adozona.hu
AVI 2015.12.101
AVI 2015.12.101
Az Art. 117. §-a szerinti eljárás a jogszabályi feltételek ellenőrzésére is irányul [2003. évi XCII. tv. 117. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2010. május 20-án a családi gazdálkodók és más mezőgazdasági kis- és középüzemek kedvezményes hitelezéséhez kapcsolódó kamattámogatásról és állami kezességvállalásról szóló 317/2001. (XII. 29.) Korm. rendeletre (a továbbiakban: Korm.r.) alapítottan 24 757 800 forint összegben állami készfizető kezesség beváltását kezdeményezte a Cs. M.-al 2002. május 28-án megkötött hitelszerződés alapján biztosított 41 263 000 forint összegű, rulírozó forgóeszköz finanszírozású célú hitellel kapcs...
AVI 2015.12.101 Az Art. 117. §-a szerinti eljárás a jogszabályi feltételek ellenőrzésére is irányul [2003. évi XCII. tv. 117. §]
A felperes 2010. május 20-án a családi gazdálkodók és más mezőgazdasági kis- és középüzemek kedvezményes hitelezéséhez kapcsolódó kamattámogatásról és állami kezességvállalásról szóló 317/2001. (XII. 29.) Korm. rendeletre (a továbbiakban: Korm.r.) alapítottan 24 757 800 forint összegben állami készfizető kezesség beváltását kezdeményezte a Cs. M.-al 2002. május 28-án megkötött hitelszerződés alapján biztosított 41 263 000 forint összegű, rulírozó forgóeszköz finanszírozású célú hitellel kapcsolatban. A kezesség beváltás felperesi indoka az volt, hogy az adós fizetési kötelezettségeit a hitel végső lejártáig nem teljesítette.Az adóhatóság az állami kezességvállalás, garancia beváltás tárgyában az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tv. (a továbbiakban: Art.) 117. § alapján ellenőrzést végzett, és ennek alapján az elsőfokú hatóság a kérelmet elutasította.
Az alperes határozatával helybenhagyta az elsőfokú határozatot. Megállapította, hogy a felperes nem tanúsította a jogszabály által számára előírt kötelező szakmai gondosságot. A hitelkihelyezés, a hitel lebonyolítás és a hitel utógondozás során olyan mulasztásokat követett el, amelyek az elsőfokú határozatban rögzítettek szerint megalapozzák a kezességbeváltás elutasítását.
A felperes hitelbírálatkor elfogadta az adós jövedelem levezetését anélkül, hogy elemezte volna ennek megalapozottságát, elfogadható kockázatúnak minősítette az adóst, miközben nem készült a döntés előkészítés során szöveges elemzés, üzleti terv értékelés. A utógondozása során nem ellenőrizték, hogy a kölcsön felhasználása megfelel-e a hitelcélnak, 2008-ig nem végeztek helyszíni szemlét. A kölcsön visszafizetése a felperes mulasztásai miatt hiúsult meg.
Az alperes határozatát egyebek mellett a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 77. § (1) bekezdésére, valamint 78. § (1) és (4) bekezdéseire, a kintlévőségek, befektetések, mérlegen kívüli tételek és a fedezetek minősítésének és értékelésének szempontjairól szóló 14/2001. (III. 9.) PM rendelet (a továbbiakban: PMr.) 8. § (3) bekezdés c) pontjára, és a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 276. § (1) és (2) bekezdésére alapította.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében elutasította a felperes keresetét. Az indokolásban kitért arra, hogy a felperes nem követelte meg a rulírozás tényleges megvalósulását: úgy helyezett ki hitelt, hogy a tőketörlesztés csak a lejáratkor esedékes, a szerződés időtartama alatt nem, ami azt jelenti, hogy ezen időszak alatt az adósnak kizárólag kamatfizetési kötelezettsége van.
Kiemelte, hogy a perbeli esetben nem tisztán polgári jogi kezességi viszonyról, hanem a Korm.r. szerinti közjogi kezességről van szó. Ezért van jelentősége a gondatlan hitelezésnek, amit nem csorbít, hogy a Ptk. szerinti kezesi szabadulás nem vezethető el.
Az indokolás szerint a felperes a kockázat felmérésére vonatkozó dokumentumok hiányában bírálta el a hitelkérelmet. A felperes csak hivatkozott arra, hogy az államilag garantált hitelkihelyezés esetén is volt lehetősége a PSZÁF jóváhagyásával életbe lépett eljárási rend alapján a magas kockázatú kérelem egyszerűsített hitelbírálatra, de nem tudott megjelölni ilyen jogszabályt.
