adozona.hu
BH 2016.4.102
BH 2016.4.102
Nem létező számlakibocsátó tevékenységének vizsgálatára az adóhatóság nem kötelezhető [1952. évi III. tv. 206. § (1) bek., 221. § (1) bek., 2003. évi XCII. tv. 140. § (2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Baranya Megyei Adóigazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a felperesnél 2010. november 1. - 2012. december 31. közötti időszakra általános forgalmi adó (áfa) adónemben végzett bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzésének eredményeként a 2013. szeptember 13. napján kelt 2624237516 számú határozatával a felperest 1 403 000 Ft adókülönbözet, 701 000 Ft adóbírság és 186 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.
[2] A fellebbezés folytán...
BH 2016.4.102 Nem létező számlakibocsátó tevékenységének vizsgálatára az adóhatóság nem kötelezhető [1952. évi III. tv. 206. § (1) bek., 221. § (1) bek., 2003. évi XCII. tv. 140. § (2) bek.].
[1] A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Baranya Megyei Adóigazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a felperesnél 2010. november 1. - 2012. december 31. közötti időszakra általános forgalmi adó (áfa) adónemben végzett bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzésének eredményeként a 2013. szeptember 13. napján kelt 2624237516 számú határozatával a felperest 1 403 000 Ft adókülönbözet, 701 000 Ft adóbírság és 186 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.[2] A fellebbezés folytán eljárt alperes a 2013. december 7. napján kelt 1842188639 számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
[3] Az elsőfokú adóhatóság a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 2. § (1) bekezdése, 65. §-a és 66. § d) pontja, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 5. § (1) bekezdése, 119. § (1) bekezdése, 120. § a) pontja, 127. § a) pontja, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 16. § (1) bekezdése, 97. § (4) bekezdése, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdése, 165. § (2) bekezdése és 166. § (2) bekezdése alapján helytállóan állapította meg, az áfa levonásának alapvető feltétele, hogy a számlát létező adóalany állítsa ki, a bizonylat tartalmilag és formailag hiteles legyen, valós gazdasági eseményről kerüljön kibocsátásra, és a másik adóalany részéről az adó áthárítása megtörténjék. A számlakibocsátó a cégnyilvántartásból törlésre került, ettől fogva jogszerűen nem végezhetett gazdasági tevékenységet, nem alanya az Áfa. tv.-nek, a nevében kiállított számlák nem hitelesek, adólevonásra nem jogosítanak.
[4] A felperes keresetében a határozatok megváltoztatását és fizetési kötelezettségei törlését kérte.
[5] Álláspontja szerint az adóhatóság tényállás-tisztázási kötelezettségét nem teljesítette, a rendelkezésre álló adatokból téves következtetést vont le. A felperes előadása szerint a revízió során az adóhatóság rendelkezésére bocsátotta a számlakibocsátóval kapcsolatos iratait (szerződések, számlák), amelyek igazolják, hogy ténylegesen igénybe vette a számlakibocsátó mint alvállalkozó munkálatait. Tényként állapítható meg, hogy az ügyleteket a valóságban teljesítették, a számlák megfelelnek az Sztv. szabályainak, a gazdasági eseményt a számlákon szereplő felek végezték a megkötött szerződéseknek megfelelően, a teljesítés során e bizonylatokon feltüntetett gazdasági események valósultak meg. Figyelemmel arra, hogy felperes és az alvállalkozója közötti gazdasági esemény valós, a kiállított számlák hitelesek, így az áfa levonására jogosult.
[6] Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a másodfokú határozatot hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte.
[7] Indokolása szerint az alperes nem állított olyan objektív körülményeket, amelyek alapján azt a következtetést lehetne levonni, hogy a felperes tudta, vagy tudnia kellett volna, az ügyleteivel adókijátszásban vesz részt. Az alperes határozatát kizárólag arra alapozta, hogy a cégnyilvántartásból törölt számlakibocsátó nem adóalany, ezért a számla fiktív volta további bizonyításra nem szorul.
