adozona.hu
BH 2016.5.121
BH 2016.5.121
I. A nyilvános értékesítés szabályaitól eltérhet a felszámoló, ha a várható bevétel és az értékesítés költségei közötti különbség kisebb, mint 100 000 Ft. II. A Cstv. 56. § (1) bekezdésében szabályozott kifogás eltér a Cstv. 51. §-ában található kifogástól, előterjesztésének határidejében, céljában, a kifogással támadható intézkedésben. III. Ha a felszámolás kezdő időpontjában az adós vagyonába vámraktárban elhelyezett áru is beletartozik, a felszámolónak a Cstv. értékesítésre vonatkozó szabályain kívül fig
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] Az adós felszámolása iránt 2011. április 6-án terjesztettek elő kérelmet, mely alapján 2011. december 21-én a bíróság a felszámolást megindította.
[2] A felszámoló 2013. április 15-én nyújtotta be a záróanyagot, mellyel szemben az adóhatóság - hitelezőként - kifogással élt.
[3] A megállapított tényállás szerint az Sz. Kft. a felszámolás alatt bejelentette a felszámolónak, hogy az adós részére még a felszámolást megelőzően, 2009. június 30-án vámáru érkezett, amelynek vámolása és az adós...
BH 2016.5.121 I. A nyilvános értékesítés szabályaitól eltérhet a felszámoló, ha a várható bevétel és az értékesítés költségei közötti különbség kisebb, mint 100 000 Ft.
II. A Cstv. 56. § (1) bekezdésében szabályozott kifogás eltér a Cstv. 51. §-ában található kifogástól, előterjesztésének határidejében, céljában, a kifogással támadható intézkedésben.
III. Ha a felszámolás kezdő időpontjában az adós vagyonába vámraktárban elhelyezett áru is beletartozik, a felszámolónak a Cstv. értékesítésre vonatkozó szabályain kívül figyelemmel kell lennie a közösségi Vámkódex rendelkezéseire is [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 49. § (1) bek., 51. §, 56. § (1) bek., 2913/92/EGK rendelet 37. cikk (2) bek., 79. cikk, 182. cikk (1) bek., 201. cikk].
[1] Az adós felszámolása iránt 2011. április 6-án terjesztettek elő kérelmet, mely alapján 2011. december 21-én a bíróság a felszámolást megindította.[2] A felszámoló 2013. április 15-én nyújtotta be a záróanyagot, mellyel szemben az adóhatóság - hitelezőként - kifogással élt.
[3] A megállapított tényállás szerint az Sz. Kft. a felszámolás alatt bejelentette a felszámolónak, hogy az adós részére még a felszámolást megelőzően, 2009. június 30-án vámáru érkezett, amelynek vámolása és az adós részére történő átadása nem történt meg, mert az adóssal nem sikerült a kapcsolatot felvenni. A vámraktárban tárolt készlet értékesítésére a felszámoló pályázatot írt ki 4 millió Ft vételárat határozva meg. Kizárólag az Sz. Kft. pályázott 800 000 Ft-ot ajánlva, a felszámoló azonban nem fogadta el a pályázatát. Ezt követően a felszámoló pályázaton kívül értékesítette a vámárut az Sz. Kft. részére. Az Sz. Kft. tárolási és vámolási díj, költség címén 1 760 000 Ft hitelezői igényt jelentett be, melyet a felszámoló felszámolási költségként elfogadott. A vevő 2 000 000 Ft vételárat ajánlott az áruért, a felszámoló engedélyezte, hogy a vevő csak a különbözeti összeget fizesse meg 2013. február 4-én.
[4] A hitelező kifogásolta, hogy a felszámoló nem nyilvánosan értékesítette a vagyontárgyakat, és a vevő beszámításra sem volt jogosult, bejelentett hitelezői igény hiányában. A beszámított követelés nem felszámolási költség, mert a felszámolást megelőzően keletkezett. Az adós számára már 2009. június 30-án megérkezett a vámáru, ennek ellenére a vevő a felszámolás kezdő időpontjában hitelezői igényként nem jelentette be a tárolásiköltség-követelését.
[5] A felszámoló kérte a kifogás elutasítását. Kifejtette, hogy a vámköteles áruk értékesítéséből 100 000 Ft-nál alacsonyabb összegű bevétel volt várható, ezért jogosult volt pályázat kiírása nélkül értékesíteni a vámárukat.
[6] Álláspontja szerint jogosan minősítette a vevő által beszámítani kívánt tárolási és vámolási díjköltséget felszámolási költségnek, mert a 44 hónap raktározási idő 1/3-a a felszámolási időszakra esett, ezen túlmenően az Sz. Kft. számlája 2013. március 2-án volt esedékes, így az felszámolási költségnek minősült.
[7] Az elsőfokú bíróság - a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 51. § (3) bekezdése alapján kötelezte a felszámolót, hogy az adós vagyonából felszámolási költségként elszámolt és kifizetett 1 760 000 Ft összeget tegye az adós pénzkészletének részévé; ennek megfelelően készítsen új zárómérleget, amelyben ez a pénzösszeg az adós vagyonaként szerepel, majd ennek a hitelezők közötti felosztására tegyen javaslatot, amelyet a bíróságnak 15 napon belül küldjön meg.
[8] A felszámoló fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta azzal a módosítással, hogy az 1 760 000 Ft összeget követelésként kell nyilvántartani az új zárómérlegben.
[9] A Cstv. 36. § (1) bekezdésére, 57. § (2) bekezdésére és 56. § (1) bekezdésére hivatkozással megállapította, hogy a hitelező kifogásában tartalmilag a záróanyagot és a vagyonfelosztási javaslatot sérelmezte, ezért a kifogás nem a Cstv. 51. §-ában szabályozott kifogás, hanem a Cstv. 56. §-a szerinti.
[10] Helytállónak találta az elsőfokú bíróságnak azt a döntését, hogy az 1 760 000 Ft követelés nem tekinthető felszámolási költségnek, mert nem az adós társaság gazdálkodási tevékenységével kapcsolatos, az Sz. Kft.-t nem a felszámoló bízta meg a vámáru tárolásával és önmagában a felszámolás alatti esedékesség nem teszi az igényt felszámolási költséggé.
