adozona.hu
BH+ 2015.12.531
BH+ 2015.12.531
A munkáltató a teljes kártérítési felelősség alól kármegosztásra hivatkozással nem mentesülhetett, mert nem bizonyította a munkavállaló vétkes közrehatását - nem megfelelően megválasztott eljárását - a baleset bekövetkezésében [1992. évi XXII. tv. Mt. 174. § (1)-(3) bek.; MK 31. áf.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2011. április 18-ától előbb határozott, majd határozatlan időtartamban raktáros munkakörben állt az alperes alkalmazásában, a h.-i logisztikai raktárban végezte tevékenységét. A munkaviszonyának kezdetekor kitöltötte a tűzvédelmi ismeretek és munkavédelmi tesztet, valamint a környezetvédelmi vizsgalapot. Ebben megjelölte, hogy csak az a raktáros vezethet targoncát, akinek van vezetői engedélye.
A felperes 2012. január 2-án korábbi munkavégzési helyéről - az 1. csarnok 41-es részle...
BH+ 2015.12.531 A munkáltató a teljes kártérítési felelősség alól kármegosztásra hivatkozással nem mentesülhetett, mert nem bizonyította a munkavállaló vétkes közrehatását - nem megfelelően megválasztott eljárását - a baleset bekövetkezésében [1992. évi XXII. tv. Mt. 174. § (1)-(3) bek.; MK 31. áf.].
A felperes 2011. április 18-ától előbb határozott, majd határozatlan időtartamban raktáros munkakörben állt az alperes alkalmazásában, a h.-i logisztikai raktárban végezte tevékenységét. A munkaviszonyának kezdetekor kitöltötte a tűzvédelmi ismeretek és munkavédelmi tesztet, valamint a környezetvédelmi vizsgalapot. Ebben megjelölte, hogy csak az a raktáros vezethet targoncát, akinek van vezetői engedélye.A felperes 2012. január 2-án korábbi munkavégzési helyéről - az 1. csarnok 41-es részlegéből - a dokkoló részleghez került. A munkaköre változatlanul raktáros maradt, anyagmozgatást végzett, azonban míg korábban ezt elsősorban kézzel, vagy az úgynevezett "békával" látta el, új munkavégzési helyén villamos targoncát is kellett vezetnie annak ellenére, hogy engedéllyel nem rendelkezett. A targonca működéséről egy munkatársa tartott részére rövid tájékoztatást.
A felperes 2012. január 15-én délelőttös műszakban látta el tevékenységét, az aznapi munkautasítást a logisztikai részlegvezető adta ki részére. Ezen a napon a kiszállítandó termékek egységcsomaggá alakítása, és a teherautók rakodása volt a feladata.
A felperes a munkafolyamat utolsó fordulójában a dobozokat felrakta a vezető állásos elektromos targonca villáira, majd hátramenetben elindult, eközben hátrafordult, könyökét a targonca hátlapjára helyezve. Tolatás közben tisztázatlan okból nekiütközött a biztonsági szegély tartóoszlopának, és mivel a bal lábfeje a targoncán kívül volt, az a tartóoszlop és a targonca közé szorult. A felperes munkavédelmi cipőt viselt, azonban a lábujjakat védő törhetetlen műanyag betét mögött a kislábujjától a nagylábujjáig tartó kb. 8-10 cm hosszú, roncsolásos, vágásos jellegű sérülést szenvedett. A kórházi zárójelentés szerint traumás csonkolást kellett a lábujjakon elvégezni.
Az esetről készült munkabaleseti jegyzőkönyv rögzítette, hogy a felperes vezetői engedély nélkül vezetett, azonban a munkáltató a gép használatát nem tiltotta meg számára. A balesetet a Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve is vizsgálta, amelynek eredményeként a feltárt súlyos veszélyeztetés miatt az alperes munkáltatót munkavédelmi bírsággal sújtotta. Az összeg megállapításánál értékelésre került egyebek mellett a munkavállaló szabályszegő magatartása is.
