adozona.hu
BH 2016.7.184
BH 2016.7.184
Ha egy gazdasági társaság bankszámlájáról történő pénzfelvétel átadását kell igazolni, akkor az átvétel igazolásának a gazdasági társaság részéről meg kell felelnie a számviteli törvény előírásainak [1995. évi CXVII. tv. (Szja. tv.) 4. § (1) bek., 2000. évi C. tv. 15. § (3) bek., 165. § (1) bek., 166. § (1) bek., 1952. évi III. tv. (Pp.) 206. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes 2008-2009 években rendszeresen nagy összegű készpénzösszegeket vett fel 12 db különböző gazdasági társaság bankszámlájáról. Miután a társaságok felé történő elszámolásait nem tudta bemutatni, ezért az adóhatóság a felvett összegeket a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 28. §-a alapján egyéb jövedelemnek minősítette.
[2] Ekként a felperes terhére 2 231 772 656 Ft adóhiányt, 1 369 942 611 Ft adóbírságot és 816 338 184 Ft késedelmi...
BH 2016.7.184 Ha egy gazdasági társaság bankszámlájáról történő pénzfelvétel átadását kell igazolni, akkor az átvétel igazolásának a gazdasági társaság részéről meg kell felelnie a számviteli törvény előírásainak [1995. évi CXVII. tv. (Szja. tv.) 4. § (1) bek., 2000. évi C. tv. 15. § (3) bek., 165. § (1) bek., 166. § (1) bek., 1952. évi III. tv. (Pp.) 206. § (1) bek.].
[1] A felperes 2008-2009 években rendszeresen nagy összegű készpénzösszegeket vett fel 12 db különböző gazdasági társaság bankszámlájáról. Miután a társaságok felé történő elszámolásait nem tudta bemutatni, ezért az adóhatóság a felvett összegeket a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 28. §-a alapján egyéb jövedelemnek minősítette.[2] Ekként a felperes terhére 2 231 772 656 Ft adóhiányt, 1 369 942 611 Ft adóbírságot és 816 338 184 Ft késedelmi pótlékot állapított meg.
[3] A határozat rögzítette, hogy a tényállással érintett társaságok a számviteli törvény hatálya alá tartoznak, így a bankszámláról történt készpénzfelvételek elszámolására e törvényi előírások bizonylatolási, nyilvántartási és könyvvezetési szabályai az irányadók. Tekintettel arra, hogy a társaságoknál végzett kapcsolódó vizsgálatok sem vezettek eredményre - a felszámoló nem rendelkezett iratanyaggal, illetőleg a társaság nem nyújtott be az ellenőrzés során a készpénzmozgással kapcsolatos bizonylatot -, ezért tekintette a felvett összegeket a felperes egyéb jövedelmének. Utalt arra, hogy a hatóságok által felvett tanúvallomások és a fellebbezéshez csatolt átvételi elismervények sem igazolták az összegek jogszerű elszámolásának megtörténtét.
[4] A felperes keresetét az elsőfokú bíróság elutasította.
[5] Kiemelte, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 99. § (2) bekezdés és az Szja. tv. 1. § (4) bekezdése értelmében az adókedvezményt, az adómentességet mindig az adózónak kell bizonyítania és nem az adóhatóságnak. A számvitel alapelveire figyelemmel, a felperes elsődlegesen számviteli dokumentumokkal bizonyíthatott volna. Az adóigazgatási eljárás során másolatban, a bírósági eljárásban eredetben csatolt átvételi elismervények azonban nem elégítik ki azt a bizonyítási szintet, mely a pénzeszközök felhasználása céljának alátámasztását kívánta meg. A társaságok pénztárába történő befizetést, az összegnek a társaságok gazdálkodásába bevonását a felperes bizonyítani nem tudta.
