adozona.hu
BH 2015.8.234
BH 2015.8.234
A bizalom megrendüléséhez nemcsak egyszeri esemény, hanem egy folyamat is vezethet, különösen, ha a tartós jogviszonynak minősülő munkaviszonyban a munkáltatónak felrótt magatartás több munkavállaló irányában is megállapítható. Önmagában az, hogy a munkavállalók rendkívüli felmondásukat megelőzően is megkísérelték a munkaviszonyukat megszüntetni, a rendkívüli felmondás jogellenességét nem eredményezi akkor sem, ha annak szövegezése több munkavállalónál azonos [1992. évi XXII. tv. 96. § (1) bek., 101. § (1),
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes a keresetében az alperesek által történt munkaviszony-megszüntetés jogellenességének megállapítását, ennek jogkövetkezményeként a rájuk irányadó 30 napos felmondási időre járó átlagkereset, valamint az alpereseket 6525 euró, az I., IV. és VII. r. alpereseket további 6307,5 euró egyetemleges megfizetésére, továbbá tanulmányi szerződés megszegése miatt a VI. r. alperest 72 584 forint, a IX. r. alperest 78 843 forint megfizetésére kérte kötelezni.
[2] A közigazgatási és munkaügyi...
BH 2015.8.234 A bizalom megrendüléséhez nemcsak egyszeri esemény, hanem egy folyamat is vezethet, különösen, ha a tartós jogviszonynak minősülő munkaviszonyban a munkáltatónak felrótt magatartás több munkavállaló irányában is megállapítható. Önmagában az, hogy a munkavállalók rendkívüli felmondásukat megelőzően is megkísérelték a munkaviszonyukat megszüntetni, a rendkívüli felmondás jogellenességét nem eredményezi akkor sem, ha annak szövegezése több munkavállalónál azonos [1992. évi XXII. tv. 96. § (1) bek., 101. § (1), (3) bek.; 1952. évi III. tv. 164. § (1) bek.]
[1] A felperes a keresetében az alperesek által történt munkaviszony-megszüntetés jogellenességének megállapítását, ennek jogkövetkezményeként a rájuk irányadó 30 napos felmondási időre járó átlagkereset, valamint az alpereseket 6525 euró, az I., IV. és VII. r. alpereseket további 6307,5 euró egyetemleges megfizetésére, továbbá tanulmányi szerződés megszegése miatt a VI. r. alperest 72 584 forint, a IX. r. alperest 78 843 forint megfizetésére kérte kötelezni.[2] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperesek jogellenesen szüntették meg a felperesnél fennállt munkaviszonyukat. Kötelezte az alpereseket a rájuk irányadó felmondási időre járó átlagkereset megfizetésére, és marasztalta a VI. és a IX. r. alpereseket a tanulmányi szerződés megszegése miatt a kereset szerint. Ezt meghaladóan (az Euróban érvényesített kártérítés megfizetésére irányuló) keresetet elutasította.
[3] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a I-V. r., és VIII. r. alperesek csőszerelő, a VI. és a IX. r. alperes hegesztő, a VII. r. alperes hegesztő-mérnök munkakörben állt az alperesnél munkaviszonyban. Munkavégzésük tartós kiküldetésben Németországban történt. 2008 nyarán és őszén S.-ben dolgoztak. Valamennyi alperes rendelkezett a tartós kiküldetésre vonatkozó munkaszerződés-módosítással, amelyben annak várható lejárata is szerepelt.
[4] A II. r. alperes 2008. július 7-én, a III. r. alperes 2008. július 10-én rendes felmondással élt, a IV. r. alperes 2008. július 3-án, a VI. r. alperes 2008. június 10-én, a VIII. r. alperes 2008. július 11-én munkaviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetését kezdeményezte, az V. r. alperes 2008. július 11-én, a IX. r. alperes 2008. július 11-én rendkívüli felmondással élt. Az V. r. alperes arra hivatkozott, hogy egyedül neveli a fiát, akinek rossz tanulmányi eredményei miatt helyben szeretne munkát vállalni. A VI. r. alperes jobb kereseti lehetőség miatt, a VIII. r. alperes rossz egészségi állapota miatt, a IX. r. alperes nagyszüleivel kapcsolatos családi okok miatt kezdeményezte a munkaviszonya megszüntetését.
[5] 2008. július 23-án a III. r. alperes rendes felmondással élt, amelyben édesanyja otthoni ápolása miatt kérte a munkaviszonya 2008. július 31-vel történő megszüntetését.
[6] A felperes válaszaiban hivatkozott arra, hogy az alperesek munkaviszonya határozott időtartamú, így annak megszüntetésére az adott alperes által választott mód nem jogszerű, és ragaszkodik a munkaszerződés szerinti (az alperesekkel közölt) ideig a munkaviszony fennmaradásához.
[7] Ezt követően az I. r. alperes 2008. szeptember 11-én, a II. r. alperes 2008. augusztus 4-én, a III. r. alperes 2008. július 23-án, a IV. r. alperes 2008. augusztus 4-én, az V. r. alperes 2008. szeptember 3-án, a VI. r. alperes 2008. július 31-én, a VII. r. alperes 2008. augusztus 26-án, a VIII. r. alperes 2008. augusztus 14-én, a IX. r. alperes 2008. augusztus 8-án rendkívüli felmondással élt, amelyben mindegyikőjük azonos okokra hivatkozott: tudomásukra jutott, hogy a felperes a jelenlegi s.-i munkavégzési helyén olyan német nyelvű munkaszerződés alapján foglalkoztatja, amely nem tőlük származik. Ez a munkaszerződés, amely tartalmában is eltér a magyar nyelven aláírt munkaszerződésektől, az AMS-hez (osztrák adóhatósághoz) tudta és jóváhagyása nélkül került beadásra. Emiatt a felperessel szembeni bizalmuk teljes mértékben megrendült.