A felperes részére 2012. augusztus hónapban az alperes csoportos balesetbiztosítása révén 1 528 000 forint összegű kifizetés történt, illetve az alperes felelősségbiztosítója 2013 januárjában munkáltatói kártérítés címén egyezségi ajánlatként 3 500 000 forint megfizetésére tett ajánlatot.
A felperes munkaviszonya az alperesnél 2013. március 1-jén kelt munkavállalói felmondással szűnt meg.
A felperes a keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest az 1992. évi XXII. tv. (a továbbiakban: Mt.) 164. §-ának (1) bekezdése, és 174. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján havi 100 000 forint élethosszig tartó járadék fizetésére. Ezen túlmenően vagyoni kártérítésként 18 883 336 forintot igényelt, míg nem vagyoni kártérítésként 5 000 000 forint megfizetését kérte. Házastársának felmerült költségei folytán további 207 000 forint és 100 000 forint egyösszegű vagyoni kártérítés megfizetését igényelte kamatokkal együtt.
Az közigazgatási és munkaügyi bíróság közbenső ítéletével megállapította, hogy a 2012. január 15-én történt balesetével összefüggésben a felperesnek okozott kárért az alperes teljes (100%) mértékben felel.
A munkaügyi bíróság közbenső ítéletében utalt az Mt. 174. §-ának (1), (2) és (3) bekezdésében foglaltakra, valamint a 102. § (1), (2) és (3) bekezdésében rögzítettekre.
Az ítélet szerint a munkáltató a munkaviszonyból eredően nemcsak jogosult, hanem köteles is a munkavállaló munkavégzését ellenőrizni, a biztonságos és egészséget nem veszélyeztető munkavégzést szolgáló eszközök használatát megkövetelni.
Az alperes még szakképzett személyek esetében sem hagyatkozhat arra, hogy ők a szükséges ismereteket a szakképzettségük megszerzésével együtt elsajátították. Különösen nem hagyatkozhat arra akkor, amikor az emelőgép kezelői jogosultsággal, vezetői engedéllyel nem rendelkező munkavállalójáról van szó.
Amennyiben a munkáltató az irányítási kötelezettségét a konkrét munkavégzést illetően elmulasztja és a munkavállalóra bízza a feladat ellátása módjának megválasztását annak ellenére, hogy ez nyilvánvalóan veszélyes (vezetői engedély hiánya), nem hivatkozhat a kárfelelősség alóli részbeni mentesülésre sem.
A meghallgatott tanúk vallomása alátámasztotta azt, hogy az alperesnél adott műszakban több targonca volt használatban, mint ahány munkavállaló annak kezelésére, vezetésére jogosult volt. Általános gyakorlat volt, hogy az emelőgép naplót nem a valóságnak megfelelően töltötték ki, abban csak a targoncavezetésre jogosult munkavállalók nevét írták be. Az alperes által sem vitatott tény, hogy a felperes a balesetet megelőző napokban is a targoncával látott el feladatokat.
A bíróság a perbeli esetben figyelembe vette és értékelte azt is, hogy a felperes a munkájára vonatkozó szabályokkal és előírásokkal ellentétben targoncával több alkalommal végezte a tevékenységet. A munkaviszony tipikus alá- fölérendeltségi viszony, a munkavállaló a munkáját a munkáltató elvárásának megfelelően végzi. Amennyiben a munkáltató számára a felperes targoncával történő munkavégzése ismert volt, a munkavállalóját fel kellett volna hívnia, konkrétan utasítania kellett volna a munkájára vonatkozó szabályok és előírások megtartása alapján a targonca használatától való tartózkodásra. Ilyen azonban nem történt.
A peres eljárásban lefolytatott bizonyítás során a baleset okát kétséget kizáróan nem lehetett feltárni. Amennyiben nem lehet tudni, hogy a munkavállaló lába a baleset időpontjában miért került a targoncán kívülre, a baleset oka ismeretlen. Önmagában pedig a baleset tényéből nem lehet a munkavállaló vétkességére következtetni.