[11] Az Sz. Kft. nem volt jogosult beszámítani a tárolási, őrzési költségeket, mert egyáltalán nem jelentett be hitelezői igényt a felszámolási eljárásban. Mivel ez az összeg jogtalanul került beszámításra a vételárba, a vevő köteles megfizetni az adós részére, ezért ezt az összeget az adós Sz. Kft.-vel szembeni követeléseként kell megjeleníteni az adós nyilvántartásában, és ez a követelés osztható fel a hitelezők között.
[12] Az adós nevében eljáró felszámoló nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és az eljáró bíróság új eljárás lefolytatására utasítását. Amennyiben a Kúria a tényeket megállapíthatóknak találja, kérte, hozzon határozatot a felszámoló által előterjesztett zárójelentés elfogadása tárgyában akként, hogy megállapítja, az Sz. Kft.-nek megfizetett 1 760 000 Ft felszámolási költség, annak megfizetésére a felszámoló jogosult és köteles volt.
[13] Állította, hogy a jogerős végzés a Cstv. 49. § (1) bekezdésébe, 57. § (1)-(2) bekezdésébe és az Európai Parlament és a Tanács Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendelete, továbbá a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló 2454/93/EGK rendelet (a továbbiakban: Közösségi Vámkódex) rendelkezéseibe ütközik.
[14] A Kúria a jogerős végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Cstv. 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 275. § (2) bekezdése szerint.
[15] A Kúria elsőként megállapította, hogy a hitelező által előadottakat tartalma alapján a Cstv. 51. §-a szerinti kifogásnak kell tekinteni.
[16] A Kúria a Gfv. X. 30.109/2012/2. számú végzésében már vizsgálta a Cstv. 51. §-ában és 56. § (1) bekezdésében szabályozott kifogások egymáshoz való viszonyát. A vizsgálat eredményeként megállapította, hogy a Cstv. 56. § (1) bekezdésében szabályozott kifogás eltér a Cstv. 51. §-ában található kifogástól, előterjesztésének határidejében, céljában, a kifogással támadható intézkedésben. A Cstv. 56. § (1) bekezdése szerinti kifogás kifejezetten csak az eljárás befejezéséhez kapcsolódik, a felszámoló által előterjesztett anyagok tartalmára irányulhat.
[17] Jóllehet a hitelező az egyszerűsített felszámolásként történő befejezés iránti kérelem részét képező jelentésből értesült arról, hogy a felszámoló az adós vagyonát hogyan értékesítette, és milyen módon történt az elszámolás, a hitelező kifogása nem a záróanyag (jelentés, vagyonfelosztási javaslat) tartalmát, hanem a felszámoló jogszabálysértő intézkedését támadta.
[18] Ebből következően a Kúria - a felülvizsgálati kérelem tartalma szerint, az ott állított jogszabálysértések alapján - azt vizsgálta, hogy helytállóan állapította-e meg a jogerős végzés a kifogás megalapozottságát.
[19] A felülvizsgálati kérelemben állított jogszabálysértések alapján az felülvizsgálati eljárásban az alábbi jogkérdések merültek fel:
[20] Felmondható-e a felszámoló által a vámáruraktárban tárolt árura vonatkozó raktározási szerződés oly módon, hogy a felszámoló a vám és egyéb közterhek kifizetése nélkül az áru kiadását követeli a raktározótól?
[21] Milyen feltételek fennállása esetén tekinthet el a felszámoló a Cstv. 49. § (1) bekezdésében szabályozott kötelező értékesítési eljárásoktól és döntése vizsgálható-e a kifogás alapján indult eljárásban?
[22] Felszámolási költségnek minősülhet-e a vámáruraktárban való őrzés költsége?
[23] A felszámolási költség elszámolása
[24] A Kúria elsőként megállapítja, hogy a vámáruraktárban elhelyezett, Kínából származott árura a Vámkódex alkalmazandó.
[25] A Kúria egyetért a felszámoló által képviselt adóssal abban, hogy az eljárás irataiból megállapíthatóan a jogerős végzésben rögzített eljárás, mely szerint a felszámolónak akár perrel ki kell kényszerítenie a raktározótól a vagyontárgyak kiadását, a jelen ügyben nem volt alkalmazható, mert az adós vagyona a Vámkódex 37. cikke (2) bekezdése és 79. cikke szerint - a vámeljárás lefolytatásáig - belföldön nem volt szabadon forgalomba hozható. Helytállóan hivatkozott a felszámoló arra, hogy a Cstv. rendelkezéseit a Vámkódexben írtakkal együtt kell alkalmazni, a felszámoló sem jogosult arra, hogy az EU-n kívüli árunak minősülő terméket belföldön értékesítse anélkül, hogy annak vámjogi sorsát ne rendezné.
[26] A Kínából behozott ingóságok, a fent hivatkozott cikkek szerint, vámjogi szempontból nem minősültek közösségi árunak, tehát nem voltak a rendes szabályok szerint értékesíthetőek addig, amíg a vámeljárást a beraktározó meg nem indítja, annak a költségeit meg nem fizeti.
[27] Figyelemmel arra, hogy a felszámolás alatt álló adósnak semmilyen pénzeszköze nem volt, az adós nevében a vámáruraktárban őrzött ingóságokat nem tudta vámeljárás alá helyeztetni.
[28] Amennyiben a felszámoló az adós nevében nem rendezte volna a nem közösségi áru jogi sorsát, akkor a hivatkozott Vámkódex 182. cikk (1) bekezdése alapján a vagyontárgyak megsemmisítésére kerülhetett volna sor, az adós felszámolás hatálya alá eső vagyonába nem lett volna kiadható.
[29] A Cstv. 49. § (1) bekezdése alapján a felszámoló - a körülmények felmérését követően - jogosult eltérni a kötelező értékesítési eljárási szabályoktól, ha úgy ítéli meg, hogy előreláthatólag az értékesítés során várható bevétel és az értékesítés költségei közötti különbség kisebb lesz, mint 100 000 Ft. Ezt a döntését azonban meg kell indokolnia a hitelezők, illetve a bíróság előtt, esetleges utólagos elszámoltatás esetén. Önmagában nem teszi jogszabálysértővé a döntését az, ha végül 100 000 Ft-nál nagyobb különbséget jelentő bevételt sikerül elérnie, de ezt minden esetben egyedileg kell megítélni.