[8] 2008 őszén valamennyien a C. Kft.-nél, W.-ben helyezkedtek el.
[9] Az elsőfokú bíróság az 1992. évi XXII. törvény (régi Mt.) 101. § rendelkezéseire alapítva hozta meg döntését. Utalt a kialakult bírói gyakorlatra, miszerint a munkáltató elévülési időn belül érvényesítheti átalánykártérítés megfizetésére irányuló igényét a munkavállaló jogellenes munkaviszony-megszüntetése következményeként. Így a felperes keresete érdemben volt vizsgálható.
[10] A régi Mt. 96. § (1) bekezdés a) és b) pontja, (2) bekezdése, valamint a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján az alpereseket terhelte annak bizonyítása, hogy a rendkívüli felmondás indoka valós és okszerű volt.
[11] Az alperesek nyilatkozata és a csatolt iratok alapján azonban azt állapította meg, hogy az alperesek túlnyomó többsége a rendkívüli felmondását megelőzően többféle módon és indokkal már meg kívánta szüntetni a munkaviszonyát. Ezt követően rövid időn belül teljes mértékben azonos szövegezésű rendkívüli felmondást közöltek a felperessel, majd mindannyian azonos munkavégzési helyen helyezkedtek el.
[12] Az alperesek a korábbi megszüntetési törekvéseik és a rendkívüli felmondás egymáshoz való viszonyára, valamint az indokolás szó szerinti egyezőségére a perben nem tudtak elfogadható magyarázatot adni. Erre tekintettel az elsőfokú bíróságnak az volt az álláspontja, hogy ilyen előzmények után a rendkívüli felmondás az indok valóságának bizonyítása esetén sem vezethetett okszerűen a munkaviszony-megszüntetésére, ezért megállapította, hogy az alperesek jogellenesen szüntették meg a munkaviszonyukat. Jogkövetkezményként a régi Mt. 101. § (1) bekezdés alapján kötelezte őket - tekintettel a Pp. 3. § (2) bekezdésben foglalt kereseti kérelemhez kötöttség elvére is - az általuk nem vitatott havi átlagkereset figyelembevételével a kárátalány megfizetésére.
[13] A régi Mt. 110. § (1) bekezdése és a 113. § (2) bekezdés rendelkezéseire is figyelemmel megállapította, hogy a VI. r. és a IX. r. alperes tekintetében a jogellenes munkaviszony-megszüntetés egyben a tanulmányi szerződés megszegését is jelentette, ezért marasztalta őket a keresettel egyezően ennek jogkövetkezményében.
[14] A felperes ezt meghaladó kártérítés megfizetésére irányuló kereseti kérelmét a lefolytatott bizonyítási eljárás eredménye alapján nem találta megalapozottnak, ezért azt elutasította.
[15] Az elsőfokú bíróság mellőzte H. L. és Sz. É. tanúvallomásában foglaltak értékelését, valamint az alperesek írásszakértő kirendelésére irányuló bizonyítási indítványának foganatosítását, mert álláspontja szerint nem a rendkívüli felmondásban közöltek a valós okai a munkaviszony megszüntetésének, ezért a német nyelvű munkaszerződéseken szereplő aláírás valódiságának nem tulajdonított jelentőséget.
[16] Az alperesek fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú ítéletet fellebbezett részében helybenhagyta.
[17] A törvényszék kifejtette, hogy az alperesek követelése a régi Mt. 173. § (1) bekezdése, 202. § (1) bekezdése és 11. § (1) bekezdése alapján nem évült el. A jogellenes munkaviszony-megszüntetésből eredő felperes munkáltatót megillető átalánykártérítés iránti igény elévülési időn belül volt érvényesíthető.
[18] A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a rendkívüli felmondásban megjelölt indok valóságának bizonyítása esetén sem ez volt a jognyilatkozatok megtételének valódi indoka.
[19] Az alperesek személyes előadásaikból megállapíthatóan a magyar nyelvű munkaszerződésük tartalmával sem voltak teljesen tisztában, és az különösebben nem is érdekelte őket. Az I. r. és a II. r. alperes elmondta, hogy egy idő után már nem figyelték, hogy határozott vagy határozatlan idejű-e a munkaszerződésük. A III. r. alperes két, megelőző felmondása eredménytelensége okán adta be a rendkívüli felmondását, mert már mindenképpen meg akart szabadulni a felperestől. A IV. r. alperes arra hivatkozott, hogy a felperes sokszor késedelmesen fizetett, nem tudott kijönni az ottani vezetőkkel, ezért adta be a felmondását, ezzel akarta magát bebiztosítani. A VII. r. alperes azt szerette volna elérni, hogy megfelelően rendezzék a bérezését. A VIII. r. alperes arra hivatkozott, hogy előfordult, hogy hónapokig nem volt munka. A IX. r. alperes előadta, hogy édesapja halálára hivatkozással benyújtott felmondását a felperes nem fogadta el, ezután hallotta a kollégáitól, hogy a német nyelvű munkaszerződéseken nem az ő aláírásuk szerepel. A VI. r. alperes azt sérelmezte, hogy nem volt megelégedve a munkahelyi körülményekkel, a bérelt lakással, és jobb kereseti lehetőségek is voltak.