Az MK 31. számú állásfoglalásban rögzítettekre is figyelemmel kármegosztás nem merül fel akkor, ha a munkavállaló a baleset bekövetkeztében közrehatott, a közrehatásban azonban vétkesség nem terheli. Ilyet az alperes nem tudott bizonyítani, a bizonyítatlanság terhe pedig rá hárult.
A közigazgatási szerv kizárólag azt értékelte bírságcsökkentő tényezőként, hogy a veszélyeztetés megvalósulásában a munkavállaló szabályszegő magatartása is közrejátszott. A közigazgatási szerv azonban nem vizsgálta a veszélyeztetés eredményeképp bekövetkezett balesetért fennálló munkajogi kárfelelősséget.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét helybenhagyta.
A jogerős közbenső ítélet indokolása szerint a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. tv. (a továbbiakban: Mvt.) 2. § (2) bekezdése az alapelvek között rögzíti, hogy a munkáltató felelős az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósításáért. Mindez pedig azt jelenti, hogy a munkáltató megelőző kötelezettsége nemcsak a tevőleges, hanem az elvárt, vagy megtűrt szabályszegésekre is kiterjed. Amennyiben az eljárás során megállapításra került volna, hogy a munkáltató következetesen tiltotta a targoncavezetést a megfelelő szakképesítéssel nem rendelkező munkavállalóinak, ennek ellenére vezette a felperes a targoncát, a munkáltató felelőssége akkor is fennállt volna az Mvt. 54. §-a értelmében az ellenőrzési kötelezettség elmulasztása miatt.
A közigazgatási határozat a bíróságot nem köti, de nem is nevesíti, hogy konkrétan miben állapítható meg a munkavállalói szabályszegés. Ezen túlmenően ez a körülmény bírságcsökkentő tényezőként került értékelésre a mérlegelési jogkörben kiszabott munkavédelmi bírság összegének meghatározása során.
A felperest vétkesség nem terheli, mert az alperes elmulasztotta az Mt. 102. §-ban foglalt kötelezettségeit. A felperes kellő szakismeret nélkül nem tudta, de nem is tudhatta, hogy hogyan kell egy ilyen típusú targoncán állni, illetőleg munkát végezni. Mindezért az alperes a felelős, az MK 31. számú állásfoglalásban foglaltakat is figyelembe véve kármegosztásnak csak a munkavállaló vétkes közrehatása esetében lett volna helye, ilyet azonban a felperes terhére nem lehetett megállapítani.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős közbenső ítélet hatályon kívül helyezésére, és a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalára irányult.
Álláspontja szerint az alperes az eljárásban nem vitatta, hogy a felperest ért balesetért való felelősség alól a munkáltató nem mentesülhet. Az ítéletek azonban sértik az Mt. 174. § (3) bekezdésében foglaltakat, mert az alperesi jogellenes magatartás a kárfelelősség alóli mentesülést zárja ki és nem a vétkes közrehatás esetleges megállapíthatóságát.
Az alperes a per folyamán elfogadta és osztotta a hivatkozott MK 31. számú állásfoglalás azon megállapítását, hogy "a munkáltatói szabályszegés lényegesen csökkenti a munkavállaló vétkes magatartásának súlyát, és így - az eset összes körülménye mellett - kihat a kárviselés arányára is". A munkáltató az engedély nélküli targoncavezetést eltűrte és nem ellenőrizte, a számára terhesebb kármegosztás megalapozott.
Az alperes álláspontja szerint azonban téves a bíróságok azon érvelése, hogy önmagában az alperes szabályszegése kizárja a munkavállaló vétkes közrehatását, az a jogszabályi előírásokkal ellentétes.
A felperes által megvalósított vétkes magatartás elsődlegesen abban nyilvánult meg, hogy a felperesnek tudomása volt arról, miszerint targoncát nem vezethet, és ennek ellenére nem tartózkodott ezen munkafolyamattól, holott a munkaköre más eszközzel is ellátható volt.
A Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve által hozott határozat megállapította, hogy a "veszélyeztetés megvalósulásában a munkavállaló szabályszegő magatartása is közrejátszott". A felperes által aláírt munkavédelmi teszt és saját nyilatkozata is mindezt alátámasztja. Ugyancsak ezt bizonyítják a tanúvallomások is, miszerint a targoncavezetést a munkáltató eltűrte, illetve a munkakör nemcsak targoncával volt ellátható. A felperes által meghallgatni kért M. Cs. kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy a targonca vezetése a munkavállalók saját döntésén alapult.
A felperes vétkes magatartásaként értékelhető, hogy egészségkárosodásának és a balesetnek konkrét oka az volt, hogy a targonca vezetése közben a bal lábát kint tartotta, amely az ütközés során megsérült. Ezen tényt is több bizonyíték, sőt a felperesnek a baleset másnapján tett munkabaleseti jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozata is rögzítette.
Az alperes álláspontja szerint az engedély nélküli targoncavezetés mint vétkes felperesi magatartás bizonyításra került az elsőfokú eljárásban mind okirati bizonyítékok, mind tanúvallomások által, és ezek alapján az Mt. 174. §-ának (3) bekezdése tévesen került értelmezésre.
Az eljáró bíróságok érdemi döntése sérti a Pp. 206. §-ának (1) bekezdését, valamint a Pp. 220. §-ának rendelkezéseit.
Az alperes elfogadta a következetes ítélkezési gyakorlatot, és ránézve terhesebb mértékben 20-80%-ban, vagy az eljáró bíróság által meghatározott arányos mértékben kérte megállapítani a felperes vétkes közrehatását, és ennek alapján a kármegosztás mértékét.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatta felül [Pp. 275. § (2) bek.]. Ebből következően kizárólag a kármegosztás feltételeinek fennállása, illetve ennek mértéke volt vizsgálat tárgyává tehető.
A jogerős közbenső ítélet helytállóan hivatkozott az Mvt. 2. § (2) bekezdésében foglalt azon alapelvre, amely szerint a munkáltató felelős az egészséget nem veszélyeztető biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósításáért. A Mt. 102. § (2) bekezdése pedig részletesen felsorolja a munkáltató kötelezettségeit ezen munkavégzési feltételek megteremtése érdekében. A perben beszerzett bizonyítékok alapján a bíróságok helytállóan rögzítették az alperes mulasztását.
A munkáltató maga sem vitatta, hogy a felperes részére - több munkavállalóval együtt - anélkül engedélyezte a targonca vezetését, hogy ehhez szükséges engedéllyel rendelkeztek volna. Erről balesetvédelmi oktatás sem volt, csupán néhány tapasztaltabb munkavállaló tartott "képzést" a targonca működtetésével összefüggésben.
Alaptalan azon felülvizsgálati hivatkozás, hogy a felperes más eszközzel is elláthatta volna a munkáját, mivel az alperes nem tiltotta el olyan tevékenységtől (targoncavezetés), amelyre képesítéssel nem rendelkezett, így a felelőssége teljes körben megállapítható. Az alperes szabályszegése önmagában nem zárja ki a felperesi közrehatást, azonban ilyen a jelen perben nem volt bizonyított (Pp. 164. §).
A baleset pontos bekövetkezése nem volt tisztázható (kilógott-e a felperes lába, illetve hogy kioktatták-e ennek tilos és veszélyes voltára). A következetes ítélkezési gyakorlat szerint pedig amennyiben nem állapítható meg a munkahelyi balesetben a munkavállaló vétkes közrehatása, nincs helye kármegosztásnak, és a munkáltató köteles a munkavállaló teljes káráért helytállni az Mt. 174. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel.
A perben a bizonyítékok okszerű mérlegelésével kármegosztás alapjául szolgáló felperesi magatartás nem volt megállapítható, az alperes az őt terhelő bizonyítási teher ellenére nem igazolta, hogy a felperes nem megfelelően megválasztott eljárása okozta a balesetet. Az alperes teljes kárfelelősségét ezért az eljáró bíróságok törvénysértés nélkül állapították meg.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős közbenső ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján.
