adozona.hu
AVI 2016.6.45
AVI 2016.6.45
Az EUB-ítéletekben kifejtett jogértelmezés kötelező a kérdést előterjesztő nemzeti bíróságokra [EUB C-29/68.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél 2006. április-június időszakra bevallások utólagos vizsgálatára irányuló, pénzösszeg kiutalása előtti ellenőrzést végzett általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa) adónemben.
Az alperesi jogelőd a 2009. június 19-én kelt határozatában helybenhagyta a revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatot, ami a felperes terhére 3 758 000 Ft adófolyószámlát nem érintő áfa adókülönbözetet állapított meg. Az alperes érdemi döntését az általános forgalmi adóról szóló tö...
AVI 2016.6.45 Az EUB-ítéletekben kifejtett jogértelmezés kötelező a kérdést előterjesztő nemzeti bíróságokra [EUB C-29/68.]
Az adóhatóság a felperesnél 2006. április-június időszakra bevallások utólagos vizsgálatára irányuló, pénzösszeg kiutalása előtti ellenőrzést végzett általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa) adónemben.Az alperesi jogelőd a 2009. június 19-én kelt határozatában helybenhagyta a revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatot, ami a felperes terhére 3 758 000 Ft adófolyószámlát nem érintő áfa adókülönbözetet állapított meg. Az alperes érdemi döntését az általános forgalmi adóról szóló többször módosított 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 32. § (1) bekezdés a) pontjára, 35. § (1) bekezdés a) pontjára, 43. § (5) bekezdésére, 44. § (5) bekezdésére, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdésére, 166. §-ára, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 12. §, 53. §-ára alapította. Határozatában megállapította, hogy a felperes nem volt jogosult a G. Kft. által kibocsátott 18 789 748 Ft +3 757 949 Ft áfa összeget tartalmazó számlák alapján az adólevonási jog gyakorlására. Ezek a bizonylatok alakilag és tartalmilag is hiteltelenek, a bennük foglalt gazdasági esemény a számlákon feltüntetett felek között a számlák szerinti tartalommal nem ment végbe. A számlák különböző típusú beazonosíthatatlan elnevezésű kerékpár értékesítéséről kerültek kibocsátásra. Az ezeken lévő vámtarifaszám nem létező árukat jelöl, nem egyezik meg azzal a termékkel sem, amely a számlákon feltüntetésre került, a bizonylatok tehát nem tartalmaznak termékmegnevezésre, -besorolásra jogszabályi előírásoknak megfelelő megnevezést. Az adóigazgatási eljárás során beszerzett adatok, tények, bizonyítékok, így többek között a G. Kft.-nél lefolytatott ellenőrzés adatai, nyilatkozatok és tanúvallomások egyértelműen azt igazolják, hogy a számla szerinti felek között a gazdasági események a valóságban ténylegesen nem történtek meg. A G. Kft. felé számlát kibocsátó C. Kft. - amely egyébként az ellenőrzés során elérhetetlennek bizonyult - termékértékesítést nem végezhetett. A termékek értékesítését, beszerzését az ellenérték tényleges kiegyenlítését semmi nem támasztja alá, erre vonatkozóan hiteles dokumentumokat beszerezni nem lehetett, ilyeneket felperes sem bocsátott rendelkezésre és megnevezni sem tudott. A felperes esetében az adóköteles tényállások kapcsán kellően körültekintő magatartás nem állapítható meg
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok bírósági felülvizsgálatát kérte, arra hivatkozott, hogy adólevonási jogát jogszerűen gyakorolta, az alperes iratokat titkolt el, megvonta "védekezési jogát", nem teljesítette a tényállástisztázási, bizonyítási kötelezettségét, indítványozta, hogy az elsőfokú bíróság az Európai Unió Bíróságánál (a továbbiakban: EUB) kezdeményezzen előzetes döntéshozatali eljárást.
Az alperes ellenkérelmében felperes keresetének elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését és a felperes keresetét elutasította. Jogi álláspontja a következő volt:
Az alperes eleget tett az Art. 97. § (4) bekezdése szerinti tényállástisztázási és bizonyítási kötelezettségének, érdemi döntését - a felperes érvelésével ellentétben - nem eltitkolt adatok és iratok alapján hozta meg. Az alperes megalapozottan és jogszerűen jutott arra a ténybeli és jogkövetkeztetésre, mely szerint a perben vitatott számlák szerinti felek között a számlák szerinti módon valós gazdasági esemény nem ment végbe, ezért a felperes az adólevonási jogát nem jogszerűen kívánta gyakorolni, tényleges, valós gazdasági események hiányában a kellően körültekintő magatartás megállapítására sem kerülhet sor.