[30] A Kúria hangsúlyozza, hogy a felszámoló által a pályázattól, illetve árveréstől eltérő módon megkötött szerződés érvénytelenségére csak a Cstv. 49. § (5) bekezdése alapján indított perben lehet hivatkozni, és az eltérésre lehetőséget adó feltételeket csak ott lehet vizsgálni. A Cstv. 49. § (1) bekezdésének megsértését a felszámolási eljárást lefolytató bíróság a kifogás alapján indult nemperes eljárásban nem állapíthatja meg, mert megállapításra irányuló kifogás előterjesztésének nincs helye.
[31] Jelen esetben a felszámoló - a körülményekre tekintettel - úgy ítélte meg, hogy a költségek és a bevételek közötti különbözet várhatóan kevesebb lesz 100 000 Ft-nál, és erre hivatkozással megkötötte a szerződést, mely szerződésnek az érvényessége a fent kifejtettek szerint ebben az eljárásban nem vizsgálható.
[32] A jogerős végzés szerint a vitatott 1 760 000 Ft nem tekinthető felszámolási költségnek, mert nem a felszámoló bízta meg a vámáru tárolásával az Sz. Kft.-t, és nem az adós gazdasági tevékenységével összefüggésben keletkezett a követelés, mert az adós nem végzett a felszámolás során semmilyen tevékenységet.
[33] A felszámoló által hivatkozott közösségi Vámkódex 201. cikke a vámtartozás keletkezéséről szól. A szabad forgalomba hozáskor a beraktároztatónak ki kell fizetnie a vámot és egyéb közterheket - amely valóban a szabad forgalomba bocsátáskor keletkezik -, és a vám kifizetése esetén a raktárból való elvitelhez ki kell fizetnie a tárolási díjat is, amely a vámraktárban történt őrzés díja.
[34] A Kúria nem ért egyet a jogerős végzésben kifejtett azzal az állásponttal, hogy pusztán azért, mert nem a felszámoló bízta meg a raktározót, a felszámolás során történt raktározás miatt felmerült költség ne minősülhetne felszámolási költségnek. A felszámolási eljárásban ugyanis nemcsak azok a költségek minősülhetnek felszámolási költségnek, amelyek az adós eredetileg végzett főtevékenységének folytatásához kapcsolódnak, hanem a Cstv. 57. § (2) bekezdés b) pontja értelmében a gazdasági tevékenység észszerű befejezésével kapcsolatos költségek is.
[35] Tévesen hivatkozott ugyanakkor a felszámoló a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy az Sz. Kft. követelése, amelyet a vételárral szemben elszámolt, valójában az adós helyett megfizetett vámköltségből, megelőlegezett áfából, felszámolás alatti időszak tárolási díjából áll.
[36] Az eljárás irataiból megállapíthatóan az adós és az Sz. Kft. közötti adásvételi szerződés megkötésére 2013. február 4-én került sor, mely szerint a vételár 2 000 000 Ft és a raktározási költség 1 760 000 Ft. A vámhatóság azonban 2013. április 2-án már a tulajdonos Sz. Kft. részére vámkezelte az árukat, s ezen az okiraton valóban szerepel a vámtartozás és a számított áfa összege. Ezeket a költségeket ki kellett fizetnie a Sz. Kft.-nek a szabad forgalomba hozás érdekében, azonban e költséget eladóként majd érvényesítheti a saját vevőivel szemben, ezért ez nem vehető figyelembe a felszámolási költség elszámolásakor. Nem vitásan az áru szabad forgalomba hozásához szükséges volt ezek előzetes megfizetése, de amikor erre sor került, akkor az áruk tulajdonjoga már az Sz. Kft.-t illette meg.
[37] A kifejtettekből a jelen ügyre az a következtetés vonható le, hogy az adásvételi szerződés megkötésekor elszámolt költség az Sz. Kft. által felszámolt tárolási díj volt. Nem vitásan a felszámolás alatt az adós vagyonát a Sz. Kft. tárolta és ezért tárolási díj illeti meg. Azt a kérdést azonban, hogy milyen összegű tárolási díj érvényesíthető az adóssal szemben, kizárólag az adós és az Sz. Kft. közötti szerződés alapján lehet megválaszolni. Azt kell megvizsgálni, hogy a felek milyen módon állapodtak meg a tárolási díj megfizetésében, figyelemmel arra, hogy ebben a tekintetben a felek a szerződésük tartalmát szabadon állapíthatták meg [a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 200. § (1) bekezdés].
[38] A gyakorlatban kialakult megoldások szerint megállapodhattak olyan módon, hogy a tároláskor kell kifizetni egyben a tárolási időre számított díjat, s ebben az esetben az Sz. Kft. be sem jelenthette volna a felszámolás megindulásakor a tárolásból eredő igényét. Ez a követelés csak a szabad forgalomba helyezéskor, az árut kivevő személyt terhelné, ezért az áru értékesítésekor ez a teher elszámolható.
[39] Megállapodhattak azonban úgy is, hogy havonta esedékesen számlázza ki az Sz. Kft. az adós felé a tárolásért járó díjat. Ez utóbbi esetben a felszámolás kezdő időpontját megelőző 29 hónap és 21 nap alapján - a felszámoló által állított 44 hónapból kiindulva havi 40 000 Ft-os tárolási díjjal számítva (1 760 000/44) - 1 188 000 Ft esik a felszámolás előtti időszakra, amelyet az Sz. Kft. nem érvényesíthetett volna, miután nem jelentette be hitelezői igényét erre vonatkozóan a jogvesztő határidőn belül. A fennmaradó 572 000 Ft a felszámolás során felmerült költségnek tekintendő, mert az az adós vagyonának megőrzésével kapcsolatos költség [Cstv. 57. § (2) bekezdés b) pont].
[40] A vámraktárat üzemeltető a raktároztatóval kötött szerződés alapján - mindaddig, amíg az árut ki nem tárolják - a tárolási díjat felszámíthatja az áru mindenkori tulajdonosával szemben. Amennyiben tehát az áru szabad forgalomba hozás nélkül értékesítésre kerül - azaz továbbra is a vámraktárban marad, jóllehet új tulajdonosa lesz -, az addig felmerült, a raktározási szerződés alapján felszámított, ki nem elégített raktározási díjat az eladónak és a vevőnek el kell számolnia egymással.
