adozona.hu
BH+ 2016.1.29
BH+ 2016.1.29
I. A bíróság akkor hagyhatja jóvá a csődegyezséget, ha az megfelel a jogszabályoknak, ennek vizsgálata során hivatalból kell eljárnia [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 21/A. § (3) bek.]. II. A jogszabályoknak való megfelelés körében a bíróságnak vizsgálnia kell azt, hogy kényszeregyezség az adós tevékenységének a helyreállítására irányul-e. Amennyiben az állapítható meg, hogy nem, az egyezség jóváhagyását meg kell tagadni [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 19. § (1) bek., 21/A. § (3) bek.]. III. A csődegyezség gazdasá
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós 2014. szeptember 15-én benyújtott kérelmére a bíróság a csődeljárást megindította, vagyonfelügyelőként a P. Kft.-t jelölve ki.
A kérelemhez mellékelt, 2014. június 30-i fordulónapra készített mérleg szerint az adós 440 691 000 Ft eszközéből 440 246 000 Ft volt a követelés, 445 000 Ft a pénzeszköz, 2013. június 30.-2014 június 30. közötti időszakban árbevétele nem volt, összesen 52 000 Ft anyagjellegű ráfordítást számolt el.
A vagyonfelügyelő jelentésében tájékoztatta a bíróságot a c...
BH+ 2016.1.29 I. A bíróság akkor hagyhatja jóvá a csődegyezséget, ha az megfelel a jogszabályoknak, ennek vizsgálata során hivatalból kell eljárnia [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 21/A. § (3) bek.].
II. A jogszabályoknak való megfelelés körében a bíróságnak vizsgálnia kell azt, hogy kényszeregyezség az adós tevékenységének a helyreállítására irányul-e. Amennyiben az állapítható meg, hogy nem, az egyezség jóváhagyását meg kell tagadni [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 19. § (1) bek., 21/A. § (3) bek.].
III. A csődegyezség gazdasági szempontú értékelése annak vizsgálatát jelenti, hogy megvalósítható-e a csődegyezségi megállapodásban lefektetett gazdasági program a hitelezői igények kielégítése, és az adós tevékenysége helyreállítása tekintetében. Nem minősül gazdasági értékelésnek az, ha a bíróság az egyezség és a program tartalma alapján azt vizsgálja, hogy az adós valóban folytatni akarja-e a jogszabályi célnak megfelelően a tevékenységét [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 19. § (1) bek., 21/A. § (3) bek.].
Az adós 2014. szeptember 15-én benyújtott kérelmére a bíróság a csődeljárást megindította, vagyonfelügyelőként a P. Kft.-t jelölve ki.A kérelemhez mellékelt, 2014. június 30-i fordulónapra készített mérleg szerint az adós 440 691 000 Ft eszközéből 440 246 000 Ft volt a követelés, 445 000 Ft a pénzeszköz, 2013. június 30.-2014 június 30. közötti időszakban árbevétele nem volt, összesen 52 000 Ft anyagjellegű ráfordítást számolt el.
A vagyonfelügyelő jelentésében tájékoztatta a bíróságot a csődhelyzetet előidéző körülményekről. Az adós az SZ. Zrt.-vel, mint megrendelővel vállalkozási szerződést kötött 2009. július 4-én egy épület generálkivitelezési munkálatainak elvégzésére. Az adós által bevont alvállalkozókkal a kivitelezés megvalósult, a megrendelő azonban 1 900 000 euró összegű vállalkozói díjat nem fizetett ki az adósnak. Az adós az alvállalkozói díjak kiegyenlítéséhez szükséges forrás megteremtése érdekében 2010. május 31-én megbízási szerződést kötött az I. Zrt.-vel, amely vállalta, hogy az adósnak az SZ. Zrt.-vel szemben fennálló követelését behajtja, s a megbízási díja levonását követően a behajtott összeget az adósnak átutalja. Az I. Zrt. (a továbbiakban: Zrt.) több részletben 225 790 400 Ft-ot behajtott, s a kötelezett a fennmaradó fizetési kötelezettségének akként tett eleget, hogy adásvételi szerződéssel két sz.-i ingatlant a Zrt.-re átruházott, beszámítási kötelezettséggel. A Zrt. azonban az adóssal szembeni kötelezettségét megszegte, a befolyt összeget nem utalta át, és nem számolt el az ingatlanokkal. Az adós büntetőeljárást kezdeményezett, melyben polgári jogi igényt jelentett be, az sz.-i ingatlanokat megszerzőkkel szemben pedig az adásvételi szerződések érvénytelenségének megállapítása iránt pert indított. A Zrt. ellen megindult felszámolási eljárásban az adós 225 645 428 Ft összegben jelentette be a hitelezői igényét.
A vagyonfelügyelő jelentése szerint az adós tevékenységét alapvetően beruházásokat bonyolító-, fővállalkozói- és egyéb szervezői megbízások jelentették, a munkákat főleg alvállalkozói megbízások keretében, elsődlegesen az anyacég F. Kft.-vel közösen végezte.
Összegző véleménye az volt, hogy az adós a csődegyezség jóváhagyásával lehetőséget kapna működésének helyreállítására, a stabil gazdálkodás visszaállítására, ami a megszerezhető megbízásokra, illetve az anyacég támogatására alapozva a cég gazdasági megerősödését jelentené, majd növekedési pályára léphetne.
Az adós kérte, hogy a bíróság a 2014. november 10-én megtartott tárgyaláson megkötött csődegyezséget hagyja jóvá, a csődeljárást nyilvánítsa befejezetté. Csatolta a vagyonfelügyelő ellenjegyzésével ellátott egyezséget és mellékleteit. Az iratok szerint 6 hitelező jelentett be követelést az eljárásban 365 370 817 Ft összegben, melyből a legnagyobb - 300 789 429 Ft + 100 000 Ft nyilvántartásba vételi díj - az adós egyedüli tagjának, az F. Kft.-nek a nyilvántartásba vett követelése volt. Az adós az adósságrendezési programban feltüntette a nyilvántartásba vett hitelezői igények összegét, továbbá az adósnak a felszámolási eljárásban és a büntetőeljárásban érvényesített követelését, valamint "az Sz. II. ker. 10722 és Sz. II. ker. 10723 hrsz.-ú ingatlanok tulajdonjogának megszerzését és azok értékesítését követően 50 000 000 Ft"-ot, melyek együttes összege 212 096 704 Ft. Az adósságrendezési programját az alábbiak szerint jelölte meg:
"1. A fizetési haladékkal nem érintett tartozások összegét, valamint a csődeljárás során felmerülő vagyonfelügyelői díj összegét a Társaság a kizárólagos tulajdonosaként eljáró F. Kft. által biztosított tagi kölcsönből kiegyenlíti.
