adozona.hu
AVI 2016.6.48
AVI 2016.6.48
A kölcsön forrását nem elegendő megjelölni, azt bizonyítani is kell [2003. évi XCII. tv. 109. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesnél az adóhatóság eredetileg 2001-2005. évekre folytatott le bevallások utólagos vizsgálatára irányuló személyi jövedelemadót érintő ellenőrzést, melynek eredményeképpen meghozott határozatával 2002-2004. évekre összesen több mint 11 millió forint adókülönbözetet állapított meg a felperes terhére. Ezt a határozatot azonban a másodfokú hatóság megsemmisítette, egyidejűleg az elsőfokú szervet új eljárásra kötelezte, melynek keretében további bizonyítási eljárás lefolytatását írta elő....
AVI 2016.6.48 A kölcsön forrását nem elegendő megjelölni, azt bizonyítani is kell [2003. évi XCII. tv. 109. §]
A felperesnél az adóhatóság eredetileg 2001-2005. évekre folytatott le bevallások utólagos vizsgálatára irányuló személyi jövedelemadót érintő ellenőrzést, melynek eredményeképpen meghozott határozatával 2002-2004. évekre összesen több mint 11 millió forint adókülönbözetet állapított meg a felperes terhére. Ezt a határozatot azonban a másodfokú hatóság megsemmisítette, egyidejűleg az elsőfokú szervet új eljárásra kötelezte, melynek keretében további bizonyítási eljárás lefolytatását írta elő. A megismételt eljárásban a hatóság már csak 2004-2005. éveket érintően 16 271 741 Ft adókülönbözetet állapított meg a felperes terhére a 2010. február 15-én kelt határozatával. A megállapítás indoka az volt, hogy a felperes bevételei és kiadásai nem fedték egymást, a kronologikus vagyonmérleg fedezethiányt mutatott, és ez okból az adóalapot becsléssel kellett megállapítani. A felperes által felajánlott, a fedezet igazolását célzó bizonyítékok nem voltak elfogadhatók. Külön kiemelendő, hogy a felperesnek a K+K 99 Kft.-ben volt érdekeltsége, ahová nagy összegű tagi kölcsönöket nyújtott, amelynek fedezeteként a K. T. (továbbiakban: kölcsönadó) svéd-magyar állampolgártól 2001-ben kapott 75 millió Ft kölcsönt jelölte meg. Az adóhivatal a kölcsönszerződés, a felek nyilatkozatai, az abban foglalt adatok kontrollálása (a svéd adóhatóság megkeresése, tulajdoni lap beszerzése stb.) alapján úgy ítélte meg, hogy nem nyert bizonyítást, hogy a kölcsönadónak milyen forrásból volt 75 millió forintja. Állítása szerint ún. magánhitelből állt rendelkezésére ez az összeg, melynek biztosítéka egy b.-i lakás volt, de a magánhitelt nyújtó személyek kilétét nem lehetett megállapítani, valamint a lakásra sem jegyeztek be jelzálogjogot ezen kölcsön fedezeteként. Nem merült fel tehát adat arra, hogy a kölcsönadó más személyektől kapott összeget kölcsönzött tovább. Jogvita tárgyát képezte még egy C. V. mikrobusz vételára. E körben részben elfogadta a hatóság a felperes állításait és a gépjármű 2001. július 11-i forgalomba helyezése mellett az Eurotax katalógus alapján 4 608 000 Ft-ban határozta meg az árat, mint kiadást.Az elsőfokú határozattal szemben a felperes fellebbezést nyújtott be, az eljárás jogszerűtlenségére és hiányosságára hivatkozott, egyben új eljárás elrendelését kérte. A 75 millió forintos kölcsönnel kapcsolatban kifogásolta, hogy a kölcsön tényét nemcsak a szerződés - mint teljes bizonyító erejű magánokirat -, hanem az érintett felek nyilatkozatai és az ellenjegyző ügyvéd tanúvallomása is alátámasztották. Vitatta, hogy a kölcsönadónak ne lett volna fedezete a kölcsön nyújtására. Azért jutott az adóhatóság erre a megállapításra, mert a kölcsönadó jövedelmi viszonyainak feltárása jogellenesen történt. A svéd adóhatóság megkeresése eleve nem tudott eredményt hozni, mert