[41] A Kúria által a Gfv. X. 30.287/2010/4. számú ítéletben (BH 2012.125.) kifejtett elveknek megfelelően azonban, ha a raktároztató adós felszámolásának megindulása után a raktározó a felszámolás kezdő időpontjában fennálló követelését az adóssal szemben hitelezőként nem érvényesítette, hitelezői igénye bejelentésének hiányában a jogvesztő határidő bekövetkezte után [Cstv. 37. § (3) bekezdés] az adóssal szemben a követelését elveszti. Az áru értékesítése esetén az új tulajdonossal szemben - a jogelőd adóssal szembeni követelésére hivatkozással - már eredményesen nem léphet fel a tárolási díj megfizetése érdekében. A felszámolási eljárásban nem érvényesített, tárolási díjból eredő igényét tehát az új tulajdonossal szemben sem érvényesítheti.
[42] Jelen eljárásban azonban - figyelemmel arra, hogy az adós és az Sz. Kft. között eredetileg kötött szerződés nem került becsatolásra - nem állapítható meg, hogyan állapodtak meg a tárolási díj fizetésében, ezért az sem állapítható meg, hogy mekkora összeg számolható el felszámolási költségként.
[43] A felszámolási költség jogcímen felmerülő követelést a felszámolás alatt álló adós vagyonából a Cstv. 58. § (1) bekezdése szerint esedékességekor kell kifizetni. A Cstv. 49. § (4) bekezdése kizárja az értékesítés során történt beszámítást.
[44] Jelen ügyben az adós felszámolási költség kifizetésével tartozott a raktározónak, míg az a vételár megfizetésével. Technikailag nem beszámítást végeztek el, mert mind a ketten számlát állítottak ki a teljes összegről. Miután a felszámolási költséget mindenképpen ki kellett volna fizetnie a felszámolónak (vagy a korábbiakban kifejtettek alapján annak a vevőnek, aki a kitároláskor az árut a raktározótól el kívánja hozni, azt át kellett volna vállalnia az adóstól), az egy időpontban történt fizetés nem minősül beszámításnak.
[45] A fent kifejtett indokok alapján a Kúria a jogerős végzést a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új határozat hozatalára utasította.
[46] A megismételt eljárásban a bíróságnak azt kell meghatároznia, hogy az adósnak a vámraktárat üzemeltetővel szemben a raktározásért milyen összegű tartozása állt fenn az adásvételi szerződés megkötésekor, felszámolási költség jogcímén. Az ezt meghaladó összeget a felszámolónak - a másodfokú bíróság által meghatározott módon - követelésként kell nyilvántartania az Sz. Kft.-vel szemben.
[47] Ez nem jelenti azt, hogy a felszámolási eljárást lefolytató bíróság az Sz. Kft. vonatkozásában kötelezettséget tartalmazó határozatot hozna. Ha a megismételt elsőfokú eljárásban a további bizonyítás eredményeként az lesz megállapítható, hogy nem a teljes tárolási díj számolható el felszámolási költségként, és az Sz. Kft. a felszámoló felhívására nem fizeti meg önként a különbözetet, a felszámoló az adós nevében, vagy a hitelezők a felszámolási eljárás befejezése után a számukra átadott követelésrész alapján érvényesíthetik az igényt az Sz. Kft.-vel szemben. Ebben az eljárásban a bíróságnak a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján kell meghoznia határozatát.
(Kúria Gfv. VII. 30.079/2015/6.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a Dr. Várady Tímea Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Várady Tímea ügyvéd által képviselt S. Korlátolt Felelősségű Társaság "felszámolás alatt" adós felszámolási eljárásában a dr. Juhász Vanda Imola jogtanácsos által képviselt Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest Megyei Adóigazgatósága hitelező által előterjesztett kifogás tárgyában, a Budapest Környéki Törvényszéken 2.Fpkh.13-2013-000084 számon folyó eljárásban, a Fővárosi Ítélőtábla 11.Fpkf.43.472/2014/4. számú jogerős végzése ellen az adós által 16. sorszámon előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
v é g z é s t:
A Kúria a jogerős végzést hatályon kívül helyezi - az elsőfokú bíróság végzésére is kiterjedően - és az elsőfokú bíróságot új határozat hozatalára utasítja.
Megállapítja, hogy az adósnak 25.400 (huszonötezer-négyszáz) Ft felülvizsgálati eljárási költsége merült fel, a le nem rótt illeték 30.000 (harmincezer) Ft.
Ez ellen a végzés ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
Az adós felszámolása iránt 2011. április 6-án terjesztettek elő kérelmet, mely alapján 2011. december 21-én a bíróság a felszámolást megindította, felszámolóként az F. Zrt. került kirendelésre.
A felszámoló 2013. április 15-én nyújtotta be a záróanyagot, mellyel szemben az adóhatóság - hitelezőként - kifogással élt.
A megállapított tényállás szerint az Sz. Kft. a felszámolás alatt bejelentette a felszámolónak, hogy az adós részére még a felszámolást megelőzően, 2009. június 30-án vámáru érkezett, amelynek vámolása és az adós részére történő átadása nem történt meg, mert az adóssal nem sikerült a kapcsolatot felvenni. A vámraktárban tárolt készlet értékesítésére a felszámoló pályázatot írt ki 4 millió Ft vételárat határozva meg. Kizárólag a Sz. Kft. pályázott 800.000 Ft-ot ajánlva, a felszámoló azonban nem fogadta el a pályázatát. Ezt követően a felszámoló pályázaton kívül értékesítette a vámárut az Sz. Kft. részére. Az Sz. Kft. tárolási és vámolási díj, költség címén 1.760.000 Ft hitelezői igényt jelentett be, melyet a felszámoló felszámolási költségként elfogadott. A vevő 2.000.000 Ft vételárat ajánlott az áruért, a felszámoló engedélyezte, hogy a vevő csak a különbözeti összeget fizesse meg 2013. február 4-én.
