletek egymással szemben beszámításra kerültek, ezért a felperesnél 2003-2004. években nem keletkezett adókülönbözet. Az elsőfokú adóhatóság a házastársak bankszámláit helyesen vette számba oly módon, hogy a felperes nevén lévő bankszámlaforgalma kizárólag a felperes, házastársa nevén lévő pedig kizárólag a házastárs bevételét vagy kiadását képezte, a közös néven lévő bankszámlák forgalma pedig a házastársak között 1/2-1/2 arányban került megosztásra. A bankszámlákról ingatlan vételárának, illetékének átutalásra nem került sor, ezért ezeket a kiadásokat a felperes készpénzben teljesítette. Az átutalással teljesített hiteltörlesztés kiadásként nem került figyelembevételre, a megélhetési költségek kapcsán pedig a felperes hitelt érdemlő bizonyítékok nélkül hivatkozott hitelkártyával teljesített kifizetésekre. Az adóhatóság helyesen alkalmazta a cash-flow módszert. A felperes nem igazolta hitelt érdemlő adatokkal az utólag becsatolt házassági szerződésben foglaltak megvalósulását, házastársa pedig vagyonosodási vizsgálata során még csak említést sem tett erről a szerződésről. A rendelkezésre álló adatok egyébként is ellentmondanak a házassági szerződésben foglaltaknak, illetve annak, hogy ez ténylegesen megvalósult volna a házastársak között, hiszen akként nyilatkoztak, hogy egymás költekezéseit is fedezték.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok megváltoztatását, a terhére előírt fizetési kötelezettség törlését, vagy az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését és az elsőfokú adóhatóság új eljárásra kötelezését kérte.
Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította. Jogi álláspontja a következő volt:
Az alperes érdemi döntése a kereset által vitatott körben nem jogszabálysértő, határozatában helyes ténybeli és jogkövetkeztetéseket vont le. A felperes a peres eljárás során hitelt érdemlő bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget.
Az elsőfokú határozat kiadmányozása megfelel az eljárás megindulásakor hatályos szabályozásnak.
A házastársi vagyonszerződés kapcsán tett alperesi megállapítások helytállóak, okszerű bizonyítékértékelésen alapulnak, és a perben meghallgatott tanúk sem tudtak e szerződés realizálódása tárgyában konkrét vallomást tenni, a házastársak gazdálkodásának részleteire egyikük sem bírt rálátással. Vallomásaikból kizárólag annyi állapítható meg, hogy tudomásuk szerint a felperesnek nem volt munkaviszonya és saját jövedelmének hiánya nem befolyásolta a család megélhetését. A felperes férjének tanúvallomása sem támasztja alá a házassági szerződés tényleges megvalósulását.
Az adóhatóság - ahol ez lehetséges volt - figyelembe vette a felperes férjénél keletkezett fedezettöbbletet a felperes javára. Azokban az években azonban, amelyekben a felperes házastársa is forráshiányos volt a nála ki nem mutatható bevétel a felperesnél nem szolgálhatott fedezetként.
A nyitó tételt vitató érvelését a felperes a perben hitelt érdemlő bizonyítékokkal nem támasztotta alá.
A bankszámlaforgalommal kapcsolatos okiratok tekintetében a felperes jogszabálysértést nem jelölt meg, és az sem konkretizálta, hogy az előadása szerinti hiteltörlesztések közül átutalással melyek kerültek volna megfizetésre. A saját bankszámláján lévő pénzeszköz tekintetében pedig úgy nyilatkozott, hogy az a külön vagyonát képezi, és házastársának 2010. június 10-i nyilatkozata szerint is a bankszámlán lévő pénz esetén az érvényesült, hogy ha az felesége nevére került, akkor a feleségéé volt, ezért az e körben kifejtett kereseti érvelés sem fogadható el.
A felperes a közigazgatási eljárás során tett nyilatkozatában a megélhetési kiadások kapcsán a KSH adatok figyelembevételét kérte, az alperes ennek megfelelően járt el, ezért e körben sem állapítható meg jogszabálysértés.