rossz volt a kérdésfeltevés, nem volt szinkronban a svéd adójogszabályokkal, ezért láthatóan ellentmondásos válaszok születtek. Ugyanakkor ebben a formában szükségtelenek is voltak, hiszen a kérdéseknek a kölcsönadó jövedelmi viszonyai feltérképezése lett volna a célja, tehát az, amiről egy adóhatóságnak ismerete lehet, márpedig egy külföldön készpénzben átadott baráti kölcsönről nem feltétlenül tud az adóhatóság. Ugyanakkor a svéd adóhatóság ismételt megkeresése a releváns körben továbbra is indokolt. A svéd válaszokból csak azt használta fel az adóhatóság, ami a felperes terhére szolgált, noha az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 96. § (6) bekezdés szerint a javára szolgáló tényeket is fel kellett volna tárni. Az sem igaz, hogy semmilyen adat nincs arra, hogy a kölcsönadó másoktól kért kölcsönt adott tovább a felperesnek, ugyanis a felperes képviselője 2010. január 26-ai nyilatkozata ezzel ellentétes. A kölcsönadó értékes vagyontárgyakkal rendelkezett (lakás), ami igazolja jövedelmi, vagyoni viszonyait. Amennyiben erre a lakásra nem jegyezték be a baráti kölcsönök fedezeteként a jelzálogjogot, az nem bizonyít semmit.
A mikrobusz csökkentett árát sem fogadta el a felperes, szerinte ugyanis meg kellett volna keresni a VPOP-t, hogy 2004-ben mennyi regisztrációs adót vetett ki és milyen forgalmi érték alapján. Az Eurotaxra önmagában nem lehet hivatkozni, mert így lényegében az adóhatóság maga becsülte meg a vételárat.
A másodfokú hatóság 2010. július 9-én hozott határozatával részben megváltoztatta az elsőfokú határozatot (az utóbb a vizsgálat körébe beemelt 2003-as évet elévülésre tekintettel törölte), egyébként érdemben helybenhagyta az elsőfokú döntést. A svéd hatóság megkeresésével kapcsolatban kifejtette, hogy az valóban a kölcsönadó 2003-2005. években megszerzett jövedelmére vonatkozott, ami nem bír jelentőséggel a 2001-es kölcsön tekintetében, de az ismételt megkeresés szükségtelen, hiszen maga a felperes, illetőleg képviselője nyilatkozta, hogy a kölcsönadó nem a svédországi jövedelméből nyújtotta a kölcsönt, hanem más személyektől kapott kölcsönt kölcsönzött tovább. Az ingatlan tulajdoni lapja szintén nem bizonyíték arra nézve, hogy a kölcsönadó 2001-ben 75 millió forintot tudott kölcsönadni. Nem támasztják alá az ügylet valós megtörténtét egyéb részmomentumok sem, mint pl. kölcsönösszeg ütemezése (e kérdésben az okiratok és a nyilatkozatok nem koherensek), de nyitott kérdések maradtak a pénz mikénti felhasználásáról is, különösen a tagi befizetések, illetőleg visszafizetések időpontját tekintve. Nincs észszerű magyarázat arra, ha a 75 millió forint a felperesi vállalkozás fellendítését célozta, úgy az első évben miért csak 13 millió forint felhasználása történt, illetőleg hol őrizték a további években a fel nem használt pénzt, valóban rendelkezésre állt-e még öt év múlva is. Nem tudta a felperes bizonyítani, hogy a tagi hitelre fordított összegek legalább részben azonosak voltak a 2001-ben kapott 75 millió forintos kölcsönnel. A kölcsönadó meghallgatását a hatóság megkísérelte, de az eredménytelen volt.