[20] E körülményekből a másodfokú bíróság álláspontja szerint okszerűen következik, hogy az alperesek a jobb kereseti lehetőség, és nem a rendkívüli felmondásban írt bizalomvesztés miatt döntöttek a munkaviszony megszüntetéséről. A német nyelvű okiratok hiányosságairól egymástól értesültek, és azt mint indokot felhasználva nyújtották be a rendkívüli felmondásukat. Nem tudták megindokolni, hogy a jognyilatkozatuk miért ugyanazt a szöveget tartalmazza. Mindezek alapján okszerű az elsőfokú bíróság következtetése, miszerint nem a rendkívüli felmondásban megjelölt indok vezetett az alperesek munkaviszonyának megszüntetésére, azaz annak indoka nem volt okszerű. Ezért az alperesek alaptalanul sérelmezték a bizonyítási indítványaik mellőzését.
[21] A VI. r. és a IX. r. alperes sem a tanulmányi szerződés létrejöttét, sem az abból fakadó fizetési kötelezettség összegszerűségét a fellebbezésben nem vitatta, így a munkaviszony-megszüntetés jogellenessége jogkövetkezményeként a tanulmányi szerződés megszegéséből eredő felperesi igény megalapozott.
[22] Az alperesek felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a keresetet elutasító döntés meghozatalára, másodlagosan az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezésre, az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítására irányult.
[23] Hivatkozásuk szerint a kereset elkésett a régi Mt. 202. § (1) bekezdés c) pontja alapján, ezért a pert a Pp. 157. § a) pontja, 130. § (1) bekezdés h) pontja alapján meg kellett volna szüntetni.
[24] Az elsőfokú bíróság abból a megállapításból, hogy a felperes határozott időre szóló munkaszerződéssel foglalkoztatta az alpereseket, nem vont le jogszerű következtetést. Nem értékelte azt sem, hogy az alperesek külföldi munkavégzésük érdekében német nyelvű munkaszerződéssel kerültek foglalkoztatásra, amely határozatlan időtartamra szól. A felperes a perben eltérő nyilatkozatokat tett az alperesek munkaszerződésének időtartamára nézve, csak a per későbbi szakaszában állította határozottan, hogy ténylegesen határozott idejű munkaszerződéssel rendelkeztek. Amennyiben a munkáltatónak sem egyértelmű a munkaviszony időtartama, akkor nem kérhető számon a munkavállalókon, hogy ők sem voltak azzal tisztában, hogy azt milyen módon tudják megszüntetni. Ezért nem kifogásolható, hogy a rendkívüli felmondásukat megelőzően többféle módon és indokkal próbálták a munkaviszonyukat megszüntetni. Ezen körülményekkel az alperesek hivatkozása ellenére a bíróságok nem foglalkoztak.
[25] A perben meghallgatott tanúk igazolták, hogy a felperesnél nagy volt a fluktuáció (Sz. J. F., S. Z.), tehát sokan szüntették meg a munkaviszonyukat a felperesnél fennállt határozott idejű munkaszerződés ellenére az alperes munkavállalókon kívül is.
[26] Nem felel meg a valóságnak, hogy az alperesek a korábbi megszüntetési törekvéseikre elfogadható magyarázatot nem tudtak adni. Az erre vonatkozó nyilatkozataikat a felperes sem vitatta. Önmagában az a körülmény, hogy a benyújtott rendkívüli felmondás indoka szó szerint megegyezik, nem alapozza meg azt, hogy az indokolás valóságtartalma és annak okszerűsége ne lenne vizsgálható. A német nyelvű munkaszerződések tartalmukban eltérnek a magyar nyelven alperesek által aláírt munkaszerződéstől, a munkaügyi hatósághoz történő beadásuk az ő jóváhagyásuk nélkül történt. Az alperesek felperessel szembeni bizalma tehát joggal rendült meg. A német nyelvű munkaszerződéseken szereplő aláírás valódiságának az igazságügyi szakértői vizsgálata nem lett volna mellőzhető.
[27] Annak ellenére, hogy a felmondást megelőzően több vitás kérdés merült fel a felek között, a rendkívüli felmondásban felhozott indok volt a végső és meghatározó ok, amely a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetéséhez vezetett.
[28] A másodfokú bíróság az előterjesztett bizonyítási indítvány mellőzésének nem adta megalapozott indokát, ezzel szemben megállapításait az eljárás során egyáltalán nem vizsgált, bizonyítékkal alá nem támasztott feltételezésekből vezette el, így ítélete a Pp. 3. § (4) bekezdésébe, és a 221. § (1) bekezdésébe ütközik.
[29] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban történő fenntartására irányult.
[30] A felülvizsgálati kérelem alapos.
[31] A Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. Ezért az alperesek felülvizsgálati ellenkérelmében előadott, a régi Mt. 97. §-ára vonatkozó érvelést nem vehette figyelembe.
[32] A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy az alperesek felülvizsgálati kérelme nem felel meg a Pp. 270. § (2) bekezdésében foglaltaknak, mert a jogerős ítélet a bíróságok mérlegelési jogkörébe tartozó kérdések felülmérlegelésére irányult. Az alperesek ugyanis a jogszabályhely pontos megjelölésével a kártérítési kereset elkésettségére, valamint a kárigény megalapozottságánál a rendkívüli felmondások jogszerűsége körében, illetve a bíróságok által a bizonyítás, valamint az indokolási kötelezettség körében elkövetett jogszabálysértésekre hivatkoztak.
[33] Az eljáró bíróságok a régi Mt. 101. § (4) bekezdése, 173. §-a és 202. § (1) bekezdése rendelkezéseinek helyes, a bírói gyakorlatnak megfelelő (EBH 2002.681.) értelmezésével foglaltak állást arról, hogy a felperes a régi Mt. 101. § (1) bekezdésére alapított kárigényét elévülési időn belül érvényesíthette a bíróságnál [régi Mt. 199. § (2) bekezdés, 11. § (1) bekezdés, 4/2013. (IX. 23.) KMK vélemény].