[6] A meghallgatott tanúk vallomása sem volt alkalmas a számviteli bizonylatok pótlására, ezért ez nem alapozhatta meg az alperesi határozat hatályon kívül helyezését és a Pp. 336/A. § (2) bekezdésében szabályozott bizonyítási teher megfordulását. A felperes által felvett készpénzösszegek útját, elszámolását a csatolt elismervények sem másolati, sem eredeti példányai nem tették követhetővé, bizonyítottá. Hangsúlyozta, hogy az alperes a releváns tényállás körében bizonyítási kötelezettségének az Art. 97. § (4)-(6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően eleget tett, megkísérelte a másolatban csatolt elismervények valódiságát ellenőrizni, illetve az esemény megtörténtét bizonyítani, azonban azok alkalmatlanok voltak a felperes által igazolni kívánt tény bizonyítására.
[7] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és a kereset teljesítése, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az eljárt elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítása érdekében.
[8] Kifogásolta azt, hogy a bíróság a felperestől a gazdasági társaságok számviteli előírására irányadó bizonylatok meglétét követelte meg, jóllehet a felperesre a számviteli törvény hatálya nem terjed ki. Ez ellentétes az Art. 97. § (5) bekezdésében foglalt szabad bizonyítás elvével, mert bizonyítéknak minősül a tanúvallomás, valamint más okiratok is. Azt nem vitatta, hogy a társaságoknak a számviteli törvénynek megfelelő dokumentumokat kell kiállítaniuk a készpénzmozgásról, azonban, ennek elmaradása még nem jelenti azt, hogy az összegátadások nem történtek meg. A felperest nem érheti hátrány amiatt, hogy a tőle független jogi személyek ezeket a rendelkezéseket megsértették.
[9] Tévesen hivatkozott továbbá a jogerős ítélet az Art. 99. § (2) bekezdésében rögzített bizonyítási szabályra, hiszen nem becslési eljárás lefolytatására került sor.
[10] A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
[11] Az Szja. tv. 4. § (1) bekezdése szerint jövedelem a magánszemély által az adóévben bármilyen címen és formában megszerzett bevétel egésze, vagy az e törvényben elismert költségekkel csökkentett része, vagy annak e törvényben meghatározott hányada. A 28. § (1) bekezdése alapján egyéb jövedelem minden olyan bevétel, amelynek adókötelezettségére e törvény eltérő rendelkezést nem tartalmaz, azzal, hogy - a költségelszámolásra vonatkozó rendelkezéseket is figyelembe véve - a bevételnek nem része a megszerzése érdekében a magánszemély által viselt szabályszerűen igazolt kiadás.
[12] Az Szja. tv. 4. § (1) bekezdése szerinti szabályozás következtében az egyes magánszemélyekhez kerülő pénzösszegek mindaddig jövedelemnek minősülnek, amíg az adózók azzal el nem számolnak és igazolják, hogy az náluk nem képez jövedelmet. A felülvizsgálati kérelem nyomán a Kúria azt vizsgálta, hogy helytállóan állapította-e meg az elsőfokú bíróság, hogy felperes esetében erre az elszámolásra jogszerűen nem került sor.
[13] A gazdasági társaságok számlájáról felvett, de el nem számolt pénzösszeg kérdésével a Kúria már több ítéletében foglalkozott (pl. Kfv. I. 35.031/2009/4., Kfv. VI. 35.585/2012/10., Kfv. I. 35.044/2015/5.). Mindegyik esetben valamely gazdasági társaság számlájáról/házipénztárából felvett, de igazoltan el nem számolt összeg után állapítottak meg adófizetési kötelezettséget. Az ítéletekben foglaltakkal a Kúria egyetért, azoktól eltérni a jelen felülvizsgálati eljárásban sem kíván.
[14] A korábbi ítéletekben már kifejtettek alkalmazásával az Szja. tv. 28. § (1) bekezdése szerinti egyéb jövedelem megállapítása kapcsán irányadó, hogy a felperesnek a készpénzfelvételre vonatkozó meghatalmazás esetén is igazolnia kellett azt, hogy az általa rendszeresen felvett készpénz nem maradt nála, azt átadta másnak.