A rendelkezésre álló adatokra és a házastárs nyilatkozatára figyelemmel nem jogszerűtlen a felperes tulajdonát képező ingatlannal, gépkocsival kapcsolatos kiadások felperesnél történő számbavétele.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, kereseti kérelmének megfelelő döntés meghozatalát kérte, vagy az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára. Érvelése szerint az elsőfokú határozat kiadmányozására a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 72. § (1) bekezdés f) pontjának megsértésével került sor. Sérelmezte, hogy a másodfokú jogerős adóhatósági határozat kiadmányozásának szabályszerűségét az elsőfokú bíróság érdemben nem vizsgálta meg. Fenntartotta keresetben is kifejtett álláspontját, mely szerint a házassági szerződés miatt valamennyi kiadást a férjénél kellett volna figyelembe venni. Előadása szerint hitelt érdemlően igazolta, hogy a terhére megállapított jövedelmet valójában férje szerezte meg, és azt is, hogy házastársával közösen 2004. január 1-jén legalább 25 839 220 Ft-tal rendelkezett, ezért az adóhatóság és az elsőfokú bíróság iratellenesen vett figyelembe mindössze 23 669 016 Ft-ot. Sérelmezte, hogy a határozatok kiadásaként nemcsak a készpénzben, hanem átutalással teljesített törlesztő részleteket is számításba vették, ezért költségeit duplikálták. Kifejtette, hogy mivel megélhetési kiadásait bankszámláról fedezte, és a KSH létminimumösszeg tartalmazza az élelmezést és a ruházkodást is megalapozatlanok az e körben tett megállapítások. Házastársánál pedig - mivel más volt a vizsgálat tárgya - nem lehetett volna pénzösszeg átcsoportosítást alkalmazni, jogsértőnek kérte értékelni a kiadások döntően nála történő figyelembevételét, nem egyenlő arányban történő felosztását, a bankszámlára eszközölt, nem azonosítható befizetések nála történő számbavételét. Hivatkozott arra is, hogy akadályoztatva volt a jogorvoslathoz való jogában, mert nem ismerhette meg bankszámla forgalmának adatait, és az alperes nem teljesítette az Art. 97. §-a szerinti kötelezettségét, mivel nem tisztázta, hogy az ingatlant milyen módon fizette ki és a gépjárművel kapcsolatos kiadásait hogyan eszközölte. Az volt a jogi álláspontja, hogy a peres eljárás során a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 336/A. § értelmében nem őt, hanem az alperest terhelte a bizonyítás, aki ennek nem tett eleget.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Ket. 2009. október 1-jétől hatályos 72. § (1) bekezdés f) pontjában foglaltakat a 2009. október 1-jétől indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni. A felperes esetében az adóigazgatási eljárás a megbízólevél aláírásával 2009. április 1-jén megkezdődött, ezért az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy az akkor hatályos szabályozásnak az elsőfokú határozat kiadmányozása megfelelt. Iratellenes az a felperesi hivatkozás, mely szerint keresetében vitatta a másodfokú jogerős adóhatósági határozat kiadmányozását is, ennélfogva az elsőfokú bíróság e körben jogszabálysértést nem követett és nem is követhetett el.
Az Art. 97. § (4)-(6) bekezdései a bizonyításra nézve általános szabályokat rögzítenek, a becslési eljárásra nem ezek, hanem az Art. 109. § (1)-(3) bekezdései szerinti speciális szabályozás az irányadó. Ez utóbbiak értelmében az adóhatóságnak kell bizonyítania, hogy fennállt a becslés jogalapja és annak módszere is jogszerű volt, a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérés pedig az adózó igazolhatja hitelt érdemlő adatokkal. Hitelt érdemlőnek az olyan adat minősül, amely ellenőrizhető, önmagában és/vagy más adatokkal is egybevetve alkalmas a vele igazolni kívánt konkrét tény alátámasztására, kétséget kizáró bizonyítására. Az alperes, ahogyan azt az elsőfokú bíróság jogszerűen megállapította, bizonyította a becslés jogalapját, módszerének jogszerűségét, ezért az alperest - a felperes érvelésével ellentétben - a perben nem terhelte bizonyítási kötelezettség, a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérés hitelt érdemlő igazolása a közigazgatási és a peres eljárás során a felperes lehetősége volt az Art. 109. § (3) bekezdése és a Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében. Az elsőfokú bíróság határozata a bizonyítékok értékelése körében megfelel az Art. 109. § (3) bekezdésében, a Pp. 164. § (1) bekezdésében, 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. A jogerős ítéletben megállapított tényállás hiánytalan, iratszerű, okszerű, a logika szabályainak is megfelelő bizonyítékértékelést tartalmaz és összhangban áll a becslési eljárásra irányadó speciális bizonyítási szabályokkal, ezért felülmérlegelésre - a Pp. 275. §-a szerinti szabályozásra figyelemmel - a rendkívüli jogorvoslati eljárásban nem kerülhetett sor.
A Kúria a rendelkezésére álló iratokból azt állapította meg, hogy az alperes mindazon évek tekintetében, amelyek kapcsán a házastársnál forrástöbbletet tárt fel, a felperesnél figyelembe vette. Az elsőfokú bíróság helytállóan rögzítette, hogy a házastárs olyan forrástöbbletet, jövedelmet, amilyennel nem rendelkezett, a felperesnek nem adhatott át. A felülvizsgálati kérelemben előadottakra figyelemmel rámutat a Kúria arra, hogy a felperes csak a 2009. október 22-én érkezett beadványában hivatkozott a házassági szerződésre, házastársa pedig az ellene folyó eljárás jogerős lezárásáig még csak említést sem tett erről. A felperes továbbá a 2009. október 22-ei beadványban úgy nyilatkozott, hogy házastársával a vizsgált időszakban egymás költségeit is fedezték a közös és külön vagyonuk terhére, de az 1990. július 26-i keltezésű házassági szerződés becsatolására csak a 2010. február 28-i fellebbezés kapcsán került sor. Ennél fogva az alperes és az elsőfokú bíróság is jogszerűen járt el, amikor ezeket az adatokat egybevetette a szerződésben foglaltakkal, a tanúvallomásokkal (ide értve a szerződést ellenjegyző ügyvédét is), amelyek nem tartalmaztak felperesi előadást alátámasztó konkrét tényeket, adatokat, körülményeket, és megalapozottan állapította meg, hogy a házassági szerződésben foglaltak megvalósulását a felperes nem igazolta hitelt érdemlő adatokkal.