[34] A felperes a jelen perben valamennyi alperessel szemben a régi Mt. 101. § (1) bekezdése, továbbá a VI. és IX. r. alperesekkel szemben a 101. § (3) bekezdése [figyelemmel a 113. § (1) bekezdésére is] alapján érvényesített igényt. A régi Mt. 101. § (1) bekezdésében foglalt kárátalány megfizetése tekintetében a Pp. 164. § (1) bekezdése, míg a régi Mt. 101. § (3) bekezdése vonatkozásában a Pp. 166. § (2) bekezdése alapján a felperest terhelte a bizonyítás az igénye megalapozottsága körében. Neki kellett tehát kétséget kizáróan a perben bizonyítania, hogy az alperesek a munkaviszonyukat jogellenesen szüntették meg rendkívüli felmondással.
[35] A bírói gyakorlat szerint a közölt rendkívüli felmondás indokolása végleges, az utóbb nem egészíthető ki. Ezért a perben elsődlegesen azt kellett vizsgálni, hogy az alperesek rendkívüli felmondásában megjelölt indok jogszerűen megalapozhatta-e a munkaviszony azonnali hatállyal történő megszüntetéséről szóló jognyilatkozataikat. Ezért a perben jogszerűen nem volt mellőzhető a rendkívüli felmondásban felhozott okok valóságának és a jognyilatkozatot megalapozó voltának a vizsgálata. Önmagában abból a körülményből, hogy az alperes munkavállalók közel egy időben, azonos szövegezéssel éltek rendkívüli felmondással, még nem következik annak jogellenessége, de erre megalapozott következtetés az előzmények ismeretében sem vonható le.
[36] Az, hogy a VII. r. alperes kivételével az alperes munkavállalók részéről - különféle indokokkal - volt törekvés a rendkívüli felmondást megelőzően is a munkaviszony megszüntetésére, a per adatai alapján nem jelenti azt, hogy a rendkívüli felmondásuk - az abban foglalt indok vizsgálata nélkül - jogellenes. A munkaviszony egy tartós, a felek egymással szembeni kölcsönös bizalmát megkövetelő jogviszony. A bizalom megrendüléséhez nemcsak egy egyszeri esemény, hanem egy folyamat is vezethet, különösen, ha a munkáltatónak a jognyilatkozatban felrótt jogellenes magatartása több - jelen esetben 9 munkavállaló - irányában is megállapítható.
[37] A munkaviszony az írásba foglalt munkaszerződéssel jön létre [régi Mt. 76. § (1) és (2) bekezdés], akkor is, ha a munkavégzés tartós külföldi kiküldetésben történik, és a munkaszerződést magyar és német nyelven is elkészítik. Erre tekintettel a rendkívüli felmondás megalapozottsága körében értékelendő a felperes perbeli - és a felülvizsgálati ellenkérelemben is előadott - állítása, miszerint az alperesek nem a német nyelvű munkaszerződés alapján voltak foglalkoztatva. A felperes a perben arról is nyilatkozott, hogy függetlenül attól, hogy az alperesek magyar nyelvű munkaszerződésében milyen időtartam került kikötésre, foglalkoztatásuk kezdetekor az adóhatósághoz határozatlan időtartamú munkaviszonyt jelentett be, amelynek a módosítására nem került sor.
[38] Amennyiben a rendkívüli felmondásban foglalt indok jogszerű alapul szolgálhatott a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetéséhez, annak nincs döntő jelentősége, hogy az alperesek hol és milyen bérezéssel helyezkedtek el azt követően. Önmagában abból ugyanis, hogy a munkavállalók különféle indokokkal a munkaviszonyt már a rendkívüli felmondást megelőzően is meg kívánták szüntetni, majd valamennyien ugyanazon munkáltatónál helyezkedtek el később, még nem következik a rendkívüli felmondás jogellenessége, az ebben foglalt indok alaptalansága.
[39] Az eljáró bíróságok a bizonyítási teher szabályának téves alkalmazásával helytelenül vonták meg a bizonyítatlanság következményét az alperesek által felajánlott bizonyítás mellőzésével. Ezért a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján az elsőfokú ítéletre is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat meghozatalára utasította.
[40] A megismételt eljárásban a bizonyításra köteles felperest a Pp. 3. § (3) bekezdésének megfelelően kell a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, a bizonyítás sikertelenségének következményeiről tájékoztatni, és a felperes által felajánlott bizonyítás lefolytatásának eredményeként kell az átalánykár és kárigény megalapozottságáról dönteni.
(Kúria Mfv. I. 10.343/2014.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a dr. Kincses István ügyvéd által képviselt R. S. Kft. felperesnek a dr. Hegyi Tamás ügyvéd által képviselt H. Cs. I.r., S. F. II.r., K. Z. III.r., P. P. IV.r., B. Zs. V.r., J. V. VI.r., K. F. VII.r., K. Z. J. VIII.r., L. A. IX.r. alperesek ellen munkaviszony jogellenes megszüntetésének megállapítása és jogkövetkezményei iránt a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál 8.M.1401/2009. szám alatt megindított és másodfokon a Budapest Környéki Törvényszék 8.Mf.22.077/2013/4. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen az alperesek által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
v é g z é s t :
A Kúria a Budapest Környéki Törvényszék 8.Mf.22.077/2013/4. számú ítéletét a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 8.M.1401/2009/52. számú ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezi, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat meghozatalára utasítja.
A felülvizsgálati eljárásban a felperesnél felmerült, alperesek által fizetendő felülvizsgálati eljárási költséget fejenként 20.000 (húszezer) forintban és 5.400 (ötezer-négyszáz) forint áfában, az I. - IX.r. alperesekét fejenként 20.000 (húszezer) forintban, míg a felülvizsgálati eljárás illetékét 535.900 (ötszázharmincötezer-kilencszáz) forintban állapítja meg.