A felperes a peres eljárás során sem tudta bizonyítani a keresettel támadott adóhatósági határozatok jogszabálysértő voltát, és alaptalanok voltak a szakértő kirendelésére irányuló, jogutódlásra vonatkozó indítványai is.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Fenntartva a keresetében előadottakat, azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet "tény-, valóság- és jogellenes". Az Art. 1. § (7) bekezdésére és a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 155/A. §-ára hivatkozva sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság elutasította előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését, bizonyítási indítványait, kérte, hogy a Kúria kezdeményezzen előzetes döntéshozatali eljárást az EUB-nál.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárás során nincs helye bizonyítás feltételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek, a Kúria a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben a rendelkezésére álló iratok alapján dönthet.(Pp. 275. §; BH 2002.29.; KGD 2012.42. és 60.).
A Pp. 272. § (1) és (2) bekezdései értelmében a felülvizsgálati kérelmet a jogerős ítélet közlésétől számított 60 napon belül kell benyújtani, és ebben kell előadni - mégpedig jogszabálysértés megjelölése mellett -, hogy a fél a határozat megváltoztatását, mennyiben és milyen okból kívánja. A felülvizsgálati kérelmet e törvényi rendelkezésekből következően 60 napon túl nem lehet kiegészíteni, kiterjeszteni, és nem lehet hivatkozni a felülvizsgálati eljárásban - annak rendkívüli jogorvoslati jellege miatt - alapeljárás során fel nem merült, ennélfogva el nem bírált új tényre, körülményre, bizonyítékra, jogcímre sem. Ezen okok miatt a Kúria érdemben nem vizsgálódhatott, nem dönthetett, és nem is döntött a Pp. 272. §-ában szereplő szabályozásnak meg nem felelő, felülvizsgálati kérelmet követően utóbb benyújtott beadványokról, valamint az ezekhez csatolt dokumentumokról. (BH 2002.283., BH 2002.447., BH 2002.490., BH 2005.178., BH 2009.122.)
Ítéleti tényállás kapcsán jogszabálysértés csak akkor állapítható meg, ha az hiányos, iratellenes, avagy téves, okszerűtlen, a logika szabályainak meg nem felelő tényeket, ténybeli következtetéseket rögzít. Nem állapítható meg iratellenesség azon a címen, hogy a fél álláspontja valamely bizonyíték bizonyító ereje tekintetében nem azonos a bíróságéval, ez ugyanis nem iratellenességre utal, hanem a bizonyítékok felülmérlegelésére irányul, amire a rendkívüli jogorvoslati eljárásban nincs lehetőség.
A jogerős ítélet megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak, tényállása, ténybeli és jogkövetkeztetései jogszerűek, összhangban állnak a közösségi jog szabályaival és az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontjában, 35. § (1) bekezdés a) pontjában, 43. § (5) bekezdésében, 44. § (5) bekezdésében, az Sztv. 15. § (3) bekezdésében, 166. §-ában foglaltakkal.
Az elsőfokú bíróság - a rendelkezésre álló iratokból megállapíthatóan, a felperesi érveléssel ellentétben - iratszerűen rögzítette, hogy a felperes számára az iratbetekintési jog és a másolatok kérésének lehetősége - az Art. 100. § (3) bekezdése, valamint a 12. § (3) bekezdése szerint - mindvégig biztosítva volt. A felperes a közigazgatási eljárás során öt alkalommal is élt iratbetekintési jogával, és megkapta az iratjegyzék szerinti másolatokat is. Az alperes határozata továbbá teljeskörűen tartalmazza mindazokat a bizonyítékokat, amelyeken az érdemi döntés alapul. Ha és amennyiben a felperes még további iratok megtekintését kívánta, akkor ezt kezdeményeznie kellett volna az adóhatóságnál.