A hitelező kifogásolta, hogy a felszámoló nem nyilvánosan értékesítette a vagyontárgyakat, és a vevő beszámításra sem volt jogosult, bejelentett hitelezői igény hiányában. A beszámított követelés nem felszámolási költség, mert a felszámolást megelőzően keletkezett. Az adós számára már 2009. június 30-án megérkezett a vámáru, ennek ellenére a vevő a felszámolás kezdő időpontjában hitelezői igényként nem jelentette be a tárolási költség követelését.
A felszámoló kérte a kifogás elutasítását. Kifejtette, hogy a vámköteles áruk értékesítéséből 100.000 Ft-nál alacsonyabb összegű bevétel volt várható, ezért jogosult volt pályázat kiírása nélkül értékesíteni a vámárukat.
Álláspontja szerint jogosan minősítette a vevő által beszámítani kívánt tárolási és vámolási díjköltséget felszámolási költségnek, mert a 44 hónap raktározási idő 1/3-a a felszámolási időszakra esett, ezen túlmenően az Sz. Kft. számlája 2013. március 2-án volt esedékes, így az felszámolási költségnek minősült.
Az elsőfokú bíróság - a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 51. § (3) bekezdése alapján kötelezte a felszámolót, hogy az adós vagyonából felszámolási költségként elszámolt és kifizetett 1.760.000 Ft összeget tegye az adós pénzkészletének részévé; ennek megfelelően készítsen új zárómérleget, amelyben ez a pénzösszeg az adós vagyonaként szerepel, majd ennek a hitelezők közötti felosztására tegyen javaslatot, amelyet a bíróságnak 15 napon belül küldjön meg.
A végzés indokolásában kifejtette, hogy a felszámoló eljárása akkor felelt volna meg a jogszabályoknak, ha az Sz. Kft.-vel kötött szerződést felmondta volna; amennyiben a tartozás miatt a társaság a vámáru kiadását megtagadta volna, a felszámoló peres úton követelhette volna azok kiadását. A felmondást követően az Sz. Kft.-nek a tárolási díjból és egyéb költségből álló igényét be kellett volna jelentenie hitelezői igényként, amely a Cstv. kielégítési sorrendje szerint elégíthető ki.
Valamely követelés csupán arra tekintettel, hogy a felszámolás alatt vált esedékessé, nem minősül felszámolási költségnek. Az adós a felszámolás alatt nem folytatott gazdasági tevékenységet, így a költség ezzel kapcsolatban sem merülhetett fel. Miután az Sz. Kft. igénye nem felszámolási költség, azt hitelezői igényként be kellett volna jelentenie, ennek elmaradása miatt a kielégítési sorrendet sérti az elszámolás.
A felszámoló fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta azzal a módosítással, hogy az 1.760.000 Ft összeget követelésként kell nyilvántartani az új zárómérlegben.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és az abból levont jogi következtetése is részben helytálló. A Cstv. 36. § (1) bekezdésére, 57. § (2) bekezdésére és 56. § (1) bekezdésére hivatkozással megállapította, hogy a hitelező kifogásában tartalmilag a záróanyagot és a vagyonfelosztási javaslatot sérelmezte, ezért a kifogás nem a Cstv. 51. §-ában szabályozott kifogás, hanem a Cstv. 56. §-a szerinti.
Helytállónak találta az elsőfokú bíróságnak azt a döntését, hogy az 1.760.000 Ft követelés nem tekinthető felszámolási költségnek, mert nem az adós társaság gazdálkodási tevékenységével kapcsolatos, az Sz. Kft.-t nem a felszámoló bízta meg a vámáru tárolásával és önmagában a felszámolás alatti esedékesség nem teszi az igényt felszámolási költséggé.
Az Sz. Kft. nem volt jogosult beszámítani a tárolási, őrzési költségeket, mert egyáltalán nem jelentett be hitelezői igényt a felszámolási eljárásban. Mivel ez az összeg jogtalanul került beszámításra a vételárba, a vevő köteles megfizetni az adós részére, ezért ezt az összeget az adós Sz. Kft.-vel szembeni követeléseként kell megjeleníteni az adós nyilvántartásában, és ez a követelés osztható fel a hitelezők között.
Az adós nevében eljáró felszámoló nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és az eljáró bíróság új eljárás lefolytatására utasítását. Amennyiben a Kúria a tényeket megállapíthatóknak találja, kérte, hozzon határozatot a felszámoló által előterjesztett zárójelentés elfogadása tárgyában akként, hogy megállapítja, az Sz. Kft.-nek megfizetett 1.760.000 Ft felszámolási költség, annak megfizetésére a felszámoló jogosult és köteles volt.
Kérte a hitelező eljárási költségben való marasztalását.
Állította, hogy a jogerős végzés a Cstv. 49. § (1) bekezdésébe, 57. § (1)-(2) bekezdésébe és az Európai Parlament és a Tanács Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendelete, továbbá a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló 2454/93/EGK rendelet (a továbbiakban: Közösségi Vámkódex) rendelkezéseibe ütközik.
Az előzmények ismertetése kapcsán rámutatott, hogy az Sz. Kft. vámügynöki engedéllyel rendelkező vámügynök társaság, amely az adós részére vámkezelési, vámraktározási tevékenységet végzett az adós Európán kívüli, harmadik országból (Kína) származó vámköteles import áruja tekintetében.
Az Sz. Kft. értesítette a felszámolót arról, hogy az adós import termékei vámraktárba kerültek és felszólította azok átvételére, elszállítására a felszámolót, a tárolás és a vámeljárás költségeinek megtérítése mellett. A bonyolítás (szabad forgalomba bocsátás) során kiderült, hogy az adósnak nincs pénze a vámoltatási költségek kifizetésére és nem rendelkezik adószámmal, mert azt a NAV törölte. A hivatkozott EGK rendelet szerint a nem közösségi árut vagy szabad forgalomba kell bocsátani, vagy tovább kell exportálni harmadik országba, vagy a vámeljárás megindításáig ideiglenesen vámszabad területre vagy vámraktárba kell elhelyezni. Az adós vagyona belföldön nem volt szabad forgalomba hozható, mert vámjogi szempontból nem közösségi árunak minősült, tehát nem volt értékesíthető, amíg a vámeljárást a felszámoló meg nem indítja, költségeit meg nem fizeti. Az importtermék vevőjének tehát előzetesen meg kellett volna finanszíroznia a szabad forgalomba bocsátás költségeit - vámot, eljárási illetéket és áfát -, csak ezután lehetett volna az árut belföldön értékesíteni.