I n d o k o l á s
A felperes a keresetében az alperesek által történt munkaviszony megszüntetés jogellenességének megállapítását, ennek jogkövetkezményeként a rájuk irányadó 30 napos felmondási időre járó átlagkereset, valamint az alpereseket 6.525 Euro, az I., IV., és VII.r. alpereseket további 6.307,5 Euro egyetemleges megfizetésére, továbbá tanulmányi szerződés megszegése miatt a VI.r. alperest 72.584 forint, a IX.r. alperest 78.843 forint megfizetésére kérte kötelezni.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperesek jogellenesen szüntették meg a felperesnél fennállt munkaviszonyukat. Kötelezte az alpereseket a rájuk irányadó felmondási időre járó átlagkereset megfizetésére, és marasztalta a VI. és a IX.r. alpereseket a tanulmányi szerződés megszegése miatt a kereset szerint. Ezt meghaladóan (az Euroban érvényesített kártérítés megfizetésére irányuló) keresetet elutasította. Megállapította, hogy a felek a költségeiket maguk viselik. Kötelezte az alpereseket egyetemlegesen előlegezett tanúdíj, a felperest pedig további előlegezett költség megfizetésére. A marasztalási összegre vetítve kötelezte az alpereseket külön-külön a kereseti illeték megfizetésére, míg a kártérítésre irányuló kereset elutasítása folytán a felperest az erre eső eljárási illeték megfizetésére.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a I.- V.r., és VIII.r. alperesek csőszerelő, a VI. és a IX.r. alperes hegesztő, a VII.r. alperes hegesztő-mérnök munkakörben állt az alperesnél munkaviszonyban. Munkavégzésük tartós kiküldetésben Németországban történt. 2008 nyarán és őszén S-ban dolgoztak. Valamennyi alperes rendelkezett a tartós kiküldetésre vonatkozó munkaszerződés-módosítással, amelyben annak várható lejárata is szerepelt.
A II.r. alperes 2008. július 7-én, a III.r. alperes 2008. július 10-én rendes felmondással élt, a IV.r. alperes 2008. július 3-án, a VI.r. alperes 2008. június 10-én, a VIII.r. alperes 2008. július 11-én munkaviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetését kezdeményezte, az V.r. alperes 2008. július 11-én, a IX.r. alperes 2008. július 11-én rendkívüli felmondással élt. Az V.r. alperes arra hivatkozott, hogy egyedül neveli a fiát, akinek rossz tanulmányi eredményei miatt helyben szeretne munkát vállalni. A VI.r. alperes jobb kereseti lehetőség miatt, a VIII.r. alperes rossz egészségi állapota miatt, a IX.r. alperes nagyszüleivel kapcsolatos családi okok miatt kezdeményezte a munkaviszonya megszüntetését.
2008. július 23-án a III.r. alperes rendes felmondással élt, amelyben édesanyja otthoni ápolása miatt kérte a munkaviszonya 2008. július 31-ével történő megszüntetését.
A felperes válaszaiban hivatkozott arra, hogy az alperesek munkaviszonya határozott időtartamú, így annak megszüntetésére az adott alperes által választott mód nem jogszerű, és ragaszkodik a munkaszerződés szerinti (az alperesekkel közölt) ideig a munkaviszony fennmaradásához.
Ezt követően az I.r. alperes 2008. szeptember 11-én, a II.r. alperes 2008. augusztus 4-én, a III.r. alperes 2008. július 23-án, a IV.r. alperes 2008. augusztus 4-én, az V.r. alperes 2008. szeptember 3-án, a VI.r. alperes 2008. július 31-én, a VII.r. alperes 2008. augusztus 26-án, a VIII.r. alperes 2008. augusztus 14-én, a IX.r. alperes 2008. augusztus 8-án rendkívüli felmondással élt, amelyben mindegyikőjük azonos okokra hivatkozott: tudomásukra jutott, hogy a felperes a jelenlegi s-i munkavégzési helyén olyan német nyelvű munkaszerződés alapján foglalkoztatja, amely nem tőlük származik. Ez a munkaszerződés, amely tartalmában is eltér a magyar nyelven aláírt munkaszerződésektől az AMS-hez (osztrák adóhatósághoz) tudta és jóváhagyása nélkül került beadásra. Emiatt a felperessel szembeni bizalmuk teljes mértékben megrendült.
2008. őszén valamennyien a C. Kft-nél, W-ben helyezkedtek el.
Az elsőfokú bíróság az 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: régi Mt.) 101. § rendelkezéseire alapítva hozta meg döntését. Utalt a kialakult bírói gyakorlatra, miszerint a munkáltató elévülési időn belül érvényesítheti átalánykártérítés megfizetésére irányuló igényét a munkavállaló jogellenes munkaviszony megszüntetése következményeként. Így a felperes keresete érdemben volt vizsgálható.
A régi Mt. 96. § (1) bekezdés a) és b) pontja, (2) bekezdése, valamint a Pp. 164. § (1) bekezdés alapján az alpereseket terhelte annak bizonyítása, hogy a rendkívüli felmondás indoka valós és okszerű volt.
Az alperesek nyilatkozata és a csatolt iratok alapján azonban azt állapította meg, hogy az alperesek túlnyomó többsége a rendkívüli felmondását megelőzően többféle módon és indokkal már meg kívánta szüntetni a munkaviszonyát. Ezt követően rövid időn belül teljes mértékben azonos szövegezésű rendkívüli felmondást közöltek a felperessel, majd mindannyian azonos munkavégzési helyen helyezkedtek el.