[8] Az alperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését, és jogszerű döntés meghozatalát kérte.
[9] A kifejtett jogi álláspontja az, hogy az ítélet sérti az Art. 97. § (4) bekezdését, az Áfa. tv. 120. § a) pontját, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 206. § (1) bekezdését, 221. § (1) bekezdését, 339. § (1) bekezdését.
[10] A felülvizsgálati kérelem alapos.
[11] A hatóságot a közigazgatási ügyekben eljáró bíróság határozatának rendelkező része és indokolása köti, a megismételt eljárás és a döntéshozatal során annak megfelelően jár el [közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 109. § (4) bekezdés]. Az adóhatóság a felettes szerve vagy a bíróság által elrendelt új eljárásban kizárólag az új eljárás elrendelésére okot adó körülményeket, illetőleg az ezekkel összefüggő tényállási elemeket vizsgálhatja [Art. 140. § (2) bekezdés].
[12] Az elsőfokú bíróság arra kötelezte a felperest, hogy a tényállás további tisztázásával meg kell állapítania, történt-e teljesítés a felek között.
[13] Az adóhatóság a megbízólevél szerint 2010. november 1-jétől kezdődő (és 2012. december 31. napjával záruló) időszakra folytatott ellenőrzést a felperesnél, ezen adat található a jegyzőkönyvben és a határozatokban is.
[14] Az adóhatóság cégmásolat (jegyzőkönyv 56. számú melléklet), a Complex Céginfó lekérdezése (jegyzőkönyv 57. számú melléklet) alapján bizonyította, hogy a számlakibocsátót a cégbíróság a 2010. október 16. napján jogerőre emelkedett végzésével a cégnyilvántartásból törölte.
[15] A számlakibocsátó nem létezett tehát már abban a hónapban sem, amely a vizsgálattal érintett első hónap volt. Nem létező jogi személynek nincs semmiféle magatartása, nem végez gazdasági tevékenységet, nem állít ki számlát.
[16] Helytállóan hivatkozott az alperes felülvizsgálati kérelmében arra, hogy egyrészt bizonyította a számlakibocsátó cégnyilvántartásból való 2010. október 16-i törlését, másrészt, miután a nem létező jogi személy nincs, így az általa vizsgált időszakban gazdasági tevékenységet sem végezhetett, azaz a "történt-e teljesítés a felek között" elsőfokú bírósági utasításra bizonyítási eljárás nem folytatható, mert a válasz, hogy nem történt, már az ellenőrzés során bizonyítást nyert. A határozatában foglalt jogkövetkezmények alapját pedig az képezte, hogy a gazdasági esemény nem a számlákban feltüntetett felek között ment végbe, és nem a gazdasági esemény megvalósultsága, mert arra a határozat megállapítást nem is tartalmaz.
[17] Az alperes arra is iratszerűen hivatkozott a felülvizsgálati kérelmében, hogy a határozatában több oldalon keresztül és részletesen kifejtette azon álláspontját, hogy az a tény, miszerint felperes a vizsgált időszakban (általa elismerten) semmilyen tevékenységet nem folytatott annak körében, hogy ki a számlakibocsátó, adóalany-e, létező jogi személy-e, a valóságban mely cég végezte a munkákat, megalapozza adózó részéről a kellő körültekintés, az észszerűen elvárható gondoskodás hiányát. Megállapításának alátámasztásul hivatkozott az EUB ítéletének megállapításaira is (9. oldal, objektív körülmény, tudta/tudhatta), kifejtve, hogy amennyiben a felperes tájékozódott volna a valós számlakibocsátóról, úgy a szabálytalanság a tudomására jutott volna, figyelemmel arra, hogy az a személy, akivel adózó a számlakibocsátó részéről a kapcsolatot tartotta, a felperesnél állt alkalmazásban.