A hitelkihelyezést követően a 2002-2006. években nem volt hitelminősítés; 2008-ig egyáltalán nem, utána pedig csak formálisan volt helyszíni szemle. Üzleti tervet, számlát nem kért be, nem észlelte, hogy az adós a hitelt nem tudja visszafizetni. Az adósminősítésnek a felperes nem a jogszabályban és nem a saját minősítési szabályzatában foglaltak szerint tett eleget. A felperes hivatkozott arra, hogy szempontjából indifferens, miből fizet az adós, de nem jelölte meg a visszafizetést garantáló további bevételeket. Formális eljárását támasztja alá, hogy 2010. április 7-én kiemelkedően hitelképesnek minősítette az adóst.
A PSZÁF hatáskörét az alperes nem vonta el. Egyrészt nem a felperes prudens működését, vagy felügyeleti szervének az eljárását vizsgálta, másrészt megállapításának alapja nem a PSZÁF ajánlása, hanem a vonatkozó jogszabályok felperes általi be nem tartása volt.
A felperes sem a folyósításkor, sem az utógondozás során nem járt el kellő körültekintéssel, magatartása megalapozta kérelem elutasítását. A beváltási igényt ugyan visszavonta a felperes, de erre csak a kereset benyújtását követően került sor, így azt az elsőfokú bíróság nem vizsgálhatta.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát, vagy az elsőfokú bíróság új eljárásra, új határozat hozatalára utasítását kérte.
Álláspontja szerint a jogerős ítélet jogszabálysértő, mert érdemben nem felel meg a jogszabályi előírásoknak, a helyesen kiválasztott jogszabály téves értelmezésén alapul, részben megalapozatlan és iratellenes, nyilvánvalóan téves, okszerűtlen, a logika szabályaival ellentétes ténybeli következtetéseket rögzít.
Kiemelte, hogy a jogszabályban előírt feltételek jogszabályokban rögzített kötelezettségeket jelentenek, és nem a jogszabályokban nem szereplő, azokban nem tiltott lehetséges magatartások, lehetőségek kimerítésének kötelezettségét. A felperes a kockázat megalapozottságának vizsgálatára vonatkozó követelménynek eleget tett. A kihelyezett kölcsön megtérülésének forrás és/vagy az ügyfél várható gazdálkodásából származó bevétel, és/vagy egyéb rendelkezésre álló pénzeszköz, és/vagy a visszafizetés biztosítéka kapcsán sem a Hpt., sem más jogszabály nem írja elő, melyikből kell az adósnak a megtérülést biztosítani: a kezességvállalás növeli a hitelkihelyezés biztonságát. Kitért arra, hogy a jogerős ítélet megállapításával szemben, a PSZÁF által jóváhagyott eljárási rend alapján volt lehetősége az egyszerűsített hitelbírálatra
A tényállás feltáratlansága körében arra hivatkozott, hogy a követelés nem vált behajthatatlanná, azt jelzálogjoggal lekötött ingatlanok biztosították. A felperes nem tanúsított olyan magatartást, amivel a kezes kötelezettsége az elvállaláskori állapothoz képest terhesebbé vált volna. A hitel kihelyezése során eljárása megfelelt a Hpt. 78. § (1) bekezdésének, a monitoring tevékenység pedig nem befolyásolta a megtérülést. Az alperes a kölcsönnek a céltól eltérő felhasználását nem bizonyította, miközben kifejezetten van hatásköre az adósnál végzendő ellenőrzésre. Hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság a rulírozás "tényleges megvalósulásának" kötelezettségét a Korm.r. téves értelmezésével rótta a terhére.
A felperes kifogásolta, hogy a jogerős ítélet nem vette figyelembe, hogy az illetéket meg nem határozható pertárgyérték után kellett volna kiszabni. Egyébként eredeti kereseti kérelmét a felperes módosította, nem volt anyagi jellegű követelése. A perköltség összegét is a jogtanácsosi munkadíjra irányadó jogszabályi kereteknél jóval magasabb összegben állapította meg, nem igazodott a más jogerős ítéletben alkalmazottakhoz. Hivatkozott a jogtanácsosi tevékenységről szóló 1983. évi 3. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Tvr.) 7. §-ának (2) bekezdésére, valamint az annak végrehajtásáról szóló 7/1983. (VIII. 25.) IM rendelet (a továbbiakban: IM rendelet) 13. §-ára.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában tartását kérte, mert a rögzített tényállás alapján az elsőfokú bíróság megfelelő jogi következtetést vont le.
A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos.