Az alperesek a korábbi megszüntetési törekvéseik és a rendkívüli felmondás egymáshoz való viszonyára, valamint az indokolás szó szerinti egyezőségére a perben nem tudtak elfogadható magyarázatot adni. Erre tekintettel az elsőfokú bíróságnak az volt az álláspontja, hogy ilyen előzmények után a rendkívüli felmondás az indok valóságának bizonyítása esetén sem vezethetett okszerűen a munkaviszony megszüntetésére, ezért megállapította, hogy az alperesek jogellenesen szüntették meg a munkaviszonyukat. Jogkövetkezményként a régi Mt. 101. § (1) bekezdés alapján kötelezte őket - tekintettel a Pp. 3. § (2) bekezdésben foglalt kereseti kérelemhez kötöttség elvére is - az általuk nem vitatott havi átlagkereset figyelembe vételével a kárátalány megfizetésére.
A régi Mt. 110. § (1) bekezdés, és a 113. § (2) bekezdés rendelkezéseire is figyelemmel megállapította, hogy a VI.r. és a IX.r. alperes tekintetében a jogellenes munkaviszony megszüntetés egyben a tanulmányi szerződés megszegését is jelentette, ezért marasztalta őket a keresettel egyezően ennek jogkövetkezményében.
A felperes ezt meghaladó kártérítés megfizetésére irányuló kereseti kérelmét a lefolytatott bizonyítási eljárás eredménye alapján nem találta megalapozottnak, ezért azt elutasította.
Az elsőfokú bíróság mellőzte H. L. és Sz. É. tanúvallomásában foglaltak értékelését, valamint az alperesek írásszakértő kirendelésére irányuló bizonyítási indítványának foganatosítását, mert álláspontja szerint nem a rendkívüli felmondásban közöltek a valós okai a munkaviszony megszüntetésének, ezért a német nyelvű munkaszerződéseken szereplő aláírás valódiságának nem tulajdonított jelentőséget.
Az alperesek fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú ítéletet fellebbezett részében helybenhagyta. Kötelezte az alpereseket fejenként a felperes javára másodfokú perköltség, az állam javára pedig fellebbezési illeték megfizetésére.
A törvényszék kifejtette, hogy az alperesek keresete a régi Mt. 173. § (1) bekezdés, régi Mt. 202. § (1) bekezdés, és régi Mt. 11. § (1) bekezdés alapján nem évült el. A jogellenes munkaviszony megszüntetésből eredő felperes munkáltatót megillető átalánykártérítés iránti igény elévülési időn belül volt érvényesíthető.
A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a rendkívüli felmondásban megjelölt indok valóságának bizonyítása esetén sem ez volt a jognyilatkozatok megtételének valódi indoka.
Az alperesek személyes előadásaikból megállapíthatóan a magyar nyelvű munkaszerződésük tartalmával sem voltak teljesen tisztában, és az különösebben nem is érdekelte őket. Az I.r. és a II.r. alperes elmondta, hogy egy idő után már nem figyelték, hogy határozott vagy határozatlan idejű-e a munkaszerződésük. A III.r. alperes két, megelőző felmondása eredménytelensége okán adta be a rendkívüli felmondását, mert már mindenképpen meg akart szabadulni a felperestől. A IV.r. alperes arra hivatkozott, hogy a felperes sokszor késedelmesen fizetett, nem tudott kijönni az ottani vezetőkkel, ezért adta be a felmondását, ezzel akarta magát bebiztosítani. A VII.r. alperes azt szerette volna elérni, hogy megfelelően rendezzék a bérezését. A VIII.r. alperes arra hivatkozott, hogy előfordult, hogy hónapokig nem volt munka. A IX.r. alperes előadta, hogy édesapja halálára hivatkozással benyújtott felmondását a felperes nem fogadta el, ezután hallotta a kollégáitól, hogy a német nyelvű munkaszerződéseken nem az ő aláírásuk szerepel. A VI.r. alperes azt sérelmezte, hogy nem volt megelégedve a munkahelyi körülményekkel, a bérelt lakással, és jobb kereseti lehetőségek is voltak.
Valamennyi alperes munkaviszonya megszüntetését követően a C. Kft-nél helyezkedett el.
E körülményekből a másodfokú bíróság álláspontja szerint okszerűen következik, hogy az alperesek a jobb kereseti lehetőség, és nem a rendkívüli felmondásban írt bizalomvesztés miatt döntöttek a munkaviszony megszüntetéséről. A német nyelvű okiratok hiányosságairól egymástól értesültek, és azt mint indokot felhasználva nyújtották be a rendkívüli felmondásukat. Nem tudták megindokolni, hogy a jognyilatkozatuk miért ugyanazt a szöveget tartalmazza. Mindezek alapján okszerű az elsőfokú bíróság következtetése, miszerint nem a rendkívüli felmondásban megjelölt indok vezetett az alperesek munkaviszonyának megszüntetésére, azaz annak indoka nem volt okszerű. Ezért az alperesek alaptalanul sérelmezték a bizonyítási indítványaik mellőzését.
A VI.r. és a IX.r. alperes sem a tanulmányi szerződés létrejöttét, sem az abból fakadó fizetési kötelezettség összegszerűségét a fellebbezésben nem vitatta, így a munkaviszony megszüntetés jogellenessége jogkövetkezményeként a tanulmányi szerződés megszegéséből eredő felperesi igény megalapozott.
Az alperesek felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a keresetet elutasító döntés meghozatalára, másodlagosan az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezésre, az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítására irányult.
Hivatkozásuk szerint a kereset elkésett a régi Mt. 202. § (1) bekezdés c) pontja alapján, ezért a pert a Pp. 157. § a) pontja, Pp. 130. § (1) bekezdés h) pontja alapján meg kellett volna szüntetni.