Tévesnek állította a jogerős határozatnak azt a megállapítását, hogy a felszámolónak az adós és a Sz. Kft. között létrejött szerződést fel kellett volna mondania és követelnie kellett volna a vagyontárgy kiadását. Álláspontja szerint ez a megállapítás csak belföldi raktározás esetén igaz, EU-n kívüli országból származó import termék vámraktározására vonatkozó szerződésnek a felmondása nem vezetett volna eredményre, mert ezzel az import termék belföldi szabad forgalomba bocsátását a felszámoló nem oldotta volna meg. Ebben a vámjogilag speciális esetben a felszámoló nem követelheti a vámraktártól az áru kiadását anélkül, hogy az áru vámjogi sorsát ne rendezné. A nem közösségi áru raktározására a felszámoló nem rendelkezik engedéllyel, nem minősül vámraktárnak, így szabad forgalomba bocsátási eljárás nélkül nem veheti át a nem közösségi árut. A Cstv. rendelkezései az EU vámjogi rendeletében írtakat nem írják felül, a felszámoló sem jogosult arra, hogy az EU-n kívüli árunak minősülő terméket belföldön értékesítse anélkül, hogy annak vámjogi sorsát rendezné.
Hivatkozott az EGK rendelet 37. cikkére, 79. cikkére, 98. cikkére, 102. cikkének (2) bekezdésére és 201. cikkére, melyek alapján megállapítható, hogy a vámraktárba betárolt áruk mindaddig költségmentesen tárolhatóak, amíg valamely vámeljárás, jelen esetben szabad forgalomba bocsátás eredményeképpen nem kerülnek kitárolásra. A szabad forgalomba bocsátás (vámeljárás) feltétele a költségek megfizetése.
Kiemelte, hogy az Sz. Kft. követelése az adós helyett megfizetett vámköltségből, megelőlegezett áfából, felszámolás alatti tárolási díjból áll. Ezek felszámolási költségnek minősülnek. A költségek a NAV mint vámhatóság határozata alapján kerültek meghatározásra.
Előadta, hogy a felszámolási költség nem csupán a gazdasági tevékenység továbbfolytatásából eredhet.
Az Sz. Kft. nem jelentett be a felszámolást megelőző időszakra hitelezői igényt, de a Közösségi Vámkódex 201. cikke szerint a vámraktárba betárolt áruk mindaddig költségmentesen tárolhatóak, ameddig valamely vámeljárás, jelen esetben szabad forgalomba bocsátás eredményeképpen nem kerülnek kitárolásra.
Hivatkozott a BH 2013.251. számú eseti döntésben kifejtett álláspontra is, mely szerint a bíróság, ha nem fogadja el felszámolási költségként a kifizetett összeget, nem határozhatja meg, hogy azt milyen módon pótolja vissza a felszámoló. Utalt arra, hogy a másodfokú bíróság végzése azért is jogszabálysértő, mert az Sz. Kft.-re vonatkozóan hozott rendelkezést, aki nem volt fél az eljárásban, és jogorvoslattal a rá vonatkozó rész tekintetében nem élhetett.
Állította, hogy a felszámoló nem sértette meg az értékesítési szabályokat, kifejezetten a hitelezők érdekében járt el.
A Kúria a jogerős végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Cstv. 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 275. § (2) bekezdése szerint.
A Kúria elsőként megállapította, hogy a Cstv. 51. §-a szerinti kifogásnak kell tekinteni a hitelező által előadottakat.
A Kúria a Gfv.X.30.109/2012/2. számú végzésében már vizsgálta a Cstv. 51. §-ában és 56. § (1) bekezdésében szabályozott kifogások egymáshoz való viszonyát. A vizsgálat eredményeként megállapította, hogy a Cstv. 56. § (1) bekezdésében szabályozott kifogás eltér a Cstv. 51. §-ában található kifogástól, előterjesztésének határidejében, céljában, a kifogással támadható intézkedésben. A Cstv. 56. § (1) bekezdése szerinti kifogás kifejezetten csak az eljárás befejezéséhez kapcsolódik, a felszámoló által előterjesztett anyagok tartalmára irányulhat.
Jóllehet a hitelező az egyszerűsített felszámolásként történő befejezés iránti kérelem részét képező jelentésből értesült arról, hogy a felszámoló az adós vagyonát hogyan értékesítette, és milyen módon történt az elszámolás, a hitelező kifogása nem a záróanyag (jelentés, vagyonfelosztási javaslat) tartalmát, hanem a felszámoló jogszabálysértő intézkedését támadta.
Ebből következően a Kúria - a felülvizsgálati kérelem tartalma szerint, az ott állított jogszabálysértések alapján - azt vizsgálta, hogy helytállóan állapította-e meg a jogerős végzés a kifogás megalapozottságát.
A felülvizsgálati kérelemben állított jogszabálysértések alapján az felülvizsgálati eljárásban az alábbi jogkérdések merültek fel:
1) Felmondható-e a felszámoló által a vámáruraktárban
tárolt árura vonatkozó raktározási szerződés oly módon, hogy a felszámoló a vám és egyéb közterhek kifizetése nélkül az áru kiadását követeli a raktározótól?
2) Milyen feltételek fennállása esetén tekinthet el a felszámoló a Cstv. 49. § (1) bekezdésében szabályozott kötelező értékesítési eljárásoktól és döntése vizsgálható-e a kifogás alapján indult eljárásban?
3) Felszámolási költségnek minősülhet-e a vámáruraktárban való őrzés költsége?
4) A felszámolási költség elszámolása
Ad 1.) A Kúria elsőként megállapítja, hogy a vámáruraktárban elhelyezett, Kínából származott árura a Vámkódex alkalmazandó.