Azonos felek között azonos támogatási szabályozást illetően a Kúria már Kfv.V.35.102/2012/5. és Kfv.I.35.145/2012/7. számon ítéleteket hozott. A Kúria az azokban foglaltakkal egyetért, azoktól nem kíván eltérni. Ennek folytán, figyelemmel az EBH 2004.1074., Kfv.I.35.464/2007/6., Kfv.V.35.129/2008/8., Kfv.V.35.217/2008/4. és Kfv.I.35.130/2008/9. számú eseti döntésekre is, továbbra is irányadónak tekinti a Kúria, hogy a perbelivel egyező, illetve ehhez hasonló hitelekhez kapcsoló állami készfizető kezesség az arra jellemző számos közjogi elem - a hitel célja, tárgya, tartalma, az állami készfizető kezességvállalás, az állami kamattámogatás, az adóhatósági ellenőrzési jogosultság következtében - nem azonos a polgári jog által szabályozott készfizető kezességgel. A jogszabályban meghatározott hitel típus esetén nincs az államnak helytállási kötelezettsége akkor, ha a hitel támogatandó jellege már a kihelyezéskor sem állt fenn, vagy időközben megszűnt.
A perbeli esetben a Korm.r. 7. § (1) bekezdés szerinti állami kezességvállalásra a Korm.r. 2. § (1) bekezdés c) pontja szerinti, forgóeszköz beszerzésre irányuló rulírozó jellegű hitelt felvételre tekintettel került sor.
A jogerős ítéletben foglaltakkal szemben a rulírozó hitel (a tőkének a futamidő alatt több alkalommal részben vagy egészben történő visszafizetése, majd ismételt lehívása) esetén valóban nem elvárás a futamidő alatt a rulírozás tényleges megtörténte. Azt azonban helytállóan emelte ki az elsőfokú bíróság, hogy a kezesség szempontjából a tőke visszafizethetősége volt a lényeges: a hitel jellegéből adódóan éppen a rulírozás lett volna az a körülmény, amelynek a monitoring során jelentőséget kellett volna tulajdonítani, ehhez képest is vizsgálni kellett volna azon szempontokat, amelyek kamatfizetés mellett - ami szintén államilag támogatott formában valósult meg - a tőke visszafizetésének realitását megalapozzák. A Hpt. 78. § (1) és (4) bekezdés rendelkezései következtében a felperesnek, mint hitelintézetnek nem csak a szerződés megkötésekor, de a kockázatvállalást tartalmazó szerződés futamideje alatt is rendszeresen figyelemmel kell kísérnie, és dokumentálnia kell a szerződésben foglalt feltételek megvalósulását, beleértve az ügyfél pénzügyi-gazdasági helyzetének alakulását, a szükséges fedezeteket, biztosítékokat.
A hitelkihelyezés során tekintettel kell lenni arra, hogy a szabályozási környezet egészét alkalmazni kell, a Hpt. keretjogszabályai mellett meg kell tartani a hitelintézet belső szabályzatait is. Valóban nincs olyan jogszabály, amely tiltaná a felperes számára a jogszerűen kialakított egyszerűsített hitelbírálati rend alkalmazását, de nem lehet eltekinteni attól, hogy a Korm.r. 7. § (5) bekezdés folytán hitel törlesztésének meghiúsulása esetén a családi gazdálkodó hiteltartozása állammal szembeni kötelezettséggé válik. Ennek következtében lesz minden ügyben elvárás a Hpt. szerinti körültekintő és a szakmai gondosságnak megfelelő magatartás tanúsítása: ennek a követelménynek pedig egyszerűsített hitelbírálati rend alkalmazásával, a kockázatok felmérése és érdemi elemzése nélkül a felperes nem tudott eleget tenni.
A jogszabályi feltételek megvalósulását az állam mint készfizető kezes a hitel kihelyezésekor nem, csak utólag, a beváltás iránti kérelem elbírálására során vizsgálhatja, az Art. 117. § szerint. Ez az eljárás azonban a hitelezés formai megfelelőségén túl, tekintettel az előzőekben részletezettekre, a Hpt., a Korm.r. és a belső szabályzatok szerinti jogszabályi feltételek ellenőrzésére is irányul.
A felperes állami készfizető kezesség beváltására vonatkozó kérelme folytán indult eljárásban a feltételek igazolása a kérelmezőt, azaz a felperest terhelte. A közigazgatási és a peres eljárás során azonban - ahogyan ezt az alperes és az elsőfokú bíróság is megállapította - semmivel nem tudta alátámasztani az állami készfizető kezességvállalással érintett hitelnek a cél szerinti kihelyezését, nem ellenőrizte a felhasználást, nem monitorozta az adóst. Az állami kezesség vállalást biztosító állami garanciának a hitelkihelyezés kapcsán történő értékelésére nézve ki kell emelni a Kúria Kfv.V.35.102/2012/5. számú ítéletének indokolásából, hogy akkor, amikor a felperes arra hivatkozik, hogy az alperesi határozatban és jogerős ítéletben terhére rótt mulasztásoknak nincs ügydöntő jelentőségük, nem kevesebbet állít mint azt, hogy minden gondos hitelezésre vonatkozó szabályt megszeghet, mert számára a megtérülés az állami kezességvállalás folytán biztosított. De mint azt a Kfv.V.35.032/2006/5. számú ítélet már tartalmazza, az állami kezességvállalás nyújtotta biztonság nem szolgáltathat alapot a hitelintézetnek a nem kellően körültekintő hitelezési tevékenységhez, a pénzintézetre vonatkozó szabályok be nem tartásához. Az állami kezességvállalás igénybevétele esetén, a kezes és a hitelintézet között létrejövő jogviszony közjogi jellemzői miatt, a hitelintézet azonnal viseli a gondatlan hitelezés következményeit, azokat még átmenetileg sem háríthatja át a kezesre.