[15] Amennyiben magánszemélyek egymás közötti jogügyletéről lenne szó, úgy elfogadható volna az a gondolatmenet, amit a felperes felülvizsgálati kérelme tükröz. Vagyis a teljes bizonyító erejű magánokiratok igazolják a felperes átadásra vonatkozó nyilatkozatát, de a perbeli esetben nem ez a releváns tényállás.
[16] Az eljárásban rendszeresen, nagy összegben gazdasági társaságok bankszámláiról felvett pénzösszegek gazdasági társaságoknak történő átadása igazolásáról volt szó. Ebből a szempontból a jogerős ítélet indokolása helytálló. Ha egy gazdasági társaság ügyvezetője pénzt vesz át, akkor azt dokumentálnia kell, arról könyvelési bizonylatot kell kiállítani, a házipénztárba bevételezni, annak meg kell jelennie a társaság könyvelésében. Ha a gazdasági társaság képviselője a perben bemutatott módon veszi át a pénzt, az kétséget ébreszt és alkalmas arra, hogy a bíróság bizonyíték mérlegelési jogkörében mérlegre tegye, hogy ez a dokumentálás tényleg hitelt érdemlően igazolja azt, hogy azt a gazdasági társaság ténylegesen megkapta. Perbeli eset megítélésekor nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy az átvételi elismervényeken minden esetben a képviselő a gazdasági társaság ügyvezetői minőségében eljárva, tehát nem magánszemélyként nyugtázta a pénz átvételét.
[17] Az elsőfokú bíróság a bizonyítékértékelési jogkörén belül maradt mikor ezt a tényt figyelembe vette és a bizonyítékokat a maguk összességében is vizsgálva értékelte és döntött úgy - az átvevők nyilatkozata ellenére -, hogy a nyilatkozatok önmagukban nem tekinthetők olyan súlyú bizonyítéknak, mellyel a felperes cáfolni tudná a felvett pénzösszegek jövedelem jellegét. Az elsőfokú bíróság nem a számviteli törvény (2000. évi C. tv.) szerinti pénzátadás kötelezettségét, illetve a gazdasági társaságok könyvelési hiányosságait kérte számon a felperesen, hanem a bizonyítékok értékelésénél jogszerűen vette tekintetbe, hogy az átadott pénz vonatkozásában egyik társaság sem rendelkezett a számviteli törvény szerinti szabályos bizonylattal, könyveléssel. Ezen túlmenően további körülmények is erősítik az elsőfokú bíróság álláspontját.
[18] Helytálló ugyanakkor az a felperesi érvelés, hogy az elsőfokú bíróság tévesen hivatkozott az Art. 99. § (2) bekezdésére és telepítette a bizonyítási kötelezettséget a felperesre. Ugyanis nem adókedvezmény igénybevételéről volt szó, hanem annak igazolásáról, hogy az átvett pénz olyan bevételt képezett, amely a felperes jövedelmének volt tekinthető, ezáltal adófizetési kötelezettséget keletkeztet. A Kúria az elsőfokú bíróság jogerős ítélete erre vonatkozó részét az indokolásból mellőzte. Az ítéleti indokolás ennek hiányában is azonban koherens és nem tartalmaz logikai hibát.
[19] Megállapítható, hogy a bizonyítási kötelezettség kérdését illetően helytálló következtetéseket vont le.
[20] Mindezekre figyelemmel a Kúria az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Kfv. I. 35.592/2015.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a dr. Juhász Gábor István ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Szabó Erzsébet jogtanácsos által képviselt NAV Fellebbviteli Igazgatóság, mint a Nemzeti Adó-és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága jogutódja alperes ellen adóügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indult perében a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2015. június 17-én kelt 11.K.30.287/2015/11. sorszámú jogerős ítélete ellen a felperes részéről 14. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán, az alulírott napon megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta az alábbi
í t é l e t e t:
A Kúria a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 11.K.30.287/2015/11. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Kötelezi a a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 nap alatt 100.000 (egyszázezer) forint felülvizsgálati perköltséget.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 3.500.000 (hárommillió-ötszázezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
Ez ellen az ítélet ellen további felülvizsgálatnak helye nincs.