2. A Társaság az általa indított eljárásokat 3 éven belül lefolytatja, melynek jelentős költségeihez (ügyvédi munkadíjak, utazási költségek, illetékek stb.), ahogy az eddigiekben is, szintén az F. Kft. biztosítja a szükséges forrást.
3. A Társaság az sz.-i ingatlanok tulajdonjogának megszerzése esetére vállalja, hogy a hitelezők egyezséget követően fennmaradó követeléseinek biztosítása érdekében, a tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzését követő 15 napon belül, jelzálogjogot alapít a hitelezők javára és az ingatlanok értékesítését megkezdi.
4. A Társaság az ingatlanok értékesítése esetén a befolyt vételárat, valamint az I. Zrt. felszámolási eljárásában és a kapcsolódó büntető eljárásban bejelentett polgári jogi igény alapján befolyt összegeket a jóváírásukat követő 5 napon belül az elismert és nem biztosított követelések hitelezői között a követelések arányában felosztja.
5. A hitelezők kiegyenlítését követően fennmaradó összeget a Társaság a csődeljárási, valamint egyéb eljárási költségek fedezése érdekében kapott tagi kölcsönök kiegyenlítésére fordítja."
Az adósságrendezési program alapján a csődegyezségben a nem biztosított hitelezők tőkekövetelései 58%-ának a kielégítését vállalta, a csődeljárást befejező végzés jogerőre emelkedését követő 3 éves fizetési határidőn belül, valamint az adósságrendezési program 3-4. pontjában írtak teljesítését.
A csődegyezség ellenőrzése biztosítékaként az adós felhatalmazta a hitelezőket, hogy a peres és büntető eljárások helyzetéről az adós által megbízott jogi képviselőktől tájékoztatást kérhessenek, és emellett vállalta, hogy az adós félévente írásos beszámolót küld a hitelezőknek a peres eljárások állásáról.
Az egyezségi tárgyaláson megjelent négy hitelezőből csak az F. Kft. fogadta el az egyezségi javaslatot, azonban az ő szavazatainak a száma meghaladta a hitelezők összes szavazatának az 50%-át, ezért az egyezség elfogadásra került.
Az elsőfokú bíróság a csődeljárást megszüntette, rendelkezett a fizetési haladék meghosszabbításáról és a vagyonfelügyelő díjáról. Egyebek mellett utalt a BH 2014.118. számú eseti döntésben kifejtett arra az álláspontra is, hogy a csődegyezséget a tevékenység folytatása érdekében kell megkötni, és az csak akkor fogadható el a bíróság által, ha az adós a tevékenységét folytatni kívánja. Az adott esetben azt lehetett megállapítani, hogy az adósnak termelő tevékenységből származó bevétele nem volt, és az adós nem is utalt arra, hogy újra kívánná kezdeni a tevékenységét. Ezért nem lehetett jóváhagyni az egyezséget, mert a csődegyezség tényleges célja nem az adós működésének újjászervezése volt.
A felajánlott vagyonnal kapcsolatban kifejtette, hogy nem állapítható meg, mekkora bevétel várható a követelés behajtásából. Az sz.-i ingatlanokkal kapcsolatos perek kedvező lezárása esetén is csak csekély mértékű kielégítésre lenne lehetőség. Minderre tekintettel a csődegyezség nem felel meg a jóhiszemű joggyakorlás - a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 20. § (1a) bekezdésében foglalt - követelményének sem, mert az a hitelezőkre nézve nyilvánvalóan és kirívóan előnytelen, méltánytalan rendelkezést tartalmaz.
Az adós fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzésének fellebbezéssel érintett rendelkezéseit helybenhagyta. Az elsőfokú bíróság döntését érdemben helyesnek találta, az indokaival azonban csak részben értett egyet.
Helytállónak találta a csődeljárás megszüntetését abból az okból, hogy az iratokból nem állapítható meg, az adós az egyezség megkötését követően is folytatni kívánná a tevékenységét. Hivatkozott a Kúria és a Debreceni Ítélőtábla számos határozatában megnyilvánuló bírósági gyakorlatra [Kúria Gfv.VII.30.315/2013., Gfv.VII.30.339/2013 ; Debreceni Ítélőtábla Cspkf.IV.30.418/2013/2.], mely szerint a csődeljárás célja az adós gazdasági helyzetének a hitelezőivel való egyezségkötés útján történő helyreállítása, a tevékenység folytatása érdekében.
Kifejtette továbbá a másodfokú bíróság, hogy az egyezség jóváhagyása körében a bíróság csupán a reorganizációs terv meglétét vizsgálhatja, annak gazdasági szempontú megfelelőségét nem, mert annak elfogadása vagy elutasítása a hitelezők döntési jogkörébe tartozik. A jövőre vonatkozó, tényleges és érdemi reorganizációs terv hiányában azonban a csődegyezséget a bíróság az egyéb feltételek fennállása esetén sem hagyhatja jóvá.
Az adós által becsatolt adósságrendezési program csak azt részletezte, hogy melyik hitelezőnek, milyen forrásból és milyen összegű kielégítést kíván teljesíteni, arról azonban nem tartalmazott semmilyen adatot, hogy van-e valamilyen konkrét terve a fizetőképessége helyreállítására és annak megőrzésére. Tévesnek találta az adós érvelését arra vonatkozóan, hogy a kintlevőségek behajtása a tevékenység folytatását jelenti. A csődegyezség céljából ugyanis az következik, hogy a tevékenység továbbfolytatásának célja, mint a csődegyezség jóváhagyásának egyik feltétele az adós főtevékenységének a továbbfolytatását jelenti, amely - a főtevékenység jellegétől függően - akár termelő tevékenység, akár szolgáltatásnyújtás is lehet. A saját követelés behajtása azonban nem lehet főtevékenység, mert az csak ahhoz kapcsolódó, abból származó járulékos feladat.
Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban is, hogy a csődegyezség nem felel meg a jóhiszemű joggyakorlás követelményének. Kiemelte, hogy a Cstv. 20. § (1a) bekezdése csak példákat említ, alapvetően az új Ptk. 1:3 §-ában rögzített jóhiszemű joggyakorlás elvéből kell kiindulni. Úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság a csődegyezségbe foglalt valamennyi rendelkezés egybevetése és értékelése alapján helytállóan jutott arra a jogi következtetésre, az egyezség nem felel meg a jóhiszemű joggyakorlás követelményének, miután az a hitelezőkre - az adós tulajdonosa kivételével - kirívóan előnytelen és méltánytalan rendelkezéseket tartalmaz. Az egyezség ugyanis a hitelezői követelések fedezetéül szolgáló követelések meg nem térülése esetére semmilyen megoldást nem tartalmaz, nem is számol azzal az esettel, ha az abban megjelölt követelések nem, vagy csak kis részben térülnek meg. A követelések behajtását, illetve az sz.-i ingatlanok adós általi megszerzését pedig biztosan nem lehet állítani. Mindezekhez egy hosszú, 3 éves teljesítési határidő kapcsolódik, amelynek lejárta előtt a hitelezők számára a követelések érvényesítésére semmilyen lehetőség nem biztosított.
Az egyezségi javaslatot összevetve a hitelezők számára a felszámolási eljárásban elérhető kielégítéssel, megállapította, hogy a felszámoló köteles a követelések behajtását megkísérelni, annak eredménytelensége esetén azt a hitelezőkre engedményezni, illetve azt a bíróság a hitelezők között osztja fel a 2 éves törvényi határidőn belül. A Cstv. 48. § (1) bekezdése, 52. § (2) és (5) bekezdése, 56. § (2) bekezdése figyelembevételével arra a következtetésre jutott, hogy az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, a csődegyezség sérti a hitelezők méltányos érdekeit és ellentétes a jóhiszemű joggyakorlás követelményével.
A csődeljárást megszüntető jogerős végzés ellen az adós nyújtott be felülvizsgálati kérelmet (2015. június 12-én), melyben elsődlegesen kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és a csődegyezség jóváhagyását, valamint a csődeljárás befejezetté nyilvánítását. Másodlagosan kérte a jogerős végzés - elsőfokú bíróság végzésére is kiterjedő hatályú - hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását.
Állította a Cstv. 21. § (1) bekezdés b) pontjának, 21/A. § (3) bekezdésének, a Pp. 252. § (2) bekezdésének és 253. § (2) bekezdésének a megsértését.
Előadta, a törvény által megkövetelt reorganizációs program célja, hogy az adós bemutassa azokat a lépéseket, amelyekkel a hitelezői követelések rendezéséhez szükséges forrásokat meg tudja teremteni, és a fizetésképtelen helyzetet meg tudja szüntetni. Más követelményt nem tartalmaz a törvény. A jogszabály nem kötelezi arra az adóst, hogy a főtevékenység folytatásából kellene a hitelezői követelések kiegyenlítéséhez szükséges fedezetet megteremtenie. Álláspontja szerint a fizetőképesség helyreállításának a legkézenfekvőbb módja, hogy a hitelezők az általuk biztosított fizetési haladékkal és kedvezményekkel az adósnak lehetőséget biztosítanak a követelései behajtására, és ezzel a tartozások rendezéséhez szükséges pénzügyi forrás megteremtésére.
Hivatkozott a Kúria Gfv.VII.30.413/2014/10. számú határozatában a reorganizációs programmal kapcsolatban kifejtettekre. Az ott leírtakból arra a következtetésre jutott, hogy a program célja és feladata azoknak az intézkedéseknek bemutatása, melyek a tevékenység folytatásának feltételeit megteremtik. Ezenfelül azonban az adósnak nem kell kötelezően kitérnie, vagy utalnia arra, hogy a fizetőképesség helyreállását követően milyen jellegű termelő tevékenységet fog végezni.
Az adós megjelölte azokat az intézkedéseket, amellyel a fedezetet elő tudja teremteni a hitelezői igények részbeni kifizetéséhez, és ezzel a fizetőképességét helyre tudja állítani, s a tevékenység folytatásának lehetőségét meg tudja teremteni.
Állítása szerint jogszabályi alapot nélkülöz a másodfokú bíróságnak az az érvelése, amely a társaságok tevékenységét főtevékenységre és járulékos feladatra osztja. Egy gazdasági társaság működéséhez minden olyan folyamat hozzátartozik, mellyel a nyereség megteremtésére törekszik, így a termelő és szolgáltató tevékenysége mellett az a tevékenysége is, amellyel a bevételeit érvényesíteni kívánja. Hangsúlyozta, hogy az adós az eljárásokat megjelölte, a bevételek realizálásának menetét a programjában részletezte, ezek végrehajtása pedig a társaság tevékenységét jelenti.
Álláspontja szerint a tevékenység folytatása körében az elsőfokú bíróságnak meg kellett volna nyilatkoztatnia az adóst, ennek hiánya miatt az elsőfokú bíróság eljárása ellentétes a Cstv. 21/A. § (2) bekezdésével, a Pp. 3. § (3) bekezdésével és 95. § (2) bekezdésével.
A jóhiszemű joggyakorlással kapcsolatban kiemelte, a Cstv.-ben nincs olyan rendelkezés, hogy az adósságrendezési programnak több verziót kellene tartalmaznia a kötelezettségek rendezésére vonatkozóan. Álláspontja szerint a jogerős végzésben felállított mérce nem teljesíthető, mert sem a behajtani szándékozott bevétel, sem a jövőbeli termelő tevékenységből várt bevétel nem jelent "feltétlen, biztos" megtérülést.
Előadta, hogy a jogerős végzésben a bíróság a csődegyezség gazdasági tartalma alapján értékelte, és a törvény által biztosított vizsgálati lehetőségeken túlterjeszkedve utasította el a felek által elfogadott egyezséget. Hivatkozott az EBH 2011.2332. számú elvi bírósági határozatban kifejtettekre, mely alapján kialakult bírói gyakorlat szerint az eljáró bíróságnak nem feladata, hogy az adós által a tartozások rendezésére megjelölt bevételeket realizálhatóságuk szempontjából értékelje, és ennek alapján megkövetelje, hogy az általa nem biztosnak vélt forrásokon felül az egyezség további forrásokat is megjelöljön a kifizetésre.
Utalt arra is, a csődegyezség rosszhiszeműségét megkérdőjelezi, hogy az ahhoz hozzá nem járuló hitelezők nem nyújtottak be ellene jogorvoslati kérelmet, azt csak a bíróságok tartották sérelmesnek.
