adozona.hu
ÍH 2015.166
ÍH 2015.166
FELSZÁMOLÓT MEGILLETŐ FELMONDÁSI, ELÁLLÁSI JOG A felszámolót megillető felmondási, illetőleg elállási jog gyakorlásával összefüggő ítélkezési szempontok (Cstv. 47. §; Ptk. 319. §, 320. §, 321. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A pénzintézet felperes keresetében elsődlegesen az I. rendű alperes és a II-XVI. rendű alperesek közötti adásvételi szerződések megszűnésének megállapítását kérte. Arra hivatkozott, hogy az I. rendű alperes általi felmondás folytán az adásvételi szerződések megszűntek, ezért indítványozta, hogy a bíróság keresse meg az illetékes földhivatalt a tulajdonjog fenntartással történt eladás tényének törlése iránt. Másodlagosan a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontja alapján az adásvételi szerződések ér...
ÍH 2015.166 FELSZÁMOLÓT MEGILLETŐ FELMONDÁSI, ELÁLLÁSI JOG
A felszámolót megillető felmondási, illetőleg elállási jog gyakorlásával összefüggő ítélkezési szempontok (Cstv. 47. §; Ptk. 319. §, 320. §, 321. §).
A pénzintézet felperes keresetében elsődlegesen az I. rendű alperes és a II-XVI. rendű alperesek közötti adásvételi szerződések megszűnésének megállapítását kérte. Arra hivatkozott, hogy az I. rendű alperes általi felmondás folytán az adásvételi szerződések megszűntek, ezért indítványozta, hogy a bíróság keresse meg az illetékes földhivatalt a tulajdonjog fenntartással történt eladás tényének törlése iránt. Másodlagosan a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontja alapján az adásvételi szerződések érvénytelenségének megállapítását és az eredeti állapot helyreállítása körében az illetékes földhivatal tulajdonjog fenntartással történt eladások tényének törlése iránti megkeresését kérte.Az I. rendű alperes az elsődleges keresettel összefüggésben annak teljesítését nem ellenezte, a további alperesek ellenkérelme - tartalma szerint - a felperes keresetének teljes elutasítására irányult. (A felperes XVII. rendű alperessel szemben előterjesztett keresetétől elállt, nevezettel szemben az elsőfokú bíróság a pert jogerősen megszüntette.)
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az I. rendű alperes é.-i, 6... helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanon - két ütemben - lakópark építésére irányuló projektet kívánt megvalósítani, amelynek érdekében a felperessel 2006. július 21-én hitelszerződéseket és ezek biztosítékául keretbiztosítéki jelzálogszerződést, engedményezési szerződést és óvadéki szerződést kötött. A felek a hitelkeret összegét 579 000 000 forintban határozták meg.
A szerződések célja ténylegesen az é.-i ingatlanon 55 lakás és 34 parkolóhely építésének finanszírozása volt. A felperesnek az I. rendű alperessel megkötött szerződésből eredő kötelezettsége az volt, hogy a hitelkeret terhére az egyes szerződésekben részletezett feltételek megvalósulása esetén az építkezés előrehaladtának ütemében a beruházás megvalósításához szükséges mértékben kölcsönöket nyújtson az I. rendű alperes részére.
Az I. rendű alperes a megállapodás alapján fenntartott hitelkeretösszeg igénybevételére kizárólag a beruházáshoz kapcsolódó, a felperes által kijelölt és elfogadott műszaki ellenőr által ellenőrzött és leigazolt számlák ellenében volt jogosult.
A hitelkonstrukció szerint az I. rendű alperes a kölcsönöket "elsődlegesen" a lakások értékesítéséből fizette volna vissza, és az értékesítésekből befolyó vételárat a projekt betéti számlára volt köteles befizetni, amely jellege szerint közös rendelkezésű zárolt számla volt. Az I. rendű alperes részére biztosított hitelkeretek 2009. szeptember 15-én lejártak. Az I. rendű alperes a határidőig a kölcsönt nem fizette vissza.
A generálkivitelező az előző évben az építkezésről levonult, új generálkivitelező nem kapcsolódott az építkezésbe, a munkákat az I. rendű alperes saját szervezésében folytatta.