[18] Az elsőfokú bíróság olyan bizonyításra kötelezte tehát az alperest, amelyet már - felperes által sem vitatottan - az elsőfokú hatóság elvégzett, a hiányolt megállapításokat, azok bizonyítékait pedig a határozatok tartalmazzák. Az alperes a Pp. 221. § (1) bekezdésének a megsértésére is alappal hivatkozott, ugyanis az ítélet nem tartalmazza, hogy keresetét a felperes milyen bizonyítási eszközzel bizonyította, azt az elsőfokú bíróság miként értékelte. A felek között pedig nem volt vitatott, hogy a felperes az ellenőrzés során minden iratát az adóhatóság rendelkezésére bocsátotta.
[19] Mindezek folytán a Kúria a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az elsőfokú bíróságnak az ügyet a rendelkezésére álló tények, körülmények, bizonyítékok alapján el kell elbírálnia, a perben előtárt bizonyítékok alapján kell a felperes keresetének bizonyított, avagy bizonyítatlan voltáról dönteni.
(Kúria Kfv. V. 35.075/2015.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a dr. Meggyes Attila ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Rózsa Andrea jogtanácsos által képviselt Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága alperes ellen adóügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében a Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2014. szeptember 11. napján kelt 7.K.27.015/2014/8. számú jogerős ítélete ellen az alperes által 11. sorszám alatt előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán eljárva - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
v é g z é s t:
A Kúria a Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 7.K.27.015/2014/8. számú ítéletét hatályon kívül helyezi, az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja.
Az alperes felülvizsgálati eljárásban felmerült perköltségének összegét 10.000 (azaz tízezer) forintban állapítja meg.
Ez ellen a végzés ellen további felülvizsgálatnak helye nincs.
I n d o k o l á s
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Baranya Megyei Adóigazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a felperesnél 2010. november 01. - 2012. december 31. közötti időszakra általános forgalmi adó (áfa) adónemben végzett bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzésének eredményeként a 2013. szeptember 13. napján kelt 2624237516 számú határozatával a felperest 1.403.000 Ft adókülönbözet, 701.000 Ft adóbírság és 186.000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.
A fellebbezés folytán eljárt alperes a 2013. december 7. napján kelt 1842188639 számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Indokolása szerint az elsőfokú adóhatóság megállapította, hogy adózó 2010. május 2-án határozatlan időre szóló vállalkozási szerződést kötött kazán- és csővezeték szigetelési munkálatok elvégzésére a T. Bt-vel (a továbbiakban: számlakibocsátó) és 2010. november 1. - 2012. december 31. között 24 db számlát fogadott be, amelyeken számlakibocsátóként e cég szerepelt.
Az adózó ügyvezetője: M. I. E. előadta, hogy a számlakibocsátóval 2001. óta áll gazdasági kapcsolatban, állandó alvállalkozója, havonta végez olyan munkákat, amelyekre a felperes nem képes. A kapcsolatot D. T. üzletvezetővel tartotta, a számlákat tőle kapta. A szerződésüket 2010. május 2-án megújították, akkor a cég létezését leellenőrizte, azóta - mivel megbízható partnernek tartotta - nem került sor az ellenőrzésére.
A számlakibocsátóval szemben 2010. június 2-án a cégbíróság megindította az ismeretlen székhelyű cég megszüntetésére irányuló eljárást, a törlését elrendelő végzés 2010. október 19-én jogerőre emelkedett.
Az elsőfokú adóhatóság a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 2. § (1) bekezdése, 65. §-a és 66. § d) pontja, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 5. § (1) bekezdése, 119. § (1) bekezdése, 120. § a) pontja, 127. § (1) bekezdés a) pontja, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 16. § (1) bekezdése, 97. § (4) bekezdése, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdése, 165. § (2) bekezdése és 166. § (2) bekezdése alapján helytállóan állapította meg, az áfa levonásának alapvető feltétele, hogy a számlát létező adóalany állítsa ki, a bizonylat tartalmilag és formailag hiteles legyen, valós gazdasági eseményről kerüljön kibocsátásra, és a másik adóalany részéről az adó áthárítása megtörténjék. A számlakibocsátó a cégnyilvántartásból törlésre került, ettől fogva jogszerűen nem végezhetett gazdasági tevékenységet, nem alanya az Áfa tv.-nek, a nevében kiállított számlák nem hitelesek, adólevonásra nem jogosítanak.