(Kúria Mfv. I. 10.620/2014.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a dr. Prokopovitsch László ügyvéd által képviselt M. L. felperesnek a dr. Sótonyi Gergely ügyvéd által képviselt D. L. Sz. Kft. alperes ellen - mely perbe az alperes pernyertessége érdekében beavatkozott a dr. Hevesi Áron jogtanács által képviselt B. Zrt. beavatkozó - baleseti kártérítés megfizetése iránt az Egri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál 6.M.264/2013. szám alatt megindított és másodfokon az Egri Törvényszék 2.Mf.20.111/2014/7. számú közbenső ítéletével jogerősen elbírált perében az említett másodfokú határozat ellen az alperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
k ö z b e n s ő í t é l e t e t :
A Kúria az Egri Törvényszék 2.Mf.20.111/2014/7. számú közbenső ítéletét hatályában fenntartja.
Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 70 000 (hetvenezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
I n d o k o l á s
A felperes 2011. április 18-ától előbb határozott, majd határozatlan időtartamban raktáros munkakörben állt az alperes alkalmazásában, a h.-i logisztikai raktárban végezte tevékenységét. A munkaviszonyának kezdetekor kitöltötte a tűzvédelmi ismeretek és munkavédelmi tesztet, valamint a környezetvédelmi vizsgalapot. Ebben megjelölte, hogy csak az a raktáros vezethet targoncát, akinek van vezetői engedélye.
A felperes 2012. január 2-án korábbi munkavégzési helyéről - az 1. csarnok 41-es részlegéből - a dokkoló részleghez került. A munkaköre változatlanul raktáros maradt, anyagmozgatást végzett, azonban míg korábban ezt elsősorban kézzel, vagy az úgynevezett "békával" látta el, új munkavégzési helyén villamos targoncát is kellett vezetnie annak ellenére, hogy engedéllyel nem rendelkezett. A targonca működéséről egy munkatársa tartott részére rövid tájékoztatást.
A felperes 2012. január 15-én délelőttös műszakban látta el tevékenységét, az aznapi munkautasítást a logisztikai részlegvezető adta ki részére. Ezen a napon a kiszállítandó termékek egységcsomaggá alakítása, és a teherautók rakodása volt a feladata.
A felperes a munkafolyamat utolsó fordulójában a dobozokat felrakta a vezető állásos elektromos targonca villáira, majd hátramenetben elindult, eközben hátrafordult, könyökét a targonca hátlapjára helyezve. Tolatás közben tisztázatlan okból nekiütközött a biztonsági szegély tartóoszlopának, és mivel a bal lábfeje a targoncán kívül volt, az a tartóoszlop és a targonca közé szorult. A felperes munkavédelmi cipőt viselt, azonban a lábujjakat védő törhetetlen műanyag betét mögött a kislábujjától a nagylábujjáig tartó kb. 8-10 cm hosszú, roncsolásos, vágásos jellegű sérülést szenvedett. A kórházi zárójelentés szerint traumás csonkolást kellett a lábujjakon elvégezni.
Az esetről készült munkabaleseti jegyzőkönyv rögzítette, hogy a felperes vezetői engedély nélkül vezetett, azonban a munkáltató a gép használatát nem tiltotta meg számára. A balesetet a Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve is vizsgálta, amelynek eredményeként a feltárt súlyos veszélyeztetés miatt az alperes munkáltatót munkavédelmi bírsággal sújtotta. Az összeg megállapításánál értékelésre került egyebek mellett a munkavállaló szabályszegő magatartása is.
A felperes részére 2012. augusztus hónapban az alperes csoportos balesetbiztosítása révén 1 528 000 forint összegű kifizetés történt, illetve az alperes felelősségbiztosítója 2013. januárjában munkáltatói kártérítés címén egyezségi ajánlatként 3 500 000 forint megfizetésére tett ajánlatot.
A felperes munkaviszonya az alperesnél 2013. március 1-jén kelt munkavállalói felmondással szűnt meg.