A Kúria egyetért a felszámoló által képviselt adóssal abban, hogy az eljárás irataiból megállapíthatóan a jogerős végzésben rögzített eljárás, mely szerint a felszámolónak akár perrel ki kell kényszerítenie a raktározótól a vagyontárgyak kiadását, a jelen ügyben nem volt alkalmazható, mert az adós vagyona a Vámkódex 37. cikke (2) bekezdése és 79.cikke szerint - a vámeljárás lefolytatásáig - belföldön nem volt szabadon forgalomba hozható. Helytállóan hivatkozott a felszámoló arra, hogy a Cstv. rendelkezéseit a Vámkódexben írtakkal együtt kell alkalmazni, a felszámoló sem jogosult arra, hogy az EU-n kívüli árunak minősülő terméket belföldön értékesítse anélkül, hogy annak vámjogi sorsát ne rendezné.
A Kínából behozott ingóságok, a fent hivatkozott cikkek szerint, vámjogi szempontból nem minősültek közösségi árunak, tehát nem voltak a rendes szabályok szerint értékesíthetőek addig, amíg a vámeljárást a beraktározó meg nem indítja, annak a költségeit meg nem fizeti.
Figyelemmel arra, hogy a felszámolás alatt álló adósnak semmilyen pénzeszköze nem volt, az adós nevében a vámáruraktárban őrzött ingóságokat nem tudta vámeljárás alá helyeztetni.
Amennyiben a felszámoló az adós nevében nem rendezte volna a nem közösségi áru jogi sorsát, akkor a hivatkozott Vámkódex 182. cikk (1) bekezdése alapján a vagyontárgyak megsemmisítésére kerülhetett volna sor, az adós felszámolás hatálya alá eső vagyonába nem lett volna kiadható.
Ad 2) A Cstv. 49. § (1) bekezdése alapján a felszámoló - a körülmények felmérését követően - jogosult eltérni a kötelező értékesítési eljárási szabályoktól, ha úgy ítéli meg, hogy előreláthatólag az értékesítés során várható bevétel és az értékesítés költségei közötti különbség kisebb lesz, mint 100.000 Ft. Ezt a döntését azonban meg kell indokolnia a hitelezők, illetve a bíróság előtt, esetleges utólagos elszámoltatás esetén. Önmagában nem teszi jogszabálysértővé a döntését az, ha végül 100.000 Ft-nál nagyobb különbséget jelentő bevételt sikerül elérnie, de ezt minden esetben egyedileg kell megítélni.
A Kúria hangsúlyozza, hogy a felszámoló által a pályázattól, illetve árveréstől eltérő módon megkötött szerződés érvénytelenségére csak a Cstv. 49. § (5) bekezdése alapján indított perben lehet hivatkozni, és az eltérésre lehetőséget adó feltételeket csak ott lehet vizsgálni. A Cstv. 49. § (1) bekezdésének megsértését a felszámolási eljárást lefolytató bíróság a kifogás alapján indult nemperes eljárásban nem állapíthatja meg, mert megállapításra irányuló kifogás előterjesztésének nincs helye.
Jelen esetben a felszámoló - a körülményekre tekintettel - úgy ítélte meg, hogy a költségek és a bevételek közötti különbözet várhatóan kevesebb lesz 100.000 Ft-nál, és erre hivatkozással megkötötte a szerződést, mely szerződésnek az érvényessége a fent kifejtettek szerint ebben az eljárásban nem vizsgálható.
Ad 3) A jogerős végzés szerint a vitatott 1.760.000 Ft nem tekinthető felszámolási költségnek, mert nem a felszámoló bízta meg a vámáru tárolásával az Sz. Kft.-t, és nem az adós gazdasági tevékenységével összefüggésben keletkezett a követelés, mert az adós nem végzett a felszámolás során semmilyen tevékenységet.
A felszámoló által hivatkozott Vámkódex 201. cikke a vámtartozás keletkezéséről szól. A szabad forgalomba hozáskor a beraktároztatónak ki kell fizetnie a vámot és egyéb közterheket - amely valóban a szabad forgalomba bocsátáskor keletkezik -, és a vám kifizetése esetén a raktárból való elvitelhez ki kell fizetnie a tárolási díjat is, amely a vámraktárban történt őrzés díja.
A Kúria nem ért egyet a jogerős végzésben kifejtett azzal az állásponttal, hogy pusztán azért, mert nem a felszámoló bízta meg a raktározót, a felszámolás során történt raktározás miatt felmerült költség ne minősülhetne felszámolási költségnek. A felszámolási eljárásban ugyanis nem csak azok a költségek minősülhetnek felszámolási költségnek, amelyek az adós eredetileg végzett főtevékenységének folytatásához kapcsolódnak, hanem a Cstv. 57. § (2) bekezdés b) pontja értelmében a gazdasági tevékenység ésszerű befejezésével kapcsolatos költségek is.
Tévesen hivatkozott ugyanakkor a felszámoló a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy az Sz. Kft. követelése, amelyet a vételárral szemben elszámolt, valójában az adós helyett megfizetett vámköltségből, megelőlegezett áfából, felszámolás alatti időszak tárolási díjából áll.
Az eljárás irataiból megállapíthatóan az adós és az Sz. Kft. közötti adásvételi szerződés megkötésére 2013. február 4-én került sor, mely szerint a vételár 2.000.000 Ft és a raktározási költség 1.760.000 Ft. A vámhatóság azonban 2013. április 2-án már a tulajdonos Sz. Kft. részére vámkezelte az árukat, s ezen az okiraton valóban szerepel a vámtartozás és a számított áfa összege. Ezeket a költségeket ki kellett fizetnie a Sz. Kft.-nek a szabad forgalomba hozás érdekében, azonban e költséget eladóként majd érvényesítheti a saját vevőivel szemben, ezért ez nem vehető figyelembe a felszámolási költség elszámolásakor. Nem vitásan az áru szabad forgalomba hozásához szükséges volt ezek előzetes megfizetése, de amikor erre sor került, akkor az áruk tulajdonjoga már az Sz. Kft.-t illette meg.
A kifejtettekből a jelen ügyre az a következtetés vonható le, hogy az adásvételi szerződés megkötésekor elszámolt költség az Sz. Kft. által felszámolt tárolási díj volt. Nem vitásan a felszámolás alatt az adós vagyonát a Sz. Kft. tárolta és ezért tárolási díj illeti meg. Azt a kérdést azonban, hogy milyen összegű tárolási díj érvényesíthető az adóssal szemben, kizárólag az adós és az Sz. Kft. közötti szerződés alapján lehet megválaszolni. Azt kell megvizsgálni, hogy a felek milyen módon állapodtak meg a tárolási díj megfizetésében, figyelemmel arra, hogy ebben a tekintetben a felek a szerződésük tartalmát szabadon állapíthatták meg [a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 200. § (1) bekezdés].