A gépjármű vételár meghatározása sem volt jogszabálysértő, mivel a felperes nem tudott olyan adásvételi szerződést bemutatni, amely az árat hitelt érdemlően igazolta volna. Nem releváns e körben a VPOP által megállapított regisztrációs adó, mert az nem a vételáron, hanem egyéb paramétereken alapszik. A felperesnek kell hitelt érdemlően igazolnia az Art. 109. § (3) bekezdés alapján a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést. A nem megfelelő szintű bizonyítottság, a tényállást illető kétség az adózó terhén marad. Márpedig a pénz meglétét, felhasználását a felperesnek nem sikerült igazolnia, így 16 271 741 Ft személyi jövedelemadó különbözet keletkezett, mely az Art. 171. § (1) bekezdés alapján adóhiánynak minősül, egyben bírság- és pótlékalap, melynek mérséklésére nem volt méltányolható indok.
A felperes keresetében a fellebbezésben előadottakat lényegében megismételte, az abban foglalt indokkal kérte a hatósági határozatok hatályon kívül helyezését és az elsőfokú hatóság új eljárásra utasítását. Az alperes a kereset elutasítását indítványozta.
A megyei bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Osztotta az alperesi érveket, kifejtette, hogy szükségtelen a svéd adóhatóság újbóli megkeresése. Sem a pénz forrása, sem annak felhasználása nem bizonyított, tehát az, hogy a felperes ezt használta volna fel a forráshiány fedezetéül, nem nyert igazolást. A tulajdoni lap nem igazolja, hogy a kölcsönadó az ingatlanfedezettel jutott kölcsönhöz. Osztotta a bíróság a gépkocsi vételára tárgyában is az alperesi érveket összességében rögzítve, hogy a becslés jogalapja fennállt, és az így megállapított adólap helytelenségét a felperes nem tudta igazolni.
A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Kérte az ítélet megváltoztatását jogszabálysértésre hivatkozással. Kérelme a keresetben foglaltakkal azonos tartalmú volt a kölcsön átadása és a külföldi adóhatóság megkeresése tárgyában. A bíróság sem rendelte el a svéd hatóság ismételt megkeresését, ami viszont elzárta a felperest a bizonyítás lehetőségétől. Ugyanis, ha a kölcsönadó másoktól kapott kölcsönt, nem lehet kizárni, hogy adóbevallásában a kapott kölcsön is szerepel, ami azt igazolhatja, hogy volt pénze. Ezt támasztja alá az is, hogy ebben az időben értékes ingatlana is volt. Ezzel azonban csak vagyoni viszonyait akarták bemutatni és szükségtelennek tartották a baráti kölcsönöket az ingatlanra bejegyzett jelzálogjoggal alátámasztani. A gépjármű esetén a futott km-szám és a műszaki állapot felmérése maradt figyelmen kívül, és erre a bíróság nem is reagált, noha ezek értékbefolyásoló tényezők. Lényegében ebben az esetben úgy alkalmazott becslést az alperes, hogy arra nem volt jogalapja, ugyanakkor a bizonyítási indítványt - azaz a VPOP megkeresését - elutasította. Ezekre tekintettel vagylagosan kérte a felperes az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és új, a jogszabályoknak megfelelő határozat meghozatalát annak megállapításával, hogy a felperes által megjelölt jövedelmek reálisak, vagy az ítélet hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezését.
Az alperes ellenkérelmében az ítélet hatályában fenntartását kérte. Nézete szerint a bíróság helyesen megállapított tényállásból jogszerű következtetésre jutott. A felülvizsgálati eljárásban nincs helye felülmérlegelésnek. A felperes csak hitelt érdemlő bizonyítékokkal igazolhatta volna állítását, ilyet nem tudott előterjeszteni. A gépkocsi értékcsökkentő tényezőit egy kifejezetten erre kifejlesztett program értékelni tudja, de ehhez a felperesnek kellett volna adatokat szolgáltatni, ám ő még a gépkocsi adásvételi szerződését sem tudta bemutatni.