2010. szeptember 16. napján az I. rendű alperes mint eladó és a II-XVI. rendű alperesek, mint vevők között adásvételi szerződések jöttek létre.
A vevők - II-XVI. rendű alperesek - az eladó (I. rendű alperes) ügyvezetője kezeihez az alábbi vételár részleteket teljesítették.
A II. rendű alperes a 37 000 000 forint összegű vételárból 35 500 000 forintot;
a III. rendű alperes a 14 000 000 forint összegű vételárból 13 500 000 forintot;
a IV. rendű alperes a 17 400 000 forint összegű vételárból 17 000 000 forintot;
az V. rendű alperes a 15 700 000 forint összegű vételárból 15 000 000 forintot;
a VI. rendű alperes a 18 300 000 forint összegű vételárból 18 000 000 forintot;
a VII. rendű alperes a 16 000 000 forint összegű vételárból 15 500 000 forintot;
a VIII. rendű alperes a 18 000 000 forint összegű vételárból 17 500 000 forintot;
a IX. rendű alperes a 6.../B/2 helyrajzi szám alatti ingatlanra vonatkozó 16 500 000 forint összegű vételárból 16 000 000 forintot, a 6.../A/4 helyrajzi szám alatti ingatlanra vonatkozó 16 300 000 forint összegű vételárból 16 000 000 forintot és a 6.../E/17 helyrajzi szám alatti ingatlanra vonatkozó 31 000 000 forint összegű vételárból 30 000 000 forintot (a három lakásingatlanra vonatkozóan a 63 800 000 forint összegű vételárból 62 000 000 forintot);
a X. rendű alperes a 15 500 000 forint összegű vételárból 15 000 000 forintot;
a XI. rendű alperes a 14 000 000 forint összegű vételárból 13 500 000 forintot;
a XII. rendű alperes a 16 000 000 forint összegű vételárból 15 500 000 forintot;
a XIII. rendű alperes a 16 500 000 forint összegű vételárból 16 000 000 forintot;
a XIV. rendű alperes a 32 000 000 forint összegű vételárból 31 300 000 forintot; valamint
a XV. és XVI. rendű alperesek a 16 200 000 forint összegű vételárból 9 200 000 forintot.
Az I. rendű alperes 2010. szeptember 17-i kezdő időponttal végelszámolás, majd 2011. június 27-ei kezdő időponttal felszámolás alá került.
Az I. rendű alperes felszámolóbiztosa a felsorolt - I. rendű alperes mint eladó és a II-XVI. rendű alperesek mint vevők közötti - adásvételi szerződéseket 2011. november 24-én kelt iratában a Cstv. 47. § (1) bekezdésére utalással - vevőnként külön-külön - felmondta, és tájékoztatta a felmondással érintett vevőket (alpereseket), hogy hitelezői igényeiket a felszámolónál bejelenthetik. Az alperesek (vevők) egy része a felmondás jogszerűségét vitatták, míg más részük a levélre nem válaszolt, egyedül a XIV. rendű alperes jelentette be hitelezői igényét a felszámolási eljárásban, ám azt a felszámoló nem vette nyilvántartásba.
Az elsőfokú bíróság a keresetet alaposnak találta. Ítéletével megkereste a földhivatalt, hogy az é.-i 6... helyrajzi számú ingatlanra a II-XVI. rendű alperesek javára feljegyzett tulajdonjog fenntartással történt eladások tényét törölje; az alpereseket ennek tűrésére kötelezte, ezt meghaladóan a keresetet elutasította, és rendelkezett a perköltségről.
A felperes elsődleges keresetét "túlnyomórészt" alaposnak találva, a régi Ptk. 321. § (1), 319. § (2), a Cstv. 47. § (1) bekezdését, az Inytv. 5. § (1) és (2), valamint 62. § (1) és (2) bekezdéseit felhívva rámutatott, hogy a felperes nem megállapítási, hanem marasztalási keresetet terjesztett elő, hiszen a létrejött adásvételi szerződés megszűnésének megállapításán túl az illetékes földhivatal megkeresését is kérte a tulajdon fenntartással történt eladások tényének törlése érdekében, így a tények törlésére vonatkozó keresete ténylegesen marasztalási keresetnek minősül.