I n d o k o l á s
A felperes 2008-2009 években rendszeresen nagy összegű készpénz összegeket vett fel 12 db különböző gazdasági társaság bankszámlájáról. Miután a társaságok felé történő elszámolásait nem tudta bemutatni, ezért az adóhatóság a felvett összegeket a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) 28. §-a alapján egyéb jövedelemnek minősítette. Ekként a felperes terhére 2.231.772.656 Ft adóhiányt, 1.369.942.611 Ft adóbírságot és 816.338.184 Ft késedelmi pótlékot állapított meg. A határozat rögzítette, hogy a tényállással érintett társaságok a számviteli törvény hatálya alá tartoznak, így a bankszámláról történt készpénzfelvételek elszámolására e törvényi előírások bizonylatolási, nyilvántartási és könyvvezetési szabályai az irányadók. Tekintettel arra, hogy a társaságoknál végzett kapcsolódó vizsgálatok sem vezettek eredményre - a felszámoló nem rendelkezett iratanyaggal, illetőleg a társaság nem nyújtott be az ellenőrzés során a készpénzmozgással kapcsolatos bizonylatot-, ezért tekintette a felvett összegeket a felperes egyéb jövedelmének. Utalt arra, hogy a hatóságok által felvett tanúvallomások és a fellebbezéshez csatolt átvételi elismervények sem igazolták az összegek jogszerű elszámolásának megtörténtét.
A felperes keresetét az elsőfokú bíróság elutasította. Kiemelte, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 99. § (2) bekezdés és az Szja tv. 1. § (4) bekezdése értelmében az adókedvezményt, az adómentességet mindig az adózónak kell bizonyítania és nem az adóhatóságnak. A számvitel alapelveire figyelemmel a felperes elsődlegesen számviteli dokumentumokkal bizonyíthatott volna. Az adóigazgatási eljárás során másolatban, a bírósági eljárásban eredetben csatolt átvételi elismervények azonban nem elégítik ki azt a bizonyítási szintet, mely a pénzeszközök felhasználása céljának alátámasztását kívánta meg. A társaságok pénztárába történő befizetést, az összegnek a társaságok gazdálkodásába bevonását a felperes bizonyítani nem tudta. A meghallgatott tanúk vallomása sem volt alkalmas a számviteli bizonylatok pótlására, ezért ez nem alapozhatta meg az alperesi határozat hatályon kívül helyezését és a Pp. 336/A. § (2) bekezdésében szabályozott bizonyítási teher megfordulását. A felperes által felvett készpénzösszegek útját, elszámolását a csatolt elismervények sem másolati, sem eredeti példányai nem tették követhetővé, bizonyítottá. Hangsúlyozta, hogy az alperes a releváns tényállás körében bizonyítási kötelezettségének az Art. 97. § (4)-(6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően eleget tett, megkísérelte a másolatban csatolt elismervények valódiságát ellenőrizni, illetve az esemény megtörténtét bizonyítani, azonban azok alkalmatlanok voltak a felperes által igazolni kívánt tény bizonyítására. Hangsúlyozta, hogy a perben meghallgatott tanúk a csatolt elismervények kiállítását ugyan elismerték, de az elismervények a számviteli törvényben meghatározott szabályszerű bizonylatnak nem minősültek, hiszen az átvételi elismervények alapján a társaságok számviteli nyilvántartásába szabályszerű bejegyzést nem lehetett eszközölni. Habár a felperes nem tartozik a számviteli törvény hatálya alá, azonban a társaságok, igen. Ebből következően a felvett pénz elszámolására az Sztv. rendelkezései a mérvadók. Arra is utalt, hogy egyes tanúk az átvételi elismervény aláírását ugyan elismerték, de úgy nyilatkoztak, hogy a felvett pénzösszeg továbbra is a felperesnél maradt, így nem igazolt, hogy a felperes csak átmenetileg birtokolta volna az összegeket.