Az elsőfokú bíróság abból a megállapításból, hogy a felperes határozott időre szóló munkaszerződéssel foglalkoztatta az alpereseket, nem vont le jogszerű következtetést. Nem értékelte azt sem, hogy az alperesek külföldi munkavégzésük érdekében német nyelvű munkaszerződéssel kerültek foglalkoztatásra, amely határozatlan időtartamra szól. A felperes a perben eltérő nyilatkozatokat tett az alperesek munkaszerződésének időtartamára nézve, csak a per későbbi szakaszában állította határozottan, hogy ténylegesen határozott idejű munkaszerződéssel rendelkeztek. Amennyiben a munkáltatónak sem egyértelmű a munkaviszony időtartama, akkor nem kérhető számon a munkavállalókon, hogy ők sem voltak azzal tisztában, hogy azt milyen módon tudják megszüntetni. Ezért nem kifogásolható, hogy a rendkívüli felmondásukat megelőzően többféle módon és indokkal próbálták a munkaviszonyukat megszüntetni. Ezen körülményekkel az alperesek hivatkozása ellenére a bíróságok nem foglalkoztak.
A perben meghallgatott tanúk igazolták, hogy a felperesnél nagy volt a fluktuáció (Sz. J. F., S. Z.), tehát sokan szüntették meg a munkaviszonyukat a felperesnél fennállt határozott idejű munkaszerződés ellenére az alperes munkavállalókon kívül is.
Nem felel meg a valóságnak, hogy az alperesek a korábbi megszüntetési törekvéseikre elfogadható magyarázatot nem tudtak adni. Az erre vonatkozó nyilatkozataikat a felperes sem vitatta. Önmagában az a körülmény, hogy a benyújtott rendkívüli felmondás indoka szó szerint megegyezik, nem alapozza meg azt, hogy az indokolás valóságtartalma és annak okszerűsége ne lenne vizsgálható. A német nyelvű munkaszerződések tartalmukban eltérnek a magyar nyelven alperesek által aláírt munkaszerződéstől, az AMS-hez (munkaügyi hatóság) történő beadásuk az ő jóváhagyásuk nélkül történt. Az alperesek felperessel szembeni bizalma tehát joggal rendült meg. A német nyelvű munkaszerződéseken szereplő aláírás valódiságának az igazságügyi szakértői vizsgálata nem lett volna mellőzhető.
Annak ellenére, hogy a felmondást megelőzően több vitás kérdés merült fel a felek között, a rendkívüli felmondásban felhozott indok volt a végső és meghatározó ok, amely a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetéséhez vezetett.
A másodfokú bíróság ítéletének indokolása több olyan megállapítást tartalmaz, amelyre nem történt bizonyítás felvétel, így nem vizsgálták, hogy az alperesek milyen kereseti lehetőség mellett helyezkedtek el, illetve hogy ne érdekelte volna őket a saját munkaszerződésük tartalma.
A másodfokú bíróság az előterjesztett bizonyítási indítvány mellőzésének nem adta megalapozott indokát, ezzel szemben megállapításait az eljárás során egyáltalán nem vizsgált, bizonyítékkal alá nem támasztott feltételezésekből vezette el, így ítélete a Pp. 3. § (4) bekezdésébe, és a Pp. 221. § (1) bekezdésébe ütközik.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban történő fenntartására irányult.
Álláspontja szerint az alperesek felülvizsgálati kérelme a Pp. 272. § (2) bekezdésébe ütközik, mivel mérlegelési jogkörbe tartozó kérdések felülmérlegelésére irányul.
Az eljáró bíróságok jogszerűen utasították el mint szükségtelent az alperesek felajánlott bizonyítási indítványait. Maguk nyilatkozták ugyanis, hogy a C. Kft-nél helyezkedtek el, így erre vonatkozóan külön bizonyítás felvételére nem volt szükség. Nem kellett a német nyelvű munkaszerződéseket sem szakértővel megvizsgáltatni, mert az alperesek nem a német nyelvű munkaszerződések alapján voltak foglalkoztatva, és a magyar munkaszerződésüket mondták fel. A jogvita tehát nem függ össze a német nyelvű munkaszerződésekkel.
Az előzetes és a végső felmondások valóságának vizsgálatára széleskörű bizonyítást folytattak le a bíróságok, a megelőző indokokat csak az alperesi szándékok megállapítása szempontjából értékelték. Ezért nem volt jelentősége ezen felmondások valóságtartalmának. A perben az azonos szövegezésű rendkívüli felmondásokban közölt indokokat kellett vizsgálni, amelyekre vonatkozóan jogszerű következtetést vontak le a bíróságok arról, hogy nem ez volt a munkaviszony megszüntetés valódi oka.
A bírói gyakorlatnak megfelelően foglalkoztak a felperes keresetével érdemben a bíróságok, mert az igény érvényesítésével nem késett el.
Jogellenes az alperesek rendkívüli felmondása, mert az valótlan tartalmú, továbbá semmilyen munkakör-átadást nem végeztek a régi Mt. 97. §-ba ütközően.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. Ezért az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében előadott régi Mt. 97. §-ra vonatkozó érvelést nem vehette figyelembe.
A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy az alperesek felülvizsgálati kérelme nem felel meg a Pp. 270. § (2) bekezdésében foglaltaknak, mert a jogerős ítélet a bíróságok mérlegelési jogkörébe tartozó kérdések felülmérlegelésére irányult. Az alperesek ugyanis a jogszabályhely pontos megjelölésével a kártérítési kereset elkésettségére, valamint a kárigény megalapozottságánál a rendkívüli felmondások jogszerűsége körében, illetve a bíróságok által a bizonyítás, valamint az indokolási kötelezettség körében elkövetett jogszabálysértésekre hivatkoztak.