Álláspontja szerint a bíróságok a vizsgálati körükön túlterjeszkedve olyan tartalmi elemek meglétét kívánták meg a csődegyezségtől, melyre a jogszabály nem tartalmaz rendelkezést. Ilyenek az ítélőtábla által megkívánt több adósságrendezési alternatíva; a főtevékenység és a járulékos feladatok közötti alap nélküli különbségtétel; az adósságrendezés alapjául szolgáló bevételek feltétlen, biztos megtérülésének igazolása.
Ezzel a bíróság jogalkotói szerepkörbe került, mely a tisztességes eljáráshoz fűződő jogok sérelmével is jár, mert az adósnak nem csak a jogszabály által megkívánt feltételeknek kellett megfelelnie, hanem a bíróság által előzetesen meg nem jelölt és a felekkel nem közölt követelményeknek is, melyeknek utólag nincs lehetősége eleget tenni.
Felülvizsgálati ellenkérelmet nem nyújtottak be.
A Kúria a tényállást kiegészíti azzal, hogy az adós felszámolása 2015. május 20-án megindult, felszámolóként az N. Kft. került kirendelésre.
A Kúria a jogerős végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Cstv. 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 275. § (2) bekezdése szerint.
A Kúria elsőként megállapította, hogy nem terjeszkedett túl a bíróság a hatáskörén akkor, amikor erre irányuló, azt támadó hitelezői kérelem hiányában vizsgálta, hogy megfelel-e a jogszabályoknak a csődegyezség. A Cstv. 21/A. § (3) bekezdése szerint ugyanis a bíróság akkor hagyhatja jóvá az egyezséget, ha az megfelel a jogszabályoknak, azaz ebből a szempontból hivatalból kell eljárnia.
A jogszabályoknak való megfelelés körében - figyelemmel arra, hogy a csődegyezséget az adós fizetőképességének megőrzése vagy helyreállítása érdekében kötik [Cstv. 19. § (1) bekezdés], a csődeljárás célja az adós tevékenységének a helyreállítása - a bíróságnak vizsgálnia kell azt, hogy a kényszeregyezség valóban e cél megvalósítására irányul-e. Ennek alapjául az eljárásban keletkezett iratok, így alapvetően a törvény által megkövetelt, a fizetőképesség helyreállítását vagy megőrzését célzó program (a továbbiakban: program vagy reorganizációs terv) és az egyezségi javaslat szolgálnak.
Nem ért egyet a Kúria az adósnak azzal az álláspontjával, hogy a program kizárólagos célja a hitelezői követelések rendezéséhez szükséges források megteremtésének, és a fizetésképtelen helyzet megszüntetésének bemutatása. A program célja ugyanis annak ismertetése - ezen eszközökkel -, hogy az adós életképes, és a tevékenységét folytatni kívánja (Gfv.VII.30.413/2014/10 ). "A Kúria álláspontja szerint a reorganizációs terv tartalmi felülvizsgálata során a bíróság akkor tagadhatja meg az egyezség jóváhagyását, ha a terv az adóshoz kapcsolódó tényleges, a jövőben végzendő tevékenységre vonatkozó tartalmat nem hordoz" (Gfv.VII.30.428/2014/11). A "jövőben végzendő tevékenység" fogalma nemcsak a csődegyezség teljesítéséig terjedő, hanem az azt követő időszakra vonatkozó tevékenységet is jelenti.
A bíróságnak nem azt kell vizsgálnia, hogy a csődegyezségben foglaltak teljesítése során - jelen esetben a 3 éves, a csődegyezség által létrehozott, a hitelezők jogainak érvényesítését megakadályozó moratórium alatt - folytatja-e a tevékenységét az adós, hanem azt, hogy a csődegyezségben foglaltak szerint történő teljesítést követően fennállnak-e a tevékenység folytatásához szükséges feltételek, az adós a csődegyezség teljesítését követő időszakban - az egyezségben lefektetett feltételekből következően - tudja-e, akarja-e folytatni a tevékenységét.
A Kúria megítélése szerint helytállóan állapította meg e körben a jogerős végzés, hogy az adós nem kívánta a tevékenységét folytatni - mert azt a becsatolt iratokból kitűnő feltételek mellett nem is tudta volna -, ezért a csődeljárás jogintézménye nem alkalmas az adós fizetésképtelenségi helyzetének megoldására.
Az eljárás során a bírósághoz becsatolt irataiból, valamint az egyezségből az állapítható meg, az adós csődeljárásának kizárólagos célja az volt, hogy az adós a követeléseinek érvényesítésére egy 3 éves moratóriumot megszerezzen, melynek során az adós a követeléseit behajtja és a befolyt összegeket a hitelezői között szétosztja. Az egyezségből következően, ha sikerül megvalósítani ezt a célt, akkor az adósnak nem maradt volna semmilyen eszköze tevékenysége folytatására, mert az egyezség 5. pontja szerint: "A hitelezők kiegyenlítését követően fennmaradó összeget a Társaság a csődeljárási, valamint egyéb eljárási költségek fedezése érdekében kapott tagi kölcsönök kiegyenlítésére fordítja."
A Kúria fenntartja továbbra is azt az álláspontját, nem minősül a program gazdasági értékelésének az, ha a bíróság az egyezség és a program tartalma alapján azt vizsgálja, hogy az adós a jogszabályi célnak megfelelően akarja-e folytatni a tevékenységét, a bíróság azonban a csődegyezséget és a programot nem értékelheti gazdasági megvalósíthatóság szempontjából. Téves ezért a jogerős végzésben kifejtett álláspont a követelések értékelésével és a jóhiszemű joggyakorlás követelményével kapcsolatban.
Helytállóan hivatkozott az adós arra, hogy lehetőség van az adóst megillető követelések, mint vagyontárgyak csődegyezségben való felajánlására, és "ha az adós vállalása nem jogszabályba ütköző, akkor a bíróság nem vizsgálhatja, hogy mekkora esélye van a követelés behajtásának" (Gfv.VII.30.098/2014/6.), ezért pusztán emiatt a csődegyezség jóváhagyható lett volna.
A Kúria egyetért az adóssal abban is, hogy az adós által a csődegyezséget követően folytatandó tevékenységnek nem kell feltétlenül azonosnak lennie az adós által korábban végzett tevékenységgel. Téves ezért a másodfokú bíróságnak az az érvelése, amely a társaságok tevékenységét főtevékenységre és járulékos feladatra osztja.