A felperes a keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest az 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 164. §-ának (1) bekezdése, és 174. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján havi 100 000 forint élethosszig tartó járadék fizetésére. Ezen túlmenően vagyoni kártérítésként 18.883.336 forintot igényelt, míg nem vagyoni kártérítésként 5 000 000 forint megfizetését kérte. Házastársának felmerült költségei folytán további 207 000 forint és 100 000 forint egyösszegű vagyoni kártérítés megfizetését igényelte kamatokkal együtt.
Az Egri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 6.M.264/2013/15. számú közbenső ítéletével megállapította, hogy a 2012. január 15-én történt balesetével összefüggésben a felperesnek okozott kárért az alperes teljes (100%) mértékben felel.
A munkaügyi bíróság közbenső ítéletében utalt az Mt. 174. §-ának (1), (2) és (3) bekezdésében foglaltakra, valamint a 102. § (1), (2) és (3) bekezdésében rögzítettekre.
Az ítélet szerint a munkáltató a munkaviszonyból eredően nemcsak jogosult, hanem köteles is a munkavállaló munkavégzését ellenőrizni, a biztonságos és egészséget nem veszélyeztető munkavégzést szolgáló eszközök használatát megkövetelni.
Az alperes még szakképzett személyek esetében sem hagyatkozhat arra, hogy ők a szükséges ismereteket a szakképzettségük megszerzésével együtt elsajátították. Különösen nem hagyatkozhat arra akkor, amikor az emelőgép kezelői jogosultsággal, vezetői engedéllyel nem rendelkező munkavállalójáról van szó.
Amennyiben a munkáltató az irányítási kötelezettségét a konkrét munkavégzést illetően elmulasztja és a munkavállalóra bízza a feladat ellátása módjának megválasztását annak ellenére, hogy ez nyilvánvalóan veszélyes (vezetői engedély hiánya), nem hivatkozhat a kárfelelősség alóli részbeni mentesülésre sem.
A meghallgatott tanúk vallomása alátámasztotta azt, hogy az alperesnél adott műszakban több targonca volt használatban, mint ahány munkavállaló annak kezelésére, vezetésére jogosult volt. Általános gyakorlat volt, hogy az emelőgép naplót nem a valóságnak megfelelően töltötték ki, abban csak a targoncavezetésre jogosult munkavállalók nevét írták be. Az alperes által sem vitatott tény, hogy a felperes a balesetet megelőző napokban is a targoncával látott el feladatokat.
A bíróság a perbeli esetben figyelembe vette és értékelte azt is, hogy a felperes a munkájára vonatkozó szabályokkal és előírásokkal ellentétben targoncával több alkalommal végezte a tevékenységet. A munkaviszony tipikus alá- fölérendeltségi viszony, a munkavállaló a munkáját a munkáltató elvárásának megfelelően végzi. Amennyiben a munkáltató számára a felperes targoncával történő munkavégzése ismert volt, a munkavállalóját fel kellett volna hívnia, konkrétan utasítania kellett volna a munkájára vonatkozó szabályok és előírások megtartása alapján a targonca használatától való tartózkodásra. Ilyen azonban nem történt.
A peres eljárásban lefolytatott bizonyítás során a baleset okát kétséget kizáróan nem lehetett feltárni. Amennyiben nem lehet tudni, hogy a munkavállaló lába a baleset időpontjában miért került a targoncán kívülre, a baleset oka ismeretlen. Önmagában pedig a baleset tényéből nem lehet a munkavállaló vétkességére következtetni.
Az MK 31. számú állásfoglalásban rögzítettekre is figyelemmel kármegosztás nem merül fel akkor, ha a munkavállaló a baleset bekövetkeztében közrehatott, a közrehatásban azonban vétkesség nem terheli. Ilyet az alperes nem tudott bizonyítani, a bizonyítatlanság terhe pedig rá hárult.
A közigazgatási szerv kizárólag azt értékelte bírságcsökkentő tényezőként, hogy a veszélyeztetés megvalósulásában a munkavállaló szabályszegő magatartása is közrejátszott. A közigazgatási szerv azonban nem vizsgálta a veszélyeztetés eredményeképp bekövetkezett balesetért fennálló munkajogi kárfelelősséget.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt Egri Törvényszék 2.Mf.20.111/2014/7. számú közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét helybenhagyta, és az alperest másodfokú perköltség és illeték viselésére kötelezte.