Az eljáró bíróságok a régi Mt. 101. § (4) bekezdése, 173. §-a, és 202. § (1) bekezdése rendelkezéseinek helyes, a bírói gyakorlatnak megfelelő (EBH 2002.681.) értelmezésével foglaltak állást arról, hogy a felperes a régi Mt. 101. § (1) bekezdésre alapított kárigényét elévülési időn belül érvényesíthette a bíróságnál [régi Mt. 199. § (2) bekezdés, 11. § (1) bekezdés, 4/2013. (IX.23.) KMK vélemény].
A felperes a jelen perben valamennyi alperessel szemben a régi Mt. 101. § (1) bekezdése, továbbá a VI. és IX.r. alperesekkel szemben a 101. § (3) bekezdése [figyelemmel a 113. § (1) bekezdésére is] alapján érvényesített igényt. A régi Mt. 101. § (1) bekezdésben foglalt kárátalány megfizetése tekintetében a Pp. 164. § (1) bekezdés, míg a 101. § (3) bekezdése vonatkozásában a Pp. 166. § (2) bekezdés alapján a felperest terhelte a bizonyítás az igénye megalapozottsága körében. Neki kellett tehát kétséget kizáróan a perben bizonyítania, hogy az alperesek a munkaviszonyukat jogellenesen szüntették meg rendkívüli felmondással.
A bírói gyakorlat szerint a közölt rendkívüli felmondás indokolása végleges, az utóbb nem egészíthető ki. Ezért a perben elsődlegesen azt kellett vizsgálni, hogy az alperesek rendkívüli felmondásában megjelölt indok jogszerűen megalapozhatta-e a munkaviszony azonnali hatállyal történő megszüntetéséről szóló jognyilatkozataikat. Ezért a perben jogszerűen nem volt mellőzhető a rendkívüli felmondásban felhozott okok valóságának és a jognyilatkozatot megalapozó voltának a vizsgálata. Önmagában abból a körülményből, hogy az alperes munkavállalók közel egy időben, azonos szövegezéssel éltek rendkívüli felmondással, még nem következik annak jogellenessége, de erre megalapozott következtetés az előzmények ismeretében sem vonható le.
Az, hogy a VII.r. kivételével az alperes munkavállalók részéről - különféle indokokkal - volt törekvés a rendkívüli felmondást megelőzően is a munkaviszony megszüntetésére, a per adatai alapján nem jelenti azt, hogy a rendkívüli felmondásuk - az abban foglalt indok vizsgálata nélkül - jogellenes. A munkaviszony egy tartós, a felek egymással szembeni kölcsönös bizalmát megkövetelő jogviszony. A bizalom megrendüléséhez nemcsak egy egyszeri esemény, hanem egy folyamat is vezethet, különösen, ha a munkáltatónak a jognyilatkozatban felrótt jogellenes magatartása több - jelen esetben 9 munkavállaló - irányában is megállapítható.
A munkaviszony az írásba foglalt munkaszerződéssel jön létre [régi Mt. 76. § (1) és (2) bekezdés], akkor is, ha a munkavégzés tartós külföldi kiküldetésben történik, és a munkaszerződést magyar és német nyelven is elkészítik. Erre tekintettel a rendkívüli felmondás megalapozottsága körében értékelendő a felperes perbeli - és a felülvizsgálati ellenkérelemben is előadott - állítása, miszerint az alperesek nem a német nyelvű munkaszerződés alapján voltak foglalkoztatva. A felperes a perben arról is nyilatkozott, hogy függetlenül attól, hogy az alperesek magyar nyelvű munkaszerződésében milyen időtartam került kikötésre, foglalkoztatásuk kezdetekor az osztrák adóhatósághoz határozatlan időtartamú munkaviszonyt jelentett be, amelynek a módosítására nem került sor (10. sorszámú jegyzőkönyv, 2. oldal 5. bekezdés).
Amennyiben a rendkívüli felmondásban foglalt indok jogszerű alapul szolgálhatott a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetéséhez, akkor annak nincs döntő jelentősége, hogy az alperesek hol és milyen bérezéssel helyezkedtek el azt követően. Abból ugyanis, hogy a munkavállalók különféle indokokkal a munkaviszonyt már a rendkívüli felmondást megelőzően is meg kívánták szüntetni, majd valamennyien ugyanazon munkáltatónál helyezkedtek el később, még nem következik a rendkívüli felmondás jogellenessége, az ebben foglalt indok alaptalansága.
Az eljáró bíróságok a bizonyítási teher szabályának téves alkalmazásával helytelenül vonták meg a bizonyítatlanság következményét az alperesek által felajánlott bizonyítás mellőzésével. Ezért a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján az elsőfokú ítéletre is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat meghozatalára utasította.
A megismételt eljárásban a bizonyításra köteles felperest a Pp. 3. § (3) bekezdésének megfelelően kell a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, a bizonyítás sikertelenségének következményeiről tájékoztatni, és a felperes által felajánlott bizonyítás lefolytatásának eredményeként kell az átalánykár és kárigény megalapozottságáról dönteni.
A Kúria a Pp. 275. § (5) bekezdés alapján a felek felülvizsgálati eljárásban felmerült költségét és a felülvizsgálati eljárási illeték összegét csak megállapította azzal, hogy annak viseléséről az új határozatot hozó bíróság dönt.
Budapest, 2015. február 11.
Dr. Hajdu Edit s.k. a tanács elnöke, előadó bíró, Dr. Tallián Blanka s.k. bíró, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. bíró
(Kúria Mfv. I. 10.343/2014.)