Megalapozottan hivatkozott az adós arra, hogy egy gazdasági társaság működéséhez minden olyan folyamat hozzátartozik, mellyel a nyereség megteremtésére törekszik, így a termelő és szolgáltató tevékenysége mellett az a tevékenysége is, amellyel a bevételeit érvényesíteni kívánja.
Az adós részben helytállónak talált érvei azonban nincsenek kihatással arra, hogy a bíróság jogerős végzésében megalapozottan vizsgálta és állapította meg azt, hogy az adós nem kívánta a tevékenységét folytatni, s erre figyelemmel a Cstv. 21/A. § (3) bekezdése alapján jogszabálysértés nélkül tagadta meg az egyezség jóváhagyását.
A kifejtett indokokra tekintettel a Kúria az érdemben helytálló jogerős végzést a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Gfv. VII. 30.228/2015.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a Dr. Radics László Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Radics László ügyvéd által képviselt A. Korlátolt Felelősségű Társaság "felszámolás alatt" adós ellen a Nyíregyházi Törvényszéken 8.Cspk.15-14-000004 számon indított csődeljárásban a Debreceni Ítélőtábla Cspkf.IV.30.158/2015/2. számú végzése ellen az adós 31. sorszámon előterjesztett felülvizsgálati kérelme folytán indult eljárásban meghozta a következő
v é g z é s t:
A Kúria a jogerős végzést hatályában fenntartja.
E végzés ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
Az adós 2014. szeptember 15-én benyújtott kérelmére a bíróság a csődeljárást megindította, vagyonfelügyelőként a P. Kft.-t jelölve ki.
A kérelemhez mellékelt, 2014. június 30-i fordulónapra készített mérleg szerint az adós 440.691.000 Ft eszközéből 440.246.000 Ft volt a követelés, 445.000 Ft a pénzeszköz, 2013. június 30.-2014 június 30. közötti időszakban árbevétele nem volt, összesen 52.000 Ft anyagjellegű ráfordítást számolt el.
A vagyonfelügyelő jelentésében tájékoztatta a bíróságot a csődhelyzetet előidéző körülményekről. Az adós az Sz. Zrt.-vel, mint megrendelővel vállalkozási szerződést kötött 2009. július 4-én egy épület generálkivitelezési munkálatainak elvégzésére. Az adós által bevont alvállalkozókkal a kivitelezés megvalósult, a megrendelő azonban 1.900.000 euró összegű vállalkozói díjat nem fizetett ki az adósnak. Az adós az alvállalkozói díjak kiegyenlítéséhez szükséges forrás megteremtése érdekében 2010. május 31-én megbízási szerződést kötött az I. Zrt.-vel, amely vállalta, hogy az adósnak a Sz. Zrt.-vel szemben fennálló követelését behajtja, s a megbízási díja levonását követően a behajtott összeget az adósnak átutalja. Az I. Zrt. (a továbbiakban: Zrt.) több részletben 225.790.400 Ft-ot behajtott, s a kötelezett a fennmaradó fizetési kötelezettségének akként tett eleget, hogy adásvételi szerződéssel két sz-i ingatlant a Zrt.-re átruházott, beszámítási kötelezettséggel. A Zrt. azonban az adóssal szembeni kötelezettségét megszegte, a befolyt összeget nem utalta át, és nem számolt el az ingatlanokkal. Az adós büntető eljárást kezdeményezett, melyben polgári jogi igényt jelentett be, az sz-i ingatlanokat megszerzőkkel szemben pedig az adásvételi szerződések érvénytelenségének megállapítása iránt pert indított. A Zrt. ellen megindult felszámolási eljárásban az adós 225.645.428 Ft összegben jelentette be a hitelezői igényét.
A vagyonfelügyelő jelentése szerint az adós tevékenységét alapvetően beruházásokat bonyolító-, fővállalkozói- és egyéb szervezői megbízások képezték, a munkákat főleg alvállalkozói megbízások keretében, elsődlegesen az anyacég F. Kft.-vel közösen végezte.
Összegző véleménye az volt, hogy az adós a csődegyezség jóváhagyásával lehetőséget kapna működésének helyreállítására, a stabil gazdálkodás visszaállítására, ami a megszerezhető megbízásokra, illetve az anyacég támogatására alapozva a cég gazdasági megerősödését jelentené, majd növekedési pályára léphetne.
Az adós kérte, hogy a bíróság a 2014. november 10-én megtartott tárgyaláson megkötött csődegyezséget hagyja jóvá, a csődeljárást nyilvánítsa befejezetté. Csatolta a vagyonfelügyelő ellenjegyzésével ellátott egyezséget és mellékleteit. Az iratok szerint 6 hitelező jelentett be követelést az eljárásban 365.370.817 Ft összegben, melyből a legnagyobb - 300.789.429 Ft + 100.000 Ft nyilvántartásba vételi díj - az adós egyedüli tagjának, a F. Kft.-nek a nyilvántartásba vett követelése volt. Az adós az adósságrendezési programban feltüntette a nyilvántartásba vett hitelezői igények összegét, továbbá az adósnak a felszámolási eljárásban és a büntető eljárásban érvényesített követelését, valamint "a Sz. 10722 és Sz. 10723 hrsz.-ú ingatlanok tulajdonjogának megszerzését és azok értékesítését követően 50.000.000 Ft"-ot, melyek együttes összege 212.096.704 Ft. Az adósságrendezési programját az alábbiak szerint jelölte meg:
"1. A fizetési haladékkal nem érintett tartozások összegét, valamint a csődeljárás során felmerülő vagyonfelügyelői díj összegét a Társaság a kizárólagos tulajdonosaként eljáró F. Kft. által biztosított tagi kölcsönből kiegyenlíti.
2. A Társaság az általa indított eljárásokat 3 éven belül lefolytatja, melynek jelentős költségeihez (ügyvédi munkadíjak, utazási költségek, illetékek, stb.), ahogy az eddigiekben is, szintén a F. Kft. biztosítja a szükséges forrást.
3. A Társaság a sz-i ingatlanok tulajdonjogának megszerzése esetére vállalja, hogy a hitelezők egyezséget követően fennmaradó követeléseinek biztosítása érdekében, a tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzését követő 15 napon belül, jelzálogjogot alapít a hitelezők javára és az ingatlanok értékesítését megkezdi.
4. A Társaság az ingatlanok értékesítése esetén a befolyt vételárat, valamint az I. Zrt. felszámolási eljárásában és a kapcsolódó büntető eljárásban bejelentett polgári jogi igény alapján befolyt összegeket a jóváírásukat követő 5 napon belül az elismert és nem biztosított követelések hitelezői között a követelések arányában felosztja.