Adózó nem járt el kellő körültekintéssel, ugyanis a szerződéskötést követően nem ellenőrizte egyszer sem üzleti partnerét, sem a céginformációs rendszerben, sem az adóhatóság adatbázisában, adószámát nem vizsgálta. Terhére ezért az elsőfokú adóhatóság jogszerűen állapított meg a számlák vonatkozásában adókülönbözetet.
A számlakibocsátó cégbíróságból történt törlését követően a nevében kiállított számlák hiteltelen bizonylatok, a cég törlése okán azok fiktív volta további bizonyításra nem szorul. E megállapítások megfelelnek az Európai Unió Bíróságának C-80/11. és C-142/11. számú ítéletében (a továbbiakban: EUB ítélet) foglaltaknak is, a bíróság kimondta, hogy nem ellentétes az uniós joggal, ha azt követelik meg a gazdaság szereplőitől, hogy tegyen meg minden tőle ésszerűen elvárható intézkedést annak érdekében, hogy az általa teljesítendő ügylet ne vezessen adókijátszáshoz (54.pont).
A számlakibocsátó a törlés időpontjától kezdődően nem jogalany, és nem adóalany, adóköteles tevékenységet, gazdasági tevékenységet így nem végezhet, számlát nem bocsáthat ki. A bizonylat hitelességéről való meggyőződés az adólevonás jogával élni kívánó számlabefogadó fél felelőssége. Ahhoz, hogy az adóalany egy ügylet kapcsán gyakorolhassa az adólevonás jogát, minden esetben meg kell győződnie a befogadott számla hitelességéről. Ezen kötelezettsége egy folyamatos teljesítéssel járó, tartós vállalkozási jogviszonyban sem korlátozódik az egyszeri alkalommal való ellenőrzésre, valamennyi befogadott számlára vonatkozóan érvényes. Az adózónak kellő körültekintő magatartása esetén tudnia kellett volna, hogy a cég megszűnése után adókijátszásra irányuló magatartás részese.
Az alperes megállapította továbbá egy számla kapcsán, hogy hibás adókulcsot tartalmaz, amely kijavítással lenne csak kiküszöbölhető.
Nem helytálló adózó fellebbezésében foglalt azon állítás, hogy a gazdasági esemény a számlán feltüntetett felek között ment végbe, ugyanis a számlakibocsátó a cégbírósági megszüntetése okán és után a számlán feltüntetett gazdasági tevékenységet nem végezhette el. Az adóhatóság a gazdasági esemény megtörténtére vonatkozóan megállapítást nem tett, azt állapította meg, hogy az nem a számlán feltüntetett felek között ment végbe, adólevonási jog pedig nem valamely gazdasági eseményre alapítható, hanem a hiteles számlában foglaltakra. A számla pedig akkor hiteles, ha a gazdasági esemény a számlán feltüntetett felek között történt meg a valóságban is.
A felperes keresetében a határozatok megváltoztatását és fizetési kötelezettségei törlését kérte. Álláspontja szerint az adóhatóság tényállás tisztázási kötelezettségét nem teljesítette, a rendelkezésre álló adatokból téves következtetést vont le. A felperes előadása szerint a revízió során az adóhatóság rendelkezésére bocsátotta a számlakibocsátóval kapcsolatos iratait (szerződések, számlák), amelyek igazolják, hogy ténylegesen igénybe vette a számlakibocsátó, mint alvállalkozó munkálatait. Tényként állapítható meg, hogy az ügyleteket a valóságban teljesítették, a számlák megfelelnek az Sztv. szabályainak, a gazdasági eseményt a számlákon szereplő felek végezték a megkötött szerződéseknek megfelelően, a teljesítés során e bizonylatokon feltüntetett gazdasági események valósultak meg. Figyelemmel arra, hogy felperes és az alvállalkozója közötti gazdasági esemény valós, a kiállított számlák hitelesek, így az áfa levonására jogosult.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a másodfokú határozatot hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte. Indokolása szerint az alperes nem állított olyan objektív körülményeket, amelyek alapján azt a következtetést lehetne levonni, hogy a felperes tudta, vagy tudnia kellett volna, az ügyleteivel adókijátszásban vesz részt. Az alperes határozatát kizárólag arra alapozta, hogy a cégnyilvántartásból törölt számlakibocsátó nem adóalany, ezért a számla fiktív volta további bizonyításra nem szorul.