Az ellenőrzés a felperesnél 2003-2007. évekre terjed ki, házastársánál 2002-2006. évekre. Ebből következően a forrás átcsoportosítást a felperes esetében csak a vizsgálattal érintett évekre lehetett alkalmazni, mégpedig akként, hogy a házastársnál jogerős határozatban megállapított fedezettöbbletek kerültek beszámításra és emiatt nem került sor a felperesnél 2003., 2004. évekre fedezethiány előírására. Az iratokból megállapíthatóan az adóhatóság többször felhívta a felperest megtakarításának igazolására, a felperes azonban e körben hitelt érdemlő bizonyítást a perben sem ajánlott fel. Téves az a felperesi álláspont, mely szerint az alperesnek kellett volna bizonyítania, hogy a vizsgált időszak előtt felvett pénzösszeget elköltötte, ezért ez nyitó tételként már nem állhatott a rendelkezésére. A bizonyítás ugyanis e körben az Art. 109. § (3) bekezdése alapján a felperest terhelte, amelynek nem tudott eleget tenni, mivel nem igazolt olyan adatokat, amelyek alapján kétséget kizáró módon azt a ténybeli és jogkövetkeztetést lehetett volna levonni, hogy az általa állított összeg a vizsgált időszak kezdetekor megtakarításként, és kiadásai fedezeteként rendelkezésére állt volna. A felperes nem ajánlott fel ellenbizonyítást azon ténnyel szemben sem, mely szerint a bank részére a befizetések nem átutalással, hanem csekken történtek volna, ezért a törlesztő részletek készpénzes kiadáskénti feltüntetésére megalapozottan és jogszerűen került sor.
A rendelkezésre álló adatok szerint a felperes nevén lévő bankszámla forgalma kizárólag a felperes, a házastársa nevén szereplő számla forgalma pedig kizárólag a házastárs bevételét, illetve kiadását képezte, a közös bankszámlák forgalmát pedig az alperes a házastársak között fele-fele arányban osztotta meg. Ettől eltérő adat, tény, körülmény megállapítására alapot adó bizonyítást a felperes nem ajánlott fel.
A becslési eljárás során a létminimumértékkel szemben nincs lehetőség egyes tételek levonására, részleges igazolására (KGD 2011.34). A felperes és házastársa továbbá 2008. január 10-én, illetve 2009. október 20-i nyilatkozataiban megélhetési költségek vonatkozásában a KSH adatok figyelembevételét kérte, és az alperes határozatának meghozatalakor ennek megfelelően járt el, így e körben sem állapítható meg jogszabálysértés, az alperes érdemi döntése megfelel a határozathozatalkor fennálló tényállásnak és az akkor joghatályos rendelkezéseknek. A kártyás vásárlások - amelyek a felperes esetében jellemzően utazási költségek, márka boltokban történő vásárlások - nem tekinthetők megélhetési kiadásnak, nem képezik részét a KSH létminimumértéknek.
A bankszámla forgalom adatai azt mutatják, hogy bankszámláról nem került sor ingatlan vételárának, értékének megfizetésére. A felperes felülvizsgálati kérelemben kifejtett érvelésével ellentétben a bankszámlák forgalmi adatai összesítő táblázatos formában a jegyzőkönyv mellékletét képezik, az eredeti bankszámla kivonatoknak pedig az adózó rendelkezésére kell állnia. A felperes iratbetekintési jogával nem élt, és a rendelkezésre álló adatok szerinti észrevételezési, jogorvoslati jogának gyakorlásában sem volt akadályozva. A becslési eljárás kapcsán nincs olyan jogszabályi rendelkezés, mely szerint, ha az alperes nem tudja megcáfolni az adózó által előadott tények, nyilatkozatok valóságtartalmát, akkor azt automatikusan, konkrét, hitelt érdemlő adat hiányában is az adózó javára kellene értékelnie. A perbeli jogvita eldöntésére irányadó speciális szabályok értelmében a becslési eljárásban a kétséget kizáróan nem bizonyított tényt, nem az adózó javára, hanem terhére kell értékelni, és az elévült, vizsgálattal nem érintett időszakra az adóhatóság revíziót nem folytathat le, a megtakarításnak, a nyitó tételnek a megléte az adózó bizonyítási terhe. [Art. 97. § (6) bekezdése, 109. § (3) bekezdése, Kfv. I. 35.229/2008/2., Kfv. I. 35.141/2008/5., Kfv. V. 35.002/2009/5.]
A kifejtettekre figyelemmel a Kúria azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben nem sért eljárási, illetve anyagi jogszabályt, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv. V. 35.292/2012/9.)