Tényként rögzítette, hogy az I. rendű alperes a megkötött adásvételi szerződéseket felmondta, jogi álláspontja szerint a Cstv. 47. § (1) bekezdése alapján a perbeli adásvételi szerződések megszüntetése jogszerűen történt.
E körben kiemelte, hogy a felszámoló - I. rendű alperes képviseletében tett - felmondása azért jogszerű, mert az adásvételi szerződésekben foglalt teljesítés teljeskörűen nem történt meg. A szerződés aláírásával egyidejűleg az alperesek csak a vételár egy részét "fizethették" meg az I. rendű alperes részére, minden adásvételi szerződés esetében azonban volt egy szerződésben is kiemelt fennmaradó vételárrész, amelynek kifizetésére nem került sor. Az ingatlan-nyilvántartásba felvett tényeket azért rendelte törölni, mert az I. rendű alperes felmondásai a bejegyzett tények törlésének jogszerű alapját képezték.
Miután az elsődlegesen előterjesztett keresetet alaposnak találta, a másodlagos keresetről nem döntött.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperesek terjesztettek elő fellebbezést, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatásával a kereset teljes elutasítását kérték.
A fellebbezésekben kifejtett (lényegében egyező) jogi álláspont szerint a felszámoló jogviszonyt megszüntető egyoldalú nyilatkozata - felmondása - nem volt jogszabályszerű a Cstv. 47. § (1) bekezdésére, valamint a régi Ptk. 320. §-ára tekintettel.
A jogorvoslati kérelmek egyezően hangsúlyozták, hogy elállási jog csak akkor illeti meg a felszámolót, ha az érintett szerződés alapján egyik szerződő partner részéről sem történt teljesítés. A XIV. rendű alperes hangsúlyozta, hogy a felperesnek nincs kereshetőségi joga.
A II-XIII. és XV-XVI. rendű alperesek jogorvoslatai kérelmükben külön kiemelték, hogy a felperes másodlagos, Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontjára alapított keresete sem alapos, hiszen az alperesi vevők szándéka nem irányult a hitelező (felperes) kijátszására; jelezték, hogy az adásvételi szerződések megkötésének körülményeit az elsőfokú bíróság az eljárása során nem vizsgálta.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta.
Kifejtett álláspontja szerint a felszámoló jogszerűen szüntette meg a szerződést. Külön kiemelte, hogy ha a felszámoló felmondása nem minősül jogszerűnek, úgy nyilatkozatát elállásként kell értelmezni. Hangsúlyozta, hogy a szerződések megszűntek, az alperesek az elállás, illetőleg felmondás folytán keletkező követelésüket az I. rendű alperessel szemben érvényesíthetik. "Elképzelhetetlen", hogy az alperesek nem tudtak az I. rendű alperes hitelezők "kijátszására" irányuló szándékáról.
A fellebbezések az elsődleges kereseti kérelmet elbíráló ítéleti rendelkezéssel összefüggésben az alábbiak szerint alaposak.
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részítéletnek tekintette, s ekként megváltoztatva, a felperes elsődleges - adásvételi szerződések megszűnésének megállapítására irányuló - keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróságot a felperes másodlagos - a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontjára alapított - kereseti kérelme tekintetében a per tárgyalására és határozat hozatalára utasította.
A felperes mint pénzintézet a felszámolás alá került I. rendű alperes által részben megvalósított lakópark projektet finanszírozta. Ennek keretében az I. rendű alperessel a megkötött hitelszerződések biztosítékául - többek között - keretbiztosítéki jelzálogjog szerződést, engedményezési és óvadéki szerződéseket kötött. A keretbiztosítéki jelzálogjog a keresetlevél mellékleteként csatolt tulajdoni lap másolat szerint az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre került. Ezt követően értékesítette az I. rendű alperes a további alperesek felé az egyes lakásokat tulajdonjog fenntartás mellett.
A felperes a perbe vitt jogviszonyban a keretbiztosítéki jelzálog jogosultjának minősül [régi Ptk. 263. § (1) bekezdés].
Ennek figyelembevételével határozható meg az elbírált elsődleges kereseti kérelemmel összefüggésben a felperes perindítási jogosultsága [Pp. 3. § (1) bekezdés].