Az elsőfokú bíróság az EUB ítélete alapján azt állapította meg, hogy azzal a másodfokú határozat indokolása nincs összhangban. Az alperes maga sem állította, hogy a felperes tudott vagy tudnia kellett volna az áfa kijátszásra irányuló szándékról. A számlabefogadó adócsalásban való részvételének bizonyítása az adóhatóság feladata, amellyel adós maradt.
Az új eljárásban az adóhatóságnak a tényállás további tisztázásával és a rendelkezésre álló bizonyítékok mérlegelésével meg kell állapítania, hogy történt-e teljesítés a felek között, illetve a felperes tudta, vagy kellett-e arról, hogy adócsalásban vesz részt. Amennyiben az alperes a felperes tudatos áfa kijátszásra irányuló magatartását objektív körülmények alapján nem bizonyítja, úgy az adólevonási jog gyakorlása - az okból, hogy a számlakibocsátó nem minősült adóalanynak - nem tagadható meg.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését, és jogszerű döntés meghozatalát kérte. A kifejtett jogi álláspontja az, hogy az ítélet sérti az Art. 97. § (4) bekezdését, az Áfa tv. 120. § a) pontját, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 206. § (1) bekezdését, 221. § (1) bekezdését, 339. § (1) bekezdését. Iratellenesen hivatkozott az elsőfokú bíróság arra, miszerint az adóhatóság objektív körülményeket nem tárt fel abban a tárgykörben, hogy a felperesnek kellő körültekintő eljárása esetére tudnia kellett, hogy az ügyleteivel adókijátszásban vesz részt. A másodfokú határozatnak a 6. oldal hatodik bekezdése, és 8. oldal második bekezdésétől a 10. oldal harmadik bekezdéséig tartó része azt tartalmazza, hogy felperes a kellő gondosságot nem tanúsította, mert ha gondosan megtesz minden tőle ésszerűen elvárható intézkedést, úgy tudnia kellett volna, hogy adókijátszás részese. Az ítélet ezért iratellenes, mérlegelésében okszerűtlen és a per adataiból nem következő megállapításokat tartalmaz.
Az alperes sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság lehetetlen célra irányuló, az adóhatóságon kívül álló okból nem tisztázható tényekre vonatkozó utasítást adott. A számlakibocsátó megszűnését követően ugyanis a felek közötti teljesítés nem tisztázható, az adózó pedig átadta a revíziónak a rendelkezésére álló összes iratát.
Önmagában az a körülmény, hogy a számlakibocsátó társaság a számlakiállítás időpontjában jogilag nem létezett, elegendő annak megállapítására, hogy a számlákon feltüntetett gazdasági események a számlák szerinti felek között nem jöhettek létre.
A felperes érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A hatóságot a közigazgatási ügyekben eljáró bíróság határozatának rendelkező része és indokolása köti, a megismételt eljárás és a döntéshozatal során annak megfelelően jár el (közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 109. § (4) bekezdés). Az adóhatóság a felettes szerve vagy a bíróság által elrendelt új eljárásban kizárólag az új eljárás elrendelésére okot adó körülményeket, illetőleg az ezekkel összefüggő tényállási elemeket vizsgálhatja (Art. 140. § (2) bekezdés).