A felperes bizonyítási indítványainak elutasítására jogszerűen került sor, ennek indokait az elsőfokú bíróság ítéletében részletezte, az e körben kifejtett jogi álláspontot a Kúria - annak megismétlése nélkül - teljeskörűen osztja. A Kúria a felülvizsgálati kérelemben kifejtettekre figyelemmel csupán a következőkre kíván rámutatni:
Az Áfa. tv. 40. § (6) bekezdése egyértelműen az adóösszeget és/vagy adómértéket, illetve a 44. § (2) bekezdése szerinti százalékértéket tartalmazó bizonylat kibocsátásának tényéhez köti az adófizetési kötelezettséget. A Kúria, illetve ezt megelőzően a Legfelsőbb Bíróság - a közösségi joggal összhangban állóan - már több határozatában rámutatott arra, hogy nem azonos az adófizetési kötelezettség, illetve az adólevonási jog szabályozása. Az adólevonási jog csak az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontja, 35. § (1) bekezdés a) pontja, Sztv. 166. § (2) bekezdése szerinti tartalmilag hiteles számviteli bizonylat alapján gyakorolható. Jogszerűen járt el tehát az alperes akkor, amikor ugyanazon jogviszony két alanya esetében a számlakibocsátó oldalán a számla kiállításához mint jogi tényhez adófizetési kötelezettséget kapcsolt, és a számlabefogadó, tehát a felperes esetében az adólevonási jog gyakorlását - a tartalmilag hiteltelen, fiktív bizonylatok miatt - megtagadta. A keresettel támadott határozatok teljeskörűen megfelelnek az előzőekben ismertetett jogszabályi rendelkezéseknek és az Art. 130. §-ában foglaltaknak. (C-566/07., Kfv. V. 35.226/2011/6., Kfv. V. 35.070/211/11.)
Az alperes és a bíróság - a felperes érvelésével ellentétben - nem mondta ki az ügyletek semmisségét vagy érvénytelenségét, hanem ezeket adózási szempontból minősítette, mégpedig valódi tartalmuk szerint, mivel erre jogosult és köteles is volt [724/B/1994. számú AB határozat, Art. 1. § (7) bekezdése].
Jogszerű az az ítéleti megállapítás, mely szerint a felperes felé számlát kibocsátó társaság a számlák szerinti gazdasági események teljesítésére a számlák szerinti módon nem volt képes, a valóságban nem is teljesített, a bizonylatok hiteltelenek, fiktívek, és a felperes a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján eljárva olyan bizonyítást nem ajánlott fel, ami alkalmas lett volna a keresettel támadott határozatoktól eltérő tényállás, a kellően körültekintő magatartás megállapítására. Utal egyben a Kúria arra, hogy a korábban már a jelen perrel azonos ténybeli és jogi megítélésű Kfv. V. 35.580/2011/14. és a Kfv. V. 35.744/2011/15. számú ítéleteiben is ugyanilyen tartalmú döntéseket hozott.
Nincs szükség előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére, mivel az ügyben nem merült fel olyan kérdés, amely az EUB döntését igényelné [Pp. 155/A. § (1) és (3) bekezdései] Ennek indokai a következők:
A rendelkezésre álló iratok szerint az alperes és az elsőfokú bíróság sem akadályozta a felperest az iratmegismerésben.
Az alperes, az elsőfokú bíróság és a Kúria sem vonta kétségbe, hogy az EUB-ítéletekben kifejtett jogértelmezés kötelező a kérdést előterjesztő nemzeti bíróságra, illetve mindazon nemzeti bíróságokra, amelyek azonos, illetve tartalmilag hasonló kérdésekben ítélkeznek (C-29/68., C-14/83.).
Nem kell előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezni akkor, ha az értelmezés irreleváns a perbeli jogvita eldöntése szempontjából, vagy ha a közösségi jog olyan egyértelmű, hogy nem merül fel kétség a szabályt illetően (acte clair, CILFIT ügy, C-566/07., Art. 130. §).