5. A hitelezők kiegyenlítését követően fennmaradó összeget a Társaság a csődeljárási, valamint egyéb eljárási költségek fedezése érdekében kapott tagi kölcsönök kiegyenlítésére fordítja."
Ezen adósságrendezési program alapján a csődegyezségben a nem biztosított hitelezők tőkekövetelései 58 %-ának a kielégítését vállalta, a csődeljárást befejező végzés jogerőre emelkedését követő 3 éves fizetési határidőn belül, valamint az adósságrendezési program 3.-4. pontjában írtak teljesítését.
A csődegyezség ellenőrzése biztosítékaként az adós felhatalmazta a hitelezőket, hogy a peres és büntető eljárások helyzetéről az adós által megbízott jogi képviselőktől tájékoztatást kérhessenek, és emellett vállalta, hogy az adós félévente írásos beszámolót küld a hitelezőknek a peres eljárások állásáról.
Az egyezségi tárgyaláson megjelent négy hitelezőből csak az F. Kft. fogadta el az egyezségi javaslatot, azonban az ő szavazatainak a száma meghaladta a hitelezők összes szavazatának az 50%-át, ezért az egyezség elfogadásra került.
Az elsőfokú bíróság a csődeljárást megszüntette, rendelkezett a fizetési haladék meghosszabbításáról és a vagyonfelügyelő díjáról. Egyebek mellett utalt a BH 2014.118. számú eseti döntésben kifejtett azon álláspontra is, hogy a csődegyezséget a tevékenység folytatása érdekében kell megkötni, és az csak akkor fogadható el a bíróság által, ha az adós a tevékenységét folytatni kívánja. Az adott esetben azt lehetett megállapítani, hogy az adósnak termelő tevékenységből származó bevétele nem volt, és az adós nem is utalt arra, hogy újra kívánná kezdeni a tevékenységét. Ezért nem lehetett jóváhagyni az egyezséget, mert a csődegyezség tényleges célja nem az adós működésének újjászervezése volt.
A felajánlott vagyonnal kapcsolatban kifejtette, hogy nem állapítható meg, mekkora bevétel várható a követelés behajtásából. A sz-i ingatlanokkal kapcsolatos perek kedvező lezárása esetén is csak csekély mértékű kielégítésre lenne lehetőség. Minderre tekintettel a csődegyezség nem felel meg a jóhiszemű joggyakorlás - a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 20. § (1a) bekezdésében foglalt - követelményének sem, mert az a hitelezőkre nézve nyilvánvalóan és kirívóan előnytelen, méltánytalan rendelkezést tartalmaz.
Az adós fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzésének fellebbezéssel érintett rendelkezéseit helybenhagyta. Az elsőfokú bíróság döntését érdemben helyesnek találta, az indokaival azonban csak részben értett egyet.
Helytállónak találta a csődeljárás megszüntetését abból az okból, hogy az iratokból nem állapítható meg, az adós az egyezség megkötését követően is folytatni kívánná a tevékenységét. Hivatkozott a Kúria és a Debreceni Ítélőtábla számos határozatában megnyilvánuló bírósági gyakorlatra [Kúria Gfv.VII.30.315/2013., Gfv.VII.30.339/2013 ; Debreceni Ítélőtábla Cspkf.IV.30.418/2013/2.], mely szerint a csődeljárás célja az adós gazdasági helyzetének a hitelezőivel való egyezségkötés útján történő helyreállítása, a tevékenység folytatása érdekében.
Kifejtette továbbá a másodfokú bíróság, hogy az egyezség jóváhagyása körében a bíróság csupán a reorganizációs terv meglétét vizsgálhatja, annak gazdasági szempontú megfelelőségét nem, mivel annak elfogadása vagy elutasítása a hitelezők döntési jogkörébe tartozik. A jövőre vonatkozó, tényleges és érdemi reorganizációs terv hiányában azonban a csődegyezséget a bíróság az egyéb feltételek fennállása esetén sem hagyhatja jóvá.
Az adós által becsatolt adósságrendezési program csak azt részletezte, hogy melyik hitelezőnek, milyen forrásból és milyen összegű kielégítést kíván teljesíteni, arról azonban nem tartalmazott semmilyen adatot, hogy van-e valamilyen konkrét terve a fizetőképessége helyreállítására és annak megőrzésére. Tévesnek találta az adós érvelését arra vonatkozóan, hogy a kintlevőségek behajtása a tevékenység folytatását jelenti. A csődegyezség céljából ugyanis az következik, hogy a tevékenység továbbfolytatásának célja, mint a csődegyezség jóváhagyásának egyik feltétele az adós főtevékenységének a továbbfolytatását jelenti, amely - a főtevékenység jellegétől függően - akár termelő tevékenység, akár szolgáltatásnyújtás is lehet. A saját követelés behajtása azonban nem lehet főtevékenység, mert az csak ahhoz kapcsolódó, abból származó járulékos feladat.
Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban is, hogy a csődegyezség nem felel meg a jóhiszemű joggyakorlás követelményének. Kiemelte, hogy a Cstv. 20. § (1a) bekezdése csak példákat említ, alapvetően az új Ptk. 1:3 §-ában rögzített jóhiszemű joggyakorlás elvéből kell kiindulni. Úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság a csődegyezségbe foglalt valamennyi rendelkezés egybevetése és értékelése alapján helytállóan jutott arra a jogi következtetésre, az egyezség nem felel meg a jóhiszemű joggyakorlás követelményének, mivel az a hitelezőkre - az adós tulajdonosa kivételével - kirívóan előnytelen és méltánytalan rendelkezéseket tartalmaz. Az egyezség ugyanis a hitelezői követelések fedezetéül szolgáló követelések meg nem térülése esetére semmilyen megoldást nem tartalmaz, nem is számol azzal az esettel, ha az abban megjelölt követelések nem, vagy csak kis részben térülnek meg. A követelések behajtását, illetve a sz-i ingatlanok adós általi megszerzését pedig biztosan nem lehet állítani. Mindezekhez egy hosszú, 3 éves teljesítési határidő kapcsolódik, amelynek lejárta előtt a hitelezők számára a követelések érvényesítésére semmilyen lehetőség nem biztosított.