A jogerős közbenső ítélet indokolása szerint a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. tv. (a továbbiakban: Mvt.) 2. § (2) bekezdése az alapelvek között rögzíti, hogy a munkáltató felelős az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósításáért. Mindez pedig azt jelenti, hogy a munkáltató megelőző kötelezettsége nemcsak a tevőleges, hanem az elvárt, vagy megtűrt szabályszegésekre is kiterjed. Amennyiben az eljárás során megállapításra került volna, hogy a munkáltató következetesen tiltotta a targoncavezetést a megfelelő szakképesítéssel nem rendelkező munkavállalóinak, ennek ellenére vezette a felperes a targoncát, a munkáltató felelőssége akkor is fennállt volna az Mvt. 54. §-a értelmében az ellenőrzési kötelezettség elmulasztása miatt.
A közigazgatási határozat a bíróságot nem köti, de nem is nevesíti, hogy konkrétan miben állapítható meg a munkavállalói szabályszegés. Ezen túlmenően ez a körülmény bírságcsökkentő tényezőként került értékelésre a mérlegelési jogkörben kiszabott munkavédelmi bírság összegének meghatározása során.
A felperest vétkesség nem terheli, mert az alperes elmulasztotta az Mt. 102. §-ban foglalt kötelezettségeit. A felperes kellő szakismeret nélkül nem tudta, de nem is tudhatta, hogy hogyan kell egy ilyen típusú targoncán állni, illetőleg munkát végezni. Mindezért az alperes a felelős, az MK 31. számú állásfoglalásban foglaltakat is figyelembe véve kármegosztásnak csak a munkavállaló vétkes közrehatása esetében lett volna helye, ilyet azonban a felperes terhére nem lehetett megállapítani.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős közbenső ítélet hatályon kívül helyezésére, és a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalára irányult.
Álláspontja szerint az alperes az eljárásban nem vitatta, hogy a felperest ért balesetért való felelősség alól a munkáltató nem mentesülhet. Az ítéletek azonban sértik az Mt. 174. § (3) bekezdésében foglaltakat, mert az alperesi jogellenes magatartás a kárfelelősség alóli mentesülést zárja ki és nem a vétkes közrehatás esetleges megállapíthatóságát.
Az alperes a per folyamán elfogadta és osztotta a hivatkozott MK 31. számú állásfoglalás azon megállapítását, hogy "a munkáltatói szabályszegés lényegesen csökkenti a munkavállaló vétkes magatartásának súlyát, és így - az eset összes körülménye mellett - kihat a kárviselés arányára is". A munkáltató az engedély nélküli targoncavezetést eltűrte és nem ellenőrizte, a számára terhesebb kármegosztás megalapozott.
Az alperes álláspontja szerint azonban téves a bíróságok azon érvelése, hogy önmagában az alperes szabályszegése kizárja a munkavállaló vétkes közrehatását, az a jogszabályi előírásokkal ellentétes.
A felperes által megvalósított vétkes magatartás elsődlegesen abban nyilvánult meg, hogy a felperesnek tudomása volt arról, miszerint targoncát nem vezethet, és ennek ellenére nem tartózkodott ezen munkafolyamattól, holott a munkaköre más eszközzel is ellátható volt.
A Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve által hozott határozat megállapította, hogy a "veszélyeztetés megvalósulásában a munkavállaló szabályszegő magatartása is közrejátszott". A felperes által aláírt munkavédelmi teszt és saját nyilatkozata is mindezt alátámasztja. Ugyancsak ezt bizonyítják a tanúvallomások is, miszerint a targoncavezetést a munkáltató eltűrte, illetve a munkakör nemcsak targoncával volt ellátható. A felperes által meghallgatni kért M. Cs. kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy a targonca vezetése a munkavállalók saját döntésén alapult.