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és a kereset teljesítése, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az eljárt elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítása érdekében. Kifogásolta azt, hogy a bíróság a felperestől a gazdasági társaságok számviteli előírására irányadó bizonylatok meglétét követelte meg, jóllehet a felperesre a számviteli törvény hatálya nem terjed ki. Ez ellentétes az Art. 97. § (5) bekezdésében foglalt szabad bizonyítás elvével, mert bizonyítéknak minősül a tanúvallomás, valamint más okiratok is. Azt nem vitatta, hogy a társaságoknak a számviteli törvénynek megfelelő dokumentumokat kell kiállítaniuk a készpénzmozgásról, azonban, ennek elmaradása még nem jelenti azt, hogy az összeg átadások nem történtek meg. A felperest nem érheti hátrány amiatt, hogy a tőle független jogi személyek ezeket a rendelkezéseket megsértették. A felperes által csatolt dokumentumok igazolják, hogy az összegeket tőle átvették, így annak bizonyítása, hogy ezek mégis a felperes jövedelmének tekinthetők, az alperesre hárult. Abszurd az az alperesi állítás, miszerint a felperes több milliárd forintot vont el a társaságoktól úgy, hogy azok nem is hiányolták az elszámolást és semmilyen peres eljárást nem kezdeményeztek az adózóval szemben. Iratellenes az a bírósági megállapítás, miszerint a perben a tanúk csak az elismervények kiállítását ismerték el, ugyanis Sz. B. a pénzösszegek átvételét is beismerte. K. T. nem került meghallgatásra, holott az indítványban szereplő címen lakik, idézése „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza, a bíróság többször nem idézte, így a tényállás e tekintetben feltáratlan. Tévesen hivatkozott továbbá a jogerős ítélet az Art. 99. § (2) bekezdésében rögzített bizonyítási szabályra, hiszen nem becslési eljárás lefolytatására került sor.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
Az Szja tv. 4. § (1) bekezdése szerint jövedelem a magánszemély által az adóévben bármilyen címen és formában megszerzett bevétel egésze, vagy az e törvényben elismert költségekkel csökkentett része, vagy annak e törvényben meghatározott hányada. A 28. § (1) bekezdés alapján egyéb jövedelem minden olyan bevétel, amelynek adókötelezettségére e törvény eltérő rendelkezést nem tartalmaz, azzal, hogy - a költségelszámolásra vonatkozó rendelkezéseket is figyelembe véve - a bevételnek nem része a megszerzése érdekében a magánszemély által viselt szabályszerűen igazolt kiadás.
Az Szja tv. 4. § (1) bekezdés szerinti szabályozás következtében az egyes magánszemélyekhez kerülő pénzösszegek mindaddig jövedelemnek minősülnek, amíg az adózók azzal el nem számolnak és igazolják, hogy az náluk nem képez jövedelmet. A felülvizsgálati kérelem nyomán a Kúria azt vizsgálta, hogy helytállóan állapította-e meg az elsőfokú bíróság, hogy felperes esetében erre az elszámolásra jogszerűen nem került sor.
A gazdasági társaságok számlájáról felvett, de el nem számolt pénzösszeg kérdésével a Kúria már több ítéletében foglalkozott (pl. Kfv.I.35.031/2009/4., Kfv.VI.35.585/2012/10., Kfv.I.35.044/2015/5.). Mindegyik esetben valamely gazdasági társaság számlájáról/házipénztárából felvett, de igazoltan el nem számolt összeg után állapítottak meg adófizetési kötelezettséget. Az ítéletekben foglaltakkal a Kúria egyetért, azoktól eltérni a jelen felülvizsgálati eljárásban sem kíván.
A korábbi ítéletekben már kifejtettek alkalmazásával az Szja tv. 28. § (1) bekezdés szerinti egyéb jövedelem megállapítása kapcsán irányadó, hogy a felperesnek a készpénzfelvételre vonatkozó meghatalmazás esetén is igazolnia kellett azt, hogy az általa rendszeresen felvett készpénz nem maradt nála, azt átadta másnak.