Az elsőfokú bíróság arra kötelezte a felperest, hogy a tényállás további tisztázásával meg kell állapítania, történt-e teljesítés a felek között.
Az adóhatóság a megbízólevél szerint 2010. november 01-től kezdődő (és 2012. december 31. napjával záruló) időszakra folytatott ellenőrzést a felperesnél, ezen adat található a jegyzőkönyvben és a határozatokban is.
Az adóhatóság cégmásolat (jegyzőkönyv 56. számú melléklet), a Complex Céginfó lekérdezése (jegyzőkönyv 57. számú melléklet) alapján bizonyította, hogy a számlakibocsátót a cégbíróság a 2010. október 16. napján jogerőre emelkedett végzésével a cégnyilvántartásból törölte.
A számlakibocsátó nem létezett tehát már abban a hónapban sem, amely a vizsgálattal érintett első hónap volt. Nem létező jogi személynek nincs semmiféle magatartása, nem végez gazdasági tevékenységet, nem állít ki számlát.
Helytállóan hivatkozott az alperes felülvizsgálati kérelmében arra, hogy egyrészt bizonyította a számlakibocsátó cégnyilvántartásból való 2010. október 16-ai törlését, másrészt, miután a nemlétező jogi személy nincs, így az általa vizsgált időszakban gazdasági tevékenységet sem végezhetett, azaz a "történt-e teljesítés a felek között" elsőfokú bírósági utasításra bizonyítási eljárás nem folytatható, mert a válasz, hogy nem történt, már az ellenőrzés során bizonyítást nyert. A határozatában foglalt jogkövetkezmények alapját pedig az képezte, hogy a gazdasági esemény nem a számlákban feltüntetett felek között ment végbe, és nem a gazdasági esemény megvalósultsága, mert arra a határozat megállapítást nem is tartalmaz.
Az alperes arra is iratszerűen hivatkozott a felülvizsgálati kérelmében, hogy a határozatában több oldalon keresztül és részletesen kifejtette azon álláspontját, hogy az a tény, miszerint felperes a vizsgált időszakban (általa elismerten) semmilyen tevékenységet nem folytatott annak körében, hogy ki a számlakibocsátó, adóalany-e, létező jogi személy-e, a valóságban mely cég végezte a munkákat, megalapozza adózó részéről a kellő körültekintés, az ésszerűen elvárható gondoskodás hiányát. Megállapításának alátámasztásul hivatkozott az EUB ítéletének megállapításaira is (9. oldal, objektív körülmény, tudta/tudhatta), kifejtve, hogy amennyiben a felperes tájékozódott volna a valós számlakibocsátóról, úgy a szabálytalanság a tudomására jutott volna, figyelemmel arra, hogy az a személy, akivel adózó a számlakibocsátó részéről a kapcsolatot tartotta (a számlakibocsátó üzletvezetője: D. T.) a felperesnél állt alkalmazásban.
Az elsőfokú bíróság olyan bizonyításra kötelezte tehát az alperest, amelyet már - felperes által sem vitatottan - az elsőfokú hatóság elvégzett, a hiányolt megállapításokat, azok bizonyítékait pedig a határozatok tartalmazzák. Az alperes a Pp. 221. § (1) bekezdésének a megsértésére is alappal hivatkozott, ugyanis az ítélet nem tartalmazza, hogy keresetét a felperes milyen bizonyítási eszközzel bizonyította, azt az elsőfokú bíróság miként értékelte. A felek között pedig nem volt vitatott, hogy a felperes az ellenőrzés során minden iratát az adóhatóság rendelkezésére bocsátotta.
Mindezek folytán a Kúria a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az elsőfokú bíróságnak az ügyet a rendelkezésére álló tények, körülmények, bizonyítékok alapján el kell elbírálnia, a perben előtárt bizonyítékok alapján kell a felperes keresetének bizonyított, avagy bizonyítatlan voltáról dönteni.
(Kúria Kfv. V. 35.075/2015.)