A felperes vétkes magatartásaként értékelhető, hogy egészségkárosodásának és a balesetnek konkrét oka az volt, hogy a targonca vezetése közben a bal lábát kint tartotta, amely az ütközés során megsérült. Ezen tényt is több bizonyíték, sőt a felperesnek a baleset másnapján tett munkabaleseti jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozata is rögzítette.
Az alperes álláspontja szerint az engedély nélküli targoncavezetés mint vétkes felperesi magatartás bizonyításra került az elsőfokú eljárásban mind okirati bizonyítékok, mind tanúvallomások által, és ezek alapján az Mt. 174. §-ának (3) bekezdése tévesen került értelmezésre.
Az eljáró bíróságok érdemi döntése sérti a Pp. 206. §-ának (1) bekezdését, valamint a Pp. 220. §-ának rendelkezéseit.
Az alperes elfogadta a következetes ítélkezési gyakorlatot, és ránézve terhesebb mértékben 20-80%-ban, vagy az eljáró bíróság által meghatározott arányos mértékben kérte megállapítani a felperes vétkes közrehatását, és ennek alapján a kármegosztás mértékét.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatta felül [Pp. 275. § (2) bekezdés]. Ebből következően kizárólag a kármegosztás feltételeinek fennállása, illetve ennek mértéke volt vizsgálat tárgyává tehető.
A jogerős közbenső ítélet helytállóan hivatkozott az Mvt. 2. § (2) bekezdésében foglalt azon alapelvre, amely szerint a munkáltató felelős az egészséget nem veszélyeztető biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósításáért. A régi Mt. 102. § (2) bekezdése pedig részletesen felsorolja a munkáltató kötelezettségeit ezen munkavégzési feltételek megteremtése érdekében. A perben beszerzett bizonyítékok alapján a bíróságok helytállóan rögzítették az alperes mulasztását.
A munkáltató maga sem vitatta, hogy a felperes részére - több munkavállalóval együtt - anélkül engedélyezte a targonca vezetését, hogy ehhez szükséges engedéllyel rendelkeztek volna. Erről balesetvédelmi oktatás sem volt, csupán néhány tapasztaltabb munkavállaló tartott "képzést" a targonca működtetésével összefüggésben.
Alaptalan azon felülvizsgálati hivatkozás, hogy a felperes más eszközzel is elláthatta volna a munkáját, mivel az alperes nem tiltotta el olyan tevékenységtől (targoncavezetés), amelyre képesítéssel nem rendelkezett, így a felelőssége teljes körben megállapítható. Az alperes szabályszegése önmagában nem zárja ki a felperesi közrehatást, azonban ilyen a jelen perben nem volt bizonyított (Pp. 164. §).
Az eset pontos bekövetkezése nem volt tisztázható (kilógott-e a felperes lába, illetve hogy kioktatták-e ennek tilos és veszélyes voltára). A következetes ítélkezési gyakorlat szerint pedig amennyiben nem állapítható meg a munkahelyi balesetben a munkavállaló vétkes közrehatása, nincs helye kármegosztásnak, és a munkáltató köteles a munkavállaló teljes káráért helytállni az Mt. 174. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel.
A perben a bizonyítékok okszerű mérlegelésével kármegosztás alapjául szolgáló felperesi magatartás nem volt megállapítható, az alperes az őt terhelő bizonyítási teher ellenére nem igazolta, hogy kizárólag a felperes nem megfelelően megválasztott eljárása okozta a balesetet. Az alperes teljes kárfelelősségét ezért az eljáró bíróságok törvénysértés nélkül állapították meg.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős közbenső ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján.
A felülvizsgálati eljárásban a felperesnek igazolt költsége nem merült fel, ezért ebben a kérdésben a Pp. 79. §-ának (1) bekezdése alapján határozni nem kellett.
Az alperes felülvizsgálati illetéket az adott ügyben irányadó 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §-a alapján köteles fizetni.
Budapest, 2015. szeptember 30.
Dr. Tallián Blanka s.k. a tanács elnöke, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. előadó bíró, Dr. Hajdu Edit s.k. bíró
(Kúria Mfv. I. 10.620/2014.)