Amennyiben magánszemélyek egymás közötti jogügyletéről lenne szó, úgy elfogadható volna az a gondolatmenet, amit a felperes felülvizsgálati kérelme tükröz. Vagyis a teljes bizonyító erejű magánokiratok igazolják a felperes átadásra vonatkozó nyilatkozatát, de a perbeli esetben nem ez a releváns tényállás.
Az eljárásban rendszeresen, nagy összegben gazdasági társaságok bankszámláiról felvett pénzösszegek gazdasági társaságoknak történő átadása igazolásáról volt szó. Ebből a szempontból a jogerős ítélet indokolása helytálló. Ha egy gazdasági társaság ügyvezetője pénzt vesz át, akkor azt dokumentálnia kell, arról könyvelési bizonylatot kell kiállítani, a házipénztárba bevételezni, annak meg kell jelennie a társaság könyvelésében. Ha a gazdasági társaság képviselője a perben bemutatott módon veszi át a pénzt, az kétséget ébreszt és alkalmas arra, hogy a bíróság bizonyíték mérlegelési jogkörében mérlegre tegye, hogy ez a dokumentálás tényleg hitelt érdemlően igazolja azt, hogy azt a gazdasági társaság ténylegesen megkapta. Perbeli eset megítélésekor nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy az átvételi elismervényeken minden esetben a képviselő a gazdasági társaság ügyvezetői minőségében eljárva, tehát nem magánszemélyként nyugtázta a pénz átvételét. Az elsőfokú bíróság a bizonyíték értékelési jogkörén belül maradt mikor ezt a tényt figyelembe vette és a bizonyítékokat a maguk összességében is vizsgálva értékelte és döntött úgy -az átvevők nyilatkozata ellenére-, hogy a nyilatkozatok önmagukban nem tekinthetők olyan súlyú bizonyítéknak mellyel a felperes cáfolni tudná a felvett pénzösszegek jövedelem jellegét. Az elsőfokú bíróság nem a számviteli törvény szerinti pénz átadás kötelezettségét, illetve a gazdasági társaságok könyvelési hiányosságait kérte számon a felperesen, hanem a bizonyítékok értékelésénél jogszerűen vette tekintetbe, hogy az átadott pénz vonatkozásában egyik társaság sem rendelkezett a számviteli törvény szerinti szabályos bizonylattal, könyveléssel. Ezen túlmenően további körülmények is erősítik az elsőfokú bíróság álláspontját (V. B. vallomása).
Helytálló ugyanakkor az a felperesi érvelés, hogy az elsőfokú bíróság tévesen hivatkozott az Art. 99. § (2) bekezdésére és telepítette a bizonyítási kötelezettséget a felperesre. Ugyanis nem adókedvezmény igénybevételéről volt szó, hanem annak igazolásáról, hogy az átvett pénz olyan bevételt képezett amely a felperes jövedelmének volt tekinthető, ezáltal adófizetési kötelezettséget keletkeztet. A Kúria az elsőfokú bíróság jogerős ítélete erre vonatkozó részét az indokolásból mellőzte. Az ítéleti indokolás ennek hiányában is azonban koherens és nem tartalmaz logikai hibát.
Megállapítható, hogy a bizonyítási kötelezettség kérdését illetően helytálló következtetéseket vont le.
Mindezekre figyelemmel a Kúria az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A pervesztes felperest a Pp. 270. § (1) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte a pernyertes alperes felülvizsgálati költségének megfizetésére.
A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt felülvizsgálati illeték viselésére a Kúria az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 50. § (1) bekezdése és a költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alapján kötelezte a felperest.
Budapest, 2016. március 10.
dr. Darák Péter sk. a tanács elnöke, dr. Heinemann Csilla sk. előadó bíró, Huszárné dr. Oláh Éva sk. bíró
(Kúria, Kfv. I. 35.592/2015.)