Az egyezségi javaslatot összevetve a hitelezők számára a felszámolási eljárásban elérhető kielégítéssel, megállapította, hogy a felszámoló köteles a követelések behajtását megkísérelni, annak eredménytelensége esetén azt a hitelezőkre engedményezni, illetve azt a bíróság a hitelezők között osztja fel a 2 éves törvényi határidőn belül. A Cstv. 48. § (1) bekezdése, 52. § (2) és (5) bekezdése, 56. § (2) bekezdése figyelembe vételével arra a következtetésre jutott, hogy az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, a csődegyezség sérti a hitelezők méltányos érdekeit és ellentétes a jóhiszemű joggyakorlás követelményével.
A csődeljárást megszüntető jogerős végzés ellen az adós nyújtott be felülvizsgálati kérelmet (2015. június 12-én), melyben elsődlegesen kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és a csődegyezség jóváhagyását, valamint a csődeljárás befejezetté nyilvánítását. Másodlagosan kérte a jogerős végzés - elsőfokú bíróság végzésére is kiterjedő hatályú - hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását.
Állította a Cstv. 21. § (1) bekezdés b) pontjának, 21/A. § (3) bekezdésének, a Pp. 252. § (2) bekezdésének és 253. § (2) bekezdésének a megsértését.
Előadta, a törvény által megkövetelt reorganizációs program célja, hogy az adós bemutassa azokat a lépéseket, amelyekkel a hitelezői követelések rendezéséhez szükséges forrásokat meg tudja teremteni, és a fizetésképtelen helyzetet meg tudja szüntetni. Más kritériumot nem tartalmaz a törvény. A jogszabály nem kötelezi arra az adóst, hogy a főtevékenység folytatásából kellene a hitelezői követelések kiegyenlítéséhez szükséges fedezetet megteremtenie. Álláspontja szerint a fizetőképesség helyreállításának a legkézenfekvőbb módja, hogy a hitelezők az általuk biztosított fizetési haladékkal és kedvezményekkel az adósnak lehetőséget biztosítanak a követelései behajtására, és ezzel a tartozások rendezéséhez szükséges pénzügyi forrás megteremtésére.
Hivatkozott a Kúria Gfv.VII.30.413/2014/10. számú határozatában a reorganizációs programmal kapcsolatban kifejtettekre. Az ott leírtakból arra a következtetésre jutott, hogy a program célja és feladata azon intézkedések bemutatása, melyek a tevékenység folytatásának feltételeit megteremtik. Ezen felül azonban az adósnak nem kell kötelezően kitérnie, vagy utalnia arra, hogy a fizetőképesség helyreállását követően milyen jellegű termelő tevékenységet fog végzeni.
Az adós megjelölte azokat az intézkedéseket, amellyel a fedezetet elő tudja teremteni a hitelezői igények részbeni kifizetéséhez, és ezzel a fizetőképességét helyre tudja állítani, s a tevékenység folytatásának lehetőségét meg tudja teremteni.
Állítása szerint jogszabályi alapot nélkülöz a másodfokú bíróságnak az az érvelése, amely a társaságok tevékenységét főtevékenységre és járulékos feladatra osztja. Egy gazdasági társaság működéséhez minden olyan folyamat hozzátartozik, mellyel a nyereség megteremtésére törekszik, így a termelő és szolgáltató tevékenysége mellett azon tevékenysége is, amellyel a bevételeit érvényesíteni kívánja. Hangsúlyozta, hogy az adós az eljárásokat megjelölte, a bevételek realizálásának menetét a programjában részletezte, ezek végrehajtása pedig a társaság tevékenységét jelenti.
Álláspontja szerint a tevékenység folytatása körében az elsőfokú bíróságnak meg kellett volna nyilatkoztatnia az adóst, ennek hiánya miatt az elsőfokú bíróság eljárása ellentétes a Cstv. 21/A. § (2) bekezdésével, a Pp. 3. § (3) bekezdésével és 95. § (2) bekezdésével.
A jóhiszemű joggyakorlással kapcsolatban kiemelte, a Cstv.-ben nincs olyan rendelkezés, hogy az adósságrendezési programnak több verziót kellene tartalmaznia a kötelezettségek rendezésére vonatkozóan. Álláspontja szerint a jogerős végzésben felállított mérce nem teljesíthető, mert sem a behajtani szándékozott bevétel, sem a jövőbeli termelő tevékenységből várt bevétel nem jelent "feltétlen, biztos" megtérülést.
Előadta, hogy a jogerős végzésben a bíróság a csődegyezség gazdasági tartalma alapján értékelte, és a törvény által biztosított vizsgálati lehetőségeken túlterjeszkedve utasította el a felek által elfogadott egyezséget. Hivatkozott az EBH 2011.2332. számú elvi bírósági határozatban kifejtettekre, mely alapján kialakult bírói gyakorlat szerint az eljáró bíróságnak nem feladata, hogy az adós által a tartozások rendezésére megjelölt bevételeket realizálhatóságuk szempontjából értékelje, és ennek alapján megkövetelje, hogy az általa nem biztosnak vélt forrásokon felül az egyezség további forrásokat is megjelöljön a kifizetésre.
Utalt arra is, a csődegyezség rosszhiszeműségét megkérdőjelezi, hogy az ahhoz hozzá nem járuló hitelezők nem nyújtottak be ellene jogorvoslati kérelmet, azt csak a bíróságok tartották sérelmesnek.
Álláspontja szerint a bíróságok a vizsgálati körükön túlterjeszkedve olyan tartalmi elemek meglétét kívánták meg a csődegyezségtől, melyre a jogszabály nem tartalmaz rendelkezést. Ilyenek az ítélőtábla által megkívánt több adósságrendezési alternatíva; a főtevékenység és a járulékos feladatok közötti alap nélküli különbségtétel; az adósságrendezés alapjául szolgáló bevételek feltétlen, biztos megtérülésének igazolása.
Ezzel a bíróság jogalkotói szerepkörbe került, mely a tisztességes eljáráshoz fűződő jogok sérelmével is jár, hiszen az adósnak nem csak a jogszabály által megkívánt feltételeknek kellett megfelelnie, hanem a bíróság által előzetesen meg nem jelölt és a felekkel nem közölt követelményeknek is, melyeknek utólag nincs lehetősége eleget tenni.
Felülvizsgálati ellenkérelmet nem nyújtottak be.
A Kúria a tényállást kiegészíti azzal, hogy az adós felszámolása 2015. május 20-án megindult, felszámolóként az N. Kft. került kirendelésre.