A Kúria megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az Art. 109. § (1) bekezdés értelmében: "Ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával vagy az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. Ez esetben - figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelmekre is - az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége."
A (3) bekezdés alapján: "A becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja, egyebekben pedig az eljárásra az e fejezetben foglalt rendelkezések az irányadók. Az adóhatóság az adózó által előadott tények, adatok valóságtartalmát az adómegállapításhoz való jog elévülési idejét megelőző időszakra vonatkozóan is vizsgálhatja, ha az adózó állítása szerint vagyongyarapodásának forrása ezen időszakban keletkezett."
A fentiekben rögzített tényállás és az idézett jogszabályok alapján a Kúria rögzíti, hogy a perbeli ügyben a becslés jogalapja nem volt vitatott. Az adóhatósági megállapításokkal kapcsolatban két tétel képezte vizsgálat tárgyát. Az egyik a svéd-magyar állampolgártól származó kölcsön kérdése volt. Ezzel kapcsolatban a Kúria szükségesnek tartja rögzíteni, hogy a következetes bírói gyakorlat szerint, ha az adózó ún. "lánckölcsönre" hivatkozik, az adóhatóságnak joga van a folyamatot végigellenőrizni. Amennyiben valamely elemnél bizonyítatlanság merül fel, annak jogkövetkezményét levonhatja, és azt az adózónak kell viselnie (Kfv.I.35.325/2011/4.) A felperesnek meg kellett volna kísérelnie a bizonyítást, amihez legalább határozott állítást kellett volna előterjesztenie arra, hogy a kölcsönadónak benne volt a szóban forgó összeg az adóbevallásában, tehát érdemes a svéd hatóságot újból megkeresni, illetőleg meg kellett volna nevezni a kölcsönadó "deviza-külföldieket". De ezen hiányosságokon túlmenően azonban arra a kérdésre sem volt magyarázat, hogy hol őrizték a pénzt öt évig, azaz van-e realitása annak, hogy a 2001-es kölcsönből történtek az évekkel későbbi tagi kölcsön befizetések. A kölcsön forrásaként az "ismeretlen deviza-külföldit" megjelölni nem elegendő, ez a pénz forrását nem tudja bizonyítani. A kölcsönadó tulajdonát képező ingatlan léte pedig teljesen irreleváns az ügy megítélése szempontjából. Kétely maradt fenn abban a kérdésben is, hogy a nagy összegű kölcsönt miért készpénzben fizették, miért nem volt bankban elhelyezve, főleg a szakaszos felhasználásra tekintettel, amelyet a felperes szintén nem tudott elfogadhatóan megindokolni.
A gépjárművel kapcsolatosan kiemelendő, hogy nem került elő az eljárásban az adásvételi szerződés, ezért a kiadást valamely módon meg kellett becsülni. Az Eurotax katalógus adatainak felhasználása egy bevett bizonyítási módszer, amit egy számítógépes program alapján még lehet ugyan pontosítani, de ehhez további adatok kellenek. A VPOP regisztrációs adója nem a forgalmi értéken alapul, ezért a megkeresés elmaradása nem okozott semmilyen hátrányt és nem jelentett eljárási szabálytalanságot sem.
A fentiekben idézett Art. 109. § (3) bekezdése alapján a felperesnek kellett volna hitelt érdemlően bizonyítania, hogy az alperes által becsléssel megállapított adóalap nem reális. Ezt a felperes nem tudta megtenni. Mindezek alapján a bizonyítatlanság jogkövetkezménye a felperes terhén maradt.
A Kúria megállapította, hogy az elsőfokú jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemmel érintett körben nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv. V. 35.039/2012/8.)