A gyakorlatban kialakult megoldások szerint megállapodhattak olyan módon, hogy a tároláskor kell kifizetni egyben a tárolási időre számított díjat, s ebben az esetben az Sz. Kft. be sem jelenthette volna a felszámolás megindulásakor a tárolásból eredő igényét. Ez a követelés csak a szabad forgalomba helyezéskor, az árut kivevő személyt terhelné, ezért az áru értékesítésekor ez a teher elszámolható.
Megállapodhattak azonban úgy is, hogy havonta esedékesen számlázza ki az Sz. Kft. az adós felé a tárolásért járó díjat. Ez utóbbi esetben a felszámolás kezdő időpontját megelőző 29 hónap és 21 nap alapján - a felszámoló által állított 44 hónapból kiindulva havi 40.000 Ft-os tárolási díjjal számítva (1.760.000/44) - 1.188.000 Ft esik a felszámolás előtti időszakra, amelyet az Sz. Kft. nem érvényesíthetett volna, miután nem jelentette be hitelezői igényét erre vonatkozóan a jogvesztő határidőn belül.
A fennmaradó 572.000 Ft a felszámolás során felmerült költségnek tekintendő, mert az az adós vagyonának megőrzésével kapcsolatos költség [Cstv. 57. § (2) bekezdés b) pont].
A vámraktárat üzemeltető a raktároztatóval kötött szerződés alapján - mindaddig, amíg az árut ki nem tárolják - a tárolási díjat felszámíthatja az áru mindenkori tulajdonosával szemben. Amennyiben tehát az áru szabad forgalomba hozás nélkül értékesítésre kerül - azaz továbbra is a vámraktárban marad, jóllehet új tulajdonosa lesz -, az addig felmerült, a raktározási szerződés alapján felszámított, ki nem elégített raktározási díjat az eladónak és a vevőnek el kell számolnia egymással.
A Kúria által a Gfv.X. 30.287/2010/4. számú ítéletben kifejtett elveknek megfelelően azonban, ha a raktároztató adós felszámolásának megindulása után a raktározó a felszámolás kezdő időpontjában fennálló követelését az adóssal szemben hitelezőként nem érvényesítette, hitelezői igénye bejelentésének hiányában a jogvesztő határidő bekövetkezte után [Cstv. 37. § (3) bekezdés] az adóssal szemben a követelését elveszti. Az áru értékesítése esetén az új tulajdonossal szemben - a jogelőd adóssal szembeni követelésére hivatkozással - már eredményesen nem léphet fel a tárolási díj megfizetése érdekében. A felszámolási eljárásban nem érvényesített, tárolási díjból eredő igényét tehát az új tulajdonossal szemben sem érvényesítheti.
Jelen eljárásban azonban - figyelemmel arra, hogy az adós és az Sz. Kft. között eredetileg kötött szerződés nem került becsatolásra - nem állapítható meg, hogyan állapodtak meg a tárolási díj fizetésében, ezért az sem állapítható meg, hogy mekkora összeg számolható el felszámolási költségként.
Ad 4) A felszámolási költség jogcímen felmerülő követelést a felszámolás alatt álló adós vagyonából a Cstv. 58. § (1) bekezdése szerint esedékességekor kell kifizetni. A Cstv. 49. § (4) bekezdése kizárja az értékesítés során történt beszámítást.
Jelen ügyben az adós felszámolási költség kifizetésével tartozott a raktározónak, míg az a vételár megfizetésével. Technikailag nem beszámítást végeztek el, mert mind a ketten számlát állítottak ki a teljes összegről. Miután a felszámolási költséget mindenképpen ki kellett volna fizetnie a felszámolónak (vagy az ad 3. pontban kifejtettek alapján annak a vevőnek, aki a kitároláskor az árut a raktározótól el kívánja hozni, azt át kellett volna vállalnia az adóstól), az egy időpontban történt fizetés nem minősül beszámításnak.
A fent kifejtett indokok alapján a Kúria a jogerős végzést a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárásban a bíróságnak azt kell meghatároznia, hogy az adósnak a vámraktárat üzemeltetővel szemben a raktározásért milyen összegű tartozása állt fenn az adásvételi szerződés megkötésekor, felszámolási költség jogcímén. Az ezt meghaladó összeget a felszámolónak - a másodfokú bíróság által meghatározott módon - követelésként kell nyilvántartania az Sz. Kft.-vel szemben.
Ez nem jelenti azt, hogy a felszámolási eljárást lefolytató bíróság az Sz. Kft. vonatkozásában kötelezettséget tartalmazó határozatot hozna. Ha a megismételt elsőfokú eljárásban a további bizonyítás eredményeként az lesz megállapítható, hogy nem a teljes tárolási díj számolható el felszámolási költségként, és az Sz. Kft. a felszámoló felhívására nem fizeti meg önként a különbözetet, a felszámoló az adós nevében, vagy a hitelezők a felszámolási eljárás befejezése után a számukra átadott követelés-rész alapján érvényesíthetik az igényt az Sz. Kft.-vel szemben. Ebben az eljárásban a bíróságnak a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján kell meghoznia határozatát.
A Kúria a Pp. 275. § (5) bekezdése alapján csak megállapította a felülvizsgálati eljárásban felmerült költséget. Az ügyvédi munkadíj összegét a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. § (3)-(5) bekezdése, és a 4/A. § (1) bekezdése alapján állapította meg a felszámoló által képviselt adós részére. A kifogást előterjesztő hitelező felülvizsgálati ellenkérelmet nem nyújtott be. Az adós illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illeték összege 30.000 Ft.
Budapest, 2016. január 7.
dr. Török Judit s.k. a tanács elnöke, dr. Csőke Andrea s.k. előadó bíró, dr. Pethőné dr. Kovács Ágnes s.k. bíró
(Kúria Gfv. VII. 30.079/2015/6.)