A felperes és a II-XVI. rendű alperesek között nem keletkezett olyan jogviszony, amely a felperes javára a keresetindítási joghoz szükséges jogvitában való érdekeltséget megállapíthatóvá tenné, hiszen a felperes az egyes lakások adásvétele kapcsán nem volt szerződő partner, és jogait - érdemben, az egyes eladások - a keretbiztosítéki jelzálogjog fennállása miatt - nem érintették.
A keresetindítási jog megállapításához szükséges jogi érdeknek a perindításkor fenn kell állnia.
Az elsődleges kereset kapcsán a felperesnek - a kifejtettek szerint - nem állt fenn jogi érdeke a szerződések megszűnésének megállapításával összefüggésben, következésképpen az elsődleges keresetet a keresetindítási jog hiánya miatt el kellett utasítani.
A szerződő felek ingatlan adásvételi szerződéseket kötöttek, amellyel összefüggésben a felszámolói felmondások sem a Cstv., sem a régi Ptk. alapján nem tekinthetőek jogszerűnek az alábbiak szerint.
A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló, 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 47. § (1) bekezdése szerint a felszámoló jogosult az adós által kötött szerződéseket azonnali hatállyal felmondani, vagy ha a felek egyike sem teljesített szolgáltatást, a szerződéstől a felszámoló elállhat. A másik felet ennek folytán megillető követelés az elállás, illetve a felmondás közlésétől számított 40 napon belül a felszámolónak való bejelentéssel érvényesíthető.
A Cstv. felhívott szakasza a felszámolót megillető, szerződést megszüntető egyoldalú nyilatkozatokkal összefüggésben tartalmaz részletszabályokat. A jogszabályhely a Ptk.-ban szabályozottakhoz képest bővíti a felmondás, illetőleg az elállás jogcímét, hiszen a felszámoló részére a felszámolás elrendelésének ténye külön elállási, illetőleg felmondási jogosultságot biztosít.
A Cstv. e szabálya azonban csak a felmondás, illetőleg elállás külön, speciális jogcímét - hivatkozási alapját - teremti meg.
A szerződések megszüntetésével összefüggő szabályrendszer a Cstv. idézett rendelkezésének a régi Ptk. általános és különös részi szabályainak egybevetésével határozható meg, hiszen a Cstv. tartalmilag továbbra is a régi Ptk. szabályrendszerébe utalja, hogy mely szerződést megszüntető nyilatkozattal élhet a felszámoló a felszámolás elrendelését követően; így az a szerződés jellegének, tartalmának és létszakának a függvénye.
A régi Ptk. 319. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződést közös megegyezéssel megszüntethetik vagy felbonthatják. A (2) bekezdés szerint a szerződés megszüntetése esetében a szerződés a jövőre nézve szűnik meg, és a felek további szolgáltatásokkal nem tartoznak. A megszűnés előtt már nyújtott szolgáltatás szerződésszerű pénzbeli ellenértékét meg kell fizetni, amennyiben pedig a már teljesített pénzbeli szolgáltatásnak megfelelő ellenszolgáltatást a másik fél még nem teljesítette, a pénzbeli szolgáltatás visszajár. A (3) bekezdés értelmében a szerződés felbontása esetében a szerződés megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal szűnik meg, és a már teljesített szolgáltatások visszajárnak.
A régi Ptk. 320. § (1) bekezdése szerint aki szerződésnél vagy jogszabálynál fogva elállásra jogosult, e jogát a másik félhez intézett nyilatkozattal gyakorolja. Az elállás a szerződést felbontja.
Az elállás a másik félhez címzett olyan egyoldalú jognyilatkozat, amely a szerződést felbontja. Az elállás ugyanolyan jogi helyzetet teremt, mint a felbontó szerződés, tehát a szerződés ilyenkor a megkötésének idejére visszaható hatállyal szűnik meg, és a szerződéskötés előtti helyzet visszaállításának van helye.
A régi Ptk. 321. § (1) bekezdése szerint aki szerződésnél vagy jogszabálynál fogva felmondásra jogosult, e jogát a másik félhez intézett nyilatkozattal gyakorolja. A felmondás a szerződést megszünteti.