A jelen ügyben a keresettel, illetve felülvizsgálati kérelemmel támadott határozatok - a felperes érvelésével ellentétben - megfelelnek a C-439/04. és C-440/04, valamint a C-354/04, C-355/04, C-484/04, C-80/11 és C-142/11., C-324/11. számú ítéletekben kifejtett jogértelmezésnek. Az EUB az előzőekben nevesített ítéleteiben ugyanis nemcsak azt szögezte le, hogy az adóalany joga az adólevonási jog, ami az uniós szabályozás által bevezetett közös héarendszer egyik alapelve, és főszabály szerint nem korlátozható, hanem azt is, hogy a jogalanyok az uniós jog normáira nem hivatkozhatnak csalárd módon vagy visszaélésszerűen. "Ennélfogva a nemzeti hatóságoknak és bíróságoknak meg kell tagadniuk az adólevonási jog által biztosított előnyt, ha objektív körülmények alapján megállapítható, hogy e jogra csalárd módon vagy visszaélésszerűen hivatkoztak." Az adóhatóságnak - az EUB ítélkezési gyakorlata értelmében - az adólevonási jog megtagadásához bizonyítania kell, "hogy az érintett adóalany tudta vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jogának megalapozására felhozott ügylettel a számlakibocsátó vagy a szolgáltatói láncban korábban közreműködő gazdasági szereplő által elkövetett adócsalásban vesz részt". Nem ellentétes a HÉA Irányelvvel és az adósemlegesség elvével, ha a jogvita keretében az adóhatóság és a bíróság "vizsgálja, hogy a számlakibocsátó maga teljesítette-e a szóban forgó ügyletet, és ennek érdekében figyelembe veszi az adott ügyben felmerült összes körülményt", így pl. az arra vonatkozó adatokat, hogy rendelkezett-e a számlakibocsátó a számla szerinti gazdasági események teljesítéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételekkel, a gazdasági eseményt ténylegesen ő teljesítette-e vagy sem. Rámutatott az EUB arra is, hogy nem ellentétes az uniós joggal, ha azt követelik meg a gazdaság szereplőitől, hogy tegyenek meg minden "tőlük észszerűen elvárható intézkedést" annak érdekében, hogy az általuk teljesítendő ügylet nem vezessen adókijátszáshoz. Az pedig, hogy melyek az észszerűen elvárható intézkedések "alapvetően az ügy körülményeitől függenek". Ha az adóhatóság konkrét bizonyítékokkal szolgál az adókijátszás tekintetében, akkor nem ellentétes az adósemlegesség elvével, "ha a nemzeti bíróság ellenőrzi, hogy a számlakibocsátó maga teljesítette-e a szóban forgó ügyletet." Az adólevonási jog akkor utasítható el, ha "az adóhatóság objektív körülmények alapján megállapítja, hogy a számla címzettje tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jogának megalapozására felhozott ügylettel az említett számlakibocsátó vagy a szolgáltatói láncban korábban közreműködő gazdasági szereplő által elkövetett adócsalásban vesz részt." (C-80/11. és C-142/11., C-324/11. számú ügyekben hozott ítéletek)
Az alperes nemcsak jelen ügyben, hanem a számlakibocsátó ellen folyó eljárások adataival is kétséget kizáró módon bizonyította, hogy a valóságban nem került sor a felek között számla szerinti termékértékesítésre, és azt is, hogy kizárt a felperes esetében a kellően körültekintő magatartás megállapítása. Az alperes és az elsőfokú bíróság alappal vizsgálta meg, hogy a számlakibocsátók maguk teljesítettek-e vagy sem, és e körben megalapozottan következtettek a számlakibocsátó teljesítésének hiányára, amely jelen ügyben megállapítható körülményekre tekintettel olyan nyilvánvaló, hogy ezeket a felperesnek tudnia kellett. A felperes a közte és a számlakibocsátó között ténylegesen végbe nem ment gazdasági eseményekről kibocsátott, tartalmilag teljesen hiteltelen számlák alapján kívánta gyakorolni az adólevonási jogát. Az adólevonási jogot az alperes nem a felperestől független körülményekre figyelemmel, hanem azért tagadta meg, mert a határozatban részletezett objektív körülményekből a felperesnek tudnia kellett a számlakibocsátó szabálytalanságáról, adókijátszásáról. Utal e körben a Kúria arra is, hogy a felperes nem nevezett meg egyetlen egy olyan a gazdasági életben résztvevőtől észszerűen elvárható intézkedést sem, amit megtett volna, az pedig fel sem merülhet jelen ügyben, hogy az alperes olyan magatartást, illetve intézkedést kért volna számon a felperestől, amely elvárhatatlan, vagy amely megnehezítette, költségesebbé, kizárttá tette volna a felperes tevékenységét, vagy számára versenyhátrányt okozott volna.
A kifejtettekre figyelemmel a Kúria azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben nem sért eljárási, illetve anyagi jogszabályt, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv. V. 35.270/2012/10.)