A Kúria a jogerős végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Cstv. 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 275. § (2) bekezdése szerint.
A Kúria elsőként megállapította, hogy nem terjeszkedett túl a bíróság a hatáskörén akkor, amikor erre irányuló, azt támadó hitelezői kérelem hiányában vizsgálta, hogy megfelel-e a jogszabályoknak a csődegyezség. A Cstv. 21/A. § (3) bekezdése szerint ugyanis a bíróság akkor hagyhatja jóvá az egyezséget, ha az megfelel a jogszabályoknak, azaz ebből a szempontból hivatalból kell eljárnia.
A jogszabályoknak való megfelelés körében - figyelemmel arra, hogy a csődegyezséget az adós fizetőképességének megőrzése vagy helyreállítása érdekében kötik [Cstv. 19. § (1) bekezdés], a csődeljárás célja az adós tevékenységének a helyreállítása - a bíróságnak vizsgálnia kell azt, hogy a kényszeregyezség valóban e cél megvalósítására irányul-e. Ennek alapjául az eljárásban keletkezett iratok, így alapvetően a törvény által megkövetelt, a fizetőképesség helyreállítását vagy megőrzését célzó program (a továbbiakban: program vagy reorganizációs terv) és az egyezségi javaslat szolgálnak.
Nem ért egyet a Kúria az adósnak azzal az álláspontjával, hogy a program kizárólagos célja a hitelezői követelések rendezéséhez szükséges források megteremtésének, és a fizetésképtelen helyzet megszüntetésének bemutatása. A program célja ugyanis annak ismertetése - ezen eszközökkel -, hogy az adós életképes, és a tevékenységét folytatni kívánja (Gfv.VII.30.413/2014/10). "A Kúria álláspontja szerint a reorganizációs terv tartalmi felülvizsgálata során a bíróság akkor tagadhatja meg az egyezség jóváhagyását, ha a terv az adóshoz kapcsolódó tényleges, a jövőben végzendő tevékenységre vonatkozó tartalmat nem hordoz" (Gfv.VII.30.428/2014/11). A "jövőben végzendő tevékenység" fogalma nemcsak a csődegyezség teljesítéséig terjedő, hanem az azt követő időszakra vonatkozó tevékenységet is jelenti.
A bíróságnak nem azt kell vizsgálnia, hogy a csődegyezségben foglaltak teljesítése során - jelen esetben a 3 éves, a csődegyezség által létrehozott, a hitelezők jogainak érvényesítését megakadályozó moratórium alatt - folytatja-e a tevékenységét az adós, hanem azt, hogy a csődegyezségben foglaltak szerint történő teljesítést követően fennállnak-e a tevékenység folytatásához szükséges feltételek, az adós a csődegyezség teljesítését követő időszakban - az egyezségben lefektetett feltételekből következően - tudja-e, akarja-e folytatni a tevékenységét.
A Kúria megítélése szerint helytállóan állapította meg e körben a jogerős végzés, hogy az adós nem kívánta a tevékenységét folytatni - mert azt a becsatolt iratokból kitűnő feltételek mellett nem is tudta volna -, ezért a csődeljárás jogintézménye nem alkalmas az adós fizetésképtelenségi helyzetének megoldására.
Az eljárásnak a bírósághoz becsatolt irataiból, valamint az egyezségből az állapítható meg, az adós csődeljárásának kizárólagos célja az volt, hogy az adós a követeléseinek érvényesítésére egy 3 éves moratóriumot megszerezzen, melynek során az adós a követeléseit behajtja és a befolyt összegeket a hitelezői között szétosztja. Az egyezségből következően, ha sikerül megvalósítani ezt a célt, akkor az adósnak nem maradt volna semmilyen eszköze tevékenysége folytatására, hiszen az egyezség 5. pontja szerint: "A hitelezők kiegyenlítését követően fennmaradó összeget a Társaság a csődeljárási, valamint egyéb eljárási költségek fedezése érdekében kapott tagi kölcsönök kiegyenlítésére fordítja."
A Kúria fenntartja továbbra is azt az álláspontját, nem minősül a program gazdasági értékelésének az, ha a bíróság az egyezség és a program tartalma alapján azt vizsgálja, hogy az adós a jogszabályi célnak megfelelően akarja-e folytatni a tevékenységét, ugyanakkor a bíróság a csődegyezséget és a programot nem értékelheti gazdasági megvalósíthatóság szempontjából. Téves ezért a jogerős végzésben kifejtett álláspont a követelések értékelésével és a jóhiszemű joggyakorlás követelményével kapcsolatban.
Helytállóan hivatkozott az adós arra, hogy lehetőség van az adóst megillető követelések, mint vagyontárgyak csődegyezségben való felajánlására, és "ha az adós vállalása nem jogszabályba ütköző, akkor a bíróság nem vizsgálhatja, hogy mekkora esélye van a követelés behajtásának" (Gfv.VII.30.098/2014/6.), ezért pusztán emiatt a csődegyezség jóváhagyható lett volna.
A Kúria egyetért az adóssal abban is, hogy az adós által a csődegyezséget követően folytatandó tevékenységnek nem kell feltétlenül azonosnak lennie az adós által korábban végzett tevékenységgel. Téves ezért a másodfokú bíróságnak az az érvelése, amely a társaságok tevékenységét főtevékenységre és járulékos feladatra osztja.
Megalapozottan hivatkozott az adós arra, hogy egy gazdasági társaság működéséhez minden olyan folyamat hozzátartozik, mellyel a nyereség megteremtésére törekszik, így a termelő és szolgáltató tevékenysége mellett azon tevékenysége is, amellyel a bevételeit érvényesíteni kívánja.
Az adós részben helytállónak talált érvei azonban nincsenek kihatással arra, hogy a bíróság jogerős végzésében megalapozottan vizsgálta és állapította meg azt, hogy az adós nem kívánta a tevékenységét folytatni, s erre figyelemmel a Cstv. 21/A. § (3) bekezdése alapján jogszabálysértés nélkül tagadta meg az egyezség jóváhagyását.
A kifejtett indokokra tekintettel a Kúria az érdemben helytálló jogerős végzést a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A Pp. 78. § (1) bekezdése alapján az adós maga viseli költségeit.
Budapest, 2015. szeptember 15.
dr. Török Judit s.k. a tanács elnöke, dr. Csőke Andrea s.k. előadó bíró, dr. Pethőné dr. Kovács Ágnes s.k. bíró
(Kúria Gfv. VII. 30.228/2015.)