A felmondás a másik félhez intézett olyan egyoldalú jognyilatkozat, amely a szerződést megszünteti. Hatálya azonos a szerződést megszüntető szerződéssel, tehát a szerződés a felmondás esetében is a jövőre nézve szűnik meg, és így a már teljesített szolgáltatásért ellenszolgáltatás jár, az ellenszolgáltatás nélkül fizetett pénzösszeg pedig visszakövetelhető.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása szerint az I. rendű alperes felszámoló útján tett felmondása azért volt jogszerű, mert az adásvételi szerződésekben foglalt teljesítés "teljeskörűen" nem történt meg.
A Cstv. 47. § (1) bekezdése azonban (a szolgáltatás teljesítésével összefüggésben) az elállás szabályait tartalmazza, amely szerint ha a felek egyike sem teljesített szolgáltatást, a szerződéstől a felszámoló elállhat.
A felek által "kölcsönösen nem teljesített szolgáltatások" az elállás alapvető feltételei a Cstv. szerint, és nem a felmondásé.
Ebből következően a Cstv. alapján nem lehet a felszámoló felmondási jogát megállapítani a már megkötött és (nagyobb) részben teljesített adásvételi szerződésekkel összefüggésben.
A felek között lényegében a régi Ptk. 365. § (1) bekezdése szerinti adásvételi szerződések jöttek létre, az adásvételi szerződés egyoldalú nyilatkozattal történő megszüntetésének részletszabályait a régi Ptk. különös része (is) tartalmazza, és ekként csak az elállási jogot határozza meg - többek között - a régi Ptk. 369. § (4) és a régi Ptk. 370. § (3) bekezdéseiben.
Az elállás pedig egyértelműen szerződést felbontó nyilatkozat, jellegénél és hatásánál fogva merőben eltér a régi Ptk. 321. § (1) bekezdésében foglalt, a felszámoló által alkalmazott szerződést megszüntető felmondástól, mely a határozatlan időre szóló jogviszonyok egyoldalú megszüntetési eszköze. Ebből következik, hogy a felszámoló legfeljebb elállhatott volna a szerződésektől, a Cstv. 47. §-a az elállási jogot a felszámoló részére csak abban az esetben biztosítja, ha a felek részéről teljesítés (egyáltalán) nem történt. Erre helytállóan hivatkozott a XIV. rendű.
Nem vitás peradat, hogy az egyes vevők mely összegű - egyébként jelentős - vételárrészletet teljesítettek. A felszámoló elállási joga gyakorlásának azonban pontosan a már felhívott Cstv. 47. § (1) bekezdése szab határt, amely szerint ha a felek egyike sem teljesített szolgáltatást, úgy nyílik meg a felszámoló szerződéstől való elállási joga. Az adásvételi szerződés felmondására fogalmilag nem kerülhetett sor, azonban a felszámoló nyilatkozata elállási jog gyakorlásaként sem értékelhető, hiszen azt Cstv. idézett §-a az adott tényállás esetén kizárja.
[Megjegyezte az ítélőtábla, hogy az egyes teljesítéseknek a szerződési értékhez képest érdeminek kell lennie, e körben is alapvető a jóhiszemű joggyakorlás követelménye és a visszaélésszerű joggyakorlás tilalma a felek jogviszonya során, jelképes, töredékösszegű teljesítéssel a felszámoló elállási joga nem hárítható el.]
Erre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság (rész)ítéletét a felperes elsődleges kereseti kérelmének helyt adó részében megváltoztatta [Pp. 253. § (2) bekezdés], és a felperes elsődleges kereseti kérelmét teljes egészében utasította el.
Eltérő jogi álláspontja folytán az elsőfokú bíróság nem vizsgálta a felperes másodlagos, az alperesi pertársaság tagjai között létrejött egyes adásvételi szerződések érvényességét a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontjának tükrében. Ezért az elsőfokú bíróság ítélete a Pp. 213. § (2) bekezdése szerint részítéletnek minősül, amelyet az ítélőtábla ekként bírált el, részítéleti formában.
(Fővárosi Ítélőtábla 15. Gf. 40.106/2014/8.)