A rendelkezésre álló adatok alapján egyértelműen az állapítható meg, hogy a felperes eljárása sem a hitel kihelyezésekor, sem a későbbiekben nem felelt meg a jogszabályi rendelkezéseknek, ezért beváltás iránti kérelme megalapozottan és jogszerűen került elutasításra. A jogerős ítélet helyesen állapította meg, hogy a felperes nem járt el kellő gondossággal, sem a hitel folyósításakor, sem az utógondozás során nem tartotta be a jogszabályi rendelkezéseket.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. tv. (a továbbiakban: Pp.) 221. § (1) bekezdésének megfelelően járt el, döntését részletesen megindokolta, annak pontos és helytálló magyarázatát adta. A felperes felülvizsgálati kérelmében nem jelölt meg olyan jogszabályt, amelyet az elsőfokú bíróság az alperesi határozatot jogszerűnek értékelő ítéletével megsértett volna.
A felperes felülvizsgálati kérelme a perköltség tekintetében is alaptalan volt. Az IM rendelet 13. §-a szerint a Tvr. 7. §-ának (2) bekezdése alapján történő képviselet ellátásáért a jogtanácsos az ügyvédi díjszabás szerint járó díjnak legfeljebb a felét számíthatja fel. A Tvr. 7. § (2) bekezdése azonban kizárólag azokra a munkaviszonnyal összefüggő ügyekre alkalmazható, amelyekben a jogtanácsos - a munkáltató szervezet vezetőjének előzetes hozzájárulásával - a Tvr. által megengedett esetben a szervezet dolgozóját képviseli. A törvényi tényállás alapvető különbsége következtében a felperes által hivatkozott jogszabály a perbeli perköltség megállapítása során nem alkalmazható. Irányadó a Pp. 75. §-ának (2) bekezdése, melynek folytán jogi képviseletet ellátó jogtanácsost az ügyvéddel azonos jogállása következtében az ügyvéd részére járó díjszabással azonos összegű munkadíj illeti meg, ha a képviseletet munkaviszony, illetőleg tagsági viszony keretében látja el (Kpkf. IV. 35.190/2001/2.).
A perköltségnek a Pp. 78. § (1) bekezdés szerinti megállapítása során az elsőfokú bíróság mérlegelési jogkörben járt el. Az egyedi perben kifejtett képviseleti munkához igazodó egyedi perköltség megállapítása során az elsőfokú bíróság alkalmazta a mérlegelésre irányadó szempontokat. Eljárása, figyelemmel a pertárgy értékére is, megfelelt a jogtanácsosi képviselet esetén is irányadó, a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (2) bekezdés b) pontjának, az annak alapján megállapítható maximális perköltséget (500 000 forint + 14 757 800 forint 3%-a) közel sem merítette ki.
Az illetékről szóló 1990. évi XCIII. tv. (a továbbiakban: Itv.) 43. § (3) bekezdés következtében adó-, és adó jellegű közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata során a tételes illeték szabályai nem alkalmazhatók, az illeték alapját és mértékét az Itv. általános szabályai szerint kell megállapítani. Az Itv. meg nem határozható pertárgyértékre irányadó 39. § (3) bekezdésének alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha az (1) bekezdés alapján az eljárás tárgyának az eljárás megindításakor fennálló értéke nem állapítható meg.
A perbeli esetben a felperes annak az alperesi határozatnak a jogszerűségét vitatta, amely 24 757 800 forint érvényesítését utasította vissza. A teljes körű hatályon kívül helyezésére irányuló kereseti kérelmét a felperes nem vonta vissza, le sem szállította: azt pedig a jogerős ítélet tartalmazza, hogy a beváltási kérelem visszavonására az adóhatósági határozat meghozatalát követően került sor, így azt az elsőfokú bíróság nem vizsgálhatta, ennek következtében pedig az illeték alapra sem volt kihatással. A jogerős ítélet az illeték alapjául szolgáló pertárgyérték meghatározása során az Itv. 39. § (1) bekezdésének megfelelő pertárgyértéket vett figyelembe.
Minderre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján teljes egészében, mind érdemében, mind a perköltség, mind az illeték tekintetében, hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv. I. 35.143/2012/7.)